A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-02-25 / 8. szám

8-IK OLDAL Ä JŐ PÁSZTOR Nagyböjt első vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Máté 4. fej. 1—11 Az időben Jézust a pusztába vivé a Lélek, hogy megkísérelte őt az ördög. És miután negyven nap és negyven éjjel bőjtölt, azután megéhezék. És hoz­zájárulván a kísértő, mondá neki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak. Ki felelvén, mondá: írva vagyon: Nemcsak ke­nyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik. Akkor magával vivé őt az ördög a szent város­ba és a templom' ormára állitá és mondá neki: Ha Isten fia vagy, vesd le magadat; mert meg van Ír­va, hogy angyalainak parancsolt felőled s kezeik­ben hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Mondá neki Jézus: Megint Írva vagyon: Ne ki­sértsd a te Uradat, Istenedet. Majd ismét egy igen magas hegyre vivé őt az ördög és megmutatá neki a világ minden országait és azok dicsőségét s mondá neki: Mindezeket neked adom, ha leborulván, imádsz engem. Akkor mondá neki Jézus: Távozzál, sátán, mert írva vagyon: A te Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj. Akkor elhagyá őt az ördög és ime, an­gyalok jövének és szolgálnak neki. SZENTBESZÉD A nagyböjtben mi is nagy munka előtt állunk. Az ördög hatalmát: a sötétséget, a bűnt kell magunk­ban legyőzni s Krisztusba kell költöznünk. Az Egyház csak Krisztus Urunk példáját kö­veti, amikor böjtöt rendel. Az Egyház csak alkalmat és módot nyújt híveinek, hogy Krisztussal együtt ve­zekeljenek. Nem igaz keresztény tehát az, aki azt mondja, hogy a böjtöt nem Krisztus rendelte, hanem az Egyház s azért az nem kötelező. Nem mondotta-e Krisztus Egyházának: “Aki ti­teket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg.” Nem igaz keresztény az sem, aki azt mondja: akkor bőjtölök, amikor akarok, vagy akkor, midőn nincs mit ennem. Az előbbi semmi más, mint akara­toskodás, az utóbbi pedig kényszerű helyzet. Sem az egyiknek, sem a másiknak Isten előtt semmi érde­me nincs, vagyis a saját akaratunknak, kívánságunk­nak és vágyunknak alárendelése, megfélezése. Krisztus Urunk is egész földi életében elsősor­ban az engedelmességet gyakorolta. Ő maga mond­ja: “Engedelmességet akarok és nem áldozatot.” És egész élete a folytonos engedelmesség volt, a já­szoltól a keresztig, Betlehemtől a Kálváriáig, amint az írás is mondja: “Engedelmes volt pedig a halálig, még pedig a kereszthalálig.” “És ha Krisztus engedelmeskedett, akkor köve­tőjének szavad önkényeskednie? Vájjon mióta na­gyobb a tanítvány a mesterénél, Ádám fia az Isten Fiánál? Krisztus engedelmeskedett mennyei Atyjá­nak, az igaz kereszténynek pedig engedelmeskednie kell a Krisztus által alapított Egyháznak. Krisztus Urunk nemcsak azért bőjtölt, hogy ne­künk példát adjon, hanem azért is, hogy példáját követve és bűneinket vezekelve egyben jót is csele­kedjünk. A jó cselekedetek közé sorozza a böjtölést is. Legyünk tehát jók, amint Krisztus is mondja: “Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” * A KÉT SZERETET TANA Szent Ágoston, az emberi lélek mélységeiben járó gon­dolkodó, két törekvést, két irányzatot látott meg a tör­téneti folyamat végső eredői­ként. A “két szeretet” taná­ban kifejti, hogy “két világot alkotott a két szeretet, és pe­dig az Isten megvetéséig el­jutó önszeretet a földit, az önmegvetésig elérkező isten­szeretet meg a mennyeit.” A földi és a mennyei világ értelmén másfélezer éve töp­rengenek a gondolkodók s még korunkban is tucatnyi müviaskodik az ágostoni gon­dolatokkal. Mégis úgy érez­zük, hogy a félreértések, a vádak és a magasztalások szö­vedékéből s a különféle val­lásos vagy történetbölcseleti értékítéletekből k i b o n tako­zik Szent Ágoston történet­­szemléletének mai nyelvre is lefordítható helyes értelme. FÖLDI ÉS MENNYEI JAVAK A modern gondolkodás más szavakkal fejezheti ki a “két szeretet” tanát, de lényegében felismeri az emberi lélek ket­tős törekvését: a földit és a mennyeit. Hiszen az ember egyik kezével ma is földet müvei, hajót ácsol és szerszá­mot kovácsol, a másikkal pe­dig templomot épit. Jobb gaz­dasági rendszert kíván, igaz­ságosabb társadalmi rendért csatázik s evégett uralma alá akarja hajtani a természet félelmetes erőit, de ugyan­akkor imádkozik és Isten min­tájára az értelem uralma alá akarja vetni magát az emberi természetet is. Korunk általános gondolko­dásmódja szerint magától ér­tetődő, hogy a szentágostoni “földi” szeretetnek nevezett törekvés nélkül nem élhet meg az emberi társadalom, de azt már sokan vitatták, van-e szükség a “mennyei” törek­vésre is, arra, amely az em­bert szembefordítja a maga megromlott természetével és figyelmét a legmagasabb er­kölcsi ideálra. Istenre irá­nyítja ? VALLÁSOS ÉS TERMÉSZETTUDOM ÁN YI ÉLETSZEMLÉLET A katolikus gondolkodás a helyes önszeretetből fakadó “földi” szeretetet, az evilági törekvéseket és a természet felett való uralom igényét nem Ítéli el, azoknak csak ön­­céluságával nem érthet egyet, viszont a naturalista szemlé­let a mennyei” törekvéseket feleslegeseknek, esetleg éppen károsaknak tartja. Ha elménket végigjáratjuk tiz-huszezer éves kultúrák romjain vagy a történet évez­redein, a paloták, a kikötők és a müutak mellett mindenkor ott látjuk a templomot is. A történelem azt tanítja, hogy nem volt még civilizáció, nem volt még kulturkör, amely sza­badulni tudott volna sorsunk eme kettősségétől: a gazdasá­gi és társadalmi élet formái­tól és az emberi lélek igényei­nek kultuszától. VALLÁS NÉLKÜL SOHASEM VOLT CIVILIZÁCIÓ Történelmünk és őstörténel­münk lapjai egyaránt arról tanúskodnak, nyelvemlékeink azt árulják el, hogy a föld és a lélek kultiválása, kultúrája egymással párhuzamosan je­lentkezett minden időkben. Ez tapasztalati tény. Az in­ka, a maja, a polinéziai, az ázsiai kultúrák rommezőinek, az afrikai joruba-törzs kul­­turemlékeinek egybehangzó tapasztalati igazsága. És er­ről tanúskodnak a történelem Írott forrásai is. A történeti tények azt igazolják, hogy — legalább is a mi korunkig — az emberi kultúrák egyike sem tudott lemondani a “mennyei” törekvések valami­féle kifejezéséről s valami­lyen formában mind a “két szeretet” minden népnél, min­den korban megnyilatkozott. Szemünk előtt is megmutat­kozik, hogy minél szervezet­tebb erőfeszítéssel törekszik a közösség valamely ‘“földi”, gazdasági vagy társadalmi cél elérésére, annál nagyobbfoku lemondást, önfeláldozást, ön­megtagadást vár az egyesek­től, vagyis az egyén önszere­­tetének annál lelkesebb korlá­tozását követeli meg. Mert, ha a társadalom jobb életviszo­nyokat kíván, akkor az egyén­nek le kell küzdenie társada­lomellenes hajlamait, és ha uralkodni akar a természeten, akkor viszont az egyénnek uralkodnia kell a saját meg­romlott természetén is: azaz lekel 1 küzdenie a bűnt. Ebben az értelemben mondhatta Ire­­naeus egyházatya, hogy “Is­ten az államokat a bűn orvos­szereként hozta létre.” EGYÉN ÉS KÖZÖSSÉG Edd^j^ijj^g minden törté­neti iRozoSiíeg tetűfesaitérvc önkorlátozás követelményét támasztotta az egyénnel szem­ben, az egyén érzelmi életé­nek, indulatainak megfékezé­sével járt együtt s azt kíván­ta tőlünk — a családtól az ál­lamig — hogy természetün­ket az értelem által elismert magasabb elveknek vessük alá. Ez az önlegyőzés, az egyéni vágyak zabolátlanságáról való lemondás a közjó érdekében természetesen nehéz, gyakran! keserves is. Éppen ezért min­den kultúra és civilizáció az egyének fájdalmas erőfeszí­tésével járt és sohasem elégí­tette ki egészen a tökéletes boldogságra vágyó embert. BELSŐ ELLENTMONDÁS Észre kell tehát vennünk, hogy sajátságos benső ellent­mondás lappang a földi javak­ra törő önszeretetben és talán erre is vonatkoztathatók az Üdvözitő szavai: aki életét szereti, elveszíti azt. Ugyancsak ennek az ellent­mondásnak a következménye­ként fogható fel az a tapaszta­lati tény is, hogy az ember so­hasem elégülhetett ki a látha­tó világ földi javaival, a tér* mészet és a kultúra múlandó értékeivel, hanem ezeken tul­­fekvő javakra, “mennyei” szeretetre, kielégülésre, töké­letes, örök boldogságra és bé­kére vágyott. A JÖVŐ TITKA Ezzel ugyan nem válaszol­tunk kimerítően arra a kér­désre, hogy szükség van-e mind a két szeretetre, mind a két törekvésre, csupán azt igazoltuk, hogy e két törek­vés többé-kevésbbé kiegészi­­tette egymást és j ól-rosszul zengő harmóniában volt egy­mással. így kell-e lennie és igy lesz-e a jövőben is, lehet­­séges-e, hogy az egyik vagy másik irányzat túlsúlyra jus­son a történelem folyamán? — nem tudjuk. A jövőt senki nem ismeri, csak Isten. Mi azonban, ami­kor földtekénk civilizációit szemléljük, mindenesetre úgy látjuk, hogy a természet fe­lett való uralommal nem osz­latták még el az emberek szenvedéseit, nem oldották fel ellentmondásait, békétlen­ségét s nem küzdötték még le azokat a gyötrelmeket, ame­lyeket egymásnak okozunk megromlott emberi természe­tünkkel. Igazat adhatunk Einstein­nek, aki éppen az atomenergia felhasználásának k é r d é sein töprengve, évekkel ezelőtt úgy fogalmazta meg álláspontját, hogy az igazi probléma nem a természet erői felett való uralomban, hanem az embe­rek elméjében és szivében van. Ferer rirendi papok magyar börtönben A budapesti rádió jelenti, hogy 18 “belső ellenséget” SU- lyoS" nOrtüiibüniefcésektY; ítélt a pesti bíróság. Faddy Otmár és Bonis Lajos ferencrendi szerzetesek é 1 e tfogytiglani fegyházbüntetést kaptak, egy Gajári Kálmán nevű földbir­tokos 13 évet kapott, a töb­biek — akiknek neveit nem közölte a rádió — két és fél évi és súlyosabb börtönbün­tetéseket kaptak. A múlt <áv augusztusában Father Faddy egy prédiká­ciójában élesen támadta a kommunista korm á nyzatot. Akkor a budai ferencrendi ko­lostorban házkutatást tartot­tak s egy névlistát találtak. A listán' szerepelt személyeket aztán azzal vádolták, hogy meg akarták dönteni a kom­munista rendet és visszaállí­tani a kapitalista államszerve­zetet. Hogy miben állt a most elitéit “belső ellenségek” biine, azt a pesti rádió nem tartot­ta szükségesnek részletezni. Kommunista államban a vád maga bizonyíték. Még csak kis háború A kínai tengerpart két fon­tos kikötője előtt fekvő két fontos sziget, Matsu és Que­­moy , birtokáért még csak kis háború folyik és senkisem tudhatja, nem nő-e az nagy háborúvá. Chiang, a naciona­lista vezér, akinek katonái tartják megszállva a két kis, de katonailag nagyon értékes szigetet, azt mondja: Ameri­ka Ígéretet tett, hogy segit megvédeni a két szigetet a kí­nai kommunisták támadása ellen. Washington hallgat. Egyelőre tehát csak kis há­borúról számolhatunk be. A kommunisták négy napi szél­csend után újra ágyuzták Que mov szigetét, márpedig pon­tosan célozva, hiszen a sziget alig négy mérföldnyire van a szárazföldtől. Chiang nacionalistái viszont arról tesznek jelentést, hogy hét kommunista hadihajót — kis ágyunaszádokat — elsü­­lyesztettek Matsu sziget kö­zelében. TERJESSZE LAPUNKAT! A súlyos betegségétől felépült Szentatya a Vatikán ablakából áldást oszt ausztriai zarándokoknak. Nagyböjt első vasárnapja EVANGÉLIUM Szent János 1, 44—52. Azon időben: Ki akart Jézus menni Galileába, és találd Fiiepet. És mondá neki: Kövess engem. Fi­lep pedig Betszadából való volt, András és Péter városából. Filep találkozók Nátánaellel és mondá neki: Akiről Mózes irt a törvényben és a próféták, meg­találtuk Jézust, József fiát Názáretből. És mondá neki Natánael: Kerülhet-e valami jó Názáretből? Mondá neki Filep: Jer és lásd. Látván Jézus hozzája jönni Natánaelt, mondá felőle: íme az igaz izraelita, kiben nincs álnokság. Mondá neki Natánael: Honnan ismersz engem? Fe­lelvén Jézus, mondá neki: Mielőtt Filep téged hi­vott volna, midőn a fügefa alatt voltál, láttalak té­ged. Feleié neki Natánael, és mondá: Rabbi, te vagy az Isten fia, te vagy Izrael királya. Felelvén Jézus, mondá neki: Mivel mondottam neked: Láttalak téged a fügefa alatt, hiszesz; még nagyobbakat fogsz látni ezeknél. És mondá neki: Bi­zony, bizony mondom nektek, mostantól látjátok az eget megnyílni, és az Isten angyalait fel és leszállani az ember fia felett. SZENTBESZÉD Négyezer éven keresztül zárva volt az ég embe­rek előtt bűneik miatt, midőn végre az Ur Jézus Krisz­tus megnyitotta azt. A Szentlélek megvilágitá Filep elméjét, minek folytán ő a legnagyobb készséggel engedelmeskedett az Ur hivó szózatának és rögtön követte Krisztust. Amint hallottuk, az alacsony származású és tu­datlan halászokat hívta meg Krisztus Urunk az apos­­tolságra, és azok a legnagyobb készséggel azonnal követték az Urat, hálát adva, hogy Jézus őket pos­­tolaivá választotta. Isten Mesterünk minket is és min­den embert meghívott az üdvözitő hitre; mi is ad­junk hálát, hogy tagjai lehetünk Krisztus Anyaszent­­egyházának, amelynek gazdag kegyelemeszközeit üd­vösségünk munkálására használjuk fel és mint az Anyaszentegyház buzgó és élő tagjai, sóhajtsunk fel: "Oh Végtelen lTgalinu isten, ki minket, «mMH lan szolgáidat, érdemeink nélkül csupán kegyelem­­ből a Te szőllődbe az üdvözitő hitre meghívtál, esdve kérünk, nyújts segélyt, hogy mint fáradhatatlan, jó munkások, szent akaratod szerint buzgón működhes­sünk és a jó munkának jó bérét mennyekben élvez­hessük.” HAMVAZÓSZERDA A Iliiiihánal és vezekolés 40 napja A nagyböjt negyven napjának kezdő napja a maga szürkeségével eszünkbe idézi a zsoltár szavát, melyet az esendő és bukásra hajlamos ember min­den idegszálával érez: “Tiszta szivet teremts bennem Istenem!” Hiszen áhitjuk annak az életnek szépségét, mely az isteni parancsolatok sövénye között tart merede­ken az ég felé. Ha az ember a bűn miatt elvesztette ezt a szép­séget, vissza kell szereznie a bíinbánat által. Az Egyház ősidők óta a Negyvennap idejét ren­delte a bünbánatra és vezekelésre. Őseink vezeklése nagyon kemény volt. A szentegyház pitvarában szennyes "ruhában, könnyezve térdeltek, gyászolva az elvesztett életet; bőjtöltek, imádkoztak, alamizs­­nálkodtak s kérlelték az Egyházat. Az Egyház pe­dig, mint egy nagyon régi imádság mutatja, igy kö­­nyörgött érettük: “Könyörgő kérésünket, zokogó szivünket önt­jük eléd, Uram. Könyörülj meg azokon, akik bevall­ják előtted bűnüket! Irgalmazz nekik, hogy ne esse­nek az Ítéletkor fenyegető büntetésbe; térjenek visz­­sza a tévedés útjáról az igazság ösvényébe és soha többé ne sértsék őket uj sebekkel!” Ha nekünk nem is kell már ilyen keményen ve­zekelnünk, lelkünk megtisztulása végett, mi is rászo­rulunk. Szivünkben olyan vágyak indulatai hullám­­zanak, amelyeket sem ésszel, sem erővel le nem gyűr­hetünk ; ez ellen az imádság gyógyszerét használjuk. A gyónás pedig a léleknek valóságos gyógyfürdője; helyes és gyakori használata kiemeli lelkünket a gyar­lóságból és egészségessé teszi. A bünbánat szelleméhez nem elég a gyónás: kell az önmegtagadás is, mert a lélek csak vele lehet tisz­ta, mint a liliom a tövisek között. Mindennek betetőzése pedig: érintkezésbe ke­rülni az Élettel. Az igazi Élettel, aki Krisztus. A bot­lásból felocsúdó lélek odaborul eléje és meghallja vigasztalását: Ne féljetek a világ bűneitől, ne féljetek a testi szenvedély füzétől: Én vagyok a bűnök bocsánata! Ne féljetek a sötétségtől: Én vagyok a világosság! Ne féljetek a haláltól: Én vagyok a feltámadás és az élet! I Távozzál sátán!

Next

/
Thumbnails
Contents