A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-16 / 3. szám

A Tó PÁSZTOR

7. OLDAL

SZÉP ILONKA

SZERENCSÉJE

Irta: TÖI.GYESY MIHÁLY

— De nem úgy van! — kiáltott Vasas. — Te adtál rá okot. Részeges, lusta, kiálhatatlan emberré tettél.

— Nohát ha az vagyok, akkor ne törődjenek velem. Az tudok én lenni akárki nélkül is. Egyébiránt nem csinálok titkot szándékaimból. Feltettem magamban, hogy elmegyek erről a vidékről végkép. Ha megakarja vásárolni, nagyon olcsón adom a birtokomat.

— Csak nem akarod elvesztegetni vagyonodat, Lajos.

— Ej mit, — maga megveheti s oda adhatja lányának ajándékba. Én felőlem ott lakhatik Ítéletnapig is.

— Hát te belőled mi lesz?

— Ne törődjenek vele.

— Oh már tudom, mi a szándékod, — mondta erre Vasas. — Azt hiszed, hogy neked okvetlenül közre kell működnöd Gyárfás Ilonka felkeresésében. Oh te bolond.

Lajos dühösen fordult el tőle.

— Nekem hiába beszél és hiába gúnyolódik, — mondotta. — Azért mégis azt fogom tenni, ami nekem tétszik. Eladok mindent és megyek. Nincs már semmi, ami engem ide kössön.

Vasas rosszalólag csóválta fejét.

— Csak rajta. Úgy látom, nem fog rajtad a jó szó. És most már én is tudom, mi lesz a teendőm. Azon leszek, hogy megindítsuk a válópert.

Erre Lajos dühös kézmozdulatot tett.

— Már megint elölről akarnak kezdeni mindent?

— kiáltotta. — Még nagyobbá akarják tenni a botrányt?

— Igen, nagyobbá. És nagyobbá lesz azáltal is, hogy már nincs egyedül.

Lajos erre vadul forgó szemekkel fordult feléje.

— Bizonyosan az a mihaszna Csóti settenkedik körülötte! — kiáltotta. Ám csak rajta. Csak tuilbékoljanak kettecskén, maga meg istápolja őket.

Erre Vasas István megbotránkozva szólt:

— Nagyon csalódol, ha Juci felől ilyet gondolsz.

— Ki van hát vele? — kérdezte Lajos hevesen.

— Talán bizony Lorántffy ur?

— Az sem. De mi közöd hozzá? Ha nem szereted a feleségedet, nem fogod szeretni gyermekét sem.

Lajos nagy szemekkel bámult rá, Vasas indulatosan megfordult s faképnél hagyta őt, szavai azonban még sokáig csengtek fülében.

A lelkiismeret megmozdult benne. Most eszébe jutott, hogy Juci csakugyan egy gyermeknek adhatott életet. Titkát már néhány hó előtt, midőn még nem voltak annyira meghasonlódva, megsúgta neki.

E tudat némi változást idézett elő benne s ingadozóvá tette öt feltett szándékában.

Mély gondolatokba merülve ment céltalanul, mig végre azon vette észre magát, hogy a temetőhöz jutott.

— Ez valóban nekem való helye, — mormogta magában — Egyszer már meg voltam halva, de feltámadtam. Oh bár igazán meghaltam volna — de sok keserves gyötrelmet kerültem volna ki.

Bement a temetőbe. A halottas ház mintegy ellenállhatatlan erővel vonzotta őt. Ott feküdt egy éjszakán át, mint halott.

Benézett a félig nyitott ajtón s látta, hogy egy fiatal nő fekszik a koporsóban, mellette halva született gyermeke.

Önkéntelenül is Juci jutott eszébe. Vasas szavaiból következtetve, már az ő gyermeke is megszületett.

Majd felkereste anyja sírját. Ott leborult és imádkozott. Eszébe jutott jó anyja. Ha életben maradt volna, mindez bizonyára be nem következett volna.

Élénk képzelete maga elé varázsolta őt. Egész életét csak fiának szentelte. Mindenben és mindig csak az ő javán munkálkodott.

De vájjon Juci az ő sziveszerinti menye lett volna-e? Bizonyára megkedvelte volna, mert hiszen Juci is szorgalmas, munkás, Istenfélő fiatal asszony, aki a maga részéről mindent elkövetett, hogy boldoggá tegye férjét.

E pillanatban Lajos előtt úgy rémlett, mintha egy titokteljes hang ezt súgná neki:

— Lajos, hibás vagy. Nem kellett volna hitveseddel igy bánni.

Lélekben látta anyját, ki rosszalólag csóválta fejét s elborult arccal int neki, hogy rossz utón halad. Amit ő évek hosszú során át keserves munkával

gyűjteni segített, azt most Lajos el akarja harácsolni.

Elmarta a háztól nemcsak nejét, hanem öreg atyját is, ki most idegen házban lakik s öreg napjaira nélkülözni kell gondos kezeknek ápolását.

Mély bánat fogta el Lajos szivét, midőn mindezt elgondolta.- — Lajos, Lajos, — hangzott fel mintha a föld alól jött volna egy szemrehányó szózat, — rossz emberré lettél.

Lajos szeméből könnyek peregtek le a sirdombra.

— Anyám, anyám, bocsáss meg. Átlátom, hogy nagyot vétettem. De megígérem neked, sőt esküszöm, hogy a javulás útjára térek.

Fölemelkedvén, gyors léptekkel ment haza. El volt tökélve, hogy többé nem fog inni és a régi jó emberré lesz.

Sietve ment haza. Előbb azonban betért az öreg béreshez s igy szólt:

— Jóska, jöjj vissza hozzám.

— Nem én, — csóválta fejét Jóska. — Csepp kedvem sincs oly házban szolgálni, ahol a gazda részegen jön haza és a ház népével veszekszik. Ez csúnyaság.

Az egyszerű ember szavai a szégyen pírját kergették Lajos arcába.

— Igazad van Jóska. Nagy csúnyaság. De ezentúl máskép lesz minden.

A béres kétkedve nézett rá.

— Úgy lesz, amint mondom, — erősité Lajos. — Gyere vissza a feleségeddel együtt. Egyelőre ő fogja vezetni a belső gazdaságot.

— Nem lehet, — csóválta fejét a béres. — Harmad napra aztán megint szétmenjünk?

Lajos erre igy szólt:

— Jóska, én most anyám sírjától jövök. Véletlenül tévedtem oda, de nem bántam meg. Isten ujja működött ebben. Átláttam, hogy rossz emberré leltem és fogadást tettem anyám sírján, hogy a jó útra térek. Hiszel-e már most szándékom komolyságában?

— Ha igy áll a dolog, akkor hiszek, — mondotta a béres. — Hallod-e Lidi, — kiáltott feleségének. — Vissza megyünk Szitás ur házába.

— Még pedig mindjárt, — tette hozzá Lajos.

— Ott leszünk egy félóra múlva, — jelentette ki Jóska.

Az udvaron csupa rendetlenség. Minden szerte j széjjel hányva, csak a falubeliek becsületességének i köszönhető, hogy minden ingót-bingót el nem loptak.

A kocák az ólban éhségtől óbégattak, a jószág az istállóban üres jászol előtt lógatta fejét nagy szomorúan.

— Hej, mégis csak mily rossz ember vagyok én. Hová jutottam. No de majd máskép lesz ezentúl minden.

Nemsokára megérkezett a béres Lidijével együtt, azok aztán mindjárt hozzá is láttak a rend helyreállításához.

— Csak munkálkodjatok, — mondotta Lajos. — Nekem most még egy utam van.

— Tán csak nem a korcsmába? — kérdezte Jóska.

— Nem, nem, — felelt élénken Lajos, — megyek apámért. A temetőben anyám szemrehányó hangját hallottam, hogy apámnak idegen helyen kell hányódnia.

El is ment. Az öreg Szitás a komáéknáí húzta meg magát az alsó házban. Lajos belépett. A komaasszony csodálkozva jött elébe. Mindjárt látszott, hogy ellenséges indulattal van iránta s be sem akarja őt ereszteni.

— Keresztanyám, — szólt Lajos szinte alázatosan, — itt van még édesapám?

A komaasszony csodálkozva nézett rá. Ilyen alázatosan még soha sem beszélt Lajos. Vájjon mi történhetett vele? Már nem is ittas.

— Mit akarsz vele, Lajos? Előre mondom, ha veszekedni jöttél, akkor be sem eresztelek.

— Nem, nem, — felelt Lajos élénken. — Eszembe sincs veszekedni. Sőt ellenkezőleg ki akarom őt engesztelni. Azt akarom, hogy haza jöjjön.

— Akkor hát eredj be Lajos fiam az alsó házba. Apád ott van. Légy rá elkészülve, hogy ugyancsak megmossa ám a fejedet.

— Meg is érdemiem, — mormogta maga elé Lajos s bement az alsó házba.

Szitás Gergely összeráncolta homlokát, amint fiát belépni látta, ö, is abban a véleményben volt, hogy Lajos veszekedés kedvéért jött ide s villámió szemekkel nézett rá.

Tekintete azonban legott meg is enyhült, midőn látta, hogy Lajos teljesen józan és mélyen meg van alázkodva.

— Apám, — kezdé bánatosan. — Úgy jövök most, mint a bibliai tékozló fiú. Bocsássa meg, amit tettem. Jöjjön haza. Hiszen tönkre kell mennem.

— Hát ki ennek az oka? — kiáltott az öreg. — Ki mart el mindenkit a háztól?

— Elismerem, én vagyok oka mindennek, — felelt Lajos bünbánólag. — De ezentúl máskép lesz minden.

— Kötve hiszek neked, Lajos.

— Pedig elhiheti apám. A temetőből jövök, édesanyám sírjától. Ott megfogadtam, hogy a jó útra térek.

Az öreg ide-oda csóválgatta fejét.

— Jöjjön haza édesapám, — könyörgött neki

Lajos. — Midőn anyám sírjára borulva ott térdeltem a nyirkos földön, úgy rémlett, mintha egy szózat jönne a föld alól. Lelki szemeimmel láttam anyámat, aki rosszalólag nézett rám és szemrehányást tett nekem amiatt, hogy édesapámnak idegen helyen kell hányódnia. Ezt én nagyon szivemre vettem és kérem édesapámat, jöjjön haza.

— Fiát kerülni fogod-e a korcsmát?

— Még feléje se megyek, édesapám.

— És szorgalmas leszel-e,

— Doldozni fogok reggeltől napestig, apám.

— Meglátom, — szólt erre az öreg. — Mindjárt nem megyek haza, hanem megvárom, vájjon csakugyan a jó útra térsz-e?

Lajos még tovább is kérte őt, de az öreg nem tágított.

— Majd ha igazán megjavulsz, akkor haza megyek, — mondogatta egyre.

Lajos tehát haza ment. Szándéka mégis komoly lehetett, mert a kerteken át ment haza, még kívülről sem akarván látni a korcsmát.

Ezt látva a komaasszony igy szólt:

— Úgy látszik, Lajos mégis komolyan veszi a I dolgot.

A hét legjobb vicce

Egy vidéki népfront nagygyűlésen az összeterelt hallgatóság előtt a pesti kiküldött hatalmas beszédének döntő szakaszához ért.

— Mert jegyezzék meg, elvtársaim, — mondja —, hogy aki a népfront tagja, az igazi hazafi.

— Nem egészen — szól közbe egy öreg paraszt.

— Hogy-hogy?

— Még én nem hiszek neki, — mondta erre az öreg Szitás. — Talán három nap sem elég annak a bebizonyítására, hogy nem iszik többé. Majd egy hét múlva meglátjuk, hányadán állunk.

Lajos annyira el volt mélyedve, hogy nem igen ügyelt az útra. Már be is volt alkonyodva s igy megesett, hogy eltévesztette az utat. Mire jól szétnézett,; a patokmalom környékén látta magát.

Fájó érzés csapot szivébe. Eszébe jutott Ilonka I s vele a rég letűnt boldog idő, midőn abban a boldog tudatban ringatta magát, hogy övé lesz Ilonka.

De mily egész máskép ütött ki minden. Szép Ilonkát elszerette Lorántffy Elemér és nejévé is tette.

Ámde az ő számára se termett boldogság ezen a földön.

— Hát úgy, hogy nálunk a tanácselnök is tagja a népfrontnak, de ő kommunista.

A KÜLÖNBSÉG

Detroitban, ahol a magyar menekültek és más antikommunisták hólabdával dobálták meg, Mikoján a magyar forradalomról szólott: “A

ízovjet a törvényes kormány védelmére sietett, úgy mint ezt Amerika tette, amikor a libanoni kormány hívására segítséget küldött.”

Ez az egy tette a bonyodalmaknak egész sorozatát vonta maga után. Tönkre ment miatta három család.

A kastély fölött zugó fergeteg vonult végig, mely a család tagjait irgalmatlanul szétszórta.

Gyárfásék házába is nagy robajjal tört be a szerencsétlenség — boldogtalanná téve öreg napjaira egy munkás házaspárt.

— Magunkról nem is beszélek, — mormogta magában Lajos. Mi sem lettünk megkímélve. Bennünket is súlyosan meglátogatott a sors keze.

Kezdetben úgy volt, hogy benéz Gyárfásékhoz. De utóbb lemondott erről. Ki tudja, mire magyaráznák ezt.

Megfordult tehát s hazafelé igyekezett. Egyszerre csak egy szálas alak termett előtte.

Csóti Lénárd volt, aki fenyegetőleg állotta útját.

— Félre az utamból, — szólt Lajos nyersen.

— Most végre leszámolok veled, — kiáltott Csóti. — A minap kiszabadított valaki a karmaim közül, most azonban végezni akarok veled. Ajáld Istennek lelkedet.

Magasra emelte fokosát, Lajos gúnyosan szólt:

— Most hencegni merészelsz, mert teljesen fegyvertelen vagyok és még bot sincs nálam.

Csóti eldobta a fokost.

— Legyünk hát teljesen egyenlők. Védd magad, ahogy tudod.

— De mit akarsz velem, — kérdezte Lajos.

— A múltkor megsértettél és én ezért, de még sok egyébért is elégtételt akarok venni tőled.

Mogrohanta Lajost, kinek egykori ereje már csak a múlté volt. Az ital és a rendetlen életmód teljesen feldúlta idegrendszerét és elerőtlenité őt.

Mindamellett nem hagyta magát s megragadta támadóját.

A két férfi most összekapott. A tusa rövid ideig tartott. Csóti Lénárd leteperte őt s fojtogatni kezdte.

Lajos teljesen ki volt merülve és hörögve segítségért akart kiáltani, de nem birt. Hangja egyre gyöngébb lett, végre egészen elnémult. -Csóti Lénárd megfojtott őt. Hogy pedig az esetnek más színezetet adjon — áldozatának nyaka körül zsineget kötött. Ha valahol rá is találnak, azt fogja hinni mindenki, hogy a szerencsétlen ember önmagát fojtotta meg.

Aztán a patakba dobta őt. '

— Juci most megszabadul tőled örökre, — mormogta magában sátáni kárörömmel. — így talán hamarabb megkapom őt.

Aztán elfutott sötét tettének színhely érői. Juci nem maradt a faluban, hanem beköltözött a városba, ahol menedéket talált egy öreg asszonynál, aki távoli rokonságban állott velük. — Itt teljesen visszavonult életet élt kézimunkával elfoglalva és siratva elvesztett boldogságát.

Csóti Lénárd azt hitette magával, hogy jót tett azzal, hogy kipusztitott a világból egy haszontalan embert, ki övéinek oly sok szomorúságot, neki pedig oly nagy kárt okozott.

(Folytatjuk)

Ez hazugság, ferdítés, történelemhamisitás. A két közbelépés közt nagy különbség van. Libanonnak tényleg törvényes kormányát segítette j ,i segítségül hivott Amerika, ellenben Magyaországon noj vember 4.-én Nagy Imre kormánya volt a törvényes kormány, nem pedig Kádár János kormánya, amelyet a szovjet a katonai beavatkozás után ültetett a magyar nép nyakára.

És még valamit. Amikor Mikoján jogosnak mondta Amerika libanoni intervencióját, hazugnak nyilvánította saját kormányát, amely a libanoni affér idején az amerikai közbelépést aggressziónak, vagyis jogtalan támadásnak minősítette és az Egyesült Nemzetek előtt ilyen ér- i telemben vádat is emelt Amerika ellen. Úgy forgatnak, ferdítenek, hazudnak, ahogy nekik tetszik. Ma igy tetszik í nekik, holnap úgy; ebben a j kérdésben igy, másikban úgy.

MIÉRT NEM TÁMADNAK?

George C. Kenney nyugal- 1 mázott tábornok katonás rövidséggel mondta:

— Az oroszok, ha úgy hinnék, hogy győzni tudnak nagy veszteség nélkül, már ma megindítanák a harmadik világháborút. De nem merik ezt tenni, mert tudják, hogy 300 városuk romokban heverne akár győzelem, akár vereség után. Várnak az idődre, amikor oly erőseknek érzik majd magukat, hogy eredményes megtorlástól nem kell tartaniok.

EGYSZEREGY

WASHINGTON — Kétszer kettő annyi mint négy, ez mindig igy volt és mindig igy lesz. Könnyű megérteni tehát, hogy amióta a leveleinkre 3 centes bélyeg helyett 4 centest ragasztunk és több más postai dij is megdrágult, a posta bevétele növekedett. Augusztus 1 óta, amikor a tarifaemelés életbelépett, a posta 18 százalékkal többet vesz be, mint azelőtt.