A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1955-10-07 / 40. szám
>iK OLDAL A JŐ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE good shepherd publishing company Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI Egy évre ________ Fél évre _______ DIJAK: __1____$6.00 _______$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year _______________$6.00 Half Year _______________$3.50 * 1 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. SZOVJET AJÁNDÉK A szovjet kézzel-lábbal igyekszik bizonyítani, hogy milyen “jó fiú”. Most például azzal lepte meg Amerikát, hogy az árvízkárosultaknak 100,000 rubelt küldött ajándékba. Természetesen nem a szovjet az egyetlen ország, amely erre a célra adományt küldött, — Európának majdnem valamennyi országa tett hasonló gesztust —, de mindenesetre a legjobban meglepő. 100,000 rubel hivatalosan vagy 25,000 dollárnak felel meg, de igazi vásárlóértéke inkább 10,000 dollár. Ha arra gondolunk, hogy kormányunk tavaly tízmilliókra menő segítséget küldött a dunai árvíz károsultjainak a csatlós országokba, a szovjet ajándék anyagilag inkább névleges, egy csepp a tengerben. De a szovjetnek nem a segítő szándék volt a fontos, hanem a publicitás, ami vele jár. Tudnánk jónéhány alkalmat említeni, ahol a szovjetnek lehetősége volna szenvedő emberek sorsán enyhíteni, -- hogy más ne említsünk, a csatlós országok népének sorsán. Még soha nem tapasztaltunk emberi gesztust ezen a téren a szovjetrészéről, de ahol az egész világsajtó nyilvánosságra számíthat, ott megjátsza az olcsó nagylelkűség szerepét. Nem akarunk akadákoskodók lenni abból az alkalomból ,hogy a szovjettől ajándékot kaptunk. Állítólag ajándéklónak nem nézik a fogát. De nem vagyunk politikai balekok sem, akiket félre lehet vezetni egy vásári kikiáltó fogásaival. HÁT ÉPPEN EZ AZ! A New York Times londoni alkalmi tudósítója látogatóban volt Magyarországon. Utazásáról két érdekes részletet közöl: 1. Az osztrák-magyar határon a vonat csaknem 5 óra hosszat vesztegelt. 2. A vasfüggönyből alig lehet valamit látni. Megfigyelőtornyok, egy tilos terület és aknemezők. amelyek úgy néznek ki, mint minden más mező. Hát éppen ez az! Sehol a vasfüggöny mentén nem lehet ilyen felírásokat olvasni: “Vigyázat! Akna! Életveszélyes!” A vasfüggöny éppen azért olyan veszélyes, mert a turista oly keveset vesz észre! A POSTAMINISZTER SIKERE A postaügyi minisztérium jelenti, hogy az idei, mius 30-án végződött költségvetési évben a posta deficitje 362 millió dollár volt, ami szép eredmény az előző évi financiális mérleggel szemben, mely 391 millió dollár veszteséget mutatott. Ezt a nagyszerű eredményt Summerfield postaminiszter azáltal érte el, hogy lerontotta a posta szolgálatát. Ennek a nagyszerű takarékoskodási politikának köszönhetik az amerikai újságolvasók milliói, hogy napilapjaikat sokszor többnapi késéssel kapják meg, amikor már az újság hírei nem újságok, hanem ócskaságok. Mi lesz a jövő évben? Talán az fog történni hogy Summerfield postaminiszter újabb sikert fog elérni, újabb milliókkal fogja csökkenteni a deficitet és a napilapokat nem pár napi, hanem egyheti késéssel fogják kapni az előfizetők. A KÍNOK ISKOLÁJA Olvassuk a tudósítást, hogy a ne vadai Lemmons Valleyben a hadvezetőség egy tábort létesített, ahol a katonákat kiképzik kommunista “agymosás” ellen. A tábort joggal nevezhetjük a kínok iskolájának. Megpróbálják utánozni ^penne — persze csak bizo nyos fokig — a kommunista kinzási technikát, a tes ti és szellemi módszereket egyaránt, amelyekkel a kommunisták “vallomásra” kényszeritették foglyaikat. Sokan firtatják, van-e ennek az iskolának gyakorlati értéke. Elvégre — érvelnek — a katona úgyis tudja, hogy itt nem ellenség kezében van és a kínzást nem fogják addig a fokig vinni, hogy élete vagy egészsége veszélyben forogna. Mások “kegyetlen-Fagyástól óvja meg katonáinkat ez a furcsa búvárruha az északi Sarkvidéken. FRÁTER ANEKDOTÁK KAPITÁNY ÉS GENERÁLIS Hadgyakorlaton esett ez meg Fráter Lóránttal, akiről akkoriban még kétséges volt,' hogy minek jobb: huszárnak vagy muzsikusnak? A parancs szerint a hónap ötödik napján Nagykároly közelében kellett táboroznia embereivel, hogy az esetleg ‘Nagykároly felé vonuló ellenséges csapatot feltartóztassa. Hetedikén pedig be kellett vonulnia Nagykárolyba. Nagykároly még nem Páris, de mindenesetre mulatságosabb hely, mint az a nyomorult kis falu, ahová ötödikén megérkezett huszárjaival Fráter. Elunta magát, és mikor beesteledett, lóra ült és bevágtatott Nagykárolyba. Itt vidám cimborák fogadták, nekikészültek valami nagy vacsorának, mikor egyszerre csak a vendéglőben szemtől-szembe találja magát Bolla tábornokkal. Szalutál mereven. — Hm, — mondja a tábornok, — százados ur most itt van? — Igen. — Százados urnák, ha jól tudom, csak hetedikén hajnalban kell Nagykárolyban lennie. Ma pedig még csak ötödiké van. Jobb kifogás híján Fráter mereven és némán bámul. — Hogy magyarázzam ezt, százados ur? Kinos csend. Aztán megszólal a tábornok. Rendben van. Lesz 30 napi szobafogság! Fráternek a szempillája se rezdül a harminc napi fogság hallatára. Örül, hogy ily olcsón szabadult. A tábornok pedig mogorván szól: — Most pedig jöjjön velem vacsorázni. Asztalhoz ülnek, esznekisznak, aztán jön a cigány. Elhúz egy-két nótát, aztán egy-kettőre átvándorol Fráter Lóránt kezébe a hegedű. Durran a pezsgős üveg és szól a nóta. Az első nóta után odaszól a tábornok a parancsőrtisztj ének. — Főhadnagy ur törüljön le öt napot Fráter százados büntetéséből! Aztán jön a második nóta, Még szebb, még szomorúbb, mint az első. — Ez szép volt — mondja az öregur, kiissza a pezsgőjét és átszól az asztalon: — Tíz napot törüljön le érte ! És most egyik nóta a másikba olvad, hegedű, ének váltja fel egymást. És minden nóta után utasítás megy a parancsőrtiszthez: — Öt nap . . . — Nyolc nap . Hajnal felé meglöki a főhadnagyot Fráter: — Te — súgja neki, — hány nap van eddig a cédulán? — Hatban — mondja a baj társ. Erre hfres/ji Fráter a hegedűjét,if’^iűíiegy a tábornokhoz, hadinkba vágja magát s katonásan jelenti: — Alássan jelentem, harminc nap többletem van! És abbahagyván a munkát most ő kesdett mulatni. FIFTY-FIFTY Egy vaUha ismert nevű s sokat szerepelt színész, aki nagyokat is szeretett mondani, Amerikából való hazatérése után elmesélte hogy odakinn milyen sokat keresett. Fráter Lóránt, aki maga is volt Amerikában, gyanakvó mosollyal hallgatta a részleteket, de aztán csak ennyit mondott: — Nono, kérlek nono . . . — Hát mit gondolsz — folytatta a színész, — mielőtt a teljes összeget elárulom, mennyit kerestem? — A felét. UGAT A NÉMA KUTYA Híresek voltak Fráter vadásztörténetei. Talán legfurcsább a következő: — Van egy kutyám otthon Erdélyben — mesélte huncut mosollyal, — amely nélkül már nem is mennék vadászni. Úgy megszoktam, hogy ha szegény egyszer elpatkol, úgy érzem, abba kell hagynom a vadászatot. Hát képzeljétek, mi történik. Most tavasszal egyszerre csak megbetegszik a kutyám. Hivatom az állatorvost, aki megvizsgálja és rendel neki valamit. Szegény kutya három hétig volt beteg, aztán meggyógyult. Elvesztette a hangját. A szó szoros értelmében megnémult, hiába erőlködött, nem tudott ugatni. Láttam szegényen, amint kínlódik, szeretne ugat ni, de nem tud. Nagyon megijedtem. Mit csinálok én egy néma kutyával ? Miit érek én vele, h,a nem tud ugatni? Napokig szomorkodtam emiatt, amig aztán megtörtént a csoda. Hogy hogy nem, egy napon a kutya talált az országúton egy autmobiltülkölőt, ami valami arra haladó automobilról pottyant le és megharapván a gumilabdát, rájött, hogy ezzel is lehet ugatni, gondolhatta'''mSgában miért ne tudnék vele ugatni én is? És vígan rohant haza, szájában a gumilabdával, miközben töf-töfölt, mint egy autó. Most aztán csináltattam nek| egy ugató készüléket. A nyakára erősítettem egy karikát, amelyből ilyen töftöf nyúlik előre. Amikor szegény ugatni akar, egyszerűen harapdálni ‘kezdi a labdát és a töftöf szól. . . MADÁR A ZÁLOGHÁZBAN Öreg vidéki színész hazudik Pesten — ahol néhány napi pihenőt tart — egy vidám társaságnak. Mindenki tudja róla, hogy soha még igazat nem mondott, de szívesen hallgatják jóizü történeteit és csak titokban mosolyognak rajtuk. De egyszer csak túllépte a határt. A következőket mesélte : — A minap a Mátrában vadásztam egy nagybátyám birtokán . . . A hallgatóság köhögött. Ő azonban zavartalanul folytatta : — Este lefeküdtem a vadászkastély egyik szobájában és nyitva felejtettem az ablakot. Aranyórámat . . . — Újabb köhögés . . . — ... aranyórámat a hálószekrényre tettem. Egyszer csak látom, hogy egy csóka berepül és csőrébe ragadva órámat, elrepül vele. Most közbeszólt Fráter Lóránt: — Ez iyaz! Én láttam, miikor az a csóka visszajött a zálogcédulával . . . i ___________ ELLENSÉG — Enyje, András gazda,— feddőzik a pap, — hát már megint részeg. Pedig éppen legnagyobb ellenségünk a szeszes ital. —- De azt is tetszett mondani, — felelte András gazda, — hogy legnagyobb ellenségünket is szeretnünk kell. bókhaimozó — Poirpás színben van ma, asszonyom. nek” tekintik a kínok iskoláját és méltatlannak a demokráciához. A mi véleményünk az, hogy a kínok iskolája sem nem kegyetlen, sem nem felesleges — egyszerűen szükséges része a mai katonai kiképzésnek. A hadgyakorlat sem tudja teljesen utánozni az igazi csata torzalmait, de senkinem sem jutna eszébe, hogy a hadgyakorlatokat feleslegesnek tartsa. Szomorú tünete korunknak, hogy a katonát nemcsak harcra, hanem szenvedések, kínzások elviselésére is ki kell képezni, de nincs értelme, hogy az élet tényei előtt lehunyjuk szemünket. Ha a kommunisták kinzásoknak vetik alá katonáinkat, a mi kötelességünk az, hogy előkészítsük őket arra, ami vár rájuk. Az igazság az, hogy sok fiatal amerikai ma is életben lenne és nem egy kommunista tömegsírban porladnának a csontjai, ha a kínok iskolájának tanítványa lett volna. A tapasztalatok és tanácsok, amelyeket itt szerezhet, segíthetik az átvészelésben, ha fogságba jut. És így szomorúan fogadjuk Lemmons 'Valley kiképző táborát, de abban a tudatban, hogy minden kényelmetlenség, sőt borzalma dacára hasznos célt szolgál. NIAGARA ELFELEJTETT HŐSE A szökött rabszolgák kanadai őrangyala. « (Canadian Scene). — Kanada egyik ismeretlen hőse úgy halt meg, hogy küzdött kora törvényei ellen, bár nem kívánt a maga számára semmit. Herbert Holmes, származására nézve mulatt, Nova Scotiában nőttt fel s pártfogója később Angliába vitte. Holmes visszatért Kanadába s a mai Niagaraon-the-Lake községben telepedett le. Tanító és methódista világi-prédikátor lett. Mintegy 400 szökött rabszolga családjával együtt Kanadába menekült az Egyesült Államokból s Holmes ezek között tanított az 1830-as években. 1837-ben Holmes megszervezte híveit, hogy küzdjenek a rabszolga-vadászok ellen, akik átjöttek Amerikából, hogy visszavigyék a menekülteket. Annak az évnek szeptemberében egy Moseby Salamon nevű fiatal néger rabszolga érkezett Niagarába. Gazdája utána jött Louisvilleből, Kentucky államból, azt állitván, .hogy Moseby ellopta a lovát. Sir Francis Bond Head, Felső-Kanada helyettes kormányzója, törvényszék elé rendelte Mosebyt. A négert bűnösnek találták és utasították Niagara sheriffjét, hogy adja át az amerikai hatóságoknak. Moseby volt gazdája azzal dicsekedett, hogy Kentuckyba való visszatérte után halálra korbácsolta t ja. Holmes rávette a Niagara félsziget négereit, hogy ne engedjék visszavitetni Mosebyt volt gazdájához. Alexander McLeod sheriff elhalasztotta a Moseby átadására irányuló első kísérletet. Mikor a négerek még mindig nem akartak szétoszlani, a sheriff felolvasta a zavargás elleni törvényt. A négerek azonban három hétig maradtak készenlétben. Nagyfokú vonakodás után a sheriff végül szekérre tétette Mosebyt, hogy a börtönből a Nigara folyóhoz vigye s ott átevezzen vele a folyón. Ő ugyan ellenszenvesnek találta feladatát, de kényszerítve volt, hogy a kapott parancsot végrehajtsa. Kihúzta kardját és megsarkantyuzta lovát, a négerek közé ugratott. A négerek nem mozdultak és a sheriff, aki nem használta kardját, leszedték a lóról. Ekkor ő parancsot adott embereinek ,hogy Jöjjenek a tömeg közé. Holm est leteritette egy golyó, egy néger pedig szuronysebet kapott. McLeodot leütötték a négerek. A fejetlenségben Moseby elmenekült. Montrealba ment, majd pedig Angliába. Évekkel később visszatért Kanadába. A Niagara »vidékéről nősült és ott élt békében élete végéig. Herbert Holmes azonban, aki a rövid felkelést vezette és kivívta mind a saját fajtája, mind a Niagara angolszász lakóinak csodálatát, jeltelen sírba került, a niagarai baptista temetőben. A cheddai sajt Kanada büszkesége A kanadai cheddar sajt, amelyet ma világszerte inyencfalatnak tartanak, egy bevándorlónak köszönheti hírnevét, aki másfél évszázaddal ezelőtt jött Kanadába. Lydia Chase Ranney, az a hölgy, aki először készített cheddar sajtot Kanadában, nemcsak családja gazdagságát alapította meg vele, hanem átalakította az ontarioi Ingersoll egész környékének gazdasági életét. Ő és családja Vermontból jött és azért maradt Oxford megyében, mert Lydiának, mint tanítónőnek, keresetre nyílt alkalma, mig férje farmot létesített a rengetegben. Lydia lóháton ment toronyiránt Hamiltonba, hogy megszerezze a kanadai tanítási engedélyt, majd megkezdte a munkát egy egyszobás iskolában. 1837-ben, több évvel munkája megkezdése után, idősebb tanítványai elmentek, hogy csatlakozzanak William Lyon Mackenziehez, a Felső Kanada felelős kormányzatáért vívott harcban. Lydia pedig azon törte a fejét, hogyan találhatna uj jövedelmi forrást férje és három gyermeke számára. Végül elhatározta, hogy cheddar sajtot készít. Ezt a tudományt szülőföldjéről, Vermontból hozta magával. Ettől kezdve megváltozott Lydia és az egész megye élete. A szomszédok kölcsönkérték a sajt receptjét az utókor szerencséjére, Lydia szívesen odaadta mindenkinek, aki kérte. Amint a sajt kelendő lett Kanada többi részeiben is, Ingersoll egész környéke vagyonosabb lett. A tisztások növekedtek és lassan eltűntek a ki nem irtott erdők szélei. Egyre nagyobb tehenészetek jelentek meg a zöld legelőkön. Erős, háromemeletes téglaházak váltották fel a kunyhókat és gombamódra szaporodtak a sajtgyárak. Az amerikai polgárháború idején szállította Ingersoll az első sajtót Angliába. Hatalmas, gömb alakú cheddar volt ez, három és fél tonna súlyú. Egyik ingersolli temetkezési vállalkozó verset is irt a gigászi sajtról. Lydia 101 éves korában halt meg. Azt még nem sikerült eldönteni, hogy hosszú életkorát a sajtnak, vagy saját hajthatatlan akaraterejének köszönhette. — Ugyan, maga akkor is ezt — És ön, asszonyom, akkor mondaná, ha nem volna meg- is meg lenne győződve róla, győződve róla. ha én nem mondanám. V
