A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-03-23 / 12. szám

2-IK OLDAL A JÖ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1>5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: £gy évre _______:_________$6.00 í'él évre _________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year _______________$6.00 Half Year_______________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at thfe Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. FÖLDRENGÉS Amerre nézünk a térképen, mindenütt reng a Föld, hol háborognak, hol tüzet clkiádnak a hegyek. A népvándorlás óta nem volt ilyen viharos korszak az emberiség életében. Ma nekem, holnap neked ... — mennyire igaz ez az ősrégi mondás! A világháborúban megsemmi­sítő vereüéget szenvedett Japán, és mégis, most vi­rágba és termésbe szökken a sárkányfog, amelyet a japán imperializmus vetett. A japán imperializmus jelszava — Ázsiát az ázsiaiaknak! — a nagy vereség ellenére győzelemre vitte a gyarmati sorban, elnyo­mástan élt nemzeteket. India elnyerte függetlensé­gét, Kína is független lett a Nyugat hatalmától, de új­fajta rabságba esett. A többi ázsiai országok is sza­badok lettek, a Nyugattól szabadok, de keserű az ize a szabadi ágnak egyikben ás, másikban is, Észak- Koreától Észak-Vietnamig, és a kommunista rabság veszedelme fenyegeti a még be nem hódolt kisebb országokat, , ^ Afrika arab népei láziban égnek. Fellázadták előbb az angol, majd a francia gyarmati kormányzat ellen és most nincsen és sokáig nem lesz békesség a földjeiken. Az angol-francia uralomnak befellegzett Afrika északi országaiban és most Egyiptom katonai klikkje szovjet fegyvereket vásárol, hogy uralmát ki­terjeszthesse a felszabadulás utján levő többi arab országokra. Oly viharos az arabok szabadságvágya, hogy az egyedüli arab gyarmatban, amelyet még nem reszkettetett .'me'g a földrengés, Spanyol-Marokkó­ban, a spanyolok máris arról beszélnek, hogy önként feladják fenhatóságukat, még mielőtt az arabok ott fellázadnának. Mindenütt viharzik és a szovjet kényurak elé­gedetten vigyorognak a szabad világ nágy baja kö­zepette. A vég még nem látható, de olyan idők is ezek, almikor a helyzet kialakulásáról beszélni sem lehet, hiszen bármely napon arra ébredhetünk, hogy összecsapnak a lángok, a fejünk felett. Liberal, Kansas közelében a porviharban két autó rohant egymásba. Három utasa életét vesztette. HÓVIRÁGOK MAI IFJÚSÁG VÁNDORLÁS A SZAHÁ Az ekihós szekér idejében azon sóhajtoztak az öregek, hogy “a rakoncátlan ifjúsággal” nem lehet bírni. Olyanok, mint az ördögök, folyton rosszalkod­nak. Vérmérsékletük, temperamentumuk, akár a hi­gany . . . A imái modern időikben éppen az ellenkezőjét panaszolják a nevelőik és a szülők. A mai gyerekek els,átnyúlnák. Iskolába autón járnak. Otthon nem so­kat játszanak a szabadban, mert a televíziót bámul­ják órákon át. Még a tanulmányaikhoz sem jut emi­att idejük. A sportolás abból áll, hogy elmennek a baseball mérkőzéseket nézni. A nyári ‘‘kirándulás” autózásból áll. A lábizmok, kellő edzés hijján, hamar elfáradnak. Kisfiúik és kislányok már délután arról panaszkodnak, hogy fáradtak. Mindez a sok ülésre, szórakozásra és a tényleges testedzés hiányára vezethető vissza. Hiába táplálják vitaminokkal és százféle jó falattal elkényeztetett rajkóikat a szülők, ha a test nem kapja meg a szük­séges ruganyosságot, erőt. Még veszélyesebb a szellemi elsatnyulás, amit az ostoba olvasmányok, rádió és TV nyújtanak a mai nemzedéknek. Ezek a gyerekek csak azt látják és hallják, hogy revolverrel könnyebb érvényesülni, mint tanulással, tudással, tehetséggel. A nevelők te­hetetlenek a szülők hanyagságával, közönyével szem­ben. Sorsukra, illetve a TV-re hagyják a gyermekei­ket, aztán csodálkoznak, hogy mivé nőnek fel, Írja egy elkeseredett new yorki iskolaigazgató a New York Limesben. Sajnos, sok tekintetben igaza van. A modern technika csodáit mértékkel, bölcsen kell felhaszriálni, nem pedig azt várni, hogy szellemi és fizika;^ téren majd mindent, -még gondolkodást, tornát is a gépek, végezzenek helyettünk. Vihaz után vihar A hóviharok és áradások rengeteg kárt tettek Olaszor­szágban és különösen az or­szág déli részében éhínség és munkanélküliség lett a termé­­. szeti katasztrófák folyomá­nya. A Jó Pásztor Verses Krónikája ÁLMODUNK, ÉBREDÜNK Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ A lakosság kétségbeesése lázadásba tört ki több déli vá­rosban. B arietta adriai kikötő­városban a munkanélküliek tüntettek, romboltak, élelmi­szerüzleteket kifosztottak. A rendőrséggel való összeütkö­zésekben két ember életét ve­szítette, 27-en megsérültek, köztük 17 rendőr. Nem is sejtjük, mikor békében álmodunk, logy a politika játékszere vagyunk. Álommezők rétjén virágokat tépünk, üompalotákban boldogságban élünk. 3 egyszercsak valahol feltörnek a lángok, s véressé torzulnak a gyönyörű álmok. Ha reggel újságot veszünk a kezünkbe, ángoló frontokat juttat csak eszünkbe. Marokkó vagy Algir . . . vagy ép Kokinkina: fülünkbe sikolt az, ember véres kinja. 3 talán még 1-2 hét, vagy 1-2 nap vál el, > egymásra rohannak Egyiptom, Izráel . . . Magyarnak is tart még muszka Nagypéntekje: noszkovita rendszer véres életrendje. Úgy mondják, béke van, kölcsönös egyezség, > magyar kriptán a kő szinte egész hegység. Szegény Magyarország megadta az árát, logy muszkára hizta templomát, oltárát. Szabadságot ígért kezdetben az orosz, íztán felcserélte rablánccal, a gonosz. Csirkét a fazékba s ólba disznót Ígért, \ztán felrakta a közös kolhoz cégért. És ha magyar honban bőséges a termés: elviszi a muszka, nincs tőle menekvés. Viharszelek hozzák a zimankós borút, hideget vagy havat, vagy tán uj háborút? Elborulnak lassan mind a baljós egek, Szentföld felé szállnak a viharfellegek. Ott, ahol a béke Istene született, egyre jobban tombol a véres gyűlölet. Tankok robognak majd s dörögnek az ágyuk, s betelik sokaknak vérontásos vágjuk. Egymásra rohannak hamar, vagy hamarabb: két milliós Izráel s negyven milliós arab. Fegyveré csak a szó s nem szava a jognak, s a “'Sirató Falnál” egykor sírni fognak! zatosan lelógatták ösztövér fe­jűiket. Hóvirágok voltak . . . épen most szállította valami kötőé szegényasszony valamennyit az erdőből. Most, amikor téli­­kabátban járnak az emberek. A virághercegnők és lova­gok először bámulva nézték a betolakodott koldusokat. Ki­nos csend lett ... Végül is Azalea szólalt meg, enyhén szűrve a szavakat: — Itt valami tévedés van, maguk, lelkem, eltévesztették a házszámot, — mondta le­ereszkedően. — Mit keresnek ebben az előkelő környezetben; ma már sehová nem lehet menni, hogy ne zavarják meg az embert. V alósZinüleg eltévesztették útjukat, de most, hogy látják, szépen bocsánatot kérnek . . . és távoznak. Társai: dámák és urak szót­lanul bólogattak. Azalea mind­­annyiuk gondolatát kimon­dotta és meg kell hagyni, vá­lasztékosán beszélt. Nem sér­tett, csak figyelmeztetette a tolakodóikat cselekedetük hely­telenségére. A kis hóvirágok ijedten dug­ták össze és még jobban lebor­­gasztották fejecskéjüket, né­melyiken könnycseppé is sza­ladt végig. Alig hallhatóan su­sogtak, hogy is merészeltek volna ellentmondani. — No, ezek határozottan neveletlen, közönséges népség legjobb lesz, ha nem törődünk velük és észre sem vesszük, hogy itt lézengenek, — szólt Azalea, azzal büszkén elfordí­totta bodros fejét. A hóvirágok meg némán sir­­dogáltak . . . Ekkor sok ember állt meg a kirakat nagy üvegablaka előtt, kabátjukról rázogatták a hó­­pihéket, benéztek oda lefelé és mosolyogtak. És egy kis szőke leányka odanyomta arcát az üveghez, csilingelő hangon kacagott, kék szeme örömtől csillogott, máj d apró kezeivel tapsikolt s úgy, hogy be lehetett hallani, felkiáltott: — Hóvirág, hóvirág. Jön a tavasz, hóvirág! . . . Az emberek örültek és ne­vetve mentek tovább, maguk­ban ismételve: “Hóvirág. Jön a tavasz, hóvirág!” Az ablak mögött pedig a kis hóvirágok felemelték fejecs­kéjüket és csókot intettek min­denkinek, aki arra ment. A ta­vasz ígéretének csókjait. SZERETSZ? NEM SZERETSZ? Berchtold Brecht (Koldus Opera) a kiváló költő és drá­mairó irodalmi munkássága körül parázs vita folyik. A né­met irodalmi tábor két rész­re szakadt: az egyik szenvedé­lyesen védi Brecht igazát, a másik ugyan ilyen hévvel tá­madja őt. Ezzel kapcsolatban mesélte él Berchtold Brecht ezt az anekdota: Két fiatal, egy leány, meg egy fiú, találkozik az utcán és ez a párbeszéd hangzik el kö­zöttük : — Szép vagy! 1— Nekem is tetszel. — Szeressük egymást! — Jól van. — Brecht ellen foglalsz ál­lást, vagy mellette? — Ellene. — Kár. Isten veled kedve­sem. A Szaharán végigszúpuldó Szánni'« lehelletét érezzük kiáramlani azokból a élénk sorokból, mellyel Rcsiba Farbe.- utazó leH pusztai kalandjait. Magunk -elé képzeljük a szabad beduin élet festői képét és elszáll fantáziánk a mesz­­sze (keletre, hol a civilizáció még nem érte utói az eletet. A szilnek egyvelegében kialakul előttünk a pusz­ii vásár képe. Jönnek Jof piacára cserecikkeikkel Ha­vad meg Tolab messze környékéről a népek, hogy lebonyolítsák üzleteiket Kufata embereivel. Galam­bok, szárnyasok, tojás, meg sok mindenféle á. uk tö­mege fekszik nagy összevisszaságban a téren, ételne­­müeik, meg újra étéin emüek. A hétfőn és csütörtökön tartott rabszolga-vásár napok elvesztették régi hivatalos jellegüket, de nem egy ember-vásár folyik le a függönyözött házak mé­lyén. 100 medzsidiért még mindig lehet vásárolni fér­fi rabszolgákat, 200-ért asszonyokat, 14—15 éves fia­tal lányok ára sem sokkal magasabb, mint 250 med­­zsidije, ami (körülbelül 25 dollárnak felel meg. — Bizony ez elég magas ár, — panaszkodott a régi jó időket visszasirató lemondással egy arab, — de a Barca törzsei legutóbb igen felverték a piac árát, meg aztán — nem is hoznak mostanában a karavá­nok elegendő árut. Közben — írja az utazó — megtudtuk azt, hogy a Tuaregs beduinjai valóságos rabszolga-farmokat tartanaik fenn a nyugaton, ahol éppen úgy tenyésztik az emberi lényeiket, mint mi a barmokat. Mind ezeket a barbárt állapotokat figyelembe véve, csodálatosnak látszik az a tény, hogy egyes em­beri erények milyen hatalmas vonásokban jellemzik a puszta lakóit. Ilyen például a vendégszeretet. A sivatagban vándorló utas mindig számíthat arra, hogy ha egy táborozó beduin csapatra akad, étellel és itallal bőven el fogják látni. Isten ments, hogy ezért valaki pénzt ajánljon fel nekik. A legna­gyobb sértésnek tekintenék. Rendkívül barátságosaik. Tucatszor is elmond­ják egymásnak napjában ezt az üdvözlési formát, hogy “Káf halaik?” — azaz: hogy megy? És mindig mosolyogva felelik rá, hogy: “TéjilY ’ — jól Abban a tekintetben pedig valóságos fogalom­­zavarban szenved a müveit nyugati, mintha a puszta szabad fiai rosszul bánnának az asszonyokkal és agyondolgoztatnák eket. Szó sincs róla. A mohamme­­dánok bibliája, a Korán,r a harmadik “sura”, vagyis fejezet felét annak szenteli, hogy kioktassa a férfia­kat a nőikkel szembeni viselkedésre. Az arab .városi élet egyáltalán nem mérhető a nyugati mérték szerint. A keleten, az egész élet a magas és áthatolhatatlan falak mögött folyik le. Ha kívülről tekintjük, számos kriptából álló temetőként tűnik fel az arab város. Az utcákon alig jár egy-két élő, nőket meg elvétve se lehet látni, hacsak nem va­lami idősebb rabszolganőt. Különösen zárkózott élet folyik a Sanussi törzs fészkében, a Tadzs nevű városkában. Ez az egész Lybia felett uralkodó család rendkívül szigorúan al­kalmazza a vallásos törvényeket, á Korán szabvá­nyait, melyeik nemcsak az egyéni, és társadalmi, de még az állampoli'tikai életet is szabályozzák. Sehol a Sanusisiak városaiban nem lehet egyet­len egy kávéházat se találni, holott az arab társadal­mi élet központját szokta rendesen alkotni a kávé- Cjarnok. A Sanussiak törvénye megtiltja egész Lybiá­­ra kiterjedő hatállyal azt, hogy dohányozhassanak, ihassanak és táncolhassanak a lányok. Minthogy így mindaz hiányzik, ami az arabnak érdekessé tenné az életét, magától érthető, hogy Sanussi városok csen­desek, kihaltak és elhagyatottak. Ilyen körülmények között valóban hajlandók vagyunk annak a beduinnak az álláspontját magun­kévá tenni, aki arra a (kérdésre, hogy hány. óráig tart az üt Adzsellaig, úgy válaszolt, hogy: a sivatagban nincsen óra. Igen kezdetleges életiszabályck között mozog­nak. Minek is volna jó a kultúrának törvénye-szöve­­vénye ott a sivatagban? “Ne egyél és ne igyál többet, mint amennyi megillett.” Ez az egyik fő életszabály. A másik éppen olyan nemesen egyszerű és főleg hasznos: “Ne hazudj — ama hely felől, melyet be­utaztál és a távolság felől, melyet megtettél.” Jellemző példája annak, hogy az éghajlattal mennyire megváltozik az embereiknek az illemről al­kotott fogalma, az, hogy a sivatagban nem üzekás az uititársra várni. Együtt megy két ember. Az egyik elf áradt és meglassít ja a lépteit. Világért se illik az, hogy1 a másik megálljon érdeklődni, hogy miért nem jön gyorsabban? Otthagyja és megy egyenesen to­vább. Megállni különben, hogy az ut porát lerázza a saruiról, nem szokás az arabok között. Ha valaki megteszi, az utitárs nem vár rá. Nem várnak senki­re, hacsak nincs valami baja. De a beduinok beszél­nek egy nagy, vízben Szűkölködő pusztai helyről és úgy emlékeznek meg róla, mint “ama utakról, ahol (Folytatása a 3-ik oldalon) A virágbolt fényes kirakatá­ban zöldszinü, selymes-bár­­sonyteritőn csillogó vázákban, I díszes cserepeikben, aranyos fonottkosaraklban szebbnél­­szehb virágok pompáztak. Külön emelvényen trónolt a fejedelmi Azalea, fehérfodros báliruhájában hivalkodva él­vezte a csodálkozást, mellyel az alatta állók: páfrányok, pálmáik, primulák, rododen­dronok, idegenből jött orchi­deák finoman árnyalt rózsa­színű szirmainak, királynői termetének hódoltak. Fényes­­levelű fiieuszok, mint bálanyák méltóságteljes halig atással gyönyörködtek “Azalea” fel­tűnő szépségéiben. Volt ott még sok diszesöltö­­zet'ü virág, mind előkelő szár mazáisuak amint ahogyan az ilyen jó társasághoz illik, ha titokban irigykedtek is egy­másra, azért vele szemben csak elismeréssel tudtak adóz­ni. Elvégre nem holmi jött­­nient, vadonnőtt családból származtak. Valamennyien a kertészet virágpalo tájában születtek és nevelkedtek, az pedig igazán J finom hely. Ott még a nap se süthetett be akármikor, de t^vegablakoikon keresztül él­vezhették, almikor szolgáik: a kertészlegények kitakarták a szalmiafüggönyöket. A meleg-1 re fűtött kastélyukban rang­juk szerint ültek a polcokon; különleges tápsóyal éltek és ha megszomj aztak, nem közön­séges esővízzel, de perraete-Irta: VÁJNÁ GÉZA ?ett itallal enyhítették szóra­jukat. És mindannyiukon ott lógott a nemesi származásu­kat bizonyító táblácska. Talán rare voltak a legbüszkébbek. A messzi idegenből, Olaszor­szágból, egyenesen a farsang­ra érkezett vendégeik, a mimó­zák is örömmel vegyülték a nem mindennapi társaságba. És mert a virágok szerte a világon ugyanazon nyelven beszélnek, halkan, válogatott szavakkal diskuráltak, legin­kább persze arról, amit legfon­tosabbnak hittek, származá­sukról, fényes jövőjükről. Bá­lokról, lakásokról, lámpák csil­logásában sziporkázó termek­ről suttogtak, ahol az őket megillető környezetbe fognak jutni. Ahogy igy társalogtak, egy­szerre nyílt az ablak és apró, egészen közönséges poharakat rakott valaki eléjük. A megjelentek szegényesek voltak és még papirruhájuk se veit. A virágok, ha lehet a fur­csa jövevényeket ily névvel il­letni, nem hasonlítottak a dí­szes társaságban egyikükhöz sem. Csomó^íl sekan szorongtak egy ehv %fnohár()an, száruk bete'jíJm tzIntelen, — ami meg rossz heveltségükre val­lott, — levelük sem volt. És a virágaik, hát azok egyenesen nevetségesek. Kicsinyek, for­mátlanok és unalmasan fehé­rek. Maguk is érezhették ala­­csonyrendüségüket, mert alá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents