A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-11-22 / 47. szám

« -<*s f 'íZ'TOR fi-íK OLDAL. A 30 M Hírek a világ minden részéből HAVANA, Cuba. — Az orvos szövetség jelení­tette a főbiróságnak, hogy Batista diktátor katonái agyonvertek két orvost, mert ezek a lázadáskor se­besült lázadókat kórházba akartak vinni. LIPCSE — Reginaid Rudolf 27 éves egyetemi magántanárt két évi fegyházra Ítélte a kommunista bíróság, mert lelkesen védelmezte az amerikai jazz muzsikát. KARACHI, Pakisztán — Langley amerikai nagykövet azt üzente Washingtonba, hogy halasszák el a Pakisztánnak gazdaságfejlesztésre Ígért tiz mil­lió dollár kiutalását, mig nem történik meg az elszá­molás az eddigi segélyekről, amelyekből sok illeték­telen kezekbe és zsebekbe vándorolt Szuhravardi mi­niszterelnök kormányzása alatt. CALI, Colombia — Banditák rablótámadást in­téztek a falu ellen, megöltek 25 embert, köztük nő­ket és gyermekeket. KAIRO — Szaud királynak a mamája megtil­totta, hogy feleségül vegye a libanoni miniszterelnök szép 19 éves leányát. Négy feleség elég, mondta a ma­ma. JERUZSÁLEM — A Huleh mocsár lecsapolása befejeződött hat évi erőltetett munka után. Ezzel északi Galileát megtisztították a maláriát okozó szú­nyogoktól és a mocsárvidéket termékeny talajjá va­rázsolták át az izraeliek. VARSÓ — A kommunista kormány félévi ösz­­töndijjal Nyugat-Európába küldte Kolakowski fiatal filozófust, aki kommunista ugyan, de sok lényeges kérdésben szembehelyezkedett a pártvezetőség és a kormány nézeteivel. Gomulka pártfőtitkár ennek az ellenzéki kommunistának kiküldésével azt akarja ki­hangsúlyozni, hogy Lengyelországban most több szel­lemi szabadság van, mint a szovjet blokk többi or­szágaiban, beleértve Jugoszláviát is, ahol az ellen­zék szószólója börtönben ül. (Igaz, ez az ellenzéki po­litikus, Dzsilasz, inkább ellenség, t. i. antikommu­­nista lett.) RÓMA — Az Egyházban már komolyan foglal­koznak azzal a kérdéssel, hogy kit szemeljenek ki a világüri utasok védőszentjének. Copertinoi Szent Jó­zsefre gondolnak. Ez a ferences atya a 17-ik század­ban élt és fel van jegyezve róla, hogy amikor prédi­kációinak hevülete tetőfokát érte el, a levegőben le­begett. LONDON — A kormány törvényjavaslatot je­lentett be, amelynek értelmében ezentúl nőket is ki­nevezhet az uralkodó a Lordok Házába. Felső kép: Laika, a “hősi halált halt-’ szovjet repülő kutya: Lent: két jövendő áldozat, ezeket a harma­dik sputnik viszi rrajd magával a világűrbe. Magyar sakkmester Akronba érkezeti Id. Benkő Pál mérnök ott­honába megérkezett fia ifj. Pál, aki mint a sa'kkjátílk nemzetközileg elismert mes­tere, gazdagodását jelenti az újonnan jött magyarságnak Joe Bessie«* Lyndhurslben a South Sed_ewic.< xtoadjn ;ak„k. Az Erst Ohio C*os Company.nál io’yozik. és Amerikának is. _ Benkő Pál kivételes sakk­­tudása korán jelentkezett. Már 17 éves korában — 12 év­vel ezelőtt — magyar sakk­mesteri címmel tüntette ki a Magyar Sakk Szövetség, há­rom évvel utóbb a Nemzet­közi Sakk Szövetség nemzet­közi sakkmesternek ismerte 1. Magyarországon 1948-ban a magyar .sakkbaj noksági mérkőzésben első lett, a kö­vetkező évben Norvégia fő­városban, Oslóban, nemzet­közi versenyen vitte el az első dijat, és azóta többször játszott és győzött nemzet­közi sakk verse nyékén. Ez év májusában Írország fővárosába, Dublinba ment a világbajnoki versenyre és ott második lett, augusztusban pedig Izland fővárosában, Rejkjavikban, .a főiskolás c s a i) a t világbajnokságért folyt mérkőzésben mint a magyar csapat kapitánya vett részt. A magyar csapat megáll'.4 a helyét és negye­dik lett. Elekor váratlan fordulat állt be, amely azonban csak társait lepte meg: Benkő Pál nem ment haza, ott maradt és politikai menedékjogot kért és kapott Izland köztár­saság kormányától. Izlandból az ' Egyesült Államokba je­lentkezett bevándorlásra, há­rem hónap után megkapta a vízumot és most megérkezett uj hazájába. TÚLJÁRT