A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-11-26 / 48. szám

SÍK OLDAU ' Pünkösd után 25-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 13. fej. 31—35. szakasz Az időben mondá Jézus: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vevén az ember, elvetett földjébe, amely kisebb ugyan minden mag­nál, mikor pedig felnő, nagyobb minden vetemény­­nél és fává leszen, úgy, hogy az égi madarak eljön­nek és ágai közt laknak. Más példabeszédet is mon­dott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovász­hoz, melyet vévén az asszony, elvegyite három véka lisztbe, mig mind megkovászosodott. Mindezeket példabeszédekben mondá Jézus a seregnek, és példa­beszédek nélkül nem beszélt nekik, hogy beteljesed­jék a próféta szava, ki mondotta: Megnyitom szá­mat példabeszédekben, hirdetni fogom, ami el volt rejtve a világ kezdetétől. SZENTBESZÉD Hány és hány nagynak, halhatatlannak hirde­tett emberi munkára mondhatjuk el napjainkban: “volt és nincs”, — hány és hány, egyszer világhírű, világszerte ismert s ünnepelt ember volt, akinek ma már a nevét sem tudják és fordítva: mennyi és meny­nyi kezdetben kicsiny és lenézett isteni, vagy Isten­től ihletett emberi mü van, ami még napjainkban is él és virul, mint ahogyan él és virul a búza, avagy a rozs, melynek magvát a jó Isten évezredekkel ez előtt hintette el a földbe és mennyi és mennyi , életében nem ismert, félreismert vagy pláne a világ részéről eszelősnek, hogy ne mondjam bolondnak tartott em­ber ma ismert, ünnepelt és boldognak, szentnek hir­detett Krisztus Urunk földi országában, az Egyház­ban. “Az én alkotásom tovább marad fenn, mint a tied . . .” Amit az egyszerű, névtelen rabszolga mon­dott a királynak, azt mondja mintegy Szt. Péter, az ismeretlen, az egyszerű halász, amikor megérkezik Rómába s megáll a római császárok palotája és a po­gány istenek emberépitette temploma előtt ... Az a rabszolga, kicsiny, szerény magvat vetett csupán, ami meg se látszott a hatalmas gúlák mellett és mégis: az még ma is él, épugy Szent Péter is kicsiny, ismeret­len volt az akkori világ nagyjai, császárai és királyai, hatalmasai és tudósai előtt és mégis Krisztus Urunk neki mondotta: “Te Péter vagy és e kőszálon építem Anyaszentegyházamat, s a pokol kapui sem vesznek erőt azon.” És irne, hol vannak a Péter idejebeli csá­szárok, királyok; tudósok és hatalmasak; legfeljebb a történelem lapjain olvashatók; Szent Péter azon­ban él és uralkodik szerte a világon a katolikus Egy­házban ; él és uralkodik pedig a római pápában a vi­lág végezetéig. A mustármag ugyanis, amelyről a mai szent evangéliumban maga az Ur Jézus szól, az Egyházat jelenti, de jelentheti az Egyház tanítását, a krisztusi tanítást is . . . Általában nagy baj az embereknél, hogy a ki­csiny dolgokra, legyenek azok akár jók vagy rosszak, nem fordítanak elég gondot. Pedig a kicsinyen kell a jót is kezdeni, hogy a nagyobb jót is elérhessük és viszont a kis bajt, a kis bűnt is el kell kerülnünk, ne­hogy a kis bajból nagyobb származzék. Nagy dolgot nem tud mindenki produkálni, a mindennapi kis dolgokat azonban mindenki elvégez­heti, csak legyen meg benne a jóakarat. És erre kell ránevelni az embernek önmagát, a szülőknek a gyer­mekét, az elöljárónak alattvalóját, a tanítónak ta­nítványait, mert ne felejtsük el, hogy az embernek boldogsága a mindennapi kis dolgokon fordul meg s aki a kisebb dolgokban pontos, az a nagyobbakban még inkább azzá lesz. D'ávid mutatja Saulnak, hogy megkímélte az életét. A 'S6 PÁSZTOR Mit vár a hivő a paptól? A pap olyan ember, mint a hivő — és mégis más A francia Papi Dokumentá­ciós Központ kérdést intézett több jelentős világi katolikus­hoz : mi a véleményük a papról mit jelent számukra a pap, mit várnak a paptól? A válaszok, ha különböző fogalmazásban is, lényegileg ugyanazokat az alapvető igaz­ságokat és tényeket hangsú­lyozzák. “Számomra a pap Jézus Krisztus képviselője a földön” — mondja Claudel d’Harcourt a pap közvetítő szerepét eme­li ki. Mauriac azt az Istentől nyert hatalmát látja, melynél fogva bűneinket Isten helyett meg­bocsáthatja. Felemelkedni Istenhez Henri Bordeaux arra hívta fel a figyelmet, hogy a pap hi­vatásánál fogva élő tanúság­­tevője az ember tulvilági rendeltetésének és azoknak az örök értékeknek, amelyeknek képességeink szerinti elérésé­re és megvalósítására már itt a f öldön mindent meg kell ten­nünk. “A pap — írja, — arra figyelmeztet bennünket, pa­rasztokat, munkásokat, értel­miségieket, kereskedőket, vál­lalkozókat, szerencséseket és szerencsétleneket egyaránt, hogy életünk nem merülhet ki földi előnyök hajszolásában, hanem legalább hetenkint egy­szer felemelt fejjel fel kell te­kintenünk, önzetlenül és szere­­tetben kell élnünk s olyan ben-ERRÖLCSBIRÓ Olaszországban egy pillan­­gó-tipüsu szép leány titokza­tos halála politikai botrányra vezetett, mert Wilma Montesi halála nagy szerelmi és ká­­ibiitószeres hejehujázás után történt, amely duhaj mulato­zásban résztvett többek közt a demokratikus kormány kül­ügyminiszterének fia. A kom­munista párt jókora politikai pecsenyét csinált az afférbői s az erkölcsbirói tisztet ebben a kormány megdöntésére irá­nyult kampányban Giuseppe Sotigu híres kommunista ügy­véd gyakorolta. A múlt héten a római rend­őrség felfedezett egy titkos kéj lakot, amelyben fiatal lá­nyok és férfiak vad szerelmi órgiákat rendeztek. Az öröm­tanyát az erkölcsbiró Giusep­pe Sotgiu és erényes felesége tartották fenn . . . A kommunista erkölcsbiró s erényes felesége eltűntek la­kásukról ,a rendőrség ország­szerte körözi őket, figyelik a határokat, nehogy külföldre tudnjanak menekülni. REKORD Két amerikai ejtőernyővel leereszkedett egy B-47 strato­­jet bombavető repülőgépről 8 és fél mérföld magasságból. Egy 'speciális szerkezetű székben ültek, amelyet egy kis bomba felrobbanása kiröpitett a repülőgépből. A magasság­ban aztán kinyílt az ernyő és a pilóták baj nélkül leértek a földre. A magasságban (45,200 láb magasságban) szörnyű hideg volt, zéró alatt 98.6 fok Fah­renheit. BORBÉLYOK VÉDŐSZENTJE ső világot kell felépítenünk magunkban, ahol lehetetlen Istent nem keresnünk, s ahol ha egyszer keressük, minden bizonnyal meg is találjuk őt”. Szentek legyenek A pap e tanuságtevő, közve­títő jellegének egész egyéni­ségében, egész lényében, egész életében meg kell nyilatkoz­nia. Jacques Madaule mondja ezel kapcsolatban: “A papoktól azt várják, hogy szentek legyenek. Miért volná­nak papok, ha hiányoznék be­lőlük a szentség? Ha arról vol na szó számukra, hogy ugyan­úgy éljenek, mint mi, ugyan­azokat az étkeket egyék és ugyanazokat az örömöket él­vezzék, mi értelme volna felke­­netésüknek ? Amit a hivő nép, sőt a nemhivő is, a paptól vár, elsősorban, sőt szinte egyedül csak az, hogy olyan szentek le­gyenek, mint amilyen szentek azok a dolgok és tények, ame­lyekre kezüket fölkenték.” Ugyanezt a godolatot ragad­ta meg Guehenno is: A papból olyan erőteljesen kell áradnia a szentségnek, hogy a hivő, ha találkozik vele, úgy érezze, mintha Istennel találkozott volna. Ilyen módon aztán — teszi hozzá — a pap még azok nak a vallástalanoknak a szá­mára is “valóságos” lesz, akik Terjessze lapunkat egyébként a papságot képte­lenségnek minősitik. A pap és a hivő Ezek a válaszok ép oly jel­lemzőek, mint amennyire szép és jellemző maga a tény, hogy a papság részéről világi hívők­nek egyáltalán föltesznek ily kérdéseket. Kétségkívül azért teszik föl őket, hogy a papság tökéletesebben tudjon megfe­lelni annak a hivatásának, amely Isten szolgálatával egy­ütt egyben Isten gyermekei­nek, a híveknek is szolgálatá­ra rendeli. “A világi hívőknek segíte­nie- kell a papot küldetése be­töltésében — jegyzi meg er­re vonatkozóan az osztrák je­zsuiták lapja. Segítenie azál­tal, hogy mindezt nemcsak el­várja, hanem kéri is tőle, nem­­kevésbbé, mint ahogy a pap kéri a hívőket, hogy egészen keresztény legyenek”. így aztán bizonyos közösség jön létre pap és hivő között. -— mondhatnék a szentség mun­kaközössége. S ebben a felfo­gásban nyoma sincs már an­nak az elkülönülésnek, hideg­ségnek, sajátos önzésnek, mely a múlt század egyénieskedő vallásosságát jellemezte (és nem egyszer a pap valóban az­zá is vált), a hivő pedig in­kább törődött a vallás külső­ségeivel, mint benső élményé­vel, s gondja volt ugyan a sa­ját el-nem-kárhozására, fele­barátainak lelki üdvével azon­ban már nem sokat, vagy egy­általán nem foglalkozott, (folytatjuk) M úlnak a régi sebek ... Húsz évvel ezelőtt a kis Ausztriában a Mussoli­ni oUsz diktátor járószalagján ráncigáit osztrák kon­zervatív kormány megelégelte a nemzet 49 százalé­kát,, kép viselő szociáldemokrata párttal való együtt­­mínlweá; és a “Bevonulás Rómáiba” mintájára erő­szakkal felborította a demokratikus rendet. Dollfuss kancellár kikiáltotta a fasiszta államrendet, lelövet­te, részben felakaszttatta a munkásság vezéreit és ellenálló harcosait és elkezdett diktátori módon kor­mányozni. Négy hónapig volt a kis ország teljhatal­mú diktátora, gyilkos merénylet áldozata lett és utó­da, 'Schuschnigg, négy évig megmaradt a diktatúra utján. AZ ERŐS ÉS AZ ERŐSEBB Aztán jött egy hatalmasabb diktátor, Hitler, se szó se beszéd bekebelezte birodalmába a kis Ausz­triát. Aztán jött a nagy világháború és a hatalma­sabb diktátor sorsa is beteljesedett. Az ország 1945 óta idegen megszállás alatt van, de a megszálló sza­bad és szovjet hatálmak meglehetős szabadságot en­gedélyeznek az uj, demokratikus kormánynak. ELLENSÉGES BARÁTOK Ez az uj demokratikus kormány a húsz év előtti halálos ellenségek közös kormányzata. A fasiszta párt és a szociáldemokrata párt koalícióban vannak. De nincsenek barátságban, a húsz év előtti selbe k még sajognak. Minek kellett akkor ezer embert legyilkol­ni? . . . A német nemzet 800 millió dollár kártérítéssel próbálja lerónni adósságának legalább egy százalé­kát a zsidósággal szemben. De nem úgy az osztrákok koalíciós kormánya. Az osztrákok 1918 óta, az osz­trák-magyar monarchia összeomlása óta megszokták, hogy1 koldusoknak tüntetik fel magukat (nem alap nélkül) és koldusságukra hivatkozva minden anyagi kötelezettség alól kitérni próbálnak. A nácizmus ál­dozatainak kártalanításától is idegenkednek. A sza­bad világ nyomást gyakorol rájuk, merthiszen isteni és emberi törvény megcsúfolása lenne, ha tömeggyil kolás következményeitől — szabadulna egy nemzet, így hát kelletlenül tárgyalnak, alkudoznak. Egyelő­re négy millió dollár kártérítést akarnak adni a ná­cizmus áldozatainak, akiknek legtöbbje zsidó volt. Lercaro bíboros bolognai ér­­-sek ajánlására a bolognai egy­házmegye területén élő borbé­lyok a mesterségük védőszent­jévé proklamálták Martin de Porrest, aki fiatal korában borbély, később dominikánus barát volt. Porres egy perui néger lány nak egy spanyoltól származó törvénytelen fia volt. Két éven át inas volt egy borbélymü­­helyben s amikor önállósította magát, ingyen vágott hajat és szakállt. Mint szerzetes, a né­gerek felszabadításáért har­colt. 1837-ben tizenhatodik I Gergely pápa boldoggá avatta. EGYENLŐ MÉRTÉKKEL! De végleges döntés még nem történt. A szociál­demokraták kártérítést követelnek az osztrák fasiz­mus áldozatai részére is. Nem sokan vannak életben, mindössze 150-en, azok közül, akik a Dollfuss- Schuschnigg-féle fasizmus áldozatainak tekinthetők. Nincsen tehát nagy összegekről szó. De ez a szociál­demokrata követelés szivén találja a kormány-koa­líció felét: a konzervatív felét, amely egyenesen le­származottja a húsz év előtti fasizmusnak. A kor­mánykoalíció polgári fele önmagát ítélné el, ha ele­get tenne a szociáldemokrata követelésnek. Komor tanulság ez mindazok számára, akik dik­tatúráról álmodoznak, akik diktatúráért lelkesednek: Eljöhet az idő, amikor a zsarnoki uralom áldozatai kilépnek a sírjukból és elégtételt követelnek. Pünkösd után 25-ik vasárnap. EVANGÉLIUM Szent Lukács, 12, 16—21 Mondá az Ur e példabeszédet: Egy gazdag em­bernek földje bőséges termést ada. És gondolkodik vala magában, mondván: Mit miveljek? mert nincs hova gyüjtenem terményeimet. És mondá: Ezt cse­lekszem: Elbontom csűreimet és nagyobbakat épí­tek, és oda gyűjtöm minden terményeimet és javai­mat. Azután mondom lelkemnek: Lelkem! van sok jószágod, sok esztendőre éltévé; nyugodjál, egyél, igyál, vígan lakozzál. Az Isten pedig mondá neki: Esztelen! ez éjjel számon kérik tőled lelkedet; a mi­ket tehát szerzettéi, kié lesznek? így vagyon, a ki I magának kincset gyűjt, és nem gazdag az Istenben. SZENTBESZÉD íme, mily gondjai vannak a gazdagnak. Aggó­dik, mint egy szerfelett szegény, mivel mint nagyon gazdagnak, nincs helye, ahová a földi termését elhe­lyezze. Még nem is szedte össze a termését, máris a kapzsiság bűnét vonta magára, midőn magáénak mondta azt. Mert tudjuk, hogy milyen sok veszély­nek van kitéve a földi termés az összegyűjtés előtt. . . Gyakran elveri a jégeső, sőt a nap égető hősége ke­zeinkből ragadja ki azt és a felhőkből sokszor lezu­­hQzó záporeső hasznavehetetlenné teszi. De a kapzsi gazdag nem gondolt ezen balesetek­re, hanem csak azon törte a fejét, hová gyűjtse össze terményeit és mondá: elbontom csűreimet és nagyob­bakat építek s oda gyűjtöm az évi minden terményei­met és az előbbi esztendőről fennmaradt minden ja­vaimat. A kapzsiság vezérelte a gazdagot ezen elha­tározásra és nem a szeretet, amely ezt sugalta volna neki: “Oszd szét javaidat a szegények között!” így vagyon, aki magának kincset gyűjt és nem gazdag az Istennél és ilyen vége lesz majd a fös­vény gazdagnak, aki magának gyűjt kincset és nem gazdag az Istennél. Az Istennél pedig az gazdag, aki alamizsna és más jócselekedetek által sok érdemet szerez és elhelyezi az Istennél és napról-napra növeli, fokozza azt. A mondottakból következik, hogy minden mu- J landó; megtanulhattuk azt is, miképen kell elenyé- ■ sző javakkal gazdálkodni, hogy örökkétartó javakat ■ szerezhessünk magunknak. Ép ezért kerüljünk min- 1 dent, amit eddig lelkünk üdvösségének kockáztató- " sával folytattunk, hogy midőn eljön a múlandóság sötét éjszakája, semmi szégyenfolt ne mocskolja be Sziveinket, hanem mint a hó, tisztán és fehéren áll­hassunk az örök Biró elé . . . » Legyünk azért erősek a hitben, ragaszkodjunk tántorithatatlanul az Üdvözítő törvényeinek megtar­tásához, hogy egykor mi is elmondhassuk Szent Pál­lal: “Azért bizonyos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatal­masságok, sem jelenvalók; sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem akármely egyéb teremt­mény nem választhat el minket a jó Isten szereteté­­től, mely a mi Urunk Jézus Krisztusban alapul.” VÄI VAGY ÁGYÚ Göbbels, a náci propagandista, annakidején ki­adta a jelszót, hogy inkább legyen ágyú, mint vaj. Ez a jelszavuk a kommunistáknak is mindenütt, Oroszországiban éppen úgy, mint a csatlós országok­ban. Nehézipari termelés és fegyverkezés a fő cél, a szükségleti cikkek gyártása másodrendű. De a nép elégedetlen, itt-ott lázongott is, és a múlt év junius 17-én nyílt lázadásba tört ki. Akkor ráeszméltek a kommunista nagyurak, hogy a népet mégsem lehet kisemmizni, éheztetni, rongyokba öl­töztetni. Moszkva kiadta az uj jelszót: Tenni kell va­lamit a népért is, emelni kell az életszínvonalat. Ágyú kell, de — kenyér is kell. ÍGÉRETEK Megkezdődött az uj kurzus. A németországi szovjetzóna kormánya elrendelte a fegyverkezés csökkentését, hogy több ipari termék jusson a nép­nek. De persze a fegyverkezés korlátozásának hatá­rai vannak és Moszkva szabja meg a határt. Mi az eredmény? Walter Ulricht, a keletnémet­országi kommunista párt főnöke panaszolja, hogy az uj kurzus nem hozta meg a vár sikert. Az államosí­tott üzemek termelése ez évben 100 millió dollárral az előirányzat alatt maradt. SZABOTÁZS A baj oka a szalbotázs. Példaképpen említette, hogy egy irodai gépgyárban, amely 1500 munkást foglalkoztat, ez év első három negyedében 600,000 munkaóra veszett el, mert a munkások valamilyen ürüggyel otthon maradtak. Egy nagy acélöntődében a termékek 30 százaléka használhatatlan volt. Ul­richt mindezen bajok orvoslására a munkahajszát ajánlja. Persze ő nem ezt a szót használja, hanem “szocialista versengésről” beszél. BIBLIAI JELENETEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents