A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-27 / 39. szám

i-IR ÖKDÄE

I - *

A JŐ PÁSZTOR "

Pünkösd után 18. vasárnap, EVANGÉLIUM Szent Lukács, 14. fej. 1—11

Az időben, mikor Jézus szombati napon egyik főfarizeus házába ment enni, azok szemmel tárták őt. És ime, előtte vala egy vizkóros ember. És megszólalván, Jézus kérdé a törvénytudókat és a farizeusokat, mondván: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ezek pedig hallgattak. Akkor Jézus fogván amazt, meggyógyító és elbocsátá. És szólván nekik, mondá: Ha valakinek köziiletek Szamara, vagy ökre kútba esik, nem huzza-e ki azt rögtön, szombatnapon? És erre nem tudtak felelni neki. A hivatalosaknak pedig példabeszédet monda, észrevevén, miként válogatják az első üléseket, igy beszélvén hozzájuk: Mikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első

helyre, nehogy ha náladnál előkelőbb ember volna meghiva, oda jővén az, aki téged és őt meghívta, azt mondja neked: Adj helyet ennek, s akkor szégyenszemre az utolsó helyet kelljen elfoglalnod . . . Hanem mikor meghívnak, eredj, telepedj az utolsó helyre, hogy mikor jövend, aki téged meghívott, azt mondja neked: Barátom, menj feljebb. Akkor dicsőséged leszen az egész asztaltársaság előtt. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.

SZENTBESZÉD

Diogenes, a hires görög bölcs, aki azt tartotta, hogy az ember annál függetlenebb, annál nagyobb, minél kevesebb szükséglete van és aki éppen ezért nem is házban, de csak hordókban lakott, egyszer — a monda szerint — sáros lábát Plátónak, a görögök egyik legnagyobb bölcselőjének szőnyegébe törölte, ezen szavakat mondván: “Plátó gőgjét taposom.”

Mire, ugyancsak a monda szerint, Plátó nagyon okosan és szellemesen igy vágott vissza: “Taposod, de még nagyobb gőggel.”

Aki ugyanis más gőgjét tapossa, és azzal dicsekzik, azzal kérkedik, az még gőgösebb, mint akinek ü gőgjét tapossa.

Aki valamelyik társaságban1 csak azért ül az utolsó helyre, hogy azzal tüntessen, hogy észrevegyék és magasabbra vigyék, az látszólag, külsőleg alázatos ugyan, de valójában és belsőleg gőgős, mert csak hiúságból és feltűnésből teszi azt, amit tesz. Avagy aki például csak azért imádkozik, hogy az emberek lássák és dicsérjék, az valóban jobban szolgál magának, mint az Istennek, az jobban imádja önmagát, mint az Istenét.

Nem ilyen látszólagos ájtatosságot, nem ilyen külső alázatosságot követel tőlünk az Ur Jézus, midőn a mai szent evangéliumban azt mondja: “és aki magát megalázza, felmagasztaltatik,” de igenis követel tőlünk tényleges áitatosságot és belső alázatosságot. Azt követeli az Ur, hogy érezzünk bensőnkben, hogy tisztában legyünk azzal, hogy önmagunkban s önmagunktól semmik sem vagyunk, mindenünk a jó Isten adománya, nincs okunk, nincsen jogunk semmire sem büszkének, gőgöseknek lennünk és akkor ha meg van a belső alázatosság, akkor meg lesz a külső alázatosság is . . . Akkor majd nem azt forgatjuk elménkben, hogy ennél is, meg annál is jobbak vagyunk, hanem azt, hogy semmik vagyunk, hogy mások nálunk sokkal jobbak és akkor majd nem keressük az első helyeket, nem versengünk, nem válogatunk, hanem leülünk, ahová épen jutunk s megelégszünk azzal, ami éppen van.

Ez az egészségtelen verseny,, amely tisztán emberi tekintetre van építve, sajnos, épen olyan régi, mint amilyen régi maga az ember. Az elsőt Ádám kezdte meg és befejezni majd csak az utolsó Ádám fogja ... Az első Ácíám gőgjében annyira ment, hogy mintegy versenyre kelt az Úristennel, olyanná akart lenni, mint az Úristen. És az utolsó Ádámig minden pártütő Ádám versenyre kél az Istennel, amidőn gőgjében félrelöki az Isten parancsait és lázadó gyanánt azt mondja Istennek: nem szolgálok Neked . . .

Az természetes, hogy az első Ádám elbukott és azután arcának véres verejtékével kellett ennie a mindennapi kenyerét . . .

Amint Szent Pál mondja: Legyetek egymás / iránt jóságosak, könyörületesek, megbocsájtván egymásnak, mint az Úristen is megbocsájtott nektek az Ur Jézus Krisztusban. Amen.

PIUS PÁPA AZ ÖZVEGYEKRŐL

A pápa úgy nyilatkozott, hogy özvegyeknek joguk van újra férjhezmenni, az egyház ezt nem tiltja, nem Ítéli el. De az egyház jobban szereti azokat az özvegyeket, akik hűségesen megőrzik elhalt férjük emlékét. Az egyház felfogása szerint a testi halál nem szakítja el az emberi és természetfeletti szeletet szálait.

Repülőgép oltja a sangabrieli erdőtüzet Dél-Californiában.

Mir jani csodái

AZ ÖRÖK ÉLET AZ IGAZ EMBER JUTALMA

SOKAN VAGYUNK

_A népszámlálási hivatal közlése szerint az Egyesült Államok lakossága jelenleg 171 és fél millió.________

III.

A HALÁL ÉJSZAKÁJA

— A Halál éjszakája ez • • ■ A Halál hírnöke zörgett, kéri Syrát . . .

A zörgés erősebb lett. Mirjam szive zakatolva vert. El se tudta képzelni, hogy ember kopoghasson. Képzelete a sötétszárnyu angyalt látta.

A kopogás egyre erősebb lett, majd egy nyöszörgő hang bebocsátásért esedezett. Mirj ám felkelt, remegve kitekintett. A villám fényénél sötét tömeget látott a földön, valami kuporgó embert.-— Ki az? — kérdezte félve Mirjám.

A zörgető az ajtó felé kúszott. Mirjám be akarta zárni, de amaz megragadta.

— Asszony, ne űzz el! Meghalok éhen, könyörülj rajtam!

Mirjám önkéntelenül elengedte az ajtót és az idegen, nyomorult, véresre vert rabszolga térdein becsúszott a házba.

— Ki vagy? Mit akarsz? kérdezte újra és hangja az iszonyattól remegett.

— Beteg voltam. Elmulasztottam munkám elvégzését, megkorbácsoltak . . . Eszméletlenül feküdtem véremben s mikor felébredtem, elszökterfi . . . Nem ettem három nap óta . . . Nem fogadnak be sehol. Asszony, könyörülj rajtam!

Syra sóhajtott.

Mirjám önvádat érzett, mert egy kevés időre' csaknem elfelejtette leányát, haragosan fordult a szolgához:

— Takarodj! Itt nincs hely számodra!

Syra halkan hívta anyját. Mirjám odasietett.

— Anyám, ne űzd el a szegényt! Adj neki enni és kösd be sebes vállát.

— Én életem boldogsága, itt hagyjalak miatta téged?

Syra fátyolos szeme kérőn nézett anyjára s Mirjám nem ellenkezett tovább. Kenyeret és kevés húst adott az éhezőnek, aki mohón kapott utána és szinte magánkívül harapta, tépte az eledelt. Mirjám kevés olajjal megkent ruhadarabot borított a rabszolga sebes hátára, aztán visszament Syráhcz.

— Itt vagyok már, drága virágom. Nézz fel anyádra, hadd lássam szép tekinteted.

Syra szetmpillája, megrezzent, ránézett anyjára, boszszaon, fájón, búcsúzon . . . aztán egy sóhajiban elszállt fiatal lelke.

Mirjám kitörő zokogással vetette magát a földre; lelke kínjában véresre karmolta, tördelte a kezét. Egészen elfeledkezett róla, hogy rajta kívül még valaki van a házban és riadtan ugrott fel, mikor a rabszolga megsimitotta karját:

— Ne sírj, jó asszony! Te zsidó vagy és hiszed, hogy a leányod lelke él. Jobb neki az

Istennél, mint itt ,a gonoszok között.

SZÖKÖTT RABSZOLGÁT KERESNEK

Erősen megzörgették az ajtót. Mirjám nem felelt a rab szavaira, kiment és két poroszlót látott kint állni.

— Mit akartok?

— Szökött rabszolgát keresünk. Nem láttad errefelé?

Mirjám mintha a Syra kérő tekintetét látta volna, hangja visszhangzott lelkében:

—- Anyám, ne űzd el szegényt!

— Felelj, láttad-e vagy talán nálad van? — kérdezte a poroszlók egyike.

— Hogyan tudnék én róla9 — felelt határozott hangon Mirjám. Halott gyermekem mellől miért zavartok?

A poroszlók lovaikat megfordítva, tovább mentek és Mirjám ismét látta a Syra arcát. Mosolygott az. Leült leánya lábaihoz. Fájdalmas gondolatai a rab szávainál időztek.

— Vájjon boldog most Syra? Boldogabb, mint a földön lett volna? Milyen más volt ő, mint az emberek . . . Nem jöhetett házukhoz koldus, hogy szegénységük kévéséből ne adott volna. Óh, miért is vitte el az Isten, mikor olyan engedelmes volt. A parancsolat pedig az engedelmes gyermeknek hoszszu életet ígér . . .

A vihar nem csendesedett, sőt akkor érte el tetőfokát, mikor harmadszor is zörgettek az ajtón. Mirjám újból ajtót nyitott és egy zsidó férfit látott kívül.

Ki vagy, mit akarsz?

— Szállást kérek éjszakára.-— Jöjj be, de nyugtot nálam nem remélhetsz. Halott

gyermekem mellett virrasztók.

A férfi nem fordult vissza, hanem belépett a házba.

Mirjám megint Syra holttestére borult és zokogott. Az idegen szánakozva nézte gyötrő fájdalmát, majd hozzálépett, kezét fejére tette és igy szólt:

— Asszony, ne sírj! Nézd, a leányod nem szűnt meg élni .. .

Hogy mondhatsz ilyet, Uram? Nem látod, hogy már merev és egészen kihűlt?

A férfi csodálatosan ragyogó csillagszemével ránézett a halott leányra, majd fölé hajolt és a szájára lehelt.

III.

Syra megrázkódott és felnyitotta szemét.

I Mirjám derimedten nézett. | az idegenre; elfelejtette örömét, boldogságát és szinte magánkívül sikoltotta:

— Jézus, Józsefnek fia! Csak Te tudsz életet adni!... Igen, igen! A kis galambomba is igy leheltél életet . . . és a hervadt mezőn csak a Te virágaid éltek. Óh, hogy feledhettem volna el a Te dolgaidat?

Jézus mosolygott.

— Megmondotta egykor neked, Mirjám: az enyéimnek nem árthat a halál, az enyémek örökké élnek . . . A leányod lelke pedig az enyém, mert szeret . . .

— Óh, Jézus, honnan vagyon a Te nagy hatalmad? Ki vagy Te?

Syra felkelt és ragyogó arccal borult le Jézus lábaihoz:

— Te vagy az Élet, és én Tebenned élek örökké . . . Dicsőség Neked, Uram, igaz Istennek Messiása . . .

A rabszolga halkan felelt rá:

Hozsánna! . . .

A 15 éves belga trónörököst, Alexandret egy bostoni szivspecialista, dr. Robert E. Gross (alul) operálja.

Pünkösd után 16. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté, 25, 14—30

Mondá az Ur e példabeszédet: Egy messze ntra menendő ember, eléhivá szolgáit és átadá nekik javait^ És egynek öt talentomot ada, másnak pedig kettőt, ismét másnak egyet, kinek-kinek tulajdon tehetsége .szerint, és azonnal elindula. Elméne pedig, aki öt talentomot hoza, mondván: Nram! öt talentomot más ötöt nyere. Hasonlóképen az is, aki kettőt vett vala, más kettőt nyere. Aki pedig egyet vett vala, elmenvén, a földbe ásá és elrejtő ura pénzét. Sok idő múlva pedig visszajővén ama szolgák ura, számot vete velők. És eljővén, ki öt telontomot vett vala, más öt teltnomot hoza, mondván: Uram! öt talentomot adtál nekem, más ötöt nyertem rajta. Mondá neki ura: Örülj jó és hiv szolgám! mivelhogy kevésben hü voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljőve pedig az is, aki két talentomot vett vala és monda: Uram! két talentomot adtál nekem, ime más kettőt nyertem. Mondá neki, ura: Örülj, jó és hiv szolgám! Mivelhogy a kevésben hü voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljővén pedig az is, aki egy talentomot vett vala, mondá: Uram, tudom, hogy kemény ember vagy, aratsz, hol nem vetettél, és gyüj tesz, hol nem hintettél; félvén tehát, elmentem, és talentomodat a földbe rejtettem; ime itt a tied. Felelvén pedig ura, mondá neki: Gonosz és rest szolga! Tudtad, hogy aratok, hol nem vetettem, és gyűjtök, hol nem hintettem; azért pénzemet a pénzváltóknak kell adnod, és én megjővén, kamattal vettem volna meg, ami enyém. Vegyétek el tehát tőle a talentomot, és adjátok annak, akinek tiz talentoma vagyon. Mert mindannak, akinek vagyon, adatik és bővelkedik; attól pedig, akinek nincsen, amije van is, elvétetik tőle. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre: ott leszen sirás és fogak csikorgatása. Ezeket mondván, fölkiálta: Kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.

SZENTBESZÉD

E példabeszéd kioktat bennünket, hogy mily szigorúan fog számot vetni az Ur Jézus a gonoszokkal az ítélet napján, viszont mily nagy jutalomban fogja részesíteni a jámbor hívőket, akik adományaikat Isten dicsőségére serényen felhasználták.

E példabeszédben a messze útra menendő ember alatt értenünk kell Jézus Krisztust ,aki messze útra ment, midőn a földről a mennybe felemelkedett; a halál idején pedig s az utolsó ítélet napján ismét eljő az Ur. A szolgák alatt értendők a hivek, még pedig úgy a zsidókból, mint a pogányokból lett keresztények és különösen az egyházi elöljárók, akik a példabeszéd szerint az ő uruk javainak sáfáraivá rendeltettek. A javak és a talentumok alatt érteni kell Isten bármely adományát, amelyek nélkül semmit sem vihetünk véghez.

Talentumot nyerni annyit tesz, mint Isten adományait növelni azoknak használata által, leginkább pedig jó cselekedetekkel Isten malasztját önmagunkra és másokra gyarapítani. Ezen példabeszéd arra int, hogy kinek-kinek Isten malasztjával teljes erőből együtt kell működni.

Sokan ahelyett, hogy az Istentől vett kevés adományokat saját és embertársai javára fordítanák, hanyagságba merülnek és csak nyugalomról gondoskodnak. De ám számot fog vetni az Ur Jézus minden egyes emberrel a testi halál után, rögtön bekövetkezendő részletes Ítélet alkalmával, nyilvánosan pedig az utolsó ítélet napján.

Az utolsó ítélet napján, — mondja Szent Gergely —r, mindenki meg fogja mutatni, mit munkálkodott. A szentek, kik Istentől nyert kegyelemmel serényen együttműködtek, részesei lesznek Isten dicsőségének, uralkodásának és örömének nagyobb vagy kisebb mértékben, kinek-kinek érdemei szerint.

Serényen munkáljuk tehát lelki üdvösségünket, hogy senki ne találtassák közülünk, aki az utolsó Ítélet napján kétségbeejtő félelemmel s borzalommal lépjen az isteni igaz Biró elé.

IGEN ÉS NEM

Arkansas kormányzója, Orvai Faubus, Newportba ment és a golf pályán a vakációzó elnöknek megígérte, hogy visszavonja az állami katonaságot, amely a littlerocki iskolától távoltartja a néged gyerekeket. Aztán hazautazott és nem vonta viszsza a katonaságot. Aztán a szövetségi biró elrendelte az állami katonaság elvonulását. Erre Faubus kormányzó elvonultatta a katonaságot, de fellebbezést adott be ezt előíró szövetségi bírói parancs ellen.

Ugyanakkor a kormányzó a rádió utján felhívta a néger

gyermekek szüleit, hogy egyelőre még ne küldjék a gyermekeket abba az eddig tiszta fehér iskolába, hanem várjanak, amig lehűlnek a szenvedélyek.

A fehér-néger együttes tanítás ezen a fronton győzött és kilátás van arra, hogy idővel mindenütt “lehűlnek a szenvedélyek” és helyreáll az uj rend, amelyet országos törvény ir elő és amely ennélfogva mindenütt, minden államban egyenlően érvényes. A demokratikus rendben ilyen forradalmi jellegű átalakulás nagyjában békés utón, vérontás nélkül megy végbe. És akik — mint az arkansasi kormányzó — akadékoskodnak, azt nem küldik száműzetésbe a nevadai pusztaságba.

i