A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-27 / 39. szám

A JŐ PÁSZTOR 7-IK OLDAL SZERENCSÉJE Irta: TÖLCYESY MIHÁLY Aladár dühösen topogott. — Hallja-e Darvainé! — kiáltotta szikrázó sze­mekkel. — Én tettem tie magát ide, de ki is teszem, ha velem szembeszállni merészel. — Azt próbálja meg! — kiáltotta Darvainé fe­­nyegetőleg. — Azt szeretném én látni. A világ akkor igen sokat megtudna Nagy Aladár ur viselt dolgai­ró1- ! j.ttJaffheA A derék ur ajakéiba harapott. — Vigye el magát az ördög, — mormogta magá­ban s nemsokára eltávozott. Darvainé felkereste Ilonkát, ki annyire oda volt, hogy már sirni se tudott. Könnyeinek forrása ki­apadt. Úgy látszik azonban, hogy helyzetéről gon­dolkodott, mert amint Darvainé belépett, mindjárt igy kezdte esdeklő hangon: — Jó asszony, hallgasson meg engem. Biztosítom önt, hogy nem vagyok őrült. — Hát akkor miért hozták volna ide? — Ellenségeimnek a müve ez. Darvainé gondolta magában, hogy ez éppen ked­vező alkalom lesz kifürkészni a foglyot s igy szólt: — Mondja hát, kik az ön ellenségei? — Férjemnek anyja és nővére. Meg vagyok győ­ződve, hogy ők bérelték fel Dinnyést s azt a másik urat, hogy engem ide hozzanak. Már előbb is életem­re törtek. _ . „ ■ i ^ i .ÄMHLIi Jl J ü - '-hm*, i — De miért? — Azért, mert Lorántffy Elemér nőül vett en­gem. ■ i | — És miért nem tetszett ez nekik? Látom, ma­ga elég csinos . . . — De nem tartanak magukhoz méltónak. — felelte Ilonka. — Atyám csak egyszerű molnár. ♦ — Ah, ah, — csodálkozott Darvainé. — És meg volt már az esküvő? Ezt akkor nem értem. Ha igy áll a dolog, akkor nincs célja, hogy magát ide bezá­ratták. — És mégis megtették, — erősité Ilonka. — Hamis ürügy alatt elcsaltak hazulról, ekkor rajtam ütöttek és elhurcoltak. — Hol lakik a férje? — A somlóhegyi Csillagváron, neve Lorántffy Elemér. Ha nem hiszi, amit mondok, írjon Elemér­nek s válasz helyett ő maga fog ide jönni, hogy engem kiszabadítson s önt meg is jutalazza. — Hm, — mormogta maga elé Darvainé. — Gaz­­dag-e? — Oh nagyon gazdag. Két nagy uradalmat mondhat magáénak. — De nem gróf? — Nem. Nemzetsége azonban a legrégibb korba nyúlik vissza s rokonságban áll a legelőkelőbb csalá­dokkal. Ép azért azt szerette volna édesanyja, hogy grófkisasszonyt vegyen feleségül s módfelett felbő­szültek, midőn én rám esett választása. — Pszt, ne oly hangosan, — szólt most Darvai­né. — Majd megfontolom a dolgot s meglátom, tehe­tek-e valamit? — Oh asszonyom, az égre kérem, könyörüljön rajtam, szánja meg a férjemet is, ki kétségkívül ép oly nagy gyötrelmeket szenved, mint én. Ha sza­baddá tesz engem, mindenesetre nagy jutalomra szá­míthat. — Ez már valami, — bólintott fejével Darvai­né. — Mit gondol, mennyit áldozna férje? — Oh sokat, nagyon sokat. Amennyit kérne. Ta­lán húsz, harminc ezer forintot is. Darvainé szeme szinte lángolt a nagy összeg hal­latára. 'w*r «mm í# — Ugye bár, írni fog neki, — könyörgött Ilonka. — Azt nem tehetem, — felelte Darvainé. — Min­den levél, ami innét kimegy, előbb az igazgató bírá­lata alá esik. — Oh akkor hát nincs segítség, — horgasztotta le fejét Ilonka kétségbeesetten. — Férjem bizonyára ötvenezret is megadna. Darvainé szinte csettentett a nyelvével. — Ez szépen hangzik, — mondotta. — Ezért már érdemes valamit megkísérelni. Legyen nyugodt. Majd meglátom, ki lehet-e valahogy csempészni a le­velet. Ilonka kitörő örömmel ragadta meg a durva asz­­. szony kezét s csaknem megcsókolta: — Tegye meg jó asszony. Meglássa végtelen há­lával leszünk. n Darvainé intett a fejével, hogy: jó, jó, és eltá­vozott. Szobájába érve, Nagy Aladárt megint ott ta­­; lálta. ü jj* — Hát még mindig itt van, kedves Aladár? — j kérdezte gúnyosan. — Hogy van az uj vendég? — érdeklődött Nagy. — Nagyon jól. Már egészen lecsillapodott s olyan okosan beszél, mintha igazán semmi baja sem lenne. — Mit mondott ? IZRAEL! SEGÉLY Izráel állam kölcsönkötvé­­nyeket (bondokat) bocsát ki és ezeket Amerikában sokan vásárolják, kisebb számban keresztények is, akik rokon­szenveznek a Közel-Kelet egyedüli modern demokráciá­jával. A bond szervezet most közli, hogy 1951 óta ameri­kaiak 350 millió dollárért vá­sároltak izráeli bondokat. Az ez évi kampány célkitűzése 75 millió dollár és eddig már 33 millió dollár folyt be. A bondok eladásából befolyó pénzekkel Izráel fejleszti me­zőgazdaságát, úgyszintén ka­tonai erejét. Elég! Elég! PÁRIS — Gaillard pénz­ügyminiszter, aki azt aján­lotta honfitársainak, hogy drága marhapecsenye he­lyett inkább olcsóbb csirke­pecsenyét egyenek, abba­hagyta ezt a spórolási kam­pányát. Mert, mondja, amer­re jár, mindenütt csirkeva­­csorával vendégelik meg és ebből elege volt. FURCSA VILÁG A LEGSZEBB AJÁNDÉK AZ UJ AMERIKA EGYETLEN MAGYAR ANGOL és ANGOL MAGYAR SZÓTÁRA Kilencedik bővitett kiadás. KÉT SZÓTÁR EGY KOTETREN! KÖZEL 1000 OLDAL Ára keménykötésben csak $6.00 MEGVEHETŐ A CLEVELANDI FŐIRODÁBAN Vagy rendelje meg az árat Money Ordert, csekket vagy készpénzt mellékelve, ezen a címen; A JÓ PÁSZTOR 1735 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Jövő március Idusán New Yorkban felemelik a lakbére­ket. Annyi baj legyen, mond­ják az egykori Gulyás Ave­nue és környéke magyar la­kói. Mert olyan a természete az embernek, hogy csak a má­ra baját fájlalja. Például ha Pétert megcsípi egy darázs, sárga vagy vörös, az nem fáj Pálnak. De hogy a lakásdrá­­gitásnál maradjunk: se Pé­tert, se Pált ez nem nyugta-1 tanítja, mert az állami lak­­bérhivatal rendelete csak azo­kat a szerencsésebbeket sújt­ja, akik 5000 dollár vagy még több évi lakbért fizetnek. Ilyen nagyurakat, hetedhét mérföld körzetben nem lehet magyar szóval szólítani. ötezer dolláros lakbérek­ről szólva, az ember könnyen irigység bűnébe eshet. Ilyen kísértés azonban minimális erejű, tekintve hogy a sok­milliós városban mindössze 600 tulkomfortos lakás van. Az egyik ilyen nagyúri ott­hon ma gazdátlan, mert a nagyur, Clendenin Ryan ne­vezetű, megölte magát, kö­vetve ugyancsak nagyur pa­páját, aki ugyanabban a ház­ban ölte meg magát évekkel ezelőtt. Tehát ne irgyeljük — de nem is sajnáljuk — azokat, akiknek lakbérét március 15- én fel fogják emelni pár száz vagy ezer dollárral. Gondoljunk inkább magunk­ra és az 1,834,980 lakásra, amelyeknek bérét 1959 júni­us 30-ig nem lehet felemelni. Mit szólnak a bérháztulaj­donosok? Tiltakoznak. Vá­lasztási kampány előtti kor­­tesfogásnak mondják a lakás­­-hivatali főnöknek azt a meg­jegyzését, hogy “Ez minden, más lakbéremelés egyelőre nem lesz.*’ A háztulajdonos­­érdekeltség (M e t r o p olitan Fair Rent Committee) a bíró­ság elé viszi a rendeletet, amelyet szeszélyesnek jelle­mez. MENNEK... MENNEK... MENNEK! Mennek a honatyák és a haza bölcsei, a kong­resszusi képviselők és szenátorok, mennek minden­felé, a világ minden részébe, nézelődnek, tanulmá­nyoznak, szórakoznak és — mindenekfelett — spó­rolnak. Mert a nagyszerű vakációzás nem kerül sem­mibe, vagy csak nagyon kevésbe kerül. Ők ugyanis közköltségen utaznak, mert gondtalan és kellemes vakációzásukat közérdeknek ismeri el egy jó szom­széd: egyik vagy másik bizottsági elnök és kolléga. Az ilyen vagy olyan bizottság elnökének egy szava elég és már kiutalják a szükséges utipénzt, már fel­szállásra készen áll a légierő repülőgépe. Ne csufolodjunk, a 150 képviselő és szenátor kö­zül, akik most útra készen állnak, vagy utón vannak, egyiknek-másiknak csakugyan akad valami komoly dolga a tengerentúli helyeken, úgy hogy a félmillió dollárra becsült költségek egy részét nem lehet kido­bott pénznek mondani. Például azok, akik Oroszor­szágba mennek és ott többek közöt egy atomtelepet fognak megtekinteni, talán érdekes tudnivalókat fog­nak magukkal hozni erről a tanulmányúiról. Akik Svédországba mennek az ottani légi óvó­helyek tanulmányozására, élvezni fogják a kitűnő és kiadós smorgasbord svéd nemzeti eledeleket, az óvó­helyek tervrajzait pár centes bélyeggel posta utján ide lehet küldeni. y Hogy Hawaii szigetén a tengre hullámai elmos­sák a partot, azt az ottani katonai mérnöki kar je­lentése alapján el lehet hinni helyszíni nem-szakértői szemle nélkül is. De Hawaii nagyon ljzép hely. Svájcban a honatyák a hontalansági és beván­dorlási és te-nem-vándorlási problémákat fogják ta­nulmányozni. Ott biztosan rá fognak jönni arra, hogy még sokan vannak, például magyarok, akik minden­féle lágerekben nem érzik magukat otthonosan. Koreában meg fogják vizsgálni, hogy mire for­dítják és helyesen és becsületesen osztják-e el az ame­rikai sokszázmilliós segélyt. Ez a szemle szükséges. Brazíliában bevándorlási problémák körül fog­nak érdeklődni és tájékozódni. Ez is hasznos feladat. Aki világot akar látni, annak ajánljuk: válassz­­cassa meg magát honatyának vagy hazabölcsének. “NEM ÉLHETEK GYULA NÉLKÜL!” . HALLOTTA MÁR? , . hogy Napoleon 2 i éves korába)! már tábornok lett. hogy :• szinarany 24 1 karátos. GARDEN CITY, Kansas. — Kulcsár Ilonka 19 éves le­ány boldog volt, amikor sike­rült a szabadságharcot köve­tő zűrzavaros hetekben kime­nekülnie Magyarországból. Az édesanyjával és két idősebb nővérével a jólismert utón, Becsen és az óperencián át, kijutott Amerikába, ahol bol­dogan fogadta őket a család­fő, Kulcsár Imre, aki már egy idő óta Amerikában élt. Mint a család többi tagjai, Ilonka is hamar megszerette az amerikai életet. Csak egy hiányzott a teljes boldogságá­hoz: a vőlegénye, vagyis ame­rikai nyelven a boy friend je nem tudott kijönni hczzá, nem kapott útlevelet, és út­levél nélkül ma már alig le­het kiszökni Kádár János nagy börtönéből, Magyaror­szágból. Vaszari Gyula, az otthon­rekedt boy friend, mindennap irt Ilonkának és minden leve-. léiben azt irta, hogy halálosan szerelmes belé. Ilonka hason­lóval viszonozta a szerelmi ömlengést; ő nem tud Gyula nélkül élni, irta újra meg új­ra. Végül elhatározta Ilonka, hogy hazamegy Gyulához. Hiába kérlelte a család, nem tudták maradásra ibirni. így hát a múlt héten buesuzkodni kellett. A repülőjegyet meg­fizette a szomorkodó papa, aki egy grain elevátorban dol­gozik, a testvérek is adtak Bankának pénzt a keresetük­ből. b y , • b*,, A repülőtéren együtt volt az egész család. És mindenki szeméből sűrűn csöpögtek ne­héz könnyek. Ilonka, mielőtt beszállt a repülőgépbe, pár vigasztaló szót mondott: “Ha Isten segít, talán egy napon visszajövök a férjemmel.” Mégegyszer kitörölte a sze­méből a könnyeket, aztán el­­reniil t. SZÉP II OYKA Bizonfi Szótár; — dók vuiiici azi eunonuam. wgyeueK jvuzull lei­jéről is beszélt . . . Úgy hiszem Lorántffynak nevez­te őt. Nagy Aladár erre felriadt. — Micsoda? — kiáltotta. — Lorántffynak mon­dotta? — Úgy hiszem, ilyesmit mondott, — felelte Dar­vainé nyugodtan. — De miért van igy felindulva? Ismeri maga ezt a nevet? Nagy Aladár hirtelen meghátrált s megbánta, hogy elárulta magát. — Mit tudom én, hogy micsoda nevet emleget maga. Egyébként semmi közöm az egészhez. Bánom is én, akárminek hívják. Most már csakugyan véglegesen eltávozott. Dar­vainé magára maradva, gondolatokba merült. Azon tűnődött, vájjon megirja-e a levelet Lorántffy Ele­mérnek. W|i | «r *1^ — Veszedelmes dolog, — mormogta magában. — Ha valahogy elfogják a levelemet, rögtön elcsap­nak. Meg lehet, hogy Lorántffy Elemér talán nem is létezik, vagy ha létezik, tán sokat törődne velem. Letette a tollat. — Lehet, hogy ő is úgy akarja, hogy neje az őrültek házában fejezze be életét. Sok ilyen eset volt már a világon. Azért óvatosnak kell lenni. Nem is irta meg a levelet. Midőn másnap ismét belépett Ilonkához, ez elébe futott: — Elhozta-e a levelet, amit irt? — Még nem Írtam. — Oh Istenem, — hanyatlott hátra Ilonka elszo­morodva. Tehát nem akarja tudósítani férjemet? — Nem tehettem tegnap, mert nem jutottam hozzá. De meg az ilyen dolgot meg is kell ám gondol­. 1 *tk.„ z jat» dk. Ilonka lehorgasztotta fejét. — Ugyan mit jajgat! — támadt rá Darvainé dur­ván. — Majd megírom, ha ráérek. — Az Istenért jó asszony könyörüljön rajtam. — Csitt! — topogott Darvainé dühösen. — Nem akarom, hogy erre még csak gondoljon is. El akar engem árulni? No még csak az kellene . — Oh, miért is keltett bennem reményeket, — panaszkodott Ilonka. Darvainé dühösen nézett rá. — Vigyázzon, nehogy korbáccsal verjem ki ma­gából ezeket a reményeket. Ilonka összerázkódott és elhallgatott. Darvainé most rázárta az ajtót és eltávozott. Nagy Aladárt ma még nem látta. — Csodálkozom, hogy még nincs itt, — mormog­ta magában. — Sajnálom, hogy a százast elfogadtam tőle. De sebaj, azért mégis ki fogok rajta. A kópé érintkezésbe szeretne lépni a beteggel. Bizonyára ar­ra számit, hogy ezen a réven pénzt csinál magának, Hohó! Nagy Aladár, csak azért se. Lorántffy Ele­mért én akarom megcsapolni. Le is ült s belekapott a levélírásba, előbb azon­ban bezárta az ajtót, hogy meg ne lephesse senki. Azonban alig irt néhány sort, midőn valaki ko­pogott az ajtón. — Ki van itt? — kérdezte nyersen. — Én vagyok! Nyisson ajtót, — felelte egy hang Darvainé az igazgató szolgájára ismert s a meg kezdett levelet hamarosan kebelébe rejtve, felnyitot ta az ajtót. ( — Mi baj, Laci? — Az igazgató ur azt izenteti magának, bőgj azonnal jöjjön hozzá. í — Jó, jó, megyek mindjárt. Az igazgatónál találta Nagy Aladárt, ki talál bepanaszolta őt. f — Ezt az urat a tizedik számú cellába fogja ve zetni, — parancsolta az igazgató. — Nem jó lesz, igazgató ur, — felelte Darvainé — Ennek a szobának a lakója olyan harapós, min a vadmacska. Nem jó lesz közel se menni hozzá. Az igazgató kérdő pillantást vetett Nagy Alá dárra, ez azonban nem tágított szándékától. — Igazgató ur, — mondotta, — én mindanna] dacára be akarok menni hozzá. — De aztán engem ne okoljon, — szólt az igaz gató. — Darvainé vezesse Nagy urat. Az ápolónő nem mozdult. — Nos, talán van valami ellenvetni valója? - kérdezte az igazgató. — Én nem tanácsolnám, hogy valakit bebocsás son hozzá. Ez csak izgatná őt és hátráltatná gyógyu lását. — Nekünk úgy jó, ha soha sem gyógyul fel. D mire való ez a szószaporitás. Maga nagyon jól tud ja, hogy ennek ellensége vagyok. Vezesse Nagy ural Darvainé tehát útnak indult. Nagy Aladár kö vette s midőn látta, hogy semmit sem beszél, ig; szólt: — Haragszunk, galambom? — Nincs rá okom, — felelte Darvainé kimérter — Hohó, talán nem tudom, miért fuj? Ner akarja, hogy a beteggel találkozzam. íme láthatja hogy kifogtam magán. Még tegnap megmondtam ma gának, hogy csak azért is kiviszem, amit akarói Ami pedig magát illeti, ne féljen. Meg fogja taláír számadását. (FOLYTATJUK)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents