A Jó Pásztor, 1952. november-december (30. évfolyam, 46-52. szám)

1952-11-14 / 46. szám

PAGE 8. OLDAL A JÓ PÁSZTOR Pünkösd után 24-ik vasárnap EVANGÉLIUM Máté 13. 31—35 Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvete az ő mezejében; a mely kisebb ugyan minden magánál; de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fész­ket raknak ágain. Más példázatot is mondok nékik: Hasonlatos a mennyek­nek országa a kovászhoz, amelyet vévén az asszony, három mér­­cze lisztbe elegyite, mignem az egész megkele. Mind ezeket példázatokban monda Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem szóla nékik. Hogy beteljék amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valónak. Ahol még mindig elégetik a pápát Angliában van egy 'kis város, ahol évszázados hagyomány, hogy minden évben egyszer “élve elégetik” a pápa élet­­nagyságú képmását. Tűzijá­ték és egyéb népmulatságok keretében megy végbe a kato­likus-ellenes tüntetés. Most ennek a városnak pol­gármestere lett egy katolikus hitre áttért polgár. Persze mindjárt beiktatása után azt kérdezték tőle, meg akarja-e és meg tudja-e akadályozni a jövőben a pápaégetési ünnep­ségeket? Azt felelte a polgár­­mester : Aligha hiszem, hogy ez lehetséges lesz; a katolkius egyház elleni gyűlölet nagyon erős itt a lelkekben. Valami enyhülés mégis be­állt a hagyományban. A pápa­­égetés most már nem hivatalos városi aktus, hanem egy fana­tikus privát társaság rendezi azt. Ez évben november 5-én, Guy Fawkes Napján volt a pá­paégetés. November 5-én tör­tént, sok-sok évvel ezelőtt, hogy egy Guy Fawks nevű ember, aki katolikus volt, pus­kaporos hordót csempészett be a parlament pincéjébe, hogy levegőbe röpítse az uj ülésszak megnyitása alkalmából a trón­beszédet tartó királyt és kor­mányát. Akkor azt a vádat emelték a pápa ellen, hogy ő bérelte fel a bombamerénylőt, ami természetesen nem volt igaz. MÁSNAP Csalódni fognak azok, akik abbári reménykednek^ hogy jö­vőre kevesebb adót kell majd fizetni. Minthogy az országos kormány kiadásainak három­negyedrésze katonai célokra megy, vajmi kevés kilátás van adócsökkentésre. A legjobb esetben — ha a világhelyzet­ben nem áll be kedvezőtlen fordulat — arra lehet számí­tani, bogy az adókat nem fog­ják emelni. Read newyorki republikánus képviselő, aki a kongresszus­ban a magas adók ellenzője volt és aki most, az uj kong­resszusban az adóügyi bizott­ság elnöke lesz, igy nyilatko­zott: “A választási kampány során és hangsúlyoztam, hogy az adóteher rendkívül nyo­masztó. De arról egy szót sem szóltma, hogy lehet-e ez el­len valamit tenni”. A megbabonázott repülőtér NEWARK — A helybeli rosszhirü repülőteret, amely hónapokig le volt zárva a pol­gárok követelésére, újból meg­nyitották. Mint emlékezetes, a newarki repülőtéren tavaly és idén rövid időközökben három súlyos balesett történt, amely 79 ember életébe került. Most 9 millió dollár beruházással megjavították a repülőteret és áz egyik hivatalnok kijelentet­te: “Reméljük, nincs többé megbabonázva.” FEHÉR LÉGIÓ SZLOVÁKIÁBAN J y « . . '£’•■ 1 I ‘ ... • ' . -k S ■ ■ A csehszlovákiai kormány legerélyesebben Szlovákiában üldözi az egyházat, mert ott legnagyobb a katolikusok szá­ma. A katolikus egyház a kommunisták szemében az 1. számú ellenség. Viszont Szlo­vákiában legerősebb az ellen­állási mozgalom. Fehér Légió az ellenállóik titkos szövetségé­nek neve. Van titkos rádió lea­dó állomásuk, amelyről a kor­mány ellen izgató, a lelkek­ben a reménységet ébrentartó üzeneteket küldenek a népnek. Időnkint a kommunista titkos­­rendőrségnek sikerül egy-egy ellenálló csoportot felfedezni akkor könyörtelen bosszút áll­nak. Nemrég Kassán kivégez­tek négy “belső ellenséget” és négy íehérlégionistát 15 és 25 évi börtönre Ítéltek. A vád az volt, hogy szövetkeztek a kom­munista kormányzatnak erő­szakkal való megdöntésére. Amerikában a kommunisták azt vallják, hogy ilyen össze­esküvés a demokratikus jogok egyike, miértis neheztelnek, j hogy az FBI és a többi hatósá­gok nem hagyják őket békén. Mindig is két mértékkel mér­tek az “elvtársank.” Mese a drágaságról A gumi ára ma fontonkint 27 cent. Amikor a koreai háború kitört, az üzletemberek abban reménykedtek, hogy a gumi iránti kereslet meg fog növe­kedni és ezért mindjárt más­nap felemelték a gumi árát 80 centre. Azóta kiderült, hogy nincsen gumihiány, igy hát az ár visszasiklott 80 centről 27 centre. * Kik csinálták a koreai hábo­rú kitörése után a gumi drágu­lását? Eisenhower azt mond­ta: Truman elnök és a demok­rata párt csinálták készakar­va a drágaságot, hogy értékte lenebb és szaporább legyen a dollár és az emberek a több dollártól megrészegedve, a de mokrata pártért lelkesedjenek A gumi legurulása 80 centről 27 centre ezzel szemben az­­mutatja, hogy az ipar és az üz let drágított, nem pedig a kor mány. Az ólom és a cinn is ma ol­csóbb, mint volt egy év előtt A drágítok túllőttek a célon nagyobb mértékben drágítot­tak, mint a kínálat és a keres let viszonya megengedte volna A munkaügyi minisztérium legújabb kimutatása szerint a gyapot és más tömeg termelés cikkek is olcsóbbodnak, mer eddigi áraik indokolatlanul ma­gasak voltak. Mindezeket í termékeket nem Truman elnök hozza forgalomba; az eddig' indokolatlanul magas árakér inkább azokat kell megróni, akik zsíros és milliós hasznokat vágtak zsebre Korea óta. A SZENTKÉP A szovjet hadsereg kötelé­kében szolgált Vaszilievics Mi­hály közkatona. Immár két éve, hogy a moszkvai szürke­falu kaszárnyában szolgálta Sztálint. Két év alatt egyszer sem vette ki a nagy ünnepekre engedélyezett szabadságot, mivel a faluja másfélezer versztnyire volt, valahol az Ir­­tis folyón túl elterülő véghe­­tetlen sikságon. A múlt kará­csonykor elővette a honvágy s egyszerre keserű lett neki a barna komiszkenyér és túlsá­gosan hígnak találta az örökös káposztalevest. Elhatározta, hogy karácsonykor hazamegy. Szeretné látni öreg szüleit és a kis Tanykát, akit a távolság dacára is egyre jobban szeret. Megkapta a karácsonyi sza­badságot, két nappal megtold­va a nagy távplság miatt. Ra­gyogóra popiádézta a mundér rézgombjait, fényesre subickol-' ta a csizmáját s felült a vonat­ra. Tex-veinek fontosságával, a meglepetés gyönyörű Ígéreté­nek tudatával himbáltatta ma­gát a vonat fapadján. Három napi utazás után egyszerre csak azon vette ész­re magát, hogy a házuk kis kapujában áll. A kócos Fityka kutya megismerte. Őrjöngve dobálta föl magát a kapuajtó­ra, ahonnan nagy huppanással esett vissza a jeges 'hóra. A konyhaajtó nyílik, az apja szálas alakja betölti az ajtó üregét, örömkiálltást hallat, gyorsan beszól a házba. — lÉldesapám, Vaszilievics Sándor! — kiáltja s szinte rá­esik az apja széles mellére. Belépve a házba, anyját üd­vözölné, de előtte áll Tanyka, mint egy kis töltöttgalamb. Mihály hangja az örömtől el­fullad : — Hát tudtad, hogy gyüvök ? — Nem tudtam, de mindig vártalak, Vaszilievics Mihály. Mihály hirtelen fölkapja a Irta: Ruby Erzsébet fejét. “Gyertyaszagot érzek” — mondja szaglálva. A falon függő ikon felé néz, melynek aranyozott csipkés rámája bá­gyadtan csillog a lámpafény­nél. A kép alatt egy tenyérnyi kis polcon piros pohárba állí­tott faggyugyertya áll. Most olthatták el. mert a kanóca még füstölög. Mihály lassan odamegy a szentképhez. Halá­los csendben, ijedten figyelik. A katona megáll a kép előtt s feszesen tisztelegve szalutál a rá mosolygó kazáni Szűzre. Szülei megkönnyebbülve felsó­hajtanak. Katnya meglapulva áll az ajtó mellett. Mihály szemrehányó tekin­tettel fordul az öregek felé: — Azért oltották el a kegyes Szűz előtt a gyertyát, mert ha­zajöttem ? Az éde^nyja szomorúan bó­lintott: “Mert félünk, fiam”. Az apja ránézett nagy szű­rős fekete szemével: — Eloltottuk, mert tudjuk, mire tanítanak benneteket ott Moszkvában, meg mindenütt az oi’szágban. Aztán az is gyak­ran megesik ám, hogy a gyer­mekek beárulják szüleiket a párthivatalba, meg a nyavala tudja, hogy meg hova nem. Nem akarunk mi bajt, Mihály, se neked, se magunknak. Mihály száj a széle megreme­gett: — Hát csak ennyibe néznek engemet édesapámék? Hát te gyöngyvirágom ? — nézett a megszeppent Tanykára, te mit mondasz? — Azt. — nézett rá Tanyka könnyes szemmel, — hogy gyújtsa meg a gyertyát, Mi­hály, hogy a jó Isten 'hazave­zérelte hozzánk!” Mihály kivette a zsebéből a skatulya gyufát. Sarló meg ka­lapács volt a gyufaskatulyára festve. Meggyujtotta a gyer­tyát. Fellobbant a kis láng. mint az ég felé szálló zengő Te Deum. Ragyogtak Mária­­kék köntösén az ezüstcsillagok. Mihály mozdulatlanul állt a kép előtt. Magasztos, szép gondolatok lepték el, a lelke beszélgetett. “Hej, ha most el tudnám mondani, amit érzek és gondolok, — mondta Mihály s leült a kemencepadkára az édesanyja mellé. Két kezét a térdén pihentetve kereste a szavakat. De a lelke olyan cso­dálatos nyelven beszélt, hogy egyszerű paraszti nyelve nem tudta átvenni. A szája szélét rágva, bent rekedt a szive kö­rül a vallomás. Szerette volna olyan szépen mondani, aho­gyan gondolta, hogy “A lélek a belső hang, ami bennünk, van. Az a fontos, hogy az mit mond, nem pedig az, amit most az uj szellem és az uj haladás jegyé­ben beszélnek. Ha eltévedünk a haladás útvesztőin, ahol nincs más, mint a tagadás, ez még nem bizonyít semmit, hogy ez van vagy nincs. Isten az ur a világ fölött, a cárok és diktátorok fölött is. A fejlődés, legyen az bármilyen gyors és nagy, sohasem ér ,el az Isten lábához. Sok zavar van ma a világon. A népek háborúba ke­veredtek, én pedig, Vaszilie­vics Mihály, boldogságra vá­gyódom. A boldogság pedig egyenesen Istentől jön és Isten­hez vezet. Én hozzá akarok menni a boldogságommal, meg­mutatni neki a szivemet, hogy “köszönöm, hatalmas jóságos Istenem, hogy érzést adtál ne­kem és szeretetet ültettél el bennem.” — Ez szerette volna elmondani az őt feszülten fi­gyelő szüleinek és mátkájá­nak, de mivel Mihály egyszerű muzsik volt, csak annyit mon­dott Tanykának: — Gyere ki velem az udvar­raj meg akarom neked mutat ni a jó Istent s szeretném neki meg köszönni, hogy nekem adott téged! Uram, hová mássz*? — A KRISZTUS LEGENDÁK KÖNYVÉBŐL — Irta: GONDOS SÁNDOR IV. \ A Ikét idegen vándor, akik jóval előtte jártak a tömegnek, apránként a vízhez ért és a Duna hídjára lépett. A csillag nyomán a túlsó partra igyekez­tek volna, mikor rohamsisakos, géppisztolyos rendőr toppant eléjük és harsányan kiáltotta: — Megálljának! Hova vi­szik ezt a tömeget? Az idősebb vándor, a min­dig jámbor, válaszolt: — Mi nem viszünk senkit sehova. Mi ketten vagyunk csupán és a magunk dolgában járunk. A rendőr gúnyolódni kez­dett: — Aztán mi a magu'k dol­ga? Koldulás? Utonállás? Hol a párt-igazolványuk? Lássam! De már erre nem kerülhe­tett sor, mert a felxúadt tömeg mint árvíz nyelte el közepébe a sisakos rendőrt. Jó ideig tar­tott, amig abból kivergődött és távbeszélőn jelenthette a fel­jebbvalójának: — Tüntetés . • • Lázadás. . . Csupa falusi nép . . . A szavait megszakító kérdés­re izgatottan Kiabálta: Nem! Nem! Nincs náluk fegyver, még ásó vagy kasza sem. Csupán kézzel vannak és templomi nótákat énekelnek Uj kérdést kapott, amelyre válaszolt: — Úgy látom, hogy az And­­rássy ut felé tartanak. A tö­meg eleje mintha már be is fordult volna arra . . . A rendőri készenlét csak­ugyan készen állhatott, mert negyeduton már keresztbefog­ta az egész úttestet. A tömeg­gel szemben azonban gyengé­nek érezhették magukat, mert három irányból futó lépésben jött a katonaság. Gyalogság, géppuskás századok, ágyuüte­­gek, mind lövésre készen, csak parancsra várva. A két vándor, akik száz lé­péssel előbbre jártak; mintha vaktában mentek volna, nyu­godtan haladtak előre, amig a rendőrség vezetője eléjük nem toppant kiáltva: — Megáll jatok! A két idegen megtorpant és ennek láttára a hátramaradt tömeg is megállóit. Az idősebb vándor szokott nyugalomával szólalt meg: — Békesség veletek! Miért nem engedték minket tovább ? A rendőrök feje nyers han­gon rivatallta: — Hova mentek? A kusza, őszbevegyült sza-Veszedelmes játék a háború — még békében is. A németországi hadgyakorlatokon Stuttgart határában egy -amerikai tank áttörte egy hid fakorlátját s a folyóba zuhant. Három katona életét vesztette, többen súlyosan megsérültek. Pünkösd után 24-ik «vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 8, 41—56 Azon időben: Egy Jarius nevű ember jőve Jézushoz, ki fe­jedelme vala a zsinagógának és Jézus lábaihoz borulva, kérvén őt, hogy jöjjön házába; mert egyetlen leánya, mintegy tizen­két esztendős, immár halálán vala. És történék, midőn ment, a sereg szorongatá őt. És egy asszony, ki vérfolyásban vala ti­zenkét esztendő óta és az orvosokra költötte minden vagyonát és egyiktől sem gyógyittathatott meg, hátul járula, és illeté az ő ruhája szegélyét, és azonnal megálla az ő vérfolyása. És mondá Jézus: Ki az, ki engem illetett? Tagadván pedig mind­nyájan, mondá Péter és akik vele valának: Mester, a sereg szorongat téged és nyom és azt kérded: Ki illetett engem? És mondá Jézus: Illetett engem valaki; mert én tudom, hogy erő ment ki belőlem. Látván pedig az asszony, hogy nem maradt titokban, reszketvén eléjöve és leborula lábai előtt és miokért illette őt, kijelenté az egész nép előtt és mimódon gyógyult meg azonnal...... pedig mondá neki: Bízzál leányom, a te hited meg­gyógyított téged; menj békével. Miért ő szólott, jőve egy valaki a zsinagóga fejedelméhez, mondván neki: Leányod már meg­halt, ne fáraszd a Mestert. Jézus pedig hallván ez igét, feleié a leányzó atyjának: Ne félj, csak higyj és megszabadul. És mikor a házhoz érkezett, nem engedlé meg egyébnek, hogy vele be­menjen, hanem csak Péternek, Jakabnak és-Jánosnak és a leány­zó atyjának lés anyjának. Sirának pedig mind és kesergének fölötte. Jézus pedig mondá: Ne sirjatok, nem halt meg, hanem aluszik. És kineveték őt, tudván, hogy már meghalt. Ő pedig kiküldvén mindnyáj okát, megfogó kezét, kiálta, mondván: Leány­zó, kelj fel. És visszatére az ő lelke, és azonnal felkele. És meg­hagyó, hogy ennie adjanak. És álmélkodának szülői, kiknek megparancsoló, hogy senkinek se mondják, ami történt. SZENTBESZÉD íme, az Ur Jézus Krisztus feltámasztotta Jairus meghalt leányát. Mi is meghalunk és a lélek elválik a testtől; sírba tétet­nek a tetemeink és porrá lesznek, de a lélek fönnmarad és nem hal meg, hanem mint halhatatlan lélek, az utolsó Ítélet napján ismét egyesül a testtel, melyet a Mindenható Isten feltámaszt, hogy az a test, mely a léleknek eszköze volt a jóra vagy rosszra, és a lélekkel együtt jót vagy rosszat cselekedett, a lélekkel együtt el is ítéltessék, jutalmat vagy büntetést vegyen, boldogságot él­vezzen, vagy pedig kínokat szenvedjen. A nemzetek apostola, Szent Pál bizonyítja, hogy feltáma­dunk, mondván: “Ha nincsen halottak feltámadása, — úgy Krisz­tus sem támadott fel!” Azonban nem elég csak tudomással bir­­ni a jövedő feltámadásról, hanem arra is kell törekednünk, hogy a jövő fel támadás reánk nézve boldog feltámadás legyen . . . Támadjunk fel tehát itt e földön, lelkileg. Ha vétekbe me­rültünk, ha a lélek a vétek következtében meghalt, támasz­­szűk fel a lelket jámbor élettel és jó viselettel. A vétkes állapot a halál, az erkölcs ellenben az élet. Ha iga­zán fel akarunk támadni, támadjunk fel már itt, e földön,, szent életre, és akkor a másvilágon a boldog dicsőségre támadunk fel. Ha mi itt e földön fel nem támadunk vétkeinkből, feltámadunk ugyan a másvilágon, de akkor feltámadásunk a halálnál rosszabb lesz. kállu vándor megmondta: — Magunk dolgára. Jó em­ber, mi igaz utón járunk, senkinek'nem ártunk . . . A főrendőr gúnyosan neve­tett : i — Aha! Mind igy beszél- a vallatásnál. Ártatlan bárány­ka valamennyi. De most már tudom, hogy kik vagytok. Hal­lottunk felőletek Dunántúlról. Jó madarák . . . Hiszékeny bolondok gyógyítói ... Ván­dorló kuruzslók. A vallató erőszak hangján rikácsolta: — Van-e oi'vosi oklevele­tek? Van-e hatósági engedé­lyetek arra. hogy gyógyítsa­tok? A Pál vándor kerekre nyílt szemekkel fordult társához: — Mi ez, Péter? Itt már ah­hoz is engedély kell, hogy nyo­morult emberekkel jót tehes­sünk? A főrendőr nagyott nyelt er­re a kérdésre, de választ nem adott, csak saját embereire pa­rancsolt keményen: — Verjétek szét a tömeget! Már indult volna a szuronyt szegző katonaság, mikor az idősebb vándor felkiáltott: — Ne ontsatok ártatlan vért, mert égre kiált az! Békés tö­meg ez, amely minket köve­tett Egyetlen szavamra vissza­térnek otthonukba. És ezzel hátrafordulva kiál­totta : — Testvéreim ! A Mester ne­vében mondom nektek, men­jetek vissza faluitokba. Ennyi éppen elé'g volt arra, hogy a tömeg minden ellenál­lás nélkül nyomban visszafor­duljon és menjen arra, amerről jött. Rendőrök, katonák bámulva i néztek a két idegenre, akiknek egyszerű szava felért sok ezer szuronyyal. De ekkor az egyik rendőr-tiszt felkiáltott: — Ahol jön a belügyi elv­társ! Vörös lobogóval cifrázott autómobil hozta a belügyek ve­zetőjét, akinek a rendőrök fe­je mondta el a történteket és hozzátette: — Veszedelmes izgatok ezek miniszter elvtárs. Vakon megy utánuk a buta nép . . . Nem folytathatta tovább, mert a belügyek vezetője a két vándorra rivalt: — Kik vagytok? A fiatalabb vándor felelt a kérdésre: — Kik vagyunk? Kiáltó szó a pusztaságban . . . — Hova mentek? Az idősebb vándor, a Péter nevű válaszolt: — Az írásbeli szamaritánus példája szerint oda igyekszünk áhova a csillag mutat. A belügyek ura ég felé né­zett, úgy mondta: — Fényes nappal csillag nem látható. — Mi látjuk, uram, és ha nem látnok, halljuk a magas­ból jövő hangot, amely lépte­inket a jó helyre irányítja. — Hangok a magasból ? Jő emberek, nem hallok én mást, csak a katonák lépteit. folytatjuk

Next

/
Thumbnails
Contents