A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-11-04 / 44. szám
PAGE 2. OLDAL Ä Jö PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiádóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre -------------------$4.00 Fél évre____________2.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year ____________$4.00 Half Year ...................2.00 Magyaronzágra: egy érre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. ÖZVEGYEK Mint mindenütt a világon, Amerikában is több az özvegy asszony, mint az övegységre jutott férfi. Ennek a statisztika szerint legfőbb oka az, hogy a férj általában néhány évvel idősebb, mint a feleség. De más oka is van annak, hogy előbb dől ki a sorból a férfi, mint a nő: nehezebben dolgozik, több a gondja, több veszély környékezi. Amerikában évente átlag 460,000 asszony veszti el férjét, aki a legtöbb esetben a család kenyérkeresője. A népszámlálási hivatal legújabb kimutatása szerint hat és fél millió az özvegyasszonyok száma; ezeknek több mint a fele tiz év óta vagy még régebben özvegy. Özvegyasszoriy és idős asszony — ez a két fogalom meglehetősen távol van egymástól; minden negyedik asszony 40. életéve előtt maradt magára. Az özvegység súlyos gazdasági probléma elé állitja a nőt. Egyedül kell megkeresnie a maga és gyermekei kenyerét. Két millió a dolgozó özvegyek száma. A Social Security és más népjóléti intézmények csak kis mértékben járulnak hozzá az özvegység gazdasági problémáinak megoldásához, hiszen az özvegyi nyugdíj nem elégséges a legszerényebb megélhetésre sem. Az életbiztosítás a leghatásosabb védelem az asszony és a kiskorú -gyermekek részére mindaddig, amig messzebbmenő a szociális gondoskodás. ÉLET A MARSON Hamarosan megtudjuk, hogy mennyiben jártak közel az igazsághoz azok az irók, akik azt jósolták, hogy élet van a Mars bolygón, melyen emberi lényekhez hasonló teremtések járnak. A californiai Mount Paiomar hatalmas teleszkópja végre elkészült, végeztek a lencse csiszolással és a távcső november elején megkezdi munkáját. Ilyen nagyerejü lencsével még sohasem fürkészte emberi szem a csillagos égboltot. A sokszázezres nagyitás révén a hold, a Mars és más bolygók annyira közel kerülnek hozzánk, hogy ha van valamiféle élet a Marson, látni fogjuk. Ha például kocsi közlekedik a távoli bolygón, azt a távcsővel észre veszik majd a csillagvizsgáló tudós professzorai. Film és fényképfelvételek készülnek majd arról, amit látnak és hamarosan a kiváncsi világ szeme elé tárulnak a Mars titkai. Azért kutatják át elsőnek a Marsot, mert a holdson nincsen élet és utána a Mars van a földhöz a legközelebb. Ezelőtt tiz évvel elektromos hullámokkal próbáltak üzenetet küldeni a Marsba és az egész világ izgalomba jött, amikor titokzatos szikratáviratokat fogtak fel a földön. Azt hitték, hogy az üzenet a Marsból jött. Bizonyítók erre nézve persze nincsen. De a távcső lencséje és a fényképező gép megbízható “szemtanuk. ’ AZ AMERIKAI ÉLETFORMA Hadd fejezzük ki a statisztika hideg számaival, hogy amikor amerikai életformáról beszélünk, mit értünk alatta. Egy legutóbb kiadott statisztikából vesszük, hogy az amerikai családoknak több mint a fele legalább egy autóval rendelkezik és minden 17-ik családnak két vagy ífebb autója van. A családok 70 százaléka életbiztosításokkal bir, amelyekre évente legalább 100 dollár prémiumot fizetnek, és 45 százalékuknak saját házuk van. Mit jelent ez? Nemcsak azt, hogy az amerikai életforma lehetségessé tette a lakosság ilyen többsége részére, hogy számottevő ingatlanokat szerezzen, hanem egyszer és mindenkorra érdekeltté teszi őket ennek az életformának fenntartásában. Nincs erősebb érv, mint a fenti statisztikai adatok arra, hogy Alkotmányunkhoz és a vele összefüggő életformához ragaszkodjunk. Ez a magyarázata annak, hogy Amerikában a kommunizmus sohasem tudott gyökeret verni, annak ellenére, hogy a kommunista párt évtizedek óta törvényesen működhet és a szólásszabadság korlátlan. És ezek a fenti adatok biztosítanak bennünket arról, hogy idegen eszme sohasem is fog gyökeret verni ebben az országban. De ennek egy feltétele van — a mindenkori kormányzatoknak Gondoskodni kell arról, hogy a vagyonelosztás minél szélesebb rétegekre terjedjen ki, lehetőleg még szélesebbre, mint a mai. Há ezt elérjük, az amerikai nép sohasem fog okot látni arra, hogy életformáján változtasson. 8 órás munkaidő HONATYÁK ENYELEGNEK Ha fáj a fogsor ... — Nagyapa, úgy fáj a fogam! — Ezért sirsz, szégyeld magad, micsoda férfi lesz belőled! — korholja a nagyapa Lacikát. — Könnyű a nagypapának — válaszolja a gyerek —, ha fáj a foga, kiveszi. Peti okos fia -— Ismered az ÁBC-t? — kérdezi a tanító ur Petitől. — Ismerem, tanitó bácsi. — Mi következik az Á-betü után? — A többi — válaszol nyugodtan az okos Peti. A négyéves Györgyike ná ; lünk van -ebéden. Beszélgetés | közben megkérdezzük, kit j szeret jobban, apukáját vagy | anyukáját? Azt feleli, hogy anyukáját. Erre persze apukát pártfogásba vettük. ] — Apukát is szeretni kell, hiszen ő reggeltől estig értetek dolgozik. Györgyike kapásból azt fe- i leli:-v— Nem igaz, csak délig dolgozik. Apukája ugyanis reggel 6- tól délután 2-ig dolgozik. j Jóravaló amerikai magyarok, mi, azt hisszük, hogy ha valakit szövetségi szenátornak vagy képviselőnek választunk, akkor az kiváló ember kell legyen. Fészkes csodát! Ha oly jól ismernők törvényhozóinkat, mint a Washingtonban tanyázó több száz újságíró, mi is úgy gondolkoznánk, hogy nagy részüket még esküdtnek se választanák meg Kutyabagoson. A választás napja után a sikerre jutott jelöltnek furcsa betegsége támad. Elkezd dagadni a feje, és pedig rohamosan. Nagyképü lesz, nem politikusnak, hanem államférfinak j képbeli magát, akinek tisztelet | és elismerés jár. - De e^zek a megdagadt fejek engem a mar-1 ha hólyagjára emlékeztetnek, amelyet a gyerekek szeretnek felfújni. Dagad a hólyag egyre 1 nagyobbra és végül nem birja tovább, szétpukkad, Így pukkadnak szét a mi washingtoni törvényhozóink felfuvalkodott hólyagjai is. « ezt a pukkasztó műveletet nem a csipős nyelvű, fránya újságírók végzik, hanem saját törvényhozó társaik. Nyájas enyelgés, tréfálkozás formájában rántják le egymásról a leplet. Jobb lesz talán, ha példával szolgálok az efajta enyelgések felől. Látszólag ártatlanok azok,, de alapjában éles tőrhöz hasonlítanak, amely irgalmatlanul gyilkol. Szövetségi törvényhozásunk most a farmerek megsegítésének kérdésével foglalkozott. A gazdák ugyanis azt mondták: — Ha a kongresszus annyit tett az ipari munkásoknak, akkor nyúljon a mi hónunk alá is és gondoskodjék róla, hogy búzának, rozsnak, tengerinek, tojásnak, gyapotnak, dohánynak jó ára legyen. Minket se hanyagoljanak el. A szövetségi képviselőházban ezt a javaslatot elsőnek Sabath chicagói képviselő adta elő. Sabath a kénvi^előház lejf- j régibb tagja és erős demokrata. Erőteljes és hosszú beszédet mondott a farmerek érdekében. Színesen ecsetelte, hol szorítja a mezőgazdát a cipő, mennyi baja, mennyi gondja, szinte éhenhal szegény és ennek egyedül a republikánus törvényhozók az okai. Azoknak a bűne, hogy nincs eső, mikor nagyon kellene, és sok az eső, mikor nem kellene. Irta: BEN DE GERGELY Alig fejezte be ezt a pompásan kidolgozott értekezést a földművelés felől, mikor már szólásra állott Ohio államból a republikánus Clarence Brown képviselő. Vegyük tudomásul, hogy Sabath Chicagóban nőtt fel, kereskedő volt, soha egy talpalatnyi földet nem müveit. De vegyük tudomásul azt is, hogy Clarence Brown — ügyvéd, aki életében se fogott kaszát vagy kapát kezébe. A földművelés felől csak annyit tud, hogy tavasszal vetnek és nyáron aratnak. A kettő együtt tehát éhenhalna, ha a föld művelésével kellene keresj sék kenyerüket. Az enyelgés azzal kezdődött, i hogy Sabath beszéde után Brown képviselő szólalt meg: — Gyönyörűséggel hallgattam Chicago öreg képviselőjének, a cementből öntött chicagói gyalogjárók és úttestek farmerjének*szakszerü előadását a búza termelése felől. Képviselőtársam, aki vékaszámra arat búzát ott, ahol azelőtt még gyökeret se hajthatott a mag, mint a legkiválóbb ős-termelő irta le nekünk a mezőgazdák gondját-baját, Jobb embert erre nem is lehetne találni a chicagói képviselőnél, aki búzát csak kenyér formájában látott. Ámbár ennek minden szava igaz, a gyakorlott politikai harcod Sabath visszavágott: — Ohioi képviselő társam csakugyan nagyobb mezőgazdasági szakértő nálam. Ügyvéd létére sokszor vetett betűt, aminek árát mindig farmer fizette meg. Versenyre hivom azonban. Jöjjön ki velem saját birtokára (ami nincse) és kapáljunk végig egy sort, ültessük be kukoricával és lássuk, hogy kettőnk közül kinek munkája lesz eredményesebb? V Nagy derültséggel hallgatták ezt a törvényhozók. Sabath ugyanis 84 éves, tehát Mi, akik dicsekszünk vele, hogy öreg amerikások vagyunk emlékszünk arra, milyen volt a szokásunk negyven-ötven esztendő előtt. «Ha olyan magyar emberrel találkoztunk, akit addig még soha nem láttunk, az első kérdés rendesen ez volt: — Földi, hová valósi? Közelebb hozott bennünket az testi munkára nem képes, Brown képviselő pedig 275 fontos ember, aki lehajolni se tud nagy hasa miaít. Éppen igy megy ez a szenátusban is.Apró tréfákkal látszólag enyelegve döfik egymást hátba a szenátor urak. A farmerek védelméről szóló javaslat kapcsán csak egy ember beszélt teljes hozzáértéssel. No. Dakota fiatal szenátora, Milton R. Young, aki maga is farmer és az volt egész életében. Birtoka se nagy. Két emberrel együtt saját magának kell dolgozzék, szántson, vessen, kapáljon, arasson, teheneket fejjen, sertéseket hizlaljön. Ennélfogva tudja, hogy a farmert hol szoritja a cipő. Bizonyítja ezt feltört tenyere. De mikor hozzászólt a kérdéshez, üres teremnek beszélt. Csak két szenátor hallgatta, a többi távollétével tündökölt. Nem akartak olyan szenátort hallgatni, áki tudja, hogy miről beszél. Ellenben tele terem figyelt oda, hogy mit mond John Bricker, az ohioi szenátor, akiről az újságírók egyhangú szavazata állapította meg, hogy a legrosszabb szenátor, És mint városi ügyvéd, a földműveléshez ért, mint a hajdú a harangöntéshez. Azért mondtam el mindezt, hogy végre az én amerikai magyar fajtán is tudja, hányadán állunk törvényhozóinkkal. Ne boruljanak előttük hasra, mert alapjában véve kis emberkék, nem külömbek nálunk. Csak éppen nagyobb kápüek. Egyetlen előnyük van. Többnyire úgy folyik szájukból a szó, mintha a Niagara vízesése lenne. De a sok beszéd még nem jelent nagy eszet. Megmondta nekünk a régi közmondás, hogy sok beszédnek sok az alja. Több a pelyva, mint a tiszta büza, ami a népnek az életet adja. a véletlen, ha az addig ismeretlennel egy megyébe valók vol. tunk. Hátha még szomszédos faluba!' Manapság uj szokást vett fel magyar Amerika. Rossz szokást, bosszantó szokást, amely egészen más kérdést vett fel érthetetlen módon. A két öszszekerülő magyar előbb amerikai tartózkodási helyük felül érdeklődik, de végül jön a kérdés : — Maga a pápista templomba jár? I — Nem bizony, mert én református vagyok. I Micsoda bolondság az, hogy ) magyar és magyar között külömbséget tegyenek csak azért, mert más-más templomban dicsérik az Urat? Különösen Amerikában, ahol — állítólag — teljes mértékű a vallásszabadság. Pár évvel ezelőtt egy magyar vérből származó, frissen sült amerikai ügyvéd tapogatózni kezdett, melyik tekintélyes, nagy ügyvédi cég lenne hajlandó arra, hogy tagjai sorába fogadja. A fő-ember megnézte oklevelét, faggatta jó félórán át, nagyon meg volt elégedve tudásával, egyéniségével, mig végül csak úgy odavetőleg mondta: — Ön természetesen methodista? A fiatal ügyvéd mitse sejtve felelte:-—: Nem kérem, én katolikus vagyok. Ez > elég volt arra, hogy betársulásának útját vágja. Annál a cégnél. Ellenben a másiknál, ahol a nagy ügyvédi irodaélén egy jóravaló zsidó álldtt, nagy sikerre jutott, Magyarország néhai biboros prímása, Csernoch János fejtegette valamikor: — Legtöbb ember beleszüle- I tik bizonyos felekezetbe akaratán kiviil. Nagyon kevés az olyan emberek száma, akik alapos tanulmányozás és meggondolás után maguk választják ! meg azt, hogy melyik felekezet ■ kötelékébe kivannak tartozni, j Legalább mi magyarok szok- Ijunk le arról, hogy felekezeti szempontból Ítéljük meg em- 1 bertársainkat. A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR VERSES EGYVELEG DICSŐ TÖRTÉNELMÜNK lapjait forgatva utunk a U. S.-ben régen meg van szabva. Becsületes munka, nemes egyszerűség, Amerika iránt örök polgárhüség. Ma már szent valóság, nemcsak bit vagy remény; itt is kivirágzott már a magyar erény. Hányán voltak? Nem is tudjuk tartani számon; ott küzdtek fiaink a véres csatákon. Hol patakja omlott az ifjúi vérnek, jó márkája volt ott a magyaros névnek. S hol hősök s halottak a legtöbben voltak: az a tábor volt, hol magyarok is voltak! HA MÉRLEGRE ÁLLNÁL Pató Pál magyarom: gyakran szégyenkezned kellene ám nagyon. A Bár-fronton persze mindig gavallér vagy, de a kultur-szomjad sohasem volt még nagy. Kuliura? Vaj' mi az? Nóta, íszom-eszem? — Sokan azt sem tudják, mily bokorban terem, ügy vagy te, magyarom, lappal, tudománnyal, mint mikor a lélek ólomszárnyon szárnyal. "Minek ez? Minek az?" Ez a régi nóta s nem lettél műveltebb 20—30 év óta. Tudni, művelődni mindig húzódoztál: Meghalsz s azt sem tudják, hogy valaha voltál! SÁRGUL MÁR A LEVÉL aranylón és szőkén, borrul álmodik már a szőlő a tőkén. Az ősz bucsuhangja csókolja a földet, pirosra, sárgára festve minden zöldet. Barack, körte, szilva, citrom, narancs, alma: mind megérlelte már a nyár büvhatalma. Ősz van. . . mégis tart még a nyárnak égése. Isten kebelének forró pihegése. Egyformán jut a fény minden teremtménynek: embernek, állatnak, gazdagnak, szegénynek. De sokunknak mégsem jut gyümölcs a fárul, ’ csupán néhány morzsa a dús aszialrul. * HWAN ez az uj szokás? A BETŰ VARÁZSA Egy ember halad a Mátra lejtőjén. Az ég innen úgy látszik, egyetlen kiáltásnyira van s úgy hajlik a hegyek kerek válla fölé, mint egy fodros napernyő. Az ember, aki e boldog, játékos csöndbep bandukol, ug.y harmincötéves lehet. Egy nyomtatványt tart az orra előtt s a szeme, akár bakancsos lába, lassú, tempós csoszogással bandukol előre egyik szótagtól a másikig. S ahogy a szemével áthág egy-egy szótag-szakadék felett, rögtön boldog pezsgésbe kezd ajkán a mosoly. Vicclapot olvas, — gondolom. S közelebb megyek, hogy lássam: milyenfajta humor az, ami ilyen jólesően csiklandozza a bőrét a foszlott ruhái alatt? Tévedtem. Az én emberem nem vicclapon derül. Amit gyöngéden és vigyázva, mint egy kegytárgyat, tart az orra előtt, az valami ismeretlen vegyészeti szaklap néhány oldala. — Mondja mit olvas? — Betűt, — felel az ember egyszerűen. - Ebbe tették a hurkát tegnap a gyöngyösi piacon. Kisimítottam s most olvasom. . — S min nevet ilyen jóizüen? — firtatom. A tekintete époly tiszta, mint friss mosolya, mely a szivéből bugyog elő. — Nem nevetek én — mondja —, csak örülök ... A betűnek örülök. Vagyis, hogy már el birem olvasni a szót . . . Tetszik érteni, — a nyomtatást . . . A “már” — megtudom — azt jelenti, hogy az öreget csak mostanában vezette be a betűk boszorkánykonyhájába egy mátrai utkaparó elemista fia Ezt jelenti a “már” s ez eddig egyszerű és rendben is van. De, vájjon — töprengünk —, valóban olyan nagy boldogság-e ismerni a nyomtatást s a harminckét izgága és szeszélyes boszorkányfit: a betűt? Vájjon, mire fogja megtanítani ezt az egyszerű embert a lélek, az értelem, az érzések és indulatok kiszámíthatatlan hatású, titokzatos varázslója: a nyomtatott betű? Ennek az embernek itt — érzem — valóban mirtden oka megvan arra, hogy boldog legyen. Érett fejjel került kezébe az a kincs, amellyel bánni olykor-olykor csak későn, s legtöbbször már haszon nélkül tanulnak meg az emberek. SZÓTLAN SZÉKELY SZAVA A magyar nyelvnek egyik érdekesége, hogy ige nélkül is lehet irni-beszélni, sőt — igaz, hogy fogadásból — egy teljes regényt is irt Egerben valaki — ige nélkül. Szófukar, kevés szóval élő a székely is, főként Háromszék szülöttei. Egyszer nagy gerjedelmében szabadjára engedte a maga szörnyű indulatát egy háromszéki góbé. Elvégezte, amit bite-becsülete szerint el kellett végeznie: igazságot tett a maga portáján. Utána kiült a kapu elé és hallgatott olyan hallgatással, amilyennel csak ott tudnak hallgatni. Nem szólt az árva egy árva szót sem, sem az egybefutott szomszédok, sem az elősiető rendőrök semmilyen faggatására sem. Hát vasraverték, bevitték a vizsgálóbiró elébe, aki értette a módját, hogy szóra birja. Pedig csak annyit mondott neki: — A székely megeszi azt, amit maga főzött. — Nem vagyok alábbvaló én sem másnál! — cikázhatott át a góbé agyán a dacos gondolat, felvetette a fejét, keményen kapcsolta tekintetét a biróéba, mélyet sóhajtott, aztán elmondott mindent, őszintén. így: — Hajnalban erdőből haza. Ökröket szekérből ki, istállóba bé. Fát szekérről le. Eztán ajtónak neki, hát nem! Szekérhez vissza! Lőcsöt szekérről le, hát ajtó igen! Sógort ágyaiul ki, egyszer zuhi, mégegyszer zuhi, sógor nyekk, aztán meg. Hát igy! Egyetlen igét sem ejtett, de a beszéd rövidsége nem rövidítette meg a 10 esztendőt, amit kapott. Beszélik, hogy utána még szükebbszavu lett. Igennél, nemnél alig mondott egyebet. NEM BAJ, NA OKOS A NŐ — Feltétlenül szükséges a boldog házassághoz a férfi szellemi fölénye? — kérdezte minap egy nőismerősöm. A kérdés sokkal mélyebb, mint az első pillanatra látszik. Hiszen voltak idők, amikor egész társadalmakat az asszonyi vezetés teremtett meg és tartott fönn és őskori népek körében legtöbbször az aszszonynak kellett az okosabbnak lennie, hiszen az ő oldalán volt a felelősség, a kezdeményezés, a törzs egész jövője. Minduntalan felbukkan a kérdés, hogy boldognak érezheti-e magát a házasságban szellemi alacsonyrendüsége tudatában a férfi, másrészt viszont, megtalálja-e a harmóniát a magasabb műveltségű nő a kevésbbé okos férfi oldalán? Mindenekelőtt megállápithatjuk, hogy a boldogság általában nem intelligencia kérdése, hanem inkább ösztönös beállítottság; ezért a magasabb kultúrájú nő tökéletesen boldog lehet egy nemesen érző és törekvő, finom lelkű, habár kisebb intelligenciájú férfi oldalán is. Az okos nő is csak jó férjet, gondos családapát, kitartó, hűséges élettársat keres, —és ezt megtalálhatja, talán gyakrabban is, a nálánál alacsonyabb értelmességü férfiak között. No és a férfi? Nem szenved-e állandóan alacsonyrendüségi érzés súlyától, ha fel kell néznie a feleségére! Hiszen már az alacsonyabb termet is alapjául szolgálhat a fecsegőknek! Menynyivel többet ékelődhetnek, ha a nő tanultabb, eszesebb, szóval “magasabb”?! Itt is hibás a közvélemény Ítélete. A férfiak jó része a házasságban élettársat, anyai melegséget, lelki kikötőt keres és bizony gyakran rászorul a női vezetésre. Nem jobb-e ilyenkor a férfi részére is, ha kissé kevesebbnek érzi magát és vezetőre is talál élettársában!? De még azok is, akik önállóbb egyéniségek, szívesen elismerik és igen sokszor keresik a női okosság fölényét, amely nem egyszer segit át olyan szakadékokon, melyeknek áthidalására a férfi eszessége kevésnek bizonyult. Nagy tudósok, politikusok, művészek szívesen kértek tanácsot párjuktól és nem is szégyelték ezt. A női okosság bizonyos helyzetekben pótolhatatlan a férfi életében. Ne féljen tehát az a férfi, akit sorsa okosabb nő oldalára fűzött! Csákváry Margit ÜZEMI BIZTONSÁG CIGARETTÁZUNK Dollar Bay, Mich, közelében van egy gyár, amelyben 36 év óta nem fordult elő súlyosabb üzemi baleset. Ez az üzem: dinamitgyár. Az amerikai dohánygyárak az utolsó tizenkét hónapban 390 ezer millió cigarettát gyártottak. Abból pár száz milliót ingyen kaptak a dohányosok túl a tengeren.
