A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-31 / 31. szám

7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE A lord intett kezével, ami azt jelentette, hogy nem érdemes foglalkozni vele. — Minek köszönhetem a szerencsét, báró ur? — Lord, tudtára kívántam adni, hogy levelet kaptam Elemértől. — Ah igen? Mit ir? Megtalálta nejét? — Még nem. Sőt nyomon sincs. — Ez valóban különös. Hogy lehet ez? -— Én magam sem értem. Az írásból látszik, hogy Elemér a legnagyobb izgatottságban van. Ily körül­mények között az ő felhívása folytán, kénytelen va­gyok Etelka kisasszonytól bővebb felvilágosítást kér­ni. — De miért Etelkától? — Azért kérem, mert ő azt hiszi, hogy Etelká­nak tudnia kell, hol van Ilonka. — Mire alapítja Elemér ezt az állítását? — Sok mindenfélét irt levelében, többek között azt is, hogy nővérét Debrecenben igen jól ismerik. — Debrecen micsoda? — kérdezte a lord. — Ez egy virágzó város a magyar Alföldön. Ku­tatásai közben Elemér oda is eljutott s ott megtudta, hogy ... de vájjon elmondhatom-e? — Csak beszéljen báró. — Elemér tehát megtudta Debrecenben, hogy Etelkának viszonya volt egy ottani birtokossal. A lord hirtelen kiegyenesítette magát. — Elemér állítja ezt? — kérdezte. — Úgy van. Elemér úgy beszél róla, mint két­ségtelen tényről, melyet többen is tudnak. — Lehetetlen, — kiáltott a lord. — Nem hihe­­tem, hogy Etelka ennyire megfeledkezett volna ma­gáról. — Már pedig én hiszek Elemérnek. Ő nem állít olyat, amiről biztosan nem tudja, hogy igaz. Ez a földbirtokos utóbb tönkre ment s a körülmények ál­tal a rablók közé sodortatva, ő maga is azzá lett s bandájának élére állva, rettegésbe ejtette az egész Alföldet. — Ah ez különös. De hadd halljam tovább. — Az az ember Etelkára költötte egész vagyo­nát, — folytata Ödön. — No már az nem lehet igaz, — szólt a lord. — Etelka soha sem volt oly körülmények között, hogy kénytelen lett volna magát kitartatni egy férfi ál­tal. Ez a hazugság bélyegét viseli magán. — Lord tehát azt hiszi, hogy Elemér hazudik? — Ezt nem állítom éppen, de tévesen értesült. Etelkát én nem ismerem ilyennek. — Oh, lord, ön még nem ismeri őt. Itt persze egész más színben mutatja magát. Itt olyannak tün­teti fel magát, mint egy angyal. — Elég, — intett kezével a lord. — Önből az ellen­szenv beszél. Ödön ingerült lett. — Jól van, — mondotta. — Én tehát tisztán a levél tartalmához fogom magamat tartani. Elemér egész határozottan azt állítja, hogy Etelka részle­tesebb felvilágosításokat adhat neki Ilonka hollétére vonatkozólag. — De miből következtetik ezt? — Éppen abból, amit az imént mondtam. Etel­kának ismeretsége volt egy emberrel, aki rablóvá lett — mi sem valószínűbb tehát, mint az, hogy Ilon­kát ehhez a rablóhoz adta. — Ezt nem hihetem, — kiáltott a lord. — Méltóztassék lord Etelkát ide hivatni. Erre a lord indulatba jött. — Báró ur! Én már meguntam önökért mindun­talan rendőrszolgálatokat tenni. Már idáig vagyok. Torkára mutatott. * * — Sok olyan történt legutóbb nálam, ami egé­szen elkedvetlenített. Nekem most nyugalomra van szükségem, hogy megtámadott idegeim helyre jöjje­nek. — Mi történt, lord? — Hagyjuk ezt. Ha elmondanám, még jobban felizgatnám magam. * — Lord, — szólt most Ödön igen komolyan, ön nem áll szavának. — Hogy-hogy? — Ön azt ígérte, hogy segítségemre lesz. — Miben? — Abban, hogy Etelkától szép szerével megtud­junk mindent, amit tudni akarunk. — Eddig meg is tettem. — Igen, de még korántsem vagyunk célnál s most további támogatásra van szükségem. — Tudja kedves báró ur, én már legjobban sem­mit sem szeretnék tudni a dologról. — Ez tehát azt jelenti, hogy lordságod nem akar­ja beváltani Ígéretét. Ám akkor én sem vagyok kötve adott szavam által. Ezután nem fogom többé kímél­ni Etelkát. A Tó PÁSZTOR A lord homloka ráncba húzódott, arcán a bosz­­szuság kifejezése látszott. — Báró ur, — mondotta. — Én egyáltalán nem vagyok hajlandó magamat befolyásoltatok Én azt ígértem, hogy amit lehet, közvetitek. Etelka nyíltan kimondta, hogy Ilonkáról nem tud többet, mint azt, hogy intézetbe vitték. És én azt el is hiszem neki. Ezzel azt hittem, az ügy be van fejezve. — De a mi részünkről még koránt sincs befe­jezve. — Ám akkor engemet hagyjanak ki a játékból. Nem ellenkezem, hogy még egyszer beszéljen Etelká­val, én azonban többé tudni sem akarok a dologról. Nemeshegyi meglepetve nézett rá. — Úgy látom, lord, önnek ma igen rossz napja van. Ön fölöttébb ingerült kedélyállapotban van. Igen rosszkor jöttem. A lord most kissé lecsillapodott és mélabusan mondta: — Mindazok után, amik házamnál történtek, csodálkozom, hogy még igy is vagyok. De térjünk a dologra. Az imént mondfam, hogy beszélhet Etelká­val, ha éppen akar. — Lord tehát kívánja, hogy beszéljek vele? — Semmi érdekem se kívánja ezt, — felelt a lord ajakát félrehúzva. — Ha tetszik beszélhet vele. Úgy tudom, hogy a kertben van. Ödön tehát búcsút vett a lordtól. Úgy értesült azonban, hogy Etelka már visszatért a kertből és szobájában van. Nemeshegyi tehát bejelentette magát. Etelkának úgy látszik kapóra jött ez a látogatás és örvendve ment elébe egész az ajtóig, kezét nyújt­ván neki. Ödön ezáltal egészen meg volt lepetve s el is fe­lejtette visszautasítani kezét. Nem is jutott hamaro­san eszébe a régi ellenségeskedés. « Etelka egy zsölyéhez vezette vendégét s leültette. — Valóban, nagyon örvendek, hogy egyszer is­mét eszébe jutottam. Hogy van, kedves Ödön? Mint érzi magát az idegen városban? Ödön már összeszedte magát és komoly arcot öltött. — Kisasszony, — szólt kimérten. — Elemértől levelet kaptam . . . — Ah, bizonyára megtalálta Ilonkát. — Még eddig nem. A kegyedtől nyert adatok nem vezettek célhoz. — Valóban igen sajnálom. Ödön csípősen jegyezte meg: — Kegyed bizonyára nem mondott meg nekünk mindent. Én tehát most a nyert adatokat ki akarom egészíteni. — Lelkem, én többet már nem mondhatok. — Ezt azonban mi el nem hisszük. — Hogy-hogy? — kérdezte Etelka elcsodálkoz­va. — Fel fogom olvasni fivére levelét s abból ke­gyed be fogja látni, hogy álláspontunk egészen he­lyes. —Hadd halljam tehát, — mondotta Etelka s hátradőlve a pamlagon, apró lábai hegyét mutatta. Ödön azonban most a levelet bontotta szét s nem vette szemügyre Etelkának igéző helyzetét. Felolvasta a levelet elejétől egész végig. Etelka nyugodtan hallgatta, egyetlen arcizma sem árulta el, hogy a levél tartalma felizgatta volna őt. — írja meg Elemérnek, hogy nagy tévedésben van, — szólt egész nyugodtan. — De mit szól kegyed a birtokossal való benső viszonyhoz? — Mese, — legyintett kezével Etelka. — Ilyesmi ellen én nem is védekezem. — De gondolja meg, hogy Elemér ezt mint tényt hozza fel. — Még akkor sem igaz. Elemér tévútra van ve­zetve. A szegény fiú különben is el van fogúivá elle­nem. — De gondolja meg, hogy Debrecenben minden­ki beszél róla. — Az emberek sokszor mondanak olyasmit, ami nem igaz. — Kegyed hát tagadja? — Nem ismerhetek el olyat ,ami nem igaz. — Térjünk hát a dologra. Kegyed tehát nem akar közelebbi adatokat rendelkezésemre bocsátani? — Nem vagyok abban a helyzetben, — felelt Etelka határozottan. — Mit írjak tehát Elemérnek? — írja meg, hogy nem tudok többet, mint már mondtam. — De ő ezzel nem lesz ám kielégítve. — Sajnálom, de többet nem tehetek. — Előre látom, hogy Elemér a végső eszközhöz fog nyúlni. — És mi lenne az, kedves báró? — Meg vagyok győződve, hogy Elemér kegye­det a hatóság által fogja vallomástételre kényszeri­­teni. Etelka erre egészen nyugodtan válaszolt: — Ott se mondhatnék többet. Ödön meg volt lepetve. Nem hitte volna, hogy Etelka ennyire tudjon színlelni. Vagy talán csak­ugyan igaza lenne? — Kisasszony, — mondotta, — könyörüljön fi­vérén. Ne kényszerítse őt oly lépések tételére, melyek kellemetlenek lennének az egész családra. — Én nem kényszerítem őt. Én csak annyit tu­dok mondani, hogy ő merőben téves útra jutott. — Mi van hát azzal az alföldi birtokossal? — Semmi sincs. Mi lenne? Az egész nem egyéb mesénél. — Nem volt kegyed soha Debrecenben? — De voltam. Sőt voltam én Nagyváradon és Kolozsváron és más városokban is. Ebből tehát nem lehet azt következtetni, hogy mindenütt rosszul vi­seltem magam s mind igaz lenne, amit az emberről beszélnek. Én ártatlan vagyok s elég nem szép, hogy még ön is rosszat gondol rólam. Ödön gondolkozott egy percig s midőn látta, hogy Etelka szeméhez emeli zsebkendőjét, egészen meg volt indulva s igy szólt engesztelőleg: — Én világért sem gondolok rosszat kegyedről. Ily borzasztóságot igazán nem tudok elképzelni. De mit írjak Elemérnek? Ha tudtára adom lépéseimnek sikertelenségét, akkor a fegyverszünetnek alighanem vége. Elemér követelni fogja, hogy kegyedet állítsuk a biró elé. — Azt hiszem, a lord közbe fogja magát vetni, — jegyezte meg erre Etelka. — Nem hiszem, — rázta fejét Ödön. — ő lorcL sága szavaiból kivettem, hogy ez az ügy rqár nagyon terhére van. Hallani sem akar már róla. — Oh, akkor végem van, — kiáltott fel Etelka szomorúan. — Ekkor végkép el leszek hagyatva. Szin­te sejtettem, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Bal­­mora Viktoria még is kivitte, hogy a lord elfordul tő­lem, az öreg komornyik meg azon van, hogy az elhi­­degülést egyre jobban tágítsa. Oh, Ödön, nemsokára itt lesz az idő, talán nagyon is hamar, hogy innét is el kell mennem. És nem tudom hova. Nincs barátom, nincs pártfogóm. Arcát eltakarva, ismét zokogni kezdett. Ez több volt, mint amennyit Ödön elviselhetett. Lágy szive megesett rajta s nem volt annyi akarat­ereje, hogy ellenállhatott volna ennek az érzelemnek, melyet a józan ész világa mellett helytelennek talált. Megragadta kezét, elhúzta arcáról s igy szólt: — Nincs egészen elhagyatva, Etelka. Kegyed na­gyot vétett ugyan, de látom, hogy bűnét őszintén bán­ja, ennélfogva nem tehetem, hogy elhagyjam. Én meg védem kegyedet Elemérrel szemben. — Oh, Ödön! — kiáltott Etelka. Kicsibe múlt, hogy keblére nem dobta magát, de ezzel még várni kellett. — Mily jól esnek a szavai, Ödön. Mondhatom hogy a vigasz balzsamát csepegtette fájó szivemre. Ödön folytatta: — Nem hiszem, hogy törésre kerüljön a dolog Lord Parleyt nem tartom képesnek arra, hogy ke­gyedtől megváljon, illetőleg kegyedet kitaszítsa. A: egész nem egyéb kedvetlenségnél, mely néhány naj múlva el fog múlni. Kissé érzékeny, mint a legtöbt angol, de idővel le fog csillapodni, s aztán ismét a ré­gi kerékvágásban fog menni minden, kegyed pedig megmarad állásában. — Állásomban? — kérdezte Etelka fájdalma­san. — Nincs nekem itt semmiféle állásom. Akartán: a lady utódja lenni, de a lord nem akarta. Most még mindig csak tűrt személy vagyok a háznál. Ez való­ban nem méltó hozzám. — Kedves kisasszony, ezt előbb kellett volna mind meggondolni. — Ezt az én helyzetemben nem tehetem. Nekem akkor egyáltalán nem lehetett válogatni. Mint mene­külő jöttem ide. Tudtam, hogy Londonban rokonunk van. Találomra tehát felkerestem lord Parleyt. Be­mutatta mneki magam, ide jöttömnek tulajdonképeni okát azonban elhallgattam. Általában csak viszálv­­kodást hoztam fel okul amiért hazulról eljöttem s c magához vett. Később mindegyre jobban megkedvelt — sőt lehet mondani, rokoni jóindulata tüzes szenve­déllyé változott át, — mely azonban most kialvó fél­ben van. Ha a lord leveszi rólam a kezét, akkor párt­fogó és barát nélkül állok és nem tudom, hogy m: lesz belőlem. Idegen országban a legnagyobb nyomor­nak — sőt még ennél is rosszabbnak leszek kitéve — ha ön nem könyörül rajtam. Lábaihoz dobta magát s könyörögve emelté fel hozzá kezét. A hatás teljes volt. Ödön le volt győzve. Felemel­te őt s keblére ölelte. Etelka engedte. Egy darabig átölelve tartották egymást, ödör végre kibontakozott s csakhamar el is ment. Sajátságos gondolatok támadtak benne útköz­ben. Most szinte restelni látszott magában, hogy ilyen gyenge. Másrészt szive ujjongott örömében. Most hát végre Etelka mégis meghajolt előtte s viszonoz­za szerelmét. Amiért oly sokáig hasztalan küzdött, amit elér­hetetlennek vélt, az most minden várakozása ellené­re valósággá lett. A magasan álló gyümölcs egyszerre ölébe hullott. "" (Folytatjuk) BUMCHE NEW YORK Y- A West Side Tennis Club vonakodott felvenni tagjai sorába Dr. Ralph Bunche néger diploma­tát és fiát. Bunche nem kiál­tott biró után, csak annyit mondott, hegy ez szégyen é.v árt Amerikának a nagyvilág­ban. Nem is kellett ide biró. A klub elnöke lemondott és az uj vezetőség kijelentette, hogy a klub nyitva áll min­den tisztességes ember előtt, fajra, szinren, vallásra tekin­tet nélkül. AH HO MULTH NANAIMO, B. C. Canada — A salish indián törzs Er­zsébet angol királynőt látoga­tása alkalmából az Ah Ho Multh révvel tüntette ki. Ez a név Minden Népek Által Tisztelt Minden Népek Any­ját jelenti. MUELLER A Strauss admirális kény­szerű távozása folytán meg­üresedett kereskedelmi mi­niszteri állásba az elnök Fre­derick H. Mueller grand-ra­­pidsi butorgyárost hivta meg. MAMIE Az első amerikai atomhaj­tásos kereskedelmi hajót Ma­mie Eisenhower egy pezsgős­palack odavágásával Savan­nah névre keresztelte. McKAY Douglas McKay, Oregon volt kormányzója, volt bel­ügyminiszter, 66 éves korá­ban meghalt. Melegítő íalpapii MJCGZKVA — Szovjet ve­gyészek olyan tapétát készí­tettek, amely a külsejét te­kintve semmiben sem tér el a közönséges tapétától, de azzal a rendkívüli tulajdon­sággal rendelkezik, hogy füti a lakást. Az uj tapéta három gumiréte*gből áll, amelyek kö­zött különböző műanyagok és elektromos vezetők van­nak. Ha az áramot bekap­csolják, a különleges tapéta a szoba hőmérsékletét 40 fokig felmelegiti. A melegítő tapé­tát a közeljövőben nemcsak lakásokban, hanem gépkocsik belsejében is alkalmazni fog­ják. t HITLER IFJÚSÁG OOILiUMB'UiS, Ga. — Rich­ard Renka 18 éves fiú beis­merte, hogy ő gyújtotta fel a columbusi szépművészeti múzeumot, miáltal >50,000 dollár kárt okozott; továbbbá bevallotta, hogy ő mázolt ná­ci horogkereszteket a múze­um és két zsidó templom fa­laira. DUTYIBA! MOSZKVA — A Pravda közli asszonyok panaszosleve­leit férjeik részegsége miatt. Azt követelik az asszonyok, hogy pénteki napokon, ami­kor a munkabérek kifizetésre kerülnek, azokat ne a férjek­nek, hanem a feleségeiknek adják át és a férjeket helyez­zék el kórházakban, tartsák őket ott addig, amig kijóza­nodnak. NEM JÁTtK EWCÖHIMA, Japán — Har­­vo íSzugao 28 éves fiút erős szél a tenger vizébe sodorta, egyideig vergődött a hullá­mok közt és a parton levő ba­rátja öt erőteljes fiatalem­bernek felajánlott 5000 yent (>$14), hogy mentsék ki a víz­ből a fuldoklót. De a fiuk 10,- 000 yent kértek, alkudozni . kezdtek és eközben Hárvo Szugao elmerült a tengerben. Irta: TÖLCYESY MIHÁLY SZEMÉLYI HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents