A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-12-16 / 50. szám

2-IK OLDAL A .TŐ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó the good shepherd publishing company Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 _________________«SÜgP“ 53__________________ ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Égy évre_____j__________$6.00 One Year ________________$6.00 Fél évre _________________$3.50 Half Year________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. SZIBÉRIAI SZÖKEVÉNY Egy rémregény többet beszél, mint száz propa­ganda irka-firka. Olvassák ezt a röviden összefoglalt rémregényt: Mihail Kosziov orosz katona volt. Németország­ban fogságba esett, kiszabadulása után az orosz ka­tona volt. Németországban fogságba esett, kiszaba­dulása után az orosz megszálló hadsereg kötelékében szolgált nyugaton, többek közt Becsben. Megismerte a nyugati, szabad életet. Leszerelése után Szmo­­lenszikben élt, mint teherautó soffőr kereste meg ke­servesen a kenyerét. De nem tudta elfelejteni a nyu­gati szabad életet. Nyugatra vágyott. A vasfüggönyö­kön át egészen Csehszlovákiáig jutott el, de ott bal­­szerencse érte, elfogták és az orosz katonai bíróság 25 évi kényszermunkára ítélte. Szibériába vitték, ahol munkatáborokban dolgoztatták. Hét évet töltött szibériai munkatálborokban, hét éven át álmodott a nyugati szabad életről. Végül az omszki táborból kisurrant és megindult gyalogszer­rel nyugat felé. Ezer meg ezer mérföldet gyalogolt, éhen-szomjan, sokszor búza és árpa volt az egyedüli élelme, amit a mezőkön lopott. Éjszaka erdőkben hú­zódott meg, falevelekkel takarta le magát, hogy meg ne fagyjon. Az orosz-lengyel határon a széles, sebes­­folyású Bug nem az egyedüli akadály volt útjában; a folyó mentén többszörös, villanyárammal telített drótakadályon is át kellett jutnia. Átúszott a folyón, a túlsó parton még vérebeket vezető határőrök kor­donján is át kellett siklania, míg lengyel földön foly­tathatta útját. Csehszlovákiába egy sűrű erdőn át sur­rant be, az országban, a falvakban jó emberek segí­tették, táplálták. Onnan Németországba igyekezett, de az ottani vasfüggöny áthatolhatatlannak bizo­nyult. így hát délnek fordult és Ausztriáiba ment. Bécsben elvezették az amerikai menekült-irodába és ezzel a vándorlása véget ért. 1954 április 21-től 1955 szeptember 10-ig volt utón a szibériai pokolból a sza­bad világ küszöbéig. Eddig a rémregóny. És a tanulság? Az, hogy a le­hetetlent is megkísérli a szovjet alattvaló, aki megis­merte a szabad életet. Mihail Koszlov esete érthetővé teszi, miért irtózik annyira a szovjet a nyugat és kelet közti szellemi kapcsolatok helyreállításától. Attól fél, hogy nagyon sokan fogják — álmaikban vagy a való­ságban — követni Mihail Koszlov példáját. ÍGY UI MARSHALL TERV A United Nations földművelésügyi bizottsága, a FAO, uj tervvel foglalkozik. Amerika farmtermék feleslegétől segítik megszabaditani a tultömött raktá­rakat. Olyan módon, hogy uj barátokat szerezzenek az Egyesült Államoknak, ahelyett, hogy ázsiai nem­zetek neheztelését váltsák ki. Burma, amely rizsfeles­legét nem tudta értékesíteni, egyike azoknak a bará­toknak, akiket nem akarunk elveszíteni csak azért, mert Amerikának is rizsfeleslege van. A szovjet ra­vaszul felvásárolta Burma rizskészleténeik egy részét, nem mintha rizsre lenne szükségük, de hogy igy meg­nyerjék a bizalmatlan burmai népet a maguk táborá­énak. A szegény, elmaradt országokat segíthetjük fe­leslegeinkkel, úgy, hogy a kormányaiknak aján­dékozott amerikai gabonát, rizst és más mezőgazda­­sági termékeket ezek olcsón hozzák forgalomba éhes népeik között. Krumplit, tojást, tejet, vajat is kaphat­nak Amerikától és a befolyt pénzből aztán a baráti ázsiai nemzetek utakat, iskolákat építhetnek. Az uj Marshall terv lényege, hogy nem kell a kincstáriba nyúlni és billiókat oszogatni szét az adó­fizetők terhére. A farmprogramot is az adófizetők zsebéből támogatják, de igy egy rókáról csak két és nem három bőrt nyúznak le az adószedők. Értjük ez­alatt a rendes adókat és a többletet, amit azért fize­tünk, hogy a farmprogramot életben tartsuk. A har­madik bőr a billiók, melyek a világ minden részébe vándorolnak már több mint egy évtizede, 'hogy talp­raállítsák a szegény kis országotkat. * II. KITÉRŐ VÁLASZ Magogtól származnak, aki-II. József császár egyszer „ , . , . ,­­, , y — remeged, mint az Ama­égy magyar testőrben embere- , , , ... , ,, : . , f, dók rokona, jobban tudhatja re akadt. családja származását, mint az Gúnyosan kérdezte tőle: ilyen együgyü katona — felel­— Ugy-e, hogy az Árpádok te a ravasz nemes. nótAzik a baka A népköltészet egyik legcso­dálatosabb sajátossága a ver­sek és dallamok vándorlása. Ha átalakulva is, ha a táj szí­neivel gazdagabban, de ugyan­azzal a népdallal találkozha­tunk nemcsak az ország más­más vidékén, hanem különbö­ző országokban, sőt földrésze­ken is. Mégis van valami jel­legzetesség, ami megkülönböz­teti egyes népek dalát, meséit, de nemcsak az országhatárok okozzák ezeket a külömbsége­­ket, hanem a táj tulajdonsá­gai — hegyes, vagy sik vidék, jó vagy rossz termőföld — s nem utolsósorban az életkö­rülmények, mik között az em­berek élnek. Az erdélyi népköltészet csu­pa mese és sejtelem, a dunán­túli csipőskedvü, tréfálódzó, az alföldi pásztordalok viszont — ha ez furcsán is hangzik — tárgyilagosak. A katonanótáknak is van külön jellegzetességük: az uj, szokatlan környezet és élet­mód jeleit magukon viselik a katonadalok. A katonaélet már a sorozásnál kezdődik, a sorozásra induló legény már “katonanótát’” énekel. A bevonulás napján is a kedvesét búcsúztatja a már katonaruhába öltözött legény. S milyen gyönyörű, költői képben végződik a dal: Hullnak könyeim A lovam sörényére, Lovam sörényéről, meg egyenest a földre. Ne sirj, te barna leány, nem leszel elfelejtve: piros rózsa leszel a csákóm ele jibe . . . Az otthonhagyott kedves s anya örök témája a katonada­lainak. De hónapok múltán már uj témák formálódnak dallamba: az őrmester ur, a tisztek, a gyakorlatok, az ét­kezés. S az is természetes, hogy háborús időkben ezek a daltémák háttérbe szorulnak s a katonanóták inkább hábo­rús dalok. Az alábbi kedves és megha­tó négysoros dal ma már nem születhetne meg: Mikor mondják: reksót, hapták, abmacsir, Szegény magyar bakának a szive sir. Mért nem mondja magyarul hogy mit akar: Szívesebben cselekedné a magyar. A következő, ugyancsak 4- soros nóta 1848-ból való: Ezernyolcszáznegyvennyol­­cadik évbe, Mikor mentünk a németek elébe, Áprilisnak harmadikán hajnalba, Ágyuszóval harangoztak hajnalra . . . A hajnali harang köszönti — otthon. Künn, a harcmező­kön ágyuszóval harangoznak . Mennyire népi képzelet ez! Talán valamennyi katonadal között a legmeghatóbb és leg­­poétikusabb ez a kis nóta, ami erdélyi és dunántúli gyűjté­sekben is megtalálhatunk: Fölszántom a király udavrát, Belevetem népem bu-baját, Hadd lássa meg király felsége, Mi terem a magyar szivébe. A körülmények, mint a szolgálat, a napi köte­lességek igy nyilvánulnak meg dalban: Szépen fütyül a pitypalaty hajnalba, Baka-gyerek a strózsákon hallgatja. Kelj föl baka ibörsvungot pácolni, Napkeletkor ki kell neked rukkolni. Vagy a másik, dallama után Ítélve valószínűleg erdélyi dal: Este van, este, Megy a Nap lefelé, Ballag már a regruta, Ballag már a regruta, A kaszárnya felé. Bemegy a szobába, • Leül a vaságyra, Bunak hajtja a fej it, Hullatja a könnyeit A veres nadrágra. Mikor Hirip, Ombód, Pálí'al­­va és Amac legényei jöttek a városba s a Gubaszin felé tar­tottak, ahol a sorozás folyt, a Sárga-majoron mentek ke­resztül és igy énekeltek: A szatmári gubaszinre süt a nap, Odajárnak sorozni a tiszt urak, Egyik nézi gyönge testem állását, Másik írja babám szomorúságát. AZOK A NŐK ASSZONY A TALPÁN WELEETKA, Okla. — Mrs. Dorothy Hendrix megyei he­lyettes pénztárnoknő nem na­gyon ijedt meg, amikor a háza udvarában egy kóbor farkast pillantott meg. Fogta a revol­verét és öt golyót röpített a fenevad fejébe. Aztán levágta a farkas füleit és győzelmé­nek ezeket a jelvényeit benyuj tóttá a megyeházán és kapott 2 dollár 50 cent jutalmat. Ez volt az első eset, hogy ilyen jutalmat egy nő kapott. KI MINT VETI ÁGYÁT . . . DENVER, Colo. — Mrs. Ja­nice Steele nagy gonddal, szé­pen veti ágyát. De férje nem hálás neki ezért. Éppen ellen­kezőleg, éppen ezért akart tő­le elválni. Azt mondta a biró előtt: Én éjjel dolgozom, kora reggel megyek haza, akkor már meg van vetve az ágy és Janice nem engedi, hogy lefe­küdjek az ágyon. Azt mondja, aludjál a padlón. A megyei biró nem tehetett egyebet, kimondta a válást. CSÓK'OS FRIZURA BATON ROUGE, La. — A szépségápolási bizottságok ál­lami szövetségének konvenció­ján Mrs. Tressie Arnolds alel­­nöknő állást foglalt egyes ter­vezett fodrászati újítások el­len. Szerinte a mostani hajdi­vat szép és praktikus, ameny­­nyiben szabadon hagyja s csó­­kolhatóvá teszi a nyakat. . . . hogy Tibetben az előkelő polgárok kabátujjai eltakar­ják az egész kezet. így jelzik a nagyurak, hogy ők nem a kezük munkájával keresik a mindennapi kenyerüket. . . . hogy ha a mostani világ­­krizisről olvasva, a kisebb ázsiai országok között említik Burmát, tudni kell, hogy ez az ország olyan nagy kiterjedésű mint Texas, tehát nagyobb, mint volt a háború előtt Né­metország. . . . hogy Brazilia területe nagyobb, mint az Egyesült Államoké. . . . hogy Indonézia köztár­saság 3000 szigetet foglal ma­gába és lakosainak száma 79 millió. Negyven különböző nyelvet és táj szólást beszél­nek. . . . hogy arthritisben több nő szenved, mint férfi. . . . riogy régebben puszti­­tóbb orkánok voltak Ameriká­ban, mint az utóbbi években. Az 1900 szeptember 8-i orkán Galveston texasi városban 6 ezer halált okozott. A szabadságharc anekdotakincse MENEKÜLJÖN A FIATALJA Winclischgraetz herceg bevonulása s a mácsai csata után nagy volt a zavar a tiszamenti községek­ben. A síneket felszedték s a Tiszába dobták, a moz­donyt szétszedték s főalkotórészeit Debrecenbe szál­lították. A községi bírák kidoboltatták, hogy mene­küljön a fiatalja s álljon a haza szolgálatába, külön­ben a németek sorozzák be őket. Hát biz ebből az utóbbiból senki se kért s még az anyámasszony vitézek is úgy határoztak, hogy jobb lesz a hazát szolgálni. Az egyik faluban össze­gyűltek a legények s közéjük állt egy félkezü is. — Hát te Pista mit akarsz itt? — kérdezte a biró. — Mgkövetem a biró urat, hát én nem vagyok fiatal? — Na, na, de hát félkézzel mit csinálsz a tábor­ban? — Mit? Azt, amit a többi, kettő helyett egy kéz­zel verem a németet. Ugyancsak ott állt a sorban egy deres hajú em­ber is, aki túljárt a hatvanon. — Hát János bácsi mit akar a legények között? — Mit? Hát csak kell valaki, aki megmutassa nekik, hová üssenek a puskatussal, hogy meg ne sán­­tuljon a német. MA CSAKUGYAN MULATOK! Szentpétery Tamás, a vitéz nádorhuszár zászló­tartó, aki századát Galíciából haza vezette, már fő­hadnagy volt, mikor Iglóra vonultak. Dessewffy Dé­nes százados és Szentpétery főhadnagy, mint szállás­­csinálók előbb érkeztek Iglóra s a nagyon hallgatag Szentpétery egyszerre csak felkiáltott: — De halljátok, fiuk, ma csakugyan mulatok! És szokása ellenére este nagyon jókedvű volt s ví­gan koccintgatott bajtársaival. Amikor éjjel a német támadás felriasztotta őket, Szentpétery volt az első, aki huszáraival nekirohant a német vasasoknak. Ezek pisztolyt sütöttek rá s a hős homlokon találva, holtan rogyott le lováról. Dessewffy Dénes a roham után elesett bajtársát egy házba vitette s igy sóhajtott fel: — Csakugyan nagyot mulatsz, kedves bajtársam, le a menyországban. JERTEK, KUTYÁK, JERTEK A bécsi halálfejes légió csupa ideálista rajongó­ból állott. Lelkesültek a szabadságért s azt hitték szegények, hogy ha a magyar nemzet kivívja füg­­"etlenségét, Bécset is fel fogja szabadítani. A leg­több gyermeteg ifjú volt, de akadt köztük nem eg • élemedettebb férfi is. Sötétkék öltözetüket vállukon átvetett széles háromszinü szalag, kalabriai kalap, rövid szuronyos puska egészítette ki. Mindig vidámak, jókedvüek, tréfálkozók, soha szomorúak nem voltak. A csatában mindig elöljár­­tak, a legnagyobb golyózáporban bátran,, elszántan nyomultak előre s ha jobbra-balra hullottak bajtár­saik, azt mondták nekik: — Véretek teszi termőképessé a szabadságot. * A halállal nem törődtek, az életet kevésré becsül­ték, de itt is maradt négyötötdrészük s ott alusszák a dicsőség álmait a szabadságharc csatatéréin. A jókedvű jogászgyerekek mindenféle tréfás ne­veket adtak egymásnak s honvédeink nagyobbrészt csak e humoros mellékneveken ismerték őket. Volt köztük egy Remooste-nek gúnyolt meglett férfi és jeles festő. A dézsi csatában hosszú csatárláncban állott a bécsi légió. Szerettek volna előre nyomulni, mert vasasok dobogtak feléjük. De nem volt sza­bad. A Remooste azonban már nem bírta türtőztet­ni a harci kedvét, kiugrott a négyszögből s puskája agyát a vasasok felé fordítva, németül ekkép invi­tálta őket: — Jertek kutyák, jertek! És micsoda gyűlölettel rohanták meg szolgalel­­kü honfitársaikat! Csikorgott a foguk, szikrázott a szemük s megvadult tigrisként szúrták, vágták, mar­cangolták ama testvéreiket, akiket a szabadság meg­gyilkolására küldtek magyar földre. CSÁKó-KIÁLLITÁS ' Szőkefalván Puchner tábornoknak nagyon be­­fütöttek a honvédek. A négyszáz főnyi bécsi légió a Küküllő befagyott vizén átlopódzott és oldalba fog­­^a a hatalmas termetű medvebőr-csákós gránátoso­kat. A légiónisták mind kitűnő lövők voltak s hul­lottak a gránátosok, akárcsak a legyek. A nagy med­vebőr csákók dörgő kopogással repültek a megfa­gyott hóra. A gránátos zászlóalj szétfutott, de vagy száz ott maradt. A légiónisták közül erre néhányan szép sorba állították a lepuffogtatott gránátosok medvebőrcsá­kóit. Báró Menena Ferenc őrnagy arra lovagolván, megkérdezte a légiónistáktól: — Mit csináltok fiuk? — Csákókiállitást rendezünk! — felelték.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents