A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-21 / 34. szám
2. OLDAL Á Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Ofíice 1738 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 n ELOE12ETESI DIJAK: Egy évre----------------------------$6.00 fél évre__________________$3.50 SUBSCRIPTION KATES: One Year-------------------------$6.00 Half Year -------------------------$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. EZT A PÉLDÁT KÖVESSÉTEK! Frank J. Lausche, Ohio volt sokszoros kormányzója, jelenleg a kongresszus szenátusának kevéssé orthodox demokrata tagja, mindjárt kezdetben Washingtonban azzal tűnt fel, hogy spórolásra intette kollégáit, a haza többi bölcseit, és a törvényhozást és a nemzetet általában. Neki köszönheti' Cleveland város, — melynek régen polgármestere volt — azt, hogy a Pan-American Games nagy sportesemény nem' ott, hanem Chicagóban talált hajlékot, ahol nem akadt oly spórolós apostol, mint Lausche. Most újra, mint a spórolás apostola hallatott magáról. Miután a szenátus a szokott alapossággal megvitatta a szenátori irodai szobák szőnyegezésének nagy problémáját és úgy határozott, hogy az uj szenátusi épületben a szenátorok privát irodaszobáin kivüu az összes többi szobák padlóit szőnyeggel kell beborítani, Lausche köszönettel elhárította magától ezt a kedvezést, a négy fogadó- és irodaszobában marad a padló úgy, amint megteremtették: ragyogóan fényesre viaszkolt csempe. Megtakaritás: $3100. (Nem is hinné a közönséges halandó, hogy szenátorok hivatali helyiségeinek kiszőnyegezése ilyen drága mulatság!) Azt mondják a haza bölcsei: A ragyogóan fényes-' re viaszkolt csempe padló nagyon szép, még elegánsnak is mondható, de — veszélyes. Mert a szenátusi irodakisaszonyok és asszonyok tüsarku cipellőikben könynyen megcsúszhatnak és kificamithatják bokáikat. Lausclíe ^zehátór véleménye az, hogy a hölgy, aki tüsarku cipőt Visel, meg kell, hogy tanuljon a tüsarku cipőben való dipegést mindenféle terepen. És, miután egy évtizeden át kormányzó volt Ohioban és ebben a magas állásbari gazdag tapasztalatokat szerzett alacsonyabb régiókban is, Lausche szenátoy emlékeztet arra, hogy a columbusí kormányzói palotában a szőnyegeket rongyosra sebezték a látogatók, köztük tüsarku cipőben tipegő nők. Lausche bátor kiállása a csempe mellett, amely éppen elég drága, követésre méltó példa. Ha a mostani 98 szenátor és a jövő ülésszaktól kezdve 100 szenátor közül 97, illetőleg 99 követné a példáját, a megtakaritás 300,000 dollár körül lenne. Ha kétmillió kormányalkalmázott követné a példát és tartózkodna felesleges adópénzpocsékolástól, kétezer vagy háromezer millió dollárt lehetne megspórolni, két vagy három billióval kevesebb adót kellene fizetniük azoknak az amerikai millióknak, akiknek még a konyhájukban és fürdőszobájukban sincsen ragyogóan fényesre viszkelt csempe padló. Még pár billió dollárt lehetne megspórolni, ha az állami, megyei és községi igazgatásban is, fent és lent, ri létra mindegyik fokán állna egy-egy Frank J. Spórolómester. TESSÉK A NÉPET MEGKÉRDEZNI Még mindig nem ült el a szovjetisták haragja a Rabnemzetek Hetének proklamálása miatt. Prágából jelentik: Jiri Hajek külügyminiszterhelyettes a csehszlovák kormány nevében erélyesen tiltakozott az ellen az újabb amerikai provokáció ellen, hogy Eisenhower elnök aláirta az amerikai kongresszusnak az úgynevezett “rab népek hete” megrendezéséről szóló határozatát: A külügyminiszterhelyettes felkérte az amerikai ügyvivőt, emlékeztesse az Egyesült Államok elnökét, hogy Csehszlovákia független ország, amelynek rendszeréről egyedül a csehszlovák nép dönthet. Egészen felesleges volt ez a figyelmeztetés, mert mi is azt valljuk, hogy a csatlósországok politikai rendszeréről egyedül a csatlós népek dönthetnek. Az a baj, hogy a csatlós országok népeit nem kérdezik, nem szavaztatják le, hogy akarnak-e vagy nem akarnak tovább is idegen gyarmati uralom alatt élni. VARJUK A VENDÉGET Ritka vendég érkezik szeptember közepén a szabad világ fellegvárába: jön Kruscsev, a vörös cár, akit a szenátusban Dodd connecticuti szenátor röviden és találóan Ukrajna hóhérának, Budapest lemészárolójának, Cushing, bostoni biboros érsek a világkommunizmus prófétájának nevezett. Hogyan illik fogadni ezt az embert, Sztálin véreskezű hóhér véreskezü segédjét? íme néhány ajánlás: Dodd szenátor: Fogadásánál ne gyülekezzen tömeg, ne legyen éljenzés, köszöntés, ne legyenek gyerekek és virágok, A fogadtatás legyen korrekt és néma. MATYÓ HÁZASSÁG A szerelemnek a matyóházasságban vajmi kevés a szerepe. A matyóleány szive is megdobban ugyan, mikor a matyó legény megpengeti az ablak^ alatt a sarkantyúját; szövődik a szerelem a kiskapuban vagy a fonóban ott is, de ez csak afféle tavaszi virágnyilás. Mikor jön a nagy perc, az élettárs megválasztása, matyó legény, leány kiereszti szivéből a fiatalos bohóság lepkéjét s azzal megy oltárhoz, akit a szüléje jelöl ki neki. Ez afféle ázsiai hagyomány lehet, mikor a matyók még török szomszédok és keverék hatása alatt állottak. Régebben még az is hagyomány volt Mezőkövesden, hogy a legény csak az utcájabeli leányt vehet el. A matyó anya maga szemeli ki a fia élettársát. Ha megtetszik neki a leány, öszszeül az atyafiságbeli asszony parlament és megvitatja a dolgot. Aztán elküldik a lányos házhoz a tudató aszszonyt és ott röviden elmondja jövetele célját. Ha tetszik a legény a leány szüleinek (nem a leánynak), meghívják estére látogatóba; ez egyszers mind a beleegyezés jele. A matyó igénynek legtöbbször sejtelme sincs arról, mit főznek számára az asszonyok, Anyja egy napon röviden igy szól hozzá: —■ Megházasodtál, fiam. Kit vettem el? — kérdi a legény. — A Kispál Bera Kati leányát. Eredj oda este. A legény megy hát este leánynézőbe. A leányos háznál értésére adják, hogy szívesen látják máskor is és várják a tudató asszonyát. Ez a fontos személyiség másnap beállít a házba és egy szép, nagy selyemkendőt visz A Jó Pásztor Verses Krónikája Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ ÉVSZAKOK KÖRFORGÁSA Az évszakok jönnek, mennek, s egymással versenyre kelnek. I. A TAVASZ Heuréka! Heuréka! A Tél már nem havaz. Heuréka! Heuréka! — én vagyok a Tavasz, Jöttek színes lepkeszárnyán lenge kikeletnek: Ébrednek mind a magvetők, életmagot vetnek. Pattan a rügy, bimbó feslik, tobzódnak a vágyak. Virágból szőtt fátylaikba öltöznek az ágak. Bennem fogan a Jövendő, én vagyok a kezdet: én ösztönzőm fejlődésre a szőlőgerezdet. Én nevetek napsugárral a még zöld kalászra: nőj jön nagyra, sokszemüre, a közelgő nyárra. 'Szóló szőlő, csengő barack, szilva, körte, alma: Feslő rügyből előcsalja Tavasz büvhaialma. II. A NYÁR . Alig három hónap múlt el? Az év tovább halad. Közéig a Nyár királynője már a kertek alatt. Libben, lebben nyárfényből szőtt virágkoszoruja: Pál Isten hétágu sípján a trillákat fújja. A Tavasz bár a rügyeket előcsalogatia. De rügyekből a gyümölcsöt mind éretlen hagyta. Szép a Tavasz, de szépsége csak hiteget ámít: mert ravaszul már előre, — rám, — a Nyárra száiMl! A termésbe izt, zamatot én lehelek bele. Mert én vagyok az Istennek lángoló keble. Nyár az élet csucsteteje a nagy természetben: Köszöntsön hát vig trillákkal egész világ engem! III. AZ ŐSZ Elment a Nyár nagysieive, mindent itt hagyott. Az Ősz előtt becsapta a nyári ablakot. De jöttem én az Ősz, a fénynek bágyad! szárnyain. Hogy valóra váltsam színes őszi álmaim. Vannak, akik úgy hívnak, hogy "örök álmodó": Pedig én vagyok a sáfár, a főszámadó. Mit Tavasz-Nyár együtt adtak, én gyűjtöm be azt: Hogy legyen, min kitelelni a messze Tavaszt. Ha én nem végezném dolgom jól és pontosan, A Télen át koplalnának, hej nagyon sokan. . . . Legfőbb hát az őszi évad, — ez már nem vitás! Fújja hát az Ősz himnuszát a Nagy Trombitás! IV. A TÉL > Fergeteges fellegekben láttam napvilágot. Fehér színnel meszelem be az egész világot. . Zimankó volt apám neve, anyám Téli felhő: Én vagyok a Tél gyermekük, ki Ősz után eljö. Gyengék, gyávák reszketősen bújnak el előlem. Én hozom bár a karácsonyt, mégis félnek tőlem, i Az újszülött újév szintén az én szerzeményem: Zimankós szép dalamait mindé neki zenélem. Bár gúnyosan, édeskésen "Télapó" a nevem: A legszilajabb folyót is jégpáncélba verem. Nem szeretnek, meri biz kemény, hideg a Tél lakat: De a tavasz ott szunnyad már a hideg hó alatt! Byrd szenátor: Ha ennek az embernek módot adnak arra, hogy a kongresszusban szónoklatot tartson, én inkább lemondok szenátori tisztségemről, semmint meghallgassam ezt az embert, akinek szószegés és gyilkosság a fegyverei. Cushing érsek: Ennek az embernek amerikai látogatása csak uj jó alkalmat ad propagandázásra és az európai rabnemzeteknek okot ad a csüggedésre. Cushing biboros imahadjáratra hivta fel az érseki egyházmegye katolikusait a Kruscsev-látogatás idejére. Ez az ima legyen a mi titkos fegyverünk. Imádkozzunk a vasfüggöny mögött elnyomásban élő egyházért. onnan foglalóul a legénynek. A kendő »a kihirdetésig a legény házában marad, aztán hazaviszik. A kérőt, melyet más vidéken kézfogónak hívnak, a lakodalom előtt való vasárnap tartják meg. A vőlegény két násznagya elmegy a leányos házhoz: — Dicsértessék a Jézus Krisztus! Adjon Isten jó napot! — Adjon Isten! Mi járatban vannak? — Egy szép madárkát keresünk. — Milyen madarat? — Páratlan madárkát páratlan párjához. — Üljenek le kendtek, majd megkeressük a madár párját. Bevezetik a menyasszonyjelöltet a kamrából, ahonnan leánypajtásai kisérik ki. Előáll az egyik násznaigyuram s megereszti a rigmust: Halljunk szót, uraim, szólok igazságot. Nem beszélek tréfát, hanem valóságot. Engedjenek nekem egy kis szabadságot. Mig előbeszélem a szent há. zasságot. Házasságot Isten még akkor szerzetté, Ádámot képére mikor terem, tette. Egy oldala csontját álmában kivette, Éva asszonyt abból mellé helyeztette. így gördül a vers tovább a szent házasságról és persze oda lyukad ki, hogy a leányt elkérik a háztól. Néhol nagyon poétikus és jellemzetes a vers. Az egyik strófa ez: Azért mi nem jöttünk kendtekhez hallgatni. Az időt hetekről hetekre szaggatni. Mi szükség szivünket hát tovább faggatni. Terminusóránkhoz még töb. bet raggaini? Násznagyuram aztán tetézve* borítja a jókívánságot az if jakra s igy végzi: Rebegő nyelvemet mindjárt megállítom. Ifjú barátimat még most meg. szólítom. Innét más kvártélyra s útra igazítom. Békével járjatok. Ezzel elin. ditom. A menyasszony valamelyik asszonyrokona egy-egy kendővel ajándékozza meg a násznagyot: ezek elmennek a vőlegényért, aki itöfcibedlmagával állít be a leányos házba. Ott éjfélig vendégeskednek. A lagzira a népet az esküvő előtt való pénteken mind a vőlegény, mind a menyaszszony részéről hívogató hívja meg. A legtöbb matyó lakodalom az adventét megelőző kis farsangban van. Három nap alatt 120—140 pár is esküszik. A lakodalom napján, mielőtt a násznép az anyakönyveshez vagy templomba indulna, mind a menyasszonyt, mind a vőlegényt elbucsuztatják szüléitől, testvéreitől, rokonaitól, pajtásaitól. A menyasszony — násznagy uram rigmusaiban — igy búcsúzik: De jaj, nincs mit tenni, meg. válók lületek. Azért hát, véreim, most meg. engedjetek. Nem tudom, mártok-e egy tálban veletek. Végképpen engemet el ne felejtsetek. A-vőlegény és a meny aszszony külön megy a násznépével az anyakönyveshez s a templomba. Az esküvő után együtt vonulnák a vőlegény házába, ahol a menyasszonyt Ä CSÁRDÁS - HAJDÚK TÁNCA Csárdásunkra ráfogták sokan, hogy paraszt tánc. Ennek ellenkezőjét bizonyítja, hogy még udvari bálokon is rá-rázenditettek egy-egy tüzes ma* gyár nótára s az osztrák császárváros előkelősége ropta a csárdást. Ennek a táncnak eredete kétségkívül magyar, ha nem is úgy járták őseink, ahogy mi járjuk ma. Változott a csárdás és nem is igy hívták régen. Edward Brown angol utazó és iró, aki 1669 és 70-ben járt Magyarországon, említi a hajdúk táncolási módját, ahogy ő mondja, a “pirrhikus” táncot, íme: — Magyarországba utazásom előtt sohasem láttam a pirrhikus táncot, melyet hajdan a régiek gyakoroltak, most pedig a hajdúk táncolnak. Ezek meztelen karddal táncolnak, egymás kardjára ütnek, miáltal nagy csörömpölés keletkezik, forognak, a levegőben ugrálnak, meglepő ügyességgel földhöz vágódnak, végül a maguk módja szerint énekelnek, mint ezt hajdan a régi görögök tették.” Igaz ugyan, hogy ma a földhöz vágódást elengedtük, kardunkra se ütünk, mert nincs és a “magunk módja szerint” való éneklést zenével helyettesítjük, azért mégis valószínű, hogy a hajdúk tánca a ma annyira kedvelt lassú és gyors csárdásnak ősapja. Mert akkor és később is, köztudomás szerint a magyar jelleget nemcsak táncban, hanem majdnem mindenben az alsóbbrendű nemes és paraszt — igy a hajdú is — őrizte meg. PÁRISI MESE 1227-BÖL Egy cinikus párisi, a sánta Jehan Clopinel, gunyverset faragott és ugyancsak megbotránkoztatta a párisi asszonyokat e csufolkodó szavakkal: “Asszonyok, megmondom, mik vagytok, mind ahányan nagy házasságtörők vagytok!” Méltatlankodva lázad erre Párisnak asszonymindensége. Százával fecsegnek, aztán virgáccsal a kézben sereggé tömörülnek a fehérnépek. Jönnek már, ellepik a tért s fenyegetően kiáltanak fel a Jehan ur padláshzobája felé: “Jössz-e le mindjárt elénk, te piszkolódó?!” Jehan ur a tetőre menekülne, ám húzzák már le a garádicson a lábánál fogva. “Ide nyegle, ide te kaján, az asszonyok törvénye elé! Mit mondtál? Halálra vesszőzünk ezért! Egykettő ...” Száz kéz emelkedik, megragadják s ronggyá tépve hozzák le zekéjét. Csupasz háttal görnyed már s jajongva könyörög: — Legyen, üssetek. Csak egyet kérek ... — Beszélj! Clopinel sunyin néz fel a száz virgácsra. Hogy agyarkodnak a szépek, vetélkedve hogy készülődnek ! Mindenik első akar lenni a vesszővel. Látja ezt Jehan ur és szól ármányosan: — Könyörgök: aki köztetek a legnagyobb céda, az kezdje. Az emeljen rám először kezet . . . Mozgalom, huzódozás. Egyik se vállalja. Tűnnek a virgácsok, tűnik a fehérnép. Jehan ur magára marad a piacon. És nevet. apósa a küszöbön tányéron mézzel és sóval várja s e szavakkal megkínálja: * — Isten hozott, kedves menyem! Mézben, sóban szükséked ne legyen. A menyasszony az ujját beledugja a sóba és a mézbe, lenyalja, aztán megcsókolja a napamasszonyt, aki bevezeti a kamarába. Régebben a vőlegény jegykendőt és jegycsizmát is adott a menyaszszonynak, ám ez már nem divat. Az esküvő előtt nagy ceremóniával kikérik a menyaszszony ágyát. A diófaágyat a násznagy, a nyoszolyó asszony és a vőfély kocsira rakják és viszik a vőlegényes házhoz. A nászlakoma a vőlegényes házban van és hérésznek hívják. Az ételt a menyasszony, a vőlegény, a vőfély és nyoszolólányok hordják be. A lakoma után táncra perdül a fiatalság s járja addig, mig a menyasszony szülei, rokonai s leánypajtásai ajándékkal meg nem érkeznek. Szép jelenet, mikor a leányok és menyecskék kezükben hozzák az ajándékot, a menyasszony pedig fiatal férjével, ennek szüleivel és a rokonokkal, kezükben égő gyertyát fogva, az ajtóban fogadják az érkezőket. A lakomázás ismét megered, násznagy uram sem pihenteti az “aranyszáját”, csakhogy most már vaskos tréfa is röpköd a versében, különösen mikor a muzsikusokat biztatja. A legeslegszelidebb strófa ez (melyben a muzsikusoknak ezt a menüt ígéri): Ezek után lesznek ily drága eleiek már: Csizmasarok reszelve, serben pirult kantár. Ráspollyal spékelve egy régi rozsdás zár, Malacocska helyett egy egész sült szamár. Aztán feldobog ismét a tánc és járja a matyó éjfél után két óráig, amikor is ellejtik a menyasszony táncát. Násznagy uram e verssel szakítja végét a mulatságnak: Dicséret, dicsőség adassék Is. lennek. Tisztesség, becsület e házban mindennek. Mind a gazdagoknak, mind a szegényeknek. Az ifjúságoknak és a szép szüzeknek. A vendégek elbúcsúznak a háziaktól és csendesen hazaballagnak. 53
