A Jó Pásztor, 1954. május-június (32. évfolyam, 21-26. szám)
1954-06-18 / 25. szám
ÉAGE 8. OLDAL A JÖ PÁSZTOH AZ ÜSTÖKÖSÖK ANYAGA Már régen elmúlt az az idő, mikor az üstökösöket természetfölötti tüneményeknek tartották az emberek. A csillagos egünkre visszatért Halley-üstökös volt az első, melyről egész határozottsággal bebizonyosodott, hogy épp olyan égitest, mint akármelyik bolygó. Az üstökösök mozgásában nincsen semmi titokzatos,^ megkerülik a Napot az általános nehézkedés törvénye szerint olyan pályában, melyet pontosan meg lehet határozni, ki lehet számítani. _ De ha a mozgásuk természetéről már jó régóta tudjuk is, hogy az milyen egyszerű törvények által van megszabva, az üstökösök fizikájáról sokáig nem tudtak bizonyosat. Azok a jelenségek, melyek az üstökösökben végbemennek, mialatt az üstökös a Nap közelében megfordul, rendkívül bonyolultak s nehezen magyarázhatók meg. Egészen bizonyosat, minden kétséget kizáróan csak annyit tudtunk eddig megállapítani, hogy az üstökösök fényes magja nem szilárd egész és nem folyékony vagy gáz állapotú, hanem apró meteordarabkák sokasága. Hogy ez jgy van, többféle bizonyítékot sorolhatunk fel. Elsősorban azokat az üstökösöket említjük fel, amelyekből nem maradt más hátra, mint egy-egy megállapodott pályában keringő meteorraj. Az üstökösök nem lehetnek szilárd anyagból valók, mert átlátszóak, rajtuk keresztül szépen látni a csillagokat, amit nem lehetne, ha szilárd, vagy folyós anyagból lenne az üstökös magja, mert akkor a csillagok fénye észrevehetően gyöngülne, amint keresztülhalad az üstökösön. Gáz sem lehet, mert akkor érthetetlen lenne, hogy például a Halley-üstökös hogyan maradhatott volna meg évezredeken keresztül ugyanabban az alakban. Az üstökös tömege hasonlíthatatlanul kisebb a Holdénál s így természetesen, ha csupán gázból való lenne, nem volna képes az önmagára gyakorolt vonzásával együtt tartani önmagát, tehát már régen szerte foszlott volna a világűrben. A Halley-üstökös még egy más bizonyítékot is szolgáltatott arra nézve, hogy valóban meteorok csoportosulásából áll. Ez a bizonyíték a számítások és a megfigyelések megegyezéséből következik. Mikor az üstökös 76 esztendeig tartó keringését utánaszámitották, ezt azzal a feltevéssel tették, hogy a magjára nem hat más erő, mint a Nap és a bolygók vonzása. A számítás és valóság között alig volt eltérés, amiből az következik, hogy a feltevés helyes vcílt, más számbajövő erő valóban nem működött. Nem úgy van a csóvánál, amely gázokból áll s amelynek pályája egészen más. Ha tehát a magban sem lenne egyéb, mint ezek a gázok, akkor a magnak is más pályában kellene mozognia. A megfigyelése azt mutatja, hogy nem mozog másképpen, mintha nagyobb sűrűségű anyag lenne, amint feltételeztük, tehát azt kell következtetnünk, hogy nem gázból van. Ezek a következtetések azért érdekesek, mert egy futó pillantást engednek vetni arra, hogy a tudós miképpen tudja kertilő utakon megközelíteni a valóságot olyankor, amikor a közvetlen tapasztalat ki van zárva. És ilyen kerülő utakra nagyon sokszor szükség van, különösen a csillagászatban, ahol a közvetlen tapasztalat majdnem mindig kizárt dolog. Az a nagy távolság, amely elválaszt bennünket az égi testektől, arra kényszeríti a csillagászt, hogy abból a kevés, a]> ró jelenségből következtessen a dolgok lényegére, amiket megfigyelhetett, habár azok első pillanatban talán egészen jelentékteleneknek és semmitmondóknak látszanak is. Clevelandi Hírek Film a magyar-angol mérkőzésről Megírtuk annak idején* hogy a magyarországi válogatott football csapat 6:3 arányú győzelmet aratott Londonban az angol válogatott csapat fölött. Erről a mérkőzésről, melyet vagy 93,000 ember nézett végig, film készült s a filmet valamint a budajesti 7:l-es magyar győzelem filmjét is megszerezte a clevelandi East Sídéi Munkás Otthon. Bemutatásra kerül a Deéryné című uj magyar film is. A filmeket junius 18-án, pénteken este 7:30-kor mutatja be a 8637 Buckeye roadi Verhovay Otthon nagytermében. Belépő dij nem lesz. Mindenkit szívesen látnak a filmbemutatón. SZENT ERZSÉBET NÖVENDÉKEINEK TALÁLKOZÓJA A Clevelandi Szent Erzsébet r. k. iskola 1929-ben végzett növendékei junius 20-án, vasárnap 25 éves találkozóra gyűlnek össze. A találkozó nagy misével kezdődik a Szent Erzsébet templomban és az alsó teremben folytatódik ebéd keretében. Az 1929-ben végzett növendékek bővebbi információért lépjenek érintkezésbe J. Florence (Simko) Gardnerrel. Mrs. Gardner címe: 1470 Holmden rd., telefonszáma: Evergreen 1-6448. Kessler Gyula Magyar Whiskey Király Egy bevándorló sikerének története A coloradói kietlen bányavidéktől a Park avenuei elegáns otthonig hosszú és fáradságos ut vezetett. De Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája, a szegény magyar bevándtírlónak, Kessler Gyulának, szerencsét és sikert hozott és ma az italpárlási ipar legendás Zokogva tiltakozik kutyájának eltávolítása ellen a 3 éves . Dennis Kadlitz detroiti kisfiú. Kessler Gyula alakjaként tiszteli az egész világ. 1940-ben halt meg Kessler Gyula, akinek nevét Amerika egyik legfinomabb whiskey-jének címkéje hirdeti. — Élete telve volt viharos izgalmakkal, sok munkával és leleményességgel. Tanúja volt pályafutása alatt Amerika fokozatos fejlődésének és változatos életében, hol vagyonokat vesztett, hol talpraállva ismét visszaszerzett, élénken figyelve a nagyközönség ital igényeit és szükségleteit. Sokat dolgozott Kessler, amíg nagygyáépiteni sikerült az amerikai italipart. Kessler Gyula élettörténete Amerikában 1868-ban kezdődött. Tizennyolc éves volt, amikor telve reményekkel és fiatalos lelkesedéssel megérkezett Magyarországból az Egyesült Államokba. Mint abban az időben a legtöbben, ő is nyugatra került, ahol oly sokat várt az újvilágtól. Első állása a denveri újságnál volt, ahol mint subreporter dolgozott. Valószínűleg itt hallott először a bányatelepekről, amelyek az egész nyugatot oly keresetté tették. Izgalmas történeteket meséltek a sok értékes fémről: cink, réz, arany és ezüst leletekről, amelyek sok embernek hoztak gazdagságot. Kessler Gyulának üzleti rátermettsége és esze kinyitotta szemét. Tudta jól, hogy olyan helyeken, ahol ezrek dolgoznak, a bönyaközösségekben, szükség van a keményen dóidéin volt és túltett a fiatalokon. Az uj italpiac tanulmányozása után Julius Kessler Co. név alatt ismét megindította üzletét. A közönség tudta, hogy az a whiskey, amelynek címkéjén Kessler neve szerepelt, az csak jó és tiszta lehet, Ízben és minőségben elsőrendű. Magas kora ellenére minden idejét az üzletnek szentelte. Tanulmányozta a szakmát, látogatta a nagy és kiskereskedőket az ország minden részében. Neve legendává vált és alakja az italpárolási iparban feledhetetlen lett. Utolsó precig dolgozott és halálával nagy veszteség érte a szakmát és az embereket. r rr Ruhagyütés a menekülteknek gozó embereknek jó italra. Ez a meglátás vitte Kessler Gyulát a whiskey üzletbe. Első állásában egy kis denveri italpároló üzemnek volt eladó ügnöke. Lassanként mind többet és többet tanult a szakmában és végül önálló nagykereskedő, majd ital pároló lett. Kessler gyakran beszélt a kezdeti üzleti nehézségekről és az egyszerű és kezdetleges eszközökről, amelyeket nem is lehet a mai üzlethez viszonyítani. Szelíd nosztalgiával emlékezett meg arról, hogy gyakran egyedül szállította a whiskeyt 80 mérföldön át a meredek hegyi utón a Leadville, Coloradoban levő bányatelepre. A nehéz kezdet után Kessler Gyula kiépítette saját készitményü whiskey részére a piacot és keresett munkatársaknak erélyes és hozzáértő embereket az iparban. Az üzlet szépen növekedett és már 1895-ben egyike volt az amerikai italipar vezető vállalatainak. Kessler Gyulát megválasztották a Distillers Securities Corporation elnökének. Kessler Gyula üzletpolitikája az volt, hogy finom whiskeyt gyártott és adott el. Abban az időben is modern üzleti elgondolása volt és tudta, hogy a közönséget a minőség érdekli. Az iparban és a közönség körében egyaránt ismerték és becsülték a nevét. A legkorábbi kezdettől fogva Kessler Gyula a keverés hive volt és megohnositotta az amerikaszerte ismert Kesslerféle “blended whiskey-t. Ennek következményeképen már 1916-ban az Amerikában piacra kerülő whiskeyk 72%-a kevert minőségű volt. Amikor az italtilalom, a prohibició jött Amerikába, Kessler Gyula visszavonult az üzlettől és Magyarországban és Ausztriában töltötte idejét. — Ezalatt az idő alatt is közeli kapcsolatot tartott fenn az Egyesült Államokkal és emberbaráti munkát végzett. Jótékonyságát világszerte ismerték, mert mindenütt megjelent segítő kézzel, ahol arra épen szükség volt. Amidőn 1934-ben megszűnt a prohibició, Julius Kessler visszatért igazi hazájába, Amerikába és uj életet, uj ideákat hozott az italiparba. Ép oly lelkesedéssel, tudással dolgozott, mint a háború előtti években. Még nyolcvan éves korában is tevékeny és életvi-A Szent Imre Római Katolikus Egyházközség kebelében működő Ifjú Szent Név Társulat bizottsági tagjai' felkérik a magyarságot, hogy a Németország és Ausztria amerikai zónájában tartózkodó sok ezer magyarnak használt ruhákat adományozzanak. A vörös terror miatt e menekültek hazájukba vissza nem térhetnek és egy ország sem fogadja be őket bevándorlóként vagy magas koruk vagy egészségi állapotuk miatt. Továbbá 200-250 menekült egyetemi hallgató és mintegy 1000 középiskolás magyar gyermek tanul német, francia és olasz iskolákban. Felkérik a bizottság tagjai a magyarságot, hogy használható téli, nyári ruhával, cipővel, gyermek és női fehérneműkkel, stb. támogassák ezt a gyűjtési akciót. Kérik az adományozott holmikról lista készítését és a ruhaneműnek a listával együtt Dunajsky C. Zoltán, 6801 Lorain avenuei címére való eljuttatását. Ha valaki nem tudna a holmit elhozni, kérik a bizottsági tagok bármelyikének felhívását, ők elmennék az adományért. A bizottság tagjai: Dunajsky Zoltán, telefon: AT 1-0014, Dorkó Sándor OL 1-3138, Dunajsky Tivadar WO 1-3104, Murár Károly ME 1-2039. ALAPOS MUNKA WHEELING, W. Va. — Arthur McKenzie, egy újonc rendőr rekruta első őrjáratán azt az utasítást kapta, hogy tisztítsa meg az utcát a csavargóktól. Délután a rekruta foglyai között volt két biztosítási tisztviselő, egy bankár, egy detektív és két városi bizottsági tag. APÁK NAPJÁRA AJÁNDÉKNAK ARROW INGEK SPORT INGEK Nyári Nadrágok $3.95 ős GEO W. FORD MEN’S WEAR 14818 Madison Ave. BO 2-4693 - Cleveland, O. Nyitva kedd, péntek és szombat este 6 óráig. KERESSE FEL L IBAL Wallpapers & Paints CÉGET SUPER KEM-TONE SPRED SATIN CONGO WALL LINOLEUM * MULTEX LINOLEUM TILE vásárlása végeit. Falpapir leszedő gépet »5s floor »ander gépet bérbe n.dunk. 4313 CLARK A VE. WO 1-1584 — Cleveland. O. TANÁCS! A MÚLT—A JELEN—A JÖVÖ szorosan egymásba kapcsolódnak. Harmincötéves gyakorlat és komoly sikerek. Levélbeli megkeresésben mellékeljen 1 dollár készpénzt és 25 centet bélyegekben. írja meg korát, nemét és hajszínét. Pontos és gyors válasz. Családi, szerelmi és üzleti tanácsok a legnagyobb titoktartás mellett. ZONCICH JOLÁN 1055 W. Sample St. So. Bend. Ind. Kézi és Villany Fűkaszáló ÉLESÍTÉS és javítás HELMAN’S ..7140 Madison (Larchmoni markán) Hívja: AC 1-8966 - Cleveland, Ö. \ MOZGO TŐZSDE IRODA. AMELY UTCÁN AD El RÉSZVÉNYEKET Az ország legnagyobb tózsdebizományos cégének érdekes ötlete BOSTON. — Néhány nap óta a város utcáin három kék és ezüst szinü autóbusz látható. De ülések helyett az autóbuszokban három kis fülke van egyenkint, benne Íróasztalokkal és karosszékekkel. A különös alkotmány nem más, mint egy kerekeken gördülő tőzsdebizományos iroda. Az ötlet a Merril Lynch tőzsdebizományos cégé, amely a legnagyobb az országban és ilyen módon terjeszkedik. A mozgó tözsdeirodák meg fogják látogatni a nagyobb zárosokat és főleg azoknak jómódú külvárosi lakónegyedeit. De egyátlalán nem a jómódú közönségre alapítják üzleteiket. Az autóbuszok meg fognak állni gyárak és nagy supermarketek előtt, röpiratokat fognak osztogatni és kioktatják a közönséget, hogy részvényt vásárolni “semmivel se nehezebb mint kannázott babot venni”. Az autóbuszok már két hónapja vannak forgalomban és azóta 10.885 uj számlát nyitottak. Igaz, van a számlák főzött olyan, amelynek nem nagyobb 10 dollárnál, de a legtöbbje 20 és 100 dollár között mozog. Vannak azonban többezer dolláros számlák. Ä vevők között vannak munkások, háziasszonyok, utcai járókelők. Egy ember azt mondta, hogy havonta 40 dollárért fog részvényt venni, mert ennyi pénzt minden hónapban úgyis elfecsérel és a részvényvásárlás a takarékoskodás egyik kényszerű módja. A Merrill Lynch tőzsdebizományos cége régen hirdeti, hogy a rész vényvásárlás “nemcsak a gazdagoknak való”. Hogy erről meggyőzze a közönséget, már 50.000 dollárt költött hirdetésekre. Tudva hogy a közönség javarésze nem tudja hová kell fordulni, ha részvényt akar venni, az utcákat járó autóbuszokra gondoltak. “A Wall Street eljön a Main Streetre” — ez az autóbuszokra festett jelszó. Merrill Lynch meg van elégedve az eddigi eredménnyel. Igaz, hogy az eddigi költségek még nem térültek meg az általuk eladott részvények jutalékából, de ha az ötlet meggyökeresedik, szép kis üzletre lehet számítani. A cég elégtételt talál abban, hogy segítségére van kispénzű emberek pénze megóvásában. A részvény — mondja a cég — a pénz megóvásának legbiztosabb módja, ha nem spekulációra vásárolják. Nem szabad megijedni attól, hogy a részvények árfolyama ingadozik, és sietve eladni a papirt, mert az elmúlt 30 év alatt minden részvény értéke emelkedett — noha közben voltak időszakok amikor zuhant — és azonkívül időközben osztalékot is fizetett. A "HÓEMBER' CALCUTTA — Az angol expedíció, amely a Himalája alacsonyabb lejtőin kutatta a hóember nyomát, abbahagyta a kutatást. A “hóember” egy benszülött legenda szerint egy rejtélyes élőlény, valamiféle átmenet lehet állat és ember között. Létezését a tudósok sem tartották kizártnak, mert többször találtak rejtélyes lábnyomokat a hóban. Az expedíció azonban többhavi kutatás után semmire sem ment. A BIZONYÍTÉK RANSON, Kan. — Virgil Cofer, egy 35 éves feltaláló egy uj motoros füvágó gépet talált fel. Annak bizonyitására, hogy gépe milyen erős, végig akarja vinni egész Amerikán a keleti parttól a nyugatiig. A gépet az autója mögé erősítve, 25 mérföld es sebességgel fog végigihajtani és mindenütt, ahol alkalmi lesz, egyben vágja vele a füvet. UJ tető kellene liáxára? A legolcsóbb és legjobb munka é városban. — Hívja: CJL 1-0846 vagy GL 1-9456 Cleveland, Ohio CAYTON & WILSON Szakértő TV Szolgálat JÓTÁLLÁSSAL Megbízható Rádió - TV eladás és szolgálat. Becsületesség a jelszavunk! 9518 Madison Ave. AT 1-2278 - Cleveland, O. Rendelésre - Tükrök Minden célra, üveg zuhany ajtók és kádak bekerítése, üveg tetők minden fajta bútor részére. A & J. GLASS CO. SU 1-3736 - 2644 W.'25 St. - SU 1-6168 Ingyen árlejtés az egész városban.-lie IL HOLMES Plastering C o. Átalakítás és javítás. Garantált jó tfiunka. 3 évig fizethet. — Hívja: ME 1-8340 CLEVELAND, OHIO BUCKEYE JEWELERS BRILL1ANSOK, ÓRÁK ÉKSZEREK, EZÜSTOK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Tel: RA 1-0S84 Plasz Serozás Minden fajta. Boltivek különlegességünk. Nincs olyan kis munka, melyet el ne vállalnánk. Megelégedés a célunk. Élt l-(S835 ROCKY RIVER, OHIO MAGÁNYOS, 56 éves, özvegyaszszony, józan, egészséges, dolgos, görög katolikus vallásu férfi ismeretségét keresi, házasság céljából, akinek némi vagyona, megélhetése van. Julia Vartolomei, 133 West 10th Avenue, Homestead, Pa. RAY SOMMER színen a hangsúly Divatos festés 1927 óta! 13918 Potomac, Cleveland, O. MU 1-1315 Az orvosi tudomány ELISMERI a méhfulánk mérgének hatását reumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méhfullánkmérget tartalmaz. — Fájdalom nélküli enyhitőleg hat. Reuma, arthritis, viszketegség, csípő és derékfájás, viszértágulás, görcs, hülés, stb. esetekben. Ne szenvedjen. — Kérjen INGYENES bővebb erősítést. Cim: JOHN TÓTH, 1143 Hillcrest Road, South Bend 17, Ind. Telefon: 2-7809. FELESLEGES HAJ ELTÁVOLÍTÁS ÁLLANDÓAN. Azonkívül: szemölcsök, kinövések és tisztátalanságok Rendelő órák: d. u. 1-től este 8-ig. Csakis előzetes megbeszélés szerint. Dl E. A, Piar, C, T. 13037 LORAIN AVE. Wl 1-7S15 CLEVELAND, OHIO OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. — Előirt üveget megfelelővel pótolunk PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA — Magyarul beszélünk. 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5779 3550 Warrensville Center Rd. SK 1-0112 Gyógyszer recepteket a leglelkiismeretesebben elkészítünk R. W. McLEOD BOulevard 2-2200 The Kurtz Drug Co. 14715 Detroit A venu« Lakewood, Ohio L0VASZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-I é. F-2 Stand West Side! Market House i A Szent János Görög Katokus Egyház junius 20-án, asárnap tartja szokásos évi agy piknikjét a Kalló Farion, Bedfordban, a Forbes loadon. Útirány : a 8-as utón Forbes Roadig. A piknik tábori szentmisééi kezdődik 10.30-kor. Autóbuszok indulnak a luckeye és Grand Ave. sarokról, pontosan délelőtt 10 órakor, délután 1 órakor és 3-kor. Belépőjegy 75 cent, sorsolási jeggyel együtt $1. Tíz értékes dij kerül ki,sorsolásra. Műsor a clevelandi népszerű magyar énekesek felléptével. A Szabadkai Zenekar, Tóth Jóska vezetésével muzsikál. ízletes magyar ételekről, hűsítő italokról é,s szórakozásokról gondoskodik a rendezőség, ISZT. JÁNOS MAGY. G. K. EGYHÁ5 ÉVI NAGY PIKNIKJE I A TUDOMÁS I VILÁGÁBÓL 0