A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-04 / 49. szám

K OT/DATl A JA PÁSZTOR Advent második vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Máté 11. fej., 2-10 szakasz János midőn meghallotta a fogságban Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt tanitványai közül, mondá neki: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást vár­junk? S felelvén Jézus, mondá nekik: Elmenvén, je­lentsétek Jánosnak azt, amiket hallottatok és látta­tok. A vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltá­madnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik és boldog az, aki bennem meg nem botránkozik. Azok elmenetele után pedig kezde Jézus szólani a seregnek Jánosról: Mit mentetek ki a pusztába lát­ni? széltől lengetett nádat-e, vagy mit mentetek ki látni? Puhába öltözött embert-e? íme, akik puha ru­hákat viselnek, a királyok házaiban vannak. Hát mit mentetek ki látni? Prófétát-e? Igenis, mondom nek­tek, prófétánál is nagyobbat. . . Mert ez az, kiről Írva vagyon: íme én elküldém angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat. SZENTBESZÉD Miért került János a börtönbe? Ez is egyike an­nak a sok bizonyos miértnek, amit az életben annyi­szor és annyiszor fel lehet vetni és amire feleletet ad­ni senki se tud. Oh, mert hát az élet tele van rejté­lyekkel, tele van titokzatos dolgokkal, az emberi élet olyan, mint a sürü köd, nem enged tisztán és messzi­re látunk, nem enged az események okához eljut­nunk. És mert ez igy van, azért kedves olvasóm, az életet nem kell feszegetnünk, nem kell boncolgat­nunk, nem kell agyunkat azzal a sok “miért”-tel el­­töltenünk, hanem az életet szépen kell leélnünk, min­denben Istennek akaratát, vagy megengedését kell látnunk és következőleg mindenkor meg kell nyu­godnunk. Az életet pedig akkor éljük szépen, ha nem so­pánkodunk, nem jajgatunk, hanem iparkodunk min­denben Isten dicsőségére és felebarátunk javára lén­iái. Iparkodunk meg tenni Isten akaratát abban az állásban, amelyben vagyunk és abban az állapotban, melybe az élet küzdelme bennünket beállított. Ne legyünk saját terhűnkre azzal, hogy szinte folyvást csak másra gondolunk, mások szeretnénk lenni, mint amik éppen vagyunk és mást szeretnénk tenni, mint amit épen tennünk kell. És ha talán nem is megy úgy \ dolgunk, mint másoknak, vagy amint megérdemel­­lénk, ne kicsinyeskedjünk, ne zúgolódjunk és ne várjunk csodákat az Istentől. Megnyugodni Isten rendelésében, mindenben Istennek akaratát látnunk és Isten dicsőségét mun­kálnunk, ezt a szép és nemes életet kell Szent János­tól megtanulnunk. íme, ő börtönbe került ártatlanul, mert megmondotta az igazat Heródesnek és mégis : negnyugodott. A világ, amelyet tanított, méltatla­nul, hálátlanul járt el vele szemben és még sem zú­golódott. Boldogok vagyunk mi is, ha a világ hálát­lansággal fizet, mert akkor az Isten fog nekünk meg­fizetni egykoron. Ne várjunk hát mi sem hálát attól a világtól, amelytől jutalmunkat se várjuk. DOBI ISTVÁN - KOMMUNISTA A magyarországi kommunista párt központi bi­zottságának ülésén Kádár János bejelentette, hogy Dobi István, a magyar szovjetköztársaság elnöke egy hónap előtt felvételét kérte a kommunista pártba és a szokásos hathónapi próbaidő nélkül felvették. Dobi igy most már külsőleg is az, ami belsőleg eddig is volt: kommunista. Felvételi kérelmében Dobi elhatározását, hogy belép a kommunista pártba, azzal indokolta meg, hogy elérkezettnek látta erre az időt most, amikor látja, hogy a parasztság nagy tömegei a kolhozositás irá­nyában haladnak a szocializmus felé. Mezőgazdasági munkás volt, 1931 óta a kisgazda­­párt tagja, 1945-ben a párt alelnöke lett és 1948-tól rövid megszakítással 1952 augusztusáig miniszterel­nök, majd elnök és elnöki kirakatfigura volt azóta a váltakozó rezsimekben, Nagy Imre első és forra­dalmi második miniszterelnöksége alatt is. Ma is ab­ban a kirakatban ül és mutogatja magát ünnepi al­kalmakkor; tennivalója, politikai szerepe, felelőssége nincs. KUDARC CANAVERALBAN A Cape Canaveral kísérleti állomásról kilőtt ra­kéta, melynek a hold körül kellett volna keringenie, már az első percben elvesztette egy darabját és az egész hatalmas alkotmány pár perccel utóbb a ten­gerbe zuhant. Ez volt eddig a legnagyobb amerikai mübolygó és kudarca az állomás tudósainak nézete szerint arra vall, hogy legalább egy évvel az oroszok mögött kullogunk. Minneapolis, Minn.-ban van ez a 180 láb átmérőjű plastic magtár. Több mint 300 teherautó rakomány gabonát lehet benne tárolni. Levegővel fel lehet pumpálni egyik napról a másikra bármilyen magasra. Egy szép asszony története (Folytatás a 2-ik oldalról) márkival, XIII. Lajos kegyen­­cével, aki szenvedélyes sze­relemre lobbant a virágjában lévő asszony iránt. Des Bar­­reaux ekkor már a negyven­hez közeledett, mig Cinq-Mars alig múlt tizenkilenc éves. A szép, szellemes és vitéz ifjút a király nagyon megkedvelte és főudvarmesterévé nevezte ki. És ez a derék ifjú vall neki szerelmet, mi több: megkéri a kezét! Marion nem ellenke­zett! Des Barreaux nem tá­gít mellőle; üldözi és szem­rehányást tesz neki, de Ma­rion emlékezteti őt arra a ta­nácsra, amelyet őt adott neki a baye-i kastélyban és amely­­lyel ő annak-idej én a ballé­péstől való aggodalmát igye­kezett eloszlatni: Minek vár­ni tovább? Le kell szakaszta­­ni a gyiimplcsöt, mielőtt ma­gától lehullana, élvezni a pil­lanat ölöméit, mielőtt elillan­nának! Nos, Des Barreaux? Nem úgy van? Marion és Cinq-Mars bájos szerelmi idill boldogságát él­vezik. Főudvarmesterré tör­tént kinevezése azonban CinqMars márkit Saint-Ger­­mainba szólítja, ahol a király lakik. Unalmas fészek az a Saint-Germain. Úgy segit magán Cinq-Mars, hogy min­den éjjel beszökik Párisba Marionjához, aki azóta félig­­meddig kibékült a családjával és néha-néha ellátogat a baye-i kastélyba. Cing-Mars ilyenkor ott is felkeresi őt, — de incognito; egy alkalommal tolvajnak nézték, elcsípték és a fához kötötték a “nagy urat,” hogy majd dutyiba' zárják. Végre mégis felismer­ték és megszabadították kö­telékétől. Cinq-Mars nagyon mulatságosnak találta ezt a szerelmi kalandját! Csakhogy szerelmes turbékolásukat kel­lemetlen esemény zavarta meg. D’Effat marsalnét, Cinq-Mars édesanyját, mód­­fölött elkeserítette fiának Marionnal való titkos házas­sága; dölyíös lelke teljes megbotránkozással tltakozott e mesalliance ellen. A mar­­sallné de L’Orme-nét okolta a történtekért, mint aki fiát Marionnal összeboronálta. Ri­chelieu, akit Marion elutasí­tott és kigunyolt, minden ha­talmával a marsallné oldalára áll és a Marion ellen indított pert támogatja. De Richelieu, a kigunyolt szerelmes, ezzel még nem elégszik meg! La Chesnaye, a király komor­nyikja, egyúttal a miniszter titkos kémje is, besúgja a ki­rálynak, hogy a főudvarmes­ter az éjszakákat a palotán kívül tölti. Cinq-Mars oly ügyesen védekezik, hogy si­kerül lecsillapítani a királyt, aki az árulkodó komornyikot elcsapja. Cinq-Mars/és Marion most már ismét vígan turbékolhat­­tak, mi sem zavarta egyideig boldogságukat. A szerelmes ifjú naponként négyizben öl­­bözködcitt, ugyanannyiszor látogatta meg édesanyját, de éjszakánként . . . oh, akkor szerenádot adott imádott Ma­rionjának ! Eközben egész Parisban elterjedt a roman­tikus házasság hire, és most mindenki arról beszél. Ma­rion! ‘grande dame’ néven emlegetik, ami módfölött hí­zeleg neki; és mindezt a tisz­tességet, a rehabilitációt Cinq-Mars-nak köszönheti; Marion szerelmét a hála tette még mélyebbé és az ifjút az imádásig szereti. Ám a háttérben mindig fe­nyegetőbben jelenik meg Ri­chelieu félelmetes alakja: Cinq-Mars titkos házasságá­nak ügyét a kamara elé tereli és ott mondatja ki annak ér­vénytelenségét. Marion szá­mára ez az ítélet a megsem­misülést jelentette; legszebb álma, boldogsága foszlott széjjel.Fájdalma kimondhatat lan. Mindenáron vigasztalód­ni, feledni akar tehát és most már szilaj vérének fékezhe­­tetlen szenvedélyével veti ma­gát az élvezetek sodrába. % Az események eztuán roha­mosan torlódtak egymásra. Marion előbb édesanyját vesz­tette el; Cinq-Marst Lyonban lefejezték. Ciny-Mars ugyan­is nemcsak a Marionnal való szerelmi idill megzavarásáért gyűlölte Richelieut, hanem azért is, mert benne látta egész élete és boldogsága megrontóját, aki megakadá­lyozta hercegi rangra való emelését és Gonzaga Máriá­­van való házasságát. Ezért és mert tudta, hogy a király is gyűlöli hatalmas miniszterét, összeesküvést szervezett el­lene, melynek élére a király testvére: Gaston, orleansi herceg, állott. Még Spanyol­­országgal is folytattak titkos tárgyalásokat Richelieu meg­buktatására, aki azonban az összeesküvésről tudomást sze­rezvén: a főkolomposokat el­fogatta. A tárgyalás során az orleansi herceg vallomása alapján Cinq-Mars bűnössége kiderülvén: a bosszúért lihe­gő Richelieu társával együtt lefejeztette. Amikor Franciaországban megindult a fronde-mozga­­lom: Marion de L’Orme szin­tén hozzá csatlakozott, mert hiszen politizálni szintén di­vattá lett. Ismeretes, hogy amikor Richelieu és néhány héttel utóbb XIII. Lajos ki­rály meghalt, Anna királyné, Rijchelieu korábbi tanácsára a hatalmat Mazarin bíborosra bízta, mi roppant elkesere­dettséget keltett, kiváltkép­pen a főnemesség és a főpap­ság körében. Ezekből alakult ki az a francia ellenzék, mely­nek élére Gondi retzi bíboros állott és amelynek sorába hercegek, grófok és főúri höl­gyek is beléptek. Mazarin ele­inte fel sem vette az ellenzé­ket és tagjait “parrityázó gyerekeknek” nevezte. Innen a mozgalom elnevezése: fron­­de-parittya, frondeur-parit­­tyázó. Nos, a nagy Condé her­ceg és Conti herceg Marion házában tartották titkos ta­nácskozásukat, amikor pedig ezeket Vinconnesben bebörtö­nözték: Marion még tovább “frondeurösködött.5’ Most már Mazarin is felismerte a mozgalom veszedelmét és egyre-másra helyezte zár alá az ellenzék tagjait. Sor került Marionra is, aki ellen Maza­­rin 1650 junius 6-án elfogatá­si parancsot adott ki, de vele szemben azt a figyelmet ta­núsította, hogy nem a Cháte­­let-börtönt jelölte ki számá­ra, ahol a közönséges csőcse­lék sínylődik, hanem a Bas­­tile-t ahol az előkelő urak és főúri dámák várják sorsuk el­­döltét. Marion már két nap óta be­teg: talán hiúságból, hogy fiatalos külsejét megőrizze, az utóbbi időben különféle or­vosságokkal élt és ez alka­lommal túlsókat talált belőlük bevenni. Minthogy közeledni érezte halálát: Marion most mndenáron a vallás vigaszá­ban akart részesülni, és őszin­te megbánást tanúsított. E két nap alatt tízszer gyónt meg, de még mindig újabb és újabb bűnök .jutottak eszé­be, amik alól feloldozást óhaj­tott. Haldoklása mindenkit könnyekre fakasztott, akik jó barátai közül jelen voltak és amikor muskétások az elfo­gató paranccsal a szobába lép­tek: már csak holttestet ta­láltak ... És jött a kis Saint- Gervais apraja-nagyja, kéz­művesek, polgárok, nemesek, előkelő urak és asszonyságok, látni utoljára a “Grande Amoureuse” kihűlt testét, megbámulni ragyogó szépsé-' gét, amelyet még a halál is megkímélt. Marion de L’Orme kisasszonyt, aki nem tudott ugyan beevezni a törvényes házasság boldog révébe, de akinek legalább osztályrészül jutott az a dicsőség, hogy leg­szebb lehetett XIII. Lajos ki­rály udvarában. Rablóvilág Mikoján pátriájában Szovjet-Arméniában, Mikoján helyettes minisz­terelnök szükebb hazájában, a városokban és a fai­vakban rablók garázdálkodnak. Erről egy szót sem szabad irniok az oroszországi lapoknak, mert a sajtó­­szabadság első törvényi tétele úgy szól, hogy “A szov­jet életről vagy jót vagy semmit.” De hírek mégis ki­szivárognak, egyrészt az oroszországi és szovjetgyar­mati figyelők utján, másrészt nyugatra menekült szovjetpolgárok szemtanú-vallomásairól. Az arméniai rablók bandákba vannak szervez­ve, amelyeknek szigorú törvényeik vannak: Árulá­sért, besugásért halálbüntetés jár, amelyet a banda vészbírósága hirdet ki és hajt végre. A banda tagjait ért ártalomért bosszút kell állni. Házasodni tilos. És igy tovább. A rablók üzleteket, áruházakat fényes nappal Az időben, amikor bement Jézus egy faluba, tiz bélpoklos férfiú jőve, kik távol megállának. S föl­­emelék szavukat, mondván: Jézus, Mester, könyö­rülj rajtunk. Kiket midőn meglátott, mondá: Menje­tek és mutassátok meg magatokat a papoknak. És lön, mikor mentek, megtisztulának . . . Egy pedig kö­zülök, látván, hogy megtisztult, visszatért és nagy fenszóval magasztalván az Istent és arcraboruha Jé­zus lábai előtt, hálát adván, és ez szamaritánus volt. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde, tizen tisztul­tatok meg és a kilenc hol vagyon? Nem találtatott, aki megtérjen és dicsőséget adjon Istennek, hanem csak az idegen nemzebbeli? És mondá neki: Kelj fel, menj el, mert a te hited megszabadított téged. SZENTBESZÉD Krisztus Urunk elé tiz poklon férfiú jőve, kik tá­vol megállának s nagy fenszóval mondák: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk, szabadíts meg minket a felette súlyos gyógyíthatatlan betegségtől. Midőn Jézus meglátta ezen poklosokat és meg­hallotta, hogy őt segélyül hívják, mondá: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak . . . Ha a papokhoz elmentek és nekem engedelmeskedtek, ha­talmam s gondviselésem folytán biztosan meggyó­gyultok a poklcsságtól. És lön, mikor mentek, meg­tisztulának. A poklosok, Jézus szavaiban a biztosan bekövetkező gyógyulás zálogát bírva, örömmel in­dultak útnak. íme, útközben megtörtént ama csoda, hogy a súlyosabb poklosságban szenvedő tiz férfiú eme gyógyíthatatlan betegségből Jézus isteni ereje folytán megmenekült. A szamaritánus, látván azt, hogy megtisztult a poklosságtól, visszatére a megkezdett utjából és nem ment a többi meggyógyulttal tovább, hanem útját az Ur Jézus felé vette; a legnagyobb örömtől áradozó ajakkal fennhangon magasztalván az Istent, aki Jé­zus által őt meggyógyította. És arcraborula a meg­gyógyult szamaritánus Jézus lábai előtt, a legmé­­lyebb alázatossággal s a legnagyobb tisztelettel há­lát adván. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde, ti­zen tisztultak meg és a kilenc hol vagyon? A szamaritánus, akiről itt említés van téve, áb­rázolja a keresztény vallásra később áttért pogányo­­kat, akik aztán hittek Krisztusban s neki hálát adtak, mig ellenben ama kilenc háládatlan azon háládatlan Izraelt juttatja eszünkbe, mely Krisztus szent evan­géliumát megveté. A hálátlanság a lélek ellensége, az érdemek ki­ürítése, az erények szétszórása, a jótétemények el­vesztése. A hálátlanság száritó szél, amely kiszárítja a kegyelet forrását, a könyörületesség harmatát, a malaszt folyamait. Aztán mondá Jézus a meggyógyultnak: kelj fel, menj el, mert a te hited, amelynél fogva hitted, hogy én meggyógyíthatlak s valóban meg is gyógyítják, megszabadított téged úgy a testi poklosságtól, mint pedig a lelkiektől, azaz a vétkektől. Azért valószínű, hogy ezen bélpoklos, Isten ál­tal felbuzditva, töredelmesen megbánta bűneit és megigazult. Azonfelül elhagyta a szamaritánus fele­­kezetét és a zsidó vallásra tért át; végre pedig Jé­zus tanítványává lett, megkeresztelkedett és igy ke­reszténnyé lett, mindenütt hirdetve Krisztus hatal­mát és csodatevő erejét és sokakat téritett meg az ő hitére. Erre ösztönözte a hála, melyért Jézus őt meg­dicsérte. Kövessük az evangéliumi poklost a bizalomban, hogy Jézusnál segélyt és üdvöt találjunk, de ne kö­vessük a hálátlanságban a bélpoklosságtól csodála­tosan meggyógyult ama kilenc zsidó férfiút, akik fö­lött a Megváltó panaszkodik. A jólétnek, mely fölött a poklosságtól megtisztult férfiak örültek, mi is, még pedig sokkal magasztosabb értelemben, részeseivé lettünk; tanúsítsuk hálánkat az Ur iránt ezen és min­den jóért, melyet tőle minden órában nyerünk, még pedig azáltal, hogy minden órában üdvünk gyümöl­csét munkáljuk. kifosztanak és a rendőrség és milicia nem lép közbe — mert vészbirósági bosszútól rettegnek. Vagy szíve­sen látják a rendbontást, mert gyűlölik a rendszert. Az utcákon álló autókat, truckokat a banditák ki­ürítik. Beszállnak a villamosokba és kirabolják az uta­sokat. Bérházakban végigjárják a lakásokat és ami értéket találtak, elviszik. A banditák nem kommunisták, se nem antikom­­munisták, hanem pártonkivüli gonosztevők. Párton­­feliilieknek is lehet őket jellemezni, mert nyilván erő­sebbek mint a párt és a helyi kormányzat, különben nem garázdálkodhatnának akadálytalanul hosszú idő óta. AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS Szent Lukács 17. rész, 85. szakasz EVANGÉLIUM

Next

/
Thumbnails
Contents