A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-04 / 36. szám
2. OLDAL á jő pásztor A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőbég és kiadóhivatal — Publication Office 1738 EAST 22ad STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-590S tuotiZETESi díjak.: Égy évre________________$6.00 fél évre------------------------$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year______________$6.00 Half Year ---------------------_$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. LABOR DAY A amerikai munkásság tiszteletére törvénybeiktatott Labor Day alkalmából időszerű megállapítani, hogy a munkások életszinvonala eddig soha nem látott magaslatra emelkedett és hogy a munkásság befolyása az amerikai törvényhozásra is mindinkább érezhetőbbé vált. Ez nem volt mindig igy és bár az eredményeket forradalmak nélkül érték el a munkások, a zsákmány nem esett az ölükbe, hanem nehéz küzdelmek, súlyos áldozatok és sok esetben véres harcok árán. Amerika iparosításának kezdetén, a 12, 14, sőt 16 órás napi munka elfogadott gyakorlat volt és a bérek csak szűkös megélhetést nyújtottak. De már az 1830-as években megindult a küzdelem a rövidebb munkanap kivivására. A philadelphiai asztalosok szövetsége hozta ekkor a következő határozatot: “Minthogy minden embernek joga van ahhoz, hogy munkája végeztével szellemi előrehaladását is szolgálja, az ipari munkás ne legyen köteles napi 10 óránál többet dolgozni!” A külömben konzervatív Boston Transcript ekkor már igy irt: “Ha a nyári hőség idején az ipari szakmunkás 10—12 órát dolgozott, engedtessék meg, hogy azután visszatérjen családjához, gyermekeinek oktatására és szellemi szükségleteinek kielégítésére.” Más újságok kevésbbé voltak engedékenyek: “A tiz-órás munkanap követelménye megbéníthatja iparunk kifejlődését, nem is beszélve arról, hogy a munkaidő leszorítására irányuló izgatás a jó erkölcsökbe ütközik. A legértékesebb reggeli és esti óráknak munkátlanságban való eltöltése kicsapongásokra és züllésre fog vezetni.” Sok munkaadó érvelt ebben az időben azzal, hogy “a biztosított szabad órák a munkakerülés jutalmát jelentik.” A munkások ‘első szervezkedéseit a munkaviszonyok megjavítása érdekében a bíróságok kezdetben törvénybe ütköző cselekménynek minősítettek. Fordulópontot jelentett a massachusettsi Legfelsőbb Bíróság határozata 1842-ben, mely szerint a szervezkedés magában véve nem törvénytelen, ha az egyesülés célja nem törvényellenes. Ugyancsak a masachusettsi bíróság volt az, amely a “closed shop” elvét Szentesítette. Eszerint a szakszervezeteknek joguk van olyan kollektiv szerződést kötni a vállalatokkal, amely előírja, hogy az összes alkalmazottak kötelesek a szakszervezethez csatlakozni, nem élvezhetik az előnyöket tehát, amelyeket az unió kivívott, anélkül, hogy a terhekből is kivennék a'-részüket. **',!*# ****>•■*! 1860-ban a napi tízórás munkaidőt már minden iparban elfogadták és mint távoli és merész célt, a nyolcórás munkanapot helyezték kilátásba. 1884-ben a szakszervezetek közös gyűlésén, amely a két évvel későbben megalakult American Federation of Labor előőrse volt, az Asztalosok Szakszervezete határozati javaslatot terjesztett elő, amely a nyolcórás munkanap törvénybe iktatását követelte. Egyes körök “Amerika-ellenesnek” bélyegezték a mozgalmat, amely “alacsonyabb béreket és a munkások társadalmi leromlását fogja magával hozni, mert a munkakerülést, a hazárdjátékokat, zendüléseket, részegséget és kicsapongásokat fogja elősegíteni.” A nyolcórai munkaidő érdekében 340,000 munkás szállott síkra, akiknek több mint fele 1886 május 1-én általános sztrájkba lépett. A tüntetés hosszú és gyakran véres küzdelmeknek volt a bevezetője, amelyeknek mai eredményeképen az átlagos amerikai munkás heti negyven óránál is kevesebbet köteles dolgozni, sőt a munkások egyhatoda csak 35 órát vagy kevesebbet dolgozik. A vezető három legnagyobb unió már bejelentette, hogy legközelebbi célkitűzése a heti négynapos munka lesz, összesen 32 órán át. A GANG-HÁBORUK New York utcáin időnkint ütközetek zajlanak le. Egyes városnegyedek suhancai, harcias süvőlvények, akik földalatti összeköttetéseik révén fegyverhez jutnak, szabályos háborút folytatnak egymással. Minden tábornak van egy vezére és a gang nem tűri, hogy az ellenbanda az ő területére tévedjen. Nemrég egy 15 éves lányt lőttek le és két fiút súlyosan megsebesítettek. A rendőrség, social workerek mindent elkövetnek, hogy békét teremtsenek a különféle bandák között. Néha sikerül “fegyverszünetet” létrehozni, aztán valaki megszegi a fogadalmát és a késelés, lövöldözés újra kezdődik. Az elmúlt két hónap alatt ilyen főcímeket olvastunk a new yorki lapokban: Rendőr lelőtt egy vere-AZ ORLEANSI SZŰZ ŐSZI TALÁLKOZÓ Egészen különös és érthetetlen, de Jeanne d’Arc alakját, aki a világtörténelem legcsodálatosabb s mégis természetes nő alakja, -a női egyenjogúság előhareosai soha, semmiféle vonatkozásban nem használták fel, pedig az egyenjogúság elvének diadalrajuttatásához, s a női léleknek a férfilélekkel való öszszehasonlitásában ez az egy nő sokkal többet nyom, mint száz más együttvéve. Ragyogó pályafutásának 2 esztendeje alatt, amikor ezer alkalma lett volna a saját érdekeit szolgálni, soha egyetlen pillanatra sem tántorodott meg, hanem mindig felemelt fejjel, egyenesen ment egyetlen szent célja, hazája naggyátétele felé. A gyenge VII. Károly uralkodása alatt hét városra olvadt Franciaországban, ahol egyáltalán nem volt nemzeti egység, nemcsak megteremtette azt, s nemcsak egy akarattá forrasztotta a nemesség és jobbágyság akaratát, hanem a csapatok elé állva, sorjában szerezte vissza az angol kézre került várakat és tartományokat. Kétesztendei szüntelen táborozás és férfiakkal való érintkezése alatt minden szónál többet mondóan bebizonyította, hogy az alkalom egyedül korántsem elég egy nő becsületén való folt ejtésre, pedig nemcsak ellenségei, de fegyvertársai is mindent elkövettek, hogy esendő nő voltát bebizonyítsák. Ezek között a fegyvertársak között első helyen állt a hírhedt Kékszakáll herceg (Kékszakáll, tulajidlonképpeni nevén Gile de Rais breton hübérur, tábornagy, Jeanne d’Arc vezértársa), aki rengeteg kalandjával a 18-ik század Íróit annyit foglalkoztatta. De seijn neki, sem másnak nem sikerült soha bármiféle földi érzést kelteni az orleánsi szűz; lelkében. A hajadonság diszitő jelzőjét az egyház és a történelem megadja egyegy kiemelkedő női alaknak, ámde Jeanne d’Arc ilyetén jelzője jelentőségben és súlyban valamennyit túlszárnyalja. Mert mig amazok elvonultságban őrizték meg testük és lelkűk szeplőtlenségét, Jeanne d’Arc viharos hadiélet közepette szerezte meg a legbüszkébb női erény elismerését. A történelem ez Ítéletével szemben Schiller az Orleánsi szűz cimü drámájában úgy állítja be a hős leányt, hogy az beleszeret az angol hadsereg egyik hősébe. Az eszményi irányú nagy német költőnek legnagyobb lélektani és művészi tévedése volt ez. Az élet rejtelmes méhe csodálatosan alkotta meg ezt a lotharingiai pásztorleányt, s a csoda éppen abban volt, hogy lelke a házéért való lángoláson kívül más földi érzést nem ismert. Annál tüneményesebb jelenség ez, mert mindlén történelmi adat szerint egyszerű, egészséges testű és észjárású teremtés volt. A modern kor kételkedő emberének is szinte hinnie kell valami felsőbb sugallatban, hogy ezt a leányalakot megérthesse. Jeanne d’Arc pályafutása 1429 március végén kezdődött, amikor a 18 éves, parasztszülőktől származó lány hosszas harc után s a papok minden ellenkezése ellenére, akik látomásaiban ördögtől való megszállást emlegettek, mégis eljutott a Chinon-kastélyban székelő királyhoz. A király, akit Páris eleste s országa elvesztése sem tett szerencsétlenné, aki udvarával Chinonban is folytatta a mulatozást,' nem akarta maga elé bocsátani Jeanne d’| Arcot. De mert a leány nem tágított, s mert folyton Isten-ANYÁM Irta: KISS MENYHÉRT Az én anyám nem puccos úri dáma, Selyem-bársonyból nincsen a ruhája, Lefüggönyözött ablakok megett Nem él álmodó, renyhe életet. Mikor a hajnalcsillag megjelen: Kinn van a zengő, himes réteken, S ha szól a kolomp, estharangszó csendül S az alvó falu felett néma csend ül, Pereg az orsó, frissen, szaporán, így nevelt engem az édesanyám . . . Az én anyám nem puccos úri dáma, Egy csepp család az ő egész világa, A fényes, nagy világba sohse vágyik, Csupán kis kertünk rácsos kapujáig Az udvarunkban árnyas, nagy diófa, A kis kertünkben rezeda meg rózsa, Itt ültet, gyomlál és köröskörül Virgonc unokák serege örül. Felhő csak akkor busong homlokán, Ha engem sirat az édesanyám . . . Haj, sirat engem az édesanyám, Hogy nem lehetek az ő oldalán, Hogy kinn bolygok egy idegen világba, S nincs még egy szív, ki áldón haza várna. Mikor elküldött, sírva mondogatta: “Tanulj és légy a szenvedőknek atyja: A szomorúké, kiknek fáj az élet, Mindazoké, kik hasztalan remélnek!” Eszmények, álmok ... győzünk, soha tán — Mi hiszünk, várunk: én és az anyám . . . kedő suhancot. 14 éves fiú holtan maradt a járdán Brooklynban. Két fiatalkorú verekedőt öttől huszévig terjedő börtönbüntetései sújtott a bíróság. Egy orvost megvertek a Central Parkban harlemi fiatalkorú banditák. És igy tovább. A hatóságok, a nevelők minden erőfeszítése kudarcot vallott. A gangháboru annyira divatba jött, hogy képtelenek megszüntetni. A legtöbb verekedés, késelés a Harlemben történik, ahol négerek és puertoricoiak szorultak össze nagy tömegben. Valahol súlyos, alapvető hibát követnek el azok, akik nem tudják megtanítani ezeket a fiatalokat, mint éljenek békében egymás mellett. tői való küldetését hangoztatta, mulatságot csinálva ebből is, maga helyett Kékszak - áll herceget ültette a trónra, ő .pedig elvegyült a szórakozásra összegyűlt udvari előkelőségek közé. A tiszta tekintetű, nyugodt nézésű parasztleány megái - lőtt a trón előtt és ránézett az ál-királyra: — Nem te vagy a király — mondta. — Majd én megkeresem őt. És elindult és az ismeretlen tömegből kézenfogva kivezette az ismeretlen királyt. Ez volt Jeanne d’Arc első csodatétele. A hatás óriási volt. A király most már hitelt adott a leány Istentől való küldetésének, de rossz tanácsadói rávették, hogy vesse alá a hajadont még egy próbának, így került a leány a poitiersi egyetem teológusainak vizsgáztató széke elé. A poitiersi egyetem tudós férfiai (mert a párisi Sorbonne az angolok kezében volt) legelőször a szerelmi oldalon akarták megtámadni s őszinte vallomásra bírni a leányt. Ezeknek a kérdéseknek a leány szellemi képességének megállapításán kívül az volt a burkolt célja, hogy megbizonyosodjanak róla, vájjon a leánynak nem szerelmi gerjedelmében voltak-e látomásai. — Volt-e ruha Mihály arkangyalon, amikor megjelent neked? — kérdezte az egyik professzor. — Én bizony nem néztem — felelt a leány. — De felteszem, hogy volt, mert Isten bizonyosan nem küldi mezítelenül egyik férfiangyalát, ha nőnek visz üzenetet . . . Azután: — Miért gondolod, hogy téged, gyenge nőt választott ki az Isten a haza megmentésére, amikor annyi erős férfi van, aki ezt megcselekedheti? — Az Isten nagyon igazságosan azt gondolta, hogy Franciaországot egy nő veszítette el s igy egy nőnek is kell megmentenie. Ezek és még más hasonló kérdések és éppilyen talpraesett válaszok után, amelyek nemcsak a tanulatlan leány természetes eszét, hanem ártatlanságát is bizonyították, a király züllött hadserege élére állította Jeanne d’Arcot. Az első, diadalmat ütközet után, amely ötszörös túlerő ellen az orleansiak kezére adta St. Loup erődött, az orleansi szűz az angolok legjobban megerősített vára, Les Tournelles ellen indult, ahol úgy fellelkesitette a franciákat, hogy az ellenséges csapat Bedford fővezér rendeletére elsietett a város alól, mert franciákkal még leihet küzdeni, de boszorkányokkal nem. Ez a két siker felbuzditotta Jeanne d’Arcot, s az angolok nagy csapatai ellenére megindult Reims felé. Útközben, Jargeauból az angolokat kikergette és elfogta Talbot vezért. Az ut szabad volt Reims, az ősi francia koronázóváros felé, ahol Jeanne d’Arc bevonulása után VII. károlyt 1429 julius 17-én királlyá kenték fel. Jean’ne d’Arc, a parasztleány ott állott királya mellett, kezében az ország zászlójával. Fővezér s az ország zászlótartója: egy pásztor leány! Igaz, hogy ez a pásztorleány néhány hónap alatt végezte el azt, amit Franciaország államférfiai és hadvezérei sok évék alatt nem tudtak elvégezni. A koronázás után Jeanne d’Arc gazdag ajándékot és családjával együtt nemességet kapott a királytól, s Ígéretet arra, hogy ninden hadivállalkozásában támogatásra lel. A deres hajú férfi — olyan szikár, egyenes még most hatvankét éves korában is, akár a bot — lassan sétált végig a Margitsziget virágágyai mellett. Ezeknek a kékködü délelőttöknek sugárzásában van valami mézizü arany. Ebben az aranyban pillantotta meg néhány nappal azelőtt Ilonát, a régi menyasszonyát, akit nem vett feleségül és aki most minden délelőtt ott kötöget az egyik pádon ezüst hajával, ma is üde arcával és könnyű termetével. Megpillantotta és elmenekült előle. Menekült a találkozás és az emlékek elől, de azért aztán nem állta meg, hogy közös ismerősöktől utána ne kérdezzen. így kiderült, hogy Ilona évek óta özvegy, már unokái is nagyocskák, ráér kiülni ide kötögetni, amivel a nyugdíjhoz is hozzápótol. Néhány napig úgy leste, mint valami fiatal diák, csak nem mert odamenni hozzá; két évvel ezelőtt éppen a szive miatt ment nyugdíjba ő maga is, és most úgy érezte, hogy ez a szív a torkán ülne, ha meg akarna szólalni. De végül éppen a szivével nem birt tovább. Járt az orvosnál, aki barátja is volt, s aki erre nevetett és szigorúan ráparancsolt: — Menj csak oda hozzá, te bolond! Az aztán igazán nem tesz jót a szivednek, ha felzaklatod magadat. Az, hogy valamikor összevesztettek, több mint harminc évvel ezelőtt volt. így hát végigsétál a virágágyak mellett a pad felé, ahol az asszony olyan, mint valami ezüst és halványvörös virág. Megáll előtte és csak ennyit mond elfogódottan: — Ilona, maga ezalatt a harmincnégy év alatt semmit, de semmit nem változott . . . Az asszonynak az ezüst haj keretében ma is üde arca kissé sápadt lesz. — Dezső — mondja fátyolos hangon — azt hiszem . . . maga sem . . . Ott ülnek egymás mellett a pádon a mézizü arany délelőttben és kiderül, hogy a világ legfontosabb dolga, hogy mindent megbeszéljenek, ami velük azóta történt. — Boldog volt azért? — faggatta a végén a férfi. — Boldog — vallja be egyszerűen és őszintén az asszony. — Meg kellett vigasztalódnom, mert maga .. . amikor összekaptunk . . . keménynek és makacsnak mutatkozott . . . pedig nem volt igaza . . . Én aztán már csak sajnálni tudtam, amikor hallottam, hogy nem nősült meg. Az öregui* — a hatvankét éves férfi mégiscsak öregur már néha — keményen hallgat egy darabig, végül megtörtén mondja: — Igen. Nem volt igazam. Én nem voltam alázatos. ■ — De azért — leheli Ilona —, kár volt, hogy olyan keményen büntette magát érte . . . A férfi óvatosan, mintha véletlen lenne, odaszoritja a kezét a szivarzsebére, amely alatt olyan nyugtalanul ver az a kemény szív: — De amiatt, hogy mégis találkozhattunk most... nem sajnálom. így kezdődött ez az egyszerű történet, amelynek ezzel vége is, mert másnap Dezső virággal jelent meg és persze Ilona igent mondott és az esküvővel, nem várnak sokat. Dezső pedig még délcegebben és még egyenesebben, mint valaha, sétál el délelőttönként a pad, az ő padjuk felé. Mit tud a szerétéiről és a boldogságról az ember, mig fiatal? ő most már, hatvankét éves korában, tudja, hogy a szeretethez és boldogsághoz mindenekelőtt alázat is kell. Ez az ígéret azonban csak ígéret maradt, ugyannyira, hogy Jeanne d’Arc nemsokára maga toborozott csapatot, amellyel többek között az angolok által ostromlott Compiégneba is kierőszakolta a bevonulást. Ez a város lett a veszte. Egyik kirohanása alkalmával ugyanis elfogták és bebörtönözték. Innen váltotta magához Bedford angol herceg megbízásából 10,000 frank vérdijért Cauchon Péter beauvaisi püspök, aki az angolok zsoldjában állott. * És megindult a 'boszorkányper, örök szégyenére VII. Károlynak, aki az egyszerű parasztleánynak köszönhette nemcsak az alattvalóiban felébredt nemzeti érzést, hanem visszahódított országát és koronáját is, s örök szégyenére azoknak, akik hamis vádakkal és hamis bizonyítékokkal támadtak a hős leány élete ellen, akit hosszú huza vena után elevenen elégetésre Ítéltek. Az ítélet megokolása az volt, hogy a leány győzelmeit boszorkányságának köszönheti. Cauchon püspök ennek a kérdésnek a hangsúlyozásával vezette a tárgyalást s első kérdése is ilyen irányú volt. —. Volt boszorkányság a zászlóban, ugye? — Csak az — mondta felemelt fejjel a leány —, hogyha azt mondtam, előre, akkor magam is előre mentem . . . 1431 május 3-án Jeanne d’Arc halálos Ítéletét végrehajtották. A világtörténelem legtökéletesebb nőalakjának pályafutása, a majdnem egy évig tartó fogság leszámitásával, két esztendeig tartott. Kevés megrenditőbb drámát ismer az emberiség és alig szebb alakot, mint Jeanne d’Arc. A hitvány bérért alattomosan, az ellenség érdekéből elkövetett tév-itéletet már a maga korában is felismerték. 1450-ben, 19 évvel Jeanne d’Arc halála után felülvizsgálták Jeanne d’Arc perét, rehabilitálták emlékét, a tüzhalálra szóló Ítéletet elvben megsemmisitették, s a katolikus egyház Cauchon püspököt kiátkozta. Ma Jeanne d’Arc az egyház szentjei s az emberiség legeszményibb alakjai között foglal helyett. 53
