A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-05 / 36. szám

2-IK OLDAL A JÖ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday ______ Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre__________________$6.00 Fél évre__________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year________________$6.00 Half Year________________$3.50 TUDÓS PROFESSZOR HATVANI Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. HURRÁ, IGENT MONDOTT KRUSCSEV! Amerika javaslatát, hogy október 31-től kezdve egy évig szüneteltessék az atcimrchbantásokat és ez év folyamán a szovjet és a szabad világ próbáljanak megállapodni az atomtilalom ellen őrzésének kérdé­séiben, a szovjet nyomban elfogadta. A szabad világ­iban ennek folytán az a nézet kezd kialakulni, bogy az atcmrobbantásii tilalom után sor 'kerülhet 'hasonló megállapodásra a fegyverkezés általános csökkenté­se dolgában is. De nehogy a szabad világban erőre kapjon ez 'a feltevés, pár nappal utóbb Kruscsev bejelentette, hogy a szovjet ezentúl minden évben 100 uj tenger­alattjárót fog szolgálatba állítani. “A fegyverkezés csökkentése” szovjet nyelven így hangzik. Az orosz tengeralattjáró flotta nagysága és vár­ható növekedése nyugtalanitja az amerikai hadve­zetőséget és kongresszust. A kongresszus két házá­nak közös atomenergia bizottságában az a nézet hogy az oroszoknak 1960-ban már olyan atomhajtá­sos szuhmarinjaik lesznek, amelyek atombombás ra­kétákat tudnak zúdítani amerikai városokra és el tudják pusztítani Amerika valamennyi nagyobb vá­rosát. Persze ugyanilyen pusztító erejük van az ame­rikai tengeralattjáróknak is, és ez az, ami mégis visz­­sza fogja rettenteni a szovjetet há' oru kezdésétől. No, de egyelőre maradjunk az atomrobbantási kísérletek tilalmánál, amellyel Kruscsev olyan na­gyon egyeléit. Tehát: “Ne legyen több atcimrobban­­tás”— mondja Kruscsev. És ugyanakkor Maocetung, a Limai kommunista diktátor, bejelenti, hogy a szov­jettől atci nbembákat kap és Kína maga is, idővel, gyártani fog atombombákat. Mit ér egy orosz-ameri­­■«kai-ang*'*' stcmtilalom, ha az oroszok Kínában sza­badon folytathatják azt, amit saját földjükön (ha hinni lelhet kommunistáknak) abbahagynak? . . • Az embernek nyelvtani kételyei támadnak: Szovjetorosz nyelven Da és Nyet, igen és nem, egyet jelentenek . . . SOK A KÖZÖS VONÁS. . . Pár hónapi késéssel a posta elhozta Budapestről a Magyar Nemzet egyik május számát és — ami ké­sik, nemi múlik jelszóval — lapozgattunk benne. A lap főcikkéiben arról van szó, hogy meg kell védeni a francia köztársaságot De Gaulle diktátor! ambició­­jától ... De ennél érdekesebb cikkben számol be a lap tudósítója a mongol parlamenti küldöttség láto­gatásáról. Szuiundzsab ur, a mongol küldöttség vezetője, a mongol nép.testvéri üdvözletét tolmácsolta. Hang­súlyozta, hogy a mongol és a magyar nép egy célért harcolnak: a kommunizmus győzelmérét. Kiss Ká­roly, a külügyi bizottság elnöke, a mongol vendége­ket üdvözölve, a békeharcot emlegette, mint legfon tosab'b magyar-mongol közös feladatot. Aztán így .szónokolt: A mongol és a magyar nép fejlődésében, törté­nelmében sok a közös vonás. Közösek az eszméink, közösen a barátaink. A két nép szabadsága, függet­lensége és szocialista fejlődése egyaránt-a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalomban gyökerezik. Kiss Károly elfelejtette megemliteni, hogy a ma­gyar és a mongol nép kapcsolatai régebbre vezetnek vissza. Ugyanis mongolok már a 13-ik században el­látogattak, meglehetősen nagy számban, Magyaror­szágba, a Mohi pusztán tönkreverték Béla király egész haderejét, aztán tüzzel-vassal pusztítottak, gyilkoltak, raboltak, romboltak, aztán, amikor már nem volt semmi rabolnivaió az országban, Batu khán hordái visszamasiroztak középázsiai hazájukba. Ezt az orszáigpusztitást akikor tatárjárásnak nevezték, mert a mongolokat tatároknak néztek és a tatárjárás elnevezés máig is szokásban maradt. Mellesleg megjegyezve, a mongolok akkor ut­­kÖLlbcn Oroszországot is elpusztították. A tudós debreceni prefesz­­szor Hatvani István, akit a “magyar Fausf’-nak nevez­nek, 1786-iban halt meg Deb­recenben. A Faust név csak azért illik irá, mert topén olyan sokat tanult és tudott, mint a Faust-monda hőse. Hatvani professzor azonban nem cimboráit az ördöggel, sőt élete végéig harcolt a tu­dományért és harcolt a babo­na ellen. Lehet, hogy lombi­kokkal kémcsövekkel, retor­­tákkal telt laboratóriuma keverte az “ördöngösség” hi- * rébe. De lehet az is, hogy csak holta után terjedt el ró­la a hit, hogy varázsló volt. Beteljesedett rajta a régi idők sok nagy tudósának vég­zete: addig küzdött a baoona ellen, amíg az ő személye kö­ré fonódtak a babonák. Az emberek róla suttogták, hogy “Belzebub cimborája”, elad­ta lelkét az ördögnek, fekete mágiával foglalkozik, gara­bonciás diákot tart házában szellemek szolgálnak neki. Pedig ő csak a humanizmus szellemének szolgált. A betegségek megállapítása zz arcvonásokból Magyarország akkor az el­lenreformáció korát élte,. Ré­ti n.mesi család fia volt Hat­vani. 1718-ban született Ri­maszombaton. Szülővárosá­ban végezte az elemi isko­lát, Losoncon a gimnáziumot és alig tizenhét éves korában már a debreceni főiskolába került, az ország akkori első tudósainak keze alá. Az el­lenreformáció Magyarorszá­gon a kálomista város kollé­giuma volt a refcrmációs ta­nok és a humanista tudo­mány főfészke . A fiatal Hat­vaniban itt erősödött meg a kálvinista öntudat és itt fo­iat, iTog^a^ucmSm^i^i^mT jen. De nem akart magántu­dós lenni. A debreceni refor­mátus egyház zászlaja alatt akart küzdeni Hatvani az el­nyomott magyar protestan­tizmusért, a humanista - esz­mékért és a babona ellen. A fiatal Hatvani István tu­dásáról hamarosan az egész kollégium beszélt és két évi tanulás után a rimaszombati nemes fiú már előadásokat tartott az -alsóbb osztályú diákoknak. A debreceni re­formátus gyülekezet pártfo­gásával külföldre utazott, hogy a müveit nyugat hírne­ves protestáns főiskoláin szivja magába a tudományt. A baseli egyetemen teoló­giát hallgatott, noha igazi szenvedélye az orvos-tudo­mány volt. Emellett jogot, fi­zikát, geometriát is tanult. Amikor Baselben letette a te­ológiai doktorátust, tanár­nak- hivta meg a hires mar­­fourgi egyetem. Hatvani azonban igy felelt a megtisz­telő meghívásra: — Nem akarok dúsan jöve­delmező professzori állást kapni külországban. Többre becsülöm a szegény sorsot e fényes helyzetnél. A levere­tett magyar reformált egy­háznak akarok használni. Letette Baselben az orvos­tudományi doktorátust is és Svájc tudósai közt nagy fel­tűnést keltett orvostudomá­nyi értekezése, amelynek ci­­me: “A betegségek megálla­pítása az arcvonásokról.” Va­lóságos kis tudományos for­radalmat keltett ez. Viták in­dultak meg a Hatvani által felvetett témáról és ezek a viták még ma sem értek vé­­g t. Hs.vani nemcsak a tes­ti, de le Mii betegségekről is r kis könyvében. Hajlamos- 1 súgókat, lappangó kórokat vizsgál az arcvonások, arc­­szin és az arc szerkezete alap­ján. Mintha csak huszadik századbeli tudós volna, olyan tudományos tárgyilagosság­gal elemzi a kérdést. Rejtélyek r. dolgoószobájában ta laboratóriuma. A polcokon -könyvek, az asztalokon vegy­szerekkel telt üvegek, kém­csöve^, az ablaknál rnessze­­látó. A -diákok nem a modern kísérletezőt látták a huma­nista tudósban, akinek dolgo­zószobájában előttük isme­retlen rendeltetésű tárgyak álltak. Titokzatosnak talál­ták Hatvani munkáját, tehát fecsegni kezdtek. Azt suttog­ták, hogy a professzor az ör­dögöt idézi laboratóriumá­ban. Pedig Hatvani István -mással foglalkozott: vizsgál­ta az akkor feltűnt üstököst, tanulmányokat folytatott az északi fényről, meghatározta Debrecen földrajzi fekvését, gyógyszereket készített, böl­csészeti tankönyveket irt, közzétette a váradi forrás or­vosi és fizikai megvizsgálásá­nak eredményeit, de teoló­giai munkát is irt “Az. úri szent vacsorára megtanító könyvecske” címmel. Köziben beteget fogadott dolgozószobájában. A pácien­sek bíztak benne — nem mert tudós volt, hanem, mert azt hitték, hogy mágikus ha­talma van. Minden sikeres gyógyítása növelte — neim tudományának, hanem tudá­­kosságának hirét. A betegek az egész városban csodákat beszéltek arról, amit a labo­ratóriumban láttak. Három fronton harcol Baselból Hollandiába, az utrechi egyetemre került Hatvani István. Hamarosan Németalföld is megismerte nevét éppen úgy, mint Svájc. Újabb meghívást kapott, ez­úttal a leyd-eni egyetem teo­lógiai tanszékére. Ő azonban ezt az állást som fogadta el. Elég erősnek érezte már ma­böl­csészeti tanszékre. — Úgy vélem, ilyen módon használhatok -Legjobban ha­zámnak és egyházamnak, — mondta. — A hazai reformált egyház csak a debreceni fő­iskolából nyerheti lelkipász­torait, tanítóit, müveit ma­gyar nemes tagjait, akik a nyájat fenntartsák és védel­mezik. 1749-ben lett Hatvani Ist­ván a debreceni kollégium ta­nára, lelkésze és a debreceni gyógyszertárak f elügy előj e. Harminchét évig töltötte be ezeket az állásokat. Dolgozószobája olyan volt, mint egy középkori alchimis-Hatvani István harcteré­nek első frontja a katedra és a templomi szószék volt. In­nen küzdött felvilágosító munkával, világos magyará­zó beszéddel a babona, az el­fogultságok, die -mindenek­előtt a vallási üldöztetés el­len. A felekezeti üldözést bűnnek tartotta. Másik frontja a debreceni professzor harewak az urál­ii o-dá -oss-iÜJ .fclJFwz ország EZ SINCS RENDBEN Az egész ország sajtója, deiincxuata és republi­kánus, kifogásolja Milton Eisenhower repülését Wis­­consimb-ól, iából haláscki-rándulás-on volt, Washing­toniba, ahonnan egy hét múlva délamerikai barátság­­szerző útra van -kirendelve. Az a kifogás, hogy az el­nök fivére erre az -egyáltalán nem sürgős -és egyálta­lán nem hivatalos utazásra katonai repülőgépet ka­pott. Egy közönséges -repülőgép elég jó lett volna az Déd-nagyapja nyomdokaiban halad a 10 éves John Philip, a hires J, P. Susa dédunokája, aki a Marine zenekarát dirigálja Los Angelesben. elnök fivérének. A katonai repülőgépeknek: egészen más iá rendeltetésük, mint nagvurak és azok család­tagjainak kényelmiéit szolgálni. A katonai költsége­ket — az adókat — a kongresszus honvédelmi célok­ra szavazza meg. protestánsaira nehezedő el­nyomatás volt. Hatvani szem­beszállt Beccsel. Kiadta könyvét: “A fejedelmeknek a polgárok vallása és lelkiis­merete feletti jogáról.” Ab­ban leszögezte ma-gát a sza­badságjogok, mindenekelőtt a vallásszabadság mellett. A kollégium falai között élő tanári kar és a város in­telligenciája tisztelte Hatva­nit és elismerte működését. Midőn II. József 1781-ben ma­ga elé rendelte az ország pro­testánsait, hogy meghallgas­sa sérelmeiket, Hatvani Ist­ván volt Debrecen egyik kö­vete. Röviddel ezután Bihar vármegye táblabirája lett. Ez volt az utolsó megtisztelte­tés, ami életében érte. A harmadik front, ahol Hatvani küzdött: szociális harc volt egyházának gazdag főuraival szemben a lelké­szek és tanitó-k tisztességes megélhetéséért. A gazdagok által támogatott angol eklé­zsia példáját hozta fel. Osto­rozta azokat, akik tehetnék és mégsem támogatják az egyház és a tudomány mun­kásait. A szociális harcba belebu­kott Hatvani. Az eklézsia vi­lági urai olyan rendeleteket erőszakoltak ki a kollégium számára, amelyek mélyen megalázták a “forradalmár” tudóst. Hatvani 1786-ban le­tette minden hivatását. Leigázza, a szellemeket Amig a tudatlanság ellen küzdő tudós élt, csak suttog­ták Debrecenben a róla elter­jedt babonákat. Halála után valóságos mondakör alakult csodatetteiről s ördöngössé­géről. Hatvani egyik tisztelő­je, Kazinczy Sámuel hajdú­­kerületi főorvos, gúnyos elő­szóval könyvet irt a prof esz - szőrről elterjedt legendákról, azzal a célzattal, hogy nevet­ségessé tegye a meséket. Me-girja könyvében Kazin­czy, hogyan lett Hatvani má­gus. Nagypéntek éjszakáján hétszer dobbantott a temető keresztutjén. Megnyílt a föld PETŐFI ANEKDOTÁK A SZÜRKE RUHA Petrovicsék, Petőfi Sándor szülei, rendes vevői voltak, mig Szabadszálláson laktak, Heisler ruhake­reskedőnek. Petrovicsné ott vásárolta férjének és kisfiának a kész ruhát. Egy nap Petrovicsné Sándor fiával újra vásárolni ment a ruhásboltba. Azt mond­ta, hogy Félegyházára költöznek s ez az utolsó ru­ha, amit Heisleréktől vásárol a fia számára. Mig Heislerné választás végett Petrovicsné elé rakta a ruhákat, a kis Sándor keresztbefont karral nézelődött az üzletben. Eközben Petrovicsné egy szürke kis ruhát emelt fel s a fiának nyújtotta, hogy próbálja fel. A fiú “nem”-et intett a fejével, majd arra kérte anyját, hogy más szinü ruhát vegyen ne­ki, mivelhogy a szürke ruháért pajtásai kigunyolnák. — Hát aztán már minek gúnyolnának ki? — kér­dezte tőle Heislerné. — Azért, — válaszolt a gyerek —, mivel a sza­márnak is szürke a ruhája. A két asszony jót kacagott a gyerek válaszán s végül is a szürke ruha helyett kávébarna szinü ru­hában állapodtak meg. AZ ELSŐ BECSIPÉS Körülbelül négy éves lehetett Petőfi, midőn az öreg Salkovics oda vitte Dani nevű fiát a mészáros mesterségre. Ebéd alatt Sándor a vendég mellett ült s ő is kis poharat kapott a borhoz. Salkovics egy­szer csak azt vette észre, hogy poharából gyorsab­ban fogy a bor, mintsem ő kiinná, s gyanúja kis szom­szédjára esett. Megleste aztán s -a gyerek valóban az ő poharába töltötte át a bort oly ügyesen, hogy senkisem vette észre. Salkovics ismervén az apa szi­gorúságát, nem szólt, csak elmosolyodott. Ezt észre­­vevén és csint sejtvén, Petrovics addig faggatódzott, mig Salkovics mégis csak elmondta s csak nehezen birta visszatartani az apát, hogy fiát k|fnényen meg ne fenyitse. Ebéd után aztán a gyereknek, a család nagy derültségére, a tiltott élvezettől széles jókedve kerekedett. PETŐFI, A KERESZTAPA Petőfi és Jókai egyik közös barátja feleségének fia született, keresztapául meghívták a két poétát. A keresztelő napján meg iß jelentek a családnál se elmentek a gyerekkel meg a bábával a templomba. A keresztelő pap oda szólította őket a keresztelő medencéhez. Csak akkor szeppent meg Petőfi, mikor azt mondták neki, hogy vegye kezébe a felavatandó uj honpolgárt. Ezt ő még nem próbálta soha. Szepe­­gett szörnyen, hátha sírni kezd a baba, vagy pedig el találja ejteni. Aztán felszólították, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el a gyermekért egy Miatyánkot. Azt elimádkozta szépen. Ekkor a főtisz­telendő ur a szertartás szerinti három kérdést intéz­te a csecsemőhöz: — Ellent mondasz-e a Sátánnak és az ő incsel­kedéseinek? # A bába meglökte Petőfit, hogy feleljen rá. Csak “igen”-t kellett rá mondania. Ehelyett azt feelte: Nem. — Dehogy nem! — suttogja a bába, megrántva Petőfi kabátját. — Igen, igen! — sietett azután a fiatal kereszt­apa helyrehozni tévedését s oly zavarba jött emiatt, hogy saját nevét is alig tudta azután megmondani a papnak. — De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek? — kérdezte tőle Jókai, amint hazafelé igyekeztek. — Tudod, — felelte Petőfi —, én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van szó s ilyen nagy úrral nem szeretek összeköttetésbe jönni. De nem is hitta azután Petőfit senki többé komá­nak, ha jóbarátságban akart maradni vele. és megjelent egy szellemű. A professzor három teljesíthe­tetlen kéréssel fordult a szel­lemhez, mire az ,társaival együtt, rabjává lett. Beszámol Kazinczy arról, hogy szerény kis lakásában vendégül látta Hatvani Deb­recen előkelőségeit. Amint a vendégsereg gyülekezett a két apró szobácskábán, úgy tágultak a helyiségek. Végül termekké nőttek. Bár' nem füstölt a kémény, mesebeli vacsorát tálaltak fel a vendé­geknek titokzatos libériás inasok Később derült ki, hogy aznap, amikor vacsora volt a debreceni professzor­nál, — eltűntek a török csá­szár szakácsai és felszolgálói. Nyilvánvaló, hogy a varázs­ló professzor szellemei rabol­ták el őket. Ezekhez hasonló mondák egész sorát dolgozta fel Ka­zinczy Sámuel. Célját azon­ban nem érte el e csufolkodó könyvecskével. Bár számta­lan célzással adta tudtára ol­vasóinak, hogy semmi sem igaz az elbeszélésekből — a tudatlan népben ez a munka csak megerősítette a hitet, hogy Hatvani István varázs­ló volt.

Next

/
Thumbnails
Contents