A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-11-11 / 45. szám

rX OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 «flfidk.- 53 ELŐFIZETÉSI ágy évre ____________ Fél évre ____________ DIJAK: , SUBSCRIPTION RATES: _________$6.00 One Year ____________________$6.00 _________$3.50 I Half Year ____________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. AZ ÚJSÁGPAPÍR drágítok v g Nemcsak az Egyesült Államokban, de Kanadá- ^ ban is általános megdöbbenést keltett a kanadai pa- g pirgyárak újabb zsarolási akciója, az újságpapír árak n felemelése. Az újságpapír ára Torontóban (tehát az a Amerikába való szállítás költsége nélkül) a háború utolsó évében tonnánkint 58 dollár volt, most 123 dol­lár és ezt a több mint kétszeres árat a papírgyárak még további 5 dollárral felemelték. A Toronto Telegram cimü lap elemzi a kanadai papíripar financiális helyzetét és arra a megállapí­tásra jut, hogy a papírgyárak évről-évre terjeszked­nek, bővülnek, de nem tőke befektetés utján, hanem a profitból. Évről-évre megvonják a részvényesektől az őket megillető haszonrészesedést, osztalékot és ezeket a pénzeket az üzemek bővítésére használják fel. Mindezt a hasznot az újságpapír használóitól, nagyrészben az amerikai újságoktól sajtolják ki. A papír áraknak ez az 1945 óta folytonos drágí­tása az amerikai sajtót, különösen a kisebb lapokat, válságos helyzetbe hozza. De a nagy lapok is csak úgy tudják megfizetni a kanadai papirgyárosok ál­tal követelt egyre magasabb árakat, ha az előfizetés diját és a hirdetési díjszabást felemelik. Az előfizetés drágulása mindenkit közvetlenül érint, mert mindenki olvas legalább egy újságot. A hirdetések árának felemelése pedig közvetve érint mindenkit, mert az ipari és üzleti vállalatok a hir­detés költségét kénytelenek áthárítani a vevőkre. Általában az üzleti életben az_ a szabály és a gya­korlat, hogy felemelik az árakat, ha az addigi arak mellett nem találják meg számításukat. A kanadai papírgyárak esetében azonban nem igy áll á dolog. A Bank of Canada kimutatása szerint a 16 legnagyobb '' papírgyár a múlt évben 154 millió dollár tiszta hasz- 1 not ért el, 14 és fél százalékkal többet, mint az előző ’s évben. Eszerint a mostani árdrágításnak egyedüli oka - és célja a jogtalan gazdagodás. Újabb és újabb millió- ; kát akarnak kipréselni az amerikai ujságvállalatok­­.01, újságolvasókból és hirdetőkből, hogy üzemeiket egyre bővíthessék és profitjukat egyre növelhessék. -Úgy hisszük, a kanadai kormánynak is kényel­metlen a helyzete, amelyet a kapzsi papirgyárosok fel­idéztek. Egy amerikai kongresszusi vizsgálat, amely bizonyos, és egy tröszt-ellenes vizsgálat, amelyet eset­leg az amerikai kormány megindít, csak árthat Kana­dának. Nem szabad elfelejteni, hogy Kanada gazda- j sági életének fő erőforrása az amerikai tőke és az amerikai barátság. HULLÓ FALEVÉL Valamikor, még az első világháború alatt, egész Magyarországon énekelték a népszerű slágert: “Hul­ló falevél, suttogva beszél..igy kezdődött az érzel­mes dalocska, amelynek melódiája talán még ott rej­tőzik mások emlékezetében is. Ilyenkor ősszel, no­vember elején, ha kitekintünk az ablakon és a lassan aláhulló sárga faleveleket nézzük, az elmúlás fanyar illetát érezzük. Az indián nyár színeiben ragyognak a falombok és a fűre terülő avar-szőnyeg szinte új­jáéled a hideg napfényben. Bíbor, tojássárga, smaragdzöld . . . Szinyei — Merse Pál sem festhette volna élethübben. A látvány olyan elbűvölő, hogy ember, állat megfeledkezik min­den másról és csak állanak és gyönyörködnek a ter­mészet szinpompájában. ) ■ Azután elborul az ég és esni kezd. Az eső és a szürke felhők elfakitják a színeket. A szél felkavarja az avart és a tarka levelek úgy kavarognak, mint ha­ragos festőművész palettáján a színek. Alkonyodik. A láthatár szélén még ott remeg­nek a lenyugvó nap vörös sugarai. Az árnyak szemlá­tomást nőnek. Hideg szél suhan a völgyön és a dom­bokon át. A glédában álló fák megborzonganak. Egy falevél kétségbeesett erőlködéssel kapaszkodik az ág­ba, melyről sarjadt alig pár hónappal ezelőtt, egy so­­katf Ígérő verőfényes reggelen. Aztán nem bírja to­vább. Ájultan elernyed, leválik az ágról és lassú him­bálózással hullik lefelé, a nedves fűre, az örök enyé­szetbe. A szolgabiró: Jer csak köze­lebb, fiacskám, és felelj a kér­déseimre. De csakis az igazat mondd, mert az első hazug szó­nál vasra veretlek! A cigány: Csak bízza rám a tekintetes ur! Sohse hazudok és, ha nem muszáj. Előbb azonban tessék megmondani, hogy vádlott vagyok-e, vagy panaszos ? A szolgabiró: Talán bizony faggatni akarsz? A eigány: Ismerem én a tör­vényt! Ha vádlott vagyok, jo­gom van hazudni, ha pedig panaszos vagyok, a szolgabiró urnák nincs j ussa ahhoz, hogy gorombáskod j ék velem. De nincs ám! A szolgabiró: Enyje ördög­adta cigánya! Hát természe­tes, hogy vádlott vagy. Nem is leszel te panaszos soha! A cigány: Vagy ki tudja! Sokat megér az ember. A szolgabiró: Jól van hát: beszélj!' . . zépen. Akasztófá­ra való vagy! Mondhatom, ala posan becsaptad azt a szegény ördögöt. A cigány: Tagadom. Úgy történt a dolog, instálom, hogy elpatkolt a kesely lovam és el­mentem a monori vásárra, hogy egy másikat vegyek. Vé­gigjártam a piacot, de csak nem találtam kedvemre valót. Mert tetszik tudni: vak lovat kerestem, akit be lehet hajta­ni a tűzbe is. Egyszerre csak megakad a szemem Péntek Matyi uram U 4- /~vl rl A nT7on \/oh rvnnrl Újfajta vizsgálati eljárást vezetett be Dr. Albert A. Kattus san franciscoi orvos szivletegség diagnózi­sára. A Jó Pásztor VersesKrónikája ÁLMODJUNK S2EPET SOKSZOR DÍDERGÜNK BÁR kizó lelki fagyban: bíznunk kell az örök égi hatalmában. | Próbára tesz Isten, lélekben mit rünk s ha méltók vagyunk rá, együtt já mivélünk. Mertha a lelkűnkben hit és eszmiángol: sok sötét problémánk oszlik el injától Hinnünk kell a hitben, szebb bék jövőben, lelki varázslatban, fényes eszmeiben. Hinnünk kell jóságban, tisztább ildogságban, lelkűnkből fakadó földi megváltáan. Ha lelkűnkbe szitál malasztja aÉgnek: atombombánál is erősebb a lélek. BÁR KELETEN MOST IS virradlak a vészek: kik eszmékben hisznek, mégis jótímélnek. Mertha kibonthatjuk lelkünk rüe szárnyát, elérjük az élet távol szivárvány! Elrepülünk messze, hol szférák zélneli, hol a földi bűnök mind mind vérérnek. Hol égi tavakban fürdik meg a künk s szinültig telik meg arany esznxelyhünk. Repüljünk hát messze, hol szere| lángol s leikeinkben is csak ez a fény igol. Messzenéző szemmel várunk, e£ várunk, mikor vál valóra megtisztító álnk? SOKSZOR IRTÓZATTAL nézürelenünkre, de álmot küld Isten olykor a szenkre. Álmodjuk, hogy gondok, harcokésze szálltak; hogy a harcmezőkből virájmezVáltak. Álmodjuk: nem lesz már gyilkoarc, csak élet s nem lesz Földön többé véres vlélet. T Elapad a könnyár; vér, gjülölátok s szivünkben kinyílnak mind alvirágok. S mit ma álmaink még álmodnin mernek: eszmetrónon ül majd lelke az >ernekr Mind, aki ma bűnös, feltelint ?-gre s Istennek országa földünkre szrégre. I a kettő, csakhogy az egyiknek kiszögellett a bordája a nagy soványságtól, a másik meg na­gyon is elhízott.-— Adjon isten, gazd'uram! Mondok.-— Vigyen a szél! Volt az ő felelete. — De hiszen, ha én kendnek volnék, ki nem állnék ilyen ge­bék mellé: Mondom reá. — Hászen el is kotródhatify ha nincsen Ínyére. — Ejnye! Be magasan hord­ja az orrát, Péntek uram. Pe­dig hát én is vevő volnék, vagy mi a fránya! — Van is kendnek pinze! Erre kinyitottam a bugyel­lárisomat. Bele pislantott az öreg és mikor meglátta a ropo­gós tízeseket, megszelídült az orcája. — Aztán hogy vesztegeti a szegény párákat? — Ha kopioly a szándéka, potom áron juthat hozzájuk. A kövéret száz forintért, a so­ványát ötvenért adom. Sokáig alkudoztam, de a jó ember egy garast sem akart engedni a lovak árából. Mit tehettem egyebet? Megvet­tem a soványát ötven forint­ért. Ki is fizettem tüstént és elvezettem a gebét. Amint ballagunk egymás mellett, én meg az a sovány jószág, egyszerre nagyot gon­doltam. Visszakerültem Pén­tek Matyóhoz. — Gaz’uram, mondok, na­gyon bus képe van ennek az állatnak. Szeretném kicserél­ni. — Jussa vágyán hozzá. — Adtam kigyelmednek öt­ven forintot, ugy-e? — Beste volnék, ha letagad­nám. — Ehun ez a sovány pára. Ez is megér ötven forintot, ugy-e ? — De megér ám. — No látja! Ötven forintot már adtam, ötven forintot ér ez a ló, amit most vis'szaadok. ütvén meg ötven az száz, ugy­­e? — Annyi biz’ az, isten és ember előtt. — Már pedig, ha kigyelmed­­nél hagyom a sovány lovat is, meg az ötven forintot is, ke­rek száz forintot adtam. — Hiszen igaza van. Ötven meg ötven az száz. Vigye el hát a kövéret. A szolgabiró: És elvitted? A cigány: Már hogyne vit­tem volna el, mikor Péntek Matyó uram megengedte. Az­óta már túl is adtam rajta 20 forint nyereséggel. A szolgabiró: Hát Péntek uram, van-e valami megjegy­zése? Péntek Matyó: Amondó va­gyok, hogy hazudik a cigány. Mikor elvezette a lovat, utána kiáltottam, hogy: — Hozza csak vissza azt a lovat! Tévedés van a dolog­ban. De biz ö rám se hederitett. Tessék csak lecsukatni. A szolgabiró: Majd átteszem az ügyet a pestvidéki törvény­székhez. Elmehetnek. A szabadságharc anekdotakincse A SZOKNYÁS NEMZETŐR Békésen százával jelentkeztek a nemzetőrök a zászló alá, melynek ez volt a felirata: “Békésmegye y V. Ferdinándért s a hazáért”. Beállott egy Zilahi nevű jómódú fiatal nős gaz­­, da is. Mikor ezt a menyecske megtudta, ő is elment a szolgabiróhoz. — No húgom, mit kívánsz? — Instálom, főbíró uram, ha a gazdám elmegy, én se maradok itthon. — Jaj lelkem, a menyecske csak nyűg a táborban. — Miért, nekem is van két karom, úgy mint neki y 3 úgy képen törülöm vele a németet, hogy csak a más­világon pislant fel. [_ És hiába beszélt a lelkére a főbíró, Zilahiné nem z tágított, hanem a bugyogó fölé férfidolmányt öltött, >- kardot kötött s elment az urával a táborba. — Nem félsz húgom, hogy beléd hibáz egy ágyu­­a golyó? — évődtek vele a férfiak. — Csak a nyelvét ki ne szakítsa, akkor azzal is ’ megkergeti a németet — válaszolta helyette az ura. A TILTOTT GYÜMÖLCS j t A vízaknai csata után sok tiszt és közhonvéd az t udvarokon rekedt s menekülni csak úgy tudtak, ha a házigazda elrejtette őket. Hát biz ezek közül sokat s elárultak, vagy agyonvertek a román testvérek, de akadtak igazán nagylelkű emberek is köztük. Hentes 3 Juon lelkészhez pl. egy fiatal őrnagy menekült be; 7 szívesen fogadta, mivel pedig osztrákok is szálltak hozzá, kénytelen volt álruhát adni neki s éjjelre a fe­­esége szobájába fektetni, mintha a fia volna. — De aztán, az aluvónak békesség adassák — in­­z tette a pap, amikor felesége szobájába dugta. Másnap eltakarodtak az osztrákok s a pap meg­kérdezte az őrnagytól, hogy aludt? — Nem olyan jól, mint a tisztelendő ur, mert a paradicsomban jártam s mégse kóstolhattam meg a tiltott fa gyümölcsét. LE A KÖDMÖNNEL! Az angyalkuti ütközetben a debreceni verespánt­­t ükások és békési nemzetőrök szembe kerültek a Ru­­kovino és Leiningen ezredbeli gyalogsággal és a va­­. sasokkal. Ez utóbbiak azt hitték, hogy egyetlen ro­hammal szétszórják, letiporják a gyakorlatlan újon­cokat. De csalódtak. A veres-pántlikások ércfalként . várták be a rohamot. Mikor a vasasok jó közel jutot­­, | tak, sortüzet adtak, aztán szuronnyal rohantak a va­sasoknak. Jobb és balfelől az osztrák gyalogság tör*, i elő. Ezekkel a békésiek vették fel a harcot. Egyszerre csak előrohantak a gyomaiak, hatal­mas csákányokkal. — Jönnek a ködmönösök! — mondták a békésiek, ; mert a gyomaiak mind szálas emberek voltak, szép, i uj sárga ködmönökben. Legelői rohantak Szűcs Jónás i és Krucio Ferenc. Mindkettő nagy erejű ember, akik egymással vetekedve ütötték-vágták a németeket. De nagyon belemelegedtek. Le a ködmönnel — kiáltotta Szűcs János s azzal ledobta a ködmönét s ingujjban aprította a németet. Példáját mindnyájan követték. Hirtelen két ulánus ugratott Szűcs felé. Pikáju­­kat döfésre emelték. Szűcs észrevette őket.. Csákányá­val akkorát csapott a két ló fejére, hogy azok kínjuk­ban félreugrottak. S csak az egyik pika hegye fúró­dott a vállába. Szűcs ekkor szinte láthatatlan gyor­sasággal leverte a két ulánust s egyiknek a fejét, a másiknak a mellét úgy beszakitotta, hogy holtan nyúl­tak el a földön. A németek megfutottak. A győzök a faluba vonultak. Szűcs kereste a bundáját, a köd­mönét, de nem találta. Megvakarta a fejét, mert késő őszre járt az idő, október 12-ike volt. El is panaszolta a baját a tisztek­nek. — Biztosan a két ulánus vitte magával halottas párnának — élcelődött vele a kapitánya. — Az meglehet — sóhajtott Szűcs. No de Békésmegye megtérítette hős fiának 9 ezüst forint és 30 krajcárra becsült kárát. A TISZTELETES UR SE MARADHAT HÁTRA Mikor Batthyány miniszterelnök a nemzetőrség szervezését s táborba szállását országszerte elren­delte, Hajnal Ábel, a békési ref. lelkipásztor is beál­lott nemzetőrnek s híveivel egy sorba állott. Az öregek kissé csóválgatták a fejüket, mert hát ki prédikál nekik, ha a pap is elmegy? Az egyik gaz­da hangot is adott ennek az aggodalmának, de a lelki­­pásztor ezzel vágta ki magát: — Hazafiui kötelességemnek ismerem, hogy a veszélyben is ott legyek, ahol híveim vannak. Az öreg gazda felesége pedig rámutatva a pely­­hesállu nemzetőrökre, igy szólt: Ugyan apjuk, ahol a fiaink vannak, ott csak a tiszteletes ur se maradhat hátra. F0GÁP0LAS Indiában * idős korig- kifo­gástalanok az emberek fogai. Miiért? Az Egyesült Nemizetek egészségügyi bizottságának | tapasztalatai és mozt közzé­tett jelentése szerint azért, mert kitünően gondozzák fo­gaikat — nem fogkefével, hanem sóval, faszénnel és a neem nevű fa ágaival. A HÖLGY KORA SHELBY, N. C. — A nők életkora kényes kérdés lévén, Sam Ervin biró — aki jelen­leg a kongresszus szenátusá­nak tagja — az idősebbnek látszó női tanuktól előbb meg­kérdezte az élekorukat és csak azután eskette meg őket. Bármilyen fajta gyorsan megcsinált szerencse nem tartós, mert ritkán egy ér­dem jutalma. Az okosságnak -miunkával teljes aratása las­san érik. Él Cigányt u rf ang Irta: GUTHI SOMA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents