A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-28 / 35. szám

A JÓ PÄSETOR

S. OLDAL

Magyar hittérítő Bengáliában

Raghabpur indiai, bengáliai falucskában működik mint misszionárius Polgár István jezsuita páter, örökös és sok veszély közepette terjeszti a keresztény, katolikus hitet, tanít, még gyógyít is. És ha elég pénzadományt kap amerikai magyaroktól, templomot építtet. Csondipur faluban már felépült a Szent István templom, most két templom és féltucat kápolna építésének gondját vállalta magára. Közben még egy kis újságot is összeállít, ő maga Írja írógépen és ő maga sokszorosítja. Szép cime van a kis lapnak: “Ahol a pálmák virágoznak.” Most érkezett meg ennek a kis lapnak junius közepén megjelent száma és abban olvassuk, hogy a pater nagy bajon esett át. Több mint a személyi balsors érte, az ő esete a személyi vonatkozáson túl azért érdemel feljegyzést, mert bevilágít a misszionáriusok veszélyekkel teli életébe. Polgár páter Horvátországban járt horvát nyelvű iskolába, papi tanulmányait Rómában olasz nyelven Végezte, magyarságához hű maradt és — mint az itt következő irás mutatja — a magyar nyelv használatában nincsenek nagyobb nehézségei. *

Azt mondják, hogy a misszionáriusok a lelkicsatatéren az első harcvonalon küzdenek. Hát valahogy velem is igy történt.

1959 április 26^án Írunk az Urban. Korán reggel a már viruló rizsföldeken elmentem Salpukurba. Csak 90 perc gyalogolás volt. Ez egyik a 16 kisegítő kápolnánk közül. Itt a keresztények nem dicsekedhetnek nagy számukkal. Mégis 33 személy meggyónt, megáldozott.

A szertartások után vissza misszió központunkba. De a fele ufón értelenül kezdett fájni a gyomrom; mintha haslövést kaptam volna. Nagynehezen hazajöttem.

Nemsokára elborított a verejték. Megjött a láz. És óráról órára emelkedett.

A plébánosom — egy fiatal belga páter, aki ép néhány nap előtt jött ide a missziós állomásra — rábeszélt, hogy Kalkuttába menjek. Igen, de ilyen állapotban egyszerűen lehetetlen. Saját magam már nem ülhetek a kerékpárra. A csatornában nincs viz, úgy nem használhatjuk a csónakot. A csatornamelletti u't nagyon is keskeny. Ezen járómüvek nem közlekedhetnek, kivéve a riskákat kerékpárúkkal. De mivel ép néhány hónap előtt kimélyitették a csatornát, úgy a sarat a csatornamelletti útra rászórták. Ugyan az ut megszáradt, de még az ép embert is beteggé teheti, ha azon kerékpározik. Tehát a plébánosomnak kereken kijelentettem, hogy bizony riskával nem megyek Kalkuttába, mert egészen biztos, hogy élve nem érem el még Káurápukurt sem. Ha egy hordágyat ad, akkor igen, megyek.

így aztán délután előkerült egy katonai ágy. Ezt bambusz rudakkal megerősítve előkészítették hordágynak. Már délután 4 volt, mikor ráfeküdtem. Valami 6-8 hitoktató, (tanító, szolga és növendék fölkapta a hordágyomat és elindulták. A lázam magas volt. A gyomrom mintha szét akarna robbanni. Nagyon fájt, kiváltképpen, mikor jobbra vagy balra billent a hordágy. Állandóan nyomtam a gyomrom job oldalát, hogy valamivel enyhítsem a fájdalmaimat. És igy 3 mérföldnyire cipeltek, ott egy falunál a csatornában már volt viz, ott már elő is készítettek egy csónakot,. mely elvisz még 3 mérföldnyi ut után Káurápukurba Ott már egy mentőautó fog várni, igy beszéltük meg egy fiatal páterral, aki előrement, hogy telefonáljon Kalkuttába.

De mikor megérkeztünk Káurápukorba, se hire se száma a mentőautónak vagy a páternek. Ott egy kis kávéház mellett a csatorna partján a földre terített kis szőnyegen vártam ljő árót. Közben a láz csak növekedett.; szintén a fájdalmak is. Azért megkértem a jelenlevőket, hogy friss vízzel áztassák a fejemet, lábaimat és karjaimat, mert égő forróságot éreztem az egész testemben.

Végre a páter is- megérkezett, de mentőauó nélkül. T. i. a jó páter egy taxit rendelt. De mivel mégcsak néhány napja volt a misszióban, úgy összecserélte a neveket és a taxit Thákurpukurba és nem Káurápukurba küldte. Tehát szegényke megint a kerékpárra pattant és ment Thákurpukurba. 20 perc múlva meg is érkezett a taxi. De most a plébánosommal vitatkozni kezdett, hogy ki fogja fizetni a veszteséget. Persze a plébánosom biztosította, hogy mindent megfizet. így végre betuszkoltak a taxiba és 2 káurápukuri katolikus vállalkozott, hogy kisérni fog.

Elindulunk Kalkutta felé. De valami 3-4 percre találkozunk a fiatal páterral, aki megrendelte a taxit. Mivel ez a soffőr mellett két embert látott, de nem látott engem, mivel én hátul voltam, úgy iszonyúan fölhevült. Megállította a taxit, kijelentvén, hogy ő rendelte ezt. És rögtön tuszkolni is kezdte ki a két pasast. Ezek szótlanul engedelmeskedtek, nem tudván, hogy mitevők legyenek. Én pedig hátulról magyarázni kezdtem a páternek, hogy hát én vagyok az a páter, akiért rendelte a taxit; ez a két ember a kísérőm. De a szegény páter annyira föl volt izgulva — hozzá már koromsötét is volt, — hogy csak percek után ismert rám. Persze rögtön bocsánatot is kért és a markomba nyomott egy csomó pénzt, hogy kifizethessem a taxit.

Tehát folytatjuk az utunkat Kalkutta felé. Az ut nagyon keskeny, kecskeként ugrál a taxink. Állandóan kérem a soff őrt, hogy lassan hajtson, mert másképpen a nagyobb lökések éktelenül fokozzák a fájdalmaimat. Végre Kalkutta utcáiban a taxink simán futott és nemsokára kiszálltunk a St. Xavier’s College-ban. Egy felvonón fölérkeztünk az első emeletre. Egyiket a két kísérőm közül elküldtem, hogy értesítse a ft. páter rektort a jövetelemről. Addig én az utolsó ereimmel lógtam a másik kísérőm nyakán, mertmár saját lábaim nem bírtak tartani. Végre az ápolótestvér megérkezett és tréfálkozni kezdett velem: “Kedves testvér,

hagyja abba a tréfát, igen rosszul vagyok!”

Nem is kellett kétszer mondani a testvérnek. Besegített a felvonóba és a 3. emeleten egy betegszobába besegítettek. És most a segitőgépezet működni kezdett. Rögtön telefonáltak a házi orvosnak. Nemsokára ez meg is jött. Megkopogtatott, megmérte a vérnyomásomat, aztán kiment. Nekem, persze, egy szót sem mondott, hogy mit fog tenni velem. Nemsokára a betegápoló két penicilin injekciót adott a combomba. Azután kisvártva egy hires sebész is megjött, ő is megkopogtatott.

Persze ott forogtak a rektorok és a háziminiszter. Végre magam maradtam a szobában. Az álom nem akar jönni a szememre . . .

Éjjel 12 órakor jött a mentőautó. Két erős hordár fölkapott a hordágyra és levitt. A mentőautó 10 perc múlva elvitt a Harrington Nursing Home-ba, a klinikára. Ott már várt reám egy spanyol doktor. Azt mondta, hogy nagyon is fontos, hogy vérvizsgálatot csináljon, mert ettől nagyon sok függ. (Később megtudtam, azt gondolták, hogy a vakbél felpukkadt és

azért rögtöni műtétre van szükség). Tehát beszúrt a jobb kezem egyik ujjába és kipumpált 1-2 csepp vért. Ezt egy kis üvegbe becsöppentette és egy másik cseppet két kis üvegdarabra rákent, aztán elment , . .

Közben az ápolónő is bajlódott, hogy végre enyhítsen a nagy nyomáson, mivel nem tudtam már kiereszteni a vizet. Már reggel 2 óra is lehetett, mikor egy morfium injekciót adtak, hogy aludhassak. T. i. ez időközben a spanyol orvos megvizsgálta a Véremet. Az eredmény az volt, hogy a vérem még elég jó, de a gyulladás annyira előrement, hogy nagyon is veszélyes lenne egy rögtöni műtét. Tehát injekciókkal le kell vinni a gyulladást és csak azután lehet majd operálni.

Az első 6 nap tele volt szenvedéssel, kiváltképperf az első 3. Csak morfium injekciók által tudtam egy kicsit aludni. Hozzá lelkileg is le voltam sújtva, annyira, hogy kértem főnökeimet, hogy senkit se küldjenek hozzám. Ezen 6 nap alatt az injekiók tényleg segítettek: a gyulladás és a fájdalom lassacskán eltűnt, úgyhogy a 10.-ik napon már 2-3 percre föl is tudtam kelni. Már leveleket is írtam. Akkor még 2 napon át jól etettek, hogy megerősödjek a műtétre. Három nappal később reggel altató injekciót adtak. Azután már jöttek is, hogy elvigyenek az operáló terembe. Eleinte még ott mindenkit megismertem. Az operáló orvost, meg az asszisztensét, mint az ápolónővéreket. Végre az asszisztens doktor azt mondta (mivel már a jobb karomat egy deszkához odakötözttík) : Páter,

még egy altató injekciót adók!” És az injekciós tű beszűrődött a jobb karom egyik erébe. Még csak néhány másodperc és elveszítettem az eszméletemet.

A műtét egy egész óráig tartott. Csak később, harmadnap a műtét után az operáló orvos értesített, hogy: “Páter, csoda, hogy még él!

Mert a vakbél főnt és lent fölpattant. De hála az erős szervezetének, az izmok olyan szorosan körülvették a vakbélt, hogy a mérges folyadék nem ömölhetett el a gyomor belsejébe, ami a rögtöni halált okozta volna!”

A műtét után csak délután 5 órakor ébredtem föl. Hányási rohamok fogtak el, négyszer is. A körülöttem levőket csak félig ismertem meg. Ezen a napon sem inni, iem enni nem adtak. De nem is kellett. A következő nap csak folyadék táplálékot adtak, a harmadik napon már húslevest 2 vékony szelet kenyérrel. Azután napról napra az adagok növekedtek. De még mindig 2-2 injekciót is. Később csak egyet.

Hét nappal a műtét után az operáló orvos kivette az első varrásokat. Nagyon meg volt elégedve, hogy a seb szépen begyógyult.

22 nap tartózkodás után, elhagytam a klinikát. Ott az ápolónők — majdnem mind katolikus, kivéve 1-2 protestáns, .— nagy odaadással és szeretettel ápoltak. A barátjaim is sokszor fölkerestek, kiváltképpen a magyar, kínai és bengáli barátjaim. Sőt, pénzt vagy adományokat is hoztak. A jénzt kiosztottam az elmenésem előtt a szolgák közcitt, mert azok is nagy részvéttel segítségemre voltak.

Május 22^én már a St. Xavier’s College lakója lettem. Mivel a kollégium a nagy szünidőben volt, ugy*a koszt elsőrendű volt. Nekem pedig megjött a farkasétvágyam, mert bizony a klinikán nagyon is lesoványodtam és legyöngültem.

Május 28-án az operáló orvos kivette az utolsó varrásokat . . . Most még néhány napig vártam, miig a ‘ft. rendtartomány főnök engedélye megjöjjön, hogy elmehéssek a hi malájai hegyekbe, hogy ott jól összeszedjem magamat Közben a klinikai számla is megjött; $150. Az orvosok számlája még nem jött meg

(Folytatás a 8-ik oldalon)

Hírek a világ minden részéből

NEW DELHI, India. — Kerala tartományban, melynek kommunista kormányzatát a központi kormány feloszlatta, januárban vagy februárban lesz a választás. Az elkergetett kommunist kormány által bebörtönzötteket most sorban kiengedik a börtönökből.

BERLIN. — Wilhelm Pieck, a keletnémet szovjetzóna elnöke a kelet-berlini történelmi múzeumnak ajándékozott egy politikai ereklyét: a parókát, amelyet 1919-ben hordott, hogy ne ismerjék fel, mint titkos kommunista agitátort.

SELB, Németország. — Egy itteni porcellángyár rendelést kapott Tito jugoszláv diktátor kormányától 1200 személyes kávé készlet szállítására.

PRUM, Németország. — Az itteni bazilikában közszemlére bocsátották a szekrényt, melyben Jézus szandáljait őrzik. A szekrény szeptember 20-ig maradt nyitva. Régi történelmi feljegyzések szerint Jézus szandáljai 752-ben Zachariás pápa ajándékozta Pippin frank királynak, aki viszont az általa alapitott Benedekrendi apátságnak ajándékozta.

NEW DELHI, India. — Nehru miniszterelnök közölte a kongresszussal, hogy Tibetből 12,396 menekült jött át Indiába, köztük 40 nem tibeti származású egyén.

PRÁGA. — A cseh főváros és Karlsbad (Karlovy Vary) közt expres forgalom indult meg. A “Karlex” gyorsvonat a 140 kilométeres utat három és fél óra alatt futja be, miértis már becézőnevet kapott: Vörös csiga.

FRANKFURT. — Ide érkezett öt fiatal német, akik a francia idegenlégióban Algériában szolgáltak. A legutóbbi heves harcok során átszöktek a felkelőkhöz, akik hazaengedték őket. Azt mondják, hogy a közelmúltban egy csatában a légió ezred legénységének egyharmadu életét vesztette.

MOSZKVA. — Az északi sarki tengerbe bevonult egy 100 hajóból álló orosz flotta, amely körülbelül 2500 mérföldes tengeri ut befejeztével be fog futni a szibériai nagy folyamokba, le Közép-Ázsáig és Kinába. A flotta •gőzhajóit Magyarországon gyártották, a tankhajókat Finnország szállitotta, az uszályhajókat, teher- és személyszállitókat, jégtörőket Csehország és a keletnémet szovjetzóna szállitotta.

TOKIO. — A japán textilipari munkások uniója feztrájkba lépett — a háború óta elsőizben — bérköveteléseinek megtagadása miatt. A unió az átlagos havi 38 dollár 88 centnek megfelelő munkabérnek 4 dollár 72 centtel való emelését követeli, a munkaadók utolsó ajánlata 4 dollár 37 cent volt. A sztrájk az ország kilenc legnagyobb gyára ellen irányul, amelyekből a vászon és müanyagszövetek 70 százaléka kerül ki. A gyárosok makacsul ragaszkodnak az alacsony munkabérekhez, mert főleg az olcsó munka teszi fölényesen versenyképessé a külföldön a japán árut.

Bécs. — Messzire nyúlnak, egészen a Duna partjáig nyúlnak Fidel Castro ellenségeinek kezei. Batista-hivek Bécsben elkezdtek kalandvágyó fiatalokat toborozni egy cubai légióba. A rendőrség kifüstölte a verbuváló fészkeket.

VASARNAP, AUGUSZTUS 30-i kezdettel tárcsázhat

Gondolja csak meg, mit jelent ez! Néhány mozdulat a telefon tárcsán, Cuyahoga County, Lake County, Burton és Chesterland telefon előfizetői azonnal folytathatnak beszélgetést New York, Chicago, San Francisco és majdnem minden várossal az Egyesült Államokban. A tárcsázás leheltővé lesz az egyik tengertől a másikig és Canada egy részébe is. Hatalmas telefon technikai eredmény ez, — melyet éveken át terveztek, mig megalkották.

ORSZÁGSZERTE direkt városon kívüli tárcsázás csupán három számtöbbletet kiván, ahoz az eljáráshoz, melyet jelenleg is követ a közelben levő városokkal való beszélgetéskor. Teljes utasítás és egy lista a legtöbb direkt tárcsázható városokról a speciális “Blue Book of Telephone Numbers”-ben található meg, melyet nem régen küldtünk a közönség címére. Olvassa el ezt a könyvecskét figyelemmel és készen állhat, hogy az ország legnagyobb részével direkt telefonbeszélgetést folytathasson, jövő vasárnaptól, AUGUSZTUS 30-tól kezdve!