A Jó Pásztor, 1952. november-december (30. évfolyam, 46-52. szám)

1952-12-19 / 51. szám

PAGE 8. OLDAL

A JÓ PÁSZTOR

Krisztus nemzetiségi táblázata EVANGÉLIUM Szent Máté I, 1—25.

A HŰSÉG DICSÉRETE

Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.

Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákobot; Jákob nemzé Judát és testvéreit.

Juda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot.

Arám nemzé Aminádábot; Aminádáb nemzé Naássont; Naásson nemzé Sálmónt.

Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól; Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait.

Isai nemzé Dávid királyt; Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől.

Salamon nemzé Roboámot; Roboám nemzé Abiját, Abija nemzé Asát.

Asa nemzé Josafátot; Josafát nemzé Jórámot; Jórám nemzé Uzziást.

Uzsiás nemzé Jóathámot; Joathám nemzé Ákházt; Ákház nemzé Ezékiást.

Ezékiás nemzé Manassest; Manasses nemzé Ámont; Ámon nemzé Jósiást.

Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babiloni fogságra vitelkor.

A babiloni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé, Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt.

Zorobábel nemzé Abiudot; Abiud nemzé Eliákimot; Eliákim nemzé Azort.

Azor nemzé Sádokot; Sádok nemzé Akimot; Akim nemzé Eliudot.

Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákobot.

Jákob nemzé Józsefet, férjét Máriának, akitől született Jézus, aki Krisztusnak neveztetik.

Az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség és Dávidtól a babiloni fogságraviteltől Krisztus tizennégy nemzetség.

A Jézus Krisztus születése pedig igy valal: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.

József pedig, az q férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.

Mikor pedig ezeket magában elgondolta: imé az Urnák angyala álomban megjelenők néki, mondván: József, Dávicjnak fia ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségeket, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabaditja meg az ő népét annak bűneiből.

Mindez pedig azért lön, hogy beteljesedjék, amit az Ur mondott volt a próféta által, aki igy szól:

Imé a szűz fogan méhében és szül inat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.

József pedig az álomból felserkevón, úgy tön, amint az Ur angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vévé.

És nem ismerő őt, mig meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.

Ritka földi erény, a nehezek egyike a hűség. Kitartani amellett, amire az emberfia született vagy bélenevelkedett. Sokan nem tudják, hogy miért ragaszkodnak olyan erősen az édesanyjukhoz. Mert csecsemő koruk óta annak szárnyai alatt nevelkedtek és talán holtuk napjáig igazi hűséggel ragaszkodnak hozzá.

A hit a hűséget pontosan előirja. Aki nem hinné, annak jusson eszébe, hogy mikor feleségével megesküdött akkor a lelkipásztor reájuk kötötte:

— Holtomiglan és holtodiglan, csak ásó és kapa válasszon el benneteket.

A mindennapi életben gyakran elhidegül a hűség. Nekem például gyerekkoromban pajtásom volt egy János nevű fiú, aki később Amerikába vándorolt. Mikor annyi esztendő múltán magam is elmentem oda körülbelül hat hétre, ezt a pajtásomat kerestem fel és szinte restelem megmondani, hogy úgy bánt velem, mintha soha nem látott volna. Első kérdése ez volt:

— Maga is munkát keres?

A barát hűség körülbelül huszonöt esztendő alatt elmúlt mindörökre. Távozóban jöttem reá arra, hogy milyen ritka jószág az igazi hűség. Hej pedig ott marad fejemben mindig néhai Smaregla Mihály, a régi békés időkben városi rendőr-kapitány, aki hóban-esőben, szép vagy rossz időben mindennap elment a temetőbe édesányjának és feleségének sírjához. Azokon találták meg végre halva. öröké hü szive ott szakadt meg.

Ha azonban reámosolyogna a szerencse mostani küzdelmeimben, igen halk hangon, szinte bocsángltkérőleg kérdezném az öreg amerikás magyaroktól:

— Vájjon hűségesek maradtatok-e a magyar hazához vagy elfeledtétek?

Irta: Egy óhazai kanonok

Úgy láttam, hogy legtöbbje hűséges maradt a faluhoz, ahol született,' nevelkedett, mondjuk Zala megyében, Dunántúl, de azzal, hogy mi történt Ung vagy Bereg vármegye népével, egyáltalán nem törődnek. Nekik saját szülőfalujuk a magyar haza és ezzel vége. Apránként elfeledték majdnem egészen azt a verset:

A nagyvilágon ekivül nincsen számodra hely ...

Itt az ideje azonban annak, hogy elmélkedés helyett inkább mesét mondjak a hűségről. A mése ugyanis az, amely közelebb jut a lelkekhez, főleg a gyermekeknél és az öregeknél, mert az élet legjobb korában levők annak hallatára mosolyognak és mondják: Csak mese ez. Gyerekeknek való.

Akár igy, akár úgy, hadd mondhassak mesét a hűségről, még pedig a virágokkal kapcsolatban, mert hiszen a virág az, ami a léleknek annyira kedves.

Kezdjük ott, hogy istentisztelet volt, feldíszítették az Ur asztalát, szebbnél-szebb virágok illatoztak rajta. Karácsony előtt történt ez és a beszéd arról szólott, hogy ebben az időben nemcsak Jézuska hoz ajándékot a gyerekeknek, hanem nekünk is meg kellene emlékeznünk róla. Megfogta ez alelkeket, csak éppen a gyerekek voltak azok, akik önmaguktól, de persze csak gondolatban, kérdezgették:

Vájjon mit hoz nekem a karácsony?

így lett vége a tiszteletnek, eloszlottak a hívek, nagyok és aprók, és az Ur házában csak a virágok maradtak a maguk teljes díszében.

Mi, emberek fiai, úgy tudjuk, hogy a virágoknak nincsen nyelvük, de mikor magukra maradtak, akkor mégis megszálaltak egymás között és tanácskoztak:

— Küszöbön a karácsony, a nevezetes nap, mikor a kis Jézuska született. Vájjon mi erre az alkalomra mit adhatnánk neki ajándékba?

A hiú, az önmagát legszebbnek tartó rózsa nem várt senkire, hanem legelsőnek kiabálta a többiek felé:

— Én a szépségemet adom oda neki.

És ezzel még nagyobbra nyitotta gyönyörű, sötétpiros kelyhét úgy, hogy aki meglátta volna, nagyon elcsodálkozik és suttogja: Milyen pompásan kinyílt rózsa ez! Valóságos csoda!

A szagos szegfüvirág, amelynek csodálatosan jó illata szállott fel a szirmokról, úgy hogy azt már messziről lehetett érezni, súgta:

— Én pompás illatomat ajándékozom neki.

Halkan, szemérmesen szólalt meg a fehér liliom:

— Nekem mindegyik virág adott valamit szépségéből, kincseiből, szolgálataiból, csak az örökzöld levelei hallgattak, amig végre szorongatták:

— Mit adsz te neki, örökzöld?

Igen csöndesen válaszolta:

— A hűségemet.

Sajnálkozva nézett reá a többi virág és sápitozták:

— Persze, szegény, mást nem tud adni, mert se szépsége, se illata nincsen.

Ez a sajnálkozás azonban nem tartott sokáig. Öt nap volt még hátra karácsonyig és ime, alig múlt el egy-két nap, fonnyadni, hervadni kezdtek a pompás virágok. A rózsának nem volt már szépsége, a szegfűnek nem volt illata, a liliom karcsú szára megtörött. A templom tisztogatója kidobta a hervadt virágokat. Csak az örökzöldet hagyta meg.

— Úgy sincs most már más virág, legalább te maradj dísznek.

Minden ajándék múlandó, de a hűség a halált is túléli.

A bányász és a pap

Pettsville, Pa. közelében Sylvester Prosper 50 éves bányász 40 láb mélységben, egy kis bányát nyitott, melyben maga bányászta a szenet.

A sok esőtől meglazult feje felett a kő és föld, a tárna beomlott — és eltemette a bányászt, csak a feje álltk ia földtömegből.

Már négy óra hosszat volt kényelmetlen helyzetében, amikor egy teherautó vezetője felfedezte és segítséget hozott.

A római katolikus papöt is odahívták, hogy az utolsó kenetét feladja, az le is mászott a tárnába, de az utolsó kenet feladása helyett lapátott fogott és segített a bányászt kiszabadítani. Tíz órát dolgoztak az odasereglett bányászok, mig Prospert kiszabadították. Kórházba szállították, hogy megállapítsák nem szenvedett-e súlyosabb belső sérüléseket.

$1.90 és 36 koporsó

Truman elnök határozata, hogy jóváhagyja a bányászok napi 1 dollár 90 centes béremelését, elkeseredett ellenzésre, tiltakozásra, árszabályozó hivatali tagok lemondására vezetett. Sokan sokallták a magas bért.

Az Országos Bänyahivatal jebányász vesztette életét.

Koreában most járőreink vadászkutyákat használnak az ellenséges lesipuskások kiszimatolására.

Népszámlálás Retleliemben

Felvették az adélajstromba Józsefet és Máriát is

KEEP THIS LIGHT BURNING

Alig volt az evangéliumok történeti elbeszélésének olyan része, amelyet a vele szemben álló felfogás oly hosszan és anynyit támadott, mint Lukács Evangéliumának adatai Jézus születésének történelmi körülményeiről.

Lukács beszámolása szerint: Mária és József egy — Augustus császár elrendelte — az egész birodalom területére kiterjedő népszámlálás kapcsán utaztak Názeretből Betlehembe; s ez a népszámlálás Quirinusnak Szíriái helytartósága idején történt.

Lukács adatának nem volt olyan mozzanata, amelyet a kritika ne támadott volna. A rendelkezésre álló forrásokból sokáig alig látszott bizonyíthatónak, hogy valóban történt az egész birodalom területére szóló öszszeirás. De még ez esetben is bizonytalan volt, hogy kiterjedhetett-e a heródesi birodalomra, amely ha nem is önálló, de mégis különálló ország volt, s csak Heródes fiai alatt került sor teljes beolvasztására.

Valószínűtlennek látszott az, hogy egy ilyen összeíráshoz mozgásba hozzák a lajstromba veendőket és őket családi vagy

nemzetiségi származáshelyükre kényszerítsék. Végül bizonyíthatóan hamis adatnak látszott, hogy mindez Quirinus helytartósága alatt volna; ez a kitűnő és hires római hivatalnok Tacitus adatai követve: Krisztus előtt 12-ben volt sziriai helytartó.

Kétségtelen tehát —- következteti az evangéliumok történeti hitelességét tagadó álláspont — , hogy a tanítványok (a názáreti Jézusnak Betlehemben való világrajötte kedvéért) maguk költötték ezt az egész népszámlálást állítólagos körülményeivel együtt, és ezt elhitették Lukácscsal, aki ráadásul még abba a tévedésbe is beleesett, hogy ezt az eseményt a Jézus születése előtt több mint 10 évvel hivatalban volt helytartó kormányzási idejére tette.

Lukács tanúsága hiteles N

Mindezekkel szemben sokáig nem volt más bizonyíték, mint Lukács feltétlen pontossága és az éppen ilyen adatokban való megbízhatósága. Róla kétségtelen, hogy a kortársaknak irt, s feltűnő volt, hogy mint előttük

közismert eseményre hivatkozott egy Heródes végső uralkodási évei alatt történt s egy Quirinushoz is kapcsolódó népszámlálásra. Adatainak mindenben ő maga járt utána, s ezért feltűnő lett volna, ha ebben téved.

A meglehetősen bonyolult kérdést azóta a következőképpen oldották meg a kutatások:

1. Mindenekelőtt a legkétségbevonhatatlanabb történeti tények egyike, hogy Augusztus számbavétette a birodalom területét, lakosságát és anyagi erejét mégpedig uralkodása alatt háromszor is. Feljegyzések és kőfeliratok egész sora szól erről Galliától Kisázsiáig és az afrikai partokig. Az is kiderült, hogy a birodalom nagysága, a közlekedés lassú s a rendelkezésre álló eszközök nehézkes volta miatt mindegyik számbavétel évekig tartott. Ma már az összeírások évszámait is tudjuk.

2. Heródes csak névleg volt több, mint császári alkormányzó, országa pedig Szíriának egy általa külön igazgatott része! Uralmának történetírója, Josephus Flavius is emleget alatta történt népszámlálást. S hogy

Advent negyedik vasárnapja

EVANGÉLIUM

Szent Lukács 3, 1—6

Tiberius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében, amikor Poncius Pilátus helytartója vala Judeának és Heródes negyedes fejedelme Galileának, Fülöp az ő testvére pedig fejedelme Itureának és Trachonitis tartománynak s Liziliának, Annás és Kaiíás főpapok alatt, lön az Ur igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában. És elméne a Jordán egész környékére, hirdetvén a bünbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, mint Írva vagyon Izaiás próféta beszédeinek könyvében a pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Ur útját, egyenesítsétek az Ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyittatik, és a görbék egyenesekké lesznek, és a göröngyösek sima utakká; és meglátja minden test az Isten üdvösségét.

SZENTBESZÉD

Krisztus Urunk előszeretete vette beszédeinek tárgyait, hasonlatait, példáit az akkori palesztiniai életből, hallgatóinak életéből. Azokhoz a mező, rét, a szántóföld, a halakban gazdag tó állt a legközelebb, tehát az emberi alakban megjelent isteni bölcsesség ezeket a hallgatóságának ismerős tárgyakat elemezte, magyarázta s ezek alapján igyekezett őket a természetes világból felemelni a természetfeletti életnek színvonalára. Miután pedig bizonyára nem járunk téves utón, ha Krisztus Urunkat követjük, mi is bátran felhasználhatjuk a bennünket körülvevő világ természeti tüneményeit, kézzelfogható tényeit, hogy felülemelkedve ezen a természetes látható világon, tanulságokat merítsünk lelkünk természetfeletti élete számára.

Az Ádvent az Ur jövetele előkészítésének ideje. És Ádvent mai negyedik és utolsó vasárnapja ilyképpen az “utolsó simítások” ideje. Mindenféle jövetelhez pedig ut szükséges, és ezért olyan nagyon találó a mai szent időhöz a mai szent evangélium hasonlata az útról. Krisztus Urunk előhírnöke, utjának legnagyobb előkészítője, Keresztelő Szent János is jól tudta, hogy hepe-hupás, girbe-görbe utón, hegynek fel, völgynek le haladva igen nehéz, hosszadalmas és bizonytalan dolog a célhoz érni. Ezt tehát Keresztelő Szent János napjaink előtt már 1900 éve éppen olyan jól tudta, mint amint tudja ma minden fuvarozó és minden vasúttársaság.

Ám igen kevés tanulságot merítettünk volna a mai szent evangéliumból, ha csupán azt a tudásunkat frissítettük volna fel, ami nem volt titok már az ókor útépítői előtt sem és amit ma is minden fuvaros és vasúttársaság jól ismer.

Valahányszor az evangéliumot olvassuk vagy halljuk, a Szent Lélek segítő kegyelmét kérjük, hogy abból lelkünkre is üdvös tanulságot meríthessünk. És ilyen tanulságot kell merítenünk a mai evangéliumi szakaszból is. Arra kell gondolnunk, hogy végeredményben az élet minden törvényét a jó Isten alkotta. Az egész mindenség mindenütt hasonló törvényeknek hódol. Amint testünk számára vannak akadályok az előrejutásban, ha utunk folyton hegynek fel, völgynek le megy és egyenetlen, úgy a lelki életben is igen gyatrán vagy sehogy sem haladunk előre, ha folyton a kevélységnek, dölyfösségnek hegyeibe akadunk: olyan nagyon nehéz, sőt lehetetlen ezeket megmásznunk. És a tunyaság, restség a legtalálóbban mély völgyhöz, szakadékhoz hasonlítható. Abba is saját súlyánál fogva milyen könnyen lezuhanhat egy szikla vagy az ember maga is. És milyen nehéz aztán a völgybe szakadt tömböt ismét felvontatni a sima, jó országúira, milyen körülményes, vagy éppen emberileg lehetetlen a szakadékba esett turistának megint felküzdenie magát a biztos ösvényre.

A folyton ravaszkodó, köntörfalazó, csalárd ember életútja valóban a tekervényes zeg-zugos ösvényhez hasonlít. Ha az ember ilyenen halad, önmaga se tudta: közeledik-e a céljához, sohase tudja, mivel találkozik öt perc múlva ösvénye egyik kanyarulatánál.

“Az Ur közel vagyon”, — hallottuk a múlt vahárnap is. De zeg-zugos, hepe-hupás hegynek fel völgyének le haladó uttalan utón sohasem érünk el Hozzá. Ezért feladatunk világos: a kevélységnek, dölyfnek hegyeit át kell vágnunk, a tunyaság völgyeibe, magunkat elhagyva, sohasem szabad lezuhannunk. Becsületes, állandó szorgalommal fel kell azokat töltenünk, hogy életünk színvonala mindig emberi s istengyermeki méltóságunkhoz illően emelkedett legyen. És egyenes, legyen abban az értelemben is, hogy nem csavarodik folytonosan jobbra-balra a hazudozás, képmutatás tekergő, mindig célttévesztő irányában, azaz inkább iránytalanságában.

az ilyent a szemita és hamita Keleten a nemzetségi lajstromok szerint végezték, azt az azóta Egyiptomban felfedezett ekorbeli feliratok is igazolják. Mi sem természetesebb, mint hogy a sziriai helytartónak alárendelt Heródes az általa igazgatott területen zsidó szokások és formák szerint hajtotta végre az összeírást.

3. Az Augustus által elrendelt összeírások közül feltehetően a legjelentősebbnek elrendelési ideje kb. két-három évvel esik Jézus születésének valóságos időpontja elé. De ez a kéthárom év szükséges is volt ahhoz, hogy az összeírás folyamata Szíriába és Palesztinába érjen.

4. Követett bizonyságok egész sora van arra, hogy a Lukács által emlegetett eme összeírás parancsát Szíriára még Quirinus adta ki, mégpedig éppen Heródes utolsó uralkodási éveire eső második helytartósága alatt. A tivoli kőfelirat és egyéb emlékek és hivatali listák szerint

ugyanis ma már tudjuk, hogy kétszer volt Szíria helytartója. Ugyancsak azt is tudjuk ma már, hogy ezt az összeírást tizennégy éves időközönként hasonló számbavételek sora követte.

íme Lukács igazolása! Ráadásul Lukács még abban is pontos, hogy a népszámlálás jelzésére olyan görög szót használ, amely az adójegyzékbe való vételt jelentette ebben az időben; ezzel is szabatosan jelzi az összeírás célját és természetét.

A Megváltó születését kisérő körülmények egyik vonása tehát mégis valóban az, hogy: “Elment mindenki, hogy adólajstromba vétessék ki-ki a maga városba; fölment tehát József is Gallileából Názáret városából Júdeába. Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak; oda ment, mint Dávid házából és nemzetségéből való, hogy ott vegyék jegyzékbe őt Mirjammal együtt, aki várandós jegyese volt...”