A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1955-07-29 / 30. szám
3-IK OLDAL á Jö PÁSZTOR Pünkösd után 9-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 19, fej, 41—47. szakasz Az időben amint közeledett Jézus, látván a vámost, megsiratá azt, mondván. Vajha te megismerted volna legalább ezen a te napodon ,amik békességedre szolgálnak, most pedig el vannak rejtve szemeid elől! Mert rád jönnek a napok és körülvesznek ellenségeid sáncokkal, bekerítenek, megszorongatnak téged mindenfelől, és földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned vannak, és nem hagynak benned követ kövön, mivelhogy nem ismerték meg látogatásod idejét. És bemenvén a templomba, elkezdé kiűzni azokat, akik benne adnak és vesznek vala, mondván nekik: írva van, hogy az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek! És tanít vala mindennap a templomban . . . A papi fejedelmek pedig és az Írástudók és a nép főemberei igyekvőnek őt elveszíteni; de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csügg vala, hallgatván őt. SZENTBESZÉD Jeruzsálem nem ismerte meg sem azokat a dolgokat, amik békességre szolgáltak volna, sem látogatásának, megpróbáltatásának idejét sem. Ezért beteljesedett Jeruzsálem fölött, amit az Ur Jézus élőre megmondott: “körül vesznek ellenségeid . . . és nem hagynak benned követ kövön.” Mindez valóban megtörtént Krisztus születésétől számítva a 70-ik évben. A rómaiak körülvették Jeruzsálemet, melyet a külső ellenségnél talán még Jézus kiűzi a kufárokat sokkalta jobban sújtott a belső ellenségeskedés, az átkos polgárháború; kiéheztették a várost, végül pedig felgyújtották a lakói; a zsidók közül csak azok menekültek meg, kiknek szerte a világon hirdetniük kellett a hires város pusztulását. Mindezt Jézus előre látta s ezért sirt Jeruzsálem fölött. . . Siratta városát, melyről még csak nem is olyan régen azt mondották neki tanítványai: “Mester, nézd minő szép város és milyen ragyogók a tornyai”, de a város pusztulásánál még jobban siratta lakóinak lelki vakságát, akiket meg akart menteni nem egyszer, de akik a mentő kezet mindig eltaszitották maguktól, amit az Ur keservesen panaszolt fel egy másik alkalommal: “Jeruzsálem, Jeruzsálem, mely megölöd a prófétákat és mindazokat, akik hozzád küldettek: hányszor akartam egybegyüjteni fiaidat, de te nem akartad.” Jézus sirt Jeruzsálem fölött, mert fájlalta szomorú sorsát, mert szerette városát, szerette hazáját, így mutatott nekünk példát az isteni Mester a hazaszeretetre, kötelességünkre nemcsak akkor, amikor a haza táplál bennünket, hanem akkor is, amikor áldozatot vár tőlünk, sőt még akkor is, amikor a haza talán igazságtalan velünk szemben. Hát az Ur Jézussal szemben nem volt igazságtalan a hazája, hát nem a saját nemzete Ítélte Őt kereszthalálra? És mégis, Krisztus nem átkozta meg a hazáját, gyilkosaiért pedig igy imádkozott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez az igazi hazaszeretet! Tegyük félre mi is az átkos pártoskodást, tartsunk össze, becsüljük meg egymást, érezzünk együtt a szülőhazával, annak száz bajával. Áldozzunk és imádkozzunk, hogy a Mindenható vonja-el szülőhazánktól haragjának mennykövét, ne sújtva tovább, hanem állítsa újra talpra az igazaknak, jóknak igaz örömére. KIS KÜIÖMBSÉG — Remek feleségem van. Minden este maga huzza le a csizmámat. — Igazán? Például akkor is, ha a korcsmából jössz este haza? — Nem a’. Még akkor, amikor a korcsmába akarok menni este. XII. PIUS PÁPA 79 ÉVES közvetlen és távolabbi környezet nem egyszer volt megdöbbent tanúja az egyszerre két helyen való időzés csodájának vele kapcsolatban. Mi mégis a legjellemzőbb eseménye életének? Látszólag talán apróság, de ez mutatja meg legmélyebben élete titkát. Lelki életének fő gondolata nem volt más, mint ez: Isten állandó jelenlétét idézni fel és ebben élni. Egyszer, amikor benyitottak cellájába, látták, hogy ott mellén imára kulcsot kézzel lépdel nesztelenül, lábujjhegyen. Mikor megkérdezték tőle, miért, hisz senki sincs bent, akit járásával zavarna, azt felelte, legyen csend, itt van Isten! íme, ez volt ő, egész életét igy lépdelte végig Isten állandó jelenlétében, lábujjhegyen, szinte fölötte surranva át betegségeknek, nehézségeknek, római sikátoroknak, a Napoleon kora utáni Európa hitéleti hanyatlásának ; s igy lépdelve lett a mi korunknak, a modern hitéleti fellendülés egyik nagy korának előfutár-szentjévé. A Szent Péter bazilika előtti téren rómaiak, turisták és zarándokok ezrei sorakoztak, amikor a pápa egy erkélyről áldását adta rájuk. A pápa latin nyelvű szózatát hangszórók messze hallhatóvá tették. Mindszenty magyar fővédnök a női kongresszuson A nyomortanyák szentje Pallotti Szent Vince 1795- ben született Rómában. Szülei szegény kisemberek, apró boltjuk volt az ódon Róma egyik proletároklakta utcaszövedékében. Pallotti Vince elhatározása már gyermekkorában tudatos: mig Európa fölött a nagy francia forradalom görgetegei dörögnek,ő ezeknek a mellékutcáknak papjává akar válni. Ha a kornak és körül- ' menyeknek ellentmondó elhatározás is, de látszólag szerény kívánság, — mert hisz végre mi lenne akadálya annak, hogy e koldus mellékutcák valamelyik templomának papjává legyen valaki? Ám neki ezt az egyszerű szándékot is keservesen kell kiküzdenie s meg kell harcolnia érte, mint valami távoli álomért. Oly beteges és tőré- 1 kény, hogy a kapucinus-rendbe, amelybe kívánkozik, nem merik felvenni; de egy szemináriumba végül mégis bejut. Maga is, tanára is, úgy lát- ' ják, hogy az anyag, amelyet el kellene sajátítania, a filozófia és a teológia: súlyosak a végtelen gyermeki testnek és 1 gyermeki főnek; az előadások tartalma és a könyvek oldalai : kihullanak emlékezetéből. Különös, hogy ugyanezekben az években ugyanezzel a ( nehézséggel kell küzdenie egy kortársának, Vianney Jánosnak, a francia parasztimnak, , akiből szintén a század nagy , szentje lett. Tudásvágy, akarat és önkinzásig menő szorgalom hiába akarnak utánakapni az előlük vízként elfolyó tanulmányanyagnak.. De a csüggedés és már-már reménytelenség eme időszakában felragyog Pallotti Vince életének mondhatni első csodája. Gyón tatója parancsára Szentlélek Istenhez folyamodik, — s a nehézségek egyik napról a másikra tűnnek el. A következő évek alatt egészen könnyedén szerzi meg a világ akkor legnehezebb tanulmányi anyagú egyetemén, a római Sapienzán a doktorátust, még pedig nem is egyet, hanem kettőt, a filozófián kívül a teológiait is. 23 éves korában pappá szentelik. Ettől kezdve halála napjáig, 1850 január 22-ig: 32 éven át élt és sugárzott Róma népe számára. Először a gyermekek csoportjait gyűjtötte maga köré abban a kicsiny beosztásban, amelyet kapott. A gyermekeken át, előbb közvetve, majd személyes látogatásokkal is, ezer és ezer család életbe nyúlt bele és kapcsolta azokét a legtermészetesebb középpont, a plébániatemplom köré. A 19. század hitéletét mindenütt, -még Rómában is, a plébániával, a plébániatemplommal való kapcsolatok meglazulása, elhanyatlása jellemezte. Ezzel a folyamattal szemben lépett fel a fiatal pap munkájának forradalma, s ma már tudjuk, hogy Pallotti Vince ezzel az Actio Catholica előfutárává lett. Működése nem marad elszigetelten, hanem személyes működésével és később egy szervezettel áthálózta egész Rómát. 1843jjan alapította meg szerzetét, a Katolikus ■ Apostolság Papjainak Kongregációját. Az Actio Catholica problémáit is részben módszereit az ő életében és halála után ez a szervezet kísérletezte ki korunk számára. Ma 250 házuk van; Nyugateurópán és Amerikán kívül ott vannak minden kontinensen. A legutolsó kimutatás szerint 3353 pap tagja van a szerzetnek, akik a világban élő mintegy 20,000 laikussal működnek együtt. A szerzetnek van női ága is,. A zárt, szerény, csodálatos életnek ez csak az egyik alkotása. Vagy mondjuk talán igy: egyik részlet-alkotása. Mert életének egésze olyan, mint egy égő csipkebokor, minden ága külön lángnyelv, de együttese egyetlen tűz. Nincs hely felsorolni 32 égő évének részleteit. Csak kettőt-hármat közülünk. 1836-ban az ő kezdeményezésére mutatták be először — s azóta is minden -évben — a római S-ant Andrea Della Valle templomban az Egyház minden miseszertartását: a rómain kívül a görög, szír, kopt, stb. diturgiát. A csodák egész sorát, jelentette életében az 1837-es év, amikor kolera dühöngött Rómában. Testeket és lelkeket mentő munkáját csodálatos gyógyulások, rendkívüli megtérések ragyogták körül, s a Brazília fővárosában, Rio de Janeiroban julius 14-én kezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Spellman new yorki bíboros érsek nagy amerikai zarándokcsoportélén elutazott Braziliába. Brazília területén nagy tömegben élnek régi és uj kivándorolt magyarok, őket ft. dr. Jordán Emil, sao-pauloi Bencés-perjel vezeti. Észak Amerikából is küldöttség ment a kongresszusra Msgr. Szabó János south-bendi plébános vezetésével. Több, külföldön élő magyar prelátus is bejelentette vételét. A külön Szabad Magyarország Bizottság védnöke Mindszenty József bíboros hercegprimás. A kongresszuson egy üresen álló biborosi trónus jelképezi a távollevő hercegprímás mártiriumát. Püspökből káplán Ismeretes, hogy dr. Pétery József váci kát. püspök régóta szálka a kommunisták szemében. Annakidején hevesen ellenezte a hüségeskü letételét, mire ismeretlen helyre hurcoltaák el. Azóta ismételten érkeztek hírek a püspök súlyos betegállapotáról, de titkolták, hol tartják őrizet alatt. Most kerülő utón az a hir érkezett, hogy a bátorszavu püspököt Abaujmegyében, Hejce községben tartják házi őrizet, alatt és ott csupán azt engedik meg neki, hogy a kis helyi plébánián káplán! szolgálatot végezzen. LOGIKA Bandika rosszalkodik. Miután a többszöri rendreutasítás sem használ, az apja előveszi és szigorúan rászól: — Tegnap megígérted, hogy jó leszel és most mégis szemtelén vagy és nem fogadsz szót . . . Elmlékszel, hogy mit ígértem erre az esetre? Azt, hogy el foglak náspágolni. Éhez mit szólsz? Bandika szepegve válaszolja — Nézd, papa, miután én nem tartottam meg az Ígéretemet, te sem vagy kötelezve, hogy betartsad a tiédet. BIBLIAI JELENETEK Jézus kiválasztja 12 leghűségesebb követőjét Pünkösd után 9-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 14. rész, 59. Az időben kényszerité Jézus a tanítványokat beszállni a hajócskába s előre átmenni a tengeren, mig elbocsátá a sereget. S elbocsátván a sereget, felment a hegyre egyedül, hogy imádkozzék . . . Beesteledvén pedig csak teljesen egyedül vala ott. A haiócska pedig a tenger közepén hányaték a haboktól, amennyiben ellenkező szél vala. Az éjszakának negyedik őrváltásakor pedig hozzájuk méné, a tengeren járván. És amint látták őt a tengeren járni, megháborodának, mondván: Ez rém. És a félelem miatt kiáltának. És mindjárt szóla nekik Jézus, mondván: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek. Felelvén pedig Péter, mondá: Uram, ha te vagy, parancsold nekem azt, hogy hozzád menjek a vizen. Ő pedig mondá: Jöjj! ... És kiszálván Péter a hajócskából, a vizen jár vala, hogy Jézushoz menjen . . . Látván pedig az erős szelet, megijede és midőn merülni kezdett, kiálta: Uram, ments meg engem. És Jézus azonnal kinyújtván a kezét, megfogá őt és mondá neki: Kicsinyhitű. Miért kételkedtél? És midőn bementek a hajócskába, megszűnők a szél . . . Akik pedig a hajócskában valának, éljövének s imádák Őt, mondván. Bizonyára Istennek Fia. vagy. És miután átkeltek a tengeren, Genezár földjére jövőnek. SZENTBESZÉD Amint Krisztus Urunk a pusztában a kenyerek s halak megsokasitásának csodáját véghezvitte, mindjárt kényszerité a tanítványokat beszállani a hajócskába és előre átmenni a galileai tengeren, más néven a generázeti tavon. És elbocsátván a népet, felméne az Ur a hegyre egyedül imádkozni. Beesteledvén pedig, csak egyedül vala ottan. Mig Jézus a hegyen imádkozott, a haj ócska, amelyben a tanítványok voltak, a tenger közepén hányaték a haboktól, mert ellenkező szél vala. Az éjszakának negyedik őrváltásakor pedig a tanítványokhoz ment Jézus, a tengeren járva.* f S amint látták a tanítványok Jézust a tengeren járni, megháborodának, mondván: Ez rém, azaz kisértet, mivel az ilyen éjjel és a sötétségben szokott járni és az embereket ijesztgeti; de másrészt azért mondották ezt a tanítványok, mivel még nem ismerték azt, hogy Jézus az, aki a tengeren járkál. És a félelem miatt felldáltának. És mindjárt szóla nekik Jézus, mondván: Bízzatok, hisz én vagyok; a ti tanítótok, kit ismertek ti és akinek jótéteményét és mindenhatóságát általam véghezvitt számos csodában tapasztaltátok, aki nem jöttem megijeszteni titeket, hanem megmenteni a hatalmas szélvésztől és a félelemtől, tehát ne féljetek sem a kisértettől, sem a hullámok haragjától. Ekkor mondá Péter Jézusnak: Uram, ha te vagy a Jézus, tanítónk s Urunk, parancsold nekem, hogy hozzád menjek a vizen. Jézus pedig mondá Péternek: Jöjj. S kiszállván Péter a hajócskából a vizen jár vala, hogy Jézushoz menjen. Péternek a vizen való járkálása vagy úgy történt, hogy Krisztus isteni erejével visszatartotta Pétert, hogy alá nem merüljön, vagy jégkeménnyé változtatta át Péter lábai alatt a vizet, vagy elvette egy kis időre testének súlyát. Az erős szél előidézte Péterben a félelmet, a félelem a kétkedést, a kétkedés a veszedelmet. És midőn merülni kezdett Péter, kiálta, mondván: Uram, ments meg engem. Ezen szavakból kitűnik, hogy Péter nem kételkedett afelől, hogy Krisztus az, aki a galileai tengeren megjelent, máskülömben oly nagy veszedelemben nem őt hívta volna segítségül, hanem az Istent, ki a mennyekben van, amint szokták ezt hajótörést szenvedők tenni, de csak afelett kételkedett Péter, vájjon Krisztus engedte-e meg, hogy a szél ereje felkorbácsolja a, hullámokat, melyek között ő igen könynyen halálát lelhetné. sÉ Jézus azonnal kinyújtotta kezét, megfogá Pétert s mondá neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És midőn bementek Krisztus és Péter, akik a tengeren járkáltak, a hajócskába, megszűnők a szél. A tanítványok, kik a hajócskában voltak, meghívták Krisztust magukhoz. Jézus elfogadta a meghívást és amint Péterrel együtt belépett hozzájuk, a hajó azonnal a földhöz ért, amelyhez indultak vala, vagyis a galieai tenger közepéről, mely három mérföld távolságra volt a szárazföldtől, egy pillanat alatt Betszaida partján kötöttek ki. Az Ur Jézus, amint tanítványait megmentette és őket egy pillanat alatt a partra juttatta, úgy minket is, akik az élet tengerének hlllámaitól hányatunk, ha Ő benne bízunk és hozzá ragaszkodunk, megment és megsegít, hogy biztosan vitorlázhassunk s az örök üdvösség révpartjára kiköthessünk. BIZTOS JEL Két angol Skótországba utazik autón. Mikor már úgy vélik, hogy közel járhatnak a határhoz, megkérdeznek egy földmivest: — Mondja, atyafi, milyen messze van a skót határ? — Megmondom, ha adnak az urak egy shillinget, — hangzik a válasz. Az autós megnyugodva szól: — Köszönöm, most már tudom, hogy Skótországban vagyunk. ________,
