A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-08 / 6. szám
2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY ■Szerkeszt» jég és kiadóhivatal — Publication Office »736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: | SUBSCRIPTION RATES: 6gy évre_________________$6.00 One Year _______________$6.00 Fél évre _________________$3.50 | Half Year________________$3.50 :tered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A POLITIKA ÁGYASTÁRSAI Régi kiszólás, hogy “a politika furcsa ágyastársakat teremt” — és sohasem volt igazabb, mint Saud király esetében. Staud király egy feudális arab zsarnok, aki amerikai olajmilliókból fantasztikusan fényűző életet él. Évi 300 millió dolláros jövedelméből 28 mesés palotát épített. Természetesen nagy háremet tart fenn, és a “hihetetleneket” megalázó bánásmódban részesíti. Zsidók nem léphetik át az ország határát, sőt aki Izraelből levelet kap, azt deportálják. Keresztények nem tarthatnak istentiszteleket. Vasárnaponkint egy lelkésznek titokban kell Saudi Arábiába repülni és mint “tanító” adja meg foglalkozását a hatóságoknak. Nők nem mozdulhatnak ki az amerikai vállalat telepéről, mert “sérti a király tekintetét”, hogy nem viselnek fátylat. A rabszolgaság elfogadott intézmény az országban. Ennek az országnak uralkodója kapott ünnepélyes fogadtatást egy keresztény országban, egy keresztény államfőtől, akit ő “hitetlennek”, gyaur-nak nevez. De amint mondottuk, a politika furcsa ágyastársakat teremt. New York városa megengedhette magának a fényűzést, hogy kifejezést adjon érzelmeinek, amikor nem adott hivatalos fogadtatást a királynak. De a new yorki polgármester nem felelős külpolitikánkért. Sajnos, a felelőség gyakran olyan kötelezettségekkel jár, amelyeket kénytelenek vagyunk fogcsikorgatva is vállalni. Tesszük ezt azért, csakis azért, mert az arab zsarnokkal való alkudozásunk hozzájárulhat a közelkeleti béke megóvásához. Dr. Paul Dudley White, az elnök orvosa, ismert szivspecialista Bostonban, háza előtt havat lapátol. Szerinte senkinek sem kell meghalnia szivroham következtében hólapátolás közben, ha időközben pihen és kis szünetet tart. DERŰS HISTÓRIÁK A RÉGI MAGYAR ÉLETBŐL HAMIS LENINISTÁK A sztálinisták most azt mondják, hogy ők leninisták; olyan jó leninisták, mint a lerombolt és újra felépített Sztálin volt. Nem igaz! — mondja Earl Browder, az amerikai kommunisták sok éven át volt pápája, akit Sztálin 1945-ben lerúgott a trónjáról. Browder, aki kiismeri magát a Lenin-irodalomban, azt mondja — és állítását idézettel hitelesíti —, hogy Lenin több mint 40 évvel ezelőtt óva intette a szovjetet olyasmitől, amit november 4 óta Magyarországon csinál. Lenin 1916-ban azt irta, hogy a kommunista forradalomnak számolnia kell azzal, hogy a nép fellázad ellene. Számolni kell azzal, hogy ha a kommunizmust terjeszti, uralma alá hajt más népeket, megeshet, hogy az elnyomott ország népe fegyveresen ellent fog állni. Nos, ez az, ami Magyországon történt. A szovjet magyarországi helytartói utján ráerőszakolt a magyar népre egy olyan uralmat, amelynek jelszava ugyan a kommunista rend fenntartása és megerősítése, lényégé azonban a szovjet által való kizsákmányolás, elnyomás volt. Ez ellen lázadt fel — Lenin elképzelését megvalósítva — a magyar nép. Lenin az erőszak politikáját hirdette, de nem a mértéktelen erőszak politikáját, és nem olyan erőszakot, amely a szovjet saját követői ellen irányul. A Rákosi banda azzal követett el öngyilkos hibát, hogy úgy elnyomta, úgy kiszipolyozta a szovjet érdekében a magyar népet, mintha a nép csupa bankárokból és nagybirtokosokból állt volna. A lenini bibliából a leninisták egyebet is tanulhatnak, mondja Browder. Amikor az orosz bolsevikok győztek és hatalmukba kerítették az állami gépezetet, Lenin megsejtette, hogy a szovjet vezérei idővel hatalmi tébolyba fognak esni és olyan önkényesen, olyan erőszakosan fognak kormányozni, mint a cárok. Ezért mondta vezértársainak: A forradalom nem tarthat örökké. Eljön az idő, amikor bölcsen mérlegelni kell, hogy elérkezett-e annak az ideje, hogy a forradalom lelassuljon és helyet adjon reformoknak, békés változásoknak a nép érdekéiben, a nép életszinvonalának emelése végett. Ha a reform szükségességét a szovjet vezérek nem ismerik fel idejében, el fognak bukni. Nem külső ellenség fogja a szovjetet összetörni, hanem a belső ellenség: saját népe. Browder megjegyzi: A szovjet belső bomlása már megkezdődött Lengyelországban és Magyarországban. Ezt elkerülhették volna, ha megszívlelik Lenin tanítását. Hazugságverseny A múltkor, — beszélte egy fővárosi társaságban egy huszárhadnagy, — sürgönyt kapok a menyasszonyomtól, hogy menjek rögtön Gödöllőre, mert atyja komolyan meg betegedett. Gyorsan kihajtattam a pályaudvarra, de a vonat épen az orrom előtt indult el. Nem sokat gondolkoztam, hanem megnyergeltettem a lovamat és félóra múlva künn voltam Gödöllőn. Ennek a füllentésnek az lett a következménye, hogy a társaság többi tagjai is hihetetlen dolgokat meséltek, végre egy fiatal orvos vette át a szót: — Egy betegemet vadásizaton hátba lőtték, mindazonáltal gyalog bement a mintegy két mértföl dnyire fekvő városba. Minthogy a lőcsatorna rendkívül mély volt, kijelentettem, hogy ilyen körülményeik között egymagámban nem vállalkozom a műtétre. Ekkor a beteg hirtelen heves fájdalmat kezdett érezni a gáltam a fájós lábat és képzeljék csak, kényelmesen kivettem a golyót, mely a hoszszu gyaloglás folytán kétségtelenül lecsúszott a beteg sarkába ! — Kedves doktor, ■— vágott közbe a huszárhadnagy, — ez már borzasztó füllentés. Ezt senki se hiszi el önnek! — Hogy-hogy? — válaszolt nyugodtan az orvos, — hiszen a. háttól a sarkig a távolról sem olyan hosszú az ut, mint Budapestről Gödöllőig. Nem adózunk! A BachJkorszak idején egy felszólítás jön a megyékhez, hogy egy uj dolog keresztül viteléhez a megyék is hozzájáruljanak pénzzel. A kát. pap feláll s beszédet mond ellen^, egy uj adózás lenne. Szavait ekként végzi: — Én csak azt mondom, nem adózunk! A református pap feláll s azt mondja kemény hangon röviden: — Istennyilát adunk! Mire a lutheránus áll fel s jobb lába sarkában. Megvizs- így szól: A Jó Pásztor Verses Krónikája , UJ MAGYAR GOLGOTA FELÉ Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ NŐNEK, EGYRE NŐNEK a golgotás árnyak s egyre csonkábbak a lenyirt turulszárnyak. Rend van újra otthon, muszkák véres rendje s ráhull a magyarra a temetők csendje. Sokszor álmot látnak: nem tart már sokáig, amig a megváltás valósággá válik. Álmukban villámok és bércek harsogják: “Szabad lesz jövőre a rab Magyarország!” De ha felébrednek, tovább tart az éjjel s álmaik a muszkák durván tépik széjjel, óh mily szép volt álmuk: szabadság, megváltás! És mi rá a válasz: börtön, deportálás! GOLGOTÁS MAGYAR UT szegekkel kiverve: Szent magyar szabadság véresen leverve. Szolgaság a sorsuk, éhbér szolgabérük s csapra ütve hősi drága magyar vérük. Gúzsba verték testük, lerombolták telkük s csak titokban szárnyal kinpadra vont lelkűk. Álmodják: a szikra lassan tüzzé éled, csakhogy lelkűk százszor csalódásra ébred. Némán kell türniök a muszka csúfságot s összecsukott ajkkal tűrni a korbácsot. De bár ütik, rúgják, nem fér hozzá kétely, hogy a muszkalélek sarkukig sem ér fel. ÖRÖK A GOLGOTA és örök a járom, míg a muszka diktál Rab-Magyarországon. Kalász is hiába ring a rónaságon, amig a muszkagőg ül Magyarországon. Hiába lesz szüret, hiába aratás: gyász és temetés lesz rá a visszahatás. Hiába nyit a rügy s bont kelyhet a virág, amig magyar földön tart a muszkavilág. Hiába zeng a bérc s szól Tihany visszhangja, mig nyakukon Moszkva sokezer bitangja. Egyre temetjük a magyar szabadságot: mikor verjük szét a véres muszkajármot? —■ Se nem adózunk, se Istennyilát nem adunk. A megkerült éra Vigécz Jákó egyszer felső Magyarországon utaztóban meglátogatta az ... .i rabbinust. A fehérszakállu, jóképű öreg pap szivesen fogadta vendégét. — Mivel lehetek szolgálatodra édes fiam? — Egy kis szívességre kérem tisztelendő ur. Én holnap kimegyek a falukra üzleteket csinálni, kint leszek egy hétig. De az aranyórámat és láncomat nem akarnám magammal vinni, mert még meg támadnak érte. Ha volna szives és megőrizné azt nekem, amig visszajövök érte. — Nagyon szivesen édes fiam. Csak tedd le oda a;z asztalra. Mikor visszajössz, elveheted. Egy hét múlva jelentkezik Vigécz Jákó. Benyit a rabbihoz és szép jó reggelt kíván. — Fogadj Isten, édes fiam. Mi járatban vagy nálam? \ — Az órámért, láncomért jöttem, tisztelendő atyám. — Micsoda óráért? Micsoda láncért? Talán el vagy te tévedve, kedves fiam? — Hát nem emlékszik, hogy egy héttel előbb itt hagytam az órámat? — De hiszen már elvitted tőlem ezelőtt három nappal. Vigécz Jákó szalad a bíróhoz. Megindul a pör. A rabbi berendeltet vagy húsz tanút, az egytől-egyig megesküszik rá, hogy jelen volt, mikor Vigécz Jákó elvitte az aranyóráját láncostul. Vigécz Jákó tehát elveszitetet a pőrét. Mikor a tárgyalási teremből kijönnek, a rabbi félreszóllitja ellenfelét, kiveszi a kaftánja zsebéből az aranyórát, meg a láncot és szépen visszaadja. Vigécz Jákó nagy szemeket mereszt: — Nem értem' De hát mire való volt akkor ez az egész komédia? A rabbi ravaszul hunyorgatott a szemével: — Én csak meg akartam néked mutatni, fiam, hogy micsoda embereknek vagyok én a rabbinusa. A Petőfi-utcában A Petőfi-utcában, — békekorszakban —- sok az olyan apró üzlet, amely fölött óriási tábla hirdeti, hogy ott “valódi uraságoktól levetett ruhák” és egyéb holmik kaphatók. Az üzletek tulajdonosai rendesen kint ülnek a boltajtóban és barátságos felszólitásokkal igyekeznek magukhoz csábítani a járókelőket. Egy délelőtt végigment az utcán Ivánfi Jenő, a Nemzeti Színház néhai nagy művésze. Nem volt vásárló szándéka, csak épp arra járt Óvatosan UR £S PARASZT A New York Times 1911 évi .számaiban lapozgatva, a következő érdekes nagyváradi híradásra bukkantunk: Gendlich József bihartordai földbirtokos szorgalmasan és lelkesedéssel tanulmányozta a nemrégen elhunyt nagy orosz Írónak, Tolsztojnak munkáit s valósággal a rajongásig hive lett az orosz próféta tanításainak. Elhatározta, hogy minden tekintetben Tolsztoj elvei szerint rendezi be életét s arra fogja szentelni minden törekvését, hogy minél szélesebb körben terjessze Tolsztoj tanításait. Természetesen ő maga akart jó példával előljárni. Bihartordai földbirtokán együtt dolgozott napszámosaival és cselédeivel: a gazdasági munkában vállvetve fáradozott, éppen úgy, mint akármelyik napszámosa. Cselédeinek, munkásainak az átlagos béreknél és napszámnál jóval tekintélyesebb összeget fizetett, mint azon a vidéken szokásban van s azonkívül megígérte nekik, hogy annak idején, ha az aratást befejezik, egyenlően fog velük osztozni a birtok jövedelmén. A földbirtokos hozzátartozói természetesen nem jó szemmel nézték Gendlichnek ilyen módon való gazdálkodását, sőt még jobban elfogyott a türelmük, mikor a földbirtokos elhatározta, hogy ezentúl úgy ő maga, mint családjának tagjai parasztos módon fognak élni; sem lakásban, sem ruházkodásban, sem szokásokban nem akart cselédjeitől különbözni. A családtagok, akik korántsem voltak ennyire hívei Tolsztojnak, végre is arra gondoltak, hogy Gendlich nem épelméjű. Orvosokkal vizsgáltatták meg a rajongó földbirtokos elmeállapotát s az orvosoktól nyert (bizonyítvány alapján az elmebetegnek nyilvánított embert egy nagyváradi szanatóriumban akarták elhelyezni gyógykezeltetés végett. Ez a törekvésük azonban hajótörést szenvedett a falubeliek ellenszegülésén. A cselédség és a napszámosok nem akarták megengedni, hogy barátjukat s jótevőjüket elmegyógyintézetbe szállítsák s mikor a szanatórium emberei a faluban megjelentek, hogy Gendlichet elszállítsák, kaszákkal és vasvillákkal felfegyverkezve siettek a földbirtokos védelmére. A vérontást csakis az orvosok tapintatos fellépésével lehetett elkerülni. Gendlich egyelőre megmenekült a szanatóriumtól. A család most azt tervezi, hogy a hatóságok támogatását fogja kérni a “beteg ember” elszállítása végett. A falubeliek azt állítják, hogy a földbirtokost csak azért akarják a bolondok házába hurcolni, mert segíteni akart a szegény nép terhes állapotán^ A TALIZMÁN Már a régi egyiptomiak hordtak talizmánt. A skarabeusz nevű szent bogár alakját utánozták égetett agyagból és mindenféle titkos jeleket véstek bele. A félholdalaku ezüst talizmán csak az ókori zsidóknál volt nagyon divatos, de az Afrika északi partvidékén élő zsidóság, mely ragaszkodik a régi hagyományokhoz, ma is hord ilyen ezüst holdacskát, egyik-másik nemzedékről-nemzedékre öröklődik a családban. A rómaiak és görögök egyaránt ismerték a talizmánt, melyet karneolból, ónixból és más féldrágakőből készítettek. Az ametisztet különösen a görögök kedvelték és biztos szernek gondolták az iszákosság ellen. A Krisztus utáni első században Szent János evangéliumának első sorait viselték talizmánul, pergamentre írva. A közép- és újkoron át napjainkig sohasem ment ki a divatból a talizmán, melynek a modern ember életében is nagy szerepe jut. Négylevelü lóherét, szerencse disznót, vagy gombát leányok nyakában is láthatunk s nem egyszer megbotlunk a kis boltok küszöbére szögezett patkódarabban. Ezek már kissé ósdi talizmánok. Nemrégiben egy ötletes amerikai szépség azt találta ki, hogy az Íróasztalára torzképíi kínai bálvány miniatűrjét állította talizmánul — a rossz kedv ellen. Ha valami a tetszése ellen történik otthon, vagy az ura felbosszantja, ránéz a törpe komikus alakjára, akaratlanul is elneveti magát s vége a haragjának. A Keleten boldog-boldogtalan hordja a legkülönfélébb talizmánt, melynek különösen a mohamedánok tulajdonítanak rendkívüli fontosságot. Marokkóban valami varázsport készítenek, melynek az a tulajdonsága, hogy aki a zsebében hordja, ellenállhatatlanná lesz. A szerelmes ifjú jégszivü hölgyének nyakára titkon csipetnyi varázsport hint, s kedvese a szerelemtől elolvadva omlik karjai közé. Százféle más babonás tárgy van divatban még a Keleten, melyek közt fontos szerepe van a bűvös ezüstgyürünek is, amelyért, ha régi, a babonás ember arannyal fizet. a kocsiút közepén ment és érdeklődve nézegette a 'hangzatos cégfeliratokat. Egyszerre, a járda széléről, megszólítja az egyik üzletember. — (Parancsol jó, olcsó árut? A színész végigmérte a kereskedőt: alacsony, tömzsi emberke volt, kopott és meglehetősen piszkos ruhában. — Van az üzletben jó és tiszta ruha? — kérdezte rövid gondolkodás után a művész. A kereskedő arca földerült: — Ó, hogyne volna, nagyságos ur. A legjobb és a legtisztább ruhák nálam vannak. — No, akkor menjen he az üzletébe — és öltözzék át, — mondta a színész, ,
