A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1956-04-20 / 16. szám
8-rK OLDAL Á jő PÁSZTOR NE SÍRJUK VISSZA A MÚLTAT Az élet nem foroghat le visszafelé — hangsúlyozza Vischer. A múltból nem szabad semmit sem visszakivánni. Csak örök megújulás van, amely a múlt kibővült 'elemeiből tevődik össze. Ábrázolásának középpontjába vezérlőelviként az “időélményt” helyezi, vagyis az időről való tudatot, mely a mult, a jelen és a jövő szerint igazodik. Az ember életérzése és életének egész alaphangulata az egymást követő életkorokban közvetlenül függ az időélménytől; — az életérzés az élet minden fázisában más és más, mivel az időélmény változásaitól függ. HA AKAROM, HA NEM AKAROM . . . Frízt Giese ötven újságban és folyóiratban hozta nyilvánosságra körkérdéseit arra vonatkozóan, ki milyen tünetek alapján észlelte magán az öregedés első jeleit, A válaszok többsége természetesen testi jelenségeket említ. Lelki vonalon három főtipus mutatkozott: akik öregedésüket egyáltalában nem akarják tudomásul venni; akiket valamely váratlanul bekövetkezett esemény — hivaulizuk elvesztése, többékevérbbé gyöngédtelen célzás életkorukra — hirtelen ébresztett rá a keserít valóságra, hogy életútjuk már lefelé hajlik; végül akik e felismerésre önmegfigyelés és önkritika utján jutottak el. Vischer szemléltetően, jelentős emberek példái alapján mutatja be, mennyire más és más minden egyes embernél az öregedés élménye. Átmenet nélküli megöregedés állhat elő nagy csapások után is, amikor az illetőnek szinte egész léte megrendül. “Nem értem már ezt a világot!” — idézi Hebbel szavait. Az ilyenfajta öregségi tragédiákban korunk ugyancsak b ővelke dik. Az idős ember rendszerint már nem igen számol a jövővel. Egészen ritka kivételnek tekinthető az a kanadai bíró (száz esztendős korában halt meg), aki nyolcvanhatodik születésnapján a legtökéletesebb szellemi írisseségbem ezt irta: “Az élet legértékesebb része még előttem van.” Az elmúlt fél évszázad óta egyre többen vannak, akik nem hajlandók megöregedni, örökké fiatalok akarnak maradni és nem értik meg, hogy az idő eljárt felettük. Ismét mások sivár unalomba és szomorúságba sülyednek. Szerencsére olyanok is bőven akadnak, akik unokáiknak és megnövekedett családjuknak örülve, élvezik azt a leegyszerűsödött, kevésbbé felelősségteljes létformát, melyet a megváltozhatatlan öregségbe való beletörődés jelent. A szellem kimagasló emberei, kutatók, művészek tovább dolgoznak a még számukra megmaradt lehetőségek között. EMLÉKEZÉS KORA A fiatal és javakorabeli ember jelen és jövő felé forduló érdeklődésének feszültségét az öregeknél a múltra való emlékezés váltja fel. A cselekvés helyéibe a szemlélődés lép. Kinek-ikinek vérmérséklete és életviszonyai szerint a derűs vagy a szomorú emlékek maradnak meg elevenebben a tudatában. Felmerül azután az idős embérnek az az igénye is, hogy gyengéd élettörténetét rendező szempontok BEKÜLDTE MM HÁTRALÉKOS ELŐFIZETÉSÉT? Ha nem, siessen, hogy ön is INGYEN KAPJA AZ 1956 ÉVI KÉPES NAGY NAPTÁR pompás kötetét. Elkészült már és rövidesen elkezdjük szétküldését. Olvasmányok tárháza ez a NAPTÁR! Ott a helye minden magyar család asztalán! Küldje be hátralékos előfizetését azonnal, hogy ingyen és bérmentve kapja kézhez naptárunkat. Korlátozott példányszámban nyomtuk. Ne késlekedjék! m/ÄBlBÄraiWFC KAVE,KAKAO,TEA, NYLON harisnya WA&IWívSSo IÍ ü SZÖVET,VÁSZON,CIPŐRÁDia KERÉKPÁR CIGARETTA ÉS EGYÉBB CIKKEKNEK A BUDAPESTI RAKTÁRBÓL VALÓ LES7ALLITÁ' SÁRA FELVESZÜNK ÉS 24 ÓRÁN BELÜL TOVÁBBÍTUNK MEGRENDELÉSEKET. BEVEZETTÜK A GYÓGYSZEREK Árusítását is AMELYEKET ANGOL ÉS SVÁJCI GY0GYSZ.ERNÁZAK LÉGIPOSTÁN TOVÁBBÍTANAK. KIZÁRÓLAG RUHANEMŰT TARTALMAZÓ ^ postacsomagok KM~áTZ Wr&K VA/HMENTESITESERE SZOLGÁLÓ S Z/M tf» CÉGÜNKNÉL KAPHATÓK.- jffíJEGYZEKE T'-TUDNíMLÓK/TT KM/VATfíA /ÍÖLDÜHK * U. S. RELIEF P/&RCEI SERVICE inc PHONE: LEHIGH 5-3535 3/5EAST 79Sl NEIN YORK2/, NY. Clevelandi Hírek IZGALOM A HÁZ-ADÓ FRONTON Nyolc millió dollár adó “gazdát” cserélt. Nagy-Cleveland imgatlain-tulajdonosa i n ak 115 millió dollar összegű adószámlát 'küldött ki Frank M, Brennan megyei pénztáros. Ez az öazszeg 11 millió dollárral tölblb, minit volt a múlt éviben, de figyelembe kell venni, hogy az adó-adósság nemesak azért növekedett, mert John J. Carney megyei auditor irányítása alatt a beoslők az ingatlanok értékét felemelték, hanem azért is, mert a megyéiben több miiwt bét és háromnegyed millió dollár értékű uj házak épültek, A CarneyTéle felértékelés rovására esik eszerint körülbelül 8 millió dollár adótöbiblt, mit a kis és régi házak tulajdonosainak vállaira raktak, nem is szólva a további' pár millió dollár adóra, ami gazdát cserélt — a nagy üzleti és ipari ingatlanok adó-értékét lesz állították és ennek megfelelő mértékben felértékelték az egycsaládos, ócska, rozoga házakat, azzal a keserű viccként hangzó indokolással, hogy Zangerle, a korábbi megyei auditor, tutmagasra értékelte az ipari és üzleti ingatlanokat. Ezt azért kell viccnek minősiteni, mert ha igaz is lenne, a régebbi adó' cat már régein áthárították a gyárak és üzletek a közönségre, merthiszen a gazdasági életnek alapvető tétele — és bizonyára Carney előtt is ismeretes —, hogy a termelő és az eladó minidig minden terhet, minden kiadást, minden adót beleszámít az árakba és áthárít a közönségre. A megyei auditor hivaiiMáibtairi is ismeretes az overhead fogalma. A 115 millió dolláros adószámlákat Frank M. Brennan megyei pénztáros küldte szét. Sokan, akik nem ismerik ki magukat a megyei igazga- ( lás útvesztőjében, talán, haragosan emlegetik most őt. Pedig hát ő teljesen ártatlan ebben az egész ügyben. Neki semmi befolyása nincsen és nem volt a ház-adók megszabására. Ő csak pénztáros, neki csak az a feladata, hogy a Carney, auditor által megállapított érték szerint kiszámítsa az adót és kiállítsa az adószámlát. Ezt tartsák szem előtt azok, akik a május 8-i előválasztás alkalmával a szavazoCistán találják Frank M. BrenUan nevét, akii — Leslie Monroe hirtelen halála után átvette a megyei pénztár vezetését és most állásában a szavazólközönség által való megerősitésére pályázik. Senikise büntesse május 8-án Bre-mna-nt azért, amit Carney csinált. Ezzel kapcsolatiban érdekesnek tartjuk megemlíteni ezt a kis hirt, amely a megyeházáról jött: Jiim Kiílbane állami képviselő,, aki a demokrata listáin ujramegvállasztására pályázik, arra kérte a barátait, hogy a világért se osztogassák az ő kampány céduláit a megyeházán, mert attól tart, h.Trjy a nép haragja a megyeháza ellen ártatlanul cé is érhetné. A megye ugyanis a nép köréiben nagyon 'népszerűtlen lett a Carneyféle igazságtalan házi-értékemelése miatt, amely sok esetben elviselhetelen adóterhet ró éppen a leginkább Ikiiméletet érdiemtő, őréig, nyugdíjas, özvegy kisháztu■"ajdonosokra. A megyeházán nap-nap mellett tolonganak adófizetők, felvilágosítást 'köve telnek, miért emelték az ő házaik értékét « adóját, méltatlankodnak, veszekednek, aztán dühösen távoznak. De a legtöbben nem fellebbeznek .mertéppen azoknak nincsen pénzük ügyvédre, akiket legsúlyosabban sújtott a Carneyféle átértékelés. Megmentett Magyar Ereklyék A newyorfki világkliáltitás befejezése után rövid idő múlva kitört a második világháború és a kiállított műkincsek itt maradtak Amrikában és később árverésre kerültek. Szobonya László, a clevelandi Louis Furniture Co. tulajdonosa, tudomására jutott, hogy honalapító királyunk, Szent István, 12 láb magas, hatalmas szobra, mely Rumy Rajiki István szobrászművész remekműve, valamint Szent László király rézből készült, I arannyal átvont, müöfvös munkával díszített, csipkézett mintázás« ékkövekkel kirakott Ikoronáju antik mellszobra, valamint az annak bejáratához vezető két kézi .kovácsolás«, finom rniüvü vas ajtószámy, továbbá egy hat láb magas magyar címer a szent koronával, két oldalt az angyal figurákkal — egy olasz műgyűjtő tulajdonába került. A szülőhazához hűséges amerikai magyar keresj ikedő nem sajnálta a horribilis költségeiket és a nagy fáradságot és telefonon lekötötte megvételre a -szobrokat, és New Yorkiba utazott, hogy az Írásbeli 'vásárlási szerződést aláír ja, a szobrokat átvegye és Clevelandiba szállítsa. Szobonya Lászlónak csupán egyetlenegy kikötése van a szobrok ai j á m d é k ozásával kapcsolatban, azok soha semmiiképen eil nem. adhatók! Az önzetlen amerikai magyar azért adott oly hatalmas öszszeget az ereklyék megszerzéséért, hogy azok itt Amerikában hirdessék a magyar ■történelmi múltat és emlékeztessék az itt élő magyarokat és amerikaiakat arra, amit szent királyaink a nyugati kultúráért és a kereszténységért tettek. Szobonya László az ország mindén részéből kapja az üdvö/1 i táviratokat kötetük a Magyar Nemzeti Bizottmány és az Amerikai Magyar Szövetség vezetőségének üdvözletét is. Fogadjuk a kommunisták részvétét CLEVELANDBAN TÖRTÉNT Lakewoodon a .városi hiró a Leifs Bar tulajdonosát, Ray Battolt a maximális 100 dollár pénzbüntetéssel sújtotta, mert két 16 éves fiúnak sört szolgált fel. ‘Ha módomban lenne, fogházbüntetést szabtam, volna ki”, mondta a bíró és egyben értesítette az állami italhivat alt, azzal az ajánlással, hogy a bár italengedélyét függesszék fel vagy vonják meg. * Egy 43 éves salesmant, aki egy pincémével folytatott telefonbeszélgetés köziben csúnya szavaikat használt, a rendőrség letartóztatott. De még nem tudják, milyen paragrafu alapján lehetne őt megbüntetni. * J. S. Hurd fellebbezési bíró szobájából eltűnt Franklin D. Roosevelt* sajátkezű aláírásával ellátott fényképe. A bíróságon tréfásan jegyzik meg: A másik két fellebbezési bíróra, Ková-chy M, Gyulára és L. E.. Skeelre, nem lehet gyanakodni, mert őlk — republikánusok ... Clevelandban krumpli az ebéd, komiszkenyér a vacsora ... Rabért Merrill a Metropolitan operáiban Robert Merrill a Metropolitan Opera világhírű baritonistája két parádés szerepben fog fellépni a clevelandi vemdégelcadásokcm. Április 25-én Gounod “Faust”-j álban Valentino szerepét alakítja s április 28-án Verdi “Aida” operájának Amonasro szerepét énekli. A etropolitan vendégszereplése hétfőn, április 23-án kezdődik az Offenbach: “Hoffmann Mieséi”-vel, kedden Verdi: “Álarcosbál”, szerdán délután Gounod: “Faust”, este Johann Strauss “Denevér”, csütörtökön Puccini : Bohémélet, pénteken Verdi: “Rigoletto”, szombaton délután Richard Strauss: “Rózsalovag”, este kerüli bemiu tatsára. ‘Aida” Mint olvasóink még emlékeznek, február elején Clevelandban is megindult a gyűjtési kampón a Szabadság Kereszteshadjárat részére, amely európai rádió állomásokról s léggömb-posta utján a szabad világ üzeneteit viszi el a rabságban tartott magyar népnek. Clevelandban a kampány megnyitása úgy történt, hogy a Cleveland Hotelben egybegyűltek a mozgalom szervezői a kampány megbeszélésére és Dr. Nyárádi Miklós volt magyar pénzügyminiszter előadást tartott a szovjettel annakidején folytatott alkudozásairól, rámutatva arra, hogy miképen szipolyozták ki az oroszok adásvételi üzletek formájában a magyar gazdaságot. A bankét egyik érdekes attrakciója egy vasfüggönyös ebéd volt: krumplileves és feketekenyér — arra emlékeztetve, hogy a kommunista rabtartók ilyen sovány koszton tartják népeiket, közben “Min den a miénk!” és hasonló jelszavakat hangoztatva. Most erre a -bank-etre érdekes visszhang jött a Vasfüggöny mögül. A szovjet rádiók Magyarországon és más országokban beszámoltak a bankéiról és annak sovány menüjéről és ezt üvöltötték: “Mi nagyon jól meg tudjuk érteni, hogy a magyar grófok, bukott miniszterek és más népellenségek, akik a Cleveland Hotelben gyülésezteik, emlékeztek arra, milyen kosztot adtak ők cselédjeiknek és parasztjainak : krumplilevest és feketekenyeret: ugyanolyan sovány kosztot, amilyen éhkoszton élnek a munkások Amerikában.” Erre az épen olyan mulatságos, mint hazug rádió szózatra még rátromfolt egy Réti Ervin Íródeák. A Kommunista Ifjúság cimü budapesti lapban felvetette azt az eszmét, hogy magyarok viszont rendezzenek egy budapesti hotelben egy Clevelandi Vacsorát, hadd lássák a magyar szovjetparadicsom lakói, milyen nyomom ságos koszton élnek a clevelandiak és általában az amerikaiak. Réti Ervin ötlete és tanácsa csakugyan megszivlelésreméltó. Rendezzenek egy tipikus clevelandi vacsorát, elrettentő például, hogy milyen rossz dolguk lenne a magyarországi munkásoknak, ha úgy kellene élniük, mint a clevelandi munkásoknak, akiknek átlagos heti munkabére nem 70 forint, hanem 70 dollár. FEL, FEL, CSATÁRA! Két fiatal banda ütközete a rendőrség beavatkozása folytán elmaradt. ROBERT MERRU.Í. szerint tekintse át s így nyerjen tiszta képet kialakulásáról és, fejlődéséről. Szellemi életet élő ember ilyenkor igyekszik egységes világképet lalaikitiani ki magában. “Az öregember 'szükségét érzi, hegy határozett képet alakítson ki magának saját egyéniségéről. Ez a kép az évek folyamán mind nagyobb határozottsággal domborodik ki . így érti meg lassan, mire törekedett tulajdoniképpen, — ha sokszor nem is egészen tudatosan — és mi volt “számára az életben igazán lényeges.” (Folytatjuk) Valley View külvárosába minden irányiból tiz automobi'on fiatal fiúik érkeztek a késő esti óráikban. Jöttéik sorjában a kocsik és valahányszor egy kocsi megérkezett, nyomban odasiettek a rendőrök lés rendőrkoosiba tuszkolták a fiukat. Összesen 35 fiút vittek el. Miért ? Valípy View ren-a-orsege értesítést kapott, hogy a fiuk, két rivális banda tagjai, csatára (készültek, zsebkésekkel felfegyverkezve. Mint minden háborúnak és csatának, az ott tervezett ütközetnek is komoly oka -volt, mégpedig a fiuk vallomása szerint kettős oka: először is, egy kisleány kegyéért versengtek a fiatalok, és másodszor, döntésre akartaik vinni a vitás kérdést, hogy melyik banda tagjai bátrabbak és vitézebbek. Minthogy a rendőrséghez érkezett bizalmas értesítés -szerint -nagyszámú hadosztályok érkezésére volt kilátás, öt külváros rendőrsége vonult ki a harcmezére. így könnyű volt a 15-18 éves hadfiakat egyenkiint myakon-csipm és a dutyiba vinni. Késő este aztán a rendőrség sorra értesítette a szülőiket és azok magúikkal vitték harcias csemetéiket. így végződött, mielőtt még megkezdődött volna, a Valley View csata. Marcssy Jánoséit házassági évfordulója Marossy János, lapvállalatunk műszaki osztályának vezetője, és felesége Florence az elmúlt szombaton ünnepelték meg házasságuk 23-ik évfordulóját, kedves barátaik Witzmann József és neje Helen, valamint Mrs. Witzmann testvére Rose Taylor társaságában, Rabb Jóska népszerű, intim étterem és mulatójában, a Woodland Aveiyie és 110. utca sarkán levő Gypsy Cella • ben. Rabb Jóska legszebb nótáu hegedülte érzéssel és mesteri tökéllyel, az ünneplő házaspár és barátaik fülébe. A hangulat meleg és kedélyes volt ezen a Marossy házaspárnak -legszebb emlékeit felidéző estén. Barátaik nem győzték eléggé dicsérni a Gypsy Cellar szép, berendezését, barátságos légkörét és a iegfinnyásabb Ízlést is kielégítő pompás ételeket és italokat, no meg Rabb Jóska népies és mégis művészi nívójú hegedű játékát. L0VASZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l «• F-2 Stand Sidei Market Honen A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL AKIK A MÚLTBAN ÉLNEK A TEST ÉS A LÉLEK ÖREGEDÉSE Az öregség problémáia az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb jelentőségűvé vált. Az orvostudomány előhaladásával és a iköziegéiszségügy fejlődésével a: átlagos életkor lényegesen emlekedett, de ezen tu is ímegnövelkedett azoknak a száma, akik a “biblia ikont”, a hetvenedik, sőt nyolcvanadik esztendőt ii viszonylag jóerőfcien érik el. A probléma kettős-: egyrészt megoldatlanok még az idő emberek 'életlehető ségeii, másrészt az öregeik lélektanával eddig meglepően keveset foglalkoztak. Annál nagyobb érdeklődésre tarthat számot m a könyv, mely nemrégiben jelent meg Svájcban, Dr A. L. Vischer bázeli orvos tollából. Címe: “Az őre ge-d-ő ember lelki változásai”. Viscihernek nem ez az első munkája, mely az öregség problémáival foglalkozik. “Az öregkor, mint sors és beteljesülés” cimi első könyve már sok embernek adott vigaszt és örömet. Második könyve kizárólag az életkor 'előrehaladásával kapcsolatos lelkiállapottal, az érzéseikben gondolkodásiban, lelki reakcióikban beállott változásokkal foglalkozik. Emelkedett komolysággal én nagy szeretettel mélyed el tárgyában. Orvcs-i gyakorlatának gazdag tapasztalatai és megfigyelései bőséges anyagot szolgáltatnak; ezt jelentős emberek életrajzától, emlékirataiból, feljegyzéseiből és önvallomásaiból vett idézetekkel, valamint költők idevonatkozó verseivel támasztiia alá. Festék - Falpair TILE - GUMI PLASZTIK — ASZFALT Konyha szekrények Faltól falig faburkolat. - Fiij • dó'szoba berendezések. - Fénj • kép falfestmények. - Villanyos szerszámok. - Kéziszerszámok. WIIITEY’S PAINT SUPPLY 3164 W. 117 St. WI 1-2144 BUCKEYE JEWELERí BRILLIÁNSOK, ÓRAK ÉKSZEREK, EZORTöK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER .f A VITÁS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Tel: RA 1-0584 OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket nyitunk. csinálunk — Előirt üveget megfelelővel pótolunk L. V PBOHASKA — Magyarul PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. beszélünk. 1915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22588 Lake Shore Blvd. RE 1-5778 »•** -varrensville Center R<L SK 1-0112