A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-27 / 52. szám
5_IR OLDAL A JÓ PÁSZTOR AMERIKA ÉS KANADA MELYIK JOBB ORSZÁG? (Canadian Scene') Az ■Egyesült Államok bizonyos mágneses vonzóerőt gyakoroltak bizonyos számú kanadaira. Volt úgy is, hogy a becslések szerint több kanadai leszármazott élt abban az országban, mint Kanadában. A fejlőlés gyorsabb üteme, a magasabb fizetések és a nagyobbszámu népesség természetes vonzóereje voltak ezen irányzat főbb okai. A becslések szerint az utóbbi tiz évben 300,000 kanadai lépte áta 'határt, hogy az Egyesült Államokban telepedjen le. Ezzel szemben áll mintegy 100,000 főnyi bevándorlás az Egyesült Államokból Kanadába. Eddig Kanada passzív magatartást tanúsított ezen helyzettel szemben. Most azonban, a Toronto Star jelentése szerint, Ottawa tényleges lépések megtételére határozta el magát. Olyan kísérlet, amely megakadályozná a kanadaiakat abban, hogy az Egyesült Államokban telepedjenek meg, valószinütlennek látszik. Az Egyesült Államokban a kanadaiak bevándorlása nincsen kvótákra korlátozva. De az utóbbi hónapok folyamán amerikai cégek igyekeztek elsősorban technikusokat és gyakorlott szakmunkásokat átcsalogatni, mivel ilyen munkaerőkben hiány van Amerikában. . A kanadai kormány most bevándorlási szakhivatalnokokat fog beosztani az Egyesült Államokiban lévő konzulátusaira, hogy amerikai szakembereket győzzenek meg arról, hogy Kanadában nagyobbak a lehetőségek •mint az Egyesült Államok>an. Általános vonatkozásban és bizonyos kategóriákra nézve ez igaz is. Olajszakmunká,sck, forrasztok, acélgyártók, útépítők, valamint az építkezési iparral kapcsolatos mindenféle munkaerők érvényesülésére a lehetőségek Kanadában kitűnőek. De amennyiben a fizetések valamivel, vagy esetleg jelentősen magasabbak is az Egyesült Államokban, vájjon lehet ez egyedül mértékadó? Az ember hajlik arra, hogy az Egyesült Államokat a ragyogó városok, monumentális középületek és a sokszoros dupla beton utakon rohanó Cadillacok országának tekintse. Ez a mozikból és ímesekönyvekből nyert benyomás. Tekintetbe kell azonban venni az alacsony életszínvonalat oly államokban mint Mississippi és Georgia, ahol a viszonyok sokkal rosszabbak mint bárhol Kanadában. Tekintetbe kell venni New York és Chicago szürke nyomortanyáit, amelyekhez hasonló Kanadában nincsen, továbbá azon vidékeket, ahol a fajkülönbségek okozta zavarok véres vei'ekedésekké fajulnak és az Egyesült Államok gazdasági életének a kanadaitól eltérő bizonytalanságát. A legtöbb kanadai felfogása szerint a kanadai kormány forma felette áll az amerikainak, az igazságszolgáltatás és rendőrség jobb és a törvények igazságosabbak és méltányosabbak. Az angol Államközösséggel való kapcsolatoknak is van tényleges jelentősége. H,a ne;m 'hinnünk komolyan ezekben, Kanada már régen az Egyesült Államok részévé vált volna. Ä BRIDGEPORTI SZÖVETSÉG" az ünnepek alkalmával meleg szeretettel köszönti : z amerikai magyarságot az újonnan érkezett .estvérekkel együtt és kéri éket az érdemes magyar ügyek további szivbeli támogatására, valamint újságjaik és egyházaik felkarolására és pártolására. SUTA PÉTER, elnök; SEGEDY L. ISTVÁN, titkár; FRANK E. GERRY, pénztárnok; CHOPEY G. JENŐ, számvevő, KÁLDOR KÁLMÁN (St. Lou's, Mo), igazgatósági elnök, CHÁNTI MIHÁLY (Roebling, N. J.), alelnök, JANIK LAJOS (Cleveland, Ohio), ANTAL FERENC (Garfield, N. J.), KATZIANER ZSIGMOND (Philadelphia, Pa.), DR. MOLNÁR KÁLMÁN (New York, N. Y.), NAGY JÓZSEF (Detroit, Mich.) és PAULOVICS JÁNOS (Bridgeport, Conn.) igazgatók. THE AMERICAN LIFE INSURANCE ASSOCIATION BRIDGEPORT, CONN. Serving American Families Since 1892 Milwaukeeben a Shenvin fele aszfalt gyásihan robbanás történt, amely összeomlasztotta az épületet. . v* * A ROSSZ ANYÓS NEM JÓ, DE A JÓ ANYÓS SEM JÓ CHICAGO — Davit és Jackie Cobb fiatal házaspár (24 és 22 évesek) boldogságát feldúlta az anyós, Mrs. Greta Lederet, olyképpen, hogy bőkezűen megajándékozta őket. Oly sek jóval halmozta el az anyós a fiatalokat, hogy a férj ezt nem bírta ki tovább. “Ez sok a jóból!” jelszóval otthagyta feleségét, akit szeret. A válóperben a Superior Court bírája előtt David ügyvédje felsorolta a borzasztóan sok ajándékot és jótéteményt, amelyekkel az anyósa a házaséletüket elviselhetetlenné tette. Mrs. Lederer fizette három hónapig tartott mézesheteik minden költségét, vett a fiataloknak egy szép házat, egy autót, Ihavi 175 dollár konyhapénzt, és •heti 135 dollár fizetéssel alkalmazta Dávidot a Greta 'Lederer Inc. építési vállalkozásnál, amelynek az anyós a tulajdonosa. Jackie, a feleség, azt hozta fel a mamája mentésére, hogy a mama milliomos, igy hát megengedhette magának azt a fényűzést, hogy őket anyagilag támogassa. Sbarbaro biró egyelőre úgy döntött, hogy az elszaladt férj köteles elhagyott feleségének és két gyermeküknek hetenkint 60 Coliéi' tartásdijat fizetni, mig a válóper cldől. A LÁNYOK, A LÁNYOK . . . A LÁNYOK ANGYALOK! 1. SAN DIEGO, Cal. -r Judy Hottenstein 17 éves diáklányt a Horace Mann high school igazgatója hazaküldte, •mert a haja rózsaszínűre volt festve. Addig nem jöhet viszsza az iskolába, amíg a haja nem válik újra szőkére. 2. SANTIAGO, Chile — Lucia Munoz 15 éves leánynak hármasikrei születtek idő előtt — néhány hónappal cs néhány évvel idő előtt. MUNFORD, Tenn. — Jesse H. Scott, 44 éves, egy mississippi békebiró előtt megesküdött Portia Virginia Johnson 11 éves kislánnyal — a papa tiltakozása ellenére, a mama hozzáj árulásával. — De — mondja a férj — én Portiát egyelőre nem feleségemnek, hanem kis testvéremnek tekintem és aszerint bánok vele. KACSKABARÁT HÖLGY ROSEVILLE, III. - Helen Fournier ellen azért indított válópert a férje, mert a macskákat jobban szereti, mint őt. Amikor ő tiltakozott az ellen, hegy az asszony nyolc macskát tart a házban, őnagysága ezt felelte: “Ha választanom kell, a macskáimat választom.” RA15LÓ NÉNI Mióta a modern 'nagyvárosok utcáin a század elején megjelentek a tüntető nőcsoportok “Jogot a nőknek!” felirásu tábláikkal, bizony sok teret elhódítottak a “gyengébb nem” képviselői a férfiaktól. Nemsokára, alig lesz munkaterület, ahová a nők be ne tették volna lábukat. Ezek között sok az olyan, ahol minden tárgyilagos ember -megállapithatja, hogy bizony csak nyert az emberiség ezen a térhódításon. De minden botnak két vége és minden kártyának két oldala van, és bizony a nők elfoglalták a szép nemhez nem éppen illő működési területeket is-. Ilyen tevékenység többek között az utonállás. Ebben eleinte csak mint mellékszereplők, úgynevezett “falazok” és figyele-m-elterelök működtek közre, de mostanában már úgy tűnik fel, hogy átveszik egyes úttörő nők a főszerepet is a férfiaktól.- *2-A bronxi White Plains Rd;-on lévő Pelham Theatre irodájában egy csinos nő, revolverrel kezében, arra kényszeritette az üzletvezetőt, hogy adja át neki a pénztárban lévő 840 dollárt. Ezután megkötözte szakszerűen, kezén-lábán, száját betömte és eltávozott. Az üzletvezető — férfi. Csak annyit tud monlani támadójáról, hogy 35 év körüli csinos nő volt, aki “munkáját” nagy gyakorlottsággal, várbeli bandita módján végezte. Egyszóval olyan nő, aki ezen a pályán sikeresen veszi fel a versenyt a férfi kollégákkal. NÉZD MEG AZ ANYJÁT! JERSEY CITY — J .rsey; iskolaigazgató tanácskozásra jöttek össze, azt kutatták, mi is lehet az oka annak, hogy újabban olyan gyakoriak elfajult lelkialkatu férfiak erkölcstelen támadásai fiatal lányok ellen. Kialakult az a * nézet, hogy a bajnak közvetlen oka az, hogy a mai lányok nagyon hiányosan öltözködnek és a gyapjú svetter mögül kihívóan mutatós keblükkel valósággal megbolonditják a férfiakat, még a normális lelkialkatuakat is. De e közvetlen okon kívül van egy másik is: a mama példája és bátorítása. Az iskoláslányck ! utánozzák a mamájukat és ebben nem látnak rosszat vagy veszélyt. És mit mondanak a lá| nyok? Talán mind helyett beszelt. az, aki ezt mondta: “Mi van abban? A televízión csupa félmeztelen szépséget látunk! Amit szabad este a nappaliszabában látni, mért nem lehet azt nappal az utcán látni”? A Bergen megyei ügyész nem ilyen könnyen fogja fal a dolgot. Azt mondja: A fürdőruhás és egyéb lenge ruhába öltözött lányok valósággal k'hivják maguk ellen az erkölcstelen merényleteket. A meghívó: szűk nadrág cs szűk sv eltér. Bergen megyében újabban több szekszuális gyilkosság történt. Clevelandi Ilire k A VÁROSI TANÁCS ELNÖKE ÚJRA JACK P. RUSSELL LESZ A tanács demokrata tagjai nagy többséggel mellette foglaltak állást Uncle Sam clevelandi háziurai Évenkint egy és egynegyed millió dollár házbért fizet a kormány. A Hollendenbe-n tartott elő- j választást megelőzőleg délután még egy külön demokrata megbeszélés volt az Audi- j tórium Hotelben: a szoknyás j tanácstagok haditanácsa ülésezett ott. A nck azt tervezték, hogy ha az. esti jelölő szavazás alkalmával az első szavazás 'eldöntetlen lesz, ők -maguk -közül egyet fognak jelöl-! •ni a tanács elnöki állására: Mary K. Sotakot vagy Margaret McC-afferyt. De a férfiak és nők s-zavazás'i csatájára nem került sor, mert a Ho-llenderJben már az első szavazás 'meghozta Huss ölnek a győzelmet. így hát a hat nő a férfiúikkal együtt Russ'Cllre adta -le szavazatait. A Hoilendenben tartott gyűlésen a tanác-sjegyző (Council Clerk) állására egyhangúlag Th-ad Fus'cot jelölték, aki immár hatodszor fogja betölteni ezt az állást. Ugyancsak egyhangúlag jelelték a demokrata többség floor léader tisztségére Bronis J. Klementowicz tanácstagot. A városi tanács republikánus tagjai majd csak ezután fogják jelölő gyülésüket megtartani. Erre azért van szükség, mert uj kisebbségi floor leadert kel-1 választani, miután Harry T. Marshall, az eddigi floor leader, a novemberi választáson kibukott a városi tanácsból. Valószínűleg Richard M. Masterso-nt fogják republikánus ülés vezetőnek megválasztani. i el nem mulasztják, ha Clevelandiján jármaik, hogy a Gypsy Oellarban néhány ikellemas ■ órát töltsenek Rafctb Jóska j muzsikája mellett. Nagyon l kedvelik a magyar zenét. Lelkesen ünnepelték Saxbe állami főügyészt Bankét va-cscca keretében ünnepelték h-ivei és barátai William S-akbe, Ohio állami . főügyészt december 9-én. Cuyahoga megye lakósúgának minden rétege képviselve volt a több -mint 250 vendég kö! Ziö-tt. Az ünnepelt főügyész be- i jelentette, hogy újra fog pályázni az Ohio állami fü! ügyészi tisztségre, amit a jej len levők nagy tapssal vettek tudomásul. Szepessy L. Edward h. állami főügyész, valaml-nt Major Miklós, Bacon Jchn és Szabó Gábor ügyvé- I dik, a főügyész -tanácsadói köszöntet tők az ünnepeltet és a vendégekét. A kitűnő -muzsikáról Rabb Jósika, a Gypsy Geller tulajdonosa gondoskodott, akit William -Saxbe és felesége kérésére hívtak -meg muzsikálni. A főügyész és neje soha Ars orosz feleségei nem engedik ki MOSZKVA — Póruljárt Sándor János magyarszármazásu amerikai veterán pilóta. Orosz beutazási engedélyt kapott és Moszkvában feleségül vette Viktoria Kacarova j crasz hotel titkárnőt, akivel j e-gy korábbi moszkvai útja i alkalmával ismerkedett meg. j De most pár héttel az esküvő j után kiutasították, mert lejárt a látogató vízuma; ami pedig orosz feleségét illeti, az ; utlevélhivatalban kijelentet- j ték, hogy majd valamikor j kap útlevelet. Valamikor vagy soha. A kormánynak van két hatalmas, impozáns -épülete Clevelánéban): -a Federal Building és a fcposba, azonkívül néhány kisebb hivatali báiza, de- ezek nem elegendők, sóikkal tclbb helyiségre van; szükség az egyre növekvő szövetségi személyzet részére. Ezért -a koimány egé-sz házakat és- nagy épületekben egész emeleteket bérbe vesz clevelandi háztulajdonosoktól, köztik Cleveland városától. Az évi -ház-bér számla 1,258,734 dollárt tesz ki, 'és ha a háziuraknak -eszébe jut “stájgerolni,” még több lesz a házbér. Az ilyen házbérleti ügyeket a kormánynak egyik General Services Ac ministration nevű hivatala intézi, az a hivatal, amely minden évben több ezier millió dollárt költ el az adópénzekből. Ez a G. S. A. most rájött -arra, hogy a clevelandi Iházbér számla nemcsak tulma-gas, hanem felesleges is. Rájött arra, amire -privát személyek, családok már régen rájöttek: hogy jobb pár ezer dollár lefizetéssel házat vásárolni -és annak árát havonta oly részletekben törleszteni, amelyek nem magasabbak, mint a 'házbár lenne. Kiszámították a G. S. A. emberei, hogy Uncle Sam jól járna, ha 25 millió dollár költséggel -építene Clevelandiban) egy uj nagy, legmodernebb Federal Buitdimget, Az építési költséget 20- év alatt , le lehelne törleszteni ugyanannyival, rmeunyi'lt a mostani házbérek kitesz nők, és húsz év után már a kormány, illetőleg a nép sajátja lenne a drága épület és nem kellene -többé házbért fizetni. Már körül is néztek, hol lehetne felépíteni azt -a 25 milliós házat. Talán az Ontario Street és St. Clair Avenue északkeleti -sainkán, a West Maliiig. Vagy a West Superior Avenue északi oldalán. Ebben az épületben helyeznének el 42 kormányhivatalt és ennek a központosításnak egyik előnye lenne az is, hogy az embereknek nem kellene sokáig kérdezccködniök, keresgélniük, mig meg találják a keresetit, illetékes országos hivatalit a város különböző részeiben. Ma- minden felé elszórva találjuk Clevelandban az országos hivatalokat. É-s pedig — a főtéren levő nagy Federal Building és- a postahivatalok mellett — -a következő helyeken vannak egyes, leggyakrabban keresett országos hivatalok : Bevándorlási és Honosítási Hivatal, Standard Building, Ontario St. Social -Security, 1120 Chester Avenue, 10002 Eüclid Avenue, 2012 West 25 Street. Selective Service (sorozó bizottság) Standard Building, Federal Building, és más helyeken. Federal Bureau of Investigation, Standard Building. Internal Revenue Service (c-rszágos adóhivatal), 1109 Euclid Avenue és 626 Huron Road. Federal Housing Administration, 1375 Euclid Avenue. Veterans Administration, 216 Superior Avenue és 215 'Euclid Avenue. Ezeknek az épületeknek, illetőleg irodáknak évi bérei 5000 és. 2:52,000 dollár közt váltakoznak. Megalakult a Szeretetkonyha Szcbonya László, a Louis Furniture Co. tulajdonosa volt az első, aki a munkanélküli menekült magyarokat ebédvendégekként h ázában látta. Amidőn azonban a vendégek száma "növekedett, rendszeresíteni kellett az ebédeltetést és fel kellett állítani a Szsretetkonybát. A William Penn Fraternális Egyesület 14-lk fiókja díjmentesen a Szeiretetikony-ha rendelkezésére b o c s á t o 11 a 8637 Buckeye rc-adi szék-háza konyha-helyiségét, ahol az ifjú menekültek magúik készítik él ebédjüket. A Szeretetkonyha önkéntes adományokból gondoskodik az ébOdeltctési akcióról és annak elnöke és -bevásárlója a mindenkor áldozatkész Ko■c-áiny M'lhályné, pénztárosa Galgányné Lengyel Erzsiké ás titkára Fa-lasics János mérn"k. ... • ■ Hallotta már? . . . hogy a legtöbb állat szinvak. OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk. PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélünk 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4361 22380 Lake Shore Blvd, RE 1-5773 3550 Warrensville Center Rd. SK 1-0112 BUCKEYE JEWELERS BRILLIÁNSOK, ÓRÁK ÉKSZEREK, EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Telefon: RA í-0584 LOVÁSZT IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Sídéi Market House A- clevelandi városi tanács demokrata tagjai^— 24 közül 23- an — a Hollandén Hotelben előválasztás jellegű pártközi megbeszélést tartottak s titkos szavazásra bocsátották a 'kérdést, hogy a január 6-i hivatalos választáson kire fognak szavazni a váro-si tan-ács elnöki állására, továbbá kit óhajtanak megválasztani tanáosjegyzö-nek -és kit a többség ü 1 é sren d ező j éneik (floor leader.) Némi -harcira volt kilátás, mert a városi tanács két újonnan -megválasztott tagja, De- Grandis és DePtter'íl, iki -akarták emelni á nyeregből az öreg harcost; Russellt, aki egyébként fiatal ember, 42 éves. De az utolsó pereiben megszervezett -ellenzék csak három-hárem szavazatot tudott juttatni Kovacic és Duggan .tanácstagoknak s a többség, a megjelent 23 tanácstag közül 17, Russell mellett szavazott. Minthogy a városi tanácsban a 'demokraták nagy többségben vannak, ez a -szavazási eredmény azt jelenti, hogy Russell lesz másod Ízben, is a városi tanács elnöke. Annál is inkább lesz így, mért a demokraták egymá'skc'zl megállapodtak, hogy január 6-án egyhangúlag fognak szavazni a Ilolíenden gyűlésen kiszemelt jelöltre. Russell tehát 24 -szavazatot fog kapni (a most távol volt 24- ik tanácstag is mellette szavaz), mig a republikánus-cknak mindössze 9 tagjuk van a tanácsban.