A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-10-28 / 43. szám
PAGE 2. OEDAE A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított* Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry G028 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre -------------------$4.00 Fél évre _----------------2.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year -------------------$4.00 Half Year ___________2.00 _________Magyarorazágra; egy évre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. ÉRTIK A VICCET? A Ludas Matyi című budapesti élclapban jelent meg ez a tréfa: Nyuszek Emil felháborodva rohan be a házasságközvetitőhöz: — Micsoda ronda nőt ajánlott maga nekem? — Dehogy ronda az, kérem! — Dehiszen púpos! — Egy hibája csak lehet! — Azonkívül ólábu, kancsal, denevérfüle van és kopaszodik. — Ja, ha önnek olyan nagy igényei vannak.. . Érti az olvasó — az amerikai magyar olvasó — a viccet? Nem érti, hogyan is érthetné, hiszen még az óhazai olvasó sem érti. Ez a vicc magyarázatra szorul s Ludas Matyi a vicc fölé ezt a magyarázó címet adja: “Példázat arról, hogyan nyugtatja meg Truman azokat, akiknek nem tetszik az Atlanti Szövetség.” Most már, ugy-e megértjük? A Ludas Matyinak, mint minden magyar újságnak, parancsa van, hogy szidja, ahogy csak tudja, az amerikaiakat. A Ludas Matyinak vicc formájában kell szidni mindent, ami amerikai. Tette is ezt sokáig. De idővel kimerült a lap íróinak humora és leleményessége. Nem bírnak már több Amerika-viccet kiizzadni. Úgy segítenek hát magukon, hogy akármilyen ízléses vagy ízléstelen vicchez hozzáteszik: Példázat arról, hogy Amerika igy, Amerika úgy . .. Itt egy másik példa: Gyugyeráknak szemrehányást tesz az újdonsült felesége: — Ha ruhát akarok venni, nem engeded, ha kalapot akarok venni, nem engeded, ha moziba akarok menne, nem engeded, ha nyaralni akarok, nem engeded! Csak sírok egész nap, hiszen te nem engedsz meg nekem semmit! — Látod, milyen igazságtalan vagy — mondja szemrehányóan Gugyerák. — Hiszen például a sírást is megengedem. A mondottak után—az olvasó már-sejti, hogy miről vart szó. Ez egy “Példázat arról, hogy mit enged meg Amerika a szövetségeseinek.” Az 1919 évi magyarországi kommunista uralom idején a polgárság tréfás szállóigéje volt: “Gyenge a Szovjet...” (Tudniillik a “Szovjet” cigaretta.) Most: “Száraz a Ludas.” (Tudniillik a humora.) VIGYÁZAT, HAMIS HÍR! A magyar kormány hivatalos propagandája egy uj, mérges fegyverrel gazdagodott. A sajtófőnök, Boldizsár Iván, koholt híreket kürtöl világgá, hogy azután hivatalos cáfolatot adhasson ki. Például: elhíresztelték, hogy Péter Gábor, az Andrássy ut 60 főparancsnoka, a Rajk perrel kapcsolatban bajba került s saját otthonában,” az Andrássy ut 60 egyik cellájában felakasztotta magát. Vagy: Balogh pátert menekülés közben az osztrák határon lelőtték .. . Ravasz propaganda ez. Az a célja, hogy a Magyarországból jövő kedvezőtlen hírek hitelessége iránt is kétséget támasszon és lehetővé tegye valódi tények letagadását. Nem fog sikerülni. VÉRES SZÍNJÁTÉK Az amerikai rádió bírálói már régen kifogásolják a sok bűnügyi előadást, félórás és egyórás rádió hangjátékokat, melyek banditákat dicsőítenek. Most a televízió is gangster-szinjátékokkal szórakoztatja közönségét. Nem elég, hogy a rádió, de a televízió is “izgalmas” darabokkal izgatja az amerikai publikumot. Ezentúl tehát látjuk majd a televízió vetítőfelületén, mint tesznek el a láb alól embereket, mint szúrják és lövik le áldozataikat az alvilági “hősök.” Vér csepeg a rádióból, vér csurog a televízióból. A közönség felháborodása azonban nagy, a tiltakozó levélek ezrei érkezpek a televíziós állomásokhoz. Talán remélhető, hogy “álljt” kiálta nak a vérengzőknek, akik most már a békés családi otthonokba viszik a bünhullámot és gyerekeket oktatnak ki arra, hogy lehet ügyesen elteni a láb alól felebarátaikat. Mert erről van szó, hiá ba a gyenge érv, hogy “a történet végén a bűn elnyeri a jutalmát.” A sok fiatalkorú bűnöző pályafutását ezek a ponyvaregény —. rádió és film-banditák indították el. Ne engedjék hát, hogy a tele vizió is a bűn ösvényére csábítsa a könnyen befolyásolható ifjú ságot. DIPLOMÁCIAI LECKE Sokak számára különösnek látszik, hogy ez az ország a UN- ben Jugoszlávia felvétele mellett kardoskodott, holott Tito dik taturája demokratikus szempontból semmivel sem jobb, mint Sztálin diktatúrája. A magyarázat azonban egyszerű s talán jó szemléltető példája is külpolitikánknak. Ez az ország a kommunizmust és annak minden kisérő jelenségét erkölcsileg és gazdaságilag hibásnak tartja. De az a körülmény, hogy nem helyeseljük egy másik ország államrendszerét, sohasem szolgáltatott okot arra, hogy külső erőszakkal próbáljuk elpusztítani. Tito diktatúrája számunkra époly visszataszító, mint Sztáliné, de a külömbség az, hogy amig az amerikai kormány megelégszik azzal, hogy egy diktatúrát erkölcsileg megbélyegezzen, a szovjet annak elpusztítására törekszik — nem azért, A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD Becsüljük meg az élőket is Székely vérből származó, jóravaló öreg amerikás magyar Füleky András, aki, mikor legutóbb Dél-Ofhio magyarságának összejövetelén szólásra hívták, ezt mondta: — Eddig csak azoknak a kiváló magyaroknak adtuk meg az elismerést, akik már -elköltöztek erről a földről. Itt az ideje, hogy becsüljük meg vég re az élőket is. Első hallásra teljesen igazat adtam Füleky András józan szavának, de később gondolkoztam felette és ekkor estembe jutott az, amit a franciák nagy császára, Napoleon mondott: — Senkise lehet nagy ember a saját inasa előtt. Az ilyen szerepet végző ember látja gazdájának minden gyengéjét. Tudja, hogy a bal válla alacsonyabb, mint a jobb, hogy fogai lyukasak, hogy sokszor ok nélkül harag'os, hogy sokat veszekedik a feleségével, hogy nehezen tűr ellenmondást, hogy alattomban bosszúálló, talán azt is tudja, hogy titokban sok bort iszik. Minden élővel szemben igy vagyunk. Érezzük, hogy vannak kiváló tehetségei, de közös hibánk, hogy azokat kicsinyeljük, viszont az is közös hibánk, hogy gyengeségeit erős készséggel nagyítjuk. Minden törekvésünk arra irányul, hogy a felénk emelkedő embert a magunk alacsonyabb színvonalára szállítsuk le. Ezt az emberi gyengeséget festi meg mesteri módon az ókor nagy mesemondója, mikor a felfuvalkodott béka és az ökör felől mond történetet. Érdemes azt meghallgatni. A mocsár szélére járt vizet inni a mezőben legelő ökör és a békák mindig - csodálkozva nézték hatalmas'termetét. A sok béka között volt egy irigy Irta: GONDOS SÁNDOR term észetü, felfuvalkodott, amely alacsony gőgjében folyton azt kurutyolta: — Mit bámuljátok ezt az ökröt? Én is vagyok olyan nagy. És hogy ezt bebizonyítsa, elkezdte felfújni .magát. Szívta belsejébe a levegőt, dagadt, dagadt, már akkora volt, mint egy jókora tök, mikor sok lett a levegő és sz'étpükadt. Hasonló jelenetnek a mi emberi társadalmunkban is sokszor vagyunk tanúi. Volt idő, körülbelül másfél évtized előtt, mikor nagy magyar egyesületeink arra ébredtek, hogy gyengén megy a tagszerzés, kellene valamit csinálni. Akadt a mi sorainkban egy jóravaló ember, aki összehívott néhány gondolkozó férfit és azt mondta : — Feküdjünk neki, szaglászszunk jobbar-balra, bujjuk a biztosítási irodalmat és süssünk ki valamit, amivel ezen a hiányosságon' segíthetnénk. Négy hónapi megfeszített munka után ki is dolgoztak egy tervezetet, amelyet a négy éves nagygyűlés elé terjesztettek, ahol nyomban akadt néhány ember, aki ezt kérdezte : — Ki 'csinálta ezt a tervet? És akadt még több, aki a név hallatára a Blbliabeli számaritánus szavával élt. ■■ Tudjuk, hogy körülbelül kétezer esztendő előtt az egyik zentföldi zsidó újságolta a szamaritánusnak a csodálatos hirt: — Jár mostanság közöttünk valaki, Jézus a neve, aki bete geket gyógyít, vakokat tesz látókká, bénákat épekké, sőt halottakat támaszt fel. A szamaritánus mindezek hallatára csak egyre volt kiváncsi: — Hová való az a csodatevő ember? — Galileába, Amire a szamaritánus fejét rázta és kétkedőleg mondta: — Jöhet-e valami jó Galileából? Szerencsére az egyleti nagygyűlés többsége nem volt oly kishitű és a jól kidolgozott tervet szép sikerrel hajtották végre. Bizonyos mértékű lelkierő kell ahhoz, hogy az ember mások nagyságát elismerje. Ez a lelki erő még olyan kiváló emberben se volt meg, mint Szemere Bertalan, aki a szabadságharc alatt Magyarorszag belügyminisztere volt. örökös ellensége Kossuth Lajosnak, akit mindig ócsárolt, becsmérelt, nagy ember voltát tagadta. És ugyanez jellemezte Széchenyi Istvánt is, aki nem bírta elviselni azt, hogy Kossuth föléje emelkedett. No, nekünk, amerikai magyaroknak, nincsenek és nem voltak ekkora nagyságaink. De voltak és vannak férfiaink, kik az átlag felé emelkedtek. Igaza van az érett eszü Füleky Andrásnak, hogy ne a koporsó felett ismerjük el érdemeiket, hanem adjuk meg nekik már az életben azt az elismerést, amire bizonyára alaposan rászolgáltak. Nehéz kérés ez! Azt akarná elérni, hogy saját önzésünkről mondjunk le. Ne a magunk tükrébe nézzünk, mikor mértéket veszünk önmagunkról. Az mindig nagyit. Ismerjük be, hogy nálunk nagyobbak, tehetségesebbek vannak minden té ren. Keresztényi erény ez, amelynek gyakorlása javunkra szolgál. Sajnos: az erény gyakorlása mindig nehezen megy. mert diktatúra, hanem mert az ő diktatúrájával szembehelyez’Tito tehát Sztálin aggressziójának áldozata’,' egyelőre csak diplomáciai és gazdasági értelemben. Talán már katonai érte lemben is áldozata lett volna, ha Amerika nem áll melléje. Ami kor tehát Amerika védelmébe veszi Titot, azt akarjg szemlél tetni, hogy a megtámadottat védi a támadóval szemben. Tito amig mai terroruralmát fenntartja, sohasem élvezheti az amerikai nép rokonszenvét, de mint megtámadott fél, számíthat kormányunk támogatására. Reméljük, hogy ez a lecke eéggé érthető lesz a vasfüggöny mögötti országok részére, amelyeknek l történelmi ^nevelése bizony eléggé hiányos. ——————------------------------------------------------------------------------- ( A Jó Pásztor Verses Krónikája ♦' írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR LEVEGŐBŐL MI SEM ÉLHETÜNK NEGYED SZÁZAD ÓTA állunk ujságposzion, de mi sem élhelünk mindig szellemkoszion. Sem abból, hogy mindig várunk a holnapra s ráfizessünk jócskán a kinyomott lapra. Furcsa bár, de ingyért nekünk mitsem adnak s viszont fizetni kell mindenért a lapnak. Fizetni a nyomdászt, papirt és festéket s hátra van még ekkor sok-sok más személyzet. Csomagolok raja, tördelő és szedő; ólom és gépgyáros, betükereskedő. Gépmester, szerelő, sőt a szerkesztők is — Fehérgallérosok... de munkások ők is! AKI POTYÁN OLVAS s nem fizeti lapját: iplvesziii élte erkölcsi alapját. Hisz a lap életében a szellemi fáklya, amely a szellemet és tudást szolgálja. Ólombetüs a lap, mégis messze szárnyal s összeköt mindenkit az egész világgal. Friss hireket közöl, szellemet irányit; sötét agyakba is villanyként világit. Összeköt mindenkit a való élettel: világi, egyházi s egyleti hirekkel. S aki szellemkoszttal manapság nem élne, olyan, mintha most is kőkorszakban élne! MINDEN MÁST FIZETNEK s mindenki jól tudja, hogy semmiből bizony a lapnak sem futja. Mégis vannak sokan, kik régen potyáznak s szégyen bár, de mégis, ingyen lapot várnak. Pedig igaz magyar inkább koplal, fázik, de lap olvasásban azért nem potyázik. Tudás és műveltség az, mely minket éltet, ne legyen hát a lap utolsó szükséglet. S aki ezt olvassa: nézzen a dátumra, hogy mikor küldte be "resztjét” a lapunkra? Intézze el végre iisziesség okáér és akkor egy évig megin' újra ráér... Hebehurgya apróságok Azt a példát követem, amit emberi társaságban sokszor észlelhetünk. Összefüggés nélkül ugrálnak egyik tárgyról a má■s;krs a besüélg&tő etfiherak.. /a háborús lehetőségről az időjárásra ugranak, majd Jávor Pál színészi tehetségéről beszélnek és azt hirtelen abbahagyva, suttogva mondják, hogy a szép Tódorné háza körül kutya jár a kertben, akinek Miklós a neve. Most jó magam is összefüggés nélkül való históriákat mondok el. Az egyik nagy magyar biztosító egylet kerületi szervezőjéhez beállított-egy jóképű magyar ember, amolyan negyvenöt év '.örüli és kezdte a szót igy: — Jónapot kívánok, szervező iram. Biztosítani akarom a feeségemet. Nagyon megörvendett ennek í i szokatlan szónak az egyleti zervező és kérdezte: — Milyen biztosítást szeretne, .onfitárs? — Én bizony fordított haláleseti biztosítást akarnék. Nagyot nézett a szervező és szinte hebegte: — Nem értem. Milyen biztosítás az? ‘ — Igen egyszerű. Az egylet addig fizet nekem, amig az aszszony meg nem hal. Ha korábban halna meg, én járnék roszszul és az egylet csinálna jó üzletet. A másik apróság kebelbeli, azaz egyik újságíró társunkkal történt, aki délben bement az egyik vendéglőbe ebédelni és mérgesen szólt a pincérre: — Nézze csak, milyen piszkos ez az abrosz. A pincér rosszalólag rázta fejét és megrovó hangon felelte: — Mit gondol, szerkesztő ur? Azt hiszi, hogy csak maga törli jele a száját? Ugyanez a pincér ígyszer elment a magyar orvosnoz, aki levetkőztette és elsőnek azt mondta neki némi undorral: — Barátom, magának nem ártana egy kis meleg vízben való fürdés. Amire a mi pincérünk gondolkozás nélkül felelte: — Ami azt illeti, doktor ur, egy adósságmentes hat-családos ház sem ártana nekem. ENGEDJÉK EZT KI AZONNAL A most súlyos rabságban szenvedő magyar bíboros hercegprímás, veszprémi püspök korában már alaposan megismerkedett a fogházi élettel. A nyilasok elfogták és a megyei börtönbe zárták, mert Mindszenty nem táncolt úgy, áhogy Szálasi fütyölt. Ez a szokása megmaradt prímás korában is és tudvalevőleg most ennek az árát fizeti meg. Látogatóban jár mostanság itt, Amerikában, egy magyarországi pap, aki a veszprémi fogság történetéről érdekes részletet mondott el. Mindszenty engedélyt kért arra, hogy bár maga is rab, a vele együtt bezártakat felkereshesse és aki akarná, azt gyóntathassa. Olyan ártatlan volt ez a kérés, olyan paphoz illő, hogy megengedték neki. Sorrajárta a rabokat. Elbeszélgetett mindegyikkel és egészen természetes, hogy feladta ezt a kérdést: — Magát miért csukták be ide? A felelet nem váratott magára percig sem, olyan gyorsan jött: — Püspök uram, én ártatlan vagyok. Velem bírói tévedés történt. Ment Mindszenty a 'másodikhoz, a harmadikhoz, a tizedikhez, századikhoz, a nóta vége mindig a teljesen egyforma felelet volt: — Püspök uram, én ártatlan vagyok, semmi rosszat se csináltam. Egyszer aztán egy ember a kérdésre ekként válaszolt: — Azéi't vagyok itt, mert bűnös vagyok. Fej bevertem és kiraboltam egy embert. , — Tágra nyíltak Mindszenty szemei és azonnal jelentkezett a börtön igazgatónál: — Uram, a 116-os számú zárka rabját bocsássák azonnal szabadon. Meghökkent a fogház igazgatója és hebegte: — Püspök uram, az rabolt. Leütött egy embert és kirabolta. — Igen . . . igen ... én elhiszem, hogy bűnös, de kergessék el mégis innen, mert elrontja a többi ártatlan embert. Főleg azzal, hogy igazat mond. Vájjon, ha majd egyszer fordul a kocka és azok jutnak a börtönbe, akik ma annyira irgalmatlanok másokkal szemben, azok is ártatlanságuk felől fognak beszélni? Lehet, csak legyen aki nekik azt elhigyje. Soós Ottó ÖZVEGYASSZONY Ha sir, ráfogják, hogy képmutató. Ha nevetni mer, kikiáltják, hogy vigözvegy. Ha egyedül jár a gyászával, akkor titkos utakkal gyanúsítják. Ha férfivel mutatkozik, szemérmetlenséggel vádolják meg. Szegény özvegyasszony, már igazán nem tudja, hogy melyik lábára álljon. Megkeseredjék és megpudvásodjék egy sötét fájdalom és nagy csapás árnyékában, vagy pedig szedje össze magát és próbálja meg elviselni egyedül és támasz nélkül azt is, ami elviselhetetlen? Mert azzal számolnia kell, hogy a férfi kidőlésével nemcsak a magány szakad rá, hanem a védtelenség is. Teljesen ki van szolgáltatva a világnak. Érzi, hogy szépségét és' fíátais'ágat*~égysgeTue!í"ZSdkTríánynak tekintik.- A-tigledik hozzá néhány férfi olyan tisztelettel, amelynek az ura halálává) csak nőnie kellene. A legtöbben minden tartózkodás nélkül vetik ki reá hálójukat. Prédát látnak benne, akit büntetlenül be lehet keríteni, mert senki sem áll mellette, senki se védelmezi, A férjes asszonyok és a fiatal leányok a( család és a szülői oltalom árnyékában virulnak, megközelítésük veszéllyel és felelősséggel jár. de ki vigyáz az özvegyre? Ha ő maga nem elég eres és nem eléggé tájékozott, akkor egykettőre hírbe hozzák, a világ szájára kerül s a világ szája nem mindig az igazság szája is. Az özvegyet kikezdik még akkor is, ha ajtaja-ablaka csukva van s ha* soha nem mozdul is ki abból a sivatagból, amelybe a katasztrófa őt száműzte. Az emberek alig tudják feltételezni az özvegyről, hogy az idő múlásával egyre szebbnek látja azt a férfit, aki egykor neki a szerelmet, a tiszteletet s a nagyrabecsülést jelentette. A biztonságot és a gondtalanságot. Hogy a szerencsétlen asszony százszor és ezerszer visszasírja magányában az elmúlt időket és álmatlan éjszakáin felidézi élete minden apró eseményét. Hogy visszakivápja azt, ami volt s hogy nincs az a baj és bánat,'amit el ne viselne, csak mégegyszer hazavárhatná az urát. Elszenvedné minden rossz percét újra s eltűrné férje minden hibáját, csak újra itt lehetne mellette. Az özvegy akkor is sir, mikor a világ nevetni látja. Róka koma feltámadt halottaiból Csípős kora hajnalon lóháton látogattam meg egyik atyámfiát, akiről tudtam, hogy az egyik olsinai búzatábla aratóit “felügyeli”, ami nagyon szép foglalkozás. Majd eldiskurálunk, elnézelődünk kettesben vagy egy órát. Órási búzatábláról volt szó. Kétfelől mentek neki kaszáikkal az aratók. Hejh, hogy dőltek a kövér rendek a matyó aratók inas karja előtt Cudarul kemény munka, de csinálták jó kedvvel. Szinte ma is hallom a kaszáik minden suhintását. Egyszer csak azt látjuk, hogy a tábla túlsó végin dolgozók között valami zavar van, valami kiabálás esik, valami futkosás zavar. Ott ácsorgott az Ödön hátasa is. Hamar lóra. Vágtában kerültünk meg a még lábon álló táblát. Hát, Uramfia, rókát fogtak az odaát dolgozó aratók! Csak úgy puszta kézzel. Ez is csak a matyótól telik ki. No, egy-kettőre agyon is csapták a boldogtalant. Amire odaértünk, ott feküdt elnyúlva, mozdulatlanul a csirkék, foglyok, fürjek esküdt ellensége. Ödön riadtan szólalt meg: — Ejnyf, emberek, ejnye De nagy bajt csináltak! Nem szabad ebben az uradalomban a rókát bántani, mert majd mit zavarnak a vadászok ősszel lóhátról, ha nincs róka? Most majd nekem is bajom lesz a dologból, magunknak is. Ejnye, ejnye! Nosza nekiállt akkor az egész társaság rókát éleszteni. Az egyik locsolta, a másik itatta volna a korsóból a kis fenevadat. Volt aki az oldalát nyomogatta, volt aki csalánnal csiklandozta az orrát, de volt olyan is, aki pipafüsttel akart éleszteni. Hiába minden. Majd elhallgassuk a dolgot. Az egyik legény megfogta a dögöt a két hátulsó lábánál fogva, megcsóválta a feje fölött, és elröpitette a tábla mögött meghúzódó csalitos, rekettyés, bozótos kis erdőcs)íébe. És lám, alig érte a földet ravaszdi koma, mentem feléledt és hallottuk, később meg láttuk, amint sebes vágtában iparkodott nyugodalmasabb vidékekre. Nagytoronyai György
