A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-24 / 17. szám

2. OLDAL A Jó PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; _________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Toleforv r.Hprrv 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Ggy évre________________$6.00 One Year------------------------$6.00 Fél évre________________$3.50 Half Year ......................-„$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. DULLES A nagy beteg John Foster Dulles már nem külügy­miniszter, de az ő külpolitikája tovább is Amerika és közvetve a szabad világ külpolitikája marad. Ennek egyszerűen az az oka, hogy elképzelhetetlen és nem ve­zethet célhoz más, mint .a dullesi politika: kérlelhetet­len akarással, megalkuvás nélkül szembehelyezkedni a világkommunizmus erőszakos terjeszkedésével. A ^kommunista társadalmi és gazdasági rend, amely a Vasfüggönyön belül uralkodik, kivül esik az amerikai és szabadvilági politikai célkitűzésein; mi nem tanít­juk azt, hogy a mi rendszerünk jobb, mi csak az ellen Védekezünk, hogy az ő rendszerüket, amelyet mi rossz­­bak tartunk, ne terjesszék ki erőszakkal, háborús fe­nyegetéssel vagy a Korea óta divatba jött “kis hábo­rúkkal” szabad országokra. Ez volt Truman és Ache­­son alatt az amerikai politika, ez volt Eisenhower és Dulles alatt és ez marad továbbra is. Dulles alatt a szovjetnek sikerült több jelentős elő­retörés: a behatolás Egyiptomon át az arab világba és a középeurópai csatlósországok teljes bekebelezése a szovjet gyarmatbirodalomba a magyar szabadságharc leverésével. De senkisem állíthatja, hogy ezek a szov­jet győzelmek elháríthatok lettek volna atombombás háború nélkül. Senkisem tud jobb receptet, ezért ma­rad érvényben a dullesi külpolitika, melynek lényege az ellenállás, a védekezés, a béke megóvása. i Dulles személyes vezetését mégis nehezen nélkü­lözhetjük, éppen a mostani kritikus időben, amikor egy szuper-Sztalinnal állunk szemben. Szeréncsére Dulles, hat évi külügyi. vezetése alatt megmutatta' a?. ■ . 1 .:. • • , ' ' ' 11 ' t " ■ utat, amelyen haladnunk kell. DRÁGA ÉDESVÍZ Fonákul hangzik, de az egyetlen természeti kincs, amiben ez az ország szűkölködik — a viz. Nem mintha nem lennének bőven folyóink és tavaink, de viz nem ott van, ahol szüksége van rá az iparnak és mezőgaz­daságnak. Vannak államok, mint Arizona, New Mexi­co Texas, sőt California is, amelynek fejlődését hatá­rozottan hátráltatja a vizhiány. Nehéz elhinni, de Ame­rikában vannak falvak, ahol nyáron nagy vízhiányban emberek 50 centet fizetnek egy gallon vízért. Ezért bir nagy fontossággal az a hir, hogy a ten­gervíz átalakítása édesvízzé állandóan olcsóbbodik. Az elv természetesen régen ismeretes, a kérdés csak az, mennyibe kerül a tengervíz átalakítása. Jelenleg 15-20 cent körül mozog ezer gallonja. Ami istenáldás olyan tengermenti, de édesvízben szűkölködő helyeken, mint néhány arab állam, de nagyipari és mezőgazdasági cé­lokra még drága. Fred Seaton belügyminiszter panaszkodik, hogy a jó édesvíz ára túl drága az országban, mert csak költ­séges gátrendszerek, zsilipek, sőt sok esetben vízveze­tékek utján érhető él, amelyeknek sokszáz mérföld hosszúnak kell lenniök a forrás helyétől a szükséglet helyére. A végső és igazi megoldás a tengervíznek ol­csó áron való átalakítása édesvízzé. De amig nem lehet az előállítás költségét ezer gallononkint 5 cent alá szo­rítani, az ország délnyugati része drágának fogja talál­ni az édesvizet. GONDOLATOK A JOGRÓL Már a rómaiak is, akik nagy jogászoknak tartották magukat — és a világ ma is annak tartja őket — észre­vették, hogy a törvény “idő és tér által korlátozva van”. Ez látszólag nem mond semmit a laikusnak. De gondol­junk arra, hogy az amerikai vadnyugaton a lótolvajt valamikor halállal büntették, ma pedig a lótolvaj igen enyhe büntetést kapna. A külömbség annak tulajdo­nítható, hogy aki a régi vadnyugaton lovat lopott, ál­dozatának szinte életére tört, mert az ló nélkül el volt veszve. így korlátozza az “idő” a törvény hatóerejét. ’ Vegyünk egy másik esetet. Egy betörő elrabol egy bundát. Egyszerű betörést követett el, aminek súlyos­ságát a lopott érték nagysága befolyásolja. Valószínű­leg megússza egy-két évi börtönnel, esetleg felfüggesz­tett büntetéssel. De ha például valaki Alaszkában uton­­állást követ el és ugyanazt a bundát leveszi áldozatá­ról, már életveszélybe hozza azt és a büntetés sokkal súlyosabb lenne. így korlátozza a “tér” a törvény ható­erejét. Erre a tűnődésre az késztet bennünket, hogy egyes jogászok nézete szerint államaink túl nagy autonómiát élveznek bíráskodás terén és sokkal több bűncselek­ményt kellene szövetségi bíráskodás alá vonni, például Az utahi nagy sóstó egyik részét átszelő vasútvonal 13 mérföld hosszú uj szárnyvonal töltése egy évvel a tervezett idő előtt már teljesen elkészült. 13 és fél millió köbláb anyagot használtak fel az építéséhez. PETŐFI ÉS JÓKAI EUENTÍTSK V0HZZSK EGYMÁST Jókai Mór úgy él mind­nyájunk emlékezetében, mint szelid, kedves, kékszemü me­semondó, akinek az élete , a képzelet bűbájos, csillogó álomvilágában telt el, akit ra­gyogó, aranyos ködfátyol vá­lasztott el a rideg valóságtól, az élettől. Ma már nehéz el­képzelnünk, hogy a legna­gyobb magyar mesemondó va­lamikor forradalmár volt, március tizenötödikén együtt vezérkedett a pesti ifjúság forradalmában a huszonöt éves Petőfi Sándorral, a köl­tőfejedelemmel. Az' első pillanatra különös­nek látszik, hogy a márciusi forradalom élén Írók álltak. Pedig ennek igy kellett len­nie. A magyar: nemzetet a nemzeti : műveltség: , hiánya vitte a pusztulás szélére. Az Írók voltak azok, akik visz­­szarántották a nemzetet az örvény széléről és buzgóság­­gal, lelkesedéssel, sok áldozat és szenvedés árán, anyagi haszon és erkölcsi elismerés nélkül nemzeti műveltséget teremtettek. A nemzet elha­nyagolt nyelvének fölkarolá­sa, kiművelése és a nemzeti nyelven fölvirágoztatott iro­dalom politikai programot is adott, magában foglalta az ál­lami függetlenség és a szabad belső fejlődés feltételét, a fejlődés gátló rendi alkot­mány eltörlését is. A nemzeti eszmén nyugvó kultúra és a nemzeti irodalom előbb szüle­tett meg, mint a politikai fej­lődés lehetősége. — Termézs?tes, < amikor elérkezett a nagy pillanat, megvillant a remény a ma­gyar társadalom átalakulásá­nak a lehetőségére, az irók voltak a l<£gtiirelmetlenebbek. Az országfcvülésen elméletben kialakulUJj^Jiissan , az összes | nagy reformok, a felelős kor­mány, a népképviseleti rend­szer, a szabadsajtó, de a ren­dek még piszmognak, takti­káznak. A pesti fiatalok azon­ban lázban égnek, minél előbb' élvezni akarják a megérett gyümölcs édes izét. A párisi forradalom hírére a pozsonyi országgyűlésen Kossuth gyors tempót diktál, a pesti fiatalság pedig a Pil­­vax-kávéházban tárgyalja egyre szenvedélyesebben és egyre türelmetlenebbül a szükséges reformokat. Petőfi a vezér, ő a hangadó a Pil­vaxban zsibongó fiatal irók, jurátusok között, egy nagy kerekasztal, a “közvélemény asztalánál.” Nagy népgyülést terveznek, de a bécsi forrada­lom hírére villámgyorsan rob­ban ki a pesti forradalom. Március tizenötödike elvá­laszthatatlanul összeforrott Petőfi nevével. Ez a nap az ő nagy napja. Kárpótlásul ak­táit neki az istenek életének minden keserűségéért, szen­vedéséért. Ezen a napon betel­jesedett életének legf őbb, vá­gya, álma, tüzes, szenvedé­lyes leikéből szikraesőt zúdí­tott a korhadt múltra, lángra lobbantotta a népharag lap­pangó parazsát és a forrada­lom nagy tűzijátékánál meg­pillantotta az Ígéret földjét. A forradalom lángoszlopa volt Petőfi ezen a napon és ott buz­­gólkodott mellette fáradha­tatlanul, a forradalom lázától megszállva, egy fiatal szőke legény is: Jókai Mór. Jókai tulajdonképpen nem volt forradalmi lélek. Őt Pe­tőfihez barátsága tette forra­dalmi vezérré. Különös ennek a két nagy embernek a barát­sága. Ellentétesebb egyénisé­geket alig lehet elképzelni, mint ők ketten. Petőfi tüzes, szilaj szertelen Jókai csöndes szemlélődő természet. Petőfit egész életében tépi, mardossa az élet, Jókai, a jómódú ko­máromi ügyvéd fia, az élet napfényes oldalán sétál. De mind a kettő lángész és ez benső barátokká teszi őket. A sors korán összesodorta őket. A pápai református kol­légiumban találkoznak elő­ször mint diákok, de itt nem fejlődik ki köztük barátság. Az elkényeztetett, lányos lel­kű Jókai ekkor még idegen­kedik különös diáktársától, a katcnaköpenyben járó Petro­­vics Sándortól, aki már obsi­tos katona, hányt-vetett, vi­harvert ember. Csak később barátkoznak össze Kecskemé­ten, ahol Jókai jogi tanulmá­nyait végzi, mint az intézet legtehetségesebb, legjobb vi­seletű növendéke. Petőfi mint titött-kopott vándorszínész vetődik a “hirös városba.” De már versei megjelennek a pes­ti lapokban és Jókai is iro­gat. A két fiatalember, a két kezdő iró, együtt szövögeti a jövendő álmát és meleg barát­ságot kötnek. Pesten ismét összekerül­nek. Jókai az ügyvédi vizsgá­ra készül és Molnár József hi­tes ügyvéd irodájában prak­tizál havi 6 forint fizetésért (Folytatás a 8-ik oldalon) A Jó Pásztor Verses Krónikája DAL A MAGYAR BOLDOGSÁGRÓL Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Boldogság: csak egy szó, mégis milyen drága, egész életünknek sugárzó világa. Látszat és valóság, csalóka káprázat, bírni kell, mert másként nincs rá magyarázat, Szivvirág, mii fénnyel, könnyel kell öntözni, kinyitásra csak igy lehet ösztönözni. De ha már kinyilt is, tudjuk-e ápolni? 's szivárvány ssineit elővarázsolni? Elveszitni százszor könnyebb, mint meglelni, de ha elvesztettük, nem pótolja semmi. Jaj, a magyar sorsai, hogy áll számadásunk, hova lett elveszett magyar boldogságunk? Vágyaink álmokba mindhiába szőjük, magyar vágyainknak nincsen pihenőjük. Elfásulunk végül, elcsitul a fájás, s egyre messzebb tűnik a régvári megváltás. Csillannak bár fények, bámulnák az árnyak, mini kékmadara az elszállt boldogságnak. Hol van a kékmadár? Jaj, hiába kérded, muszka szuronyoktól csorog tovább véred. Lelkedben talán még a kékmadár dalol, de már muszkaföldön haldoklik valahol. Könnyezve kérdezzük: újra miénk lesz-e? S felel a kékmadár: "Minden el van veszve!" Hol van féltve félteti régi szabadságunk, melyre ezer éve áhitozva vágytunk? Hol van éltünk bokrán egy-egy zöld rügyecske, hol van éltünk taván egy-egy reményfecske? Százszor is kérdezzük, reggel, ha ébredünk: a szabadságvirág nyilik-e még nekünk? házassági törvényt, kereskedelmet, ipart, részvényjo­­got stb. A vitakozóknak tanácsos lesz emlékezni a régi rómaiakra, akik kétezer év előtt felfedezték, hogy a törvény ami igazságos és hatásos egyik helyen és egy bizonyos időben, hatástalan, ha központilag próbálják érvényesíteni. NAPOLEON hadvezér, császár, regényíró. Csak kévésén tudják, hogy Napoleon szerelmi re­gényt irt. Napoleon még nem volt császár, amikor kis regényét megirta. 1795 szeptemberében vethette pa­pírra. Akkor a nevét már a touloni győzelem fonta a dicsőség koszorújába. De a győztest súlyosan megse­bezte a szerelem nyila. A bájos Désirée-Eugenie Clary igázta le. Napoleon 1793-ban ismerte meg Marséillesben és mindjárt beleszeretett. Az első szerelem emésztő tüzü lángolása volt ez, a nagy hóditó első, de legteljesebb meghódolása a női bájnak, erősebb és igazibb, mint amelyet később Josephine Beauharnais iránt érzett, vagy mint amely inkább a parvenü gőg és politikai ér­dek szálaival fűzte az osztrák császár leányához, Má­ria Lujzához. Három évig tartott ez a szerelem és ugyancsak meggyötörte Napóleont, annál inkább, mert első,v ko­moly és megmásithatatian kudarca volt a már akkor győzelemhez szokott tábornoknak. Napoleon annyira szerette az elbűvölő, fiatal hölgyet, hogy nőül akarta venni. Az ifjú Eugenie szivét is megperzselte a kemény árcélü, fiatal tábornok, aki akkor még nem volt az el­nehezedett, kövérkés császár, hanem az arcolei hid vad rohamának szilaj lendülete éget sastekintetében és ömlött el karcsú, ideges alakján. A házasságból még­sem lett semmi. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a Clary család, amely item bizott Napoleon csillagá­ban, hirtelen durva kézzel végét szakította az idillnek, amikor észrevette, hogy a dolog kezd komolyra fordul­ni. Ürügyül azt hozták fel, vagy talán komolyan is igy gondolták, hogy egy Bonaparte untig elég már a csa­ládban. Eugépie idősebb testvére ugyanis egy évvel előbb lett Joseph Bonaparte felesége és a család ettől a házasságtól nem volt túlságosan elragadtatva. Az ifjú Clary kisasszony tehát kénytelen volt na­gyon is nem szive szerint kosarat adni Napóleonnak, amit ez ugyancsak szivére vett. Hátha még tudta volna a kislány, hogy ezzel a kénytelen-keletien kimondott nemmel a császári koronát dobta el magától. Ha a jö­vőbe láthat, akkor bizonyra a Clary család sem elle­nezte volna annyira a házasságot. Valahogyan mégis a Gondviselés úgy határozott, hogy a szép marsellési lány büszke feje kpronát visel­jen. Clary kisasszony, aki körül csak. úgy nyüzsögtek a magasrangu katona kérők és udvarlók, — az a sor­som, mondta, hogy csupa hős szeressen belém — Dup­­hot, Junot és Marmont között Bernadotte tábornoknak nyújtotta kezét és igy végül Svédország királynéja lett. Napoleon rendkívül a szivére vette a kosarat. Azon melegében nekifogott, hogy felvázolja a regényt, mely­nek ezt a cimet adta: “Clisson és Eugénia”. Clisson nyilván ő maga, kétség nélkül rá lehet ismerni. A hős­nő eredeti nevét legalább félig megtartotta, bizonyára azért, hogy Ő is ráismerhessen magára. Ez a regény te­hát aligha Íródott minden célzás nélkül. Napoleon sze­rette volna a hűtlen menyasszonyt a szenvedélyes és fájdalmas történet olvasásával még egyszer megindí­tani és más elhatározásra bírni. Vagy az is lehet, hogy azért vetette papirra a történetet, mert igy akart"1 an­nak kegyetlen fullánkját magából kivetni és a ke's') -ü visszaemlékezés kinzó terhétől szabadulni. Vagy egy­szerűen az történt, hogy első szerelme kihűlt tetemét a költészet csillogó szemfedőjével akarta beborítani. Csak áz bizonyos, hogy Napóleont a tragikus sze­relem tette Íróvá és hogy mikor sebe frissen sajgott, hozzálátott regényének megírásához. Az élmény tehát igaz és az érzelmek még azon melegében lobognak. Ez irodalmilag és emberileg érdekessé teszi Írását. Csak éppen regényről túlzás kissé beszélni. Amit Napoleon papirra vetett, tulajdonképpen csak vázlata a regény­nek, mindössze tizenhárom oldal tele törlésekkel, javít­gatásokkal, jeléül annak, hogy az irás mégsem olyan könnyű mesterség és hogy Napoleon is sokkal jobban forgatta a kardot a tolinál. Különben elejétől végig sa­ját kezeirása a vázlat, amelyet talán később szándéko­zott kidolgozni és regényformába önteni. Ez a kidolgo­zás azonban elmaradt. Az első konzulnak s később csá­szárnak sokkal sürgősebb teendői akadtak azután. Hogy Napoleon maga irta meg ezt az aránylag hoszu vázlatot, azt mutatja, mennyire szivéhez nőtt a dolog. De hogy csak vázlatot irt s a vázlat végleg az is maradt, az is teljesen rá vall a nagy korzikaira, Napo­leon nem szeretett Írni. Nem volt türelme hozzál Még a tollbamondáshoz sem. Titkárai feljegyezték, milyen nehéz volt diktálását követni. Napóleon úgy diktált, mintha valami láthatatlan valakivel beszélgetett vol­na. Szinte lehetetlen volt feljegyezni mindazt, amit mondott. A gondolatok, képek olyan hihetetlen gaz­dagsággal ömlöttek belőle, mint valami bővizű forrás­ból. Olykor, ha valami megkapó uj kifejezést talált egy kedvelt eszméjére, ezt csak egy-egy szóval jelezte és a titkárnak később kellett beszúrnia a kifejezést a meg­felelő helyre. Talán ez magyarázza a sok törlést és ja­vítását is a kéziratban. Nem egyszer félbe is. szakította mondanivalóját cs egészen más levélre vagy iratra ug­* (Folytatása a 3-ik aldalon) •> j 53

Next

/
Thumbnails
Contents