A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1956-04-06 / 14. szám
S-IK OLDAL Fehér vasárnap EVANGÉLIUM Szent János, 20, 19-31 Mikor pedig este lön, azon a napon, a hét első napján és az ajtók be voltak zárva ott, hol a tanítványok egybe valának gyűlve a zsidóktól való félelem miatt, eljőve Jézus, megálla középen és mondá nekik: Békesség nektek. S midőn ezt mondá, megmutatá nekik kezeit és oldalát, örvendének tehát a tanítványok, látván az Urat. Mondá ezért nekik ismét: Békesség nektek. Amint küldött engem az Atya, én is úgy küldlek.titeket. Ezeket mondván, rájuk lehelt és mondá nekik: Vegyétek a Szentleiket. Akiknek megbocsájtjátok a bűneiket, megbocsájtatnak nekik, s akiknek megtartjátok, meg vannak tartva. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, ki kettősnek mondatik, nem vala velük, amikor eljött Jézus. Mondák tehát neki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig mondá nekik: Ha csak nem látom a kezein a szegek nyomát s ujjamat a szegek helyére nem bocsátom és kezemet az ő oldalába nem teszem, nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét odabenn valának az ő tanítványai és Tamás is velük. Eljőve Jézus a zárt ajtón át s megálla középen és mondá: Békesség nektek! Azután mondá Tamásnak: Tedd ide ujjadat és nézd kezeimet és nyújtsd ki kezedet s tedd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivő. Feleié Tamás és mondá neki: Én uram s én Isi tenem. Mondá neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél! Boldogok, akik nem láttak és hittek. Még sok egyéb jelet is cselekvők ugyan Jézus az ő tanítványai láttára, melyek nincsenek megírva e könyvben, ezek pedig megirattak, hogy higyjétek hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy hívén, életetek legyen az Ő nevében. SZENTBESZÉD A mai szent evangéliumban Krisztus Urunk kétszer is köszönti apostolait ezzel a szép köszöntéssel: “Békesség nektek!” Jelezni akarta ezzel az Üdvözítő, hogy nekik, akik hivatva vannak arra, hogy “elmenén az egész Világra, hirdessék az evangéliumot”, :iagy szükségük van a békére, nemcsak a jó Istennel és az emberekkel való békére, hanem a belső, az önmagunkkal való békére is. “Békesség nektek!” Mert Krisztus Urunk a békét a szenvedésével és kereszthalálával szerezte meg, vagyis a megváltás nagy s dicsőséges munkájával, azért csak a feltámadása után beszél a békéről. Bünbocsánat nélkül ugyanis nincsen béke. Amig az ember lelkén rágódik a bűnnek tudata, mig érzi, hog} Istennel vagy felebarátjával szemben van valami tartozása, addig igazi békessége nincs és nem is lehet. Bűn és_ béke nem fér össze; békét csak a bünbocsánat ad. Ezért adja meg Krisztus Urunk a bünbocsájtó hatalmat apostolainak épp akkor, midőn a békéről beszél, jelezni akarván ezzel azt, hogy béke bünbocsánat nélkül nincsen: e kettő elválaszthatatlan összefüggésben van egymással. A hármas béke, a jó Istennel, az emberekkel és önmagunkkal, a legnagyobb kincs a földön. Békéje azonban csakis a jóknak, a jámboroknak van, a bűnösöknek, a gonoszoknak nincs, amint azt az írás is mondja: “A gonoszoknak nincsen békességük.” Sajnos, napjainkban nincsen békesség a földön. Igaz ugyan, hogy békétlenség, egyenetlenkedés, viszszavonás mindig volt és lesz is a világon, de oly nagyfokú és éles békétlenség, amilyen ma dühöng a nemzetek között, a társadalomban, sőt a családokban és az egyénekben is, talán még sohasem volt. Valami általános nyugtalanság, hogy mit hoz a holnap, üli meg a lelkeket. Mindenesetre igaz, hogy nehéz időket élünk, de hát az is igaz, hogy éppen ezekben a nehéz időkben van leginkább békére, nyugalomra szükség. Mert a nyugtalanság, az idegesség mindig csak rombolt, de sohasem épített. Békét, igazi, tartós békét csak Jézusnál találunk, máshol sehol. Krisztus a békét a megváltással szerezte meg, föltámadásával pedig megpecsételte. A világ abban a balhiedelemben él, hogy a gazdagsággal szemben Krisztus Urunk elégedetlen ember. Ámde a gazdagsággal szemben Krisztus Urunk a szegénységet választotta, éppen ezért egészen biztos, hogy ez az ut az igazi, amely a békéhez vezet. Krisztus szegényen született, szegényen élt és szegényen halt meg. És Krisztus példája után mily sokan lettek önként szegények! Krisztus Urunk sehol sem nevezi boldogoknak a gazdagokat, ellenkezőleg azt mondja: “Jaj a gazdagoknak ”, a szegényekről azonban igy nyilatkozik: “Boldogok a lelki szegények!” Egyházi lap a fajgyűlölet ellen Az Egyesült Államok legnagyobb katolikus magazinja, az “America” legutóbbi számában igen csúnya foltnak jellemzi azt a jelenséget, amit az Egyesült Államok mutat mostanában a világ felé, amikor polgárai olyan kérdéseikről látszanak veszekedni, amiknek a demokrácia alapelvei szerint még csak felmerülni sem szabadna, — a fajgyűlölet problémáiról. A Fordham Egyetem negyedik évi faji egyenlőséget i hirdető istentiszteletén Rév. Thurston N. Davis arra mu| catott reá, hogy a modern j technológia az emberiség vi* iági egységét hozzá létre és a A |»i«|»*iíg jiéia 1 ;í«l «tjj ;• Az anyagi javakat lelki kincsekre váltja át az egyház “Senki, aki áz Istennek harcosa, nem bonyolódik bele az (életnek műveleteibe.” Szent Pálnak ez a mondása örökre irányt mutat azoknak, akik az Egyházat vezetik. Az irány tűtől el lehet térni, egészen el is lehet hanyagolni. Voltak korok, amikor ez megtörtént: az újkor kezdetén pápák és bíborosok nyomorúságtól körülvéve tündérpalotákat emeltek maguknak és száz szökőkuttal szegélyezett parkokat készítettek mint Estei Hippolyt bíboros, esztergomi érsek Tivoliban. Ezek elfelejtették az istenszaíbta elvet és az Egyház fiöldi megjelenése mocsárba sülyedt, amelyből csak a csapások és a Szentlélek kézzelfogható működése tudta kirántani és uj virágzásba borítani. A történelem tárgyilagos vizsgálata arról győz meg, hogy az ilyen korok csak átmenetiek voltak és az igazság az, hogy a vallás jövedelmi forrás volt —- a rászorulóknak. Az Egyház a római hatóságok előtt először 220 körül jelent meg, mint a Birodalomban elfogadott jogi személyitörténelem során sohasem volt még annyi és. olyan csodálatosan nagyszerű alkalom, hogy megismerjük s megszeressük Isten többi gyermekeit is, akik mind testvéreink. Mialatt azonban a technológia haladása lehetővé tenné, hogy a világ népei szereznék és megértsék egymást, nem vall boldogságra az amit látunk — mondta Father Davis. — Minden kudarc, hogy a fajok között megértést, szeretetek teremtsünk, minden igazságtalanság, amit faji vagy vallási alapon elkövetünk, minden zavargás, ami Louisiana, vagy Chicago környékén négerek és fehérek között felmerül, a villám sebességével jut el a külföldre, és természetesen a szovjet propaganda által túlzottan kiszínezve kerül nyilvánosságra. Igen csúnya látványt mutatunk, amikor nem vaség: Cállistus római püspök “collegiumként” jelentette be a hatóságoknál, mint temetkezási segélyegyletet. Ekkor kezdték el a manap is Callistusról elnevezett katakombák építését, a 40 mérföld hosszú öt emelet magasságú földalatti folyosók építését. Itt temettek el mindenkit, aki meg volt keresztelve, közöttük számtalan olyant, akinek semmije sem volt. Ehhez pénz kellett és ezért az egyházközségeknek már a legrégibb időiben volt pénzesládája. Csakugyan jövedelmi forrás volt a vallás és ez a forrás bőven látta el keresztény őseink ókorában a pogányoktől az utcára kitett gyermekeket, az árván maradottakat, a betegeket és munkaképteleneket. Ebből a jövedelmi forrásból gondoskodtak a diakónusok, az ókeresztény karitász-tevékenység megszervezői a gyalogmenetben deportáltakról, akiket kettenként, csuklójukon összebilincselve hajtottak ismeretlen céljuk felé. Ebből a pénzből segítették azokat, akiket a Cézár bányamunkára kárhoztatott a sziraráb sivatag rézbányáiban gyünk hajlandók békében, szeretetben és igazságosságban együtt élni szinesbőrü polgárainkkal. — A világ nem fehér lakosságának milliói között micsoda hatást kelthet, amikor azt olvassák, hogy hiába rendelte el a Legfelsőbb Biróság, hogy minél gyorsabban döntük le a válaszfalat a fajok elkülönitésében, és azután arról is értesülnek, hogy egy szenátor erről a döntésről azt mondta, hogy “egy kilenctagú oligarchiának jogászi zsarnoksága.” — Ha nem tudjuk eloszlatni ezeket a faji feszültségeket, kockára tesszük vezető szerepünket a világ szabad nemzetei előtt. Mindenkit személyes felelősség terhel, mindenkinek felelni kell a magatartásáért. Minden férfinek, nőnek és gyermeknek meg kell tennie a magáét, hogy ilyen kérdések lekerüljenek a napirendről. vagy az eszakafrikai kőfejtőkben és a szardíniái ólombányákban. Ebből a pénzforrásból emelték a világon az első kórházakat és árvaházakat, élelmezték a szegényeket. Ebből gondoskodtak az ókorban garmadával heverő temetetlenek eltemetéséről, amint Lactantius, az ókor keresztény Cicerója mondja: “Még előttünk teljesen ismeretlen emberek hullájánál is ellátjuk ezt a szeretet-szolgálatot, azok helyett, akiknek szivéből hiányzik az emberség, holott rokonaik voltak”. Mikor a barbár népek csapásai alatt a római birodalom romokba dőlt, a régiből csak az Egyház maradt meg. Évszázados munkával kereszténnyé tette az életerős uj népeket és a szeretet árama tovább keringett az uj társadalomban. Az egyházközségek helyét átvették a népvándorlás korának püspökei; minden püspöki székhely a menekülteknek, hontalanoknak, betegeknek gondozó központjává lett, ame lyet a barbárok is tiszteletben tartottak. A diakónusok ókori karitativ szerepét pedig átvették — óriásira nagyított arányokban — a szerzetesek. Ezeknek voltak 'birtokaik: eredetileg mocsaras területek vagy őserdők, amelyeket saját kezűik munkája alakított át termőterületté. A szerzeteseken kívül még sokan éltek a kolostorból. Hogy milyen volt ezek gazdálkodása, elég, ha a nyugati szerzetesek anyaház á n a k, Monteeassinonak példáját idéz zük: az öröfcbérlőknek a termés hetedrészét kellett bér gyanánt beadni Aligernus apát 960-ban kelt rendelkező se szerint. A szerzetesek azonban nemcsak az ősi kulturterületeken működtek, hanem mint miszszionáriusok a félnomád pogányok országaiba is elmeitek. Ott megtanították a szegénységben élő népeket a földmivelésre, az állattenyésztésre; Norvégiában és Svédorországban gabonát termeltek, Németországban halastavakat készibettek; nekik köszönik létezésüket a burgundi, rajnai, auvergnei és angol borvidékek ; őt tanították az uj népeket kenyérkereső ipari munkára, textiliparra, vászonszövésre, bőrkikészitésre. Belgiumi női kolostoroknak köszöni a müveit világ a malines-i, valenciennes-i és brusz szeli csipkéket. A “vallás jövedelméből” szerzetesek szabályoztak folyókat, ők építették az első gátakat a Németalföldet elnyeléssel fenyegető tenger árja elé, ők építették a legtöbb hidat ; a középkorban külön hídépítő szerzet is működött: a hídverő testvérek rendje. Mindezt azonban sohasem tartották elegendőnek. Nem lévén családjuk, nem kellett utódaikról gondoskodni, igy fölös jövedelmükből a rászorulókról gondoskodtak. Thieffroy, Epternach apátja a 12-ik században kijelentette: “Mit sem használ nekünk, ha templomaink az égig magaskodnak, aranyozott oszlo-i paik vannak ; hogy biborló színiben festjük pergament könyveinket és kötésüket drágakövekkel ékesítjük: ha Krisztus tagjairól, a szegényekről, nem gondoskodunk”. Manap már szinte el sem tudjuk képzelni, mit jelentettek a középkorban a monostorok és káptalanok. A primitiv termékeny gazdálkodás idején, nem rjtkán éhínségek alkalmából egész vidékek népessége özönlött oda és talált segítséget. Kr. u. 1000-ben, a nagy európai éihinség idején, Leopich, St. Alban apátja, a templomépitésre hosszú idő óta összekuporgatott pénzt a szegények ellátására fordította, mert “az Isten igazi temploma a szegényekből áll.” A vallás lehet jövedelmi forrás és az is volt, legeslegtöbbször azonban az emberiség javára. Doyle los angelesi biro úgy döntött Vernon B. Simpson ügyében, hogy a 18 hónapos Connie Sue nevű kislánynak ő az apja. Edith Mitchell az anya indította az apasági keresetet a tiltakozó Simpson ellen. Tamás vasárnapja EVANGÉLIUM Szent János, 20,19—31 Mikor pedig este lön, azon a napon, a hét első napján és az ajtók be voltak zárva ott, hol a tanítványok egybe valának gyűlve a zsidóktól ,való félelem miatt, eljőve Jézus, megálla középen és mondá nekik: Békesség nektek. S midőn ezt mondá, megmutatá nekik kezeit és oldalát. Örvendének tehát a ! tanítványok, látván az Urat. Mondá ezért nekik ismét: Békesség nektek. Amint küldött engem az Atya, én is úgy küldlek titeket. Ezeket mondván, rájuk lehelt és monda nekik: Vegyétek a Szentleiket. Akiknek megbocsájtjátok a bűneiket, megbocsájtatnak nekik, s akiknek megtartjátok, meg vannak tartva. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, ki kettősnek mondatik, nem vala velük, amikor eljött Jézus. Mondák tehát neki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig mondá nekik: Ha csak nem látom a kezein a szegek nyomát s ujjamat a szegek helyére nem bocsátom és kezemet az ő oldalába nem teszem, nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét odabenn valának az ő tanítványai és Tamás is velük. Eljőve Jézus a zárt ajtón át s megálla középen és mondá: Békesség nektek! Azután mondá Tamásnak: Tedd ide ujjadat és nézd kezeimet és nyújtsd ki kezedet s tedd az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivő. Feleié Tamás és mondá neki: Én uram s én Istenem. Mondá neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél! Boldogok, akik nem láttak és hittek. Még sok egyéb jelet is cselekvők ugyan Jézus az ő tanítványai láttára, melyek nincsenek megírva e könyvben, ezek pedig megirattak, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében. SZENTBESZÉD A mai szent evangélium Tamás apostolt állítja szemeink elé, aki sehogysem akarta elhinni, hogy Jézus feltámadott. Mikor társai elbeszélték neki, hogy látták az Urat, sőt beszéltek vele, ő ezek hallatára hitetlenül rázta a fejét és azt mondta: “Ha nem látom az ő kezein a szegek likgatását és ujjaimat a szegek helyére nem bocsátom, nem hiszem.” De Jézus újból megjelent tanítványainak és igy szólt Tamáshoz: “Ereszd ide ujjaidat és lásd kezeimet és hozd ide kezedet, és bocsásd az én oldalamba és ne légy hitetlen, hanem hivő.” Az üdvözítő váratlan megjelenése és szemrehányó szavai mélységes hatást gyakoroltak az apostolra. Tele szégyennel és félelemmel borult Jézus lábaihoz és igy kiáltott fel: “Én Uram, én Istenem!” Mire Jézus ezt mondta neki: “Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél, de még boldogabbak, akik nem láttak és hittek.” Mily örvendetesek reánk nézve az Ur Jézus ezen szavai! Mi vagyunk azok a boldogok, kik az Ur Jézusban, mint igaz Istenben hiszünk, bár sohase láttuk őt. Hisszük a katolikus Anyaszentegyházban sértetlenül megőrzött tanítását. És mi ezen hitünkben boldogok vagyunk, mert Jézus tanítása nemcsak az ég felé kalauzoló vezetőnk, hanem egyszersmind földi boldogságunknak is a megalapozója. Az ember földi boldogsága abban áll, hogy állandó jó egészsége legyen, mocsoktalan hírnévvel bírjon, legyen miből tisztességesen megélnie, meglegyen a külső és belső békessége. Szent hitünk parancsai ezt célozzák. Vájjon mi árt többet az ember egészségének, mint a rendetlen, kicsapongó élet, a fajtalankodó és haragból eredő önemésztő élet? Mily sok embernek ássák alá boldogságát ezen bűnök! Ezektől igyekszik Jézus tanításának gondoskodó atyai szeretete visszatartani minket. Vájjon mi rontja meg úgy az ember becsületét és jó hírnevét, mint ha vagyonát igaztalan uton-módon gyarapítja? Ezért mondja Szent Pál apostol: “Ne csaljátok meg magatokat, mert sem a tolvajok, sem a fösvények, sem a ragadozók nem fogják bírni az Isten országát.” Jézus tanítása útmutatást ad nekünk az embertársainkkal való mindennapi érintkezésre, mikor azt mondja: “Amiket akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti ís cselekedjétek nekik”. Vájjon mi dúlja fel inkább az egymásközötti békét, mint a kevélység, bosszúvágy, harag és civakodás? És mily határozott szavakkal kárhoztatja Jézus ezen bűnöket; mikor azt mondja: “Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.” Hányán mennek tönkre henyélés, oktalan tékozlás és állásuk lelkiismeretlen teljesítése által! Ezért joggal mondhatja az apostol: “Aki nem dolgozik, ne is egyék.” Jézus tanítása megparancsolja a házastársaknak az egymásiránti hűséget és szeretetet. A gyermekeknek a szülők szeretetét, az irántuk való tiszteletet és engedelmességet köti szivükre. A gazdagokat arra buzdítja, hogy a jótékonyságról és adakozásról meg ne feledkezzenek, a szegényeket pedig arra inti, hogy türelemmel viseljék keresztjüket és jótevőikért imádkozzanak. A hatalmasakat arra figyelmezteti, hogy hatalmukat Istentől bírják és azért azt szeretettel és szelídséggel gyakorolják. Az alattvalóknak pedig azt mondja: “Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, mert ők őrködnek felettetek, mint akik számot fognak adni lelkeitekért.” A J'Ő F ÁSZTÓL Gyermekeknek osztja áldását XII. Pius pápa,
