A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-01 / 5. szám

2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday xHE Published by — Kiadó GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY laeraeszt, ^eg és kiadóhivatal — Publication Office <738 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ELŐFIZETÉSI igy évre _____J___ Fél évre __________ DIJAK I SUBSCRIPTION RATES: $6.00 j One Year _________________$6.00 $3.50 I Half Year_________________$3.50 ■Uered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. Araiivnorszcniek a mesemondó GOMULKA FÉL GYŐZELME A lengyelországi választás eredménye Gomulka ‘‘nemzeti kommunizmusának” nagy győzelme volt, de nagy árat kellett ezért fizetni. A nagy ár annak bevallása volt, hogy a lengyel népnek úgy kellett szavaznia, ahogyan szavazott: a Gomulka-féle kom­munista politikára, mert máskülönben — ha lengye­lek nagy számban törölték volna a listáról Gomulka híveit és az általa ajánlott jelölteket — Kruscsev nyomban Lengyelország ellen küldte volna az orosz vörös hadsereget és olyan vérontást vitt volna vég­hez Varsóban, mint novemberben Budapesten. Ez a veszély nagy és közvetlen veszély volt. Oly nagy és közvetlen, hogy nemcsak Amerika támogat­ta a kulisszák mögül Gomulka kommunista párt­ját, hanem a katolikus egyház is. Mindenütt az or­szágban a katolikus plébánosok egybehívták hívei­ket és csoportosan vonultak a szavazóhelyekre, Go­mulka támogatására.A hangulat izgatott volt, attól kellett tartani, hogy ha Gomulkát az oroszok4 úgy elkergetik, mint Nagy Imrét elkergették, a katoli­kus egyháznak uj, minden eddiginél hevesebb üldö­zésre kell számítania. Gomulka tehát győzött és most tisztogatni kezd, kiseprüzi a lengyel kommunista párt vezető pozí­cióiból az állhatatos, fanatikus sztálinistákat. Mint­hogy legújabb vallomása szerint Kruscsev a sztáli­nisták táborába támolygott vissza, Gomulka győzel­me és a lengyel sztálinisták most folyó kiküszöbölé­se tulajdonképpen kihívás a szovjettel szemben és jelentősége éppen abban áll, hogy Kruscsev és ban­dája kénytelen ezt a kihívást eltűrni, mert olyan ka­tonai győzelemből, mint a magyarországiba szov­jetnek több kára, mint haszna lenne. Szófuikarnak, zárkózottnak' jellemzik a székely népet és mégis amikor megárad belőle a szó, kincses özönnel kapunk belőle. Mesemondók, dalköltők és regélők legmagyarabb, leg­ősibb fészke a Székelyföld. Mialatt más vidékeken a to­vatűnő századok homályába vesztek e népkincsek, a szé­­kelység szívós éberséggel őr­ködik felettük. Székelyudvar­helyt, Lókodon, Telekfalván, Bágyott, Dályán még ma is megtaláljuk a legősibb mese­­motivumokat. A farsang he­tét, vagyis a regölőhetet Kel­tái Gáspár 1552-ben az ördög nagy ünnepének nevezi. Pedig sem tűz, sem viz, sem szurony sem elnyomatás ki nem tudta a székely lelket forgatni. Meg­maradt századokon, de egy év­ezreden át is olyannak, ahogy az Isten megteremtette. Rigmusfaragása, mesemon­dása, élvelődése, úgy buzog belőle ma is, mint meredek hegyfalakról a leszuhogó víze­sés. De minél keményebb-prés alá kerül a székely lélek, an­nál dusab'b zamattal buzog ki belőlük az egymást és önma­gát vigasztaló székely humor izes nedűje. * A székely sohasem siet, de mégis mindenhova elér s nagy eseményeket is igyekszik egy­kedvűen tudomásul venni, ne­hogy a hét lakat alatt őrzött igazi énjét kiszolgáltassa. Ezt bizonyítja ez a kis történet. A falu végén Pál Marciék pi­tyókaföldjén (krumpliföld), egy kupacnál feldőlt Zsiga Sándornak szénával megra­kott szekere. A négy kerék az égnek állott. Arrafelé ballag Sándor egyik komája és meg­kérdi tőle: — Megtennéd-e azt a szíves­séget, komám, hogy segíts raj­tam? — Én meg, egész tiszta jó szívvel, ha egy liter bort fi­zetsz most ebbe a helybe, mert erősen szomnyu vagyok — mondja félig tréfálva a koma. Szóhoz se hagyta Sándort jut­ni, hanem csak húzta magá­val és igy vigasztalta: — Hagyd a súlyba ezt a sze­keret, egyet se busulj, egy szem pillanat alatt bélőjjük ezt a csepp bort, aztán a sze­keret a szénával egy miccre (pillanatra) rendbe tesszük. Már ott is voltak a közeli korcsmában és fogy is egyik liter bor a másik után, úgy­hogy délutánra járt az idő, amikor Sándor megszólalt: — Ejsze, már indulhatnánk, komám! — Rejár érünk. Ne busulj, Sándor. Éjn olyan fájnul meg­rakom. a ’ szekeret, hogy még az apád ^sem veszi odahaza észre, hogy feldőlt. — Az ejsze nem is — szólt keresztbelátó szemmel, duny­­nyogva Sándor, — mert hisz ő a szekér alatt van! Egyik alcsiki faluban ját­szódott le az alábbi kis eset. Idegennek gyakran feltűnik, hogy a legtöbb székely község határában az akasztófa. Régi időből maradt különös emlék, amikor a határvidékeken na­gyon elszaporodtak a gyilkos­ságok. A hatóságok visszaret­­tentés kedvéért akasztófákat állítottak fel a határokra. így várakozott készenlétben egy •aikasztófa, egyik alcsiki falu községházának udvarán, az a különös felirat volt rajta, hogy: “Ha eső van, hadd üs­sön, s ha meleg lesz, hadd süs­sön”. Az egyik közeli faluban, ahol csendesebb vérmérsékletű em­berek laktak, nem volt szük­ség akasztásra. Hogy-hogy- i nem, egyszer csak mégis meg­­| esett egy gyilkosság és mit volt mit. tenni, a szomszéd fa-MONACO TRÓNÖRÖKÖSE Grace Kelly hercegnő roppant szivességet tett Monaco népének: gyermeket szült, amivel biztosí­totta a folytatólagos trónöröklést. Monacóiak szá­mára ez nem érzelmi vagy politikai kérdés: a zse- [ bükről van szó. Ha az ország trónöröklési joga meg­szakad — vagyis az uralkodónak nincs utódja — a* kis hercegség visszaáll Franciaországra. Ez pedig azt jelenti, hogy monacóiaknak adót kell fizetniük, katonáskodniok kell és általában vál­lalni-mindazt a kényelmetlenséget, ami egy nagy ál­lam polgárságával együtt jár. Mint önálló herceg­ség, Monaco a játékkaszinó jövedelméből tartja fenn magát és az adófizetés ismeretlen. A monacóiak öröme határtalan és őszintén szól­va irigyeljük őket érte. Monaco egyike a föld kis pa­radicsom országainak. Monaco nem visel háborút és inváziótól nem kell félnie. Kinek jutna eszébe elfog­lalni egy játék kaszinót? Európa szorongó népei kö­zepette a monacóiak az igazi semlegesség Ararát hegyén élnek. A “fegyveres haderő” 32 főből áll — a belső rend fenntartására — és monacóiak úgy ér­zik, még annak fenntartása is kidobott pénz. Irigykedve — bár az irigység csúnya tulajdon­ság— üdvözöljük őket abból az alkalomból, hogy ez a paradicsomi életmód most ismét biztosítva van számukra és egy amerikai filmszinésznőnek része van benne. Legalább elmondhatjuk, hogy hozzájárult egy kis ország békéjéhez és boldogságához. BOSZORKÁNYOK Hiába mondotta meg annak idején jó Könyves Kálmán király, hogy “nincsenek boszorkányok.” Messze Afrikában, az angol protektorátus alatt álló Barotseland gyarmaton a benszülöttek még mindig hisznek benne. Bűbájosaik, varázslóik uralják a ba­bonás, hiszékeny feketéket. • Nem valami ártalmatlan ostobaságról van szó. Ezek a kuruzslók rituális áldozatokat rendeznek, mert a közhit szerint az emberi test egyes részei gyógy és varázserővel bírnak. De ezeket a testrésze­ket élő emberből kell kiszakítani. Borzalmas kínzás­sal ölnek igy meg embereket, akik hatalmukba ke­rülnek. Az angolok elunták a kegyetlenkedéseket és bí­róság elé állították a fekete varázslókat. Némelyik­nek a sátra mögött egész koponya halmazt találtak. A megölt áldozatok fejeit gyűjtötték össze. Ez volt az ördöngős “doktor” cégére. A bíróság öt és tízévi börtönbüntetéssel sújtotta a kuruzslókat, akiket a fővárosban, Mongu börtö­nében őriznek, nehogy a vidéki “paciensek” kiszaba­dítsák őket. Az emberkinzókat felvilágosító tanfo-A Jó Pásztor Verses Krónikája LEDŐLT h SZÖRNYETEG! Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ LEDŐLT a SZÖRNYETEG, a Sztálin- kőbálvány! Ledönté a népdüh: ásó, kötél, csákány. Iromba nagy feje lent a sárban hever, két karja letörve, nyakán a heveder. Kalapács veri szét átkozott kőfejét, miközben ezerek átkozzák a nevét. Rúgják és tapossák, arcába köpködnek, nagy mulatságára a népi örömnek. Véres bálványzsarnok: ez lett hát a véged! Boldog utálattal tipornak szét téged. Sir kidob magábul, magasság bezárul: gyilkos telkednek fel csak a pokol tárul. MEGBORZONG A SZIVEM, fény hintái lelkemen: ami Pesten történt, dicső történelem. Mint a Niagarán mennydörgő zuhatag, úgy dübörgött Pesten a bosszús népharag. Sztálin szörny-emléke volt a népdüh célja s villámlott a lelkek csattogó acélja. Ki volt Sztálin? Milljók vérszomjas hóhéra: pusztuljon örökre a sztálini éra! Földöntul se legyen soha menedéke, örökre átkozott maradjon emléke! Ember-szörnyeteg volt, vad vérszomjas ordas, bősz toportyánféreg, mindig vérre szomjas. ÖSSZETÖRT A BÁLVÁNY, szennyes sárba fekszik, de átkozott kezek szeleimét élesztik. Véres törpe szörnyek, epigon utódok: Mátyások, Kádárok, egyéb lelki-gnómok. Újra ömlik a vér. Hány liter, hány akó? Láthatatlan újra Sztálin lett a bakó! Ő a ragadozó vérszomjas toportyán, ő ül újra bolsik vérszennyezett trónján. Meghalt, de szelleme újra felkelőben: ő rejtőzik minden bolsi puskacsőben. Ő vágtat száz gyilkos bolsicsapat élén s nagyot hizik újra a SZABADSÁG vérén . . . lyamnak vetették alá és alapvető orvosi ismeretekre tanítják őket. Aszpirint kapnak, hashajtót, kötsze­reket, hogy amennyiben megmaradnak “hivatásuk” mellett, tényleg segítsenek pacienseiken, ahelyett, hogy ostoba babonaságokkal sírba siettessék őket. \ luba mentek az akasztófát köl­csönkérni. Ez azonban nem tetszett a községi bírónak, mert eszébe jutott, milyen nagy üggyel bajjal tudta, csak a bitófát megszerezni, hiszen közmunkával állították fel, de egyben azt is fel akarta a biró tüntetni, hogy mennyire ügyel a közvagyonra. Büszkén uta­sította el a küldöttséget ezek­kel a szavakkal: — Abbizony, mi magunk­nak s nem kendteknek csinál­tuk az akasztófát! * Az 1880-as években telepe­dett le Csikszentmártonban Magyar István uriszabó. Azon­ban a községben mindenki, még a jegyző is, székely haris­nyanadrágban. járt és. igy az uriszabó kénytelen volt efféle munkát is elvállalni. Ebben az időiben mértékül hosszú zsine­get használtak a szabók, ame­­lyen az egyes részletmértéket csomókkal, göcsökkel jelölték meg. Az uj szabó azonban mé­rőszalaggal, vagyis centimé­terrel dolgozott és igy diktált mérés közben, amikor Baróthy János atyánkfiáról is méretet vett a (harisnyanadrághoz: — Derekában 70 szendiimiéter combon 24 szendiméter, szár­­hosszuság 34 szendiméter stb. Baróthy csak ámult-bámult az ismeretlen varázsszavakra. Ám a harisnyaszabáshoz nem szokott mester alkotása nem sikerült és amikor hazaszállí­tották a kész harisnyanadrá­got, sehogyan sem illett Baró­­tihyra, aki méltatlankodva tört ki a mester felé: __Tudtam es, hogy nem fog sikerülni, hiszen ecsémuram Szent Demeterre szabta azt. Pedig ki a súly tudná megmon­dani, hogy őszentkegyelme mekkora ember volt kétágú korában ? íi’ Se szeri, se száma azoknak az eseteknek, mikor a törvény elé kerül a góbé, és bizony em­ber legyen a talpán az a biró, aki egyenes feleleteket tud be­lőle kicsikarni. Ártatlan kép­pel szedi rá őt is a következő történetke szerint. Az egyik oc.n.1 faluban a.bí­róság elé állítottak egy szé­kely atyafit és azzal vádolták, hogy az egyik csendőrt ő ölte meg orvul baltával. — Ismeri ezt a fejszét? — kérdi a bíró. — Nem ismerem. Sohasem látám — védekezett a székely. —Akkor vigyék vissza a börtönbe — hangzott a biró szigorú szava. — Majd vallani fog holnap. Másnap újra elővezették és kérdi a bir: — Ismeri ezt a fejszét? — (Ismerem, üsmerem — felelte határozottan a vádlott. A biró társai felé suttogva igy szólt: — Végre vallott. A gyilkos ő. Halálbüntetést szabok rá. Aztán a góbéhoz fordult: — Persze, hogy ismeri. Mindjárt tudtam. No és hon­nan ismeri? — Hát a tegnap mutatá meg nékem a biró ur — felete nagy ártatlanul a vádlott góbé. * Egy szárazpataki székely gazda a hetvenes években egyetlen fia neveltetésére csaknem egész vagyonát rár áldozta, de amikor mindez eredménytelen maradt, igy sóhajtott fel elkeseredésében: — Ó, hány tehén árába ke­rült ez az egy ökör! *. Törökbuza, vagyis tengeri­­sütögetés közben hogy-hogy­­nem, de Están bá’ ruhája tü­zet fogott; elégett az istenad­ta Están, aztán meghalt. Te­metésén a kádenciáiról hires daróci kántor mondta a mag­vas búcsúztatót- a- halott nevé­ben; 1848-AS EMLÉKEK A MEGHÓDÍTOTT VÁRMEGYE \ Mikor Görgei Léva felé tartott, Hontmegye csá­szári biztosai elszeleltek. Április 12-én aztán két deli huszár vágtatott be Ipolyságra, leszedették a sárga­fekete zászlókat s mindenhová nemzetiszin zászlót tűzettek. Majd berobogtak a megyeházára s nagy kardcsörtetés és sarkantyupengés közt beállítottak Bolgár Gábor alispánhoz. — Bizonyítványt kérünk, tekintetes uram —• mondták a huszárok. — Bizonyítványt? Miről? — Miről, miről? Hát arról, hogy elfoglaltuk a vármegyét. Az alispán jót mosolygott a huszár furfangon s annak rendje és módja szerint kiállította nekik a nagy pecsétes bizonyítványt, hogy a mai napon el­foglalták a vármegyét. A. huszárok zsebregyürték az írást s oly büsz­kén vágtattak tovább a meghódított vármegyén, mintha legalább is egy osztrák brigádot vertek volna széjjel. No de igazuk is volt, mert attól fogva magyar kormánybiztos, Boronkay Lajos parancsolt a várme­gyében. ILYEN KELLETT VOLNA VAGY SZÁZ! Schwechát alól busán tértek vissza a kaszás nemetőrök. Mikor egy pár gránát pottyant közzé­­jük, azt hitték a jámborok, hogy egy sereg tüzes ördög ugrott ki a földből s menten felfalja őket. Per­sze ágyújuk nem volt, röppentyűt még sohase lát­tak, nem csoda hát, ha igyekeztek minél messzebbre jutni az ellenségtől. Egy tüzérüteg, mely König főhadnagy parancs­noksága alatt állott, a Moson felé vezető utón talál­kozott velük. Éppen pihenőt tartottak s az ágyuk szép sorjában álltak az országúton. A nemzetőrök, akiknek a kasza rudján lógott az elemőzsiás tarisz­nyájuk, körülállották az ágyukat és nagyon megbá­multák. A tüzérek magyarázgatták nekik, hogy mi­kép kell lőni velük s megmutogatták nekik a nyolc­fontosokat. — Ilyen kellett volna nekünk vagy száz, — mon­dotta egy atyafi. — De voltak ám ennél tizszerte nagyobbak is a németeknek — köhintett rá egy másik s mikor látta, hogy nagyot bámulnak rá a tüzérek, önérze­tesen folytatta: . , — Aztán felhúzta azokat a Szent István tornyá­ba s csak úgy söpört onnan bennünket. ÁRULÓNAK NEM FŐZ Mikor Windisehgratz herceg a moóri csata után a fővárosba vonult, délben egy dragonyos csapat állt meg a Károlyi-palota egyetem-téri kapuja előtt. A tiszt, aki Jellasieh szállásmestpre volt, hivatta Bárt­fay Lászlót, a grófi ügyészt s felszólította, hogy mu­tassa meg azt a lakosztályt, ahová Jellasichot elszá!­­lásolhatja. Bártfay a kertre nyíló épületrészt mutatta, cSa a tiszt ráförmedt: — Ez kicsi, olyan nagy urnák utcai lakás kell. Bártfay erre kelletlenül kijelentette, hogy azt is átengedheti. — Muszáj! — kiáltotta a tiszt. Majd kissé lassabban ezt is hozzátette: — S ő exellenciájának koszt is kell. Bártfay ezt is megígérte, aztán sietett le a kony­hába, hogy értesítse a magas vendégről a cselédséget. A szakácsnő éppen a levest akarta befőzni s egy marék tészta volt a kezében. Jó tenyeres-talpas asz­­szonyság volt, aki a honvéddé lett sze.kács helyét de­rekasan megállotta. Amikor az ügyész közölte vele a váratlan újságot, a gyúródeszkára dobta a tésztát, összecsapta a kezét s felsikitott: — Mit? Még hogy én ennek a hazaárulónak főz­zek is. Kérem a béremet, megyek a Jancsim után markotányosnőnek. A nyers törökbuzát addig sütögettem, Mig végre magam es pecsenyévé sültem. Ne sír­jatok immár, jobb inkább okulni: A sült törökbuzát leg­jobb nyersen enni. Magyar menekültek a bécsi táborban kifüggesztett névsort tanulmányozzák, ismerősöket keresve. melyek humorából

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents