A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-20 / 8. szám
2. OlDäL A Jő PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday PublUhad by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-S905 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre ____________ ti1 évre------------------$6.00 S3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year _______________$6.00 Half Year __________I--------$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. NEM SÜRGŐS — '«.■>—-*<■ A hírre, hogy tudós szakértőink szerint az első világürhajó esetleg nem jut el a Mars bolygóra, de tovább száguld, ha nem számitják ki pontosan irányát, elhatároztuk, hogy vissza adjuk foglalt jegyeinket. Egyelőre még várunk az utazással. Annyira nem sürgős, hogy a Mars helyett valami távolabbi, ismeretlen bolygóra tévedjünk. Nem mintha bizonyosak lennénk benne, hogy a Marson tárt karokkal várnak bennünket, de mégis, a vörös bolygóról valamivel többet tudunk a semminél. Pontosan ennyi ismeretünk van a naprendszer társbolygói felől. Most, hogy a világűr utazás lehetősége valósággá vált és nem regényírók, de Amerika kormánya foglalkozik a terv kivitelével, ennek a turista nemzetnek, Amerikának lakói százával siettek jelentkezni. Volt, aki pilóta szerepre vállalkozott. Mások hajlandó voltak hatalmas összegeket leszurkolni egy ülésért. Lehet, hogy az első világürhajó az örökkévalóságba repíti őket, de mégsem riadtak vissza a kockázattól. Mig nem mulasztjuk el az alkalmat, hogy elismeréssel adózzunk hősiességükért, önkéntelenül is felötlik a kérdés, vájjon mi készteti az embereket a földről való menekülésre? Nemcsak a kalandvágy, az bizonyos. Talán ikább ez az állandósult bizonytalanság, a krónikus átmenet, hogy sohasem tudjuk melyik reggelen ébredünk újabb háborúra, vagy talán fel sem ébredünk, ha az atom- és hidrogénbombák robbanni kezdenek, de gyorsan és biztosán égünk, porladunk atomrészécskékre. A megsemmisülésnek igy kiszolgáltatva, tehetetlenül elpusztulni senki sem akar. Inkább választják hát a kalandos szökést, bármilyen kis eshetősége is van annak, hogy a-Marsra valóban megérkezünk. r' ri >•-.. —-———----rr ■, ■ • . NICOSIA ÉS BUDAPEST Nicosiában az történt, ami Budapesten történt, Cyprus angol gyarmatszigeten az történt, mint a szovjet dunatáji gyarmatországában. A nép elégedetlen volt a kormányzati rendszerrel, függetlenséget, szabadságot követelt, fellázadt az angolok ellen — az oroszok ellen. Az angolok a szigeten, az oroszok a Duna-Tisza mentén ragaszkodtak birtokukhoz, mert arra katonai biztonsági okokból szükségük van. Az angoloknak Cyprus szigetére, illetőleg az ottani flottabázisra feltétlenül szükségük van, hogy szabad legyen minden körülmények közt hajóiknak útja a Földközi-tengeren át Ázsia felé. Az oroszoknak szükségük van a magyar gyarmatországra, amelynek földrajzi fekvésénél fogva az a rendeltetése, hogy ugródeszkául szolgáljon a Nyugat-Európa bolsevizálására irányuló támadás idején, úgy, amint Magyarország ugródeszkául szolgált Hitlernek, amikor a Balkán leigázására készült. Nagy érdekek csaptak tehát össze Cyprusban és Magyarországon. Harcra került a sor itt is, ott is. A magyar nemzet ellentállását, lázadását, szabadságharcát november 4-én hajnalban Kruscsev ágyukkal, tankokkal, légibombákkal vérbefojtóttá. Cyprus népével, a cyprusi szabadságharcosokkal az angol világbirodalom kormánya kezdettől végig, éveken át hol harcban állt, hol alkudozni, egyezkedni próbált és most úgy tetszik, hogy sikerül oly megállapodást kötni, amely kielégíti a cyprusi görögök és törökök szabadságvágyát és az angolok biztonsági követelését is. Ilyen nagy a különbség angol gyarmati uralom és orosz gyarmati uralom közt. És Nicosia és Budapest sorsában a nagy ellentét mellett egy nagy azonoság is van: Itt is, ott is az egyház főpapja a nemzeti ellenállás személyes szimbóluma: Makarios érsek és Mindszenty hercegprímás. Makariost az angolok egyidőben egy szigetre száműzték, kényelmes palotába. Mindszentyt az oroszok gyarmati helytartói, mint közönséges bűnözőt életfogytiglani fegyházra ítélték. EGY TÖRT LÁB TANULSÁGA Sydney J. Harris, egy kitűnő iró Írja egyik cikkében, hogy nemrég eltörte a lábát és utána egy ideig kénytelen volt bottal bicegni. Mindenki meglepően szívélyes és figyelmes volt hozzá, még az utcai járókelők is. Ajtókat nyitottak előtte, besegítették az autóba, helyet csináltak, az elevátorban stb. Ez a kellemes érzés, hogy ennyi figyelemben van része, szinte kisértésbe vitte és egy kissé tovább használta a botját, mint ahogy szüksége volt rá. Voltak napok az életemben, — Írja Harris —, ami-A MESTER ÉS A CÁR Harmincesztendős volt Liszt Ferenc és már világhírű zongoravirtuóz és zeneszerző, amikor a königsberi egyetem tiszteletbeli doktori oklevelét átvette és immár mint dr. Liszt Ferenc utazott tovább néhány orosz városon keresztül Pétervárra. Az orosz főváros zenei élete változatosság dolgában sem Páris, sem Bécs mögött nem maradt ; de abban mégis különbözött tőle, hogy csak télen tündöklött, a zenei élet csak a téli szezonnak volt egyik attrakciója, nem a kulturális életnek szerves része. Ez csak később alakult ki Rubinstein kitartó szervező munkásságának alapján. Liszt Ferencet mint világhirességet és zenei szenzációt fogadta Pétervár. Hangversenyein megjelent a cári család, az arisztokrácia, a hadsereg és hivatalnokkar elitje. Nem sajnálták a nagy helyárakat és minden alkalommal megtöltötték a nagy hangversenytermet. Mennyi volt a mester bevétele, nem lehet tudni, de mindenesetre nagy összeg lehetett, mert ebből a pénzből 55,000 frankot küldött a hamburgi tűzvész károsultjainak. Egyik hangversenye után meghívta Miklós cár Liszt Ferencet ünnepi fogadóestrei Ez volt az udvar legdíszesebb estélye abban az esztendőben. Ismét együtt volt az egész Irta: SEBESTYÉN EDE a diplomaták, a tábornoki kar, a főpapok. Csupa ragyogás, szinpompa, ékszerek és rendjelek csillogása feszült várakozás és ünnepies csend. Az est legkimagaslóbb eseménye Liszt Ferenc játéka volt. Nagy mozgás támadt a teremben, amikor az ünnepelt művész a zongorához ült és megérintette a billentyűket, de ebben a pillanatban aztán elcsöndesedett mindenki. Mindenki, csak a cár nem. Ő tovább is zavartalanul beszélgetett egy diplomata feleségével. Liszt odanézett és játszani kezdett. Biztos volt benne, hogy a cár abbahagyja a beszélgetést, ha ő már játszik. Már egy perc óta játszott és a cár még nem csöndesedéit el. Mindenki látta, hogy a művészt zavarja a cár beszélgetése, de ki merte volna I. Miklóst elhallgattatni? Sem az uralkodócsalád tagjai, sem az udvari méltóságok nem mertek volna erre vállalkozni. S amihez senkinek sem volt bátorsága, azt megtette a művész. Liszt abbahagyta a játékot és lehajtotta a zongora billentyűinek fedelét. Azután visszament előbbi helyére. A vendégek csak percek múlva vették észre, hogy a mester időnek előtte hagyta abba a játékot. Nagy megdöbbenés támadt, senki sem tud-Miklós cár csak ekkor eszmélt fel. Mostanáig annyira elmélyedt a beszélgetésben, hogy azt sem tudta, hol van. Fölállt és odament a művészhez, aki az első sorban ült két hódoló arisztokrata hölgy között. Amikor a cár megállt előtte, ő természetesen fölállt. — Miért hagyta abba az előadást? — kérdezte a cár. — Felség — felelt a művész, — amikor a császár beszél, akkor mindenkinek hallgatnia kell. A cár megértette a finom vágást, annál is inkább, mert Liszt nem leplezte megbántottságát. Miklós cár úgy tett, mintha a kétféleképpen érthető magyarázatnak rá nézve kedvező értelmét vette volna ki a mester szavaiból, így kellett tennie, mert csak igy menthette meg a helyzetet. — Légyen szives, folytassa — mondta erőltetett nyájassággal, — én már befejeztem a beszélgetést. A felséges házigazda kérését nem lehetett megtagaclni, de a megbántást nem felejtette el sem a művész, sem az uralkodó. A cár meglehetősen hűvösen búcsúzott el Liszttől és Liszt sem nagyon köszönte meg a kegyes meghívást. * Ez az első látogatás 1841- ben történt. Mivel a pétervári közönség nem merte tudomásul venni, hogy a magyar művész önérzetes magatartásával megbántotta a' cárt, éppen ugj? kívánták a játékát hallani, mint elsőkben; - És a művész; nem talált rá,ok.ob hogy elzárkózzék a közönség kívánsága elől. A közönésg nagyon nyomatékos hívására l842-ben ismét megjelent Péterváron. A közönség most még zajosabban ünnepelte, mint elsőizben, a főúri hölgyek most is olyan szoros falat alkottak körülötte, mint tavaly, minden a régi volt, vagy még szebb, csak a cár érdeklődése maradt el. Udvari intrikusok politikai körökben veszedelmesnek mondták Liszt Ferencet és elfordították tőle a cár szivét. Mert Miklós, ha neheztelt is a művészre, mégis szerette és mecsülte is. A besugások hatása alól azonban nem tudott szabadulni. Ezért nem ment el Liszt Ferencnek egyik hangversenyére sem és nem hívta meg az udvarhoz. Miklós kegyének elvesztése nem nagyon bántotta a művészt. A közönség szemében sem veszített vele, mert a cárné tüntető módon halmozta el nagyrabecsülésének és rokonszenvének jeleivel. Ez teljesen kárpótolta Miklós cár duzzogásáért. * Hogy a cár szivében semmi keserűség nem maradt Liszt Ferenc iránt, kilátszik Rubinstein 1844-ben egyik rokonának irt leveléből. Rubinstein Antal és öccse Miklós, aki szintén zongoravirtuóz volt, mint gyermekek egészen otthonosak voltak a cári palotában. A cárné éppen úgy kényeztette őket, mint_ Mária Terézia a gyermek Mozartot. Erről számol be egy levél, amelynek írásakor Antal tizenöt esztendős volt. A cár — írja a fiú — bejött abba a szobába, ahol én és Miklós játszottunk. Egymás mellé állított bennünket, engem balra, azután ezt mondta nekem: — Te leszel az I. Liszt Ferenc! Mikinek ezt mondta: — Te meg a II. Liszt Ferenc leszel! Es a kedves jelenet három esztendővel a kellemetlen in-1 cári család, az arisztokrácia, ta, mi fog tötténni. A Jó Pásztor Verses Krónikája bányász soas Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Haliga csak, ki vájkál alattunk a mélyben, kik élik éltüket az örök sötétben? Emberek, kik mindig súlyos harcot vívnak, emberek, akiket bányászoknak hívnak. Bányászok: a bányák örök rabszolgái, sorsuk a föld mélyét csákányozni, vájni. Bus száműzöttjei napnak, színnek, fénynek, örök vándorai sötét bányamélynek. Ásnak, egyre ásnak, mélyebbnél, mélyebbre, olykor hasoncsuszva, görnyedve, térdelve. Derűs embersorsot már nem is remélnek: miként a vakondok, a föld alatt élnek. Hogyha sötét bányák mélyén még nem éltél, nem tudod, mit jelent az örökös éjfél. Kis fénybogárkái a nagy sötétségnek, a bányászlámpások imbolyogva égnek. Nem is tán a lámpás az, ami lenn világol: a bányász lelkében egy más érzés lángol. Messze a felszínen, mely a fényt felissza, a kis bányász család várja őket vissza. ^ Mert a bányász azért dolgozik a mélyben, hogy a család mégis napsütésben éljen. Családja és hite az ő erős vára: de a kenyerüknek sötétség az ára. Fönt a bányász család, amíg várakozik, gyakran égre néz és gyakran imádkozik: "Mindenható Isten, világok királya, függeszd őrző szemed a sötét bányára. Hiába elszántak, hiába merészek, lent a bányák mélyén rejtőznek a vészek. Bányagáz, bányavíz, járókő, beomiás: száz alakban lappang száz veszély, száz rontás. Ó hallgass meg Urunk, szivünk felé tárva, add, hogy kis családunk ne maradjon árva. Óh, védd meg, ki mindig oly közel a véghez, ki értünk a bányák mélyén verejtékez! kor sokkal jobban rászorultam volna meleg érzésekre embertársaim részéről, mint amikor a lábam el volt törve. A törés jelentéktelen volt és csak kis testi kényelmetlenséget jelentett. De sokszor, amikor lelkileg voltam feldúlva, semmi megértésben nem volt részem. Harris javaslata, — amelyhez a magunk részéről szívesen csatlakozunk —, kezeljünk minden nap legalább egyetlen embert úgy, mintha el lenne törve a lába. Nagyon egyszerű módszer és ha egész életünkben alkalmazzuk, sok émbert kötelezhetünk hálára. Csakugyan, semmi oka annak, hogy embertársainkat csak nyomorúságuk idején kezeljük emberségesen. CYRANO FELESLEGES PÁRBAJAI Cyrano de Bergerac francia írónak rettenetesen csúnya arca volt. Egy ízben Páris egyik kávéházában egy billiárdjátszmát nézett végig. A játszmában egy katonatiszt állandóan vesztett, mig végre Cyrano de Bergaracra mutatva, bosszúsan kiáltott fel: — Azt hiszem, hogy az az ur az én rossz csillagom! Az iró egy szót sem felelt, mintha nem is hallotta Volna a tiszt kifakadását. De ez odalépett hozzá és szendébe mondta előbbi véleményét. — A játékban változó a szerencse, — hangzott a szerény válasz. A tiszt azonban nem tágított. — Az ön arca nekem nem tetszik, — szólt hevesen — jelenléte befolyásolja lökéseimet és nagyon lekötelezne, ha elhagyná e termet. Cyrano udvariasan ellenkezett, de a tiszt addig folytatta bosszantásait az ismeretlen rútsága miatt, mig ez kénytelen volt a jelenlevők gúnyos nevetése közepette távozni. Másnap kopogtattak a katonatiszt ajtaján és a rutarcu ember lépett be hozzá. Igen udvarias meghajlással és lekötelező hangon igy szólt a házigazdához: — Bizonyára emlékszik, uram, hogy tegnap megsértett. A legnagyobb ellensége vagyok minden civódásnak, de a jelen esetben, mások véleményéért, kénytelen vagyok önt szives elégtételadásra felkérni. — Oh, igen, szolgálatára állok, — felelte a katonatiszt. És néhány óra múlva a Bois de Boulogne felé kocsiztak. Kimérték a helyet, támadtak és a tiszt egy karddöfést kapott. A gyógyítás hat hetet vett igénybe, azután a sebesült újra megjelent a világban. Másnap kopogtattak ajtaján. Ismét a rutarcu volt. Szerényen és suttogva fejtette ki, hogy a sértés nagyságával és a párbaj iránti minden ellenszenve dacára, kénytelen a katonatisztet újból kihívni, annál is inkább, minthogy távozáskor emez megvető mozdulatot tett. — Ha úgy tetszik, uram, holnap ugyanazon a helyen. o, A második párbaj is megtörtént. A katonatiszt combján hatolt át a tőr. Hazaszállították és felgyógyulása két hónapig tartott. ; Drib' Amint újból megjelent az emberek között, másnap ellenfele már újból jelentkezett nála. ! írj um Magamon kívül vagyok, — hebegte a látogató' félénken —, hogy a kérlelhetetlen előítélet még most sem elégszik meg az ön elégtételével. Kénytelen vagyok, bármily nehezemre esik is, egy harmadik találkozóért esedezni. A sebek, ismerőseim véleménye szerint, nem voltak eléggé jelentékenyek .s kielégítő magyarázatot sem nyertem. — Jól van, rögtön szolgálatára állok, — felelte a katonatiszt kedvetlenül. Segédeket hívtak és kikocsiztak. A tiszt ez alkalommal már nagyobb tűzzel rohanta meg ellenfelét, ez azonban hideg maradt és súlyosan megsebesítette a tisztet az altestén. A veszély nagy volt, de a természet és ügyes orvosi kéz negyedévi ápolás után lábra állították a beteget. Első sétáját követő reggelre több barátját kérette magához a katonatiszt és bizonyos zavarral várta a rutarcu látogatását. Ez nem késett sokáig. Kopogott, belépett és a legudvariasabb mentegetődzések után, a barbár párbajt a pokolba kívánva, ismét csak odalyukadt ki, hogy egy negyedik összeütközés elkerülhetetlen, mivel barátai kijelentették, hogy a sértés természete az egyik fél halálát követeli. A tiszt ekkor türelmetlenül ugrott fel: — Mindenesetre ott leszek, uram, ez alkalommal is, de kénytelen vagyok csodálkozásomnak kifejezést adni engesztelhetetlensége miatt, mely megfoghatatlan egy pillanatnyi bosszúság és meggondolatlanság folytán kiejtett sértéssel szemben . . . — Hogyan, uram, ön engem pillatnyi bosszúság miatt és meggondolatlanul sértett meg? — Úgy van! — Ej, hiszen ha ezt akkor tanuk előtt mondta volna, nem lett volna három párbajra szükség. Mást a világért sem kívántam volna, és miután ezek az urak is hallották, megelégedéssel veszem tudomásul s alázatosan köszönöm szives jóságát. A tiszt homloka felderült. Meghívta a rutarcut reggelire, amit ez el is fogadott, de csak rövid ideig maradt és igen udvarias hajlongások után eltávozott. Bucsuzás közben panaszkodott, hogy gyakran volt már abban a helyzetben, hogy rut arca miatt kigunyolták és hogy a párbaj iránt érzett minden ellenszenve dacára kénytelen volt már több ellenfelét a másvilágra küldeni. — De hát csakugyan olyan feltűnően rut vagyok? — kérdezte. — Oh, éppen nem, éppen nem, — hangzott a tiszt nyájas válasza. cidens után történt. Ha Mik- dón. Mert Rubinstein Antal ’ lós cár még neheztelt volna abban az időben már igen Liszt Ferencre, nem beszélt nagy Ígéret volt és a cár is volna róla ilyen elismerő mó- nagyon nagyra becsülte.
