A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-14 / 11. szám

8-IK OLDAL Nagyböjt negyedik vasárnapja. EVANGÉLIUM Szent János 6, 1-15 Az időben Jézus a galileai vagy más néven tibe­­riási tengeren túlra méné. És nagy sokaság követé őt, mert látták a jeleket, melyeket a betegeken cselek­szik vala. Fölméne tehát Jézus a hegyre s leüle ott tanít­ványaival. Közel vala pedig a husvét, a zsidók ünne­pe! Fölemelvén tehát szemeit Jézus és látván, mondá Fülöpnek: Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek egyenek? Ezt pedig azért mondá, hogy őt próbára tegye, mert hiszen ő maga tudta, mit akart cselekedni. Feleié neki Fülöp: Kétszáz dénár ára kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami ke­vés jusson. Mondá egyik tanítványai közül, András, Simon Péternek a testvére: Van itt egy fiú, akinek öt árpa­kenyere van és két hala, de mi ez ennyinek? Jézus mondá erre: Telepítsétek le az embereket. Ama helyen pedig sok fii vala. Letelepedének tehát a férfiak, számszerint mintegy ötezren. KENYEREK ÉS HALAK. Jézus pedig vévé a kenyereket és hálát adván, élosztá a letelepülteknek, hasonlóképen a halakból is »dott, amennyit akartak. ; Miután jóllaktak, igy szólt tanítványainak: Szedjétek fel a megmaradt hulladékokat, hogy el ne vesszenek. összeszedték tehát s tizenkét kosarat töltének meg az öt árpakenyér hulladékaiból, amelyek meg­maradtak az étkezők után. Az emberek pedig, látván a jelt, melyet Jézus cselekedett, mondák, hogy ez bizonnyal az a próféta, ki e világra jövendő. Azért észrevevén Jézus, hogy ftészülnek jönni és megragadni őt, hogy királlyá te­gyék, ismét a hegyre meneküle maga, egyedül. SZENTBESZÉD A mai vasárnapi szent evangélium azon nagy csodát állítja lelki szemeink elé, amidőn Krisztus Urunk öt árpakenyérrel és két hallal mintegy ötezer férfit megvendégelt, az asszonyokat és a gyermeke­ket nem is számítva. A csoda nagy és szemmel látha­tó volt, azért érthető a csodát élvező emberek szán­déka, hogy Krisztust királlyá tegyék. Krisztus Urunk azonban, minthogy nem földi királyság volt a célja, észrevevén ezt, a hegyre futott, egyedül. A mai szent evángéliumban több kedves és szép jelenséget látunk, amelyekből sok üdvös tanulságot vonhatunk le. Az első kedves dolog, ami figyelmünket meg­kapja és lényünket meghódítja, az a szorgos gondos­ság, melyet az Ur Jézus hallgatóinak nemcsak lelki, hanem még a testi szükséglete iránt is tanúsít. Az a Jézus, aki magára vonatkozólag azt mondotta: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igé­vel, amely az Isten szájából jő”, — ime most kenye­ret ad az embereknek az Isten igéje után. Valóra váltotta ezúttal, Smit máshol szóval hir­detett: “Keressétek először Isten országát és az ő igazságát s a többiek majd megadatnak nektek.” Azok az emberek, akik Jézus után mentek, min­den bizonnyal nem azért mentek, hogy nekik kenye­ret adjon, hanem, hogy hallgassák tanítását és lássák csodáit, Jézus azonban, minthogy lelkűk üdvösségét keresték, megadta nekik azt is, amire testüknek szükségé volt. Meg lehetünk mi is mindenkor győződve, hogy­ha nem hanyagoljuk el az Isten szolgálatát, akkor a jó Isten sem fog rólunk az anyagiakat illetőleg meg­feledkezni. Hiszen Ő maga mondja olyan szépen a beszédében: “Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, se tes­tetekről, mibe öltözzetek. Tekintsétek az égi mada­rakat, ezek nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek és a ti mennyei Atyátok táplálja azo­kat. Nem vagytok ti azoknál becsesebbek.” A második megkapóan kedves és tanulságos je­lenség az, hogy amidőn Krisztus Urunk kezeibe vet­te a kenyeret, először hálát adott mennyei Atyjának. Aki a jó Isten ajándékát kezeibe veszi, annak első dolga a hálaadás. S mégis hány és hány ember él a föld hátán, ki erről nemcsak megfeledkezik, hanem Isten ajándékát, a kenyeret talán haraggal, méreg­gel, sőt káromkodással emeli ajkaihoz. Ezekre is el lehet mondani, amit Krisztus Urunk a keresztfán mondott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tud­ják, hogy mit cselekszenek.” És talán jobb, ha nem tudják, mert ha tudnák, mindenesetre nagyobb bű­nük lenne. őt gyermek égett halálra, amikor két teherautó trailerben tűz ütött ki az illinoisi Romeovilleben. Négy gyermek súlyosan összeégett. XII. Pius pápa Castel Gan­­dalfóban kihallgatáson fogad­ta a divatszabászok nemrég megalakult szövetségének el­ső kongresszusán résztvett modeltervezőket. A kong­resszuson és a pápai fogadá­son a mindkét nembeli divat­­tervezők százai jelentek meg. Beszédében a Szentatya el­ismeréssel emlékezett meg az uj kezdeményezésről, amelynek eredményeképpen a szövetség létrejött. Mint mondotta, ez a szövetség az­zal a szándékkal van eltelve, hogy keresztény szempontból foglaljon állást a divat meg­lehetősen összetett problémá­jával szemben. Erre annál is inkább szükség volt, mert az öltözködés kérdése igen fon­tos területe a közéletnek. A Szentatya szerint kell hogy a helyes öltözködés há­rom feltételnek feleljen meg. Higénikusnak kell lennie, ele­get kell tennie a szemérem kö vetelihényeinek és eleget kell tennie a szépség követelmé­nyeinek is. A három közül a második, amely mintegy ösz­tönös védelme az ember egyé­niségének, meg kell hogy előz­ze a másik kettőt. Ugyanak­kor azonban nem hagyott kétséget aziránt, hogy telje­sen jogos a harmadik követel­mény, nevezetesen, hogy az öltözet a szépség kifejezése is. Semmi kivetni való nin­csen abban, ha a ruhától el­várjuk. hogy eltakarjon bizo­nyos fizikai tökéletlenségeket. Az ifjúság pedig joggal várja el a divattól, hogy kifejezője legyen a belőle áradó tavasz­nak és alkalmas legyem arra, hogy — összhangban a sze­mérem követelményével — megteremtse azokat a lélek­tani előfeltételeket, amelyek az uj családok alapításához szükségesek. Az érett kor vi­szont azt kívánja az öltözettől hogy bizonyos méltóságot, komolyságot és szerényebb örömöt tükrözzön. A ruházatnak a Szentatya szerint megvan a maga nyel­ve. Hűséges kifejezője érzé­seinknek, szokásainknak és helyzetünknek. És a divat igen sok lelki és erkölcsi té­nyező összetevődéséből alakul ki. Ilyenek: a szépnek a sze­­retete, az újdonság utáni vágy, az emberi személyiség hangsúlyozása, az ellenszenv az egyhangúval szemben és természetesen szerepel a lux­us utáni vágy és a hiúság ke­resése is. A régi felülmulásá­­ra irányuló vágy erősebb nap­jainkban, mint valaha. A di­vat szélsőséges ingadozásait azonban mindenekelőtt mes­tereinek az akarata határoz­za meg, akiknek a múlthoz képest soha nem látott esz­közök állnak rendelkezésükre. Ugyanakkor rámutatott a Szentatya arra is, hogy a di­vat ma fontos gazdasági ág is lett: azért kell ezt külön hangsúlyozni, mert ebben a vonatkozásban sokkal na­gyobb felelősség hárul a di­vat irányítóira, mint ahogy azt első pillanatra gondol­nánk. Abból a tényből — fejte­gette a továbbiakban a Szent­atya —, hogy a múltban fel­lobbantak olykor az un. “hiú­ság-máglyák”, még nem sza­bad azt következtetni, hogy a kereszténység azt követelné tőlünk, hogy teljes mérték­ben lemondjunk a fizikai sze­mélyiség és külső díszítésé­nek kultuszáról. Az egyház nem Ítéli el a divatot, csak éppen felhívja a hívek figyel­mét, hogy milyen kísértések­kel járhát az. Az emberi test a Szentlélek templomává emeltetett és ezt a méltósá­gát nem szabad lealacsonyi-Egy lépés előre, egy hátra. tani azzal, hogy olyan öltöz­ködési divatot teszünk ma­gunkévá, amely túlmegy az egészséges szemérem határa­in. A méltatlan divat a Szent­atya szerint elsősorban irá­nyítóinak rossz szándékából ered. A pápa éppen ezért hív­ja fel a divat kreálóit, hogy ne romlott társadalom igé­nyeinek megfelelően dolgoz­zanak, hanem olyan társada­lom óhajtását tükrözzék, amely a köztisztességre és az emberi méltóságra törekszik. Ebben a vonatkozásban fel­hívta a figyelmet a luxus ár­talmaira, nem utolsósorban azért, mert az esztelen lux­us joggal hivja ki azok sértő­döttségét, akik csak két ke­zük munkája után tudnak él­ni. Végül a Szentatya áldását adta a kongresszus résztve­vőire. Olaszország, Franciaor­szág, Svájc, Ausztria, Spa­nyolország és Anglia divat­kreátorai hozták létre a szö­vetséget, amely a kongresz­­szus alkalmából a római Pa­lazzo Veneziában nagysikerű divatbemutatót is rendezett. ÖRÖMHÍR orosz farmereknek Krusceev kezdeményezésére, illetőleg paran­csára a Kommunista Párt Központi Bizottsága jóvá­hagyta azt a tervet, 'hogy a kolhozok megvásárolhas­sák a traktorokat, amelyeket eddig hosszabb-rövi­­detlb időre bérbevettek az állami traktor állomástól. Ilyen Szerencséről még csak álmodni sem mer­tek volna a kolhozparasztok Sztálin idejében. A trak­torok tulajdonjoga függetlenné teszi őket az állami traktcrállcmásofctól, általában az államhatalomtól. Ugyakkor Kruscsev és a Központi Bizottság el­rendelte, hogy a kolhozparasztok adják fel, adják át közös Ibirtoklásra a kolhoznak a kis •veteményes ker­tet, amely eddig magántulajdonuk volt. Ugyanakkor jelentik Kruscsev és a Központi Bi­zottság, hogy egyre több kolhoz 'beolvadt állami far­mokba. Ez azt jelenti, hogy a kolhozparasztok, akik addig szövetkezeti alapon gazdálkodtak a kolhoz­ban, az állam fizetéses alkalmazottai vá lesznek, ön­álló paraszt jellegüknek utolsó nyoma elvész. Minsz­ki nagy beszédében Kruscsev bejelentette, hogy a múlt évben több mint ezer termelőszövetkezet (kol­hoz) beolvadt nagy állami f armokba. Az itt elmondottakból világosan kivehető, hogy merről fuj a szél: A parasztokat előbb megfosztják kis darabka saját földjüktől, a veteményes kerttől. Aztán a kolhozt, amelyben imát egy kis darabka ma­gántulajdon sincsen, bekebelezik állami farmba, Az-Azon időben: Egy ember jőve Jézushoz, térdre esvén előtte; és mondván: Mester, hozzád hoztam fia­mat, kiben néma lélek vagyon. Akárhol megragadja őt, lecsapja, és tajtékzik, fogait csikorgatja és elszá­rad. És mondottam tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tehették. Ő pedig felelvén, mondá: Óh hitetlen nemze­dék, meddig leszek nálatok? Meddig tűrlek titeket? Hozzátok őt hozzám. És elhozák. És amint meglátta őt, a lélek azon­nal megháboritá; és a földre esvén, fetreng vala, taj­­tékozván. És kérdezé atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Amaz pedig mondá: Gyermekségétől. És gya­korta vetette őt tüzbe és vízbe, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, segíts minket, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig mondá neki: Ha hihetsz, minden le­hetséges a hívőnek. És azonnal felkiáltván a gyermek atyja, könny­­hullatásokkal, mondá: Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen. És midőn látta Jézus az egybefutó sereget, meg­fenyegető a tisztátalan lelket, mondván neki: Siket és néma lélek! Én parancsolom neked, menj ki belőle és többé beléje ne menj. És felkiáltván és igen gyötörvén őt, kiméne be­lőle, és lön, mint a holt, úgy, hogy sokan mondák, hogy meghalt. Jézus pedig kézenfogva, felemelő őt, és fölkele. Midőn aztán bement a házba, tanítványai kér­dők őt titkon: Miért nem Űzhettük mi ki azt? És mon­dá nekik: Ez a baj semmi által ki nem mehet, hanem csak imádság és böjtölés által. És onnan elindulván, átmenőnek Galileán; és nem akarta, hogy valaki tudja. Tanítja vala pedig ta­nítványait, és mondá nekik: Az ember fia az embe­rek kezeibe adatik, és megölik őt, de megöletvén, harmadnapra feltámad. SZENTBESZÉD Az ifjú, akiről itt szó van, nehéz-nyavalyás volt s ezáltal nagyon gyötöi’tetett. A nehéz-nyavalya, mely közönségesen az altest kóros idegzetében alap­szik, leginkább a holdváltozáskor jelentkezik s azért nevezték az ilyen beteget holdkórosnak. Amint a holdkóros fiú atyja előadta a kérését, Jézus eképen felelt: Oh, hitetlen és romlott nemzedék, meddig leszek én veletek, meddig tűrlek titeket? Krisztus Urunk ezen szemrehányását, melyet a holdkóros fiú atyjának és az Írástudóknak tett, nyom­ban követi az Ó végtelen könyorületessége, amidőn igy szól: Hozzátok őt ide hozzám. És kemény fenye­getés között megparancsolta Jézus a sátánnak, hogy a fiút hagyja el és kiméne belőle az ördög s meggyó­gyult a gyermek abban az órában. Az ördögi faj nem űzetik ki, csak imádság és böjtölés által. Jézus imádságot követel a gonosz lélek kiűzé­sére, de ha ezek különös hatalommal bírnak, akkor az Istennel való egyesülés különösen erős és a szív tisztaságára való törekvés, az érzéki ösztönök féke­zése s az étel, italban még a szükségesektől való meg­­tartózkodás által is, különösen buzgó és töredelmes legyen. Krisztus Urunk tehát mondani akarja, hogy azoknak, akik erősebb ördögöket akarnak kiűzni, kü­lönös szivtisztasággal kell birniok és Istennel legben­sőségesebb egyesülésben kell lenniök. Mások szerint ezen eszközök magukra a megszállottakra vonatkoz­nak, hogy ezek is, amennyiben lelki erejük nincs egé­szen a sátán hatalmában, saját megszabadulásukra szintén ezen hitet, úgyszintén azt ,ami ebben foglal­tatik, felébreszteni kötelesek, az magától értetődik. Amire Üdvözítőnk az ilyen gonosz lelkekről ta­nít, azt a szentatyák utasítása szerint megromlott hajlamaink és szokásos bűneink benső imádság és böjtölés által űzhető ki. Kevélység s érzékiség által jött a bűn a világra; böjtölés által kell az érzékisé­get, imádság által pedig a kevélységet legyőzni. Kell az újság Mint a kenyér, kell az újság mindenkinek. Az újságkiadók országos közlönye jelenti, hogy a múlt évben az Egye­sült Államokban 1755 napi­lap jelent meg. naponta több mint 57 millió példányban. Ezek a számok érdekesek, összehasonlítva az előző év adataival. Ugyanis, annak el­lenére, hogy a múlt évben hat napilap megszűnt, az összes példányszám emelkedett. Más szóval, egyre több újság­olvasó van Amerikában, an­nak ellenére, hogy a múlt év­ben számos újság kénytelen volt az árat felemelni két vagy több centtel. tán vége még annak a kevés gazdasági szabadságnak is, amiben eddig részük volt az orosz parasztiaknak. Semmi sem jó, ha rossz a vége. Ki tudja, megértik^e mindjárt az orosz parasz­tok, mit jelent nekik az örcimihir, hogy övék lesz a traktor, nem kell többé kölcsönözni. Azt jelenti az az örömhír, hogy “Minden a miénk” marad tovább is a jelszó és “Minden az államé” a valóság. A PÁSZTOR _ Nagyböjt negyedik vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Márk 9, 14—31 szakasz. PIUS PÁPA A DIVATRÓL

Next

/
Thumbnails
Contents