A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-17 / 29. szám

2. oldal; a jó pásztor A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday ____ Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre---------------------------$6.00 fél évre__________________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. KÉTFÉLE NÉPSZABADSÁG Találomra elővesszük a budapesti Népszabadság egyik számát és sorra elolvassuk a cikkek cimeit: Gyűlés New Yorkban az atomfegyverkisérletek megtiltásáért. Montgomery élesen birálta az amerikai vezetőket. Erősbbödő tiltakozás Görögországban az atomfegyverkezés ellen. Az Egyesült Államok kormá­nyának segélyprogramja célt téveszt — állapit ja meg a külföldi segélyprogram bizottság. Tömeggyülés To­kióban a “biztonsági szerződés” ellen. íme, a pesti Népszabadság beszámol arról, hogy a szabad országokban szabad a véleménynyilvánítás, a kritika, szabad a kormányt kritizálni, szabad a kor­mány és a népképviselet által jóváhagyott nemzeti po­litikát birálni és támadni. De egyetlen szó kritikát nem lehet olvasni a pesti Népszabadságban most és nem lehetett olvasni Rákosi és Rajk és Vas Zoltán és Révai József fénykorában sem. A rabországban csak a vezéreknek van népszabad­ságuk. Ma nekem, holnap neked. Ma Rajknak, holnap Rákosinak. Kun Bélát Sztálin agyonlövette, Kruscsev uj életre keltette, már utcát, teret, iskolát, ki tudja még mi mindent neveztek el róla, múzeumban muto­gatják ingét és gatyáját. A pesti Népszabadság munkatársai szíveskedje­nek névtelen levélben, felismerhetetlenségig eltorzult betűkkel megirni nekünk, vájjon szégyenkeznek-e, vagy nem szégyenkeznek, amikor a szabadvilági nép­­szabadság megnyilvánulásáról számolnak be rabság­ban tartott olvasóiknak. És Írják meg azt is: mit gon­dolnak, vájjon az olvasók ezekből a jelentésekből nem ébrednek-e rá a rettentő valóságra, hogy ők rabok a saját házukban? Rabok, akiknek csak a börtönujságot szabad olvasni . , AJÁNDÉK JAPÁNBÓL Egy amerikai költő mondotta: “Azt, aki fát ültet el, jövendő nemzedékek hosszú sora áldja”. Ezt a poé­­tikus gondolatot azért idézzük most, hogy ezzel jelle­mezzük a japán nép szép gesztusát Amerika népe iránt. Tokio ugyanis virágzó cseresznyefákat ajándékozott New York városnak. A fákat ez év őszén a Central Parkban és a River­side Parkban ültetik el. Az ajándék feladója: a Tokio születésnapjának megünneplésére alakult Japán Tár­saság. Félszázaddal ezelőtt hasonló ajándékkal örvendez­tette meg Japán Washington városát. A fák, amelyek az amerikai főváros egyik legszebb terén állnak, szivet­­lelket gyönyörködtető látványt nyújtanak minden ta­vasszal. A fehér cseresznyevirágok, mint kis ünnepi harangok hirdetik a japán és az amerikai nép barát­ságát. A fákkal együtt annakidején üzenetet is küldött Tokio polgármestere. Ezt irta: “Tokio népe szeretettel és barátsággal küldi ezeket a fákat, hogy diszitsék an­nak a köztársaságnak szép fővárosát, amely iránt oly őszinte csodálattal és rokonszenvvel adózunk”. New York város köszöni Tokiónak e szép és nagy­lelkű ajándékát. KUTYA-TÖRVÉNYT! Amikor a szovjet felrepitette a világűrbe a Laika nevű kutyát a sputnikkal, az egész világ állatbarátai felhördültek. Ugyanakkor keveset, vagy semmit sem tesznek a kutyatolvajok ellen. Évente többezer fajku­tyát “oroznak” el ezek a tolvajok, akik aztán fekete­piacon értékesítik az “árut”. A mai kutyákat, amelyek szelídek, akár a bárány (néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve, ame­lyek viszont a postások lábikráin köszörülik a fogai­kat), könnyű elcsalni hazulról. Nem is kell velőscsont, csak egy kis cirógatás, áll- és oldal-vakarás és a lusta fházörző-kedvenc már követi az idegent. A fekete piac orgazdái úgy értékesítik a pedigrés állatokat, hogy uj pedigréket hamisítanak a számukra. A kutya-lopást nem büntetik, mert ritkán kerül­őnek