A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-07-15 / 28. szám

2-IK OLDAL

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-5028

_______________________«jjjjg» 53________________________

ELŐFIZETÉSI DIJAK; SUBSCRIPTION RATES:

Sgy évre _________________$6.00 One Ye;V ________________$6.00

Fél évre _________________$3.50 Half Year ________________$3.50

ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879.

SÍRJUNK vagy nevessünk?

Kezdjük jókedvvel, nevetve:

Tyler texasi városból jelenti az Associated Press Tszágos hírszolgálati iroda:

W. C. Wester 59 éves farmer truck jával behajtott a városba, megállt a főtéren és az utcára hajigálta egész rakományát, gyönyörű méregzöldbőrü édes vöröshusu dinnyéit.

— Szabad a vásár! Mindenki vihet haza annyi dinnyét, amennyit akar! Ingyen! Ingyen!

Letartóztatták a jókedvű adakozót. Hogy miért tartóztatták le? Hát egyszerűen azért, mert közrendet zavart ... ,

Folytassuk komolyan, elgondolkodva:

A rendőrségen Wester azt mondta, azért zavarta a közrendet, hogy ily módon felhívja a nép figyelmét az arizonai dinnye gyilkos versenyére. A hazai (texasi) üzleteik olcsó arizonai dinnyét árulnak s ennek folytán én kénytelen vagyok egy dinnyét 2 celitért elkótyavetyélni.

Szomorú dolog ez. A városi nép panaszkodik, hogy drága a gyümölcs és a zöldség, és ime, a farmer panaszkodik, hogy alig kap valamit a gyümölcsért és a zöldségért. Nagy baj ez, és ennek a nagy bajnak csak egyik oka az, hogy a gyümölcs és a zöldség amíg a f armról elkerül a városi piacra és az üzletekbe, természetszerűen megdrágul; a másik, nem kevésbbé. komoly ok az, hogy ez a mi országunk olyan borzasztóan termékeny, olyan borzasztóan gazdag ország. Túltermelésnek hívják ezt a bajt és sokszor szégyenkezünk, hogy nekünk túltermelésről kell panaszkodnunk ugyanakkor, amikor szerte a világon milliók éheznek.

A franciáknak már régen volt erre egy találó megjegyzésük: Eimlbarras de rich ess, ami magyarul azt jelenti, hogy a gazdag ember sokszor azt sem tudja, mihez kezdjen a nagy gazdaságával.

Szétossza? Az öreg Rothschild azt mondta hogy ez nem lenne megoldás, mert az ő millióiból, iha szétosztaná, alig valami jutna egy-egy koldusra . . .

A NYUGTALAN MAGYARORSZÁG

A hírek, hogy Magyarországon fokozódik a belső feszültség és a rendőrség egyre nagyobb terrort alkalmaz, nem lepheti meg a magyar eseményeik megfigyelőjét.

A nyugtalanság eddig is ott volt — a hamu alatt lappangó parázs formájában. Nem mutatkozhatott meg nyíltan a rendszer ellen, de számos jelenség bizonyította, hogy1 a lakosság öntudatlanul is — néha pedig tudatosan — szabotál, ellenáll és minden jelét adja az elégedetlenségnek.

Ami a belső feszültséget most látható formában kiválthatta, az a szomszédságban történt esemény volt, Ausztria, amely részben Ugyanúgy szovjet megszállás alatt volt, mint Magyarország van ma is, néhány hét előtt független ország lett. Az osztrákokkal szemben érzett történelmi kapcsolat hirtelen működni kezdett. Amit az “osztrák sógor” megkap, miért ne kaphatná meg Magyarország is?

Ezek az érzések nem öltenek kézzelfogható formát, ele annyi tény, hogy a szabadság lehelete megütötte az országot. Egy évtized óta először történt meg, hogy Ausztrián keresztül Magyarországnak közös határa van egy független országgal és ezzel a vasfüggönyben egy rés keletkezett. És Magyarország népe értesült azokról a kijelentésekről, amelyeket az amerikai kormány tett a csatlós népek érdekében. A közelgő négyhatalmi konferencián Amerika szőnyegre akarja hozni sorsukat.

Nem tudjuk, milyen hatással lesz ez a négyhatalmi tárgyalás Magyarország közeljövőjére, de egyet tudunk : rendőri terrorral egy ideig el lehet nyomni egy nép akaratának igazi megnyilatkozását, de rókáig nem. A magyar nép egy idegen ország lakájainak tekinti a kommunistákat. Hogy le tudja-e rázni őket hamarosan, az a világeseményeik alakulásától függ, de annyi bizonyos, hogy szándékai felől nem lagyott kétséget eddigi magatartásával.

PARK — VAKOKNAK

A Ray and Charles Newman Memorial Foundaion 125,000 dolláros ajándékából a Central Park egyrészét átalakítják a vakok számára pihenő helyül. Az illatok fogják vezetni a vakokat a kanyar-A NÉPDAL

Irta: SZALAY LÁSZLÓ

Pirositós, á r v a 1 ányhajas | buckák között székelt a ho-1 mokba temetett kisváros, | melyben mint nagyreményű, I jártam a tudományok erdejét. Ahol a mi kedves jó professzorunk, ki negyvennyolcas huszártisztből, ki elvetélt orvosból, végzett földesúriról, i ki meg kiugrott katolikus pap ból vedlett tanárrá. De azért megtanították ők a magyarok történetét; Beöthy Zsolt irodalomtörténetét — jobban, mint mások. És ami a fő, meg tanították teljes szivünkből, teljes lelkűnkből szeretni, és imádni —, félteni a hazát . . .

Petőfit könyv nélkül tudtuk és az énekkar kuruc dalokat zengedezett.

Mit szólnának ők, ha most feltámadva látnák, hová jutattak bennünket— és még hová akarnak juttatni —, azok, akiktől reggeltől estig, rimánkodva és fenyegetve, óvtak és intettek minket . . .

Nagyszerű harcosok kiröpitője volt ez a fészek. Szilaj rebellis magyaroké. Akik ellepték a főiskolákat és fogcsikorgatva tanultak, hogy mint lelkészek, tudósok, politikusok és irók, halálraszántan | küzdjenek az ellenséggel . . .!

Ó, ha ti élnétek: Ti meg tudnátok tán még cselekedni, I hogy ami van, az megmaradjon magyarnak és hiába halásszon belső ellenségeink hálója . . .

Poézis-óra volt.

Balajthy tanár ült a kátédrán a becsületben megőszült, hosszú, fehér, kurucosan lelógó bajuszu, szigorú öreg Balajthy. Róla emlegette a fáma, hogy negyvennyolcban huszártiszt volt.

Lecke: A népdal. Abból kel lett felelni. I

Előveszi a noteszét, nézi, t forgatja:

I — Jöjjön ki Avas Vince . .

' Avas Vince valahol a háttérben “szurkolt”, s elkáromkodta magát:

— Azt a hét meg a nyolcát, azt se tudem, mi van feladva.

i — A népdal, — súgják neki.

— Bele se néztem . . . •

— No, gyere, gyere, — türelmetlenkedett az öreg Ba-1 lajthy.

Vince kiballag, meghajtja magát és kivágja:

— A népdal.

Aztán nézi, nézegeti a csizmája orrát —és hallgat . . .

— No, mi lesz? — riaszt rá az öreg Balajthy. — Tudod, vagy nem tudod?

— Már hogyne tudnám, — hörren fel sértődötten Vince. — Csak a gondolataimat kell rendezni . . .

— No, hát csak rendezd — mondja epésen öreg Balajthy, azzal csibukot tölt, kicsihol és rágyújt.

Egyszer csak Vince hátracsapja bozontos fejét, előrelép és elkezd beszélni.

Először csak úgy bizonytalanul, ingadozva, mint a kisgyerek, mikor járni tanul. ;Majd mindig határozotta'b! ban, gördülékenyebben, mintha tükörlapon golyó gurulna.

Száll a madár ágról-ágra.

Száll az ének szájról-szájra.

Balajthy nagy szemeket | mereszt, némelyék meg hátul ! csendesen röhögnek, de Vince elszántan folytatja:

— Ez a nép ajkán dalos madárként szépen szálló, szóló, röpködő ének: a népdal.

— Hm — mondja az öreg Balajthy —, folytasd . . .

— Hogy honnét jön? Nem I tudja senki. Hogy hová megy

Ki tudja?. . . Csak jön, mint a sóhajtás, a bárányfelhő: csak jön, mint az ökörnyál, az esti szellő, hogy azután eltűnjön, elszánjon, mint az ifjúság . . . hogy az után elszánjon, mint az ifjúság . . . hogy azután eltűnjön, elszálljon, mint a jókedv, a virágillat . . mint a levegőégen nagy, fehér, kinyílott virágként tovauszó kócsag . . . mint a bánatosan kiállva evező, szürketollas darvak, ahogy eltűnnek . . . elszállnak . . .

— Apja a szív . . . Anyja az öröm vagy a bánat. Születik vagy temetőben, vagy fekete felhőn . . hulló levelen . . lekaszált réten . . zugó viharok közt . . télen.

Halálos csend lett. Öreg Balajthy annyira előrehajolt, hogy szinte kibukott a székből. A csibuk is kialudt a szájában.

Vince meg folytatta. De idáig komoran kongó hangja csengővé vált. Ezüst csengővé. És könnyed diadallal, rózsákat dobált a tanárra:

— Vagy születik harmattól ragyogó hajnal rózsás ujja hegyén . . pünkösdkor . . rózsabokorban . . Vagy születik szálló, aranyosszélü felhők lágy patyolatján . . virágillatos pacsirtaszó közepette . . tavasszal . .

— Vagy nyáron . . szénakaszáláskor . . aratáskor . . csépiéskor . . születik . . szűzlányok vérpiros ajkán . . kacagva, repülve a népdal.

Egy pillanatra elhallgatott. Csakhogy levegőt kapjon. Az osztály dermedten figyelt. Összebújva, mint a megrettent bárányok. Öreg Balajthy csodálkozva pislogatott. Azt hitte, álmodik.

PATÓ FALOK ÉBRESZTŐJE

MÉRT KOPTASSAK TOLLAT, mért kaptassak lantot,

minek kongassam a magyar vészharangot? Úgysem ébrednek fel, akik mindig alusznak s egyre hangosabbak, akik mindig hazudnak.

Ős Pató Páljai az ős magyar múltnak, a szomorú múltból sohasem tanultak.

Minek panaszoljam, kinek is meséljem: nem szökött kalászba sohasem vetésem.

Kemény sziklára hullt lelkem dalos magja s burjánzik a rontás konkolyos salakja.

Minek is merengjek a kéklő azúron, joíib, ha vén ásómmal csak a földet túrom,

ÖLTÖGETŐ IGRIC jaj minek is legyek? Összedőltek régen mind az álomhegyek.

Pedig nem magamért nyitom fel a számat s nem magam siratom, hanem a fajtámat, írok s éldegélek szükreszabott koszton, de hűséggel állok a virrasztóposzton.

Nem kérdem, mi a bér vagy mily nagy a szelet: virrasztók a magyar életálmok felett. Rab-bilincsünk helyett lesz-e szabad élet, megél-e a magyar újabb ezer évet?

Vívódva függesztem szememet az Égre: sok dalos vetésem beérik-e végre?

BORÚS JELENEN TÚL sokszor álmot látok; virágos jövőben messze-messze szállók.

Álmát látom jónak, álmát látom szépnek: gyümölcsét a földön a békevetésnek.

Álmodom: a gondok, harcok messze szálltak és a harcmezőkből virágmezők váltak.

Álmodom: már nincs harc, csak sugárzó élet s többé nem lesz rajtunk véres végítélet.

Nem lesz több könnytenger, gyilkolás, vér átok s nyílnak a szivekben csókos dalvirágok.

. . . Boldog lett az ember az egész világon . . . Lehet-e más mindez, mint csak kába álom?

gcis parki sétányokon. De különös vaskerítést is ralinak le, hogy a fehér bottal járó vakok igy akadálytalanul követhessék az utat. Asztalok is lesznek, ahol sakkozhatnak. A virágok neveit Braille Írással ellátott fémlapokon örökítik meg.

Szívből jött ez az ajándék és a vakok érhető örömmel fogadták. Ha a virágok színeit nem láthatják, de legalább illatukat élvezhetik majd Manhattan szivében. New York népe mindig könyörületes volt azokkal szemben, akiknek életlehetőséget, kenyeret adtak a kezükbe, hogy ne kelljen a koldulás megalázó útját járniok. Most, ráadásul még pihenőhelyet is kapnak a város legszebb parkjában.

— Nem jár egyedül: Bejelenti magát, előre repülő gondolattársával — az első sorban. Vidáman csevegő fecskemadár . . az ég kárpitján Hangjával ragyogó csillag a pacsirta. . a csalogány a bokrok furulyája . . kényes sárgarigófütty . . bus bugása a galambnak, vagy a pitypalattyszó a bevezetője . .

— Vagy kék ibolyával, illatos violával kezdődik; vagy bazsalikom, muskátli szagos ágán; vagy harmatos orgona hozza, vagy születik a rózsabokorba . . zöld erdőben . . csörgedező patak ágyán . . . Rcikszor rozmaring kökény, árvalányihaj szolgálja . alapozza . . hozza . .hordozza — mint az eléje szórt virágon járó szép fiatal menyasszonyt

— a népdalt —, midőn a szivek temploma felé megy.

— Busongó örömök megnyilatkozása, elhervadt remények képzelt utazása: — Zöld erdő zúgása, vadgalamb bugása, az én bánatomnak sehol nincsen mása. Akik sötét színben látják a világot.

— Sirassatok engem, orgonavirágok. Aki azt sem tudja, mit kezd bánatába: “Elment az én rózsám idegen országba” —, aki két kézzel kap ezerjófü után: —

— Szomorú borongó vasárnap délután, azzal könnyít magán, — mingyárt jobban bírja, — ha szive bánatát dalolva kisírja . . .

— A boldog szerelem felkacag a dalba: — Olyan az orcája, mint a piros alma. . Reszket a szivem mert eszem be jutottál . . csókokkal etettél, csókokkal itattál . . Csillagok csillagok szépen ragyogjatok; az én galambomnak utat mutassatok . Szabad a madárnak ágról-ágra (szállni. Mánynak legénynek vágyakozva várni.

— Példának okáért egyet előadok . Hiszen leckét mondok amikor danolok.

Szépen felnöveli szárnyára ereszti. Csak az a szomorú, hogy más üti veri.

Öreg Balajthy kitárja a karját:

— Gyere ide, te szélkiálló, te gézengúz, te — hadd öleljelek meg!

férj

lapunkat!

ÖREGEK VÁROSA

A new jerseyi Millville város közelében uj telep alakult, amelynek Roosevelt Park Colony for the Aged a neve. Igyekszik azt a kérdést megoldani, hogyan lehet az öreg embereknek egyre növekvő tömegét kielégítően ellátni. A Roosevelt Park Colonybain élő öregek, önérzetük és függetlenségük biztosítása mellett, kellemes környezetben töltik el idejüket.

Az ittélő férfiak és nők életkora 65 és 98 között változik. Mindenki maga viseli gondját saját kicsiny háztartásának s úgy osztják be napáikat, ahogy nekik jól esik; a község nyilvános életében pedig egyéniségűiknek és tetszésüknek megfelelően vesznek részt.

A telep egy szövetkezet, amelyet Mrs. Effie Morrison alapított 1937-lben, aki azelőtt New Jerseyben az öregek segélyét kezelő irodát vezette. Sok idős emberrel került itt össze, akiknek nem voltak közeli rokonai, vagy pedig nem akartak hozzátartozóik támogatására 'szorulni. Ezek az emberek független otthont akartaik, olyat, amelyet szerény anyagi eszközeikkel fenn tudtak tartani.

Mrs. Morrison és lelkes barátai rábírták Millville község elöljáróit, hogy 300 aker nagyságú területet engedjenek át a település céljaira. A kormány kölcsönt folyósított házacskák építésére és utakról meg . csatornázásról gondoskodott. Amikor a Roosevelt Parik Colony 1937-ben megnyílt, mindössze 13 házból és egy központi épületből állott. Mia már 37 ház van a telepen. Van olyan ház, amelyet lakója maga épített fel és ezért semmiféle bért sem fizet. Halála után a ház birtoka visszaszáll a községre, más öregek befogadására.

A házacskák két szobából és konyhából állanak. Egyesekben külön konyha van, másutt a nappali szoba egy részét rendezték be főzésre. A házbér igen alacsony, éppen csak a telep fenntartásának fedezésére. Magán adományokat is elfogad a község, amit terjeszkedésre és uj berendezésekre fordítanak. Millville polgáraiból alakult az igazgatóság, amely a telepet vezeti.

Aki Roosevelt Parkban él, nem mutatkozik. Háztartását látja el, kertjét ápolgatja, bevásárol Millvilleben, egyéni szórakozásainak él. A központi épületben hetenként egyszer estélyt rendeznek, de máskor is be-bejárnak oda az öregek olvasni, beszélgetni, zenélni, vagy énekelni. Istentisztelet is van egyszer hetente, mindenféle vallásnak számára. Sok lakónak barátai is vannak Millvilleben, akik kölcsönösen látogatják egymást.

Mrs. Morrison, aki maga is elmúlt 65 éves és a telep igazgatója, nem is reméli, hogy minden pályázóigényét, aki Roosevelt Parkba szeretne költözködni, kielégíthesse. De hasonló telepet állítottak fel azóta Floridában is, az American Federation of Laborhoz tartozó kárpitos szakszervezet kiöregedett tagjai.

A NEVETŐ VIZ

(Canadian Scene) Észak-Amerika “vörös” indiánja általában fekete hajú, sötét barna bőrű. De a Huron tó partján élő Chippewa indiánok a 19. században szőke törzstagokkal dicsekedtek.

A szőkeség kisleánytól származott, akit elloptak angol szüleitől, miután azok a forradalom után elhagyták Amerikát és a Niagara félszigeten telepedtek le. Az ilyen gyermekrablás gyakori volt és az indiánok a foglyokkal általában jól vántak. Ezt az első lopott kislányt Bima-Dashka-nak. nevezték, ami Chippewa nyelven Nevető Viz-et jelent. Nevét onnan kapta, hogy Szerette figyelni a tóból a part felé áramló hullámokat.

Még gyermekkorában elhatározták, hogy a törzsfőnök fiának lesz a felesége. Szülei, hosszas keresés után megtalálták a kislányt, felkeresték a Chippewa táborban és kérték, hogy menjen velük. A kislány megismerte szüleit, de nem volt hajlandó megválni az indiánoktól, akik igen jól bántak vele.

Mikor a megfelelő idő elérkezett, férjhez ment és a törzsi jelvényt megváltoztatták, hogy jelezzék, hogy egy szép fehér nő a törzs tagjává lett. Az aszszony több gyermeket szült és mindegyiknek fehér bőre és szőke haja lett. Élete derekán halt meg és férje szomorúan temette el a Huron tó melletti temetőben ,erős kerítést húzván sírja köré.

Az elrabolt lánytól származott indiánok még mindig szőkék és a törzs még mindig gondozza a kis temetőt a Sauble Beach mellett, ahová a Nevető Vizet eltemették.

REPÜLŐ KÍGYÓ

Nem rémüldöztek a New Yorkból Írországba repülő személyszállító gép utasai, bár egy szabadjára engedett esörgekigyó utazott velük a magasságban. Nem rémüldöztek az utasok, mert a pilóta a mérges kigyót görbe cukornádvágó késével lefejezte, amikor az éppen a podgyász rekeszből az utasok kabinjába akart osonni.

Volt azon a repülőgépen még egy mérges kigyó, de az nem tört ki deszkaládájából.

FAGYPONT ALATT

A délamerikai Chilében a hőmérséklet a fagypont alá sülyedt — nem a jégszekrényben, 'hanem a szabadban. Mert tudni illik, ott most tél van. Szokatlanul hideg tél van ott.

1