A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1955-11-18 / 46. szám
-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: £gy évre ---------------------->,______$6.00 One Year —___________________$6.00 Fél évre ---------------------------------$3.50 Half Year_____________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. Az atomhajtásos Nautilus buvárhajón tett látogatás után érkezik vissza a Leyte kapitánya kábelhajón érkezik a fedélzetre. THANKSGIVING DAY — AMERIKA ÜNNEPNAPJA November hónapnak negyedik .csütörtöké örömünnep egész Amerikában. Hálát adunk ilyenkor Isten különös kegyelmének, bőséges lakmározás, játékok, és vidámságok közepette. Másutt is szokásban van időnként hálaadó imával fordulni a Mindenhatóhoz, de csak Amerikában vált a Hálaadás Ünnepe bensőséges és egyúttal hivatalos ünnepnappá, azután, hogy 1621-ben először a pilgrimek köszönték meg az Úristennek, hogy nehéz és kalandos megpróbáltatásaikat átvészelték és első évi termésüket betakaríthatták. A pilgrimek vallásüldözés következtében hagyták el az országot, amelyben születtek. Az ismeretlen vadon viszontagságait választották inkább, hogy lelkiismereti szabadságukat visszanyerjék. A 102 emberből azonban, akik között nők és gyermekek is voltak, több mint ötvenen pusztultak el, az első év hihetetlen viszontagságai alatt. A megmaradottak William Bradíordot választották meg kormányzójuknak, aki e napot jelölte ki arra, hogy hálát adjanak az isteni gondviselésért és ez alkalmat bőségben és vidámságban ünnepeljék. Négy társukat kiküldték az erdőbe, hogy élelmiszereket szerezzenek. Gazdagon megrakodva tértek ezek vissza, vaád pulykákat zsákmányolva és a pulyka ma is középpontja maradt a thanksgivingi lakomának. Az asszonyok ínyencségeket készítettek abból, amihez szükes körülményeik között hozzájuthattak és az eredeti sült tök és kukoricamáié ma is a hagyományos ünnepi asztalra kerülnek. Az első Thanksgiving Day három napig is eltartott. Közben imákat is olvastak fel, zsoltárokat énekeltek a pilgrimek és játékokat rendeztek a barátságos indiánok mulattatására, akiket szintén meghívtak a lakomára. Jó egyetértés a másféle emberekke a Thanksgiving Day lényegének hagyományos alapja. Nemzeti ünneppé George Washington avatta 1789. november 28-át. Azóta egyre több államban ünnepelték meg a Hálaadás Napját, de az amerikai kongresszus csak 1941-ben tette meg hivatalos amerikai ünnepnappá minden november hónap negyedik csütörtökét. Templomokban külön szertartásokkal méltányolják az ünnep jelentőségét. Sok városban a hívők felekezeti különbség nélkül vesznek részt közös hálaadó istentiszteleten. A begyült adományokból kevésbé szerencsés honfitársainkat és más nemzetbelieket segítünk át nehézségeiken. Ebédlőnk asztalánál ilyenkor nemcsak szükebb családunk tagjai foglalnak helyet. Távolabbi rokonainkat, barátainkat, ismeretleneket is meghívunk ez alkalomból, akik kiilömben egydül volnának. Külföldi diákok és látogatók különösen szívesen látott vendégeink. A küszöbön álló téli időszak már nem okoz különös gondot az átlagos amerikainak, mégis azok, kik átérzik e nap jelentőségét, hálatelt alázatossággal hajolnak meg az isteni gondviselés előtt. “Az elbizakodott, anyagias nép, amely nem ismeri a családi élet szentségét” (ahogyan azok jellemeznek bennünket akik nem ismernek), ösztönös természetében mutatkozik, amikor testvéreivel ölelkezik össze. A GYORSASÁG NEM BOSZORKÁNYSÁG Az ősatyák, akik ekhós szekéren járták az országutakat és egyik faluból a másikba órákon át döságtek, ugyancsak elámulnának, ha meglátnák a mai Clippereket és turbinhajtásos jetrepülőgépeket, melyek fecske módra szökkennek a levegőbe. Mint a bűvészinas, aki csak annyit mondott, hogy hipp-hopp, ottlegyek, ahol akarom, úgy utazik a mai ember egyik világrészből a másikba. Nem szólva a gyorsasági rekordokról, melyek már óránkint ezer mérföldet érnek el, de a rendes kereskedelmi légijáratok is áttértek a turbinahajtásos . jetrepülőgépek alkalmazására. Angol és amerikai légijáratok óránkint 550 mérföld sebességgel szelnek át kontinenseket. Jövőre, ígéri az egyik vállalat, 3—4 óra alatt New Yorkból Párisba érhetünk. Aki hétvégi kirándulásra Európába akar menni, az délben még Amerikában GYERMEKKORI EMLÉKEIM Nem bánom, hogy az apámat az érdekesség kedvéért megteszik parasztnak. Bár lett volna az! Akkor lett volna egy talpalatnyi földje, otthon maradtunk volna kis falunkban, gyönyörű, fiatal anyám nem sorvadt volna el túlfeszített munka, kevés alvás és hiányos táplálkozás I cövetkeztében 33 esztendős korában itt hagyva a hideg nyomornak hét pelyhes árvát. Miás, napsugarasabb, bár öntudatlanabb sors lett volna osztályrészünk. De különben is, én a parasztot tisztelem első sorban. Nem hiába csókolta meg Széchényi István, a magyarok vezérlő csilga, apja legöregebb jobbágyé nak kérges kezét. Hihetetlen mennyiségű és minémüségü esemény fér bele egy olyan ember életébe, akire öt esztendős korától csak az “őrangyal” vigyáz! Oscar Wilde azt mondja, hogy az ember lelke öregnek születik, és éveivel fiatalodik. Ez a legszellemesebb igazságok egyike azok közül, amikre az a modern mártír bennünket megtanít. Éln például, ki minden gazságért. sőt igazságtalanságért kiabáltam, tomboltam, ma már csak a napos oldalon járok. De ez nem közöny vagy életuntság, vagy ember gyűlölet. Ellenkezőleg, tele van, a lelkem csodálattal és szeretettel az emberek jósága, és — hogy úgy mondjam — emelkedettsége iránt mert folyton az áll a szemem előtt, hogy: — Hpnnan indultunk el! Amíg azt hittem hogy az embert a Teremtő a saját kezével, a saját képére gyúrta, a saját lehelletét lehelte bele lélek gyanánt, addig rettentő követelő voltam, az emberekkel szemben, és igen nagyon szenvedtem a bűneik miatt.A legnagyobb, sajgó szenvedéseimet ez életben a jóról és igazról belém oltott Irta: JÁSZAI M!ARI hitnek szószerint való fölfogása okozta. Tehát igen, én is ott tartok, hogy már csak a derűs oldalát szeretem nézni az életnek, annál inkább magamról elmondani. Azért irom le gyermekkoromnak csak három szép emlékét. Ami különben -megvilágítja egész környezetemet. Azonban az ígért három lelki -élmény elbeszélése előtt elmondok egy negyediket, a legelsőt, egy csodát, — de amelyről azóta tudom, hogy a legkétségbevonhatatlanabb megérzés volt. Ezzel kezdem. Ez az emlék a lelkem életének úgy is a kezdete. öt esztendős voltam, a városon kívül a kálvária-dombon játszottunk egyik kis bátyámmal, amikor a pici kápolnában mellettünk megszólal a lélekharang. Amint meg csendült, én elfeledve a játszást, belekapaszkodtam nagyobbocska testvérembe, és huzakodtam hazafelé egyre kiabálva: — Szagoljunk haza, miost hal meg édesanyánk. Meggyőződésem ugylátszik rá is átragadt, és futni kezdtünk együtt, ahogy csak apró lábaink bírták, amelyeket holmi cipő súlya nem gátolt. És csakugyan. Mily elevenen emlékszem rá! Akár csak tegnap történt volna. A kapuba érve, valaki fölkap az ölébe és visz befelé ezzel a szóval :' — Gyertek már, az anyátok nem tud meghalni. Tágra nyílt szemmel, az ajtóra meredve találtuk édesanyánkat, ki éppen csakhogy a fejemre bírta még ejteni a kezét, már le is hunyta örökre, -égszinü lelkes szemeit. Az ajkai mozogtak még, de a szavát nem értettem. Az anyám akarat-ereje vezetett akkor engem a játék mellől haza, és az ő akaratereje vezetett el azok fölött a fenektelen örvények fölött, amelyek az én öntudatlan utamat kitették. Nincs abban érdemiem, ha célhoz értem, valamint nem lett volna vétkem, ha a szeméten pusztultam; volna el. Amihez mellesleg szólva, közelebb voltam tizenhét éves koromig, mint ehhez, amíg észre nem vett a Nemzeti Színház igazgatója, -báró Orczy Bódog. Utánam jött bizony Kolozsvárra, harmadmagával, hogy megnézzen és szerződtessen, mert semjmi szóra, semmi biztatásra én fel nem jöttem Budapestre játszani, kétségbe ejtve Deák Farkast, a titkárt, újra meg újra megismételt válaszaimmal, amelyekben csak azt hajtogattam,, hogy alázattal köszönöm az igen nagy megtiszteltetést, de én még semmi sem vagyok, semmit sem tudok, hogy jöhetnék én ide “félistenek” közé! Igen, igen, százszor jártam közelebb vég pusztulásomhoz, mint ahhoz, hogy a Nemzeti Színház tagj a legyek. Hát nem az anyám akarata amelyet utolsó érintésével küldött át belém, vezérelt és őrzött meg azokon a poklokon Keresztük melyeken sorsom, áthajszolt? ... De lássuk a szép gyermekkori emlékeket! Mikor észrevettem!, hogy olvasni tudok, frissen szedett körtét .vittem a tanitónak. Ez volt első boldogságom. Árván maradván, majd az egész fészekalja gyereket széthordták az atyafiak, apánk második házasságáig. Engem egy szegény özvegy ángyom vett magához Pannonhalmán, és beadott a kis iskolába. Most is látom magamat az alacsony vályogház napsütötte küszöbén üldögél| ni, látom azt az ábécés könyvet az ölemben és most is érT zeni annak a meglepetésnek a I bennem átrezzenő érzését, I amivel bekiáltottam csipke- I fejkötős ángyomnak: — Ángyi! Hiszen én tudok olvasni! Nekem az ő fehér csipke fejkötője olyan feltűnő pompa volt, amieleyt nem győztem csodálni s minden kezem ügyébe eső anyagból utánozni. De szomorú vége is lett rám nézve. Mint mondom, még ma is átsuhan bennem az az édes, győzedelmes érzés, amit afölött éreztem,, hogy ni: én tudok olvasni. Ahányszor egy uj idegen nyelvnek első lapját olvasva, szótár nélkül megértem, ilyenformát érzek: Úgy tetszik, mintha egy kőfal állna az utamban, melyen haladok, és azon a kőfalon se ajtó, se rés, kisvártatva azon! ban kitárul rajta egy kapu, j túl pedig gyönyörűséges tájak, remek egyengetett utak kai és mind-mind az enyém, ameddig a szemem ellát . . . Másnap ángyom leszedte a kis udvara, egyetlen fájának gyönyörű termését és elküldte velem Ssőllősi tanító urnák. Akkor ébredt fel bennem elő■ szőr megsértett igazságérzetem, persze csak csodálkozás formájábtn. Szőllősi tanító ur az előtte való napon engemet iszoiyuan megnádpálcá■ zott olyaa cselekedetért, amiért miker elkövettem, dicséretet reméltem, mert szép pici fejkötőket raggattam öszsze papirosból az iskolában. ebédel, de este már Londonban, Párisban, vagy Berlinben, Bécsben vacsorázhat. A távolságok válaszfalai leomlottak, akár Jerikó kőfalai. Kisebb lett a világ, közelebb kerültek egymáshoz a népek. Talán ilymódon majd jobban megismerik egymást és igy nemcsak térben, de lélekben is sikerül közelebb hozni azokat, akiket a messzeség és elzártság eddig idegenként szórt szét ezen a földön. DULLES ÉS DUTTON GENF — John Foster Dulles külügyminiszter Genfben tárgyal Molotov orosz külügyminiszterrel. BELGRAD — John Foster Dulles külügyminiszter meglátogatta Tito jugoszláviai kommunista diktátort adriai szigeti villájában. DETROIT — Thomas Dutton 69 éves detroiti lakost letartóztatták, Angliába deportálják, mert kél tanú azt vallotta, hogy a Nagy Depresszió ideién látták őt kommunista gyűléseken. Mrs. Dutton, 70 éve 3, benszülött amerikai, itt maradhat, egyedül. OROSZ BÉKE Római Béke volt évszázadokon át az egész kétezer év előtti civilizált világban. Róma katonai hatalma őrködött a világ békéje felett. Most is lehetne békesség mindenütt a Földön, mondja Bulganin szovjet miniszterelnök. Csak meg kellene tiltani minden feltétel nélkül minden országnak az atom- és hidrogén-bombát. Akkor béke lesz mindenütt, orosz béke. Isten óvja meg a világot szovjet békétől! A szabadságharc anekdotakincse STRATÉGIAI VISSZAVONULÁS 1849 január 3-án csikorgó hidegben Ottinger tábornok Tétény és Hamzsabég közt megtámadta Görgei seregét. Az osztrák vértesek elszántan robogtak a honvéd hadsorokba s nagy zavart okoztak. A huszárok azonban megeresztett kantárszárral, a rohamot fúvó trombiták folytonos harsogása mellett férgetekként csaptak rájuk s hamarosan visszaverték őket. Ekkor Görgei tábornok Raksányi nevű hadsegédével a honvédtüzéreikhez vágtatott s harsányan igy kiáltott: — Hátrálni! Egy úri tintanyal óból lett diáktüzér erre csákójához emelte a kezét s igy szólt Görgeihez: — Tábornok ur, sohse halljam a szájából ezt a szót! Görgei mosolyogva felelte: — Fiam, nem hátrálunk, csak jobb helyet keresünk. A Duna jege már áll, s az ellenség átkelve rajta, hamarább érhet Pestre, mint mi. — Az más, — mondta a diáktüzér s ismét csákójához billentve a kezét, az ágyúra ugrott. LEVIZSGÁZOTT Barton Károly marosvásárhelyi diáknak derék szász asszony volt az édesanyja, nem is siratta a fiát, mikor honvéd lett a 12rik zászlóaljban. Már mint káplár vett részt a iköpeczi ütközetben. Az osztrák dragonyosok körülfogták a vakmerő vitézt, de ő nem adta meg magát. Szuronyával több dragonyost tedöfött a lóról, de azok sokan voltak, az egyik pisztollyal lőtte keresztül a nyakát, a többiek pedig széles kardjukkal rettentően összevagdalták. Barton halottként feküdt az általa ledöfött dragonyosokon. De csakhamar feleszmélt s négykézláb kúszva elvánszorgott a halottak közül. Az arca a felismerhetetlenségig össze volt kaszabolva. Szefcienbe vitték, ahol az édesanyja lakott. Az önfeláldozó ápolás csodát tett, a szegény ifjú felgyógyult. Az a golyó, mely a nyakán repül be, az orreimpáján jött ki s azóta csak dunnyogva tudott beszélni. Hanem azért tovább Szolgált s hadnagy lett a Tolnai féle honvédzászl óaljban. Amikor Bem a Bánátba vonult, a Tolnai-zászlóalj is vele ment. Szent-Tamás alatt találkozott Barton egykori iskolatársával, Koós Ferenc Kossuth-huszárral, aki tréfásan ezt kérdezte tőle: — Karcsi, nem félsz a haláltól? Az ifjú mosolyogva s dunnyogva felete: — Nem én, barátom, mert diplomát kaptam a haláltól, sohase bánt többet. És igaza volt. Több sebet nem kapott a szabadságharc alatt. 1869-ben a honvédmenház lakója lett, ahonnan gróf Teleki Sándor ikoltói birtokára vitte gazdatisztnek, ott élt a 80-as évekig, amikor aztán a halál visszavonta tőle a diplomáját. AZ ELŐÉRZET Piskinél az osztrák gyalogság rohamlépésben jött át a hídon. Bem a Mátyás-huszárok egy századát küldte ellenük. Horváth nevű kapitányuk megöleli Öccsét, a gyalogsági hadnagyot. — Szervusz öcsém, utoljára látjuk egymást. Azzal rohamot fuvat és százada élén nekirobog az osztrák gyalogságnak. Iszonyú sortüz fogadja őket és Horváth számtalan golyótól találva hősi halált hal a hídon. — Szegény bátyám, előre tudta, hogy elesik, sóhajtotta az öccse, amint meglátta bátyja holttestét. TE VAGY BEM? Báró Kemény Farkas épp oly kistermetű volt, mint Bem apó, deres volt már ő is s arcban is hasonlított egy keveset hozzá. A piskii hídon, a heves tusában, a Császáriak közé keveredett s az osztrákok nagy diadallal kezdték ráncigálni a lováról. — Te vagy Bem? — kiáltozták a németek. — Persze, hogy én vagyok — mondta kedélyesen báró Kemény. — Már-már le is húzták volna a lováról, de egy pár huszár szétütött a németek közt s kiszabaditották Kemény Farkast. — No egyszer legalább én is lehettem Bem apó, — nevetett a vitéz báró. Nem tudtam, hogy ott nem szabad. Csináltam úgy, ahogyan az ángyomtól láttam, aki azzal kereste a kenyerét, és igen büszke voltam rá. Sokszor gondolok erre és kérdezem magamtól: — Vájjon még ma is megverik a tanítók a kis leányokat ilyesmiért? Én azt hiszem, beteg elfajulása lehet gonosz lények idegrendszerének, akik kinzott gyermekek sikoltozásában gyönyörködnek. Még egy tanítónő vert meg késeibb Győrbe, a 3-ik osztály ban, ilyen irgalmatlanul és ilyen igaztalanul. Mert ami büntetésre okot adtam, a legapróbbat, azt el is felejtettem. (Folytatjuk.) i
