A Jó Pásztor, 1952. január-június (30. évfolyam, 4-25. szám)

1952-01-25 / 4. szám

PAGE 8. OLDAL

JŐ PÁSZTOR

Jézus meggyógyít egy bélpoklost EVANGÉLIUM Szent Máté 8. fej., 1—13 szakasz

Az időben, mikor Jézus lejött a hegyről, nagy sereg követé őt. És ime, egy bélpoklos jőve-hozzá, imádá őt, mondván: Uram, ha te akarod, megtisztithasz engem. És kinyújtván kezét, Jézus illeté őt, szólván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal megtisztula poklossága. S mondá neki Jézus: Nézd, ezt senkinek se mondd, hanem eredj mutasd meg magad a pápnak és áldozd föl az ajándékot, melyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik. Mikor pedig bement Kafarnaumba, egy százados járula hozzá, kérvén őt és mondván: Uram, szolgám inaszakadtan fekszik házamban s kegyetlenül gyötrődik. Mondá neki Jézus: Megyek és meggyógyítom őt. És felkelvén a százados, mondá: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondjad és meggyógyul az én szolgám. Mert hisz én is hatalom alatt álló ember vagyok, katonák lévén alattam; s ha mondom ennek: Menj, ő megy, és a másiknak: Jöszte, ő jön; és szolgámnak: Tedd ezt és teszi. Hallván Pedig ezt Jézus, csodálkozék és mondá követőinek: Bizony mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben — Mondom pedig nektek, hogy sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról és telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában, az ország fiai pedig majd kivettetnek a külső sötétségre, ott lészen sirás és fogak csikargatása.

SZENTBESZÉD

Két gyötrődött, két szenvedő ember járult egykoron mai szent evangélium szerint — Jézushoz. Az egyik zsidó poklos volt, maga szenvedett, tehát saját magáért könyörgött, amikor azt mondta: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem”; a pogány ellenben másért szenvedett, tehát nem magáért, hanem a szolgájáért esedezett, amikor igy szólt: “Uram, szolgám házamban fekszik inaszakadtan és gonoszul gyötrődik”, Jézus az irgalmas, a könyörületes, mind a kettőn segít; a zsidón épugy, mint a pogányon.

A zsidónak azt mondja: És azt akarom, tisztulj meg; de hozzáteszi: “és áldozd fel az ajándékot, melyet Mózes parancsolt”, vagyis légy hálás az Istennek gyógyulásodért.

A pogánynak is felel Jézus és azt mondja: “Elmegyek és meggyógyítom szolgádat.” A zsidó, amint látjuk, egyenesen ké- Ci Jézustól a gyógyulást; igaz ugyan, hogy hozzátette: — Ha akarod, meggyógyíthatsz; a pogány ellenben, jóllehet nem is magáért könyörög, csak egyszerűen jelenti Jézusnak szolgája betegségét.

Ha egy kissé jobban megfigyeljük Krisztus kettős feleletét, vagyis azt, amit a zsidónak és azt, amit a pogánynak ad, észre kell venni, kedves olvasó, hogy Krisztus a pogánynál mintegy kedvesebben járt el talán bizony azért, mert Jézust meghatotta a pogány nemes eljárása, hiszen a zsidó csak a saját maga baja miatt, a pogány ellenben más baja miatt fordult hozzá, de sokkal talán inkább azért, mert Jézus a pogányban több hitet, több bizalmat és alázatosságot látott, mint a zsidóban. És valóban, amikor Jézus végighallgatja a pogány elmondja: “Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én szolgám”. Krisztus — mint az írás mondja — csodálkozott és igy szól követőinek: bizony mondom nektek, nem találtam ennyi hitet Izraelben.”

Amint egykoron, úgy ma is kétféle gyötrődő, kétféle szenvedő járul a csodatevő Jézushoz a keresztények között is. Vannak olyan keresztények, akiket csak a saját bajuk, vagy betegségük késztet Jézushoz fordulni és próbálni alázatosnak lenni.

Vannak sokan, talán igen sokan, akik mintegy vakon és siketen járnak a nagy világban, akik nem látják embertársaik nyomorát, nem hallják a testileg és lelkileg szenvedő felebarátaik keserves jajjait, sőt vannak még olyanok is, akik — nemhogy könyörület fogja el szivüket — nem is szeretnek a más bajára gondolni sem. Az ilyenek csak akkor fordulnak Jézushoz, ha bajban vannak s akkor is csak úgy imádkoznak: Uram, szabadíts meg minket, csak minket, mert elveszünk.

AZ ARANYSZÁJU PÜSPÖK

Január 27-én érkezett 438-ban Konstantinápolyba a kelet-római császári flotta diszkiséretében az a vezérhajó, amely a deporlátásban hatvanhárom éves korában halálba hajszolt püspök, Aranyszáju Szent János földi maradványait szállította. A kikötőben, udvara élén, maga a császár fogadta a halott püspököt, aki életében bátor szavakkal korholta az uralkodó elődeit

antiszociális uralmukért és erkölcstelen életmódjukért.

*

A fényes elméjű, nagy felkészültségű ifjút nem elégítette ki a rétori pálya. A Szentirást kezdte tanulmányozni és Tiárom évi gondos előkészület után felvette a keresztséget. Tollát ezentúl a hit védelmének szentelte, és a laikus fiatalember oly eredménnyel művelte a teológiát, hogy püspöknek követelték, János a sivatagba menekült, itt irta gyönyörű müvét “A papságról”, azzal a céllal, hogy megmagyarázza, mekkora föladat és felelősség papnak lenni. Sorsát mégsem kerülte el: 368-ban pappá szentelték és az antiochioi székesegyházban a szónoki tisztet látta el oly sikerrel, hogy csakhamar az egész világ beszélt róla.

Az a kor a szó szerelmese volt; napról-napra hallgatták a szónokokat a városok főterén és magától értetődőnek tartották a bazilikában a kétórás szentbeszédek meghallgatását. Az ő kezében az ékesszólás, nagyhatalommá vált; a szó erejével tépte ki hívei szivéből a legmegrögzöttebb rossz szokások ágazó gyökereit, a hazudozást, káromkodást, paráznaságot. Erejével a mindenható császárt is irgalomra tudta bírni s szava nyomán a jótét-lelkek elfáradtak a jócselekedetekben.

Mivel beszédeit rajongó hallgatói leírták, több kötetben, ragyogó görögségben ránk maradva, minden idők legnagyobb lelkipásztorává s a hitszónokok égi pártfogójává avatták őt.

Senki úgy nem ismerte a Bibliát, mint ő; szellemi asztalához nemcsak egykori hívei jártak, hanem az egész kereszténységmártír főpapok

Irta: DR. BARTH BARNABÁS

Volt idő, amikor még saját gondolatait követve szabadon Írhatott Mindszenty József bíboros hercegprímás, aki ma többé nem irhát a börtön magányában. Anyjáról szóló könyve kivételével pályájánál fogva mindig saját egyháza felől irt és egyik kisebb munkájában mintha saját későbbi sorsát jósolta volna meg.

Amerikába érkezte előtt, 1946 noverpber 7-kén jelent meg Mindszentynek* az az Írása, amely saját egyházának szabadságáról beszél. Ebben mondja:

“Az egyház gyengéd, édes anyai arcán szüntelenül ott látjuk a harcok redőit, a vértanuság kemény vonását és ezt az állandóan reákényszeritett, de mindenkor vállalt szabadságért való küzdelem, harc véste oda.”

A ma fogságban ülő bíboros mintha érezte volna, hogy nemcsak a múltban, de a jelenben is vannak emberek, akik az egyház szabadságáért harcolnak, dicséri azok közül nemcsak a nagyokat, hanem kicsinyeket is. Azokat, akik a vallási szabadságot az elnyomók kezéből, a hatalmaskodók markából ki akarják venni közkatonák módjára.

Ez az, amit a kommunizáló áramlat nem tűr. Érzi, hogy a hit ellenfele annak, amit saját tanai hirdetnek és ezért tesz meg mindent, hogy azt kiölje, eltiporja. És mivel az elkobzott templomok mögött ott állanak azoknak szolgái, protestáns és katolikus papok, sújtó ereje azokra csap le irgalmatlanul.

így volt ez a múltban is, talán a kezdettől fogva. A harc Isten ellen nem mai keletű. Látjuk

azt nagyon sok példában, amelyek közül minket inkább a magyar vértanuk érdekelnek. Ezek azok, akikről Mindszenty emlékezik.

— A magyar vallásüldözés vértanúi között első helyen áll Gellért és két püspök társa, akik olasz földről jöttek, hogy a pogány magyarokat térítsék. De mellettük ott volt Szolnok János ispán, és a három kassai vértanú.

— Ha a magyar prímások sorát nézük a vallás szabadságának védelmében, feltűnik az annyira tisztelt Bánfi Lukács, aki 1198-ban halt meg. Mikor a telhetetlen hatalmú nagyurak az egyház jogait és javait erőszakkal bitorolták, akkor Bánfi prímás megmozdult. Már jóval előbb, 1169-ban, Esztergom városában az egész magyar főpapságot a király elé vezette és nyíltan feltárta a koronás fő előtt a valláson ejtett sérelmeket.

•— Nem volt ennek a panasznak sok foganatja. A jogtalanság a nagyurak részéről annyira ismétlődött, hogy Róbert prímás, aki 1238-ban halt meg, a király elé vezette ismét a magyar főpapokat és nyíltan feltárta a hit, a vallás ellen elkövetett jogtalanságokat. És amikor ez nem használt, akkor a magyar korona fő tanácsait, a nádort és a főtárnokmestert az egyházból ki közösítette és a nyilvános istentiszteletet az egész országban eltiltotta.

— Ez volt a legnépszerűbb büntetés, amelyet az egyház alkalmazhat. Ez máskor nem történt magyar földön. Attól kell félnünk azonban, hogy a mai magyar üldözések miatt megismétlődhetik.

— Csaknem két századdal később, az 1439-ben meghalt Pálóczy prímás érezte az ország veszedelmét a husziták ellenében, akik cseh földről elszakadva próbáltak uj vallást verni a magyar népbe, de ez az érsek erős fellépésén meghiúsult.

— A tatárjárás idején a Muhi pusztán a magyar haza védelmében esett el Mátyás prímás, majd Mohácsnál annyi erő mellett Zalka László püspök halt hősi halált.

Az 1400-as évek sok gondot okoztak Mindszenty szerint az egyháznak. Ekkor fosztották meg földi javaiktól Kanizsay János és Vitéz János érseket, beleértve a magánvagyonukat is. Mindkét egyházfő a nemzet alkotmányáért és a hitért küzdött, mint mindig, a kapzsi nagyurakkal szemben. Vitéz János Visegrád várában szoros fogságot szenvedett és ott halt meg.

Erdélynek is volt egy nagy vértanúja. Martinuzzi főpap, aki hitének egyik erős oszlopa volt és akit igazán kegyetlenül gyilkoltak le emiatt.

— Még szomorúbb Pázmány Péter prímás esete. A tudomány és az Istenbe vetett hitnek ezt az áldozatokra kész bajnokot, akinek első magyar egyetemünket köszönhetjük, mert a királyi udvarnak nem adta be derekát, ridegen száműzték. De igy járt később Hám János szatmári püspök is, akit kuruc természete miatt erőszakosan lemondattak. És végül, mi vezetett Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímás, bíboros hirtelen halálára, arról hallgat minden.

Ezeket követte Mindszenty József szenvedése. Vigasztalás csak egy van:

Az igazságot meg lehet ölni, de eltemetni soha.

Ft. Biró Benedek hirtelen meghalt

A múlt hét csütörtökjén, hajnali két órakor harangzúgás ébresztette fel Bridgeport-Fairfield magyarjait és hamarosan házról-házra járt a lesújtó hir, hogy a fairíieldi Szent Imre római katolikus egyházközség szeretett plébánosa, Ft . Biró Benedek, a kórházban meghalt. Vasárnap mellhártyagyulladással került a kórházba s szivgyöngeség miatt nem lehetett az életnek megmenteni.

Temetése hétfőn, január 21-' én ment végbe óriási részvét mellett. A temetési szertartást Right Rev. O’Bryan haítfordi püspök végezte.

Biró Benedek Bogarason született 1891 február 7-én. A vajdahunyadi ferencrendi theológiai főiskolában és a müncheni egyetemen végzett tanulmányai után 1913-ban szentelték pappá, a ferenciek rendfőnöke volt 'CsikjSomlyón s 1928-ban rendje Amerikába küldte. Itt Barbertonban, South Bendben és Fr. Chernitzky mellett a bridgeporti Szent István egyházban lelkészkedett, majd 1932 január 1-én a hartfordi püspök megbízására megalapította a fairfieldi Szent Imre egyházközséget.

Bár az az egyházalapitás a depresszió idejében történt, az uj templom építési költségeit meglehetős gyorsasággal letörlesztették a hívők s 14 év után már megtarthatták az ünnepélyes. záloglevélégetést. A fáradhatatlan plébános azután apácazárdát és — az elmúlt évben — iskolát építtetett. Elnöke volt az Amerikai Magyar Katolikus Lelkészegyesületnek és elnöke az országos Amerikai Magyar Katolikus Egyletnek, főszerkesztője a Clevelandban megjelenő Katolikus Magyarok Vasárnapja hetilapnak. Lelkipásztori működése mellett közérdekű világi akciókban is tevékeny részt vett, tagja volt a War Relief Servicének és sokat fáradozott D, P. hontalanok Amerikába juttatása érdekében.

nek mindig ő a Szentirás legvilágosabb és leggyakorlatiasabb magyarázója. Szent Pál tizennégy levelét minden héten felolvastatta magának, stílusát egészen átitatja a nemzetek apostoláé.

Csellel vitték 398-ban a konstantinápolyi pátriárkái székre; vonakodott, de mikor mégis kénytelen volt elf^§4#«.!, egész egyéniségét bevetette a munkába. Mindent hiveinek juttatott; kórházakat, vendégfogadókat, szegényházakat, árvaházakat tartott fenn, szerető és gondos atyja, volt papjainak.

Az udvar ármánykodása végre is kétszeri számkivetésbe, majd végelgyengülésből származó halálba kergette a szent püspököt, kinek egész életét és működését talán legszebben jellemzi a Feketetenger mellékéről irt levele:

“Csak egytől kell félni, csak egy van, ami veszedelmes: a bűn. 'Minden más suhanó szó csupán; ellenség, rágalom, csel, gyűlölet, vádak, a vagyon elvesztése, számkivetés — ezektől ne féljetek!”

CECILIA FÖLDI JEGYESE

Római németség sarja volt Cecilia, családjának tiberiseni házában lakott a régi városrészben, titokban volt keresztény. így történhetett, hogy pogány édesatyja pogány fiatalembernek szánta őt. Mikor atyja váratlanul kitűzte a nász napját és közölte vele, hogy Valerianus lesz a férje, ki szerelemtől lángolva kezét megkérte, a leányka ajka néma maradt. Nem merte szigorú atyjának megmagyarázni, hogy vallásának gyülekezete előtt szüzességét Istennek ajánlotta fel. Rettegve várt hát szobája rejtekén az elkövetkezendőkre, kitárt kezekkel kérlelve az Urat, mig végre lelke mennyei tűzben lángolva megérezte, hogy isteni jegyese megvédi majd őt.

Ott ült immár a Ceciliusok ősi házában virágfüzérektől színes oszlopok alatt a lakodalmas asztalnál Cecilia és Valerianus. Mig a zenészek hangszerein, az orgánumokon felcsendültek a nász dalai, Cecilia egyre csak az Urnák énekelt szivében:

“Legyen szivem és testem szeplőtelen, hogy meg ne szégyenüljek!”

Midőn az ifjú menyasszony egyedül maradt férjével, igy szólt hozzá:

— Titkot bízok reád, Valerianusom; más jegyesem van már nékem, ki féltékenyen őriz engemet.

Arra hivatkozott, hogy az Isten angyala vigyáz reá s mikor férje ezt látni kívánta, megmondta, hogy az a hit szemével látható csupán. Valerianus szive megnyílott nagy szerelmében a hit befogadására és a püspök előkészítése után megkesztelkedett. Hazatérve boldogan köszöntötte hitvesét és ime: meglátta mellette az Isten angyalát, ki rózsákból és liliomokból készült koszorúval ékesítette fel őket.

Napok múlva a fiatal férj öccse, Tiburtius megjelent náluk és érezte a virágok illatát, de nem látta a koszorúkat. Kérdésére értesült a történtekről s a beszélgetés vége az lett, hogy ő is megkeresztelkedett.

Mindhárman vérükkel pecsételték meg hitüket. Cecíliát házának fürdőszobájában ölte meg a bakó. Leborult a márványpadlóra, fejét gyengéden félreforditotta, hogy ne lássa a feléje villanó pallost s ujjaival a Szentháromság számát mutatta, mikor a bárd reája lesújtott. így temették el a háza helyén épült templomban. *

Senki sem sejtette, milyen lehetett egykor Cecilia, mikor 1599-ben Sfondrati bíboros kőkoporsóját megnyittatta. Testét épen találták; brokát ruhában, abban a helyzetben feküdt benne, ahogyan meghalt. Ekkor látta Róma népével együtt Maderno, a hírneves szobrász és az 1700 éves modell után megalkotta a világ egyik legérdekesebb és legszebb szobrát: egy örök ifjúságában megmaradt elragadó leányka képét.

Zakkeus vasárnapja

EVANGÉLIUM

Szent Lukács, XIX. 94.

Azon időben: Jőve Jézus Jerikóba, és egy Zakkeus nevű férfiú, ki a vámosok feje és gazdag vala, kívánta látni Jézust, hogy ki ő; de nem láthatná a seregtől, mert alacsony termetű vala. És előre futván, felhága egy vad fügefára, hogy lássa őt; mert ott vala átmenendő. És midőn ama helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és mondá neki: Zakkeus, sietve szállj le, mert ma a te házadban kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. Mikor ezt mindnyájan látták, zugolódának, mondván: hogy bűnös emberhez tért be. Megállván Zakkeus, mondá az Urnák: Uram, íme javaim felét a szegényeknek adom; és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza. Mondá neki Jézus: Ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia; mert az ember fia azt jött keresni és üdvözíteni, mi elveszett vala.

SZENTBESZÉD

•

Zakkeus vámszedő volt és mint ilyen sokakat megkárosított, bűnös módon szerezte vagyonát és éppen ezért, mikor Jézus bement ennek a nyilvános bűnösnek a házába, megszólták Jézust, mert az emberek úgy gondolkoznak, hogy ki kivel barátkozik, olyan őmaga is. Ámde Jézus azért tért be Zakkeus házába, hogy megtérítse őt. Jézus ugyanis, amint bement a házba, tanítani kezdett.

Zakkeus hallgatja Jézus tanítását, lelkifurdalást érez, -ba látja bűnösségét és azért azt mondja Jézusnak: “Uram, ime ja vaimnak a felét a szegényeknek adom és amiben valakit megká rositottam, négyszer annyit adok vissza”. Jézus erre azt mondja: ma lett üdvössége e háznak.

Igen, Zakkeus megtérésével üdvösséget szerzett önmagának és háza népének, mert belátta azt, hogy a vagyonnál, a földi jólétnél és örömöknél van drágább kincs és ez a mi halhatatlan lelkünk és ezt a halhatatlan lelket földi dolgokért nem szabad áruba bocsátani, gonosz cselekedeteinkkel nem szabad elveszteni, mert, mint a szentirás mondja: “mit ér, ha az ember az. egész világot is megnyeri, de ha lelkének kárát vallja?”

Jézus tanítása nem tiltja a földi vagyon szerzést, de szabályozza, mert ez kell az élet fenntartásához. Jézus is, mikor a földön élt és tanítványaival járt-kelt, perselyük volt és ebből fedezték kiadásaikat. Jézus nem tiltja a földi mulatságokat, vidámságot, hiszen ő is ott volt tanítványaival a kánai menyegzőn. Élvezzük az élet örömeit, szórakozásait, de mindig úgy, hogy azok élvezete által lelkünk ne valljon kárt.

Lelkünk drága kincs, mert az Isten képére van teremtve amint, a szentirásban, a teremtés könyvében olvassuk: “Az Isten az ember orcájára lehelé az élet leheletét és igy lön az ember élő lénnyé.” A mi ősünk tehát a Mindenható Isten és az ő végtelenül szerető szive adta meg a léleknek a létezés jogát. És hogy ezt a drága kincset, a mi lelkünket, el ne kótyavetyéljük, nemcsak arra kell törekednünk, hogy hosszú legyen a mi földi életünk, hanem hogy ez az élet Krisztus tanítása szerinti élet legyen.

Az emberek életük meghosszabbitására vagyonokat költenek, de hogy életük erényes, igazi keresztény élet legyen, azzal már keveset törődnek. Sajnálják azt a pár lépést megtenni, mely a templomba vezet; sajnálják azt a küzdelmet, melyet a kisértések a test gonosz kívánságai és emberi gyengességeik ellen kell folytatni. Az ilyen emberek elmerülnek az anyagiakban, mint Zakkeus tette, földi erszényük talán teli van, de lelkűk kincsesládája üres.

Mások felteszik, magukban, hogy ezentúl becsületes életet fognak élni, de ez csak beváltatlan ígéret marad életük végéig, amikor meg kell jelenniök Krisztus itélőszéke előtt. És akkor mi lesz? Egy festő lángban álló háznak festette le a poklot, melynek ajtajára ez volt Írva: “Holnap.” Igen, a pokol csupa jószándékkal van kikövezve. Drága kincs a mi lelkünk, azért ne halasszuk az időt, hogy lelkűnkkel törődjünk.

Majd más fogja ráncbaszedni

a magyar katolikus egyházat

A magyarországi katolikus egyház megbontásával és megrontásával megbízott minisztert, Kossá István elvtársat, menesztették. Utóda Horváth József gépszerelő lett, akiről eddig nem hallottunk s aki kétségtelenül jó kommunista és az egyház ellensége.

A hatalomról lebukott Kossá István villamoskalauz volt, a kommunista uralom alatt egyideig a képviselőház alelnöki székében ült. Egyszer megingott a hatalma, mert nyilvánosan megvádolták, hogy a nyilas banditák által deportált és náci bűntársaik által, elpusztított zsidók vagyonából jócskán lopkodott. De hamarosan fátyolt porítottak erre a “csekély szépséghibára” és Kossá az Országos Tervhivatal vezetője lett. Ekkor újabb szépséghibát követett el, amenynyiben egyszer egy kocsmából hazatérve az utcán lezsidózta Gerő Ernő minisztert. Ez nem sokat ártott tekintélyének és befolyásának s röviddel utóbb az egyházi ügyeknek, vagyis a katolikus egyház likvidációjának teljhatalmú minisztere lett. Hogy most miért rúgták ki, azt a magyarországi szovjet sajtó nem közli, mert ahol “Minden a miénk!” a jelszó, ott a népnek a közügyek intézéséhez seipmi köze nincsen.

A KÍSÉRTÉS ellen

Szent Makáriushoz egyszer a következő panasszal fordult egyik tanítványa:

— Egész nap gyötör a kisértés, Atyám. Hogyan segítsek rajta?

Szent Makarius szemébe nézett a tanítványnak, azután igy szólt hozzá:

—Dolgozzál kora hajnaltól késő éjszakáig és csak napszállta után egyél. Jöjj vissza egy hét múlva.

Egy hét múlva visszajött a tanítvány:

— Van-e még kisértésed? — kérdezte tőle a szent.

—Atyám, arra sincs időm, hogy lélekzetet vegyek, nem még hogy a kisértések gyötörjenek.