A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-02-27 / 9. szám

PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Pounder: B T. TÁRKÁNY alapított. Megjelenik minden pénteken Published every Friday Publixhed by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kisrióhivatai — Publication Office 1736 EAST 22nJ STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .......................255.CÖ One Year .........................$5.00 Fél évre ........................ 3.00 Half Year ........................ 3.00 fen tered as second class matter September 1st, 1888, at the. Post Office at Cleveland, Ohio, under the Act of March Krd, 1.878. Hollandia ©raj© A mostani történelmi árvízkatasztrófa, amely Hollandiát sújtotta, és a mód, ahogy a hollandok viselkednek a katasztrófá­ban, élénken szemléltem az igazságot, hogy Isten is azokat segíti, akik segítenek önmagukon. A holland nép ereje, lelki szilárd­sága és Istenbe vetett hite ebben a katasztrófában igazán meg­­inditó. Bár az egész világ a tragédiától sújtott hollandok segítségé­re sietett — beleértve magukat az árvíztől szenvedő angolokat — mégis, a hollandok megmutatták, hogy saját sorsuk kovácsai. A tenger hullámai még dörömböltek a gátakon, amikor elkezd­ték a tört gátak javítását és az elöntött területek ármentesitését. Évekig fog eltartani, amig Hollandia kiheveri a természeti csapást. A gátak, amelyek a tengertől elzárják a különös, ala­csony fekvésű országot, nemzedékek munkájával épültek. Talán egy újabb nemzedék munkájára lesz szükség, hogy a kárt pó­tolják. A hollandok, akik örökös harcban állnak a tengerrel, el­fogadják ezt a tényt és Istenbe vetett hittel dolgoznak és men­nek a maguk utján. Hollandia példája lélekemelő és megerősitheti az ingado­zók, a kishitüek, a gyengék hitét. íme egy nép, amely lépésről lépésre hódította el földjét a tengertől és nem akarja visszaadni neki. Az országnak negyedrésze állandóan abban a veszélyben forog, hogy a tenger áldozata lesz. De a hollandok a tiz kör­mükkel védik hazájukat a tengertől és viselkedésükkel olyan példát szolgáltatnak, amelyet h világ sokáig nem fog elfelejteni Ami késik Bőm malik Az angolnyelvü amerikai sajtó már úgy irt az idei télről, hogy az “előtavasz” volt és a hivatalos tavasz lesz majd ennek az “utójátéka.” Úgy látszik, a kartársak előre ittak a medve bőrére, mert a tél, ha némi késéssel is, de megérkezett. Egész nap havazott Ohioban, a szomszéd államokról nem is szólva, ahol már 24 órával előbb kezdődött a hideg és a kiadós hóesés. Február havát tehát kár volt lebecsülni és vállveregetőn kezelni. Az időjósok szerint ez csak a szerény kezdet, február most kezd csak belejönni a dologba és ha ilyen tempóban ha­lad, behozza azt, amit január és december hónapok elmulasztot­tak. Sokhelyütt, az ország távoli részeiben, az országutakon elakadt a forgalom a magas hó miatt. A kisvárosok és farmok gyermekei nem jutottak el az iskolákba. A vonatok késtek, a repülőgépek' nem szálltak fel a hófergetegben. Ahol pedig szép időben indult el a repülőgép, mint Névadóban, amikor félútra ért, sietve le kellett ereszkednie, mert a hóviharban nem tu­dott volna a végállomásra érkezni. Nem tudjuk, milyen meglepetéseket tartogat még a szá­munkra február második fele, de legyünk résen: február van olyan szeszélyes, mint a kevésbbé veszélyesen hóbortos április... Kommunista zeneelmék! Moszkvában a zeneszerzők konferenciáján megvitatták, hogy milyennek kell lenni a zenének a kommunista társadalom­ban. A Tvorba cimü újság a következőkben foglalja össze a jó zene követelményeit: A zeneszerzőnek főleg a melódiára kell súlyt helyeznie, el­lentétben a régi, reakciós világ zenéjével, amelyben a ritmus és a harmónia volt megkövetelve. A ritmus és a harmónia hang­súlyozása egészségtelen, a kommunista zenében tűrhetetlen. A zene célja: 1. A nagy tömegek szórakoztatása. 2. A tömegek nevelése a kommunizmus és a béke szolgála­tára és, ami mindennél fontosabb, a munkatelj esitmény foko­zására. Utóirat: Sztálin már 1948-ban a zeneszerzők kongresszusán kijelentette, hogy fődolog a melódia, a könnyű zene. Második utóirat: Hitler már 1933-ben kijelentette, hogy fő­dolog a melódia, a könnyű zene, a tömegek szórakoztatása. Óriás-s-si! “Szebb és gazdagabb élet okmányai.” E cim alatt uj feje­zetet kezdett a hivatalos szovjetmagyarországi propaganda röp­­irat. Ebben a rovatban olvassuk, hogy a várpalotai bányásztelepen a régi reakciós, kizsákmányoló világban csak egy embernek volt motorkerékpárja, és ez az egy ember nem becsületes dolgozó ember vplt, hanem, ellenkezőleg, hirhedt bányásznyuzó: Balsek üzemvezető. Most a bányászok közül 55-en vásároltak kismotor­biciklit, hánman nagyobbat és 200-an biciklit. Ha Sztálin apánk, a Nagy Felszabadító egy napon abbahagy­ja a magyar, nép kifosztását hadisarc címén, talán még arról is hallani fogunk, hogy Várpalotán feltűnt az első és egyetlen kis­autó — nem a nyúzó autója, hanem egy sztahanovista vájáré. AZ ELSŐ ÉJSZAKA Legérdekesebb amerikai él­ményem az Újvilágba érkezé­sem első napján volt. 1904 feb­ruár 23-án indultam a szafcmár­­megyei Udvardiból negyedma­­gammal. Fiumében egy baráttal találkoztunk és mind az öten a pennsylvániai Scrantonba ér­keztünk május 4-én. A vasútról való megérkezés után kocsiba szállva, elvitettük magunkat az óhazából hozott címre. Hosszas kocsikázás után egy ház elé érkeztünk. A kocsi­ról leszállva, az ajtón kopogtat­tunk és csakhamar egy asszony nyitott ajtót, aki azonnal meg­ismert bennünket és barátságo­san betessékelt a házba. Megérkezésünknek nagyon örült, azonban sajnálkozva je­lentette ki, hogy egy kis baj van, mert mind áz ötünk ré­szére nem tud szállást adni és egyet közülünk a szomszéd vendégszerető jóindula tába ajánlott. Miután én voltam a legfiatalabb, nekem kellett azt a szomszédot megkérni, hogy éjjeli szállást adjon. Átmentem a szomszédhoz. Aj­taján illedelmesen kopogtatva, egy csinos fiatal asszony nyitott ajtót, akinek elmondtam, hogy Mrs. Stan küldött ide, hogy éj­jeli szállást kérjek. Azt is el­mondtam, hogy most érkeztem az óhazából. Azonnal behívott a házba. Odabenn az óhazai hírek iránt érdeklődött. Beszéd közben egyszer csak azt mondja, hogy kellemetlen lehet, ha az ura -hazajön és meg­lát itt engem. Az ura ugyanis nem magyar ember, hanem fel­vidéki tót, aki nem szereti a magyarokat és egyébként is zgága, részeges ember. Majd is­mét az óhazára terelődött a szó. kérdésére elmondtam, hogy 20 éves vagyok és uj életet akarok kezdeni itt Amerikában. Az asz­­szony aggodalma azonban nem szűnt meg, folyton azt hangoz­tatta, hogy baj lesz, ha a férje hazajön és engem a házban ta­lál. Már későre járt az idő, ti­zenegy óra is elmúlt volt és nem tudtam volna az ismeretlen vá­rosban szálláshoz jutni, arra kértem az asszonyt, hogy ne küldjön el. Az asszony végre is beleegyezett, arra számitva, hogy az ura annyira részeg lesz, hogy jelenlétemet nem is fog­ja észrevenni. Abban állapod­tunk aztán meg( hogy a kis szo­­bácska ágyán fogom az éjjelt tölteni és korán reggel az asz­­szony felkölt és észrevétlenül fogom a házat elhagyni. Mielőtt lefeküdtem volna, az asszony megkérdezte, hogy va­­csoráztam-e. Azt válaszoltam, hogy kicsit éhes vagyok, jól esne az étel. Az asszony egy nagy tál mamafőzte túrós galuskát tá­lalt fel, amit én jóízűen elköl­töttem. Étkezés után a kis oldal­­szobácska ágyára feküdtem, azonban elaludni nem bírtam, mert kiváncsi voltam, hogy mi fog történni, ha megjön a ház gazdája. Kisvártatva megjött a férj, hangosan, részegen. Gofombán rákiáltott az asszonyra, vacso­ráját követelve. A szegény asz­­szony ijedten rakta fel az asz­talra az ételt. A részeg közben falatozni kezdett. Hangosan ká­romkodva, az asztalt csapdosva evett a túrós galuskából. Én meg ijedten gondoltam arra, hogy mi fog ezután történni. Közben eszerdbe jutott, hogy szülőim az óhazában sokszor adtak szállást a vándorló drótos­tótoknak és megnyugtattam magam. A férfi csak tovább go­­rombáskodott, magyarul és tó­tul káromkodott úgy, hogy ijed­temben még az ágy is reszke­tett. A kis szobácákán ajtó nem volt és igy csakhamar észrevet­te jelenlétemet. Amikor meglá­tott, durván rákiáltott az asz­­szonyra és megkérdezte tőle, hogy ki az, aki az ágyon fek­szik. Az asszony csak biztatta, hogy egyék és ezzel akarta fi­gyelmét a szobácskáról elvon­ni. Végre is az asszony kényte­len volt elmondani ,hogy egy szegény greenhorn kért éjjeli szállást, aki nvist érkezett az ' óhazából: küldte át,' akinek nincs elegendő helye. A férfi átj ött a kis szobácská­ba, megfogta 5 ‘kezemet és azt kérdezte, hogy ki vagyok. Kér­désére elmondtam, hogy a szat­­mármegyei Udvardi községből jöttem. Majd méltatlankodva kérdezte, hogy Mrs. Stan hogy merészelt ide küldeni és hogy vacsoráztam-e? Majd a felesé­gét kérdezte meg, hogy adott-e vacsorát. A szegény asszony nem merte megvallani, hogy megvacsoráztatott. Kívánságára kénytelen voltam kibújni az ágyból és az asztalhoz ülni. A férfivel szemben foglaltam he­lyet, aki szinültig rakta tányé­romat túrós galuskával, folyton kinálgatva és azt hangoztatva, hogy teljesen el kell fogyasztani a tál ételt. Kanál volt az aszta­lon, azt vettem kezembe. A ré­szeg házigazda mámorában na­gyokat pislantott és kisebb-na­­gyobb időre a szemeit is teljesen lecsukta. Ezeket a "pillanatokat használtam fel arra, hogy az in­gem alá tüntessem el a tányé­romra rákot galuskát. Mikor mindkettőnk tányérja kiürült, azt kérdezte házigaz­dám, hogy tudok-e csárdást tán­colni. Azt válaszoltam, hogy az óhazában jól jártam a csárdást. No, ez éppen kapórajött válasz volt. A felesége is jó táncos, ő meg szép magyar nótákat tud! harmonikáján játszani. Elővette hangszerét és én kénytelen vol­tam az asszonyt megforgatni. Amint táncolunk egyszer csak az ingembe rejtett galuskák kezdenek a földre potyogni. A férfi csakhamar észrevette a föl- j dön levő galuskát és kacagva kérdezte, vájjon mi történt ve­lem, talán felrepedt a hasam? Én szörnyen elszégyenlettem magam, kifutottam a házból és az első sandiba ugorva, rejtőz­tem el. A sandi közel lévén, hal­lottam, hogy a férfi mindenáron utánam akar jönni s csak az asz­­szony hosszas rábeszélésére tett le szándékáról, attól félve, hogy valami komoly bajom van és esetleges halálomért őket von­hatják felelősségre. Félóra sem telt el, amióta a sandiban tartózkodtam, amikor az ajtónélküli bejáratban egy nő jelent meg. Csendesen sut­togva kérdezte, hogy itt va­gyok-e? Én azt feleltem, hogy igen. Az asszony egy kis csoma­gocskát nyújtót át, majd azt mondta, hogy kis idő múlva vissza fog térni. Az ajtónyilá­­son át a sötétben is észrevettem, hogy egy ismeretlen asszony volt, aki a csomagot a kezem­be nyomta. Az asszony alkalma­­'sint mást vélt a sandiban ta­lálni és én másnak a helyét foglaltam el. Hirtelen kiléptem a sandiból, nehogy valami kel­lemetlenség érjen és egy másik, hasonló sandiban helyezkedtem el. Rövid idő múlva nehéz férfi­léptekre lettem figyelmes. Ne­hány pillanat múlva ismét az ismeretlen nő hangja hallat­szott, amint kérdi a férfit, hogy izlett-e a rétes, meg a pálinka, amit az előbb hozott? A férfi dü­hösen válaszolt, hogy nem ka­pott bizony ő semmit. Isten tud­ja, kinek adta a csomagot az asszony. Bizonyosan másnak szánta, őt csak bolonditja. Majd kemény léptekkel hagyta el a sandít, erősen fogadkozva, hogy ebben az életben soha többé az csszonnyal szóba sem áll; kap ő külömb szeretőt is. Meghallot­tam az asszony ijedt sikoltását és a férfi távozását, amint haj­­r.alodni kezdett. í Egész éjjel álmosan virasz­­tottam és a kora reggeli órákban kopogtattam Mrs. Stan ajtaján, aki csodálkozott azon, hogy ilyen korán már talpon vagyok. Barátaim is csakhamar fel­keltek és kérdéseikre elmond­tam, hogy az éjjel jó laludtain és még csomagot is kaptam. A csomagot felbontva, annak tar­talmát közösen elfogyasztottuk. A reggeli alatt aztán elmesél­tem éjszakai élményemet, ame­lyet azóta sem tudtam elfelej­­ten, SIMON FLÓRIÁN, Detroit, Mich. A SHRIMP-KALÓZOK MEXICO CITY. — A mexi­­coi hatóságok letartóztattak 9 amerikait és elkoboztak két shrimp halászhajót, amelyek szerintük mexicoi vizeken “ka­­lózkodtak.” A Jó Pásztor Verses Krónikája hja: SZÉKELY GÓBÉ GABOP Utazás a lelki "jet"-en DIDERGÜNK BÁR OLYKOR testi s lelki fagyban: bíznunk kell az örök égi hatalmakban. Próbára tesz Isten, lélekben, mit érünk s ha méltók vagyunk-rá, együtt jár mivéíünk. Mertha a lelkűnkben hit és eszme lángol, sok fájó problémánk oszlik el magától. Hinnünk kell a hitben; szebb, békés jövőben, lelki varázslatban, fényes eszmekőben. . Hinnünk kell jóságban, tisztább boldogságban, lelkűnkből fakadó földi megváltásban. Ha lelkűnkbe szitál malaszija az égnek: atombombánál is erősebb a lélek! MAGYAR FEGYVERKOVÁCSOK Az első ember kőbaltájától a géppisztolyig és az első ember hajitó dárdájától, mint tüzérségi fegyvertől, a nehéztüzérségig igen hosszú ut vezet. Amig a tudomány a mai fejlettségéig el­jutott, sok emberi agynak kellett dolgoznia. Az évszázadok során a hadtudomány sokban segítette >a technikai tudományokat és a technikai tudomány mindig rendelkezésre állt a hadtudo­mánynak. Ebben a fejlődésben a magyar technikusoknak, mérnökök­nek és feltalálóknak is szerepük volt. SZELEK SZÁRNYÁN f! / Egyik legelső magyar fegyverkovács Nemetz József János volt. A fennmaradt hagyományok szerint valóságos ezermester volt. Sok mindennel foglalkozott, tanitott, könyvet irt, otthon íurt-faragott. Életéről nagyon keveset tudunk, de hiteles tény az, hogy 1784-ben — már nem egészen fiatal korában — kinevez­ték a pesti egyetem fizikai tanszékére segédtanárnak. Elsősor­ban katonai vonatkozású találmányok érdekelték. Egyik köny­vében felsorolta találmányait és kiderült, hogy szerkesztett ágyufurógépet és töltövessző nélküli puskát is. Legjelentősebb találmánya a szélpuska, amelyet tiz évi kísérletezés után készí­tett el az akkori időben tökéletesen. Egy 1806-ban megjelent könyv megállapítása szerint “Nemetz Magyarországon olyan magas fokra vitte a szélpuska tökéletesítését, hogy az 60 féllatos golyót 150 lépésnyire átlő egy deszkán. Vont csöve és golyó­tárja van, 50 font súlyú és levegőkamrája 80-90 lökéssel 7-8 perc alatt megtölthető.” Természetesen mai szemmel nézve az a fegyver, aminek a megtöltéséhez 7-8 perc kell, nem használható, de abban az idő­ben felkeltette a hivatalos körök érdeklődését annyira, hogy Nemetz a bécsi tüzérségi parancsnokságtól 100 arany jutalmat is kapott. Felkérték, hogy a bécsi Arzenálban kísérletezzék to­vább. Hogy itt milyen eredményeket ért el, arra vonatkozólag nincsen adatunk, de azt tudjuk, hogy egy-két évvel később már a selmeci kamaragrófság bányamüveinél foglalkozott gépek szerkesztésével és javításával. A GÁZÁLARC ŐSE * Nemetz szélpuskáját elfujta a szél, eltemette az idők ho­mokja, de vele majdnem egyidőben élt egy másik magyar fegy­verkovács, Kőszegi Mártony Károly, akinek találmánya az “élet­mentő készülék”, más formában a modern hadviselés eszköze ma is. Az életmentő készülék ugyanis a gázálarc őse. Mártony ta­lálmányát a várvivásban alkalmazott aknaharc követelményei hozták létre. Az aknák gyújtása és robbanása után az akná­szoknak azonnal be kellett hatolniok a lőporgázokkal elárasztott aknafolyosóba, hogy munkájukat folytathassák. Már régóta szükség volt olyan védőkészülékre, amely lehetővé teszi a .rob­bantó aknába való veszélytelen behatolást akkor is, ha életve­szélyes gázokkal van megtelve. A hadi mérnökök a 19. század elején lázasan keresték a kérdés megoldását, de sikertelenül. Számos műszaki tiszt is‘ áldozatul esett a kísérleteknek. ‘ Ezt a nehéz problémát 1828 elején Kőszegi Mártony Károly oldotta meg találmányával, az “életmentő készülék”-kel. A ké­szülék leglényegesebb része a katona hátára erősített vaspalack volt. Ebben a palackban sűrített levegő volt, amely hajlékony csővezetéken át a katona fejére erősített és a külső levegőtől elzárt kecskebőrsisakba tódult. A katona kis csavarral szabá­lyozhatta a beáramló levegő mennyiségét. 1830-ban végezték az első kísérletet ezzel a készülékkel. Az eredmény kitűnő volt. Két műszaki katona egy sürii lőporfüsttel teli aknában 22 percig tudott dolgozni ezzel a életmentő készülékkel ,amely vitahatat­lanul a gázálarc egyenes őse. Az egykori közlemények szerint “bizonyára nem csekély örömére szolgál édes Hazánknak, hogy egy magyarnak jutott olyan készületnek a felfedezése, amely minden ily célú készü­letnek ügyetlenségét nyilvánabbá teszi és amely nemsokára egész Európában az emberiség javára közönségessé tétetik.” Ha a mai hadiszerek őseit kutatjuk, akkor a mai harcászat egyik legfontosabb eszközének, a tüzérségi lövegnek a történeté­ben is megtaláljuk a magyar tudás képviselőinek neveit. MAGYAR ÁGYUK Az első magyar ágyüöntő, akiről biztos tudomásunk van, egy Orbán nevű ember, aki 1432i-53-ban Drinápolyban óriási ágyút öntött. Hossza kb. 10 méter, kalibere pedig körülbelül 1 méter volt: ebből 1200 font súlyú kőgolyóbist lehetett kilőni. Az ágyút 1453 februárjában indították el Drinápolyból Konstanti­nápoly felé: száz ökör és hétszáz em berhuzta.. 200 utász és 50 ács járt előtte, hogy utat csináljon. Két hónap alatt értek vele Konstantinápolyba, amelyet a törökök ezúttal el is foglaltak. Ebben az időben a magyarok még nem igen kedvelték az ágyút, bár Hunyadi János sokat zsákmányolt a törököktől. Má­tyás király előnyben részesítette a hajitógépeket. Báthory István volt az első magyar hadvezér, aki nagy gondot fordított a tüzérség szervezésére. Általában a régi ágyuk elöltöltők voltak. A múlt század 40-es éveiben azonban uj korszak kezdődött az ágyugyártás terén. Wahrendorff svéd öntődetulajdonos uj rendszerű, simacsövű hátultöltő ágyút készített. Ezzel azt akarta elérni, hogy az ágyu­kat gyorsabban lehesen megtölteni. A régi hátultöltő ágyuk libája főleg a zárókészülék tökéletlenségében rejlett. Wahren­dorff már megfelelő dugózávárzatot tudott készíteni. 1846-lpan pedig Cavelli piemonti tüzérkapitány rábeszélésére a csövet ba­rázdákkal látta el. Alig 10 év alatt a barázdáltcsövü ágyuk min­denütt elterjedtek. Magyar részről a szabadságharc idején, 1849-ben Lányi Jó­zsef a Wasa Gusztáv nevét viselő 60. gyalogezred főhadnagya készített igen jól használható hátultöltő ágyút. Lányi tehetsé­ges katona volt, aki hosszas kísérletezés után uj megoldást ta­lált a hátultöltő ágyúnál. Újítása az volt, hogy mind a lövedék, mind a kivetésre szolgáló lőportöltet — ellentétben az e korban használatos elöltöltő rendszerrel — hátulról, került a töltényürbe (csőfurat végébe.) Lányi szerkezeti megoldásának fő jelentősége az volt, hogy a csőhátrasiklásos gyorstüzelő rendszer feltalálása előtt az övé volt a legelső olyan megoldás, amely ha bevezetésre kerül, a lövegkezelést az elöltöltő rendszerrel szemben lényegesen leegy­szerűsítette és a tüzgyorsaságot (percenként leadható lövések számát) jelentősen emelte volna. (Folytatás a 4-ik oldalon) KELETEN MÉG MOST IS tombolnak a vészek s itt is árnyékos lett sok családi fészek. Fiáért aggódik sok-sok szegény szülő s nemrég sötét hajuk fehér vagy őszülő. Jaj. mily fájdalom volt fiuktól elválni s fogják-e fiukat valaha is látni? Minden szülőházban közös a fájdalom: "Mit végzett fiunkról az égi hatalom?" Messze Koreában hideg a tél nagyon: sok-sok jenki fiú elvérzik a fagyon. Komorak a napok, hónapok és évek: de Isten nevében azérí még remélnek. SOKSZOR IRTÓZATTAL nézünk jelenünkre s álmot bocsát Isién olykor a szemünkre. Álmodjuk, hogy gondok, harcok, messze szálltak; hogy a harcmezőkből virágmezők váltak. Álmodjuk: nem lesz már gyilkos harc, csak élet s nem lesz földön többé véres végítélet. Elapad a könnyén vér, gyűlölet, átok s szivünkben kinyílnak, mind a dalvirágok. S mit ma álmodóink álmodni sem mernek: eszmetrónon ül majd lelke az embernek. Megtérve, jósággal tekintünk az Égre s Istennek országa a földre száll végre!,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents