A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-09-30 / 39. szám

QLDAjj a jü PÁS&TOR (THE GOOD SHEPHERD; . Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by ■— Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: . SUBSCRIPTION RATES: Ügy évre _________________$6.00 One Year _______________$6.00 Fél évre --------------------------$3.50 | Half fear ________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Offict of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. TERMÉSHIÁNY ÉS TERMÉSFELESLEG Hazautaztak Iowából az orosz mezőgazdaság szakértőik és odahaza el fognak mondani az emberek­nek — elvtársaknak és parasztoknak — valamit, amit ők maguk sehogysem tudnak megérteni: az amerikai paritásos ár-alátámasztást. Iowában meg­magyarázták nekik, milyen egyszerű dolog ez: Túl­sók a gabona meg imiegyébb és a szabad forgalom­ban, ha nagyobb a kínálat, mint a kereslet, a tulnagy termelés az árakat rontja. Ezért a kormány minden évben felvásárol rengeteg mezőgazdasági terméket, nehogy túlsók kerüljön a piacra. A kobakját vakarja minden orosz, aki ilyesmit hall. Először is: mi az, hogy termésfelesleg? Orosz­országban emberemlékezet óta nem volt több kenyér, mint amennyi kellett, vajról és földimogyoróról nem is szólva. És másodszor: a kormány szántszándékkal drágítja a kenyeret meg a tejtermékeket és a többit? A szovjet kormány egyre-másra olcsóbbitja az élel­miszereket és más szükségleti cikkeket, és azoknak az árai még mindig magasak, úgy hogy a lakosság életszínvonala nyomorúságosán alacsony. Melyik a jobb rendszer? Ezen a kérdésen fog­nak töprengeni Oroszországban az elvtársak és a pa­rasztok, mihelyt hazaérkeznek Iowából az orosz ven­dégeik. Közben azt olvassák az elvtársak és a parasztok a Pravdában és az Izvesztijáiban, hogy bajok vannak, gyenge a termés, hanyagul végzik az aratást és a ter­més behordását; nincsen elég traktor ott, ahol kelle­ne, és sok van ott, ahol nincs arra szükség; szállítás közben elhull a gabonatermés egy része, és igy to­vább és — most következik a veleje: “Az elvtársak menjenek ki a mezőkre és ösztökéljék jobb munkára a hanyag földműveseket és állattenyésztőket!” A ha­nyagokat szigorúan meg kell büntetni, követeli a két lap, és tudja Oroszországban mindenki, hogy amit a Pravda és az íz veszti ja követel, az meg is fog tör­ténni. És aztán hallani fogják az Amerikából vissza­térő mezőgazdasági szakértőktől, hogy itt minden másképp van, itt mindennek éppen az ellenkezője van. És kérdezni fogják újra és újra: Kinek van jobb dolga, az amerikai farmernek-e vagy az orosz kol­hozparasztnak? . . . AZ EMBERI GYENGESÉGRŐL Egyike a legsajátosabb dokumentumoknak nap­jainkban az a “becsület kódex”, amelyet az elnök a múlt héten irt alá és szabályozza benne a katona vi­selkedését hadifogságban. Ez a Szabályzat elismeri, hogy az emberi tűrőképességnek határa van, mind­azonáltal kötelességévé teszi a katonának, hogy áll­jon ellen a kínzásnak, ne adjon információt az ellen­ségnek és ne árulja el bajtársait. Ilyen kódexra természetesen csak napjainkban kerülhetett a sor, amikor a kommunisták a hadifog­lyot rabszolgának tekintik és a civilizált hadviselés törvényeit megtagadják. Ami azonban a gyakorlati problémát illeti, azt hisszük, hogy nagyon nehéz tel jes igazságot tenni egy katona esetében, aki idegileg összeomlott a kínzás hatása alatt, kivéve természete­sen szélsőséges eseteket, amikor az árulás nyilván­való. A nehéz egyszerűen az, hogy nem lehet meg­állapítani az emberi tűrőképesség határát. Egyik em­ber hamarább törik le és ezért hadbíróság elé kerül­het —, a másik tovább áll ellen és dicséretben része­sülhet. Lehet mind a kettő bátor, de az egyiknek ide­gei gyengébbek. Reméljük, hogy ennek a katonai becsület kó­dexnek alkalmazására a jövőben nem kerül sor, meri elkerüljük a háborút és amerikai katona nem kerül ellenséges fogságba. De ha reményünk nem valósul­na meg és hadifogságba került amerikai katonák idegrendszere felmondja a szolgálatot a kinzókam­­r ókban, lehet, hogy hadbíróság elé kerülnek, de a mi szemünkben ugyanolyan áldozatnak számítanak, mint azok, akik életüket kockáztatták és áldozták hazájukért. _o a___ = A 44.500 tonnás angol hadihajó, a Vanguardot “pihenőre” vitték ég egyelőre kivonták a forgalomból. ŰRI GAZFICKÓK A RÉGI JÓ VILÁGRA A Dr. Takács Zoltán az egye­temi ifjúság vezére, kinek ne­vét dalba is foglalták. Vala­mikor páratlanul népszerű strófa volt ez a pesti utcán: Abcug Tisza, abcug Csáky, Abcug báró Fehérváry, Abcug Török főkapitány, Éljen doktor Takács Zoltán! A dicsőség magaslatán állt a fiatal ügyvéd, amikor sut­togni kezdték, hogy baj van a kréta körül. Hivei azt hirdet­ték, hogy gálád vádakat gyárt a rendőrség, amelynek Takács sok borsot tört az orra alá. De aztán bebizonyult, hogy Ta­kács csalt, sikkasztott, bűn­társa volt egy banksikkasz­­tónak és később nagyszabású pénzhamisitó lett belőle. A budapesti törvényszék 7 évi börtönre Ítélte és a fegy­házból mint bősz Coriolanus távozott. Elhatározta, hogy külföldön keres uj házat. Vol­taképp azért, hogy zavartala­nul gyárthassa a hamis ban­kókat. Először Svájcban tele­pedett meg s onnan azt Írat­ta naza, nogy uusgazuag em­ber lett, egy francia grófnő vőlegénye. Majd Párisba és Angliába utazott, de közben néhányszor haza is lopózott és üzlettársakat keresett, akik e vállalkozását pénzzel segítsék. Ebben kezére járt egy urinő is, aki nagyon közel állt Ta­kácshoz és rá is beszélte Péter József budapesti tűzoltót hogy tegye készpénzzé örökölt va­gyonát és utazzék ki Takács­hoz. A züllött fiskális már ak­kor összeszürte a levet Al­brecht Kálmán kaposvári mér­nökkel és együtt várták Lon­donban a tűzoltót. Takács mind a kettőt becsapta és mi­után'összevesztek megszökött az angol fővárosból. Kát honfitársa a Scotland Yaj'kJI (a londoni rendőrség­­közpó*ujába) került, s Alb­rechtét elitélték másfélévi börtönre, mig a szerencsétlen, kibolonditott Pétert felmen­tették. Takács Svájcból uj magyar cinkos után nézett és sikerült is találni egy Rékássy István 3] A Jó Pásztor Verses Krónikája elvillanó fémkorongok OLYKOR BÁR A LELKEM zengő-pengő hárfa: elrejti mivollom a köznapi lárva. égi tűz lelkemben mindhiába lángol, iol van a Parnasszus? Nagyon-nagyon távol. Szárnyas pegazusom már csak ritkán szárnyal: •írnek még peregnek, de hol a varázsdal? Hol a varázsének, mely feltör az Égbe s szétszórja színeit a nagy mindenségbe? Lelkem szférák dalát zárja tán magába i mindennapi gondok lehúznak a sárba. Ki kérdi, ki bánja kivoltom, mivoltom? Mosolyognak csak a vén dalos koboldon. HOL A DAL, MELY SZÁRNYÁT azúrban fürössze > az Eget a Földdel hidként kösse össze? Ki adhat ihletet, égi sugallatot, iogy tudjak alkotni ilyen nagyon-nagyot? Oe jó volna irni ily dalt egyszer, végre, nely a Föld jajszavát felírná, az Égre. Oe rúna betűkkel van az Égre Írva: í nagy szellemszárnyak mind le vannak nyírva. Lenyirva erőszak, lenyirva a közöny; orsukat titokban könnyekkel öntözöm. i:gi dalt a költő már csak akkor kölhet, iá az Ég homlokon csókolja a Földet. 3LYKOR ÉGBŐL SZITÁL lelkembe a dallam: jaj, de minek Írjam, jaj, de minek halljam? Ki hisz még eszmében, Isten mannájában, mikor minden lélek elmerül az árban? Ki hisz a jövőben, ki hisz még a hitben, nikcr minden-minden bűnös, romlott itt lenn? Ki hisz szeretetben, embersziv Napjában, Mikor a rossz tombol kint a nagyvilágban. Hit, remény, szeretet: fénylő égi szavak, le rég kiapadtak már a lelkitavak. Süket lett a korszak: elhervad az eszmény s elvérzik a költő az élet keresztjén. nevű turkevei földbirtokos személyében, aki hónapokig volt nála a Zürich melletti ' Kilchbergen. Vagyona jóré- ! szét Takácsra bizta ez a Ré­kássy és folyt a bankógyártás i a rejtelmes Erna-villában. A főmester ott vétette el dolgát, hogy beavatta titkába Noszlopy Tivadar vármegyei főjegyzőt, aki persze, csak szinleg vállalkozott a közös munkára és értesítette Varga Lajos rendőrkapitányt. Ré­kássy hamar fogságba került, ' de csak három hónapra Ítél­ték el, mert amúgy is eléggé megbünhődött, egészen tönk­rement szegény. Takácsot a , svájci hatóság tartóztatta le és bár csak a kísérletet tudták megállapítani, újabb másfél i esztendei fogságra Ítélték Zü- 1 richben. KECSKEMÉTHY GYŐZŐ Egri Kecskeméthy Győző a magyar kriminalisztika boly­gó hollandija. A hires kurucbrigád vezére 1901 november 14-én sikkasz­totta el a főváros 558,000 ko­ronáját. A IV. kerületi elöljá­róságnál dolgozott, amelynek a d ó h i v a tálában fizeti sok pénzintézet az adóit és ezeket a központi adófőjénztárba el­szállítják. A novemberi dél­­előttön Szimély Ede pénztáros 777,000 koronát számolt le és tett egy bőrtáskába, amelyet Győri István szolga kapott a kezébe, mig a kulcsot Kecske­­méthynek adta át. Egyfoga­­tun indult el s a Magyar-utca 2. számú háza előtt Kecske­méthy fölküldte Győrit egy le­véllel dr. Dirschner orvoshoz. Amig fentjárt, vigyázott a nehéz táskára ami csak öt-hat percig tartott de a Zsibárus­­utcában megint megállította a kocsit, mert “sürgős levelet kellett feladnia a postára". Győri várt egy ideig, aztán felvitte a táskát a központi városházára Hoffman Sándor főpénztároshoz és bejelentet­te, hogy a tekintetes Kecske­méthy ur mindjárt jön, ő nem akarta evvel a ménkű sok pénzzel az utcán várni. Hoff­mann gyanút fogott és érte­sítette Szimély pénztárost és Leopold rendőrt, kik előtt má­sodkulccsal kinyitotta a tás­kát;. 293 ezres és egy nagy cso­mó tizkoronás hiányzott. Csak ezek után (negyed 4 órakor) értesítették a rendőr­séget, Kecskeméthy pedig egy óra tájban indult el a IV. ke­rületi hivatalból. A főpostáról egyenesen a Keleti pályaud­varra ment, ahol jegyváltás nélkül felugrott az éppen in­duló gyorsvonatra. Az első nyomozólevélben még azt Írták, hogy csak ma­gyarul tud, de utóbb kiderült, hogy németül és angolul is ta­nult nagy titokban. Minthogy elkérte Csollán Károly jog­hallgató indexiét, arra számí­tottak, hogy a Csollán nevet fogja használni és ezen a né­; Folytatás a B-ik oldalon A V0R0S FIFE Vetőmagvak Kanada kenyereskosara számára (Canadian Scene) Azok között a kanadaiak és amerikaiak között, akik kifejlesztették a préri .tar­tományokban sokáig legnépszerűbb “Marquis” buza­­fajtát, ott találunk egy vastag bottal felszerelt házi­asszonyt is. 1825-ben Jane Becket és David Fife 20 mérföl­det gyalogoltak, mig elértek az ontarioi Cobourg vá­rosába, azért, hogy egybekeljenek. Gazdálkodni kezd­tek, hét mérföldre északra Peterborotól. David a földjéről kivágott fa egy részéből házat épnett, a cöbbit pedig a kikötőbe szállította. 1820-ban jött Kanadába, a skóciai Pertshireből. Mikor már elég irtott területe volt, megkérte egy skó­ciai barátját, küldjön vetőmag mintákat Észak-Euró­­pából. 1842 tavaszán elvetette a kapott buzamagot. Csalódás érte, mert kiderült, hogy a mag őszi fajta volt, amelyet szeptemberben kellett volna elvetni s amely nem ért be a tél beállta előtt. Az elvetett gabona között volt azonban egy vö­röses fajtájú, amely öt kalászt termett. Úgy látszott, hogy a küldött mintából ez az öt talán beérik. Egy napon azonban, amikor Mrs. Fife kinézett az abla­kon, azt látta, hogy egy ökör beszabadult a kertbe és meg akarta enni az értékes búzát. A farmer asszony vastag bottal és kemény sza­vakkal kergette el az ökröt, de már akkorra az meg­evett a tavaszi búza öt kalászából kettőt. Szerencsére a megmaradt három kalász termett egy maroknyi vetőmagot. David Fife ezt nagy gond­dal vetette el és 1843-ban jó eredményt kapott. Több éven át kézzel válogatták ezt az értékes vetőmagát. Csak a legjobb és legkövérebb szemeket tartották meg vetésre. A vetőmag több évi gondos válogatás után a “Red Fife” nevet kapta és bushelenként 2 dollárért árusí­tották. Abban az időben ez magas ár volt. 1860 körül Wisconsinban is vetettek Rad Fife búzát. Magas volt a zellenálló ereje a rozsdával szem­ben. Wisconsinból északra ment a vetőmag, Manito­bába. Szerencsétlenségre, a növekedési időszak túl rövid volt számára. Ezt a hátrányt végül is úgy győz­ték le, hogy keresztezték az “Early Hard Red Cal­cutta” nevű buzafajtával. Az eredmény, amelyet Sir Charles Saunders termelt ki, 10 nappal volt korábbi, mint a Red Fife és megtartotta az utóbbi valameny­­nyi jó tulajdonságát Ez lett a “Marquis” nevű buza­­fajta. VEZEKLŐ SZERZETESEK A SIVATAGI KOLOSTORBAN Ha az Ázsia területén nagy számban élő görög­keleti szerzetesek egyike oly hibát vagy bűnt követ el, amelyet nem lehet szigorú büntetés nélkül hagyni, úgy a bűnös valamelyik sivatagbeli kolostorban kény­telen levezekelni a rá kirótt büntetést. A legérdekesebb büntetési kolostor a Yehudah­­sivatagban van. 483-ban alapította Szent Sabba, aki­nek bebalzsamozott tetemét később a kereszteshá­­boruk alatt Velencébe vitték. A kolostort alapítójáról Mar Sabba-nak nevez­ték el. A várszerü, hatalmas kőépületet a kietlenség, sivárság levegője lengi körül. Sehol, amerre a szem ellát, egy szál fü. Mindenhol csak izzó homok. Itt töltik büntetésük idejét a copfos barátok, távöl a vi­lágtól. Napjaik imádkozással, evéssel, ivással, alvás­sal telik el egyhangúan. Változatosságot legfeljebb a kolostorhoz szoktatott.sivatagbeli madarak hoznak, amelyeket félig megszeliditettek. A vezeklő szervezetesek nemcsak a madarakat, hanem a vadállatokat is a kolostor közelébe édesget­ték. Mindennap, közvetlenül napkelte előtt és nap­nyugta után, a kolostor lakói a mélységbe dobálják az ételhulladékokat. Párducok, farkasok, sakálok, hié­nák lesik ezt a várva-várt pillanatot. Rávetik magu­kat az ételmaradékokra, sietve felfalják azt, amit először érnek. Utána a szomszéd falatját akarják megkaparintani és gyakran fejezi be'ádáz harc a la­komát. Ebben az ezer embert kényelmesen befogadó ko­lostorban jelenleg csak huszonhat bűnös szerzetes lakik. Szemmelláthatólag Istennel és sorsukkal meg­­békülve várják büntetésük leteltét. A kolostor kápol­nájában néhány felbecsülhetetlen értékű, korabizán­ci festmény van. A szerzetesek naponta többször gyűl­nek össze a kápolnában istentiszteletre. Csak egy szokott hiányozni közülük pénteken. Ugyanis ezen a napon szokott megérkezni a kolos­tor élelmezését ellátó karaván. A soros szerzetes ilyen­kor már hajnalban felmegy a számos tető valamelyi­kére és kémleli a láthatárt. Amikor feltűnik végre a karaván, egy tiz tevekolompból álló, különleges hang­szeren vidám üdvözlőzenével tudatja társaival az örömhírt. A copfos szerzetesek ilyenkor összegyűl­nek a tetőn és együtt várják be a karaván megérke­zését. A kapus beengedi a hosszú útról érkezettket, megvendégelik, azután újból útjukra bocsátják őket a következő pénteki viszontlátásig. •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents