A Jó Pásztor, 1951. június (29. évfolyam, 24. szám)
1951-06-15 / 24. szám
PAGE 2. OLDAL A JŐ FACTOR _ Tm GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 173* EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerrv 1-3028 EL0FI7.ETf.SI DIJAK: | SUBSCRIPTION RATES: Egy évre $5.00 One Year ..........................$5.00 Fél évre ............................ 3.00'Half Year 3.00 Entered as second class matter September 1st, 1988, at the Po«t Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 8rd, 1879. A bátor ember és a kardos menyecske EGY HANG OTTAWÁBÓL TRYGVE LIE, a szövetséges nemzetek főtitkára Ottawából felszólítást intézett a kinai és az északkoreai kommunistákhoz. Azt kérdezte a vörösöktől, hogy készen állanak-e egy tüzet szünteS egyezményre. Lie terve szerint a 38-ik szélességi foknál megállítanák a szövetséges hadsereget és mig a fegyverszünet tart, kidolgoznák a béke feltételeket. Lie felhívása pusztába kiáltott szónak bizonyult. A peipingi vörös rádió még szemtelenebb hangon támadt az U.N. intézményére és Mao válasza az volt, hogy kijelentette: 300,000 frissen toborozott vörös katonát küld Koreába. — Koreát nem adjuk fel, a harc tovább folyik — hirdette a peipingi kommunista rádió. A szovjet friss hadianyagot, repülőgépeket és ágyukat Ígért Kinának, ha nem köt békét. Senkinek sem áll érdekében a vérontás folytatása, csupán Moszkvának. Az oroszok igy egycsapásra két legyet ütnek: elvéreztetik a behemót szomszédot, Kinát és ugyanakkor Amerikát a háború folytatására kényszerítik. A moszkvai stratégák ugyanis még egyre azt remélik, hogy Amerika belefárad a szabad népek védelmezésébe, elunja a kiadásokat, a harcot és meghátrál. Az oroszok ugyanis nem ismerik Amerikát. Nem tudják, hogy ellenkezőleg, a gonoszságnak és elvetemültségnek ilyen megnyilatkozása csak további ellentállásra ingerük a szabadságára büszke és féltékeny népet. A békeszózat falrahányt borsónak bizonyult. Kina a frissen toborozott kinai parasztfiukat küldi a koreai vágóhidra. ELISMERIK A SZTRÁJKJOGOT A magyar kommunista propagandaközlönyból értesülünk, hogy a magyar bányász szakszervezet tiltakozó táviratot küldött Bolíviába, amiért ott bányászokat sztrájk miatt megbüntettek. A magyar bányász szakszervezet követeli “bányásztestvéreinek azonnali szabadonbocsátását és megsemmisítését a szégyenletes ítéletnek, amely az alapvető emberi jogokat lábbal tiporja.” Ha helyesen értelmezzük ezt a táviratot, a magyar kommunisták elismerik a sztrájkjogot, sőt azt alapvető emberi jognak tekintik — de csak idegen országokban. Náluk se sztrájkjog, se sztrájk nincsen. Vagyis a magyar bányász szakszervezet beismeri, hogy Magyarországon az alapvető emberi jogokat lábbal tiporják. HADSEREG A DEMOKRÁCIÁBAN Marshall tábornok, amikor legutóbb beszédet mondott a West Point katonai akadémia tisztjeinek évzáró vizsgáján, egy figyelmeztetést intézett a nemzet jövendő katonai vezetőihez. “Ti egy demokrácia hadseregének tisztjei vagytok — mondotta. — Egy demokráciában néha nehéz összeegyeztetni a nemzetvédelem szükségleteit a demokratikus eljárásokkal. De sohase felejtsétek el, hogy egy demokráciában a hadsereg a nép akaratának végrehajtója.” Nem nehéz észrevenni, hogy Marshall, az öreg katona mire célzott. Már a második világháború előtt is nagy erőfeszítésbe került meggyőzni a nemzetet, hogy erős hadseregre van szüksége. Marshall akkor is megtette a maga részét a nemzet meggyőzésében. A háború után a hadsereget leszerelték, mert a nemzeti közvélemény, megcsömörödve a háborútól, a hadsereg leszerelését kívánta. Mikor a veszély újból felütötte fejét, ismét Marshall volt az, akire a közvélemény felrázásának feladata jutott. Mint nemzetvédelmi miniszternek döntő része volt abban, hogy Amerika ima már nem védtelen többé és nemzetvédelmi programunk jó vágányon halad. Senki nála jobban nem tudta, hogy milyen nehéz a nemzet biztonságát összeegyeztetni a közvéleménnyel. De ha nehéz is egy demokráciában hadsereget teremteni, ebben a demokráciában van a nemzet legnagyobb ereje. Mert ha a nemzet elhatározta magát, akkor minden határozata mögött ott van az egész nép, mely támogatja. A nép, amely dönt és saját akaratát hajtja végre. A nép, amely megértette érdekeit, tudja mit veszíthet. A szovjet és csatlósai csak láncaikat veszíthetik, de az amerikai nép mindent, amiért ősei harcoltak és ami naggyá tette ezt a földet. Ezért fontos, hogy a jövő katonai vezetői megértsék a bölcs, öreg katona intését: egy demokratikus hadsereg, amely mögöt; ott áll a nép, nagyobb erőt képvisel mindennél, amelyet ellenfeleink ellenünk kiállíthatnak. EMBER ÉS GÉP A gép korszakában élünk — mondta Dr. Dalton Mailer tanár — de soha olyan fontos nem volt az ember. A gépet az ember csinálja és minden gép olyan jó, amilyenné az ember teszi. Ebben a kijelentésben benne van a gép és ember problémája, amelyről annyi szó esik napjainkban. A gép sohasem fogja pótolni az embert, még ha munkája egy részét el is végzi. A kezet talán pótolhatja részben, de a szivet és agyat — ami a Teremtő hasonmásává teszi az embert — soha! Irta: DARÓCZY SÁNDOR Mire felfigyeltem rá, ott tartott, hogy hogyan fékezett meg a múltkoriban Óbudán, két meg vadult lovat. Nem kicsi dolog lehetett. — Tuggyák maguk, annyi időm se igen volt, hogy mind a két kezemet elékapjam a nadrágzsebből. Hátul jött egy autó, elől is töfögött egy. Az utca meg szűk. A lovak megvadultak s úgy nekinyujtóztak a világnak, hogy tán még most is szaladnának, ha éppeg arra nem vetődök. A kocsis nem volt se eleven, se holt. Akkor elibük ugrok, szemük közé nézek, egyet dobbantok, egyet hujjántok s megálltak abban a minutumban. Szakadt a hab róluk, reszketett a térdük. Megvakargattam a homlokukat, nyetenye — mondom, — oszt arra nyihogtak, örvendezve. Na, mondok a kocsisnak, hajtson kend odébb. Oszt úgy mentek, mint a kezes bárányok. • A legény kolbászt, kenyeret bicskázott igen kényesen — messze elvetve a székben, s minden falatot úgy vitt szélesen a szájához, a bicska végén, — időnként hörpintgetett a hosszulépésből. Óvatosan iszogatta, csak minden öt-hat bicskavég után egy hörpentést, de olyan legényesen, mintha legalább négy-öt litert már megivott volna. Általában amolyan legényes kis legény. Olyan kicsi, de hm. A bajusza vékony, mokányul megkunkorodik a vége s még a csizmája orrán is ül valami jóizü hetykeség. — Mer’ a jó ló olyan, mint a fehérnép — kanyaritotta —oszt nem mind egyforma. Van amék csak a jó szóra ád, verésre semmit. !Még antul inkább megmakacsolja magát. De egy jó szóra, simogatásra olyan szelíd lesz, mint a bárány. Van aztán amék meg elbizza magát s azt hiszi, hogy ő az erősebb, Annak nem szabad engedni ám, mert úgy a fejire ül az embernek, hogy no! De akár erre, akár arra, tudni kell azt a fehérnépnek, hogy ő akármilyen becses, azér’ még e férfiember! Hujjé, vége mán annak az embernek, aki egyszer is utána enged. Mer’ az asszony olyan ám, mint a gyerek, könnyen elkapatja magát. Ismertem egyszer egy lányt — s kezefejivel feltörölte a bajusza kunkoriját — az olyan lány volt, hogy csuda. Makacs egy akaratos leány volt, büszke, rátarti, mint a páva. Udvaroltam neki, no, más is udvarolt, éppen elegen jártunk a szoknyája után, de fittyet hányt az mindenkinek. Volt ott egy esztergályos, az is kerülgette. Láttam, hogy kiféle, hát okosan kell itt csinálni. Nem siettem. Csak úgy szóltam is hozzá, nem is. Egyszer aztán józsefvárosi búcsún összejövünk. Vele az esztergályos s mások is. Már volt akikor nála mézessziv, valami öthat. Nálam is volt egy. Kinek viszi? — azt mondja s nevet hamisan. — Én annak, akinek a szive hozzám hajlik — mondottam. Nono, nevetkérez, aztán miről ismeri meg? Én könnyen, mondom,, én arról, hogy ha én ezt neki odaadom, hát amennyi vele van, mind ideadja. S aztán azt mondja, akkor maga ugyan jól akar járni. Hátha a leánynak több van? — S ha több, több mondom s azzal csak úgy mán indulok is odébb, tuggyák maguk.-— Megáll a Ián’ s szól utánam — hová siet? — Azt a lányt keresem — mondom, akinek a szivet odaadjam — s ismét teszek egy lépést odébb, értik-e? mer’ az a veleje, hogy bántották ám, hogy csak vetem félvállról az igent s nemet. Ne fusson — azt mondja, — hát nekem, nem ád semmit? — Adok én, ha te is adsz. — Hát mit adjak? —- Ami nálad van, mindent. — Jaj, egyér’ olyan sokat?... — Éppen annyit. — Aztán mit csinál véle? — Oszt akkor csak egy marad kettőnknek. De az osztán ölég. , — Na, — nevetett ám a lány' nagyon, mintha csiklandoznák — nem éri fel maga a pesti házakat, hogy felhajitsa. Nem-e? Majd meglátod, csak add ide, — s a szeme közé néztem. — Szóból szó lett, mondom, s ideadta. Mindent ám. Az esztergályosét is. Hat darab volt s A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR FORMÁL A NAGY MESTER . . . Telve van a lélek vérző, siró jajjal, igy virrad ránk minden vérmosolyos hajnal. Világok üllőjén, jaj, mii kalapálnak? Aidöfik ián szívéi az egész világnak? Az Ég műhelyében valami nagy készül s egész uj világot alkotnak majd végül. Égi fényből s vérből újjá vál az élei s égi formái ölive: uj emberlény éled. Mi emberben eddig állati volt csupán, talán nemes eszme s lélek lesz ezután Égi kéz sorsunkba uj eszméket sző be s lélek-emberi farag égi eszmekőbe. FORMÁL A NAGY MESTER alkotó Szent Lénye, de csak a látnokok veszik most még észre. Még magam sem tudom, mi értelme, célja, de húsomba vág már alkotó acélja. Ám ha nem is tudom, habár meg sem fejtem: mint Észak a delejt, lassanként megsejtem. Mélyben lent a Nadir, magasban a Zenit: formálják az újat, jobbat és istenit. Földön még vérmáglyán égnek az emberek, de a világűr már borzongva megremeg. Vérzik még az ember, de ragyog a távol s Isten lelke lassan lelkűnkbe világol, ALKOT S ÖSSZEZÚZZA a Teremtő Mester s újra még újabbat alkotni nem restel. A nagy embervetés talán már túlérett: háborút rendel hát learalás végett . . . Fényből vert sarlója villámolva lángol s elvakulunk a nagy elhamvasztó lángtól, Uj ember számára uj eszmevár épül; uj építők jönnek a Földre az Égből. Múlt életből halál . . . Volt halálból élet: igy teremt az Isten volt nép helyett népet, azon helyből felhaj itottam hat háznak a tetejire. Három, négy emeletesek voltak, de mondhatom, egy se pottyant vissza, — utolsót hörpintett az utolsó falatra, bicskáját megtörölgette a nadrágjában, s bütykös-ujja hegyivel egyet-kettőt próbált az élin játékosan, s jól hátradőlve rávert a hasára: — ez oszt igen. Hát igy vót mondom. De el is takarodott ott mindenki. Még az esztergályos morgott valamit, de inkább csak befelé. Aztán ketten mentünk odébb a lánnyal. Zsófinak hívták. — A túlsó oldalra is dobott? '— kérdezte egy kajlaorru ronj gyos ember s látszott a távolságot számit ja magában. — A túlsóra? — s úgy elhuny orgott kicsit a legény. — Vegyest. Oda is kettőt. Emidé meg négyet. Egy se esett vissza. — Aztán mit lett a lánnyal? ' — Mi lett vóna! ... — cseppet a bajuszához nyúlt. — Régen vót. Jól beült a székbe, kinyújtotta kurta kis lábát az asztal alatt, jó messzire s gyufaszálból fogpiszkálót hegyezett magának. A fejes végit hegyezte, gavallér ember. Aztán becsattantotta a bicskát, nadrágzsebbe vágta s piszkálta a fogát urasan. — Bizon, régen vót az — szíttá a fogát — már lelőtt. Aszszony van a háznál, — s mig cigarettát sodort, elmondta szépen sorjában, hogy hogyan törülte képen az asszonyt mindjárt az első napon, de azóta aztán csönd is van ám. Úgy élnek, mint a galambok. Mert nem goromba ember ő, csak a tekintélyt meg kell tartania, igen. A vékony cigaretta kukkon ült a szája sarkában s orrán-száján fújta a füstöt, közben egy-egy sor takaros kis karikát is kivá-Sgott, csak úgy mellékesen. Elmondta még, hogyan szállt I szembe egyszer hét finánccal, | lévén, hogy neki volt igaza, a hatóság is elismerte aztán s ho- I gyan kapott el puszta kézzel egy veszett kutyát. A nyakát csípte el felülről, mert akkor az moccani sem bir. Csak fogás kell hozzá s kurázsi, úgy ám. Á’mmeg van. Akkor a kocsmaajtón bekémlelt egy asszony s már jött is. Egyenest a legény elé penderedett. Úgy nálánál is fejjel kisebb, száraz kis asszony. — Itt mulatod magad, he? — mondta keményen s köszönés nélkül. — Hát idáig élj ősz? Na szép! Gyere csak haza! Alómars, egy-kettő! Elég halkan mondta, de érzett rajta, a kiállásán s minden, hogy van még szufla benne elég. S úgy állott, feléje görbülve, kicsit pofonra emelt kézzel. Az ember felállott, kirakta a krajcárokat az asztalra, köszönt, igen halkan s elindult az aszszony előtt. A csepp semmiaszszony az ajtónál hátbabiztatta: — lépkedjen csak, lépkedjen, majd én! . . . — No, no Rózái . . . élni csak kell az embernek! . . . IGY LETTEM KERESZTKOMA Irta: TARJAS MIHÁLY Tercsit nem láttam pünkösd óta. A múlt héten felkerestem. — Jó, hogy beténíeregsz néha hozzám, — mondta nekem szemrehányona. — Mi bajod, Tercsi, — kérdeztem. Előkotorászott az öreg sublót fiókból egy furcsa levelet és bosszúsan ideadta. — Itt van ez a levél, olvasd! — én nem is tudom, mit kezdjek most ezzel. Óhazai levél, a szülőfalunkból, vájjon mit írnak benne, bontottam fel kíváncsian. Kedves Tercsi Nőném! kezdődik az óhazai levél. Ne haragudjon, hogy soraimmal háborgatom, de nagy szegénységemben nem tudok máshoz fordulni. A jövő hónapban lesz Csortos Pestával az esküvőm, de nincs mennyasszonyi ruhám. Annyi pénzt én egy év alatt se tudok megspórolni, amit itt ma egy mennyasszonyi ruháért elkérnek. Azért irok Tercsi néninek, hogy küldjön nekem egy szép szatin mennyasszonyi ruhát, az Isten is meg fogja érte áldani. Várva mielőbbi válaszát, maradok szeretettel unokahuga, Varga Boris. Hát most mit csinálsz? — kérdeztem Tercsit. — Talán még is csak illő volna annak a két árvának elősegíteni azzal a mennyasszonyi ruhával a zöldágra vergődésüket, — tóditottam. — Csak akkor tudnak énhozzám fordulni, ha valamire szükségük van, ha valamit kérnek, de máskor a fülebotjukat se fordítják felém, — morgott dühösen Tercsi. — Hiszen igazad van, némelyik óhazai rokonnak csak akkor kellünk, ha valamire rászorulnak, dehát azért csak mutassuk meg nekik, hogy mi amerikaiak vagyunk és segítünk a rászorulókon, — biztattam Tercsit. Abban állapodtunk meg, hogy ketten elmegyünk egy rőfös üzletbe és kiválasztunk egy szép mennyasszonyi ruhát a Borisnak. • Felcihelődtünk és indulni akartunk, amikor az asztalon megláttam a levélboritékot. Tele volt az nyomva keresztül-kasul pecséttel. Jobban megvizsgáltam, lassan kibogoztam, hogy a Varga Boris az óhazában nem tudta a Tercsi címét és hat hónappal ezelőtt igy címezve indította útnak a mennyasszonyi ruhát kérő levelét: “Özvegy Varga Teréz, Klevland Ohijo”, — és semmi több. Az amerikai posta, ami talán egyedülállóan pontos, nem küldte vissza a helytelenül megcímzett levelet, hanem addig küldözte minden magyar telepre, mig egy félév alatt nagynehezen megtalálták a címzettet, Tercsit. — így már ne busulj, Tercsi! —.rikkantottam egy nagyot, hiszen azóta a Boris régen asszony, amióta ezt a levelet irta, nézd csak, — ez a levél egy félévvel ezelőtt lett feladva a szülőfalunkban. Azóta Csontos Pesta régen bekötötte a Boris fejét és talán már jól el is verte rajta a port néhányszor, mert ismered a rugmust, hogy “az asszony verve jó” — tartják ezt még ma is az óhazában. , Tercsi megkönnyebbülve sóhajtott fel: — Hála Istennek, igy már nem lesz gondom azzal a mennyasszonyi ruhával. Én már el is felejtettem az óhazában a velem nem sokat törődő rokonaimat, de ez a levél egészen kihozott a sodromból. Azt se tudtam, hogy a Varga Boris él a világon. így tereferéltünk Tercsivel, mig az ablakon át megláttuk a postást. Levelet hozott Tercsinek. Mázsás terhével lassan kicsoszogott érte. Ugyanolyan szinü kopertás levelet hozott a posta, mint múltkor a Borisé volt. Felbontottuk és én olvasni kezdtem. A Boris levele igy szólt: Kedves Tercsi néném, nem tudom, miért nem válaszolt á félévvel ezelőtt elküldött levelemre, amelyikben mennyasszonyi ruhát kértem magától. Talán azért nem válaszolt arra a levelemre? Hát most már megirom, hogy miért lett volna akkor olyan sürgős a mennyasszonyi ruha. S Bizony azóta egybekeltünk és mán vígan játszik a bölcsőben a kis Csontos Pesta. Oszt igy mán ne tessék küldeni a mennyasszonyi ruhát, ha még eddig nem küldte el. De most másra kérem. Úgy hallom, hogy Tarjas Miska bátyám is Klevlandban lakik, tessék őt a mi nevünkben megkérni, hogy váHalja el a keresztapaságot, Tercsi néném meg a kereszt- I anyaságot, oszt gyorsan küldjenek valami ruhácskát a kis keresztfiuknak, mert annak bizony semmije nincs a pelenkán kij vül. Várva a gyors szeretetcsomagot a kis ruhácskákkal együtt, sok szeretettel üdvözli keresztkomájuk, Csontos Pesta és felesége Varga Boris. így mit tudtunk volna mást tenni, Tercsivel együtt elballagtunk a rőfös üzletbe és a mennyasszonyi ruha helyett megvásároltuk a baba kelengyéket és elküldtük a keresztfiunknak. Tercsi olyan büszkén lépegetett hazafelé, mintha a gólya neki hozott volna egy kis Tercsit és önmagát korholva mondta: Kár, hogy a fránya levél elkésett, azért szívesen megküldtem volna Borisnak a mennyasszonyi ruhát, ha tudtam volna, hogy olyan sürgős. — Ne busulj, Tercsi — vigasztaltam, az a fontos, hogy bennünket hivtak meg a keresztkomaságra. A Napos Oldalról Praktikus A kis Gyurikától kérdezi a nagynénje: — Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? — Kéményseprő — válaszol a srác —, mert akkor nem kell mindennap mosakodnom! Pesti mese Nagymama mesél az unokáinak: 0 — Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt, volt egyszer egy lift, amelyik mindig rendesen működött . . . KUTYAVAS AR Nem Budán, hanem Oklahoma Cityben olyan olcsó lett sok portéka, a szagosviztől a baseball ütőig és a borotvakészüléktől a televízióig. Nagy üzletek sorra leszállítják azoknak az árucikkeknek árát, amelyeket eddig csak a gyáros által előirt áron lehetett árusítani. És a kis üzletek kénytelenek futni a nagyok után kénytelenek leszállítani áraikat. Ennek az árháboruságnak oka az, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatályon kiviil helyezte a gyárosok eddig kötelezőnek elismert árait. Minden kereskedő olyan áron adhatja el portékáit* amilyent maga szab meg. Az árháborus kutyavásárnak persze csak a közönség örül. Az üzleti világnak nagy gondot okoz ez a valóságos ármészárlás. Piszkos konkurrenciától tartanak, amely oly módon nyilvánul meg, hogy kereskedők néhány árut mesésen olcsó áron kínálnak s ezzel magukhoz édesgetik a vevőközönséget. GAZDAG D. P. Montrealban a repülőtéren letartóztattak egy romániai D. P. bevándorlót, aki 200,000 dollár értékű gyémántot hozott magával. IRÁN UTÁN CUBA A cubai miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány nemzeti tulajdonba szándékszik átvenni a Havana United vasutat — angol tulajdont. Az angol tulajdonosokat azonban kártalanítani fogják.
