A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-06 / 49. szám

AMERIKA juKGHAGYOBB MAGYAR HETILAPJA TU« GOOD SHEPHERD U the large« Ittnuai''*' '!»*• * m«rtr . Beolvadt lapok: KERESZT, EGYETÉRTÉS, VÁROSI ÉLET, AMERIKAI MAGYAR SÁG, BUFFALOI HÍRADÓ. PHILAI FÜGGETLENSÉG VOL. 35. ÉVFOLYAM CLEVELAND, O. péntek, 1957 december (i EGYES SZÁM ÁRA 15 CENT No. 49. SZÁM KI FÉL. KI RETTEG, KI HABOZIK A kommunista uralom alatt levő országok közt árnyalati különbségek vannak félelem tekintetében. Nikita Kruscsev Moszkvába rendelte összes csat­lósait és a szabad és a semleges országok kommunis­ta pártjainak nagyfejiiit. A moszkvai behívó parancs­nak eleget tettek mind a meghívottak, kivéve az ame­rikai kommunisták elvesztették a hangjukat, nem tudtak felelni Nikitának a parancsoló kérdésére, hogy eljönnek-e, vagy sem. Moszkvában Nikita két csoportba osztotta lé­gióit: az egyikben felsorakoztak 12 kommunista kor­mányzat alatt álló országok pártvezérei, a másik cso­port — a szabad és kevésbbé szabad országok kom­munistáinak csoportja — sokkal nagyobb szedett­­vedett gyülevészhad volt. Végezzünk mindjárt rövi­den ez utóbbiakkal: Nikita utasítására aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint ők a békét akarják, a gonosz amerikaiak mindenáron háborúsdit szeretné­nek játszani. Most térjünk át a moszkvai cécó komolyabb ré­szére. A 12 kommunista ország képviselőitől Nikita Kruscsev azt követelte, hogy írjanak alá egy nyilat­kozatot, amely szerint: A szovjet az első és leghatal­masabb Szocialista állam, amely hivjatva van az ösz­­szes többi szicalista államok irányítására és vezeté­sére. 11 Da, 1 Nyet A 12 kommunista ország küldöttei közül csak egy tagadta meg ezt a teljes behódolást: Jugoszlávia ( delegátusa. Miért? Azért, mert Tito még mindig ra­gaszkodik az e*. a acccíalizmushoz több ut vezet, nem kizárólag Moszkva útja. Ezt az elvet egy­­ideig Kruscsev és társai elismerték, de amióta Krus­csev sorra kirúgta vetélytársait és kizárólagos egyéni diktátor lett, mint volt Sztálin, az elismerést vissza­vonta és most teljes alávetést követel. Tito vonakodik teljesen alávetni magát, talán elsősorban azért, mert ezzel kockára tenné az amerikai segítséget, amelyre rá van szorulva. A sputnik árnyéka Gomulka, a lengyel pártvezér, aki a poznani orosz-ellenes lázadás után odáig merészkedett, hogy kitessékelte Lengyelországból az orosz hadügymi­nisztert, Rokoszovszkij tábornagyot, most nem mer­te megtagadni a hüséglevél aláírását, egyrészt azért, mert Lengyelország veszedelmesen közel van Orosz­országhoz, másrészt azért, mert a sputnik világsikere és az orosz rakéta-fölénye Amerikával özemben fe­nyegető ómenek. Ugyancsak a sputnik siker a magyarázata an­nak, hogy a 600 milliós Kína delegátusa is engedel­mesen aláírta a szovjet felsőbfoség diktátumát. De volt erre még egy másik ok is. A magyar szabadság­harc óta Kínában nyugtalanság jelei mutatkoztak, különösen a magasabb iskolák diáksága körében, a kommunista vezérek önbizalma megingott, rájöttek arra, hogy a legcsekélyebb véleménynyilvánítási sza­badságot sem adhatják a népnek, így hát kénytele­nek az erősebb szomszéd, a szovjet mellé felsora­kozni. Szolgahad A többi csatlósok, magyarok, románok, bulgá­­rok stb. parancsszóra aláírták szolgaságuk Magna Chartáját, ezek a kommunista vezérek hatalmukat, sőt puszta létüket is Moszkvának köszönhetik, orosz tankok és ágyuk segítsége nélkül egy óráig sem tud­nának uralmon maradni. Ezek rettegnek, ha Nikita összeráncolja a homlokát. Ezeknek egész szólássza­badsága egy szóból állt: Da — Igen. Aláírod? Da! A 11 kommunista uralom alatt álló ország dele­gátusainak Da szava és a szolgalevél aláírása nagy­jelentőségű történelmi tény. Azt jelenti, hogy a szov­jet gyarmatbirodalomban, ahol a magyar szabadság­­harc a szovjet hatalmat meglazította, újra Nikita Kruscsev erős kezében van a teljhatalom. Hogy a Kru&csev—Tito ellentétnek milyen következményei lesznek ,azt még nem lehet megítélni. Egy bizonyos: Tito nem szeretné a hasznos amerikai segítséget fel­cserélni a kétes szovjet támogatással. Amerika harmadik atomerővel hajtott buvárhajója, a “Skate” útnak indult ki Egységben az erő” Ez ma az amerikai nemzeti és a svjetet a támadástól, jelszava. — Eisenhower elnök bszövetségi nemzetközi politika jes fegyverkezési erőfeszítést — etegsége nem akadályozza a tel­is visszarettenti a sz Amerika katonai ereje már ma Ha az istentagadó oroszok imádkozni tudnának és az ör­dög meghallgatná esdeklésü­­ket, akkor sem mosolygott volna rájuk a szerencse fé­nyesebben és Ígéretesebben, mint mosolygott azon a na­pon, amikor Eisenhower elnö­köt újabb attak érte. Ameri­ka baja kapóra jött a szovjet­nek, fríitikus időben, amikor Amerika biztonságát két nagy veszedelem fenyegeti. jAz egyik a katonai felké- I szültségben mutatkozó, szinte hisztérikus nyugtalansággal felismert visszaesés. A má­sik a nyugati NATO szövet­ség roskadozása. HIBÁK TÖRTÉNTEK A szovjet sputnik sikere nyomában támadt vita máris kétségtelenné tette, hogy az Eisenhower kormányzat sú­lyos mulasztásokat követett el, amikor programja élére helyezte a választási kampá­nyokban oly sokat jelentő prosperitást, a katonai felké­szültség rovására. Veszedel­mes méreteket öltött a kor­mányzatot ténylegesen végző ipari és üzleti vezérfiak spó­rolási mániája. Legyen elég egy példa: Már simán ment havonta négy Thor nevű, 1500 mérföldre kilőhető ra­kéta gyártása, amikor a kor­mány a gyártást lecsökken­tette havonta két Thorra. Még száz hasonló hiba felso­rolása helyett, a múlt hibái­nak felhánytorgatása helyett, nézzük inkább, mit lehet és mit kell tenni? A rakéta gyártást fel kell fokozni. De ennek mindenfé­le akadályai vannak, elsősor­ban törvényhozási nehézsé­gek, a kongresszusban egy­másnak ellentmondó nézetek és javaslatok, a hadsereg, tengerészet és légierő közti versengés, az adók és az adók és az államadósság problémái, stb. A szenátus hirtelenében összehívott vizsgálóbizottsá­ga foglalkozik mindezekkel a problémákkal és ennek a bi­zottságnak elnöke, Johnson demokrata szenátor, igy nyi­latkozott : “Az Egyesült Államokban csak egy ember van, aki több rakétát, jobb rakétákat tud megteremteni a lehető leg­gyorsabban. Ez az ember Dwight D. Eisenhower. A kongresszus meg tudja mu­tatni az utat, amelyre lép­nünk kell, hogy meggyorsít­hassuk a program megvaló­sítását. De ezt a programot csak egy ember hajthatja végre és viheti sikerre: Ei­senhower elnök. És Eisenho­wer lesz az Egyesült Államok elnöke 1961 januárjáig.” RL*BZT(V|f||| (• Alig mondta ki ezeket a szavakat Johnson szenátor, amikor a nemzetet és az egész szabad világot megrázkódtat­ta a rémhir, hogy Eisenhower elnököt az életveszélyes sziv­­attak és a súlyos béloperáció után újabb súlyos attak érte, amelynek következtében még a legjobb esetben is hosszú heteken át nem lehet aktiv irányitója az amerikai politi­kának. Eisenhower elnök kiküszö­bölése az aktiv kormányveze­tésből súlyos csapás ezekben a napokban azért is, mert december közepére egybe van hiva a NATO védelmi szö­vetség kormányfőinek érte­kezlete, a roskadozó szövetség lábraállitása végett. Az egész szabad világ abban remény­kedett, hogy Eisenhower el­nök személyes népszerűsége és a világháborúban megmu­tatkozott egyeztető képessé­ge elősegítheti a cél elérését. De Eisenhower elnök nem mhet Párisba a sorsdöntő konfrenciára, helyette Nixon alelnök megy, akit a nemzet túlnyomó többsége — demok­rata éppen úgy mint republi­kánus — nem tart megfelelő­nek a nemzetvezetési szerep-1 re. OTT EGYSÉG, ITT SZÉTHÚZÁS Nem lehet eléggé hangsú­lyozni a NATO szövetség ros­­kadozásának és repedéseinek veszélyeit. Mig az ellentábor­ban moszkvai parancsszóra teljes egységben sorakoznak fel a kommunista uralom alatt álló országok, a nyuga­ti szövetségben egységről csak az beszélhet, aki vágy­álmait készpénzként szoron­gatja eszelős lelkesedéssel markában. Amikor az ango­lok és franciák leszámolni ké­­szülttk Egyiptom szovjet­csatlós diktátorával, a szabad világ vezére, Amerika, kiver-' te őket Egyiptomból. Hol volt | a szövetségesek közti egység akkor? Szétszakadt, de azóta Bermudában és Washington­ban ugy-ahogy megfoldozták. Algéria lázadói túlzott köve­teléseket emelnek, amelyek­nek teljesítése vagy a felke­lők győzelme Franciaországot harmadrangú hatalommá zsu­gorítaná. Mjt tesznek a fran­ciák szövetségesei, Amerika és Anglia? Fegyvereket szál­lítanak a szomszédos arab or­szágnak, Tunisznak, ahonnan a fegyverek tapasztalás sze­rint a csempészutakon át az algériai felkelők kezébe jut­nak. Igaz, Amerika és Anglia ezt azért teszik, mert attól tartanak, hogy máskülönben Tunisz a szovjettől fog kérni és kapni fegyvereket és Egyiptom és Szíria után Tu­niszban is megveti a lábát a szovjet, amely a jövőben Af­rika meghódítását tűzte ki célul. Igaz, Amerika és Ang­lia szándéka a franciákkal szemben nem ellenséges, de mégis, a franciák joggal mél­tatlankodnak. íme, igy fest — két példán megmutatva — a nyugati szövetség a szovjet ellen. Csupa komplikált prob­léma, és az ellentétek kisimí­tásához amerikai részről olyan egyéniségre lenne szük­ség, amilyennek a világ Ei­senhower elnököt ismeri. És Eisenhower elnök már me­gint beteg. FELEJTSÜK A MÚLTAT Oly súlyos a válság, oly vészjósló a sputnik sikere óta nap nap mellett ismétlődő orosz fenyegetés, hogy Ame­rikában most el kell temetni a politikai ellentéteket. Az ipari és üzleti világ vezetői, a túlnyomóan republikánus sajtó és a republikánus párt­ban mindenki nagyon jól tud­ta az elnökválasztási kam­pány idején, hogy Eisenho­wer tábornok nem alkalmas másodszori elnökségre, mégis szinte beleparancsolták a Fe­hér Házba, azzal az elgondo­lással, hogy ma nem ő, hát Nixon az ő szekerüket fogja tolni. Ennyi legyen elég, több szemrehányást a mostani sú­lyos helyzetben ne tegyünk azoknak, akik kátyúba rán­gatták a nemzet szekerét. ELŐRE NÉZNI! Nyílegyenesen előre kell | néznünk. Mi a tendő? (Folytatás a 4-ik oldalon) RÖVID HÍREK KOPENHÁGA — Az orosz kormány tiltakozott az ellen, hogy a dán kormány kiutasított kémkedés gyanúja miatt egy orosz követségi tisztviselőt. A dán kormány a tiltakozásra azt felelte, hogy a jövő­ben is ki fog utasítani minden orosz kémet. A dán Dávid nem fél az orosz Góliáttól. TOKIO — Az amerikai kegyelmi tanács 30 évről 26 évre szállította le egy japán hadnagy ’büntetését, aki a háború idején lefejezett egy amerikai hadifog­lyot. A Shugamo börtönben még 48 japán ül, akiket amerikai bíróság Ítélt el háborús bűnökért. KAIRO — Nasser diktátor 175 millió dollár ér­tékben gazdasági segítséget kapott a szovjettől. Az oroszok az árukat 5 év alatt szállítják és az egyipto­miak a hitelt 12 év alatt törlesztik le. WASHINGTON — Az amerikai kormány a szue­zi válság idején lefoglalt 40 millió dollárnyi, Ameri­kában levő egyiptomi vagyont, hogy ebből biztosít­hassa az elrabolt szuezi csatorna részvények tulajdo­nosainak kártérítési igényeit. Ebből a 40 millióból körülbelül 10 millió dollárt azóta kisebb összegekben Amerika visszaadott Egyiptomnak, részben koráb ban megígért gazdasági segély címén. De ez nem jelenti azt, hogy Kairo és Washington közt egye-táv tés lenne. MOSZKVA. — A jövő tanévtől kezdve a gyer­mekeket 6 éves korban veszik fel — az e id gi 7 éves kor helyett — az elemi iskoláikba. TEHERÁN. — A perzsa kormány ingy :n uta­zást ajánlott fel német tudósoknak, akik ha land Perzsiában tudományos kutató munkát v-ér^zni RABAT, Marokkó. — A marokkói kon ; > r/ ké­résére az amerikai légierő 11 repülőgépen 1. mérget hozott a sáska járvány leküzdésére. A - :ak rengeteg kárt tette a vetésekben. SEOUL, Korea. — Tizennégy ázsiai c s ciális munkásainak konvencióján megu'i hogy Dél-Koreában 25,000 örömleány sürö j-iciog az idegen, főleg amerikai katonák körül, I/E'g rösz­­szabb a helyzet Japánban és Indiában. AMMAN, Jordán. — Izráel és Jordán közt sú­lyos konfliktus támadt, mert az izraeliek fákat ül­tetnek a Jeruzsálem melletti semleges körzetijén. Az Egyesült Nemzeteik főtitkára, Hammorskjold, Am­­manba utazott, a vita elsimítására. HAGEN, Németország. — Paul Thomane , 49 éves SS terrorista, akit száz zsidó lemészárlásával vádolnak, azzal védekezik, hogy ő csak egy pár zsi­dót lőtt agyon. KAIRÓ. — Nasser diktátor Washington a küld­te külügyminiszterét, nyilván avégből, hogy igyekez­zék jobb viszonyt teremteni a két ország közt. OSLO, Norvégia. — Trygve Lie, aki az Egyesült Nemzetek főtitkára volt a zsidó állam megteremtése idején, az amerikai cionisa szövetség a tizedik év­forduló alkalmával azt üzente, hogy meggyőződése szerint a szabad és független Izráel feltétlen szüksé­gesség a világ békéjének biztosítására. LIPCSE, keletnémet szovjetzóna. — Ruziysch­­ka tanárnőt, aiki az orosz nyelvet és a szláv kultúrát tanította az egyetemen, letartóztatták — a bojkott­­mozgalomban való részvétele miatt. POZSONY. — Az itteni zsidó hitközség főrab­biját és 27 hivőt letartóztatták “cionista tevékenység” miatt. BUDAPEST. — A Kádár kormány szabadság­érdemrenddel tünteti ki azokat, akik a forradalmá­rok elleni harcokban 'kitüntették magúikat. Az érdem­rendek kiosztását november 4-én kezdték meg és áp­rilis 4-ig folytatják. Április 4-e tudvalevőleg az orosz úgynevezett felszabadítás évfordulója. PRÁGA. — A politikai rendőrség ártalmatlan­ná tett a tescheni és jablonkai kerületekben egy tit­kos társaságot, amely a kommunista uralom megdön­tésére szervezkedett. SZÓFIA. — Halálra Ítéltek kétúulgár kereske­dőt, akik ruhafestéket gyártották és eladták. A fes­tékgyártás csak állami üzemnek van megengedve. BUDAPEST. — Dr. Bakács Tibor, a Szt. János kórház főorvosa közli, hogy Magyarországon eh'űen az évben a fejenkinti alkoholfogyasztás háromszoro­sa volt a tavalyinak. OTTAWA. — A kanadai kormány közli, 'hogy Jugoszláviából befogad 700 magyar mene Egy kanadai bizottság fogja kiváloga4 : azokat, akikre Kanadának szüksége van. A meneküli- . J; kisebb csoportokban bocsátják be az év végén é^ a jövő év elején. J

Next

/
Thumbnails
Contents