A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-29 / 48. szám

Olcsó a munkás élete A magyarországi vegyiipari úgynevezett szak­­szervezet, amely a kormány hivatalos szerve, nemrég az üzemi munkásvédelemről tanácskozott és meg­állapította, hogy súlyos mulasztások történtek, több üzemben elhanyagolták a védelmi rendszabályokat és e hanyagság következtében munkások életüket vesztették. A szakszervezeti beszámoló érdekesebb és egy­ben ijesztő részletei: Senkisem felelős Még februárban történt a Budapesti Gáz- és Kokszmüvek Vizgázgyárában. Generátortisztitásnái szénmonoxidmérgezés következtében három munkás meghalt. A tanúvallomásokból világosan kiderül és a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás jegyző­könyve is félreérthetetlenül megállapítja, hogy bű­nös hanyagság vezetett a katasztrófához. Többszö­rösen megszegték az óvórendszabályt. Az emberek biztositókötél nélkül szálltak le a generátorba s el­mulasztottak figyelőt állítani a munkához. A szak­értői vizsgálatok szerint nem biztosították a műsza­kilag megszabott 80 milliméteres vizzárat, és igy to­vább. A véletlenek összejátszása folytán ugyanezen a napon hatalmas robbanás rázkódtatta meg a Nitro­­kémiát. Kilenc ember életébe került. Az ügy lezárult anélkül, hogy megkeresték volna, ki felelős. A Műszaki Gumigyári robbanásnál is meghalt egy munkás. A tanúvallomások hangsúlyozzák, hogy senki sem hibáztatható ezért, csak az áldozat. Az már kevésbé feltűnő, de a figyelmes érdeklődőnek okvet­lenül szemet szúr (szintén a tanúvallomásokból de­rül ki): a laboratóriumban tudták, hogy Veres Ist­ván, az áldozat, robbanóanyaggal kísérletezik. Csak éppen a laboratórium vezetői nem vették észre. Ez pedig inkább vád, mintsem mentség részükre. A felsorolt esetek egyrészt felelőtlenségről, más­részt különös, liberális szemléletről tanúskodnak. Mert mi másnak lehet nevezni, hogy emberéletek koc­káztatásáért semmiféle büntetés nem jár? Néhányan embertelennek mondják ezt a megállapítást, hiszen aki meghalt, annak már úgyis mindegy. Az ilyen ál­humanizmust határozottan visszautasítjuk és elitél­jük! Különösen azért, mert a vegyipar munkásvé­delmi helyzete általában jelentősen visszaesett a múlt évihez képest. A halálos balesetek mellett a súlyos szerencsétlenségekből is több volt, mint tavaly. A vizsgálódás itt is arra kényszerit, hogy elsősorban a vezetők hanyagságát tegyük szóvá. Több miunjkás — több baleset De nézzük csak a statisztikát! Abszolút számok­ban ugyan csökkenést mutat, a kép azonban nem reá­lis, mert a termelés sok helyütt még nem folyik tel­jes kapacitással. Ahol a szokott ütemben halad a munka, ott már a számok is mást mutatnak. A Bu­dapesti Gáz- és Kokszmüveknél az első negyedév­ben a tavalyi azonos időszakhoz képést, 16-ról 20-ra, a Fővárosi Gázszolgáltató Vállalatnál 4-ről 13-ra, a Budapesti Kénsavgyárban 10-ről 18-ra, a Hungária Vegyiműveknél 9-ről 12-re emelkedett a balesetek száma. Csökkenés csak ott van, ahol a termelés eb­ben az időszakban még nem jutott vissza a rendes kerékvágásba. A bűnösök bűnhődjenek Mindez ma már a múlté. Nyilvánvaló, hogy a fejlődés normális menetével a munkásvédelem hely­zete a termeléshez hasonlóan javul. Ez automatikus folyamatnak tűnik, szinte az élet rendjéből adódik. Nagy hiba, sőt bűn lenne azonban mindent erre bíz­ni. A tennivalók között elsőnek említjük: 1. A szakszervezettel együtt haladéktalan fele­­lősségrevonást követelünk az említett halálos balese­tek ügyében, különösen ott, ahol a felelősség megálla­pítása kézenfekvő. 2. Igen fontos, hogy az üzemek szakszervezeti munkásvédelmi aktivistái és a műszakiak fogjanak munkához, bátran felhasználhatják a bőséggel ren­delkezésükre álló elrettentő példákat. 3. A feladatok további felsorolása helyett mint általános elvi követelményt, szükségesnek tartjuk le­szögezni, hogy a munkásvédelmet méltó helyére kell állítani a termelés és az ipar problémáinak megol­dásában. WASHINGTON — V. Mohammed, Marokko ki­rálya, két heti látogatásra Amerikába jött. RÓMA — Heuss nyugat-német köztársasági el­nök olaszországi látogatása alkalmával koszorút he­lyezett el az ardeatinei barlang bejáratánál, Róma ha­tárában, ahol a háború idején német náci katonák 335 olaszt lemészároltak. “Boldog vagyok — mond­ta, — hogy ez a szörnyű gaztett nem mérgezte meg örökre a német és az olasz nép barátságát.” A spanyolországi Ecija városában bikaviadal zajlott le. A bika szarvai hegyére kapta a matadort, majd összetaposta. Edward Teller Amikor az atom és hidro­gén bombák fejlődése elérte a mai állapotot, hogy egy uj világháború esetleg elpusz­títhatja az emberiség .három­negyedrészét, a világ tudó­sai, államférfiai megmozdul­tak és sorra ajánlották saját elgondolásaikat, mint lehetne elhárítani ezt a borzalmas ka­tasztrófát. A hidrogén bomba apja, amint ma a magyar szárma­zású Edward Teller profesz­­szort nevezik, szintén hallat­ta bölcs szavait. Ez a . kivá­ló egyéniség minden túlzás nélkül, de nem is kisebbítve a veszélyt, szögezi le saját ál­láspontját. Józan, világos ta­nácsait nemcsak meghallgat­ták, de követik is a Fehér Házban, ahol nemrég Eisen­hower elnökkel tartott bizal­mas megbeszélést Teller. Most, hogy a szovjet Sput­nik kering a föld körül órán­­kint 18,000 mérföldes sebes­séggel, nem árt odafigyelni Teller szavaira. — Elsősorban attól a tév~, hittől kell megszabadulnunk, hogy az atom, vagy a hydro­­gén bomba “erkölcstelenebb” mint a régi fajtájú gyilkoló szerszámok — mondotta a világhírű atomtudós. — Az ilyenfajta téveszmék azzal a következménnyel járhatnak, hogy elveszítjük szabadsá­gunkat és az ellenség kezére játszunk. — A háború erkölcstelen, akár vasvillával szúrunk ha­lálra élő lényeket, vagy gáz és hydrogénbombával pusz­títjuk el embertársainkat. A háború rettenetes valami és mindent el kell követnünk, hogy elkerüljük. De ha egy­szer megtámadnak bennün­ket, ha torkunkra teszik a kést, minél hatásosabb fegy­verrel kell védekeznünk, ha meg akarjuk menteni életün­ket, életmódunkat és bizto­sítani kívánjuk gyermekeink jövőjét. — A magam részéről csak kétféle fegyvert ismerek, ha­tékonyát, hatástalant. Ha a hydrogénbomba megszabadít halálos ellenségeimtől, akkor hydrogénbombával védeke­zem ellenük. Ha a háborút a lovagiasság szabályai szerint akarjuk folytatni, csak szí­vességet teszünk az oroszok­nak, akik nem válogatósak eszközeikben. — A kommunista Moloch máris elnyelte a fél világ szabad népeit. Ha gyengék­nek bizonyulunk, mi is rab­láncra kerülünk. Amerikának tehát nemcsak erősnek, de a legerősebbnek kell maradnia. — Az úgynevezett nucle­ar háborúnak két változata van, totális háború és limi­tált. Ha ilyen bombákat la­kott területen dobnak le, nemcsak hadi gócpontok, bá­zisok semmisülnek meg, de egész városok égnek el a po­koli tűzben. Ma már tudjuk, hogyan küszöböljük ki a ra­diációt, amely a civil lakossá­got fenyegeti minden robba­nás után. Kérdés, hogy ellen­ségeink is hajlandók lesznek­­e alkalmazni; ezt a humánus módszert. Ktágtyev gúnyosan mondotta, hogy őt nem ér­dekli “a tiszta” bomba. — A nuclair háború rövid ideig tarthat. A harc hetek alatt véget ér a bombák pusz­tításai révén és a hadsere­geknek nem marad más hátra mint megszállni a rombadőlt városokat, országokat. Sok idő nem marad mozgósításra, ha az ellenség hadüzenet nél­kül elkezdi a bombázást. Ezért tehát állandó készen­létben álló hadseregre, navy­­re, légiflottára van szükség. — A mai hadihajók he­lyett a buvárhajókra vár majd nagy szerep, mert ezek nem lesznek nyílt célpontok a bombázók számára a tenge­ren. Atomerővel hajtott ten­geralattjáróink 60,000 mér­földet tudnak megtenni xa viz alatt egyfolytában, anélkül, hogy felszínre kellene jönni­­ök. A hadsereg tisztjeinek alaposabb technikai kiképzést kell adni. Mérnökök háborúja lesz az uj háború. — Állandó készenlétben, kell lennünk és közben azon dolgozzunk, hogy ez a bor­zalmas háború sohase kez­dődjék el — végzi tanácsait Teller. Ä jövő tudósai? Passaicban október 13-án iskolásfiuk megrongálták az uj, három és fél millió dollár költséggel épült high school fizikai kísérleti osztályának készülékeit, tintával bemocs­kolták a falakát és a berende­zéseket, betörték az ablako­kat, összetörtek székeket, asztalokat, szekrényeket, mű­szereket. A fiatalkorúak bírósága előtt lefolytatott tárgyalá­son a fiuk szülei kötelezték magukat, hogy havi részle­tekben megtérítik a kárt, 1253 dollárt. Jóvátételre New Jersey államban, — sajnos, nem minden államban — a törvény kötelezi kártevő gyermekek szüleit. A négy rossz fiút két évi próbaidőre bocsátotta a biró. Ketten tovább járnak az is­kolába, egyik a szüleivel más­hová költözött, a negyedik munkába állt, hogy segítsen szüleinek előteremteni a kár­térítési összeget. Michigan kormányzója, Mennen Williams, átutazott az uj Mackinaw hídon. ■ lum» ■!.! ».t.gyaLL.igJi1 '»LiaggawaM'giiJifflgJt 3-ÍK OLDAL UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL EGY PERC ALATT —....................."*=» HAIFA —A törvényszék életfogytiglani fegy­­házra ítélte Zaki Elijáhu 45 éves vasúti munkást, aki lakásán nyolc késszurással megölte Adina nevű 19 éves lányát. Adina Elijáhu, aki viszonyt folytatott egy fiatalemberrel, elvetélt gyermekét titokban el­temette, de a dolog apja tudomására jutott, aki a gyilkosságot a keleti fogalmak szerint értelmezett “családi becsület” védelmében követte el. A gyilkos apa nyugodtan fogadta az ítéletet. CARDIFF, Anglia — A Kruscsev-féle politika, a nehézipar és fegyverkezés erőltetése és a nép szük­ségleteinek elhanyagolása, Walesben a gyorsvonat két órai késését okozta. Az történt, hogy orosz éne­kesek és táncosok, akik vendégszereplésre jöttek Angliába, a vonat tolietjében — ami nekik teljesen ismeretlen volt — nem tudták, hogy melyik láncot kell meghúzni és a hamis láncot, a vészfék láncát húzták meg. A vonat megállt és a vasutasok a baj okát mindenütt keresték, csak éppen a toiletben nem. Két órai keresés után végre sikerült a felfede­zés. Ez egyben hasznos felfedezés volt az orosz mű­vészeknek is, akik némi fogalmat nyertek a nyugati országokban mindennapi tisztasági berendezésekről, amelyeket ők nélkülözni kénytelenek. LONDON — A nem-dolgozókra Angliában kü­lön adót vetnek ki, éppen úgy mint egyes országok­ban az agglegényekre. Henry Corke londoni .nem­dolgozótól ilyen adót követelt az adóhivatal, amire ő azt .mondta, hogy: “Ugyan kérem, énnekem állan­dó munkám van, én hivatásos tolvaj vagyok, átlag 5000 dollárt keresek évente, és ha ezt nem hiszik el nekem, tessék utánanézni 23 elitélésem aktáiban.” KATMANDU, Nepal, Ázsia -— Ebből a Himalája tövében meghúzódó királyságból nagyarányú gazo­lincsempészés folyik a kommunista uralom alatt le­vő Tibetbe. Egy gallon gazolin ára 8 dollár körül van. De az eladó e magas ár mellett is ugyancsak rá­fizethet az üzletre, mert ha elcsípik, nemcsak pénz­bírságot kell fizetnie, hanem három évi börtönt is kaphat. LONDON — 1956-ban Angliában és Walesben 144 gyilkosság történt, több mint 15 év óta valaha. Hét kivételével mindegyik gyilkosság tetteseit kinyo­mozták. MÜNCHEN — Lev Pretersevszki orosz tenge­résztiszt megszökött hajójáról és Nyugat-Németor­­szágban politikai menedékjogot kapott. Elmondta, hogy minden orosz kereskedelmi hajón van néhány tengerésztiszt, akiknek feladata a kémkedés az euró­pai és amerikai partokon és kikötőkben. LYON, Franciaország — Sister Marie-Susanne apáca-ápolónő, aki húsz éven át a Fidzsi szigeteken gondozta a leprabetegeket, négy év óta a Pasteur In­tézetben kísérletezett lepra elleni védőoltással. A múlt pénteken megállapítást nyert, hogy a védőoltás eredményesen alkalmazható. Ezt az örömhírt azon­ban már nem lehetett a sisterrel közölni, mert ő egy órával előbb meghalt. 69 évet élt, 69 hasznos évet. LONDON — Angliában a múlt évben 71,280 tűz volt és ezek közül 15,420-at fiatalkorúak okoztak. BIRMINGHAM, Anglia — John Tomlins artista hirdetést tett közzé a helyi lapokban, mely szerint jólfejlett, intelligens bolhákat keres bolhacirkusza számára; darabjáért egy fontot ajánl fel. Tomlins a társulat nehézségéről ezeket mondta: A rovarirtó szerek használata következtében egyre nehezebb .Meg­felelő apróállatokhoz jutni. Különösen a DDT hasz­nálata teszi szinte lehetetlenné bolhatársulatok lét­rehozását. Ez a vegyszer ugyanis, ha nem is pusztít­ja el a rovarokat, annyira elbutitja őket, hogy alkal­matlanokká válnak az idomitásra. LONDON — James Horlick ellen a harmadik felesége válópert adott be azért, mert megcsalta má­sodik feleségével. FIUME, Jugoszlávia — Az állatkert Tarzan ne­vű majma megszökött ketrecéből és két napig a vá­ros háztetőin mászkált. A második éjszakán vissza­­lopózott ketrecéhez, amelynek másik lakója Markó nevű társa volt. Tarzan megragadta Markó lábát, hogy kicibálja a rácson keresztül. A vasrács nem en­gedett, Markó pedig súlyos sérüléseket szenvedett, harmadnap el is pusztult. Tarzant csak küzdelmes hajsza után tudták elfogni. BERLIN — Heinz Granov rendőr 10 éven át egy bizonyos körzetben teljesített őrszolgálatot s egyik feladata volt, hogy éjnek idején vigyázzon az üzle­tek biztonságára. Granow ezt a felvigyázást alapo­san végezte, nemcsak betekintett az ablakokon át, hanem sokszor kivágott nagy darabokat az ablak­üvegekből ... és amikor egy éjjel egy járókelő ilyen munkánál meglepte és feljelentette, a rend őre beval­lotta, hogy tiz éven át lopkodott, mindig csak szol­gálati körzetén belül. Másfél évi börtönbüntetést ka­pott. A JÓ PÁSZTOR Élet a vasfüggöny mögött Háború vagy beke A hidrogén bomba nem "erkölcstelen" fegyver, ha megvéd bennünket ellenségeinktől — mondja

Next

/
Thumbnails
Contents