Ä2 ORVOSOK ESZÉN Philo B. Morrison iowai farmerfíu 17 éves korában az orvosai csak pár évet jósol­tak, de azt is csak akkor, ha nagyon vigyáz magára és nagy kényelemben él, mert súlyos tüdővészben szenve­dett. Az ifjú erre Galiforniá­­ba ment s “úgyis minden mindegy” jelszóval keményen dolgozni kezdett. Most ünne­pelte a 100-ik születésnapját. Clevelandi Hírek A holdup rablás nem sikerült — az áldozat életét vesztette A Lorain Avenue és W. 58 St. gazolin töltőállomáson az éjjeli órákban ismeretlen tettes egy revolverlövéssel megölte a 40 éves John S. Molykot, az üzem taulajdono­­sát. ílolyko nyilván valóan a napi elszámolását állította össze, amikor a gyilkos köz­vetlen közelből rálőtt és szi­vét fúrta át a golyó. A helyi­ségben dulakodásnak semmi nyoma sem volt. A pénztár­ban 182 dollárt, Holyko zse­­kor vette át a szolgálatot ba­rátjától és alkalmazottjától a 43 éves Michael Z uro tói és HABOM ADÓFIZETÉSI FÉLÉV ABEL 30 ÉVE Abel orosz őrnagyot, aki Amerikában éveken át kém­kedett, a szövetségi biró 30 évi börtönre Ítélte. A megyei auditor közli azt az örvendetes hirl, hogy a háztulajdonosok ebben az év­ben harmadszor is fizethet­nek félévi adót, amit úgy is lehet mondani, hogy a me­gyei auditor szemével nézve, ebben az 1957-ik esztendőben hárem félév volt. Az auditor üzenete sokakat meg fog lep­ni és még többen csodálkoz­va fogják kérdezni, mi ebben az örvendetes? Hát nem elég egy évben két félévi adót fi­zetni? A felelet erre az, hogy az auditor nem rossz: tréfát csinált, hanem komolyan gondolja azt, amit mond. Ugyanis a megyei adók le­vonhatók a következő évben a szövetségi jövedelmi adó­ból és igy aki él az adóbesze­dő által felkínált kedvező al­kalommal és még ebben az évben, december 20-tól Szil­veszter napjáig befizeti a ház­­adóját, három félév adóját hozhatja levonásba. A követ­kező évben persze már csak a szokásos két félévi adófize­tés lesz. Ez tehát egy egysze­ri, vissza nem térő kedvező alkalom azoknak, akik a szö­vetségi jövedelmi adó beval­lásnál a levonási tételeket I részletezik, ahelyett hogy igénybevennék a 10 százalé­kos routine levonást. A “Három félév egy év­ben” esetnek, hogy úgy mondjuk, történelmi magya­rázata van. A megyei auditor hivatala évek óta, különösen az 1955 évi riasztó felértéke­lések óta, túl volt halmozva munkával és eleget tehetnek i törvény előírásának, amely szerint a második félév adó­számláit legkésőbben decem­ber 20-ig ki kell küldeni. Ez most meg fog történni és igy, április 20 és augusztus 20 után lesz egy december 20 dá­tumú adófizetési fekete nap. De ezt az adót csak az fi­zeti be ebben az évben, aki­nek tetszik és akinek előnyös, a többiek ráérnek január 20-ig. A jövőben az adószámlákat az előírások szerint junius 20-án és december 20-án fog­ják szétküldeni. A harmadik félévi adófize­tés mellett még egy hírrel szolgál az adóbeszedő, de ezt még ő sem nevezi örvendetes­nek: Cleveland városban és egyes külvárosokban a de­cember 20-án szétküldésre ke­rülő adószámlák az eddigiek­nél magasabbak lesznek. Furcsa eset: a clevelandi adóalap 1000 dolláronként 1 dollár 30 centttel kisebb lett, mégis az adó több lesz, mert november 5-én megszavaz­tunk uj adókat, iskolaépítés­re, országú tépi tési kölcsön­köt vény kibocsátásra, a váro­si kórház megyei igazgatásba való átvételére. Cleveland­­ban az adó 1000 c’olláronkint 34,80 dollár lesz, az eddigi 33.60 dollárral szemben. Shaker Heightson, ahol drágább házak vannak, az uj adó (38.90 az eddigi 32.20-al szemben) évi 70—80 dollár adótöbbletet fog jelenteni a háztulajdonosoknak. Még na­gyobb az emelkedés Beach­­wood külvárosban — 28.90- ről 36.30-ra. éjgél után 1 óra 40-kor a vilá­gítást ellenőrző Elmer Jones ,a városi világítás alkalma­zottja talált rá holtan. Holyko fiókjában ott volt érintetle­nül két 32^es revolvere, ame­lyeket biztonsága érdekében tartott kéznél. Korábban ezekkel 'két Ízben sikerült rab­lókat távoltartani az állomás­tól. Ezúttal nem volt ideje használni fegyverét. Az áldozatnak felesége és három kisleánya maradt ke­nyérkereső nélkül. Az asszony kijelentése szerint Holyko nagyszerű ember volt. Denison a venuei ház pörc3já­­ra zuhant, nagy kártokozva. A töltőállomás egyik hatal­mas ab'aküvegje darabokra tört. John Bontempo, aki a lövést leadta, súlyos égési se­bekkel a St. John kórházba került, mig barátja csupán az ijedségtől szenvedett ideg­­rc'hamot. VESZEDELMES GYERMEKJÁTÉK A W. 94-ik utca és Denison Ave. környékén hatalmas rob­banást 'hallottak és .már azt hitték az emberek, hogy va­lami “repülő tányér” zuhant le a földre. Ezt a pánikot két játékos kisfiú okozta. John Bontempo 12 éves és Ronald Diamond 11 éves fiuk, jó pajtások, játékpisztolyukkal belelőttek a Sinclair Service Station egyik 1000 gallonos üres fém gazolin tartályába és az öt láb hosszú, hatalmas tank felrobbant, óriási erővel a levegőbe repült és a 9411 ROSSZ HELYEN ALUDT EL William R. Gerdon, Cuya­hoga Heights polgármestere, a győzelmi banket után még egy jó helyet keresett fel, amely azonban rossz helynek bizonyult. Mert a vendéglő, ahol hajnalban álmosan a bárpultra dőlve találták, nem Cuyahoga Heightson van, ha­nem Cleveland városban. A clevelandi rendőrök nem tár-’ tották kötelességüknek, hogy a polgármesterrel olyap ta­pintatosan bánjanak, mintha saját felettesük, polgáraiéi terük lenne. A vendéglő tulajdonosa, mint mentő tanú, azt állítot­ta, hogy a polgármester sok salátát evett és sok kávét ivott, attól álmosodott el. Cassidy clevelandi városi bí­ró ennek a vallomásnak nem adott hitelt és részegségben mondta ki bűnösnek Cuya­hoga Heights első polgárát, de büntetést nem szabott ki. A TUDOMÁNYOS KUTATÁSBÓL CLEVELAND KIVESZI BÉSZÉT Az orosz sputnikok sikeres keringése a föld körül arra kényszeríti az amerikai tudo­mányos köröket, hogy hosz­­szan előre vessék tekintetü­ket a jövőbe. A kormány máris két bil­lió dollárban jelölte meg azt az összeget, amelyre elenged­hetetlenül szüksége van az országnak, hogy a korszerű tudományos kutatásban meg­felelően résztvegyen. Nem közömbös, milyen he­lyet foglal el Cleveland eb­ben az országos megmozdu­lásban, hiszen Amerika egyik legnagyobb ipari kapacitású városáról van szó. Több mint 130 külömböző vállalat foly­tat valamilyen formában kí­sérleteket Clevelanöban, 100 ipari laboratóriumban. Több mint 48 millió dollárra rúg az itt folyó kísérletezéseik költ­sége. A külvárosok ezenkívül még 100 laboratóriumban folytatnak kutatásokat, to­vábbi 93 milliós költséggel, ami az egész nemzeti kutatá­si költségvetésnek több mint 3 százalékát teszi ki, holott az ország összenépességének csak 1 százalékát jelenti ez a megye. OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk.­PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélünk 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd, TIE 1-5773 3550 Warrensvüle Lenisr Rd, SK 1-0112 IBUCKEYE JEWELERS BRILLIÁNSOK, ÓRÁK ÉKSZEREK, EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS | 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20. OHIO Telefon: RA 1-0584 L0VÁSZYIMBE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Sídéi Market House JOE BE SSL ER AZT ARABIA HOGY PRÓBÁLJON MEG EGY EURÓPAI HÍVÁST “Ha annyi ideig halasztja a hívást, mint én, ne várjon tovább,” mondja Joe. “Az emberek azt mondottak nekem, hogy a hivás túl drága, és hogy nem lehetett jól hallani, ami, természetesen, nem igaz!” “Csak nem régen jöttem rá erre, amikor sógoromat hívtam Némtország­­ból. Amikor hangját meghallottam és milyen tisztán hallottam, nem akar­tam elhinni. Soha annyi izgalmat egy levél vagy távirat nem adott.” Próbálja ki személyesen. Magyarországi beszélgetés dija csupán $12.00 az első három percért, plusz adó. Hívja az operátort és mondja meg neki, hová akar beszélni. Ilyen könnyű az egész. the OHIO BELL telephone company

Next

/
Thumbnails
Contents