A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-01 / 18. szám

2; OlDAl. A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY fc— ......... ....-..—........................................................................................................................................... ........ ............. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre ________________$6.00 Fél évre________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year___________——$6.00 Half Year ...$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. * * A SIKER CSÚCSPONTJÁN Kiszámíthatatlanok az élet utjai, a végzet szeszé­lyei. Clevelandban, a Benedictine High School audi­tóriumában énekelt Vince Wayne, a “Légy boldog, szerelem” cimü dalt énekelte, nagy tetszés mellett. A hallgatóság tapsolni kezdett, de hirtelen elnémult a taps, mert a széphangu énekes, 29 éves, magastermetü szép szál legény, összeesett. Kórházba vitték, onnan mindjárt elbocsátották, de éjfél után a felesége nyug­talan lett, mert lázt észlelt, visszavitték a kórházba, ott agyműtétet hajtottak végre rajta, de nem tudták megmenteni. Tíz éven át fokról-fokra felépített Vince Wayne egy énekesi karriér't és akik hallották a “Légy boldog, szerelem” dalt hanglemezen, kimondták a szentenciát: Vince Wayne ezzel beérkezett, nagy karriér előtt áll... * A Coca-Colától 10 évvel ezelőtt átment a Pepsi- Colához Alfred Steele. Amit Cocánál jól kezdett, azt Pepsinél még jobban folytatta, olyan alaposan és si­keresen átszervezte a termelést és az eladást, hogy Pep­si profitja a tiz év alatt tízszeresére nőtt. 1.2 millió dol­lárról 11.5 millió dollárra. Ez az óriási üzleti siker fő­leg egy zseniális gondolat eredménye volt: Steele ki­sebb üvegekben hozta forgalomba a Pepsi-Colát. Ke­vesebbet adott, de ugyanannyit számított fel a fogyasz­tóközönségnek. Nem azt hirdette többé, hogy a Pepsi üvegben több van (mint a Coca üvegben), hanem hogy milyen csudajó az ize. Sikere és dicsősége csúcspontján állt Alfred Steele. Egy este lefekvéskor fáradságról panaszkodott és fele­­*«• « í filmcsillag, másnap reg­gel holtan' találta ágyában. 57 évet élt. KÍVÁNCSISÁG Egy amerikai mérnök saját költségén űrhajót épit, amellyel karácsony táján készül kirepülni a világűrbe. Mint magabiztosan mondotta az újságíróknak, meg sem áll a holdig. Az amerikai hatóságokat zavarba hozza ez a ka­landos vállalkozás. Ez lesz az első eset, hogy valaki útlevél nélkül hagyja el Amerikát. Tekintve, hogy nem európai vagy ázsiai körútra megy, nincs szüksége se passzusra, se vízumokra. De a hatóságok szeretik a rendet és ezért azt javasolták a mérnöknek, hogy kér­jen az utazáshoz engedélyt, nem az esetleges holdla­kók miatt, de ha visszatér a földre, igazolnia kell ma­gát. Ha szerencsés esetben sikerül visszatérnie, aligha lesz szüksége igazoló papírokra. Lindbergh óceánrepü­lése jelentéktelen eseménnyé törpül e szenzáció mel­lett. Ami bennünket érdekel — vájjon, mit keres egy jólkereső amerikai családapa a holdban? Marson? A csatornákat akarja közelebbről szemügyre venni és a krátereket, hangzott a válasz. Ez valóban megéri, hogy életét kockáztassa? Az ilyesmi egyéni dolog. Vannak botanikusok,' akik egy ritka virágért törik a nyakukat hegyormokon. A hold krátereibe hullani, vagy a Mars csatornáiba fűlni . . . well, ez teljesen egyéni dolog. TERRIER, antiaircraft defense from ships. A HAJNAL ELLEN Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amelyet úgy hívtak, hogy Vakország. Nem azért hívták úgy, mint­ha az emberek ott mind vakok lettek volna, hanem azért, mert Vakországban az volt a törvény, hogy mindenkinek be kell hunyni a szemét, csak a király tarthatja nyitva a magáét. Beszélték, hogy egyszer ré­­ges-régen akadt egy vakme­rő üstfoltozó, aki ki merte VONALHÜ KÖLTÉSZET Kádár János boldogan és büszkén jelentette a cse­heknek, hogy van már megint magyar irodalom, az irók és költők, akik az ellenforradalom bukása óta duz­zogtak, kezdenek megint Írni, költeni a párt irányítása alatt, a szocialista realizmus szellemében. Minthogy a szocialista realizmus itt kevéssé is­mert, egy példával próbáljuk megismertetni. Az Élet és Irodalom c. pesti folyóiratból idézzük Mezei And­rás szocialista realista lírai költő “Kommunistákhoz” cimü versének legjellegzetesebb sorait: “Lásd zavarosban a rendet. A zajból is halld ki a csendet. Nézd, hova ivei a mélyből a fény teli ut, le ne térj! Tudd, hogy e harcban a béke a távoli csúcs, nem a padlás”! Nos, most már tudjuk, ugy-e, mi az a szocialista realizmus. Vagy talán most még kevésbbé tudják, mint eddig? nyitni a szemét, de meg is la­kolt érte, mert rögtön megva­kult. Némely régi krónikák szerint ez az Isten büntetése volt, mások úgy tudták, hogy az akkori király égette ki a szemét, mint lázadónak és országveszej tőnek. Biztosat nem lehetett tudni, hiszen ez elképzelhetetlenül régen tör­tént és az is lehet, hogy meg se történt, psak okos emberek okulására találták ki még okosabb emberek. Akárhogy volt és mint volt, a vakországi emberek nagyon féltek az igazi megvakulástól, azért mindenki szorosan ösz­­szehunyta a szemét. A halá­szok vakon halásztak, á kő­művesek vakon építették a házakat, a szántó-vetők vakon szórták el a magot, és vakon Irta: MÓRA FERENC aratták le a búzát. Egyszer azonban az történt, hogy Vakország királyának megjelent álmában egy ősz öregember, bizonyosan vala­melyik ősapja, és azt mondta neki, hogy őrizkedjék a legna­gyobb ellenségtől. -— Ki az én legnagyobb el­lenségem? —- kérdezte Vak­ország királya. — Azt a legjobb barátod­tól tudhatod meg, — felelt az ősz öregé,ríf^r. Vakország királya össze­hivatta a bölcseit és megkér­dezte tőluk, ki az ő legjobb barátja. Természetesen a bölcsek is vak bölcsek voltak, és igy nem támadt köztük véleménykü­lönbség. Egyértelemben felel­tek a királynak: — Felséges urunk, az éj­szaka a te legjobb barátod, mert akkor magától is sötét van. Ebből tudta meg Vakország királya, hogy az ő legnagyobb ellensége a hajnal, és mind­járt össze is trombitáltatta vak trombitásaival a vak kő­műveseit. — Húzzatok olyan magas falat Vakország határán, hogy a hajnal ide többet be ne tolakodhasson. GYERE LOVAM... Irta: SOMLYÓ ZOLTÁN Gyere lovam, menjünk A mező felé Nézzük meg a füvet. Vajon zöldel-é? Nézzük meg a földet. Ad-e majd magot? Lesz-e miből jóllakjanak A ió magyarok? A ió magyarok? Gyere lovam, menjünk A kis falun át, A lányoktól kérjünk Színes pántlikái. Lányok a legénynek Csókot adjátok! Ne mondhassák, hogy búsulnak a jó magyarok! Gyere lovam, vigy a Temető felé. Kaionasirokkal Van az jó tele. Kívánjunk azoknak Csöndes jónapol. Legyen mivel mulassanak A jó magyarok, A jó magyarok. A vak kőművesek szót fo­gadtak és hétszer hét hét alatt olyan magas kőfalat rak­tak, hogy azt a madár se bír­ta keresztülrepülni, A hajnal azonban meghágta a kőfalat és úgy nevetett, hogy egész piros lett bele az ég alja. A vakországi emberek valami különöset éreztek, ahogy a napsugarak seprüpe csiklan­dozta a szemhéjukat. — Hajnalodik, hajnalodik — szállt a hir szájról szájra. Azelőtt a vakországi embe­rek előtt ismeretlen fogalom volt a hajnal, nem is tudták, hogy olyan is van a világon. De most már mindenki csak arról beszélt, mióta megtud­ták, miért rakatta a király az oktalan magas falat. Vakország királya össze­ráncolta a homlokát, mikor meghallotta, miről folyik a beszéd a piacon, a boltokban, a palotája ablakai alatt. Ki­­trombitáltatta vak trombitá­saival vak alattvalóinak, hogy lábujjhegyen járjanak, se zokogni, se kacagni nem mer­jenek, suttogva beszéljenek, és a hajnal nevét ki ne ejtsék. A kakasok nyakát pedig kite­­kertette, nehogy a kukoréko­lásuk megtaláltassa a hajnal­lal az utat Vakországba. Volt is hétszer hét hétig Vakországban olyan csönd, mint a temetőben, de azért a hajnal mindig megtalálta az utat és úgy sütött, hogy be­lepirosodott az ég közepe is. A vakországi emberek már alig tudták annyira összeszo­­ritani a szemüket hogy a nap­sugarak be ne fúródjanak a pilláik közé. Egyik-másik mái­éi is tüsszentette magát, ami­ből nagy csodálkozás lett, mert ez sohase történt Vak­országban, addig, mig a haj­nal ellen való harc meg nem indult. — Halálos betegségnek a tünete ez, — mondták Vak­ország vak orvosai, és kido­­boltatták minden utcasarkon, hogy a járványt csak az nem kapja meg, aki a lehunyt sze­mére még a kezét is rászorít­ja. Vakország királya pedig utoljára a vak katonáit trom­bitáltatta össze a vak trom­bitásaival, és azt a parancso­latot adta ki nékik:-— Csináljatok dárdahe­gyekből olyan kárpitot Vakor­szág fölé, amelyiken halálra vérzi magát a hajnal, ha ke­resztül akar rajta törni. Hétszer hét hétig dolgoz-A BAGOLYVÁR TITKA Lepine párisi rendőrfőnök emlékezéseiből. A Bagolyvár a középkorban épült s különösebb je­lentősége már évszázadok óta nincs. Fennmaradását is. inkább annak köszönheti, hogy idők folyamán mindig akadtak vállalkozók, akik a várostól messze lévő ro­mokat kibérelték, részint látványosság céljaira, részint bizonyos romantikus hajlamú szórakozók kiránduló helyéül, ahol különös, speciális ételeket, italokat lehe­tett kapni és — főkép — elbújni a világ szeme elől azoknak, akik zavartalanul akartak élni a szerelemnek. A Bagolyvárral mindig volt valami baja a rendőr­ségnek, a gyanúnk, bizonyos dolgokkal kapcsolatban, állandóan ott lebegett a vár felett. Különösképpen at­tól az időtől kezdve, mikor egy kínai família vette bér­be az ósdi várépületet. A vár ettől kezdve is úgy szere­pelt, mint ártatlan kiránduló hely, azonban hamaro­san kitudódott, hogy a kínai bérlő óriási összegeket fektetett be a Bagolyvár restaurálásába, s különösen a földalatti alagutakat alakította át pompás, puha bar­langokká, egyelőre ismeretlen célból. A Bagolyvár sűrűn látogatott hely lett s különö­sen a hajnali órákban robogtak a barlang felé pompás magánautók. Miután azonban semmiféle panasz nem érkezett a rendőrséghez, nem bolygattuk a Bagolyvár­­titkait. Azután valami besugások érkeztek, igen elő­kelő emberekkel kapcsolatban, bűnös kábitószeres or-­­giákról, de a szereplők társadalmi állására való tekin­tettel, még mindig nem avatkozott bele a rendőrség a kínai üzelmeibe. Később azonban konkrétebb formákat öltöttek a besugások. Esetek jutottak tudomására a rendőrség­nek néhány fiatal leány eltűnésével kapcsolatban, úgy­hogy a beavatkozás elkerülhetetlen volt. Egy késő éjszakai időben magam mentem ki, elég könnyelműen, mindössze két emberrel a Bagolyvárba, hogy körülnézzek, mi van ott? Fogadtatásunk igen ba­rátságos volt, a kínai elhalmozott volna bennünket minden földi jóval s mindenképpen azt akarta, vonul­junk be egy szeparéba és helyesebb lesz, ha nem kí­váncsiskodunk. Én azonban nagyon is kiváncsi voltam, éppen a földalatti helyiségekre s miután a kinai meg­mutatta a lejáratot, magunkra hagyott. A lejárat primitiv korlátokkal övezett, veszélyes hely volt s amint botorkátunk lefelé a lépcsőkön, egy­szerre kialudtak a. helyiség összes lámpái. Ottmarad­tunk a sötétben, a föld alatt, dermesztő csöndben. Pa­rancsaim, hogy gyújtsák fel a lámpákat, belevesztek a süket csöndbe s nem tudtam, mitévő legyek. Éreztem, hogy a sötétség ellenére is haladnom kellene előre, a bizonyára már közel levő ópiumbarlangok felé, de mi­előtt erre határoztam volna magamat, fejünk felett re­csegni kezdett a sziklamennyezet s a következő pilla­natban hatalmas kődarab zuhant a fejemre, összees­tem. Ezután a lámpák felgyultak, egyéb semmi nem történt, embereim az én elszállításommal foglalkoztak, a barlangot elhagyták. Nagyon súlyos sérüléssel kerültem be a kórházba, de'mikor-felépültem, első dolgom volt újra a barlang­ba menni. Legnagyobb meglepetésemre a barlang ek­kor már egészen kihalt volt, a titokzatos kinai familia kereket oldott. Kutattam, mi lehetett az oka, hogy nem tartóztatták le. Azután, mikor meggyőződtem, hogy ebben az enyémnél is hatalmasabb kezek akadályozták meg a rendőrséget, nem tehettem egyebet, próbáltam megfejteni a barlang titkát, már inkább csak a magam szórakoztatására: mi lehet ott? A falak mentén el­húzódó pompás heverők, drága, puha szőnyegek, a vi­lágítási effektusok s minden más körülmény arra mu­tatott, hogy a Bagolyvár volt az utóbbi évek egyik leg­nagyobb méretű ópiumbarlangja, ahol — bizonyára — nagyon mély, túlságosan gyönyörű és túlságosan tra­gikus percek pereghettek le hosszú éveken keresztül. Mutatkoztak nyomok, amelyek bizonyos eltűnésekkel kapcsolatban idevezettek, de mert minden lépésemnél, melyet a nyomozás irányában akartam tenni, újabb és újabb akadályokba ütköztem, kénytelen voltam lezár­ni a Bagolyvár aktáit. tak a vak katonák a dárda­­hegy-kárpiton és mikor ké­szen lettek vele, a hajnal be­lobogta az eget és a dárda­­kárpit résein annyi aranynyi­lat zuhogtatott Vakországra, hogy arra mindenkinek ki kellett nyitni a szemét. — Most már úgyis mindegy —mondták a vakországi em­berek, és elszántan néztek bele a hajnalba. A hajnal pedig barátságo­san, frissen tündökölt le az égről, és bíborba öltöztette az egész világot. Mindenki uj­jongott, tapsolt, kacagott, csak Vakország királyának a szeme világtalanodott el. Mert tudta, hogy Vakorszá­got ezután Napországnak fogják hívni és a napországi emberek eltörlik a törvényt, amely azt parancsolja nekik, hogy tartsák lehunyva a sze­müket. * A népszokások tudósainak dolga kikutatni, melyik rab nemzet hajította a világ me­seóceánjába ezt a gyöngyöt, amelynek neve: ‘‘A hajnal el­len.” Talán Libia sivatagában született, talán afölött a rab­szolga fölött dúdolták rabtár­sai, aki feljajdul Madách ne­gyedik színében: “Miért él a pór? A gúlához követ hord (Folytatás a 8. oldalon Á Jó pÁSzTÖR_______ HAWK, a defense against low-flying planes, $74,000,000. SIDEWINDER, Navy's aircraft missile which homes on target by detecting target's heat, $24 000,000. IR6M (1,500 miles) $55,000,000. Az amerikai haderő uj fegyverei es amennyibe ezek kerülnek. LACROSSE, a Held artillery missile, $27,000,000. rvme aniiaircrau, $54,000,000 f o i modernizing and $15,000,000 foi targets.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents