A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-18 / 42. szám

c-Jjtk OLDAL LECSAPOTT AZ ANGOL BOMBA Az angolok, akik sajátos természetüknél fogva idegenkednek a nagyotcnondástól, azt jelenítik Ausz­tráliából, hogy ott felrobbantották a 12-ik kísérleti atombombájukat és ennek hatalmas pusztító ereje még a várakozásukat is meghaladta, meglepte még a tudósokat és technikusokat is, akik a bombát meg­alkották. A lángok négy mérföld körzetbe hatoltak be és még öt mérföld távolságban is egy angol tiszt lábszárairól leperzselte a szőrt a robbanásokozta hő­ség. A kísérlet sikere alapján az angol kormány köz­li mindenkivel, akit illet, elsősorban a szovjettel, hogy: mig Anglia eddig csak védekezésre szolgáló fegyvereket gyártott, ezzel a 12-ik, ausztráliai pusz­taságban felrobbantott atombombával megalkotta a támadó fegyvert is — ha bármely ellenség (a szovjet) atomháborút kezd, Anglia atomtámadással tud ilyen háborúban résztvenni bármely ellenség (szovjet) el­len. Az Ausztráliában felrobbantott atombomba olyan, amelyet rakéta visz el a célponthoz, és ezzel a rakétával olyan messzire lehet kilőni, mint az ame­rikai és az orosz rakétákkal. Ez a megállapítás vi­lágraszóló jelentőségű, annál is inkább, mert az egész világ tudja az angolokról, hogy nem hősködők, nem hazudozók, ne mcsinálnak technikai sikereikből pro­paganda-pecsenyét, mint Kruscsevék. Az angol bejelentés érthető — és örvendetes — meglepetést keltett Amerikában. És még nagyobb meglepetést keltett az a közlés, hogy az angolok ra­kéta és atom technikája még az amerikainál is fej­lettebb, aminek az a magyarázata, hogy ők saját tech­nikai kutatásaik mellett megkapták az amerikai ku­tatás eredményeit is. Mindez oly hidegen hangzik, mint egy tudomá­nyos beszámoló; semmi érzelgősség, semmi lelkende­­zés, semmi büszkélkedés. Úgy beszélnek az angolok erről az uj nagy sikerükről, mint egy technikai tel­jesítményről. De a hamu alatt izzik a parázs. Ret­tentő haragjukat a hamuba temetik az angolok. Ha­ragjuk az izzás fokát érte el tavaly novemberben, amikor balsikerü szuezi akciójukat a szövetséges és baráti Amerika egyszerűen letiltotta és a szovjet hogy az angol-amerikai konfliktusból propaganda­pecsenyét süthessen, ráadásul még London bombázá­sával fenyegetőzött. Akkor még talán tervbe sem volt véve a mostani 12-ik, rakétából kilőtt atombomba. De most megvan és most azt üzenik a London bom­bázásával fenyegetőző szovjetnek, hagy “Mi vissza tudunk lőni.” KRUSCSEV FENYEGETŐZIK A békés együttélés prédikátora habzó szájjal fenyegetőzik: Ha az amerikaiak vagy a törökök hoz­zá mernek nyúlni Szíriához, nyomban röpködni fog­nak a szovjet pusztító bombái. Ez csak egy példa a sok közül, a propagandá­ból, amit az első műhold felröppentése alkalmából világszerte megindítottak. Érthetően kihasználják a propagandisztikus értékét annak a ténynek, hogy a műhold felbocsátásával megelőzték Amerikát. A pro­paganda célja annak hirdetése, hogy ime a szovjet a fegyverkezés terén előnybe, fölénybe jutott Ame­rikával szemben. Semmi kétség, ez a propaganda eredményes lesz sokhelyütt, különösen az elmaradott, úgynevezett oémeges országokban, Ázsiában és Af­rikában, ahol a tudatlan népekhez nem jut el Ame­rika hangja és az az üzenet, hogy Amerikának is vannak hasonlóan pusztító fegyverei, miértis Krus­­csev és bandája hiába fenyegetőznek, nem fogják megölelni a tüzes kályhát. Kruscsev büszkélkedett: A bombavető repülőgép kora lejárt, mi ezer meg ezer mérföld távolságba tudjuk röppenteni földrészközi raktétánkat! De Cy­ril Osbourne angol képviselő, látogatóban Moszkvá­ban, megfelelt a nagyszájú szovjet vezérnek: “Ami­kor én Alabamában jártam, ott az amerikai tisztek azt mondták nekem, hogy van nekik is rakétájuk, amely 3000 mérföld távolságba kilőve, pontosan be­letalál olyan kis célpontba, mint egy football pálya.” Mit szólt ehhez Kruscsev? Hallgatott. A szovjet vezér rettenetes fenyegetései azért nem rettentik meg a világot, mert hasonló dühve' fenyegetőzött ez év folyamán Dánia és Norvégia Nyugat-Németország és Franciaország felé és — mindenhonnan azt a választ kapta, hogy “a mi olda­lunkon is vannak ugyanolyan hatalmas fegyverek.’ NYUGTALAN LENGYEL DIÁKOK Varsóban négy éjszakán át zavargások voltak, a diákok több szabadságot követelnek. Jellemző, hogy a legtöbb kődobás a Sztálin által ajándékozott Kul­túrpalotának jutott. A rendőrség gumibottal és könnygázzal kergette szét a tüntetőket, akiknek nagy része azonban nem diák volt, hanem — ha hinni le­het Gomulka pártvezérnek — csőcselék. A diákok s több szabadságért való harc folytatását határozták el, de törvényes formák közt. Ilyen utat ir majd le a föld fölött az amerikai Vanguard rakéta, amely kirepiti a világűrbe az első amerikai müiolygőt. A SZERELEM SÖTÉT VEREM Nem akart ímegvénülni, az­ért kellett meghalnia Dorothy West Blum 56 éves ki vénült színésznőnek. Tizenhat éves üu volt a szeretője. Az utolsó éjszakán fél óra hosszat vol­tak együtt és amikor a fin laza akart menni, az asszony irőszakoskodott, azzal fenye­getőzött, hogy sikoltozással botrányt fog okozni ... A fiú torkonragadta és agyon­­izurta Dorothyt. Aztán a vé­res kést. zsebrevágta és el­ment — 17 éves barátnőjéhez, Victoria Schrotterhez. Thomas J. Moore, a 16 éves szerető és gyilkos, fejtörős feladat elé fogja állítani a Ír­ek elemzőit és a törvény em­bereit. Édesanyja szomorúan és haragosan csak ennyit mon-1 iott, amikor a fiú letartóz- j tatásáról értesült: — Ha ezt tette, akkor csak azért tette, mert félt, hogy megint verést kap. Kitől kapott verést a fiú? Néhány héttel .ezelőtt a fiút rendetlen viselkedés mi­att letartóztatták, ő tovább is rendetlenkedett, dulako­dott a rendőrrel és a rendőr őt oly alaposan elpáholta, hogy a hátán véraláfutott sebhelyek napokig sajgó fá­jást okoztak. Az anyja meg­mutatta az újságíróknak a fényképet, amelyek ennek az alapos elpáholásnak nyomait mutatták. Thomas a fiatalkorúak Ju­rájától feltételes Ítéletet ka­pott és azon az éjszakán, ami­kor a szerelmes idős asszony sikoltozással, botránycsinálás sál fenyegetőzött, a fiun ré­mület vett erőt: ha megint rendőrkézre kerül, újra em­bertelenül elpáholják . . . Ré­mületében rárontott az’ asz­­szonyra, fojtogatta, aztán többször késsel beleszurt az asszony meztelen testébe. Thomas az iskolában jó magaviseletü volt, jól tanult, aztán kitanulta a villanysze­relő mesterséget. Bizalommal tekintett a jövő elé és komoly szándéka volt, hogy pár év múlva feleségül veszi szive választottját, a 17 éves Vic­toria Schrottert. Victoria anyja már jóelőre bele-egye: zését adta, hogy ez a jó fiú vegye majd el feleségül a le­ányát. Most mindennek vége. T'ho­­masra súlyos büntetés vár és az ártatlan kislány is fogház­ban van, őrizetbe vették, hogy a nyomozó hatóságok rendelkezésére álljon mint tanú. Ha egyébről nem is tud Victoria, arról be tud számol­ni, hogy milyen magyarázat­tal vitte el az ő lakására a tett után Thomas a meggyil­kolt asszony karkötőóráját és kis rádióját. És ki fogják kér­dezni Victoriát arról is, hogy vájjon igaz-e, hogy ő néhány nappal azelőtt szakított a fiú­val ? A Second Avenue tájékán, ahol a fiú éjszakánkint kó­borolni szokott, nem sok jót mondanak róla. Állandó ven­dég volt a bárokban, sörözött. Kiszolgálták, mert 21 éves­nek mondta magát és 21 éves korát igazolta is — hamisí­tott sorozási kártyával. A hét legjobb vicce Szovjet küldöttség szemlé­lődik az Egyesült Államok­ban. Az egyik elvtárs autóüz­letbe téved és kérdezősködni kezd: , Kérem szépen, mennyi idő alatt lehet engedélyt kap­ni autóvásárláshoz? — ,Ne:n kell engedély — kifizeti a kocsi árát és haza­viheti. — Hm. No és havonta mennyi benzinre szól a jegy? i— Jegy csak a villamoson van, kedves uram, — bárme­lyik gazolinállcmáson annyi gazolint kap, amennyit akar. — Sajátságos. Aztán mond­ja csak, hány mérföld körzet­ben lehet használni az autót? Az Államok egyik végétől a másikig — feleli a tulajdo­nos, mire a szovjet honpolgár gúnyosan jegyzi meg: — Micscüa fejetlenség van itt! * A legnehezebb dolog a vi­lágon: ha az ember tudja, ho­gyan kell valamit csinálni és végignézni, hogy rosszul csi­nálják, anélkül, hegy az em­ber egy szót is szólhatna elle­ne. Épül az amerikai rakéta állomás Floridában. SZÉGYEN! A nemrég megalakult füg­getlen afrikai néger állam Ghana pénzügyminisztere most Amerikában van. Dover delawarei város határában betért egy országúti vendég­lőbe ebédre, űe kitessékelték, mert színes ember. G-bedemah pénzügyminisz­ter tovább utazott New York­ba és ott igy nyilatkozott: “Ha az Egyesült Államok al­elncike ghanai látogatása alatt az én házamban ebédel­hetett, ha Adlai Stevenson az én házamban elfogadta a szi­ves vendéglátást, nem látom be, miért kell engem kidobni egy amerikai országúti étte­remből.” Szégyeihstj ük magunkat. De ezt a szégyent nyomban le kell mosnunk magunkról. Ezért Eisenhower elnök meg­hívta a néger pénzügyminisz­tert reggelire a Fehér Ház­ba. Clevelandi Hírek A városi-megyei bond kibocsátást pártolja a Kereskedelmi Kamara Minthogy az előválasztá­son Celebrezze polgármester elnyerte a leadott szavazatok laibszolut többségét és ennél­fogva a november 5.-i válasz­tás alkalmával nem lesz ver­sengés a polgármesteri tiszt­ségért, attól kell tartani, hogy sekan távol fognak ma­radni a szavazóhelyiségektől. Ennek káros következményei lehetnének, mert november­ben fontos bond (kölcsö-nköt­­vény) kibocsátások felett is döntenie -kell a város és a -me­gye szavazópolgárságának, s ilyen bondok megszavazásá­hoz az egész szavazópolgár­ság többségének szavazatai szükségesek. Ez okiból -nagyon fontos, hogy a város és a megye la­kossága tisztában legyen a bondok jelentőségével, azzal, hogy a felveendő kölcsönök a jövő fejlődést szolgálják. A clevelandi Kereskedelmi Kamara pártolja az összes bondok kibocsátását -é-s főleg arra mutat rá, bogy a terv­bevett . közmunkák folyomá­nyaképpen privát tőke is nagy befektetéseket eszkö­zölne. Például ha a város né­pe -megszavaz 15 millió dollár bond kibocsátást egy kiállítá­si és konvenciós épületre, pri­vát tőke további 4-5 millió dol­lárt fektetne be egy iroda­épület és egy szálloda épit-é­­seoe. A megye 8 és egynegyed millió dollár összegben szán­­d ékozik kölcsönkötvényeket kibocsátani a Lakeside bíró­ság 'épületének modernizálá­sára, a megyei repülőtér ki­építésére és a választási hi­vatal részére uj -épület építé­sére. Ezenkivül 8 millió dollár kölcsönt akar felvenni a Pub­lic Library, hogy -megvásá­rolhassa a központi könyvtár mellett a Plain Dealer épüle­tet. A Board of Education 15 milliós építési programot ter­vez a következő három évre. Mindezeknek a progra­moknak -megvalósitása köz­érdek és a végeredményben­­minden szavazópolgárnak ér­deke, hogy Cleveland és kül­városai fejlődjenek. AGYONTAPOSTA ÖREG FELESEGET Greenwald Ádám, 4417 Bridge avenuei lakos részeg fejjel összeveszett feleségével sz. Hosza Júliával, mert nem ízlése szerint készítette el a vacsorát. A hatalmas terme­tű férfi földhöz vágta a kis törékeny 72 éves asszonyt és addig taposott rajta, amíg % halt. A rendőrség beibört .!­­nözte Greenwald Ádamot.. A COMMUNITY CHEST GYŰJTÉSI KAMPANY TÍZ NAPON AT A Community Chest szer­vezete, amelybe nagyszámú jótékonysági egyesületek, se­­gitőegyletek és emberbaráti intézmények tartoznak, meg­kezdte 40-edik évi gyűjtését, 124 RED FEATHER AGENCIES hogy az idei évre előirányzott 9 -és fél millió dollárt össze­gyűjtse. A múlt esztendőben minden korábbi eredmnyt felülmúlt a gyűjtés eredménye, de idén még ezen is túl kell tenni, mert az előirányzat máris 7 százalékkal felette áll a múlt évi gyűjtési eredménynek. Tíz napig fog tartani a kampány és ezalatt nemcsak az utcán, nyilvános szórakozó helyeken -és sportpályákon s a külömböző egyházak tem­­pilomaiban és gyülekezetein találkozik a clevelandi em­ber a pirostollas gyűjtőkkel, de bekopogtatnak a magán­­házakba, az üzletházakba és a gyárak irodáiba is. Már a gyűjtés megkezdése előtt befolyt önkéntes adomá­nyokból 450,000 dollár. A töb­bit majd az a 46,000 önként jelentkezett gyűjtő feladata lesz összeszedni. A Community Chest 1957 évi gyűjtésének jelszava, a mely a felragaszokon is ol­vasható: “(Be Glad You Can Give”, azaz “Örvendj, hogy képes vagy adakozni. ----------------------------:--------- BUCKEYE JEWELERS OPTIKUS SZOLGÁLAT brilliánsok, órak ÉKSZEREK, EZÜSTÖK Szemorvosa előírását gondosan és KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER pontosan teljesítjük. Szemüvegeket JAVÍTÁS iavitunk, szorosabbra csinálunk. 1 1 Cl 1 Dl irVTVT DO Előirt üveget megfelelővel pótolunk. X XÖX X DUCNr I E 1\U* CLEVELAND 20, OHIO PRECISION OPTICAL Telefon: RA í-0584 íj dispensing co. ........ ......... L. V. PROHASKA -Magyarul beszélünk ___ - ____ LI mim mi i ■ 3315 Euclid -a. Cleveland Ohio L0VASZY IMRE 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5773 Házi Készítésű Kolbászok 3550 Warrensville Center Rd. _ , _ . SK 1-0112 F-* e* F-2 Stand — —.........— - -......-...— , West Sidei Market House A JOBB Építész Vállalkozók M0NCRIEF • NYÁRON HŐSIT LÉGSZABALYOZÓT HASZNÁLNAK • TÉLEN FŐT á j-Ó PASS'j. OH

Next

/
Thumbnails
Contents