A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-04-29 / 17. szám

i &-ÍK OLDAL A JÓ PÁSZTOR ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre __________________$6.00 Fél évre __________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year ______________$6.00 Half Year .....______________$3.50 litered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. YALTA ELŐNYÖS VOLT . . A yaltai kérdés éveken át forrott a fazékban. A Roosevelt adminisztráció számos kritikusa köve­telte, hogy a konferencia iratait hozzák nyilvános­ságra, mert ki fog derülni belőlük a súlyos tévedés, amelynek során elvesztettük Lengyelországot és Ki­­nát. A papirok végre nylvánosságra kerültek, de nem tartalmaztak uj adatokat, amelyek a kérdést más megvilágításba helyezték volna. Mindazonáltal, a szenátus külügyi bizottságának egyik zárt ülésére meghívták Dulles külügyminisz­tert, nyilatkozzék vájjon a yaltai konferencia káro­san befolyásolta-e külpolitikai érdekeinket. Most nyilvánosságra került, hogy Dulles, egy repu'fclikkánus, előnyösnek minősítette a szerződést számunkra. “Az elmúlt tapasztalatok fényében — mondta Dulles -— nem tudok nézeteltérésbe bocsát­kozni ezzel a szerződéssel.” A republikánus külügyminiszter nyilatkozatá­nak el kell hallgattatnia a kritikákat, amelyeknek nyilvánvaló célja egy nagy halott emlékének befe­­ketetitésék. Volna egy javaslatunk azok részére, akik Yalta következményeiért az amerikai kormányt okolják — próbálják Washington helyett Moszkvában keres­ni a bűnöst. Meg lesznek lepve, hogy az áruló nem az akkori kormányzat volt, hanem a szovjet, amely nem tartotta be a szerződést. Kína és Lengyelország elvesztése valóban tra­gikus ránk nézve. De nem hisszük, hogy ezt a hát­rányt valaha is be lehet hozni, ha politikai életünk vezetői egymásban keresik a hibát — ahelyet, hogy az ellenségben keresnék. A HAZUGSÁG EGYKOR ÉS MOST Irta: BALOGH DÉNES A hazugság akkor vált elő­ször tudatossá az ember előtt, midőn észrevette, hogy nem csupán ő maga, hanem más ■hasonló teremtmények is él­nek a földön. Valószínű, hogy a másik nagyobb erejétől va­ló félelem vitte rá az embert, hogy a 'hazugságot, mint lét­­fenntartásának egyik komoly segítőeszközét szorosan bele­kapcsolja életéibe. Az ősember óta nagyon megváltozott az élet formája, de a hazugság megmaradt. Maga a természet is az egyes jdgok éil et f e n ntartásában nagy súlyt helyez a megté­vesztésre, azaz a hazugságra. Ez az egyetlen jogos megté­vesztés, mert csupán az élet­­védelemre irányul. Valószínű, a rókát és a fürj többi ellen­ségét kivéve, senki sem tekin­ti igazságtalanságnak, hogy a kis madár szürkés-barna szí­nével nyugodtan lefekszik a barázdában és ellensége nem veszi észre, mert színével és felvett alakjával a föld gö­röngyéhez hasonló. A Darwin által felállított alkalmazko­dási törvény (mimikri) sze­rint az állatok környezetük színét, vagy valamely erősebb állat hangját utánozzák, hogy megtévesszék ellenségeiket. A sáska zöld színével nyugodtan elrejtőzik a hasonló szinti fű­ben, ellenségének szeme nem veszi észre —: életbenmarad. Ez a természettől adott megtévesztés azonban megkü­­lömböztetendő a hazugságtól, ámbár végeredményben rokon ságban vannak egymással. De mig ez a tudatalatti csupán, azaz az állatnak, mely vele él, nincs tudomása róla, az embe­ri hazugság, tudatos. Az ősember a hazugságot valószínű csak úgy vette igénybe, ahogy a természettől elleshette: azaz megtévesztés­iképpen. Szüksége volt rá hogy ellenségeit megtévessze, ön­védelem szempontjából. Hi­szen az ősember élete nem volt egyéb, mint életéért folyó harc, magával a természettel, annak teremtményeivel. Nem állíthatjuk azonban, hogy a hazugságot fajával, testvérei­vel szemben is használta vol­na. Valószínűnek látszik, hogy a hazugság inkább egy általá­nos elfajulás következménye, mint a fejlődés szükségessé­ge volna. Magyarázatul két példát hozok fel támogatá­somra. A hazugság és a lopás, mint erények A busmanokat jóformán alig ismerjük. Közép-Afriká­nak erdőségeiben lakói telje­sen vadon élő néger faj, amely még szomszédaival sem tud békés szándékkal érintkezni. A busmann, ha meglát vala­­elmozditható tárgyat, ellopja. Bűn lenne szemében elmulasz­tani a lopásra alkalmas pilla­natot. Kevés fehér embernek volt alkalma megismerkedni e fajihoz tartozó emberekkel. Afrika sűrű erdőségeiben lak­­í nak. Gyávák, elbújnak az ide- I gén elől és csak akkor mernek előtörni rá, ha láthatóan tul­­j erővel bírnak, ami biztosítja támadásuk sikeres voltát. Egy francia misszionárius- i nak sikerült e faj néhány tag- 1 jáva.l megismerkedni. Terme-A Jó Pásztor Verses Krónikája LEVÉL Ä FOGOLYTÁBORBÓL Újabb jelentések szerint ma„ 10 évvel a második világháború után, még ímÉjidig vannak hadi­­fogolytáborok ?. SzovjetbeSfl^ szetesen csak futólagos ismer­kedés volt, mert az első kínál­kozó alkalommal a busmannok megszöktek és velük együtt lába kelt egy csomó értéktelen csecsebecsének. Stanley, a hires angol utazó, a busmanok szava'hihetetlen­­ségéről ir könyvében. Újab­ban egy olasz expedíció járta Közép-Afrikát s Cipriani pro­fesszor tudósításai reménye­ket keltenek a busmanok kö­zelebbi megismerésére. Eme két tulajdonságukat: a lopást és hazugságot ő is megerősíti. Általában az a vélemény a busmanokról, hogy elfajulnak, azaz nem a természetszahta utón, hanem visszafelé halad­nak. Néhány száz évvel ezelőtt a busmanok valamivel észa­kabbra, Afrika síkságain lak­tak és a kafferek, a néger faj legfejlettebb, legerősebb tör­zse szorította be őket a délebb­re fekvő kopár sziklák közé, és az erdőségeikbe. A kutatá­sok bizonyítják, hogy a bus­manoknak fejlettebb kultúrá­juk volt a mainál. Sziklákba vésve eléggé fejlett rajzok maradtak utánuk. Miután azonban a kafferek leszorítot­ták őket a terméktelen sziklák s az erdőségek közé, csak nagy nehézséggel tudják fenntar­tani életüket. Táplálékuk job­bára gyökér és csak nagy rit­kán kerül el ebük hús. Ez a rész különben is nagyon sze­gény úgy állatokban, mint él­vezhető növényekben. A ke­gyetlen, sanyargató élet, amelynek ;ki vannak téve, el­vadította a busmanokat és le­vette róluk azt a kevés mázt is, melyet kezdetleges fejlett­ségük adott rájuk. Ma a leg­elhagy atottabb faj, mely tel­jesen kívül* áll minden kultú­rán. Vallása a legkezdetlege­sebb fetis-imádás. Nem cso­dálható tehát, hogy a busma­nok, mint fontos eszközzel él-! nek a hazugsággal, mely bel­ső tudatalatti tulajdonsággá fejlődött bennük, melynek oka valószínűleg a kulturális visz­­szaesés. A jellemes veddák POLITIKAI SÜLTKRUMPLI Forró krumplinak nevezik az amerikai politikai életben a kényes kérdéseket, amelyekhez bárki hoz­zányúl, megégetheti az ujjait. A Corsi ügy a repub­likánus párt sültkrumplija. Úgy látszik, ebből az aránylag kis afférból nagy választási affér lesz jövő novemberben. Két alapvető tény van, amelyeket a demokra­ták ki fognak használni a republikánusok ellen: Az :egyik az, hogy Corsi a bevándorlók érdekében lépett fel és ezért történt megszégyenítő menesztése; a má­sik az, hogy Corzi olasz bevándorló. Ez a két ok egyenkint is, együttesen is elegendő arra, hogy New Yorkban és a szomszédos államokban a repubilká­­nus tábortól elidegenitsen sok-sok szavazópolgárt, elsősorban az olaszokat, akiknek különösen New Yorkban nagy a számuk és a befolyásuk. Ebben a helyzetben szinte mulatságosan hat hogy Corsi ellenlábasai nem mind republikánusok, hanem a fő ellenség demokrata. Ez Walter pennsyl­vaniai németszármazásu demokrata képviselő, a Mc- Carran-Walter bevándorlási törvény társszerzője, és ak, aki az uj menekült-bevándorlási törvény teletűz­delte olyan sok akadállyal és nehézséggel, hogy en­nek a nagy hűhóval kihirdetett törvénynek paragra­fusain át nehezebb menekülteknek bejutni Ameri­kába, mint hajókötélnek (vagy helytelen fordítás sze­rint tevének) átcsúszni a tü fokán. Persze a bevándorlók védelmezői a kongresz­­szusban tulnyomórészben demokraták és ezért po­litikai berkekben azt suttogják, hogy az első és má­sodgenerációs Bözépeurópai bevándorlók 1956 no­vemberében túlnyomóan demokrata jelöltekre és de­mokrata elnökjelöltre fognak szavazni. Az anti-re­­publikánus tendencia Eisenhower elnök ellen is irá­nyul, aki a választási kampány során a McCarran- Walter törvény módosítását helyzete kilátásba, az­tán aláirta a most már hírhedt menekiilt-be-nem­­vándorlási törvényt. 90,000 PÉLDÁNY Petőfi összes költeményeit adta ki a magyar kommunista könyvkiadó 90,000 példányban. A vörö­sök természetesen kisajátították a maguk számára a halhatatlan költőt, akit orosz kozák pika döfött szi­vén a segesvári ütközetben. Akkor a cári zsarnok­ság ellen harcolt. Ha ma élne, nyilván az orosz-ma­­. gyár kommunista zsarnokságot ostorozná. De mert a halott költő nem tiltakozhat a blaszfémia ellen, MÁSODIK LEVÉL JÖN ... és a foglyok anyja, előre megdermed, amikor megkapja. Épen husvétnapján kapta a levelet; más kézírás irta ez mindent sejttetett. Előre megsejtő lelke iránytűje, hogy csak rossz hirt hozhat másnak a betűje Mért is lenne másként másnak a címzése? Egyre sötétebb lesz lelkének sejtése. Betűzi a címzést; reszkető az irás s torkát fojtogatja előre a sirás. “Kocsis Jánosnénak, Kismajsa — Kunhalom” — s megmarkolja lelkét a jeges fájdalom. FORGATJA KEZÉBEN a kopott levelet; Jaj. hiába minden — hévül a felelet . . . Reményét biztatja, fájdalmát cstitja s az öreg kopertát végül felszakit ja Hátha mégsem oly rossz? Hátha nem olyamsi? S szeme könnyfátyolán kezdi elolvasni: “Úgy szerettem Janit, mint a testvéremet, tegnap éjjel mégis itt hagyott engemet.” “Ha haza jutsz, testvér, suttogta elhalón, csak annyi még hátra a mondanivalóm: “Messzi van Kunhalom; messzi magyar hazám: Isten áldjon, drága özvegy édesanyám!” ÉGBŐL LESZÓL JÉZUS a siró özvegyre: Érdemes vagy lányom legfőbb égi kegyre. Túl földi légkörön s égi messzeségen: hogyha volt is bűnöd, megtisztultál régen. Anyám hétfájdalmát most lelkedben rejted s mint szűzi hóesés, oly tiszta a lelked. Nem magad siratod fiaidat szánod s tudod: visszajöttük mindhiába várod. Ők meg téged hívnak fönt az Égben várnak: forduljon hát kulcsa a szent égi zárnak. Váljék hát valóra a szent nagy sejtelem: Én hát tiszta lelked hozzájuk emelem! A hazugsággal ellentétben a Ceylon szigetén lakó veddák bizonyítják a kezdetleges em­ber igazságszeretetének vad megnyilvánulását. A veddák testialkatra hatal­mas, fejlett emberek. A bus­manoknál valamivel maga­sabb kultúrával bírnak, de nem élnek együtt nagyobb csoportokban. Ceylon buja, termékeny e r d ő s é g e iben aránylag könnyen fenntartják életüket. A veddák csak kö­zös veszélyben egyesülnek, egyébként apró törzsekre van­nak széttagolva. Kereskedel­mük is van egymás közt: cse­rekereskedés. V A vedda harcosnak uj nyíl­hegyre van szüksége, de tör­zsében nem talál kovácsot, aki el tudná készíteni neki. Mi­dőn leszáll az este, a vedda magáihoz vesz néhány kókusz­diót — amennyit megfelelő­nek gondol a nyílhegy értéké­ért, — s elmegy egy kovács­hoz. A kovács kunyhójához közel megáll és a bejárathoz közel egy bokorba lerakja a kókuszdiókta és régi, elhasz­nált nyílhegyét. Másnap es­te ismét visszatér a bokorhoz és elveszi a kovács által a kó­kuszdiókért elkészített és ott elhelyezett uj nyilhegyet. Elő­fordul néha, hogy a kovács nem veszi észre a hozott tár­gyakat, ilyenkor a vedda tü­relmesen látogatja, mig csak el nem tűnnek a kókuszdiók. Életébe kerül azonban a ko­vácsnak, ha a kókuszdió el­tűnt és a veddanem talál he­lyében uj nyilhegyet. Ez a primitiv ember igazsá­ga. A modern kulturember éle­tében nagy szerepet játszik a hazugság. De tévednek, akik azt hiszik, hogy a hazugság szükséges rossz az ember éle­tében. A hazugság ellkorcso­­sult lélekre vall, s éplelkii, egészséges ember eldobja ma­gától. A hazudozóknál majd­nem mindig lelkibetegségben kell keresni az okot és ha le­hetséges, gyógyítani kell. Az embernek az előrehaladáshoz szüksége van magával és má­sokkal szemben is az igazság­ra, KANADAI ÚTTÖRŐK Részlet Izsák Gyula öregkanadai iró “Samaritánus” cimü nemrég megjelent könyvéből (Folytatás) így került velünk Biró Albert — az ezermester — Békevárra, ahol jónéhány házat felépített. A későb­bi években visszamentek Stockholmra, ott láttam a sírjukat a templom mellett, a temetőben. Hányatott életük után, férj és feleség egymás mellett pihennek. Mikor elkészült a mi házunk, Biró Albertnek si­került egy homesteadot kapni kint az erdőben. Azt mondja, hogy nem hoznám-e el a családot Eszterhá­­záról, meglaknának az ócska házban, mig felépitik a tanyát. Úgy is lett. Elmentünk kocsival és elhoz­tam a családot Békevárra. Három fiú, egv leány és az anyjuk. Megtelt a kocsi egészen, mikor felraktuk a legszükségesebb dolgokat. Hosszú volt utazásunk, ami rendes körülmények között négy napos lett vol­na, de elkapott bennünket egy három napos júniusi eső. Whitewoodon egv rokonomnál húzódtunk meg, mig az idő kijavult. Róza, a lány már akkor eladósor­ban volt, össze is barátkoztunk. Négyszemközt “bá­tyának” hivott, igen szeretett volna férjének. Külön­ben hamarosan férjhez is ment, igen szép fiút kapott, jó férje lett, talán boldog is lett volna, de valahogy a szegénységtől nem tudtak megszabadulni. Nehéz is volt, mert gyorsan szaporodott náluk a gyermek­áldás1. Jöttek a fiuk, azt hiszem, hogy a 8-kaat is meg­szülte Róza. Mikor mondottam nekik, hogy mikor lesz már keresztelő, nem keresztyén dolog a gyere­keket kereszteletlen hagyni, tréfásan azt mondja a férje: “Azt várnánk, hogy tizenkét fiú legyen mint Jákobnak, akkor keresztelnénk meg egvütt . . .” Ez nem történt meg, mert a kilencedik szülött átfordult lánynak. így történt aztán, hogy egyszer összehívott bennünket, az összes barátait, meghívta a farmára a papot is és csaptunk egy igazi nagv keresztelőt. Én és a feleségeim is keresztkomák lettünk. Mindenkinek jutott egy-egy gyerek. Hogy elkerültünk Békavárról, vagy 12 évig nem láttam Rózát. Ha jól emlékszem, a Jubileumi-ünne­pélyen találkoztunk. Megöregedett mint a legtöbb sokgyermekes anya. Gyermekeinek száma tizenkettő körül volt. Kérdeztem, hogy hogy vannak, azt mon­dotta, hogy anyagilag már tűrhető "a helyzetük, de az egészsége nem valami jó. Később mondottam is a feleségemnek: “Nem szeretem a szinét ennek a mi komaasszonyunknak . . .” Pár év múlva hallottam, hogy itt is hagyott bennünket. Rákbetegségben meg­halt a kiplingi kórházban. Bár nem érintett váratlanul a rossz hir, de azért igen megdöbbentem. Az újságban egy rövid lírai köl­teményben meg is említettem. Volt egy igen jó barátom Bótrágyon, még a Zsuzsika idejéből, aki igen szeretett, együtt tervez­gettük ki a szerelmi kalandokat, később pedig a ki­vándorlást is. Jámbor, szőke fiú volt, Sz. Károlynak hívták. Ő előbb kivándorolt mint én, de Whitewoodon, hogy kijöttünk, találkoztunk. De el is kellett vál­nunk, igy kergetett bennünket az élet. Ő hazament, majd visszajött, mikor Békeváron letelepedett, ak­kor én jöttem el onnan. A levelezést azonban mindig fenntartottuk. Utolsó levele véletlen került a kezem­be, rossz levél, tele panasszal. írja, hogy a sors meny­nyire üldözi. Felesége beteges, az apja is beteg. Jól­esett olvasni, hogy az apja azt kívánja nekem, hogy: Áldjon meg engemet az Isten minden lépésemben. Tudta, hogy költészettel foglalkozom, igy külön egy verset is irt, azzal a megjegyzéssel, hogy nem olyan jó, mint én szoktam írni, de azért olvassam a vers kezdőbetűit lefelé. Tényleg, a vers sántikált, döcö­gött, de a sorok kezdőbetűiből ezt olvastam ki: “Sze­retett barátom Gyula.” Nem is irt többet. Rövidesen meghalt az élet de­rekán a felesége is, ő is. Én pedig felállíthattam egy újabb kérdőjelet, hogy: Miért? Ha már az egyik, mi­ért a másik is. Úgy három fiút és egy leányt hagytak hátra, a gyermekkorból felcseperedve. Még a település első éveiben került Békevárra C. István, családjával, két fiával és három leányá­val. Szabolcs-megye, Záhony községből vándoroltak Kanadba. Az óhazban ácsmester volt, sokat mesél­te, hogy építette Záhonyba a református templom tornyát. Hogy tette fel a gombot rá, stb. stb. Itt min­dig szélmalomról álmodozott, talán azért is, mert szél van Nyugat-Kanadában elég. Egyszer aztán hozzá is fogott , a maga módja szerint megszerkesztett egy szélmalmot, mosolyogtam volna, de nem mertem, mi­kor megmutatta, hogy fog az dolgozni. Egy tekintet­re láttam, hogy csak valamivel különb, mint a gye­rekjáték, de nem is lehetett csodálkozni, hiszen telje­sen primitiv eszközökkel nem lehet mestermunkát csinálni. Szóval, ez a szélmalom nem lett malom. Talán annyit csinált vele István bátyánk, hogy mikor nagy szél fújt, egy-két darab fát elvágott, mivel fűrészt is csinált hozzá. Különben nagyon megértettük egymást. Ha ar­ra jártam, behívott, csak azért is, hogy kibeszélhes­se magát kedvére. A két fia két ellentétes világ volt, soha nem ér­tették meg egymást. Sőt ellenségek voltak. Többször próbáltam őket békiteni, de sikertelenül. Amilyen volt az életük, olyan lett a haláluk is. Az egyik a bé­kevári temetőben nyugszik, a másik a hamiltoni te­metőben alussza örök álmát. (Folytatjuk) (THE GOOD SHEPHERD; ________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53----------------------.--------------------------------------------------------------------------j------------------------------------a magyar csatlósok háborítatlanul terjesztik Petőf: összes müveit és természetesen még keresnek is rajta Nemrég oroszul is megjelentették Petőfi váloga­tott költeményeit. Nem tudjuk ki és hogyan válo­gatta össze a 26 éves korában hősi halált halt poétí remekeit. Bármelyik verse jutott is az orosz olvasói elé, bármilyen gyatra fordításban, ízelítőt ád majc a vasfüggöny mögé szorított népnek az igazi szabad ságszeretetből és a magyar lélek, a magyar gondola nagyságából. Hacsak a szovjet cenzor nem csonkitjí meg az eredeti sorokat . . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents