A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-25 / 39. szám
8. OLDAI] A Jö PÁSZTOR Pünkösd után 19. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 22. fej., 1—14 szakasz Az időben mondá Jézus: Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, aki menyegzőt szerze fiának. És elküldé szolgáit, hogy hívják meg a hivatalosakat, de azok nem akartak eljönni. Ismét szolgákat külde, üzenvén nekik: Mondjátok meg a hivatalosaknak: íme elkészítettem ebédemet, tulkaim és hizlalt állataim le vannak ölve és minden kész, jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődvén vele, elmenének, egyik majorjába, másik meg üzlete után. A többiek pedig megfogván szolgáit, bántalmazák őket s megölék. Midőn a király ezt hallotta, megharaguvék s elküldvén hadait, elveszité ama gyilkosokat és városukat fölégeté. Akkor mondá ismét szolgáinak: a menyegző kész ugyan, de a hivatalosak nem voltak méltók. Menjetek ki tehát az utszélre és akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre. És kimenvén szolgái az utakra, összegyűjtők mind, akiket találtak, rosszakat és jókat és betelék a lakodalmas ház vendégekkel. Beméne pedig a király, hogy megnézze a letelepülőket és láta ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. És mondá neki: Barátom, hogy jöttél ide be menyegzői ruha nélkül? Amaz pedig elnémula. Akkor mondá a király a szolgáinak: Megkötözvén kezeit s lábait, vessétek őt a külső sötétségre, ott lészen sirás és fogak csikorgatása. Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. SZENTBESZÉD Amidőn Krisztus Urunk az apostolait szétküldte a nagy munkára, az evangéliumnak, az Ő szent tanításának hirdetésére, azt mondotta nekik: “EJmenvén az egész világra, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket — az Atyának és Fiúnak és Szentiéleknek nevében, tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek. S ime, én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.” Krisztus Urunk tehát apostolait az egész világra és minden nép tanítására küldötte. Nem vett ki egy országot se, nem mellőzött egy népet sem, minden ország és minden nép számára küldötte aposloait, minden országot és minden népet meghívott az jj egyházába és éppen ezért mondjuk, hogy Krisztus Urunk egyháza egyetemes, általános vagy más szóval kifejezve: katolikus. Fényes bizonysága ennek a na.i Szent evangéliumban hallott példabeszéd is, i imidőn Krisztus Urunk szavai szerint a királyi ember a hivatalosak után szolgáit kiküldi az utakra és az utszélekre is, hogy akiket ott találnak, azokat mind hívják be azi Ő egyházába. Ezért mondja azítán a példabeszéd végén —jogosan — az Ur Krisztus: “sokan vannak a hivatalosak.” De nemcsak sohan vannak, hanem igazán szólva, az emberek mind! lyájan hivatalosak. Hivatalosak vagyunk manapság is mindnyájan és pedig elsősorban azok, akik katolikus keresztények vagyunk ... De hivatalosak a tévhitüek is, akik Sokszor talán a saját hibájukon kívül vannak távol Krisztus igazi egyházától ,és hivatalosak még azok is, akik talán gyöngeségből, vagy más földi szempontból terelődtek el Krisztus földi nyájától. — Hivatalosak a hitetlenek is, akik akár a saját hibájukból, akár más, idegen körülmények folytán élnek a hitetlenség sötétségében. Hivatalosak a bűnösök is, mert maga a Szentirás mondja: “Nem akarja Isten a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.” És a hivatalosakban a legnagyobb és leggyakoribb hiba, hogy elhanyagolják az isteni hívást, elhanyagolják az istenes életet és csakis a földi élettel törődnek . . . Ne áldozd fel a célt az eszközért, kedves olvasóm, ne' áldozd fel lelkedet az anyagiért! Lelked, szived az Istenhez vágyódik, mint azt Szent Ágoston oly szénen Írja: “Nyugtalan az ember szive, amig meg nem nyugszik Benned, Istenem ...” Hivatalos vagy, tedd tehát magad választottá. Amen. ELLENSÉGESKEDŐ BARÁTOK A Kruscsev-Nasser barátság napjaink egyik legérdekesebb világpolitikai jelensége. Kruscsev támogatja, minden jóval ellátja Egyiptom diktátorát, aki veszett dühvei üldözi az egyiptomi kommunistákat. Érthetetlen? Nem. Lenin receptje szerint a Nasser-tipusu polgári diktátorokat, akik a nyugati nagy kapitalista hatalmak ellen hadakoznak, támogatni, erősiteni kell és kivárni az időt, amikor a szovjet lecsaphat barátjára, szövetségesére, védencére. Az állattenyésztésben van példa ilyen ellenséges barátkozásra. A disznót addig hizlalják, minden jóval ellátják, amig jókorára meghízik, akkor levágják. PRÁGA — Nasser egyiptomi-sziriai diktátor uj fegyverszállitási szerződést kötött a csehszolvák kormánnyal. A Skoda-müvek és más cseh gyárak alkatrészeket gyártanak a lökhajtásos repülőgépekhez és tankokhoz, amelyeket a szovjet 1955 óta az évek során küldött Egyiptomnak; azonkívül szállítanak a csehek uj automatikus puskákat és bazukákat is. MOSZKVA — A Pravda közli a Reuter hírügynökség kairói jelentése alapján, hogy augusztus 15-én HAZUDNI KÖNNYŰ (Folyt, a 2. oldalról) Kurscsev-féle politikai vonaltól. Kruscsev szovjet tőkét küld azokba az országokba, amelyeket idővel szovjetizálni akar. Magyarország az ifjúság országa? Nem igaz, Magyarországon, nincsen szabad pályaválasztás. THlElUN DE VRIES: Azt hallottam, hogy Magyarországon egyes irók sokallják a rájuk kivetett jövedelmi adót. Értesülésem szerint ez hatnyolc százaléknál nem több, Nohát örülhetnek, hogy Magyarországon élnek és dolgoznak, mert például Hollandiában bizony úgyszólván csak az adójukra meg a lakbérükre kereshetnének. Ezek a kiadások Hollandiában a keresetnek 2)5-30 %-kát emésztik fel s az Egyesült Államokban még magasabbak. AZ IGAZSÁG: Hogy egy országban hány százalék a jövedelmi adó, mellékes. Akit éhbéren dolgoztatnak, munkára hajszolnak, az lehet adómentes és mégis nyomorúságos az élete. A kommunista államok nem adók kivetésével adóztatják meg a dolgozó embereket, hanem azzal, hogy alacsony munkabéreket fizetnek és aránytalanul magas árakat Írnak elő a népnek. Ilyen könyvelési módszerrel akár egészen el is engedhetnék a jövedelmi adót a kommunista államok. THEIU'N DE VRIES: A nyugati országokban a munkás a béréből nem táplálkozhat bőségesen. A tej és a vaj a legtöbbet keresők fényűzése. AZ IGAZSÁG: Amerikában az ipari munkások átlagos heti munkabére 90 dollár. Egy kvart tej 20 centbe kerül, egy font vaj 70 centbe. Az arfierikai munkás tehát, ha a vaj fanatikusa, hetenkint ezer font vajat majszolhat és még mindig marad bőven pénze tejre és a tejbe aprítani valóra. Persze, nem minden nyugati országban ily magas az ipari árszínvonal és az általános életszínvonal, mindenesetre azonban — Nikita Kruscsev és társai bevallása szerint — magasabb, mint Oroszországban és gyarmataiban. THEUN DE VRIEIS: Ezek a különbségek azonban nem jelentik azt, mintha a népeknek keleten és nyugaton nem volnának közös problémáik. A béke és a háború kérdése például a világ minden részén életkérdés. A kapitalizmus olyan rendszer, amelynek a számára a háború, akár a hideg-, akár a melegháboru, beláthatatlan profitot jelent. A népek számára és a szocialista rendszer számára viszont életkérdés a béke. Az emberek Magyarországon, éppen úgy, mint az én hazámban, békére áhítoznak. Sajnos, a békeszerető emberek hangját egyre inkább tulharsogja a háborús uszítok hangja. A magyar nép tömegeiből egységes- erővel zug a béke hangja. AZ IGAZSÁG: Kruscsev első helyettese és bizalmasa, Kozlov, amerikai látogatása alatt úgy találta, hogy itt senkisem akar háborút. A holland kommunista már megint az elhajlási eretnekség bűnébe szédült. Elfelejtette, hogy oly nagy embernek, mint Kozlov, nem szabad ellentmondani. Egyébként, ha a holland kommunista nem szeretne olyan nagyon a hazugság hasisfüstjében álmodozva kéjelegni, szégyenkezve lecáfolná azt az ízetlenre elkoptatott hazugságot, hogy a monopolisták, vagyis a nagyipari vezetők, háborúról olyan kéjesen álmodnak, mint éhes disznó makkról. Az atomkorszakban csak őrültek vágyakoznak háború után és háborúval csak Kruscsev fenyegetőzik. THEUN DE VRIES e szavakkal fejezi be cikkét: legfőbb ideje, hogy a világháborúval való fenyegetőzést a békés egymás mellett élés váltsa fel! AZ IGAZSÁG az, amit Theun de Vries mond. A Kát. Aggmenház hírei A Lander roadi Kát. Aggmenház Bizottság figyelmébe ajánlja azoknak, akik a szeptember 27-én d. u. 3 órakor tartandó Mindenkor Segítő Szüzanya Kegyhely záróünnepén résztvenni óhajtanak, hogy az autóbuszok a Szent Imré templomtól d. u. 1 órakor a Szent Margit és Szent Erzsébet templomtól fél 2 órakor indulnak. Mais dollárok HONG vONG Nagyon ügyesen 'Trüsitott amerikai hnszdolIáuGsok tűntek fel itt és Macao portugán gyarmatszigeten, közvetlenül a kínai tengerpart mentén. Kik gyártják a hamispénzt? Hitlerek tanítványai, a kínai kommunisták . . . az alexandriai legfelsőbb bíróság megkezdte az Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom-Sziria) 64 állampolgárának katonai bírósági tárgyalásit. Ezeket a személyeket Egyiptom Kommunista Pártjához való tartozással és azzal vádolják, hogy “kísérletet tettek Nasser elnök rendszerének megdöntésére”. A vádlottak között vannak munkások, hivatalnokok, diákok, újságírók és megtalálhatjuk köztük a haladó értelmiség képviselőit is. Az egyik vádlottat, Morszi el Hadadot, az alexandriai egyetem jogtudományi karának professzorát “a per fő alakjának tekintik.” A vádirat, melynek terjedelme majdnem 1200 oldal, azt állítja, hogy a letartóztatottak földalatti szervezet tagjai voltak. Az úgynevezett bizonyítékok között hétezer könyv, brosúra és röplap szerepel, ezeket állítólag az egyiptomi kommunisták adták ki: továbbá 225 írógép és még néhány más ilyen jellegű tárgy. Az összes vádlottakat az úgynevezett “kommunistaellenes” razzia idején az Egyesült Arab Köztársaság egyiptomi részében tartóztatták le 1959. január 1-nek éjjelén. Hafez Szabek, a köztársaság főügyésze még jóval a bírósági tárgyalás előtt követelte, hogy a vádlottakat sújtsák hosszú időtartamú börtönbüntetéssel. Kairói sajtókörökben rámutatnak arra, hogy az alexandriai per kapcsolatban van az Egyesült Arab Köztársaság reakciós körei által indított kommunistaellenes hadjárattal. * Így szól a szovjet hírügynökség ellenséges jelentése a baráti Egyiptom kommunistáinak üldözéséről. Az olvasónak feltűnnek tipikus kommunista kifejezések: “Úgynevezett bizonyítékok” — ez azt jelenti, hogy ők a moszkvai Pravdáék, még nem ismerik ugyan a perbeli bizonyítékokat, de azt már tudják, hogy azok hamisak, olyan hamisak, mint például az amerikai Rosenberg házaspár atomkémkedési perében felmerült bizonyítékok. A könyveket, röplapokat, stb. “állítólag” kommunisták adták ki; állítólag . . . Állítólag? Hát kik adnak ki kommunista röplapokat, ha nem kommunisták? ... A per mögött a “reakciós körök” állnak . . . Akárcsak a magyar szabadságharc mögött — a kommunista hazugságpropaganda szerint. Hazudnak rendületlenül. CSÖBÖRBŐL VEDERBE MOSZKVA — Pórul járt Nicholas Petrulli, Valley Stream, N. Y.-i bádogosmunkás. Moszkvában jártában nagyon megtetszett neki a szovjet, ott akart maradni. Elment az amerikai követségre és visszaadta útlevelét, lemondott amerikai állampolgárságáról. Aztán orosz állampolgárságért folyamodott. Pár nappal később megbánta elhatározását, újra elment az amerikai nagykövetségre a bejelentette, hogy meg akarja tartani állampolgárságát. Azt mondták * *nekiv hogy ez nem olyan egyszerű, ma igy, holnap úgy, majd Washingtonban a külügyminisztérium határozni fog, hogy visszakaphatja-e az eldobott amerikai állampolgárságot. Közben most az történt, hogy az orosz kormánytól megkapta a hivatalos rendelkezést állampolgársági kérvényére: Menjen haza, menjen Washingtonba, ott a szovjet követségnél adja be az állampolgársági kérvényt . .. ROCK & ROLL ERIE, Pa. — A WLEU rádió az Erie tóba dobta összes Rock and Roll lemezeit, 7000 darabot. IÓ KEZDET VOLT WASHINGTON — A moszkvai amerikai kiállítást sikeresnek lehet tekinteni. Három millió orosz fogalmat nyert arról, hogy milyen az élet Amerikában, mennyivel jobb, mint a szovjet paradicsomban. Ha újra alkalom nyílik amerikai kiállítást rendezni orosz földön, az a terv, hogy vándorkiállítást rendeznek, az óriási kiterjedésű ország sok részében mutatják meg a népnek Amerikát, az amerikai életet. EMBERSÉGES FEJVADÁSZOK MANILA, Fülöp Szigetek — L. German és E. Pennoyer fiatal amerikai misszionáriusok könnyű privát repülőgépbe ültek, uj missziós állomást akartak felállitani Luzon sziget északi részében, az őserdő kellős közepén. De a kis repülőgép lezuhant és a miszszionáriusoknak három napig kellett várniok, mig mentő expedíció elérte őket. E hárem napon át rendkívül barátságos fogadtatásban részesítették őket az Hongot fejvadász törzs tagjai. Pünkösd után 19. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 6, 31—36 \ Mondá az Ur: Amint akarjátok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is hasonlóképen cselekedjetek nekik. Mert ha azokat szeretitek,, kik titeket szeretnek, minő hálát érdemietek? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket kedvelik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót cselekszenek, minő hálát érdemietek? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a bűnösöknek, hogy viszont annyit nyerjenek. Szeressétek tehát ellenségeiteket; jót tegyetek és kölcsönözzetek semmit vissza nem várván; mert nagy jutalmatok leszen, és a Magasságbelinek fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz is. Legyetek tehát irgalmasak, mint a ti Atyátok is irgalmas. SZENTBESZÉD 1 Krisztus Urunk a nyolc boldogság hegyén tartott beszédében mondja s tanítja, hogy ellenségeinket is szeretnünk kell és jót kell tennünk azokkal, akik minket gyűlölnek. Az ószövetségi törvényt ugyan a zsidó írástudók úgy értelmezték, hogy felebarát csakis az, aki velük ugyanazon nemzetből való, úgyszintén^, velük ugyanegy hitet vall, nemkülönben ugyanazt a nyelvet beszélik; aki pedig idegen nemzetből való, í más hitü és nem azt a nyelvet beszéli, mint ők, az ellenség, akit nem kell szeretni, sőt az ilyennel szemben meg van engedve minden könyörtelenség és kegyetlenség. ^ Krisztus Urunk ezen alkalommal az ellenséggyűlöletet és az abból eredő hátrányt említi fel és. megmagyarázza tanítványainak, hogy csak kitűnő szeretet által külömböztethetik meg magukat a -bűnösöktől, a hitetlenektől és az ószövetség hamis tanaitól. Mert ha azokat szeretitek, kik titeket szeretnek, minő hálát érdemietek? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket kedvelik, — mondá Jézus tanítványainak. -Mert ha csupán barátaitokat szeretitek és ellenségeiteket nem, Isten semmiféle jutalomban nem fog benneteket részesíteni a mennyben, mivel ezen szeretet nem a megigazulásnak gyümölcse, mely utóbbinál fogva az ember kész Istenért még ellenségeit is szeretni. Ha pedig úgy az ellenségeiteket, mint barátaitokat szeretitek, e szeretet által Istentől a megszentelő malasztot és az örök dicsőséget érdeműtek ki és valóban meg is kapjátok. A kereszténynek ellenségeit is szerelni kell! Fárasszuk ki ellenségeinket tűréssel és szégyenitsük meg jótékonysággal! A jótétemény, mint sok példa mutatja, még a vérengző vadállatokat is megszelídíti. Az engesztelhetetlenség és bosszuállás csak szítja az ellenségeskedés tüzét és vége-hossza nincs a visszatorlásnak. Az pedig a legveszedelmesebb, hogy., Isten is oly keményen bánik velünk és irgalom nél- -' kül sújt, ha mi azoknak meg nem bocsátunk, akikminket megsértettek, megkárosítottak, meggyaláztak és megszomoritottak. Gondoljuk meg, hogy ha ellenségeinknek meg nem bocsátunk, magunk Ítéljük el magunkat, midőn naponkint igy imádkozunk: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. A HARMADIK ELŐŐRS Canaveralból felrepült a mindenségbe a harmadik Vanguard mübolygó és egy dél-afrikai figyelőállomásról észlelték, hogy ez az 50 font súlyú fagylaltkupformáju csillag kering az égboltozaton. Vanguard III a nyolcadik amerikai csillag az égen s ezek mellett még egy, náluknál nagyobb orosz mübolygó kering szélnél sebesebben, de nem céltalanul a föld körül. Az ilyen mübolygókban mérőeszközök vannak s az adatok, amelyeket a rádiójuk a mérésekről leküld, újabb és újabb felvilágosítást adnak az embernek a magasságbeli légköri, villanyossági, sugárzási és egyéb viszonyokról, amelyeket ismerni kell, ha egy napon embert akarunk azokba a régiókba felküldeni. Vanguard III körülbelül 30-40' évig fog élni és keringeni. De rádiója csak 2-3 hónapig küldhet üzeneteket, mert battériája ki fog merülni. PALAGONIA, Szicilia. — Egy 47 éves férfi dühöngési rohamában agyonlőtte a szeretőjét és annak barátját, aztán tovább lövöldözött, belőtt több házba és két nőt a golyók súlyosan megsebesítettek. HAVANA. — Castro forradalmi kormánya erkölcs-tisztitási akciói során az italozókra vetette magát, felemelte a szeszes italok adóját október elsejei hatállyal. A rum ára emiatt duplájára emelkedik. A sör üvegjére 5 cent adót vetnek ki. Highball: 90 centtől $1.50-ig.