rendőrkézre a tolvajok. Amerikában annyi komoly ••rablás történik, hogy igazán nincs rá mód, detektívet küldeni egy kutya után. Azok, akik kedvencüket mindenképpen szeretnék visszakapni, hirdetést tesznek a lapokba és egyszerűen visszavásárolják saját kutyáikat a tolvajoktól. * A kutya-rabló-rackeet tehát szépen virágzik. Suba alatt zajlanak le ezek az ügyletek. A tolvaj, ha jól meg­fizetik, néha “garantálja” — többet nem orozzák el ugyanazt az ebet. Mi történik azokkal az állatokkal, melyeket nem Earl Warren William J. Brennan William O. Douglas Hugo L. Black A Supreme Courí birái, akik vitás ügyekben végső fokon döntenek. LAKODALOM MATYÓFÖLDÖN •— Hozzáadnád-e, lelkem, a ti gyönyörűséges virágszála­tokat az én drága fiamhoz, szerelmetes magzatomhoz? — kérdi a matyó legény édes­anyja, amikor “tulilatciba” megy a kiválasztott lány ott­honába. — Szegény az én lányom a te gazdag fiadhoz! — . sza­­bódik a lányos anya, mert az illendőség és a hagyomány igy kívánja. — A szépség is gazdagság! — feleli erre a leendő anyós. Persze a vonakodás csak móka, tudják ezt mind a ket­ten, hiszen a két anya már rég egymásnak szánta a gye­rekeket, most csak a kötele­ző formaságnak tesznek ele­get. Végül kimondja a lányos anya a boldogító igent: — Küld el hát a fiadat, hadd ismerjék meg egymást a fiatalok! Ez is csak szólásforma, miért hisz régóta ismeri már egy­mást a leendő mátkapár: ku­­koricafosztásnál, a sötétben már csók is esett köztük . . . Ez az alkudozás tulajdon­képpen egy régi szokás ma­radványa. Valaha úgy volt szokás a matyóknál, hogy 1-1 utca fiatalsága csak a szom­szédos utcából köthetett há­zasságot; “idegen” utcából már nem hozhatott asszonyt a házhoz a legény és a lány sem kerülhetett ilyen portá­ra. Ezenkívül azt tartották: szegény legényhez gazdag lány, gazdag legényhez sze­gény lány illik és ezt az el­vet betartva, bölcsen megol­dották maguk között a gazda­sági egyensúly kérdését. Ma persze már nem veszik ilyen szigorúan a gazdasági javak igazságos elosztását, de a szo­kás emléke fennmaradt a tu­dató alkalmával folyó anyai párbeszédben. A leánynéző úgy történik Matyóföldön, hogy a fiú, ba­rátai társaságában, este eljön a lányos házhoz és belkopog az ablakon: — Mari te — szól be, - - aggyál masinát! Ha a lány kiad az ablakon egy doboz gyufát — mert a masina népies nyelven gyu­fát jelent, ez jelképesen azt mutatja, hogy vonzódik a fiúhoz. Ha nem ad: az egyenlő az elutasítással. A mátkaság két-három hó­napig tart. Ezalatt esténként a lány ablaka alá jár a legény és onnét beszélget az ablak­ban könyöklő lánnyal. Utcán nem járhatnak együtt, sőt, ha véletlenül szembetalálkoz­nak: a lány lesüti szemét és messze kikerüli a vőlegényét, mert igy kíván ja az illendő­ség . . . Azt is megkívánja az illen­dőség, hogy az esketési szer­tartás alatt keservesen zokog­jon az örömszülők és a nyo­­szolyólányok kara. Amikor az ifjú pár haza­megy a fiú házához, az anyós a küszöbön fogadja a menyét és egy darab cukrot nyújt fe­léje, mondván: “Ilyen édes legyen a te életed nálunk!” Matyóföldön is divat a menyasszonytánic a lakoda­lomban. mint más magyar vi­déken. De az a külembség, hogy mialatt javában folyik a “felajánlás”, ami abból áll, hogy a násznép egymásra li­citálva igér pénzt a menyasz­­szonnyal való táncért: a fia­tal pár hirtelenül eltűnik. Felszaladnak a padlásra, ahol előzőleg elrejtettek egy sült csirkét. A násznép, mihelyt észreveszi az eltűnésüket: utánuk özönlik és most mind­nyájuk jelenlétében kell az ifjú férjnek — nagy kacagá­sok, évődések közepette — a csirkét, a boldogság jelképét, megkeresnie. Fia megtalálta és megette, újra levonulnak a padlásról és most már el­járják a menyasszonytáncot, amelyet a férfiak pénzzel vá­sárolnak meg, a nők pedig kendővel. Módosabb lakoda­lomban egész halom kendő összegyűlik igy. Végül az anyós váltja ki a halálosan kifáradt fiatalasszonyt ' a táncból egy díszes selyem­kendővel. Álom a gazdaságról Párisi bohém társaságban pénzről ábrándoznak az üres zsebü művészek és Írók. Késő éjszaka, amikor a kávéházból hazamentek, hárman közülük fogadást kötöttek, hogy ezen az éjszakán melyikük álmod­ja majd magát a leggazda­gabbnak. Másnap, mikor ösz­­szekerültek, az első igy szá­molt be álmáról: — Hatalmas mezőt láttam, amelynek minden egyes fű­szála — varrótű volt. A mező szélén állt egy ember és azt mondta: “Ennyi varrótűre van szükséged, uram, hogy pénzeszsákjaid száját bevarr­hasd . . .” A második ezt mesélte: — - Azt álmodtam, hegy v tenger vize tintává vált, még is az utolsó cseppig kimárto­­gattam a toliammal, mire va­gyonomat összeírtam . . . lDe a harmadik nyerte meg a fogadást, aki egyszerűen azt mondta: — Álmomban ti mindket­ten meghaltatok és én örököl­tem a vagyonotokat. . . Ha a színész takarékos Tukoray Lóránd vidéki epi­­zódszinész a furcsaságairól volt hires. Soha nem fogadott el több fizetést, mint kere ken ötven pengőt, bárhogy tukmálták is rá az igazgatók. Ezt a meglőhet őön szerény összeget azután úgy osztotta be, hogy még félre is tett be­lőle. Volt egy vaspántos faládi­vásárolnak vissza tulajdonosaik? Kísérleti klinikákra kerülnek. Itt mindig keresnek állatokat kísérleti cé­lokra. Évente sokezer kóbor kutya végzi itt, mint aféle végállomáson, az életét, a tudomány szolgálatában. Az érem másik oldala ugyanis az, hogy amerikai “kutyabarátok”, ha ráunnak kedvenceikre, vagy vala­milyen okból elköltöznek egyik városból a másikba, a gyanútlan kutyust egyszerűen kirakják az utcára és ottfelejtik. Ezek az állatok veszélyeztetik a közbiztonságot. Emlékezetes, hogy' legutóbb St. Louisban gazdátlan, éhes, kóbor kutya-falka halálra marcangolt egy kisfiút. A veszettségi járványokat is ilyen kóbor ebek okozzák. Az elvadult csavargó kutyák ellen hajtóvadászat in­dult nemcsak St. Louisban, de más városokban is. Visszatérve az elrabolt kutyákra: a klinikákon a lehető legjobb bánásmódban részesülnek. Úgy kezelik őket, akár az emberi pácienseket, soha fájdalmat nem okoznak nekik. A kongresszus elé több kutyavédelmi törvényja­vaslatot terjesztettek a közelmúltban, de törvényerőre még egyik sem emelkedett. Addig pedig kutyák és macskák rablása vigan folyik. A szépítés tudománya olyan ragi, mint maga az emberiség, erről legrégibb emlékeink tanúskodnak. Bizonyságul szolgálnak erre az őserdők vad népei is, akik vérrel és szenvedéssel fizetnek meg azért, hogy elképzelt szépségideáljukat elérhessék. Az expediciós filmek újabb nagy előrehaladása közelebb hozza hozzánk a kultúrától teljesen elszi­getelt, vad népek életét és szokásait és bámulva szem­lélhetjük, hogy a természet eme vadvirágai milyen' féktelen áldozatot hoznak a hiúság szellemének. Azt is látjuk, éppen ezeknél az ősi szokásoknak hódoló néptörzseknél, hogy a hiúság nem speciálisan női tulajdonság, rabjai a férfiak is. A vad népek legjellemzőbb szépségideálja a te­tovált test. Minél tarkább és változatosabb ábrák hivalkodnak a fénylő bőrön, annál szebbnek és kí­vánatosabbnak tartják magukat. - A tetoválás egy­szersmind a bátorság és erő kifejezője is, hiszen eh­hez a barbár díszítéshez fájdalom árán juthatnak csak a hiú, primitiv emberek. Tudjuk jól, hogy a te­toválás milyen kínosan fájdalmas eljárás, hiszen megtüzesitett tűk segítségével viszik a festékanya­got a bőr alá. Ám nincsen egyetlen vadember sem, aki ne tűrné szisszenés nélkül, hogy népük kuruzslója ezt a fájdalmas szépítést elvégezze rajta. Fiatal fér­fiak, leányok egyaránt alávetik magukat az operá­ciónak is beillő eljárásnak, s azután büszkén pávás­­koclnak gyönyörűen kicirkalmozott testük szépségé­vel. ► ■*»#: Ám tudunk a tetoválásnál furcsább és barbárabb szépségkultuszokat is. Itt vannak például a közis­mert “ajaknégerek”, az ajkukba beékelt hatalmas tányérjaikkal. Ember még förtelmesebbé nem csú­fította magát, mint ez a népfajta, ám ami a mi sze­münkben undorítóan csúnya, az náluk a legfőbb szép­ség. Jól mondja egy közkeletű szállóige: “ízlések és pofonok különbözők” és ez a szólásforma különösen akkor igazolódik be, ha a hiúság vásárában tekintünk körül. Az ajaknégerek már jókor megkezdik ezt a fur­csa kozmetikai eljárást. Alig hogy megszületik a gyermek, felhasitják ajkát és apró fatányérkákat illesztenek bele. Később ezeket a tányérokat mind nagy óbbakkal és nagyobbakkal cserélik fel, asze­rint, amint növekszik a gyermek. Mire felnő, már akkora tányér disziti a száját, mint a mi levesestá­­nyéraink. Minél nagyobb a tányér, annál tökélete­sebb a szépség. Ezek az ajaknégerek beszéd közben úgy csörögnek, mint a szarkák és a táplálékot ugyv öntik le a torkukba. Ha pedig néha tisztogatás cél­jából kiveszik ajkuk közül a tányért, a kinyújtott ajakbőr úgy fityeg alá, mint egy gumiharisnyakötő. Másik ilyen furcsaság a rézabroncsos benszii­­lőttek hóbortja. Ennek a néptörzsnek szépségideálja a hosszú nyak. Minthogy a természet nem adott nekik sem flamingó-, sem zsiráfnyakat, gondoskodnak arról, hogy a természetnek eme hibáját kikorrigálják. Ők a kicsiny gyermekeknek rézabroncsot kovácsolnak a nyakába és ezt évröl-évre újabb abronccsal szapo­rítják. Ezek az abroncsok fokról-fokra megnyujtják a nyakat, úgyhogy némelyiknek a feje úgy tűnik, mintha egy hosszú kályhacsőből kandikálna ki. Mi­nél hosszabb a kályhacső, annál nagyobb a szépség. Egyes törzsek a lelógó, nagy hasat kultiválják. Itt úgy segítenek a természetnek, hogy folyton nehe­zedő súlyokat függesztenek a hasra, amely végül annyira megnyujtja a bőrt, hogy hasuk a térdüket verdesi. 1 - ‘ -l Ha ezeket a példákat magunk előtt látjuk, nem kell túlságosan csodálkoznunk a fehér ember sok­kal szelidebb szépségkultuszán. A szépség mindenkor nagy fegyver volt a nők kezében. Az egyiptomi ki­rálysírok feltárása bizonyította, hogy a szép egyip­tomi nők nem. elégedtek meg azzal, hogy életükben szépek legyenek, de még a halálba sem mentek szép­ségbalzsamaik nélkül. Az előkelő emberek mumáit nemcsak bebalzsamozták, hanem gyönyörűen ki is festették. Gondoskodtak arról is, hogy feltámadás esetén a gyönyörű hercegasszony kezeügyében talál­ja kedvenc pirósitóját és illatositószereit, tehát eze­ket a múmiák mellé helyezték az arany szarkofá­gokba. Nemrégiben egy királysír feltárásánál teljes épségben találták meg ezeket a szépitőkenőcsöket. A. legtökéletesebb hajfestőszer titkát is az egyipto­miak őrzik, ők tudták legjobban a szemek tüzét emel­ni és hódító illatszereik receptjét ma is kutatják. kája. Abban tartotta megta­karított pénzecskéjét. Ha el­fogyott az előirányzott ösz­­szeg, -ehhez a ládához fordult kölcsönért. De ilyenkor “be­csapta” minden értéktárgyát, bezárta ládájába és addig ki nem vette, amig a “kölcsön­vett’ öt vagy tiz forintot visz­­sza nem adta. Petőfi álnevei Székesfehérvárott Petőfi Homonnai, Dalma, Sajó, Bo­rostyán nevek alatt színész­­kedett. Fizetése havi 28 fo­rint volt, amiből a megélhe­tésre csak nagyon szűkösen futotta. Koplalt is sokat, éhe­zett, fázott. Mégis szorgalma­san képezte magát. Ebben az időben már eredetiben olvas­ta Shakespearet, franciául is kitünően megtanult. Szorgal­masan irta verseit is; a “Bo­rozó” cimü versét az Athe­naeum is közölte 1842 május 22-én. Az isteni kegyelem s a művészet szent lángja tartot­ta a lelket a rosszul táplált, örökké nélkülöző, éhező, fázó költőben. SUBSCRIPTION RATES: One Year_____________$6.00 Half Year--------------------$3.50 53 Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 SZÉP A CSÚNYA IS, HA TETSZIK... Felix Frankfurter Potter Stewart Jolin M. Harlan Charles Whittaker Toni Clark

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents