A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-26 / 30. szám

A JÖ PÁSZTOR 7-IK OLDAL Irta: TOLCYESY MIHÁLY — Akkor hát majd más módon fogok magáról gondoskodni, csak mondja meg, mit tud Ilonkáról, s Könyörüljön rajtam . . . hiszen én nem vétettem ma- s gának semmit! Nem tettem magának semmi rosszat 1 és tudtommal Ilonka sem! — Nem, nem, — mondotta az öreg asszony va- ] lamivel szelidebben. — Ilonka nem bántott soha és ] te is jó voltál irántam. Szánlak is benneteket, mert tudom, hogy szeretitek egymást. Hej . . . valamikor - én is szerettem és valamikor talán én is voltam olyan ‘ szép, mint a te Ilonkád! Szomorúan lehorgasztotta fejét s egy percig j néma fájdalommal merengett el a múltakon. De az- ( tán hirtelen felnézett s homlokát végig simitotta rán- í cos kezével. 1 — Elmúlt, — mormogta halkan. — Ami volt, ; az többi vissza nem tér! , Elemér csodálkozva nézett az öreg koldusnőre. , Még csak most tűnt fel vonásainak szabályossága. { Most már sejtette, hogy fiatal korukban anyja és 1 ez a nő versenyeztek egymással és ebben a verseny- ( ben anyja lett a győztes. Ki tudja, minő tragédia J előzhette meg e szerencsétlen nő végleges elzüllését. j Ebből ered az anyja elleni gyűlölet! Elemér ösztön- . szerű vágyat érzett magában, valamely alakban jó- < vá tenni azt, amit anyja e nő ellen vétett s tárcájába nyúlva, pénzt vett ki belőle. — Egyelőre fogadja ezt a csekélységet, — mon­dotta. — Nem, — tett elutasító mozdulatot kezével Ha­mis. — Most nem! — De legalább mondja meg, hol keressem Ilon­kámat? — Eredj fiam az Alföldre Békés vámegyébe és kérdezősködjék Nagy Aladár felől. — Nagy Aladár, — mormogta magában Ele­mér. Olyan nevezetes ember az, hogy az egész me­gyében ismerik? — Nem annyira hires, mint inkább rossz . . . most már egészen rossz! Egykor a megye legnagyobb gavallérja volt! De mindenét elkártyázva, a bűn ös­vényére lépett s pénzért minden rosszra képes. — Ismerte anyám ezt a Nagy Aladárt? — Ismerte! Nagyon is ismerte! Aladáromig fia­tal volt, udvarolt neki ... E szóknál az öreg asszony szemei sajátszerü, mintegy vad lánggal égtek. Ez a láng mintegy utó fellobbanása volt egy rég lezajlott harcnak és meg­világítása egy tragédiának, melynek még élő áldo­zata ez a nyomorék öreg asszony. Körülbelül ilyen gondolatok merültek fel Ele­mér elméjében és csak azon csodálkozott, hogy any­ja szájából soha sem hallotta Nagy Aladár nevét. — Jó volna tudni, Hanus néni, melyik városban lakik ez a Nagy Aladár? — mondotta olyan han­gon, mely mutatta, hogy a mai naptól fogva rész­vétteljes tisztelettel viseltetik e szerencsétlen öreg asszony iránt. — Hm, — rázta fejét Hanus. — Te mindeneset­re oda fogsz menni, ahogy kötelességedben is áll. De félek, félek, Elemér, hogy ennek nem jó vége lesz. — Miért? — Azért Elemér fiam, mert Nagy Aladár go­nosz ember és álnok, mint a kígyó! — Azért mégis szembeszállók vele, ha kell! Te­hát annál van Ilonka? — Nem tudom, fiam! Én csak sejtem, hogy anyád talán az ő segítségét vette igénybe! Mert mint már mondottam, Nagy Aladár minden gonoszságra kész. De ha felkeresed pt, ne mondd, hogy én küldtelek! Ne is hozd elő a nevemet. — A várost nevezze meg, Hanus ,a várost, — mondotta Elemér. A koldusnő maga alá kapta mankóit, valamit súgott neki s eltávozott. Elemér egy percig némán szegezte maga elé te­kintetét. Az öreg koldusnő nyilatkozatai egy uj vi­lágot tártak fel előtte. Meg van tehát az irány, ki van jelölve az ut, ame­lyen keresnie kell Ilonkát. Valószínű, hogy Etelka is ugyanahhoz a Nagy Aladárhoz ment, hogy bosszú­ját kitöltse Ilonkán. E gondolatnál felriadt Elemér. — Ezt nem szabad tűrni! Oh, ki tudja, már ed­dig is, hogy kínozzák ezek a nyomorultak Ilonkát. Sietve ment haza. — György, utazom, — ez volt az első szava. — Hová? — kérdezte György nagyot nézve. — Az Alföldre. Értesülést nyertem ma, hogy Ilonkát valószínűleg oda vitték. György kétkedve nézett urára. — Csomagolj, — parancsolta neki Elemér. — Minden perc drága! Szemrehányást tennék most ma­gamnak minden pillanatért, amit tétlenül töltök. • — Ki igazította útba nagyságodat? — kérdezte György. (FOLYTATJUK) Nemzetközi baráti kapcsolatok a világ békéjének támaszai A PEOPLE—TO PEOPLE PROGRAM Ujamerikások Híradója (Befejező közlemény) 1 KULTURÁLIS CSEREAKCIÓK S Rokonaiknak, barátaiknak sokan magúik teszik meg ezt ] a szolgálatot, mások csopor- ( tkat alakítanak és szervezet- < ten gyűjtik össze és szolgál­nának, ha felvennék ezt a programot is tevékenységeik ; közé. i A Common Council for American Unity, 20 West 40 Street, New York 18, N. Y. “Az Élet Amerikában” cí­men, 96 oldalas könyvet adott ki, amely igen hasznos taná­csokkal látja el azokat, akik arra gondolnak, hogy Ameri­kába vándoroljanak. A könyv ára 50 cent. A CARE, 600 First Avenue, New York 16, N. Y. “Ameri- I can Bookshelf”-et állított ösz­­sze, amely 99 népszerű és ki­tűnő angol könyvet tartalmaz és ezt $30-ért bármely külföl­di könyvtár, iskola, szervezet vagy magán egyén címére el­küldi. A könyvek amerikai el­adási ára ennél sokkal maga­sabb. Történelmi és politikai tudományok, filozófiai, élet­rajzi, művészeti, irodalomtör­téneti, prózai, és verses mun­kák vannak az American Bookshelf'-'ben. A People-to-People Prog­ram “Book Committee-j e (George P. Brett, Jr., elnök, 60 Fifth Avenue. New York, N. Y.) és a “Committee on Magazines” (Paul C. Smith, elnök, 640 Fifth Avenue, New York, N. Y.) önzetlenül áll­nak mindenkinek a rendelke­zésére, könyvek és folyóira­tok szétküldésére. Egyes na­pilapok vasárnapi kiadásai hónapokra szóló olvasmányt nyújtanának külföldi roko­naiknak és barátaiknak. Ma­gyarországon az ilyen külde­mények nem érkeznének meg rendeltetési helyükre, de bi­zonyos, hogy a magyarok el­szórt ezrei, a világ minden ré­szén boldogan fogadnák el ezt: az ajándékot tőlünk. Magyar-1 nyelvű amerikai lapok példá­nyait csereképen küldhetnők el barátainknak Angliában, Francia és Németországban, Délaimerikában és Ausztráliá­ban megjelenő magyarnyelvű újságokért. Ha más nemzetek tagjai­val jobb megértést és barát­ságot kívánunk megteremte­ni, miért ne kezdhetnek el a munkát magukkal az embe­reikkel? Sok amerikai szerve­zet már régóta igyekszik nemzetközi látogató csere­akciókat nyélbeütni, sok eset­ben sikerrel. Az ilyen látoga­tók magúik kívánnak tanul­mányokat végezni Ameriká­ban, vagy itt tanítani, felol­vasásokat tartani, kutatáso­kat folytatni, megfigyelése­ket végezni vagy gyalkorla­­tot szerezni. Az amerikai State Department 70 külföldi ország 6000 polgárának itte­ni tanulmányait fizeti és az eredmény busásan megéri a költségeket. Sok nemzetiségi csoport már régebben sikerrel műkö­dik ebben az irányban. Ame­rikaiakat küld külföldre és ugyanakkor látogatókat hoz be Amerikába. Tehetősebb egyesületeink f e 1 v e h etnek programjukba tehetséges if­jak külföldi tanulmányútra való kiküldését. Ez a külföldi állam nem Magyarország len­ne a jelen tragikus helyzet­ben, 'de az, amely a célnak a legjobban megfelel. Énekmű­vészeket például Olaszország­ba, festőművészeket Francia­­országba küldenénk ki 1-2 évre. Az Institute of Interna­tional Education, 1 East 67 Street, New York 21, N. Y., készséggel szolgál utbaigazi­­. fással ezen a téren. Sok amerikai természettől fogva vendégszerető és szí­vesen lát külföldieket házá­­' nál, kedélyes beszélgetésre vagy ebédre is. Alkalom azon­ban nem mindig adódik erre. Viszont az idegen látogató sem tudja, hol látnák szive- ^ sen. Egyesületeinkben, egy- * házainkban v e nd é gfogadó ^ bizottságokat állíthatnánk fel * és Mrs. William Barclay Par- * sons, Jr., a Committee on £ Women’s Groups elnöke, 345 J East 46 Street, New York, * szívesen jár a kezünkre e cél 1 érdekében. MINDEN AMERIKAI UTAZÓ, AMERIKA KÉPVISELŐJE Több mint egymillió ameri- i kai készül külföldre az idén ] és ezzel lehetővé teszi, hogy . az amerikaiakat jobban meg- 1 ismerje a világ. Előmozdítani 1 azt, hogy jó vélemény alakul- ] jón ki rólunk, az amerikai ' polgár elsőrangú kötelessége. A külföldre utazók nagyré­sze honosított amerikai pol- J gár. Bár az egész népesség- i hez viszonyitiva a honosított 1 polgár csak 5 százalékot kép- 1 visel, az amerikai útlevelek 1 birtokosainak 35 százaléka 1 nem született Amerikában. A honosított polgárnak tehát több alkalma van arra, hogy ' jó hírünket öregbítse. A Common Council for ' American Unity ingyen ter­jeszti 36 oldalas könyvecske- ' jét “What Sould I Know When I Travel Abroad” cí­men és a People-to-People Program vezérigazgatója: Yaroslav J. Ghyz, 881 Sev­enth Avenue, New York 19, N. Y., szívesen küld bárki­nek egy-egy példányt belőle. Más hasznos útbaigazítást külföldre utazóknak önzetle­nül ad a Travelers Committee elnöke, Ralph T. Reed, 65 Broadway, New York, N. Y. IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK Cserkészek, ének- és tánc­csoportok, egyházi ifjúsági alakulatok, más országok ha­sonló célú csoportjaival való egy ü ttm üköd őssel, . program­jaikat változatosabbá lehetik. A Youth Committee elnöke; I Dró Arthur A Schuck, Boy Scouts of America, New Brunswick, N. J., egyikszik átsegíteni az akadályokon azokat az ifjúsági csoporto­kat, amelyek külföldi össze­köttetéseket. keresnek. AZ ANYANYELV ÁPOLÁSA Mindannyiunk kötelessége, hogy közérdekű események­ről, amelyek az egyes nem­zetiségi csoportókon belül történnek, az amerikai kö­zönséget tájékoztassuk. A családon belül pedig mozdít­suk elő a külföldi nyelvek ta­nulását. Miközben az angol nyelvben tökéletesítjük ma­gunkat, ne feledjük el, hogy anyanyelvűnk és örökölt kul­túránk ápolása amerikai ér­dek is. A kormánynak is gyakran van'" szüksége nyelv szakértekre, akik az ország­ban és külföldön az amerikai érdekeket képviselik. A vasfüggöny mögötti or­szágokból származók gyak­ran vonakodnak óhazai roko­naikkal és barátaikkal érint­kezést fenntartani, attól tartva, hogy ezzel ártanak nekik. Legújabb értesülése­ink szerint, ha közelménye­­ink politikamentesek, a nor­mális , levelezésnek nincsenek ■ akadályai, ajándékokat pedig- mindenki szívesen elfogad az óhazában, ahol az életszinvo­• nal sokkal alacsonyabb. A People-to-People mozga­­lem tevékenységének fenn­• tartásához pénz kell. A Köz­■ pont kiadásai (irodabér, ■ nyomtatványok, stb.) anya- I gi támogatást igényelnek. ■ Felmerült az eszme, hogy a nemzetiségi egyesületek egy­, egy centet szavazzanak meg- minden tag után egy évre, hogy ezt a központot, amely l végül is a világbékét szolgál­- ja, fenntartsák. A Központ • szívesen vesz minden idevá- i gó felajánlást vagy javasla­- tot. A szerkesztő üzenetei! Kovács György, Monaca, Pa. — Az értesítés, amit uno­katestvérétől kapott, téves. Nem elég, ha a Becsben tar­tózkodó menekült osztrák út­levelet kap, Amerikába csak amerikai vízummal lehet be­jutni. Sajnos, jelenleg a ki­látások nem kecsegtetőek, de reméljük, hogy a készülő uj bevándorlási törvény enyhít a helyzeten. * William Péterffy, Kipling, Sask. — Aki Kanadában van, azt már nem tekintik mene­kültnek, hontaOannak, tehát onnan az Egyesült Államok­ba átköltözni egyelőre nem le­het. A rendes magyar kvóta pedig ebben az évben már ki van merítve. * Herziberger Imre, Bk’lyn., N. Y. — A Grand Central nagy vesztilbüljében, az. In­formation kioszkban, meg­kaphatja a felvilágosítást, hogy miiképen lehet legolcsób­ban Oaillformába utazni. * Szentirmay J., Youngs­town. — A magyar kormány­nak egyedüli képviselete (kö­vetség és konzulátus) Wash­ingtonban van. A cim: Lega­tion of the Hungarian Peo­ple’s Republic, 2437 15th St., N. W., Washington, D. C. Gyurkovios Lajos, New Brighton, Pa. — Svédország­ban tartózkodó menekült mér­nök barátja szeretne Ameri­kába jönni. Mint specialistá­nak talán van kilátása. For­duljon a legközelebbi város­ban levő vagy stockholmi U. S. konzulátushoz. Tóth Etelka, Buffalo. — Arról, hogy a West Hartford, Cohn.-ban .meghalt 80 éves asszony végrendeletéhen mi­lyen jótékony célokra hagyta két millió dollár vagyonát, csak az ottani hagyatéki bí­róság, Probate Court vagy Surrogate, tud felvilágosítást adni. ki azt mondták, hogy Ame­rika szabad ország, itt min­denki azt csinálhatja, amit ő akar. A rendőrhivatalnok el­ismerte, hogy Amerika csak­ugyan szabad ország, de ezt az igazságot megtoldotta egy másikkal: hogy az amerikai­aknak ahhoz is joguk és igé­nyük van, hogy zavartalanul aludhassanak. A szabadság nemcsak jogokkal, hanem kö­telességekkel és felelősség­gel is jár. Miután ezt a. leckét meg­kapta, az ujameriikás csend­ben hazament, még halkan dúdolni sem mert az utcán, pedig ez szabad országban nem bűn. A DÉLI SARKRA A Déli Sarkon, Antarcticá­­ban, az amerikai haditenge­részet expediciójának szüksé­ge van önkéntesekre és tobo­rozni szeretne fiatal, erős, viharedzett férfiakat. Elein­te sokan jelentkeztek, de újabban nagyon megcsap­pant a jelentkezők száma, mert egyre többen rájöttek arra, amit már az iskolában tanultak, de elfelejtettek: hogy ott lent bizony fagyos szelek fújnak és ami a hét­végi szórakozást illeti, kirán­dulni csak végtelen hómezők­re lehet — semmi más látni­való nincs, mint csak hó és jég. Mégis, amióta lapunkban a Navy toborzó akciójáról hirt adtunk, egyre-másra kapunk leveleket, amelyekben leg­­u j abib-amerikások érdeklőd­­nek, hol lehet jelentkezni An­­tarctika szolgálatra. A leg­többen hangsúlyozzák, hogy nem rettennek vissza a dél­­sarki időjárás viszontagságai­tól. Például Tungler Gyula, Silver Creek, N. Y.Jból azt Írja: “Vagyunk itt ketten jó­­barátók és nagyon szeret­nénk a délsarki expedíció munkájában résztvenni. Tud­juk, hogy kemény munka vár ott ránk, de mi magyarok va­gyunk és a munkából kivesz­­sz:ük a részünket.” Nos hát akik bírják, sőt ta­lán szeretik a fagyos szele­ket, érdeklődjenek a legkö­zelebbi nagy városban levő Navy Department toborzó osztályánál, Recruiting Of­fice. Ezt legtöbb helyen a Federal Buiiidingben talál­ják meg. De jó, ha előbb a te­­lenfonkönyvből kikeresik a elmet. Az U betűnél keressék, United States Government rovatban könnyen megtalál­ják a Navy állomás helyét. Ha lecsap ránk az atombomba Három mérföld körzetben 300,000 halottat számláltak a főpróbán. SZABAD ORSZÁG WEST CHICAGO, 111. — Mike József legujalbb-ameri­­kás magyart bevitték a rend­őrségre, mert késő éjjel szé­les jó kedvében, vagy talán hazajáró lelkes bulbánatában hangosan énekelte, hogy tele van a város akácfa virággal. Azzal védekezett, hogy ne-A nagy-clevelandi OD, va­gyis bombatámadás elleni vé­delmi szervezet igazgatója, J. J. Pokorny, a multiheti pró­­ba-atomtámadás után szám­­bavette az eredményt, a pusz­tulást, és ezt a post portom jelentést adta ki: A West 25-ön és a Eudid Avenun East Clevelandiban ledobott két. atombomba úgy­szólván teljesen elpusztítot­ta Olevelando t. A robbaná­soktól mint központoktól szá­mítva három mérföld körzet­ben mindenki elpusztult, hoz­záadva a robbanás peremén túl elpusztult embereket: ös­szesen körülbelül 300,000 fér­fi, nő, és gyermek. Gleveland­­nak csaknem teljes nehéz ipa­ri kapacitása elpusztult. Ti­zenöt napig eltart, amíg ilyen katasztrófa után a féliig-med­­dig normális élet helyreáll a Cuyahoga-menti romváros­ban. Washingtoniban ugyanak­kor megjelent a kormány ki­adásában egy vaskos kézi­könyv, mely az egész ország területén végzett hasonló pró­bák tanulságait dolgozza fel. Ez az ismertető könyv rámu­tat arra, hogy nem a rádióak­­tiy kisugárzás a legnagyobb veszély, bármennyire a vita középpontjában áll most a kommunista világpropagand­­da hatása alatt. A legsúlyo­sabb következmények az atom és hidrogén-bomba robbantó hatása és a robbanás nyomá­ban előálló tűzvész. Például: Egy 20 megatom erejű bomba robbanása csak­nem teljesen elpusztít frame házakat minden irányban 12 mérfö'.dnyi , távolságban,, de megrongálódnak házak még 20 miérföldnyire a, robbanás pontjától is. A r.ohbanásokoz­­ta hőségtől az emberek har­madfokú, vagyis életveszé­lyes égési sebeket, szenved­nek 30 mérföld körzetiben. A LEGBOLDOGABB UJKANADÁS Képünkön láthatók: Id. és ifj. Rákos Zoltán és a 8 éves Mária. TORONTO, Ont. — Rákos Zoltán festőművész a legbol­dogabb kanadai magyarnak mondja magát, de éppen oly joggal nevezi maigát a legbol­dogabb ujkanadásmak az if­jabb Rákos Zoltán, aki nem­rég érkezett Jugoszláviából. Az apa 28 év óta nem látta a fiát, aki 28 éves. Egyhóna­pos volt a fiú, amikor apja el­került az uj hazába. Ma már nős az ‘egyhónapos csecsemő’ és egy 8 éves kislánya van. Az ifjabb Rákos Zoltán résztvett a szabadságharcban és amikor a magyar rendőr­ség és az orosz katonaság el­kezdett házról-házra járni gyanús emberekért, elérke­zettnek látta az időt a mene­külésre, Feleségével és kislá­nyával elutazott a jugoszlá­viai határra, ott sikerült — 20 mérföld gyaloglás után térdig érő hóban — elérni a határt. Jugoszláviában megis­­merkedethettek hat menekült­­tábor “kényelmével” és ami­kor az első 300 menekültnek Kanadába való elszálliására került sor, ők a szerencsés el­sők között voltaik, , < r » SZERENCSÉJE SZÉP ILONKA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents