A Jó Pásztor, 1952. január-június (30. évfolyam, 4-25. szám)

1952-05-23 / 21. szám

PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) founder: B. T. TÁRIÍÁNY »lapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő-. Muzslay József Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nJ STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre ...........................$5.00 Fél évre ............................ 3.00 SUBSCRIPTION RATES One Year .........................$5.00 Half Year......................... 3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office ox Cleveland, Ohio, ander the Act of March 3rd, I* 7 9 KÖNNYEN LEHETNE SEGÍTENI A Budapesten magyar nyelven megjelenő Világosság cimü szovjetlapban ez a panaszoslevél jelent meg: Mi, akik a Magyar Divatcsarnok cipőosztályán dolgozunk s naponta érintkezünk a vevőkkel, gyakran hallunk jogos panaszo­kat a közönség részéről. így például női félcipőből túl kevés 35-57- es számúit gyártanak, magasszáru cipőről pedig a 39-42-es szá­mokból kellene sokkal töbebt készíteni. A vevőink állandóan panaszkodnak, hogy üzletről üzletre kell járniok és nem talál­ják a megfelelő számú cipőt, vagy kisebbet, vagy nagyobbat kap­nak, mint amit keresnek. Mi már számtalan értekezleten felvetettük ezt a problémát, ide ezideig semmi javulás nem mutatkozik. Kérjük azokat az illetékeseket, akiknek módjukban van ezeken a hiányosságokon segiteni, hogy hallgassák meg a mi szavunkat. Sok dolgozót meg­kímélnének a felesleges bosszúságtól és a kereskedelemben dol­gozók munkáját is megkönnyitenék. Simon Adolf né, a M. Divatcsarnok cipőosztályának dolgozója Bizony nagy baj az, ami miatt Simonné elvtársnő panasz­kodik. Csakugyan bosszantó, hogy egy elvtársnőnek, aki cipőért jön az üzletbe, mutatni tudnak tucatjával cipőket, amelyek — nem illenek a lábára. De könnyen lehetne segiteni ezen a bajon. És pedig igy: Pe­tíciót kellene benyújtani Sztálin József nagyurhoz, kegyesked­jék megengedni, hogy magyarországi helytartója, Rákosi Má­tyás, visszavonhassa az amerikai szeretetcsomagok elleni boj­­kottrendeleteit. Meglássa, Simonné elvtársnő, ha megengedik az amerikai cipők küldését, lesz bőven cipő, még pedig lábraillő, csinos és — potya. ÁRDRÁGÍTÁS Cuyahoga megye, vagyis Nagy-Cleveland, beállt az árdrá­gítók seregébe. Se szó sem beszéd1, felemelte a megyei fogház napi koszt és kvártély számláját 2 dollár 20 centről 3 dollár 30 centre és értesítette az országos kormányt, hogy ezentúl csakis e felemelt szobabérért hajlandó befogadni átutazókat, vagyis a szövetségi hatóságok foglyait. Uncle Sam tiltakozott az 50 százalékos árdrágítás ellen és azzal fenyegetőzött, hogy ha Cuyahoga nem enged a 3.30-ból, a szövetségi hatóságok a foglyaikat másutt fogják elszállásolni. Alkudozásra került a sor s végül is Uncle Sam beadta a dere­kát s fizeti az inflációs szobabéreket. A clevelandi megyei börtön tájékán járkáló emberek irigy­séggel tekintenek a komor épületre s felsóhajtanak: De jó lenne, ha minekünk is ötven százalékkal emelnék a fizetésünket a drá­gaság címén! . . . __________ nsdn god EL FEN A ZSIVÁNW; • .'f.y A bolgár szovjetköztársaság egész széliében és hosszában hangos e lelkes kiáltástól: “Éljen a zsivány!” Amilyen hangosan kellett eddig parancsszóra “Éljen Sztálin!”-t ordítozni, olyan hangosan éljenzik most a zsiványt. Ami egyébként egyre megy, mert a nagy zsiványságtít a Nagy Sztálin rendelte el. A nagy zsiványság, amelyet Sztálin szófiai helytartója a bol­gár nép ellen elkövetett, igy történt: Egy napon kora reggel a bolgárok az újságban olvasták, hogy a pénzüket, a levát, a kormány leértékelte. Aki azt hiszi, hogy 100 leva van a zsebében, téved; csak 1 leva van a zsebében. Ismerjük ezt a mókát, Sztálin pesti helytartója is ezt csi­nálta, azzal a céllal és azzal az eredménnyel, hogy akinek teg­nap még volt pénze, annak ma ne legyen pénze. És mit csinál az a gyáros, üzletember, önálló vállakozó és dolgozó, aki reggel azt olvassa az újságban, hogy nincsen pénze, hogy koldusbotra jutott? Munkát vállal a gyárban, a nemzeti vállalatnál. És mit csinál a paraszt, akinek minden pénzét elvitte a reggeli újság­ban megjelent hirdetmény? Még egyideig talán próbálja önál­lóan, alkalmazott munkaerőkkel megdolgozni a földjét, de nem sokáig bírja ezt. Mert annak a reggeli hirdetménynek egy másik szakasza úgy szól, hogy a munkabérek nem Századrészükre csök­kennek, hanem csak huszonötödrészükre. Más szóval: a paraszt, ha ragaszkodik az egyéni gazdálkodáshoz, négyszeres munka­béreket köteles fizetni. Ezt aligha teheti, tekintettel arra, hogy a termés árát a kormány az uj leva mértékével méri. így hát nem marad más hátra, mint belépni a kolhozba, nyakába venni a sztálini igát. Hasonlóképpen négyszeres az uj adó is. Mindez egy újabb lépés, amely előrelátható volt, a városi és vidéki középosztály megsemmisítéséhez, az “osztálynélküli” társadalom megteremtéséhez. Mondani sem kell ,hogy gyásznap volt az, amikor az embe­reknek úgyszólván minden pénzét elrabolta a láthatatlan kéz, Sztálin keze. A kiraboltak sóhaját, nyöszörgését azonban tulhar­­sogta a propaganda az “Éljen a zsivány!” kiáltással. xl egyke Atka Valaha a magyar Dunántúl vi­dékén az volt a felfogás, hogy a kis gazda vagy nagy gazda családoknak csak egyetlen gyer­mekük legyen. Ez volt az “egy­ke”, erre maradt minden, mikor a szülők meghaltak és magára hagyták. Ebben az időben jártam Paks városában és láttam, hogy kis fiúcska állott az udvaron. Az egyik kezében üveg, a másikban szalmaszál volt és szappanbubo­rékot fújt a levegőbe. Elnéztem a fiúcskát, hogy milyen egyedül volt. Egyetlen gyerek. Sokszor láttam azelőtt is szappanbubo­rékokat fújó gyerekeket, de azok nem álltak ilyen magukra hagyatottan. Hancuroztak, ver­senyeztek, ki tud szebbet, na­gyobbat, színesebbet fújni. Ez az egy fiúcska magánosán, mosolygás nélkül álldogált és fújta a buborékokat. Más játé­ka nem volt? Persze kellett le­gyen. De hol voltak a társai? Kell, hogy legyenek, mert a szü­lői szeretet bizonyára gondos­kodott arról, hogy a mások gye­rekei szolgáltassanak a saját magukénak mindept, amire ne­ki — hiszen társas lény — szük­sége volt. De a többi gyerekhez az az egyke nem tudott felmelegedni, nem birt hozzájuk kapcsolódni. Elhúzódott és irigykedve vagy gőgös lenézéssel tekintett sa­ját magányából reájuk. Nem ta­lált magához hasonlót, segitőt, pajtást. És így is nőtt fel. Szo­ciális, ember-közösségi, testvéri érzés? Sajnos, minden idegen volt tőle. Tudtam,‘hogy h^ meg­nőtt, nem fog törődni a többiek­kel, a szenvedőkkel, szinte két­ségbe vonja az élethez való jo­gukat, kivéve — ha saját mal­mára hajtják a vizet. Ez az érzés szeretetlenségre, ridegségre nevel. Az erre a ne­héz fokra eljutott szülő, aki csak saját magát látja, a saját életé­hez hasonlóvá algkitja gyerme­két is. Saját lelki sivárságát mentegető igazolásra alakítja gyermekét is. Minek a többi testvér? Ha egyedüli a gyerek, akkor minden, ami csak van, a vagyon, a szülők szeretete osz-Irta: BANGHA ANTAL tatlanul az övé. És hogy jól meg­tanulja ezt az utálatosan hamis leckét, már a kis gyerek is, hadd álljon itt erről egy megtörtént eset Paksról. A lelkipásztor bement egy fa­lusi gazda házába. Ott látott az udvaron egy agyonhizlalt kis szőke leánykát, nyáron cipősen, hétköznap is nyakig ünneplő ru­hában. Megszólította jóakarat­tal: — No, kislány, ugye unatko­zol igy egyedül? Milyen jó len ne egy kis testvérke, E-kivel játszhatnál. Felpattant a hat éves leány­ka: — Kell az ördögnek másik gyerek! Akkor nem kerülne szép ruha, meg sárga cipő. A ház se lenne az enyém, meg a földeket is meg kellene osztani. A lelkipásztor elámult. Miket mond ez a cseppség? Kérdezte az anyját, aki elpirult és zavar­tan nevetett. A szemrehányásra csak vállait vonogatta. Ezé az egyke gyereké volt a szülők osztatlan szeretete. Ne­kem szinte rosszul esik ezt a kifejezést használnom. Vájjon mondható-e szeretetnek az, amit ez a gyerek a szüleitől kap? Becézik, mindent megengednek neki, megkapja mindazt, amit csak akar. De nem életkedvet, igazi örömet, a szenvedések el­viselésére erőt és jó jellemet. És nem kap emberbaráti szere­­tetet, vagy legalább a gyakor­latban nem. Hát mi lesz belőle? Csökönyös, önző és követelőző. Ha valamit nem lehet megadni neki, akkor toporzékol és köny­­nyen odavágja: —- Ha nem lesz úgy, ahogy akarom, akkor öngyilkos leszek. Nyűggé válik az ilyen gyerek szülei és a társadalom számára is- ' v Ha nem volna elzárva játszó­társai elől,1 akkor azoknak tár­saságában akarná kiélni a ma­gánosságban kiérlelt gondolato­kat. De igy vezetői, első akar lenni, durva, erőszakos a cöb­­biekkcl szemben is. Valósággal réme lesz a többi gyereknek. Amilyen otthon a szüleivel szemben, éppen olyan akarna lenni a többi gyerekkel is. Cs*da-e, ha az egyke nem ta­lál megértő lelkekre? És ez az egyedüliség keseredetté teszi. Nevetni, kacagni szívből — iga­zán nem tud. Ha mégis ilyesféle hang tör ki belőle, az bántó, mert érezhető, hogy hamis a vi­dámsága. Orvosok megállapítása sz°rint az egyke gyerek nem beteg, csak koravén, kis öreg marad, hiszen jobbára felnőttek köré­ben él. Idő előtt megérik cs el­tanulja mindazt, ami nem neki való. Egyre több rosszat lát. Ha­misság, mesterkéitség veszi Kö­rül és kiséri azután végig egész későbbi életén keresztül. Ezek az egykék az élet szá­nalmas alakjai. Örvendjünk an­nak, hogy Amerika földjén nem ragaszkodnak ahhoz, hogy csa’ agy gyerek legyen a családban. K IS HONIK A Az örök nóta Almikor Pyrrhus király Róma ellen háborúra készült azt kér­dezte tőle a tanácsadója és ud­vari bolondja, a filozófus Ki­­neasz: — Mi a célja ennek a hábo­rúnak? — Egész Olaszországot meg fogom hódítani — felelte a ki­rály. — No és? — kérdezte újra a filozófus. — Ha majd egész Olaszországot meghódítottad, mi lesz azután? —- Akkor meghódítom Kart­hágót és egész Afrikát. — És azután? * — Azután Görögországot, Ma­cedóniát és az egész világot. — És ha már meghódítottuk az az egész világot — mit csi­­nulsz azután király? — Akkor — felelte Pyrrhus, akkor Kineasz — leülünk egy nagy asztalhoz, eszünk, iszunk és csapunk egy nagy lakomát. — Oh, király, — kérdezte új­ra a bölcs, aki egyben udvari bolond is volt, nem ülhetnénk le mindjárt az asztalhoz, ha a háborúval is csak ez a célod, oh király? Pyrrhus, az összes Pyrrhusok, azonban sohasem engedték ma­gukat a háborúról lebeszélni és ezért a “pyrrhusi győzelem” örök időkre történelmi intéz­mény maradt. Még egy anyósvicc A Kneszetben, az izraeli par­lamentben, amikor Israel ösz­­szes állampolgárai, vagyis az arabok számára is eltiltották a többnej üséget, az egyik képvi­selő igy interpellálta meg a tör­vényelőkészítő bizottság elnö­két: — Milyen büntetést javasol ön bigámiára? — Két anyóst — válaszolta az elnök. Életveszélyes sajtóhiba Berlinben a régi jó időkben dr. Markus Herz, a neves orvos, hires volt szellemes mondásai­ról. Egy páciensnőnek, aki állan­dóan orvosi könyveket tanulmá­nyozott és egyedül akarta gyó­gyítani magát, ezt mondta: — Vigyázzon asszonyom, mert ön még egyszer egy sajtóhibába fog belehalni . . . Anyós-szakértő Venezuelában letartóztatták Pedro Bartest, a Dél-Amerika­­szerte jól ismert varázslót, aki az utóbbi időkben anyósokra specializálta magát. Bartes mes­ter három anyós-báj italt készi tett és hozott forgalomba. Az egyik báj ital az anyóst szeretet­reméltóvá teszi, a másik mene­külésre készteti és a harmadik radikális bájital — átsegíti az anyósokat a túlvilágra. A Jó Pásztor Verses Krónikája hja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR A MAGYAR TŰZHÁNYÓ DICSŐ SZENT KÁRPÁTUNK fejedelmi ormán, ott tündököli a Nap Árpád büszke szobrán. Ott állt a honszerző szobra a hegy hátán, mint örökös őrszem az örökös vártán. Ő volt Kárpátunknak ércbronz koronája s minden magyar bízva tekintett fel rája. S tudjátok, mit tettek az utódió törpék? Kárpátunk szent szobrát vadul összetörték. Őrhelyéről gazul a mélységbe dobták s táncot járt felette a sok gyáva zsobrák. Bocskorok tiporták .. . gyáván leköpdöslék; azt hitték, a magyart most végleg megölték. HALLGA CSAK . .. KÍSÉRTET jár talán az éjben? Mi morajlik ott lent a kárpáti mélyben? A magyar tűzhányó éled most ott alant; megmozdul a mélyben sok néma ősi hant. Ott tüzek élednek, sisteregnek, zugnak; majd összefogózva natjy tűzvésszé gyulnak. Ég felé tör a láng, a mélység háborog, felszínre törnek az elhantolt századok. Honszerzők lelkei, kik csatán haltak itt, zúgva követelik az ősök jogait. A nagy magyar ősök porladó szent vére, láva alakjában csapkod most az Égre. ŐSEINK LELKÉBŐL csap tel az ös ERŐ; reszket, szüköl, szalad a gyáva vakmerő. S mintha a lángokban Isten lelke égne, a mélyből Bronz Árpád fénylik fel az Égre. Sistereg a mélység ... minden szem elvakul; sarlós vörös címer a lávás mélybe hull. Sziklák hasadoznak . . . tüzes kráter nyílik; haragvó csóvája felcsap most az Égig. És nézd-nézd a futó yörös "honszerzőket," A tüzes kráter szája mind elnyeli őket. S mig lángját Szent Hegyünk az Ég felé szórja, tüz-zápor hull a vörös bitorlóra. KÁNTOR UR ÉS A LISZT TOLVAJ Irta: TARJAS MIHÁLY Tagbaszakadt izmos ember volt a kántor ur. A faluban min­denki őt tartotta a legerősebb férfinek. A hatodik utcába is őt hívták el az atyafiak segiteni, amikor karácsony közeledtére disz­nóölést csaptak. A nyolc esztendős Manci kocát kétmázsásra eneg­­hizlalták, de legénynek kellett lenni a talpán annak, aki disz­nóöléskor hajnalban a hidlásról kiengedett, kötözködésig érő disz­nót le ■ bírta négy lábáról rántani, hogy leszúrhassák. Kántor ur ha megmarkolta a hízott disznó hátán a szőrt, akkorát rán­tott rajta, hogy a gazdának már nem volt nehéz a bajonetből köszörült disznóölőkést beledöfni. Aratás után csépléskor is kitett magáért a kántor ur alapo­san. Vékába állva segítség nélkül feldobta vállára a hosszú pi­­roscsikos zsákot, amiben százhúsz kiló termény volt. A Balogh Jóska lakzijában egymaga megevett egy tucat töltöttkáposztát ás rá megivott négy liter rizlinget. Nagyétkű, nagy erejű ember volt, azt meg kell adni neki. Cséplés után egyik kora hajnalban a szomszéd Palkó suhanc­­cal befogatta a lovakat, a székért megrakta búzával és elindult a szomszéd községbe a vízimolnárhoz pitiélni. Késő éjjelre lett kész a molnár az őrléssel. A kántor ur indulni akart hazafelé. A molnár jóindulattal figyelmeztette: — Ne induljon most késő éjjel haza, mert meglopják a kán­tor urat. Ez a község arról hires, hogy a korcsma e’őtt a lovak­ról még a hámot is lelopják. Talán azt is hallotta, hogy az alsó csárdánál a felvidéki fuvaros szekeréről, fagyos szalonnát szima­tolva, lelopták a rizskásás zsákba gyömöszölt megfagyott em­bert is. Maradjon itt nálunk éjjelre, kántor ur, majd elindul haza kora reggel. De kántor ur nem az az ember volt, aki megijedt a maga árnyékától. Csak a fejével intett Palkónak, hogy üljön fel a bakra. A molnárral kezet szorított és azt mondta: — Bízza csak rám a liszttolvajokat. Aki az én szekeremről próbál lopni, annak fel kell kötni a gatyáját! A molnár látta, hogy hasztalan minden rábeszélése, elbucsu­­zot ta kántor úrtól. A Sajó kanyarból ahogy kiindultak, a kán­tor odaszólt Palkónak: — Figyelj rám! Én befekszek a szekér derékba a szákok kö­zé, úgy hogy ne lehessen észrevenni. Fejjel a hátsó saroglya felé fekszem, a lábam a te hátad megett a baknál szabadon lesz, hogy te gondolkodás nélkül vágj közé, ostorozd meg alaposan a lovakat és addig meg ne állj, amig én megint hátba nem rúglak. Értetted? Palkó lassan megindította a lovakat. Kánlor ur a zsákok között hason feküdt, fejjel hátrafelé. Késő éjfélre járt az idő. Olyan sötét volt, mint a kulimász. Szinte vágni lehetett az őszi ködös éjjeli sötétséget. Sehol egy lámpa nem világított a község­ben. Palkó lépésben csendesen hajtotta a lovakat. A szekér de­rékban a lisztes zsákok világítottak csak, meg a szekér zörgését lehetett hallani. Kántor ur mozdulatlanul fekve kémlelt ki a zsákok közül. Titokban kívánta, hogy összeakaszthasson a liszttolvajjal. Nem sokáig kellett neki várni ,a malomsori utcafordulónál az egyik udvarkapu mellől egy sötét férfi alak gyorsan a szekér után osont és a hátsó saroglyát már éppen kiakasztotta, hogy megfog­hasson egy lisztes zsákot. Kántor urnák se kellett több, elkapta a tolvaj két csuklóját, Palkót a bakon hátbarugta. Kántor ur úgy megmarkolta a tolvaj csuklóját, hogy azt térdre esve vonszolta maga után a szekér. Ordított az éjjeli tol­vaj, amikor a Veres Jankó hidján a durva padló véresre tépázta lábait, leszakítva róla a nadrágot is. De a kántor ur nem volt vajszivü ember, gondolta magában, elfér ennek a fickónak ez a lecke, hogy máskor ne lopjon. Csak. a szomszéd falu határában rúgta hátba Palkót a bakon, hogy lassuljon le a lovakkal. Akkor elengedte a tolvaj csuklóját, aki elájulva rogyott le az ut porába. KÉRDEZZEN _ FELELÜNK Huszonegyéves vagyok és hat hónappal ezelőtt érkeztem Ame­rikába; már folyamodtam az első papírért. Hogy áll az ügyem a katonasággal kapcsolatban? Azt mondták nekem, hogy nem kell sorozásra jelentkeznem, mert még nincs első papirom. Má­sok viszont az állítják, hogy megérkezésem után azonnal kellett volna jelentkeznem. FELELET — Azonnal kellett volna jelentkeznie. Az 1948. sorozó töryény, amelyet 1951-ben módosítottak, előírja, hogy minden 18V2—26 éves idegen, -a&it az Egyesült Államokba állan­dó tartózkodásra beengedtek, katonai szolgálatra és gyakorlatra köteles. Ugyanez áll az ilyenkoru idegenre akkor is, ha nem en­gedték be állandó tartózkodásra, de mégis több mint egy éve van már az országban. Az olyan fiatalemberek azonban, akik látogatóban vagy tanulmányi utón vannak itt, sőt azok is, akik törvénytelenül surrantak be, felmentésüket kérhetik e kötele­zettség alól. Ha azonban e jogukkal élnek, soha többé nem vál­hatnak amerikai polgárokká. Azt ajánljuk tehát, hogy azonnal jelentkezzék a legközelebbi sorozó bizottságnál, amelynek cí­mét a telefonkönyvben is megtalálhatja, vagy a rendőrtől meg­kérdezheti. A sorozó bizottság bővebb felvilágosítással szolgál­hat és valószínű, hogy elnézik elkésett jelentkezését. * Sógorom nemrégen jött az országba, mint látogató. Itt sze­retne állandóan maradni. De azt akarná, hogy az időveszteséget és költséget megtakaríthassa és elkerülje azt, hogy Európába vissza kelljen hajóznia és ott kérnie a beutazási engedélyt. Van arra valamilyen mód, hogy itt, az országban kaphassa meg a be­vándorlói vízumot? Hallottuk, hogy vannak, akik csak Kanadába mentek át és Montrealban rögtön megkapták az amerikai vízu­mot. Nem tehetne-e a sógorom is igy? FELELET — Az Egyesült Államokban lehetetlen bevándor­lói vízumot szereznie. Sógorának külföldre kell utaznia és ott kell ezt kérelmeznie és pedig bármelyik külföldi országban, aho­va beengedik. Hogy azonban a bevándorlási törvényben megkí­vánt iratokat beszerezhesse, legcélszerűbb ott kérelmezni a be­vándorlási kvótát, ahol utoljára állandóan lakott. Nem irta meg nekünk, hogy melyik ország ez, a további felvilágosítás pedig et­től függ. Igaz, hogy egyes amerikai látogatóknak megengedték, hogy Kanadába átmenjenek, hogy az amerikai vizumot megsze­rezzék, de ezt főleg olyanoknak engedték meg, akiknek férjük, feleségük, vagy kiskorú gyermekeik, esetleg szüleik tartózkod­nak az Egyesült Államokban, mint állandó, törvényes lakosok. Ezek a személyek is csak akkor kérhették ezt a kivételes elbá­nást, ha már legalább egy éve tartózkodtak ebben az országban. Mások, akiknek nincsenek ilyen rokonaik, csak ötévi itt tartóz­kodás után kérhetik ugyanezt. Amig sógora e követelményeknek meg nem felel, ne is próbálkozzék ez iránt folyamodni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents