A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-23 / 4. szám

PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Foamier: B. T. TAKKANY »lapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Pulilithsd by — Kiadó TBüS GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay Jázaef Editor Szerkesztőség és kiadóhivatai — Publication Office 1/38 EAST riaá STREET CLEVELAND it, OHIO Telefon! CHerry 1-50ZÍS 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .........................$5.00 One Year ...........................$5.UU Pél évre ........................... 3.00 Hali Year.......................... 3,00 Entered its second class matter September 1st, 1ÖSS, at the Poet Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 187». EISENHOWER BEIKTATÁSA Az országnak uj elnöke van, aki nemcsak azoknak az elnöke, akik rászavaztak. Dwight Eisenhower az Egyesült Államok el­nöke — azoké Is, aki ellene szavaztak. Ezt azért jegyezzük meg, mert a választás és utána a beiktatás mindig mély indulati hul­lámokat okoz: emelkedett, hangulatot a győzteseknél elkesere­dést a veszteseknél. A beiktatás után azonban ne felejtsük el, hogy elsősorban amerikaiak vagyunk és csak másodsorban demokraták vagy re­publikánusok. Eisenhower elnöknek mindnyájunk loyalitására és támogatására szüksége van és meg vagyunk róla győződve, hogy az ország egyetlen emberként áll mögötte. Ez nem azt je­lenti, hogy az uj ‘elnöknek nem lesz ellenzéki bírálatban része, de amikor közös nemzeti érdekek forognak kockán, az elnök -maga mögött tudhatja az országot, nemcsak saját pártját. A (köztársaság történetében kevés válságosabb időszak volt, amikor uj elnök lépett hivatalba. Eisenhower nehéz itdőkben lép hivatalba. A beiktatási ünnepség pazar látványossága végétért és kezdődnek a szürke, munkával és gonddal teli hétköznapok. A veszély nagy, minden döntés nagy kockázatot jelent, de Eisen­hower tudja azt is, hogy minden kockázat nemcsak veszélyt, ha­nem nagy lehetőségeket is rejteget. A következő évek tele lesz­nek válságos mozzanatokkal és Eisenhower egynémely döntésé­nek hatása lesz a következő nemzedékre is. Mij akik e hasábokon annakidején Eisenhower ellenfele mel­lett törtünk lándzsát a választáson, szivünk teljes melegével üdvözöljük őt — az Egyesült Államok elnökét. Mint ennek a nagy köztársaságnak polgárai tudjuk, hogy velünk együtt az ország lakossága mögötte áll és hőn óhajtja, hogy a veszélyek zátonya között biztos kézzel kormányozza az állam hajóját. AZ ARÄNYKO * BÉKEPIPÁK Amikor Roosevelt külügyminisztere, Hull, megindította a védővámok elleni harcot s kiadta a jelszót, hogy a behozatali vámok csökkentése a világ békéjének egyik biztositéka, sokan “bem értették meg ezt a különös világpolitikai elméletet. Azóta" már jobban értik. A .háború óta Európa és az egész többi világ dollárhiányban szenved s ez az ottani gazdasági bajok egyik oka. Az ottani gazdasági bajok pedig nyugtalanságot, elégedet­lenséget okoznak s a szovjet propaganda malmára hajtják a vizet. Truman folytatta a roosevelti hadjáratot a védővámok el­len, de a kongresszusban.nagyon erős az iparok befolyása, nyo­mása, és igy a nemzetközi árucserét megkönnyítő törvénybe sikerült becsempészni egy úgynevezett lyukat: a törvény elő­írja, hogy ha valamely áru alacsony vámja folytán az ameri­kai gyárak tulerős versenynek lennének kitéve, az illető áru vámját fel kell emelni. "Egyre-másra jelentkeznek iparok, hogy nekik vámvédelemre yan; szükségük, mert a külföld olcsóbban termel. ■ ' ‘ Most a pipaipar jelentkezett: emelj ék fel az angol és egyéb külföldi pipák vámját, mert tengerentúlról túlságosan olcsó pipák jönnek az országba. A vám ugyan a pipák értékének 76 százalékáig megy fel, mégis ilyen vám ellenére is a külföldi pipák még mindig olcsóbbak itt, mint a hazai gyártmányok. Tehát — fel (kell emelni a pipák vámját! A vámtarifa bizottság a törvény értelmében kéri Truman elnököt, hogy emelje fel a briar pipák árát. Aalapos a panasz és a követelés? Az angolok azt kiáltják az Antlantikon át, hogy “szó se róla!” Azt mondják: a baj gyö­kere nem ott keresendő, hogy az angolok az olcsó marokkói briar gyökérből olcsó pipákat gyártanak, hanem; abban, hogy az amerikaiak egyre kevesebbet pipáznak, inkább szivart és cigarettát szívnak. Ezért megy rosszul az amerikai pipagyáro­soknak. A PONYVA ÉS AZ IFJÚSÁG Az amerikai nagyvárosok nevelői és a szülők követelték a vizsgálatot, amelynek eredménye lesújtó volt. Kiderült, hogy az elmúlt pár év alatt százával jelentek meg uj kiadványok, heti füzetek és könyvek, magazinok és albumok, amelyek sze­méremsértő képeket és szöveget tartalmaztak. A kongresszusi bizottság elé idézett zugkiadók azzal véde­keztek, hogy a sex és a ponyva nyomtatványok jó üzletnek bi­zonyultak és azok árusításától nem tilthatják el őket. A postaigazgatóság megvonta a szállítási jogot számos ilyen szennykiadványtól. De az ifjúság lelkét mételyező zugkiadók erre teherautókon szállították szét mérgező förmedvényeiket az ország minden részébe. Miután ezeknek a lelkiismeretéhez hiába appellál a jóér­­zésü közönség és a gyermekéért aggódó szülő, marad a másik megoldás: a cenzúra. Ehhez viszont azért nem folyamodnak, mert ek ellenkezik az amerikai nép szabadságérzetével. A szólás- és a sajtószabadság olyan mélyen gyökereznek mindenkinek a lelkében, hogy még ilyen fontos cél érdekében sem akarják á cenzúra gyűlölt intézményét igénybe venni. A közönség sokhelyütt úgy fejezte ki a véleményét, hogy a könyvkereskedések polcairól ledobálták a szennyirodalmat. De a kereskedők is vonakodnak az ilyen szállítmányokat átven­ni. A leghelyesebb az lenne, hogy a szülők és az érdekelt ifjúság nevelőik részvételével szerveznék meg az országos bojkottot. Akkor eztán — érdeklődés hijján — maguktól tűnnének el ezek ß: ponyvák a kirakatokból és a polcokról. Körülbelül tizenkét esztendő előtt, amikor még Párisban él­tem, megismerkedtem egy fiatal francia gróffal. Mondhatnám azt is hogy a gróf nemcsak elő­kelő volt, hanem gazdag is, de miért hazudjam? A gróf nagyon szegény volt és nagyon szerény helyet foglalt el valamelyik minisztériumban, mint rosszul fizetett, egyszerű és jelentékte­len hivatalnok. A tönkrement francia grófok akkor még nem házasodtak Amerikából, ez újabb vívmány. Az én grófom azonban még ma sem találta meg a maga dollárkirálynőjét és alighanem éppen olyan szegé­nyen fog meghalni, mint az ap­ja meg a nagyapja. És ez rette­netes igazságtalanság, mert az én grófomnak ma a világ leggaz­dagabb emberének kellene len­nie. Hiszen nagyapjáé volt az aranykő, amely ... de ne ha­markodjuk el a dolgot, kezdjük szépen az elején. Tehát az én grófomnak, min­den szegénysége mellett is voR egy szép, régi aranyórája, amely finom csengéssel muzsikálta a negyedórákat imig az órák mú­lását ünnepies harangozással je­lezte. Az órát gyönyörű antik lánc őrizte, a láncon pedig egyet­len egy csecsebecse füg-ött: egy közönséges, kopott, piszkos és idomtalan kvarc-darab, igaz, hogy harmónia okáért az is aranyba volt foglalva. A kvarc­ba pedig egy szám volt. belevés­ve, évszám: 1837. — Mi ez? — kérdeztem egy­szer . — Ez az aranykő, — mondta a gróf. — Miféle aranykő? A gróf elnevette magát: — Akarja ennek a kőnek a históriáját hallani? Előre fi­gyelmeztetem, hogy nagyon bu­ta história. — Annál jobb- Szeretem a buta históriákat, az okbán még van valam fantasztikus, ha más nem, hát maga a butaság. A kör­mönfont, ravaszul kieszelt his­tóriák nagyon közönségesek, még akkor is, ha maga az élet Irta; HELTAI JENŐ eszelte ki. A gróf tehát elmesélte az aranykő históriáját. És igy me­sélte el: A nagyapám gazdag ember volt, de egy kicsit hóbortos. A hóbortja nagyon előkelő és Ízlé­ses hóbort volt, abból a fajtából való, amelyet csak nagyurak engedhetnek meg maguknak. Képeket gyűjtött és régiségeket, mindenféle műtárgyakat, bronz és elefántcsont-holmit, szelen­céket, legyezőket, szobrokat, porcellánt, gyűrűket és órákat, csipkéket és ritka könyveket, szóval minden szépet és fino­mat, aminek a szem és a lélek örülni tud. Akik a lakását lát­ták, azt mondták: “Olyan, mint e:gy múzeum.” Vagy azt mond­ták: “Olyan, mint egy régiség­bolt.” De egyik megjegyzés sem illett a nagyapám lakására, amely a kincsek raktára volt a muzeum élettelen fagyossága és a régiségbolt nyugtalan össze­visszasága nélkül. Itt minden élt, minden a maga helyén volt, szabadon .színesen, izgatpn és mégis fenséges nyugalomban ölelkeztek itt az indiai bronzok a velencei selymekkel és a gá­láns francia miniatűrökkel. Ennek a gyűjteménynek nem volt párja Párisban. Nagyon ter­mészetes tehát, hogy akinek va­lami eladni valója volt, elsősor­ban a nagyapámnak kínálta. Ezen az alapon mindennap leg­alább ötvenen-hatvenan jelent­keztek nála, mindenféle embe­rek, elszegényedett mágnások, ószeresek, festők, ügynökök, rongyos emberek, szép asszo­nyok is seregestül. A nagyapám egész nap az Íróasztalnál ült és megvett minden megvehetők Lassacskán egész vagyonát be­­legyüj lőtte ezekbe a vásznakba, selymekbe ép kövekbe, ez a gyűjtemény volt mindén öröme, ez volt a csalúdijjáLi szerelme, ;>Z éjem..• ' -- - du U meg .amikor már egy garasa sem volt. — Megtörtént nem egyszer, hogy éjszaka is fölkeresték. Is­mert emberek, nagynevűek, ké-A Jó Pásztor Verses Krónikája hja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR LOBBANÁSOK . . . LÁTOMÁSOK . . . nyes asszonyok, akik pénzzé akartá letenni családjuknak va­lamelyik drága ékszerét becses ereklyéjét. Ezek a szemérmes eladók, akik röstelték a nappal vlágosságát, lopva jöttek az éj­szakában, mint. a tolvajok. Nagy­apám semmin sem lepődött meg és a kapus, aki megszokta ezt az éjjeli forgalmat, habozás nél­kül ajtót nyitott volna egy rab­lóbandának is." Ismeretlen em­berek jöttek ,soha senki nem kérdezte a nevüket, sem, azt, hogy mit akarnak. A vásár éjjel­nappal állt. — Egy éjszaka, két óra táj­ban egy nyomorúságos, szegény ember csöngetett be a kapun. Hóna alatt, tarka és piszkos zsebkendőben nagy és nehéz csomagot cipelt. A rongyos em­ber, aki valami ócska matróz­­blúz félét viselt, fáradtnak, le­velűnek és betegnek látszott. Amikor a kapus bekísérte a nagyapámhoz, a matróz rnegtán­­torodott és majdnem elvágó­dott. “Három napja nem ettem,” — mondta mentegetőzve. — Nagyapám, aki nagyon jó ember volt, rögtön bort hoza­tott és valami harapnivalót. De nem birta megvárni, amíg el­hozzák, hanem rögtön nekiesett a tarka zsebkendőnek és gyön­géden, óvatosan kibontotta. A zsebkendőben egy nagy kőda­­rabb volt, amelynek semmi ér­dekessége és értékessége nem látszott. — Ezt hozta? — kérdezte a nagyapáim csalódottan. — Ezt — mondta a matróz. — Ezt tessék tőlem megvenni, gróf ur . . . — A nagyapám rosszkedvűen nevetett: — Minek nekem ez a ronda kvarc?- Ez nem ronda kvarc, — til­takozott a matróz. — Hát micsoda? „ —- Aranykő, — súgta a mat­róz. -r~ Aranykő! "És amikor ezt mondta, a sze­me furcsán és titokzatosan csil­logott. A nagyapám gyanakod­va nézett rá. A matróz megér­tette nagyapám gyanúját. Elmo­solyodott:- A gróf ur azt hiszi, hogy bolond vagyok? Nem vagyok bo­lond. Ebben a kőben arany van. Messziről hoztam, onnan, ahol nagyon sok ilyen kő van és azok­ban a kövekben nagyon sok arany. Nem vagyok bolond. Van nekem szemem. Hajókat fogok a kormánytól kérni, katonákat és munkásokat és elmegyünk oda, hogy elhozzuk azt a sok aranyat. És akkor gazdagok leszünk mindannyian, mérhetetlenül gazdagok . . . Lázasan és nyugtalanul be­szélt, rekedten és fanatikusan, a beteg ember idegességével. Nagyapám megsajnálta és azt mondta neki: — Tudja mit, jó ember? Letö­rök a kőből egy darabkát és adok érte magának két aranyat, helyes? Elővett egy kalapácsot és rá­ütött a kőre, kétszer is. így le­tört belőle két kis darabkát. A matróz megkapta a két aranyát, hóna alá vette a tarka zsebken­dőt, meg a kvarcot és hálálkod­va, boldogan ment el. A két kis kvarcdarab ottmaradt nagy­apám íróasztalán, az egyiket most itt hordom óraláncomon, a másikat nagyapám egyszer, unalmában, vagy mégis kíván­csiságból, átadta egy hires ve­­gyéznek elemezés végett. Az eredmény azután nagyon meg­lepte: a kvarcban csakugyan arany volt. Ekkor foglaltatta aranyba a másik darabot és ek­kor viselte bele az; évszámot: 1837. Egyebekben pedig nem tö­rődött a dologgal. A matróznak is nyoma veszett, többé nem je­lentkezett. (Folytatjuk) 1848 KRÓNIKÁJA 12 FEJEZETBEN III. * SZEPTEMBER — Amitől sokan féltek, amit régóta rebesget­tek, most bekövetkezett: Jellasics bán osztrák csapataival átkelt a Dráván, hogy fegyverrel távolítsa el a magyar kormányt és megsemmisítse az áprilisi törvényeket. Az, osztrák tábornokok hadászati elveinek megfelelően lassan, óvatosan nyomult vé­gig a Dunátulon, hogy iPestig, vagy azontúl az ország határáig meg se álljon. Most kellett a fegyver és a katona! Kossuth a nyilvánvaló veszeldelém láttára sorra járta az Alföld hires, nagy városait, Ceglédet, Nagykőröst, Kecskemétet, Szegedet és gyújtó szavá­val hívta a zászlók alá a magyarokat. És a nép megértette, hogy ■most jött el az az idő, amikor vérrel, vassal és elszántsággal kell harcolni jogaiért és ezrével jelentkeztek az uj katonák. Szinte napok alatt állították ki a friss zászlóaljakat és a hamarjában feltalálható régi fegyverekkel látták el. (Szeptember 26-án Jellasics bán bevonult Székesfehérvárra, az ősi koronázóvárosba és onnan már egyhuzamban akart Bu­dára lovagolni. De harmadnapra útját állta lVIoga János tábornok kicsiny serege, jórészt felkészületlen újoncok, lelkes önkéntesek^ és a Pákozd és Sukoró között vívott csatában olyan vereséget mértek a bánra, hogy az hatalmas kerülővel szaladt Ausztriába. A nemzet és az uralkodó között bekövetkezett a hónapok óta készülő összeütközés. A vészes időkben Széchenyi István elborult elmével keresett gyógyulást a döblingi gyógyintézet­ben, Batthyány Lajos miniszterelnök pedig lemondott. A bécsi udvar most már félretett minden alkotmányos látszatot és kor­mány helyett gr. Lamberg Ferenc altábornagyot fővezérként küldte Budára, hogy az országot Bécs alá vesse. De a főváros­ba érkező Lamiberget a felidiihödt nép a hajóhídon megtámadta és meggyilkolta. A kardot kihúzták, most már a fegyvernek kellett döntenie! OKTÓBER — A bécsi kormány hatalmas és jólfelszerelt hadsereg fölött rendelkezett ,ennek segélyével könnyű lett vol­na a magyar ellenállást leverni. De a szabadságszerető népek testvéri együttműködése a magyarok segítségéi« sietett és az október 6-án kitört bécsi forradalom egyhavi haladékot, felké­szülési időt adott a magyarságnak. A bécsi kormány ellen Bécs szabadságszerető népe, a pol­gárok és diákok keltek fel, Hogy megakadályozzák a bécsi helyőrség kivonulását Magyarország ellen, a bécsi diákok “aka­démiai légiója’ ’megszállotta a hidakat meg a pályaudvart és fel­­szakitotta a síneket; a polgárság pedig Latour gróf hadügymi­nisztert a minisztérium épülete előtt felvonta egy lámpavasra. Erre a hirre Ferdinánd, a megrémült császár udvarával együtt Olmützbe menekült. Magyarországon, ahol a lemondott kormány helyett az or­szággyűlésből alakult honvédelmi bizottmány „vette át az ügyek intézését Kossuth vezetésével, a váratlan segítség láttára uj lelkesedés lángolt fel és a magyar országgyűlés kimondta a “testvéri szolidaritást” a bécsi forradalmárokkal. A császár nevében Windischgrátz herceg vonult be, mögötte ál-vezérként ott lépkedett Jellasics bán és miközben diadalme­netben vonultak végig a bécsi utcákon, már ácsolták az akasztó­­fát a bécsi forradalom hős vezetői számára. A két vezér pedig már. a magyar határ felé kémlelt, hogy ágyúval és akasztófával folytassa diadalmenetét — Buda felé! NOVEMBER — A bécsi forradalom leverése után ismét az udvar lett a helyzet ura. Időközben Radetzky tábornagy Olasz­országban is helyreállította a régi rendet — és úgy állította helyre, hogy Bresciában működő alvezére Haynau báró a “bres­­ciai hiéna” melléknevet nyerte a néptől jutalmul — s a gőgös kamarilla már úgy képzelte, hogy egész erejével Magyarország ellen fordulhat. De hogy a nagy leszámolásban semmi ne aka­dályozza, merész tervet eszelt ki s annak végrehajtásáig Win­­disdhgrátz herceg nem kapott parancsot a Magyarország elleni támadásra. A honvédelmi bizottmány lázas sietséggel igyekezett fel­fegyverezni a nemzetet. Katona akadt volna elég, de annál ne­hezebb volt a felszerelést előteremteni! A poros katonai raktá­rakból gördítették elő a kimustrált, régi ágyukat, puskát és kardot kellett szerezni, a gyakorlatlan legénységet harcokhoz kellett edzeni. Ebben a szürke, katonai munkában tűnt fel egy név, hogy aztán egybefonódjék szabadságharcunk történetével: Görgey Artúré! Az egykori császári mérnöktiszt, aki szegénysége miatt volt kénytelen leköszönni tiszti rangjáról, az elsők között csa­pott fel katonának. Nevét még Jellasics bán támadása idején ismerték. Elitéltette és felakasztatta Zichy Ödön grófot, aki Jel­lasics árulásra felszólító leveleit becsempészte magyar területre. Utána csodálatos kitartással szervezte meg a seregét és ősz végére már fővezérként parancsnokolt az ország nyugati me­gyéiben, hogy Windischgrátzék biztosra várható támadását ki­védje. ,_r < DECEMBER -** A bécsi udvar befejezte praktikáit. A tehe­tetlen V. Ferdinándot lemondásra birták és helyébe unokaöccsét, a 18 éves Ferenc Józsefet ültették trónra. Az ifjú, tapasztalatlan főhercegtől sem várhattak nagyobb jártasságot a nehéz állam­ügyekben ,mint gyenge nagybátyjától; de őt nem kötötte semi­­lyen uralkodói eskü: kénye és kedve szerint bánhatott el a; lázadó magyarokkal! I j A magyar országgyűlés azonban törvénytelennek jelentette ki a tudta és beleegyezése nélkül végbement trónváltozást és hazaárulónak nyilvánított mindenkit, aki a bitorló hatalomnak engedelmeskedik. A fegyveres leszámolás most már elkerülhe­tetlenné vált! Windischgrátz december közepén átlépte a magyar határt és megindult a főváros felé. Görgey nem érezte elég erősnek a se­regét a döntő csata megvívására, lassú hátrálásba kezdett. Mo­sonnál ugyan visszaverte Jellasich előőrseit, de karácsony után az osztrákok már bevonultak Győrbe és hatalmas, félköralaku; támadással akarták az országot meghódítani. A Dunántúlon Jel­lasics bán nyomult előre és bár Perczel tábornoktól vereséget szenvedett, kiszorítani az országból nem sikerült. Északról Sch­lick osztrák tábornok támadt és vele szemben Mészáros Lázár vezérlete alatt küzdött az északi magyar sereg. De a túlerővel szemben tehetetlen volt. Az év utolsó napján borús hangulatban ült össze az ország­gyűlés. Kossuth Lajos beszámolt, hogy a kormány visszavonul a Tiszántúlra és a Tisza vonalát fogja tartani, A kormány Deb­recenbe helyezi át székhelyét és felszólította a képviselőket, hogy ott folytassák tanácskozásaikat. Az ülés hamar szétoszlott és utána mindnyájan az állomásra, siettek, hogy a menekülő kormánnyal együtt Debrecenbe utaz­zanak. Csupán a szabadságszeretet kísérte őket bizonytalan jö­vőjük felé... __ ____ ,.....: UJ ESZTENDŐ, ÉLET reménység és álom gyakran találkoznak a közös határon. Mi álomnak indult, valósággá érik, ami élet volna, álom marad végig. Mindennap álmodunk földi boldogságról, de álmunk mindennap szétfoszlik magától. Álmodunk a nyárról .örök szerelemről, sZivvirágon nyiló hüség-gyémátcsepprol. S ránk szitál az élet rideg valósága: "Elhervad az élet minden boldogsága!" Zörgő száraz ág lesz a boldogság fája és csak emlékezni járunk már alája. KRISZTUS A MAGVETŐ, Krisztus a Jó, Pásztor, a rosszért, mit teszünk, fenn az égben gyászol. Hogyan szökne drága vetése kalászba, mikor bün-magvetők járnak a nyomába? Pogány bün-magvetők éjjel-nappal vetnek s vetésükből véres kalászok teremnek. Nem látják már Istent a moszkvai ködtül s azt várják, hogy a fü majd vörösre zöldül... S ha majd elkezdődik Moszkva aratása, kialszik az éltek ifjú szent forrása. Acéltól átverve millióknak szive s zöld fűnek valóban vörös lesz a színe ... NAPPAL VAN BÁR, sokszor lehunyom pillámat s nem tudom, hogy miért, látomásom támad. Egymásra rohannak .hegyek, dombok, völgyek s vérrel kéverkednek az emberi könnyek. Egymás ellen törnek véres villámlások, gyilkoló, dübörgő, öldöklő vívások. Az egyik óriás ... Még nagyobb a másik s küzdenek utolsó életvillanásig. Uraitól Alpokig lángolnak a hegyek, dördülnek az ágyuk, dörögnek az egek. Itt rohan száz akna... ott bőg ezer bomba: ATOM és HIDROGÉN döntenek minden romba!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents