A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-04-13 / 15. szám

Hús vet után 2. vasárnap EVANGÉLIUM Szent János, 10, 11—10 Én vagyok a ió Pásztor ... A jó pásztor életét ad­ja juhaiért .A béres pedig és aki nem pásztor, ki­nek a juhok nem tulajdonai, látván a farkast jönni, elhagyja a juhokat és elfut, és a farkas elragadozza és elszéleszti azokat. A béres elfut, mert béres és nem törődik a juhokkal ... Én vagyok a jó Pásztor és ismernek engem enyéim, amint ismer engem az Atya, én ismerem az Atyát és életemet adom a juho­kért. Egyéb juhaim is vannak, amelyek nem ez akol­­ból valók, azokat is ide kell teremnem s hallgatni fog­ják az én szómat és egy akol lészen és egy pásztor. SZENTBESZÉD XII. Pius pápa negyedmillió tömegre adta husvétkor áldását a Szent Péter téren, Az egyház és az uniók A munkásság szervezkedési joga alapvető emberi jog Álljunk meg e jellegzetes szavak mellett s el­mélkedjünk azok fölött. Krisztus a jó Pásztor, a lel­­keknek az igazi pásztora, aki nemcsak tanította az embereket, nemcsak megmutatta nekik az igazságra vezető utat, azt az utat, mely egyedül vezet a jó Is­tenhez, hanem Krisztus az a pásztor is, aki életét is feláldozta az emberekért, vagyis megváltotta az em­bereket a bűntől és a büntetéstől. Mert amint az iga­zi pásztor nemcsak arról gondoskodik, hogy a nyáj­nak jó legelője legyen, hanem meg is védi a farkas­tól és a tolvajtól, úgy Krisztus Urunk is főleg azért mondja önmagáról: “Én vagyok a jó Pásztor”, mert amellett, hogy tanította az embereket, meg is váltot­ta őket a legnagyobb ellenségtől, a legragadozóbb farkastól, a legveszedelmesebb tolvajtól: a bűntől és az ördögtől. A jó pásztor ismeri minden egyes juhát és bá­rányát. Ismeri a. hangját, ismeri gyapját, ismeri ju­harnak a természetét és szokását, tudja, hogy melyik­kel hogyan kell bánni; tudja azt is, melyik a jó veze­tő, melyik a jó tejelő és melyik a jó báránynevelő. Krisztus Urunk is, mint jó Pásztor, azt mondja ma­gáról: “Ismerem enyéimet!” Ez természetes is. Mert ha már egy emberi pásztor ismeri száz és száz juhát, száz és száz bárányát, akkor semmi csodálni való nincs abban, hogy Krisztus, az isteni Pásztor ismeri az övéit, ismeri az embereket, ismer bennünket. Is­meri külsőnket, de még inkább belsőnket, mert hát íz Isten előtt a belső számit és nem a külső; ismein ninden egyes tettünket, szavunkat, sőt még gondo­­atainkat is; ismeri a szándékunkat, úgy ismer ben­nünket, amilyenek tényleg vagyunk. Vessünk hát számot magunkkal, vájjon elmond­­iatjuk-e nyugodtan magunkról, hogy Krisztus nyájá­­noz tartozunk, avagy talán ránk is illenek a szavak; “Egyéb juhaim is vannak, melyek — nem ez akolból valók.” Az emberek mind Krisztusnak juhai, s követke­zőleg azoknak mind egy akolban, vagyis egy házban kellene lenniök, de — sajnos — nem igy van. És ez áll nemcsak a pogányokra, nemcsak a zsidókra nézve, hanem szomorúan szól a keresztényekről is. Mert hát valljuk meg őszintén, sokan a keresztények közül is elhagyták az Ur Jézus egyházát s Krisztus idejé­től kezdve napjainkig szinte szakadatlanul akadtak s akadnak olyan keresztények, akik nem akartak és nem akarnak a Krisztus Urunk által küldött evan­géliumhirdetőkre és tanítókra hallgatni. A keresztények azért nincsenek egy egyházban, mert nem ismerik igazán Jézust. Ha ismernék, va­gyis, ha igazán az Ur Jézusé lennének, akkor eg' egyházban is lennének. Akkor ugyanis tudniok kel­lene, hogy Krisztus annak az egyháznak, amelyet megalapított, megígérte, hogy: “íme, én veletek va­gyok mindennap, egészen a világ végezetéig.” Akkor tudniok kellene, amikor Krisztus Urunk az egyházat alapította, akkor Szent Péternek azt mondotta: “Te Péter vagy, azaz kőszikla s e kősziklán építem anya­­szentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” Vagyis Krisztus igazi egyházát semmi földi hatalom le nem győzi és Krisztus egyháza soha nem tévedhet, mert Krisztus állandóan az egyházával van. Legyünk mindnyájan Krisztus engedelmes, szó­fogadó bárányai, akkor majd Ő is mindenkor jó pász­torunk lesz. BOCSÁSSÁK SZABADON A MAGYAR PAPOKAT! Becsből az a hir érkezik, hogy Czapik Gyula egri érsek, a magyarországi püspöki kar időleges feje, arra kérte a Rá­kosi kormányt, hogy bocsássa szabadon az összes bebörtön­zött papokat, szerzeteseket és apácákat, úgyszintén egyházi működésűkért megbüntetett világi személyeket. Czapik ér­sek arra hivatkozik, hogy a papok bebörtönzése éppen olyan visszaélés volt, mint Rajk László és társai elitélése és kivégzése, ami Sztálin pa-j rancsára történt. A PÁPA KRUSCSEVRŐL Pius pápa húsvéti üzeneté­ben röviden, de találóan jelle­mezte a szovjet antisztalinista pálfordulását: “A béke ellensége ma legen­dát sző, holnap széttépi. Ma behirdet egy uj rendszert, .hol­nap visszatér a tegnapihoz.” Pius pápa világosan látja, hegy Kruscsev és társai sem­mivel sem jobbak, mint voltak Sztálin és társai. Mert hát kik voltak Sztálin társai: Kruscsev, Bulganin, Molotov, Mikoyán és többiek, j akik most naftaszappannal mossák le a kezükről a vért. Minden megmozdulás, mely a szakszervezetektől indul ki, vagy velük van kapcsolatban, az időszerű politikai kérdések mellett és azoktól eltekintve lényegében keresztény ügynek is tekinthető. Egyszerűen azért, mert szakszervezetek keletkezése és működése nél­kül a mi földi és nagyon is gyarló valóságunk körében so­hasem érvényesülnének azok a követelmények, amelyeket keresztény világnézetünk a munkavállalatok és általában a dolgozók javára támaszt. Amit munkajognak szokás nevezni, volta képen csak egyik részlete az emberi jogok összességének, ezek az emberi jogok pedig kivétel nélkül az embereknek személyként va­ló felfogásából erednek. Nin­csen köztük tehát és nem is le­het köztük egy sem, amelyet maga a kereszténység is jog­ként ne hirdetne, hiszen az té­tel, hogy az ember nem csupán egyed, hanem személy, vagyis öntudattal önkormányzattal s önfelelősséggel biró értelmes és szabad lény, egyenesen alapja a keresztény hitnek. • Elvehetetlen emberi jogunk mindannyiunknak a munká­hoz, a munka igazságos java­dalmazásához, a munka okos feltételeihez és a kellő pihenés hez való jog. Maga az a körül­mény azonban, hogy valami az elméletben ténynek .számit, még korántsem biztositja an­nak teljesülését a gyakorlat­latban is. Az igénynek előbb még társadalmilag hatályo­san érvényesülő magatartási “mintává” kell válnia. Akár úgy, hogy azt a törvényhozás, megfogalmazza és jogszabál­lyá emeli, akár pedig úgy, hogy a szóbanforgó igényt, az érdekelt felek vagy az arra illetékes szervek bíróság elé vihető szerződésbe foglalják. Mindkét megoldásnak felté­tele hogy azok, akiknek az igény érdekükben áll, kellő be­folyást gyakoroljanak a tör­vényhozásra, illetve kellő nyo­mást gyakorolhassanak azok­ra az egyénekre, vagy csopor­tokra, akiknek érdeke az övé­kével ellentétben alakult. Politikai befolyás és gazda­sági nyomás viszont mindig az erőviszonyok kérdése. Ha nem igy lenne, akkor a történet is igazolta volna a régi szocialis­tákat, akik a társadalom re­formját a fennálló helyzet igazságtalanságának és a ja­vasolt intézkedések igazságos­ságának belátásától várták. Nem kétséges, hogy az ipari munkások a kapitalizmus kez­detén a mezőgazdasági mun­kások pedig jóval hosszabb idő r csak azért kerülhettek em­bertelen körülmények közé, mert külön-külön egyenként is elszigetelten, sem politikai, sem gazdasági tekintetben a legcsekélyebb erőt sem jelen­tették. Velük szemben hason­­lilhatatlan fölényben voltak a termelési eszközök tulajdono­sai, ami a munkafeltételek ön­kényes megállapításában is ki­fejezésre jutott. A munkabérek leszálltak ar­ra a legkisebb mértekre, mely még éppen hogy lehetővé tet­te a munkás életbenmaradá­­sát. A munkavállalók csak ab­ban az esetben várhatták sor­suk jobbrafordulását, ha be­folyás szereznek a munkapi­acra, vagyis irányítani tud­ják a munkakereslet és mun­­kakinálat arányát. Minthogy pedig a keresletre hatással nem lehettek, egyetlen mód­ként a munkakinálat szabá­lyozása nyílt számukra. És eb­ből a felismerésből született s ennek a feladatnak eszköze­ként lépett elő a szakszerve­zet. A szakszervezet eredetileg nem más, mint egyesület, amely a munkavállalókat szak máik szerint tömöríti abból a célból, hogy a munkakinálat korlátozása, akár teljes be­szüntetése (sztrájk) utján a munkaadókat a munkafeltéte­lek tekintetében egyezkedésre kényszerítse. Ha a szakszervezeteknek ezt a lényegét átgondoljuk, akkor máris tisztán áll előttünk a szakszervezeti mozgalom tör­téneti jelentősége, szükséges­sége és menete. Jelentősége az hogy csak általa válhatott a tőkésekkel mind egyenlőbb rangú tárgyalóféllé a munkás­ság. A termelési eszközök bir­tokosai most már nem diktál­hatták szabadon a munkafel­tételeket, hanem meg kellett hallgatniok és fontolóra kellett venniök a munkavállalók kí­vánságait is. Ebből következik, hogy a szakszervezet a munkásság számára annyira szükséges in­tézménnyé emelkedett, hogy arról emberi jogainak feláldo­zása nélkül semmikép sem mondhat le. A szakszervezeti mozgalom menete pedig csak az lehetett, hogy a munkás­ság legképzettebb és legmű­veltebb rétegei felől kiindulva fokozatosan igyekezett a ke­vésbé képzett és müveit ré­tegeket is kereteibe foglalni. Ne feledjük ugyanis, hogy a munkásság mindaddig, amig politikai befolyásra szert nem tett, csak a munkakinálat kor­látozásával szorgalmazhatta jogait, annak pedig, hogy szű­kösség támadjon a munkapia­con két feltétele volt. így az, hogy a munkások megértsék a kapitalizmus törvényszerű­ségeit és önként alávessék ma­gukat a szakszervezeti fegye­lemnek, vagyis müveitek le­gyenek, továbbá az, hogy a munkakinálat megszorítása a munkára jelentkezőknek szinte kimeríthetetlen ;sokasá­­ga miatt ne ütközzék leküzd­hetetlen akadályba, vagyis aránylag kevesen legyenek sztrájktörők, akikhez a tőke fordulhat. Érthető, hogy a teke birto­kosai ellenségesen fogadták és ellenségként is kezelték a szakszervezetet és a szerve­zett munkásokat. Abban sincs meglepő hogy azok az államhatalmak, amelyek a tő­két képviselték, hasonló maga­tartást tanusitottak. A nagy francia forradalom után, amelynek csekély szoci­ális tartalma amugyis gyor­san kiszikkadt, a Napoleon-fé­­le törvénykönyv egyenesen bűncselekménynek nyilvání­totta a munkások tömörülé­sét, ami nagy hatást tett az egész világ törvényhozására. A szakszervezeti mozgalom azonban átküzdötte magát a gazdasági rendszer bennrejlő nehézségein épp úgy, mint a politikai és jogi természetű mesterséges megkötéseken. Nem vitás, hogy a dolgok ilyen alakulásában megbecsül­hetetlen szerepe volt a mun­kásság politikai szervezkedé­sének is, de az sem kétséges, hogy része volt benne annak a keresztény szellemi áramlat­nak is, amely XIII. Leó, majd XL Pius hires körleveleiből és sok katolikus gondolkodó mun­kájából szociális tartalommal telítődött. XIII. Leó a munkásoknak egyenesen kötelességévé tette a szakszervezetekbe egyesülést és ezt XI. Pius negyven évvel később méltán emelte ki a nagy előd halhatatlan érdeme­ként. XIII. Leónak éppen ez a forradalmi lépése bizonyult a legszükségesebbnek és idősze­rűbbnek — hangsúlyozta XI. Pius —, mert amig “más nép­­rétegek hasonló egyesületei semmiféle nehézségre sem ta­láltak és minden további nél­kül élvezték az állami jogvé­delmet, addig égbekiáltó igaz­ságtalansággal éppen azoktól tagadták meg a szervezkedés jogát, akik a legsürgősebben rászorultak erre, hogy védhes­sék magukat a fölöttébb hatal­mas nyomással szemben.” Igen, még katolikusok is vol­tak - állapította meg elítélően a pápa —, akik nagyon barát­ságtalanul nézték a munkások szervezkedési kísérleteit. Egyházunkkal is teljes össz­hangban vagyunk tehát, ami­kor a szakszervezeteket a mo­dern társadalomszervezés köz ponti pilléreinek tekintjük. Mert ha az igazságos munka­bér és az igazságos munkafel­tételek emberi jogként járnak ki minden dolgozónak, akkor nyilvánvaló, hogy a szakszer­vezkedés, mint a mondott em­beri jogok tényleges biztosité­ka, alapvető emberi jogként illeti meg a dolgozókat. Lebontják a Biblia házat New Yorkban NEW YORK. — A város együk régi hires épületét, az Asitor Piacén levő 103 éves Biblia-épületet rövidesen le­bontják és helyébe a Cooper Union mérnöki iskolájának uj palotáját építik fel. Ez volt a legelső vasvázas épület New Yorkban és sok éven át itt tartotta 'központját az Amerikai Biblia Társulat, amely innen küldte szét a vi­lág minden nyelvén készült bibliákat az összes államok­ba. De a Biblia Társulat már évekkel ezelőtt elköltözött innen és az épületben már csak az üzlethelyiségeik vol­tak kiadva. Pár éven át iltt székelt a volt Kiss Emil bankház is, Hartmann Gusz­táv igazgatása alatt. A kenethozó asszonyok EVANGÉLIUM Szent Márk 15, 43—47; 16, 1—8. Az időben eljőve arimateai József, esy nemes tanácsos, ki maga is várta vala Isten országát s bát­ran^ beméne Pilátushoz, s kóré Jézus testét ... És hiván a századost, megkérdező őt, vájjon meghalt-e már? És midőn értesült a századostól, Józsefnek ajándékozó a testet. József pedig gyolcsot vásárolván és levevő őt, gyolcsba takaró és betevé őt a sirba, mely a kősziklában vala kivágva, és követ hengeri­­tett a sir szájára. Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja, nézik vala, hová tették. És mikor el­múlt a szombat, Mária Magdolna és Mária, Jakab anyja és Salome, fűszereket vásáriának, hogy elmen­­vén, megkenjék Jézust. És korán reggel, a hét első napján, a sirhoz ménének — napfeltekor. És mond­ták egymásnak: Ki hengeriti el nekünk a követ a sirbejáratától? És oda tekintvén látták, hogy a kő el van hengeritve, pedig igen nagy vala. És bemen­­vén a sirba, látónak egy ifjút ülni jobbkéz felől, hosz­­szu fehér ruhába öltözve és megrémülének. Az pedig mondá nekik: Ne féljetek! A megfeszített názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt; íme a hely, ahová tették őt. De menjetek, mondjátok meg tanít­ványainak és Péternek, hogy előttétek megyen Ga­­lileába, ott meglátjátok őt, amint mondotta nektek. Azok pedig kimenvén, elfutának a sírból, mert el­fogta őket a rettegés és félelem és senkinek sem szól­tak, mert féltek vala. SZENTBESZÉD Krisztus Urunk ezen asszonyok megérkezése előtt, éjfél után, a nap feljötte előtt, feltámadt halot­taiból úgy, mint azon időben született a Boldogságos Szűztől, úgy most, a dicsőséges feltámadás alkalmá­val a Szentlélek erejével újjászületve, mint az igaz­ság uj Napja az egész földkerekséget elárassza vi­lágosságával. Valamennyi szentatya tanítása szerint az Ur feltámadása a sírbolt megnyitása nélkül tör­tént. Krisztus Urunk az ő sírboltját elzáró kövön ke­resztül isteni ereiével áthatolva támadt fel halottai­ból, megdicsőült testben. A kenethozó asszonyok midőn bementek a sirba és abban nem találták Krisztus Urunk testét, szent félelemmel teltek el részint azért, mivel a sirt üre­sen találták, részint azért, mert angyalokat vettek észre maguk előtt, részint féltek is, nehogy gyanúsak­nak látszassanak aziránt, hogy talán ők lopták el Jé­zust; féltek tehát a kenethozó asszonyok, hogy meg­ölik őket annak hallatára, hogy a megfeszített Krisz­tus feltámadását hirdetik. Krisztus feltámadása alapja a mi hitünknek, mert amint Szent Pál mondja: “Ha Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a ti hitetek, de hiábavaló a mi prédikálásunk is”, akkor Krisztus megalázó­­dása nem vált volna dicsőséggé, akkor a keresztények alázatos, szegény és keresztteljes élete szintúgy re­ménynélküli lenne; akkor a világi élet lenne a dicső­ség, a mi életünk pedig semmi. Az Ur feltámadása által nyerünk bizonyságot arról, hogy Krisztus élete nemcsak a lélek boldog halhatatlanságára, hanem a testnek is megdicsőülésére, az egész emberiség vált­­ságára vezérel, mert az ő feltámadása nekünk is fel­támadásunk, ha mi az Ő élete szerint élünk. Az Aggntenház hirei Nem 'hiába etettük gazda­sági udvarunkon egész télen át a környék nyulacskáit, meg is fizették érte, mert két értéke® pirostojást hoztak az intézetnek. Az egyik az Eliite­­bálnak a tiszta haszna, a $3,- 100 ,amelyet a fáradhatatlan Aggmenházi Bizottság, Pet­­rás!h Biró Úrral az élén, adott át. Hogy milyen örömet szer­zett ez; az óriási, pirostoj ás az Aiggtmenháznak, 'azt csak az tudja elképzeiM, akiinek sok a kiadása és kevés a bevétele. A vissza fizetést mi a jó Is­tenre bízzuk, aki az Aggmen­­ház Bízott ág munkáját si­kerre vitte, hogy a 35 elag­gott magyar testvérünk me­leg otthonban, terített asz­­tálhoz ülhessen, gondhéllkül töltve el életének alkonyát. Hálás köszönetét mondunk az önzetlen Bizottságnak, amely évről évre, fáradhatat­lanul dolgozik az Aggimenbáz javára, Petrásh bíró elnö­künk, Tóth Páliné, Fodor Jó­­zsefné, Bálint Józefné, Lu­­lovits Lajosmé, Balunek And­rásáé Andrejkovits András­nak és nejének, akik nem saj­nálva időt, költséget gazolint fáradságot, minden alkalmat felhasználtak, hog a ibál si­kerüljön. Pataki Gusztáváé­nak az ügyes báli hirdetésért. Megköszönjük az újságok­nak és a rádió igazgatóknak díjtalan hirdetésüket. Bod­nár A. Lajosnak, Ifj. Hriczó Jánosnak, Murár A. Károly­nál, Jakah-Tóth ás. Társának, továbbá Hartman J. Károly és társának, De Santis Fes­ték gyárosnak és akik a pat­ron és belépti jegyeket meg­vették. Urbán és Stepen’s Vi­rágüzleteknek a sok virágot. * Azoknak a drága nőknek, kik a sok süteményt adták. Szo­­bonya Lászílóék francia par­füm ajándékát. A végién mlég mindazoknak, akik megjele­nésükkel, ajándékaikkal mun­kájukkal vagy bánmiikép hoz­zá járultak a bál sikeréhez. * A második pirostoj ás ám­bár kisebb, de erkölcsi érték­ben nagyon megközelíti az előzőt, Istenben boldogult Falábú Lászlónak 500 dollá­ros hagyatéka. A földben csendesen pihenő férfiú nem­csak életében volt jó barátja és támogatója az Aggmen­­házmak, hanem halálában is ránk gondolt. •'Ki-ki önmagá­ról tudja mennyi fáradságba kerül, hányszor kell izzad­ságtól gyöngyöző homlokát megtörölni, míg a család föm­­tartása mellett ötszáz dollárt megtud takarítani . . . Re­méljük, hogy az Úristen, bő­ven megfizetett érte. Az, Agg­­meniház kápolnájában pedig naponkint fölhangzik, “Adj Uram Örök Nyugodalmat a Mi Meghalt Jótevőinknek”. Közeledik a szép május ha­va, amelynek első vasárnap­ján, vagyis május 6-án lesz a Mindenkor segítő Szűz Anya Kegyíhelyének a megnyitása. Kezdte délután 3 órakor . . . Az Isteni Megváló Aggmenháza \ fu i • k/ f OP B-nk OLDAL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents