A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-09-30 / 39. (40.) szám
JAGE g. OLDAL A Jó PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD EVANGÉLIUM Sz. Máté 22. fej., 34-46. szak. Az időben a farizeusok hallván, hogy elnémította a szadduceusokat, egybegyülének s kérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Mondá neki Jézus: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szivedből és teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeressed felebarátodat, mint önmagadat. E két parancsaloton függ az egész törvény és a próféták. — Összegyűlvén pedig a farizeusok, kérdé őket Jézus, mondván: Mit tartotok ti a Krisztus felől ? Ki fia ő? Felelék neki: Dávidé. Mondá nekik: Miképen hívja tehát őt Dávid lelkében Urának, mondván: Mondá az Ur az én Uramnak: ülj az én jobbomra, mig ellenségeid lábaid zsámolyává teszem ?... Ha tehát Dávid őt Urának hívja, hogyan lehet annak ő fia ? — És senki sem tud neki egy szót sem felelni, sem nem merte őt senki többé azon naptól fogva kérdeni. SZENTBESZÉD Amióta emberek járják ennek a földnek hátát, sőt mi több, amióta a világ világ, mindig voltak, vannak s lesz-ne-k törvények, amelyek bizonyos isteni vagy emberi parancsot tartalmaznak és amelyek ennek alapján valami isteni vagy emberi akaratot fejeznek ki és akarnak érvényre juttatni. Az Úristen a maga akaratát részint a nagy természet, részint pedig a tanítása, a kinyilatkoztatás által adta az emberiség tudtára... Isten törvényt adott a nagy természetnek, a nagy mindenségnek; törvényt az élettelen és élő lényeknek, — törvényt szabott az ásvány, a növény- és állatvilágnak, törvényt az égitesteknek, de törvényt adott a lelkes lénynek, az embernek is. annyi mindenféle emberi törvény, emberi rendelet van, hogy nincs az az ember fia, aki azt mind, a fejében megtarthatja. Egymás után keletkeznek az uj törvények, szinte gomba módjára látnak nap világot az uj törvénykönyvek. Szinte nincs is már dolog az ég alatt, amire ne lenne törvény, nincs személy a legmagasabb polcon állótól a legkisebb árváig, aki ne állana a törvény hatalma alatt. És amidőn eszembe jut a sok emberi törvény s amidőn elgondolkozom azok fölött, akkor eszembe jut az is, hogy Uram, Istenem, mily gyarló, milyen gyönge is az ember, hogy annak ellenére, hogy szinte annyi a törvénye, mint a haja szála, mégsem jó, pedig hát minden törvénye azt célozza, hogy jó legyen, — ugyanakkor eszembe jut valami más, amit a mai szent evangéliumban olvasok: “E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták”. Krisztus Urunk, az isteni, az örök törvényhozó nem ad rakásszámra törvényt, nem ad törvénykönyvet se híveinek... Krisztus Urunk voltaképen csak egy parancsolatot ad: a szeretet parancsolatot ad: a csak azért kettő, mert az Istenre és az emberekre vonatkozik és Krisztus Urunk erre a kettőre azt mondja: “E két parancsolaton függ az egész törvény”. Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szivedből és minden erdőből és szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, ez az egyedüli krisztusi törvény. Azért, kedves Olvasóim, ha jó emberek akarunk lenni, valósítsuk meg bensőnkben a szeretet törvényét, szeressük Istent és szeressük felebarátunkat, mert Krisztus Urunk szavai szerint: “E két parancsolaton függ az egész törvény.” Amen. Száz iskolában tanítják az istentelenséget A lengyelországi “Gyermekbarát Szövetség” újabb száz iskolát nyitott meg, amelyekben az ateizmust (az istenség tagadását) tanítják. A tankönyveket kommunista szellemben átirták. A jogszolgáltatásban elrendelték az eskünek fogadalommal való helyettesitését a tanúkihallgatásoknál. Isten nevét nem szabad kimondani a biróság előtt. Az emberek pedig, miután (összeverődtek, miután kisebb-nagyobb csoportba alakultak, családot, községet, várost, majd államot alkottak, szintén törvényeket hoztak, hogy az embereknek egymáshoz való viszonyait, egymás iránt való kötelességeit, az állammal szemben fennálló jogait és terheit a polgároknak szabályozzák. Az isteni, a természeti törvényeket az Úristen a maga elhatározásából hozta, azért azokon az embernek változtatni sem jogában, sem hatalmában nem áll. Az isteni, a természeti törvények mindenkit, mindenhol és minden időben köteleznek, azokat felfüggeszteni avagy azoktól fölmenteni csak magának az Úristennek áll jogában. Az emberi törvényeket ellenben az emberi szükségletek hívják életre. Minél bonyolutabbak az embereknek egymáshoz való viszonyai, minél nagyobbak az ellentétek az egyes társadalmi osztályok között, minél nagyobbak az emberek igényei és szükségletei és végül — valljuk csak meg őszintén — minél inkább eltávolodnak az emberek az isteni örök és általános érvényű törvényektől, annál több emberi, múló és ideig-óráig érvényes törvényre van szükség. Az emberiség bölcsőjénél még egyáltalán nem is volt törvény, később, az emberek szaporod tával mindegyre jobban szaporodtak a törvények is és ma már ott tartunk, hogy Hitéleti Rovat A gm tanítások papja Krisztus titokzatos teste, az egyház, valóban élő test, mely állandóan alakul — fejlődik. Természetes, hogy a tagjai között való viszony, nevezetesen a papság és hivek viszonya sem mindig azonos. Az élet megdönt régi formákat, de az újakat már nekünk kell megteremtenünk. Sokszor — emberi számitás szerint — hosszú idő telik el, mig megtalálhatjuk. A munkás hivek és a papság közötti viszony sem olyan kiforrott még, mint pl. a falunak és papjának bensőséges együttélése. Ezért merült fel az a gondolat, hogy magukat a munkás-hiveket kérdezzük meg, milyennek szeretnék papjukat? A válaszok között —- őszintén meg kell mondanunk — igen áok volt a köztudomású, újat nem mondó. Voltak olyanok, akiket a kérdés nem érdekelt, sőt úgy is válaszoltak, hogy semmilyen papot sem szeretnének. Az értékes, mindkét részről hasznos megállapitások három csoportba oszthatók. Pap és közösség N. G. nyomdász olyan papot szeretne, aki az egyházközségben a hivek összetartozásának gondolatát képviselné. Mikor arról hallok prédikálni, hogy a külső bajokat, szenvedéseket, emberek kellemetlenkedéseit ki-ki úgy fogja fel, mint Istentől jövő egyéni megpróbáltatásokat, hiányosnak érzem a fejtegetést. Nem önző gondolkodás-e azt hinni, hogy a szentségek, az egyház, Krisztus mind csak azért vannak, hogy az én lelki üdvösségemet munkálják? így a hivek egyenként és összesen a világ középpontjának gondolják magukat és nem a többiekkel együtt, hanem csak ők maguk akarnak a menyországba jutni. Szerintem a papnak nem lenne szabad engedni, hogy hívei teljes vadidegenként álljanak egymás mellett a templomban. A prédikáció ne ezer egyeshez, hanem az ezerarcú közösséghez szóljon. A pap legyen természetfeletti S. F. optikai szakmunkás ahhoz a csoporthoz tartozik, akiket őszintén érdekel a hitelmélet. Azt szeretné, ha a papság mindenki szemében a természetfeletti világ megtestesitője lenne. Irta: EGLIS ISTVÁN Erre a válaszra megjegyeztem, hogy egy kissé furcsa. Amire ő bővebben igy fejtette ki nézetét: — A munkásság körében is hihetetlen éhséget tapasztaltam a meg nem fogható, természetfeletti után. Ez az éhség viszi az embereket arra, hogy ferde utakon, spiritiszta és okkultista összejöveteleken keressék az igazságot. Valamennyien túl sok halált láttunk, semmint belenyugodnánk abba, hogy egy ólomdarab végleg megsemmisítheti a lélek csodálatos világát. Szeretném, ha elhinnék, hogy az emberek túlnyomó részét ezek a kérdések komolyan foglalkoztatják. Azt is meg kell mondanom: teljesen az az érzésem, mintha a papság ezt vagy titkolná, vagy nem merne róla beszélni. Fiatal koromban, mikor cserkész voltam, nyári estéken papparancsnokom beszélt a “hogyan” lehetőségeiről. Milyen lehet a túlvilág, mit mondott világosan Krisztus, mit sejtünk csak, miket tapasztaltak a szentek látomásaikban? Kimerithetetlen volt és mi ki nem fáradva kérdeztük, pedig gyerekek voltunk és fáradtak a napi játéktól, mégis ez a kérdés mindennél jobban érdekelt és alig vártuk az estéket. Olyan papságot szeretnék, mely maga is legfőbb gondjának tartja, bogy a hitelmélet titkait kutatja. Nem várunk mi minden kérdésre tökéletes feleletet — hiszen amit Isten elrejtett, felfedni úgysem lehet, de mérhetetlenül többet annál, amit a katekizmusban benen van. Az a baj, hogy kevesen vannak! T. M.-nek az a véleménye, hogy a papság legfőbb baja az, hogy kevesen vannak. Szerinte a munkásság nagy átlaga szereti papját — ha ismeri. Sajnos, a többség meg sem ismeri, mert nincs mód arra, hogy találkozzanak. Egy-kétszeri találkozás nem elég, a nyáj és pásztor viszonya nem alakulhat ki. A papot lelki gondozónak szeretné, olyanfajtának lelki sikon, mint a gyárgondozókat vagy az egészségügyi házmegbizottakat.-í- A részegesnek, a családjához gorombának, a kártyásnak, szóval a fekete bárányoknak úgy kellene félni a paptól, mint az ördögnek a tömjénfüsttől. Most az ilyenek elbújnak, a templom felé se néznek, a papnak pedig elég gondja van a jámborok kiszolgálásával, így éppen a bűnösök, akik rászorulnának, nem találkoznak vele. Pedig mit jelentene, ha egy ilyen családban megjelenne a pásztor a maga szelid feddésével! “BOLDOGSÁG-SZÉRUM” KARL ALTER TOLEDO! PÜSPÖK kihallgatás» megy a pápa Castel GandoJfo nyárilakjába. A palotában vatikáni őr kalauzolja. Henry A. Mtprray orvos, a Harvard egyetem tanára “szenzációs” kutatási területtel gazdagította az emberiséget: fel akarja fedezni, hogy lehet az embert boldoggá tenni. Ebben még nem lenne semmi uj. Az írott történelem néhány ezer éve alatt éppen elegen törték már ezen a fejüket és találtak is számtalanszor pontos recepteket a boldog jelen, a még boldogabb jövendő elérésére. Tehát elég régi próbálkozásról lenne szó. Váratlanul újszerű azonban a módszer. A tudós doktor ugyanis nem azon töpreng, miképen változtathaná meg az emberek életkörülményeit, emelhetné életszínvonalukat és könnyithetné munkájukat. Ez túlságosan bonyolult és hosszadalmas eljárás lenne. Eígészen másról van szó. Arról, hogy a magukat boldognak érző embereken végzett elváltozások alapján lehet és kell megállapítani, mi is az a valami, ami a boldogság-érzést adja. Ezek szerint még az is megeshetik, hogy kideríti a profeszszor: a boldogság nem egyéb, mint vitaminok, kalóriák stb. hatására történő élettani folyamat. Ha a doktor ur még egy lépéssel halad a “tudomány” utján, talán eljut ahhoz a l^ámulatraméltó felfedezéshez is, hogy a jövőben a boldogságot pasztillák, esetleg Ízletes cukorkák, vagy injekciók formájában adagolni lehet. Sőt a boldogság-doktor szaktársainak jóvoltából esetleg a gyávák bátorságot, a hazugok igazmondást, a csirkefogók jellemet — és ki tudja? — az ostobák bölcseséget kaphatnának bőrük alá vagy izomzatúkba fecskendezett injekciókkal. Valóban, mennyivel egyszerűbb s fáradságmentesebb lehetne igy az egész élet! Végre valahára sutba dobhatnánk minden egyéni erőfeszítést: a lélek küzdelmét a csúffal és gonosszal, a szellem harcát az igazságért és az erkölcsi én viaskodását a bűnnel. KATOLIKUSOK A KONGÓ PÁRTJÁN Az afrikai néger általában szereti a tömegmegmozdulásokat. A fehérember terjeszkedése megmutatta, hogy az egyes ember teljesen védtelen, ha civilizáltabb és tanultabb ellenféllel áll szemben s ezért a néger a maga egyéni gyengeségét öszszefogással, szervezkedéssel kívánja pótolni. A hittérítők felismerték az ebben rejlő kedvező lehetőségeket. A katolikus misszionáriusok kezdetben igen nagy akadályokba ütköztek, mert előttük már igen kiterjedt és gyakran politikai jellegű térítés folyt más vallások részéről s igy nemcsak a négerek, de a már meglévő fehér szervezetek is bizalmatlanul tekintettek rájuk. 1920-ban Síben és 41-ben a politikai események csaknem elpusztították a nehezen megindult katolikus térítés eredményeit. A négerek bizalmatlansága e közben valamennyi fehér misszionárius irányában még jobban megnövekedett. A katolikus térítőknek azonban nem voltak politikai céljaik, nem zártak be megtorlásképpen kórházakat, iskolákat és más intézményeket. Ellenséget és barátot egyformán szeretettel kezeltek. S amikor megjelentek a missziós házakban az első néger papok és apácák, akik életformájukban pontosan követték törzsük évezredes hagyományait: egyszerre megindult az özönlés a kis fatemplomok felé. A kisantui vikáriátus területén fekvő Kipako missziós állomás 50 éves jubileumán soha nem látott zarándoktömegek vettek részt; néger papok vezetésével 100-150 kilométer távolságból jöttek őserdőkön, uttalan utakon át a zarándokcsoportok, egyházi zászlók és keresztek alatt. A szabadtéri szentmisén tízezer ember vett részt s a férfiak éjszakai szentségimádása Pünkösd után 17. vasárnap EVANGÉLIUM Sz. Máté. XV. rész. 62. szak. Azon időben: Éltére Jézus Tirus és Szidon környékére. És ime egy kananei asszony ama határokból kijővén, Málta, mondván: Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! az én leányom gonoszul gyötörtetik az ördögtől. De ő egy szót sem felele neki. És hozzá járulván tanítványai, kérték őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig felelvén, mondá: Nem küldettem, hanem csak Izrael 'házának elveszett juhaihozy Amaz pedig eljőve, és imádá őt, mondván: Uram! segíts rajtam. Ki felelvén, Mondá: Nem jó elvenni a fiák kenyerét, és az ebeknek vetni. Amaz pedig mondá: Ügy van, Uram! csakhogy az ebkölykök is esznek a morzsa- 1 ékből, melyek lehullanak uraik asztaláról. Akkor felelvén Jézus, mondá neki: Oh asszony! nagy a te hited; legyen neked, a mint te kívánod. És leánya azon órától fogva meggyógyula. SZENTBESZÉD Isten az élet és halál ura, nemcsak életet adott az embernek, hanem atyai gondoskodással védi is azt. “Ne ölj” — hangzik az Ur parancsa. “Az élet Ura én vagyok. Nem engedem, hogy hozzányúlj akár a más, akár a magad életéhez.” De az Ur nemcsak a testszerinti gyilkosságot Ítéli el. A Szentirás azt mondja: “Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos.” (János 1.3.19.) Tehát szóval is, gondolattal is, viselkedéssel is, gyűlölködő, ellenségeskedő magatartással is, haragtartással is lehet vétkezni az ötödik parancsolat ellen. És igy az ötödik parancsolatban megtalálhatjuk a felebaráti szeretet, a türelem és megbocsátás parancsát is. Maga az Ur Jézus terjesztette Domonkosrendi szerzetes püspök Magyarországon Abból az alkalomból, hogy P. Badalik Bertalan domonkosrendi szerzetes, volt magyar tartományfőnök lett az uj veszprémi püspök, megemlítjük, hogy e nagymultu, virágzó rend utoljára a 17. században adott püspököt Magyarországnak. Ebből az időből a Chios-szigeti, görög származású Macripodari Jácint domonkosrendi szerzetes, kinevezett Csanádi, felszentelt szkopiai püspök nevét jegyezte fel az egyháztörténelem. Macripodari Jácint püspök egyben esztergomi kanonok, tihanyi apát, sasvári főesperes és soproni javadalmas is volt. A másik magyarórszági domonkosrendi püspök a 16. századi Kolozsvári János volt, aki ugyancsak a Csanádi püspöki méltóságot nyerte el. Különben egyike volt azon két püspöknek, akik Magyarországot a trienti reform-zsinaton képviselték. után többezren járultak a szentáldozáshoz. A kisantui négerek megérezték, hogy a katolikus közösség őszinte testvérisége nagyobb erőt jelent, mint bármilyen más tömegmozgalom: hiszen testvérei lettek a világ legnagyobb közöségének, amelynek élén maga az Isten áll. ki az ötödik parancsolatot ily mértékben, midőn a hegyi beszédben igy szólott: “Hallottátok, mondatott a régieknek, ne ölj, aki pedig öl, méltó az ítéletre. Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki atyafiára haragszik, méltó az ítéletre.” Máté 5.21.) így tehát Jézus óta már az ellenséges indulat is oly nagy bűn, mint amilyen volt Mózes törvénye szerint a gyilkosság. És az Ur még folytatja is, mikor azt mondja: Aki pedig felebarátjának azt mondja, bolond, méltó a gyehenna tüzére.” Máté 5..2.). Komoly szavak, melyek szerint az ötödik parancs ellen vét mindenki, aki felebarátja életét viselkedésével keseríti, boszszantja. Vétenek azok a felnőtt gyerekek, akik kicsapongó élettel, rossz viseletűkkel szomoritják szüleiket. Vétenek azok a házastársak, akik türelmetlenségükkel és veszekedéseikkel keserítik egymás életét. Vétenék azok a jó barátok, barátnők, akik elszólásaikkal úgy belevágnak a másiknak a leikébe, hogy évek múltán is sajog az a seb. Vét mindenki, aki veszekszik, szidja a másikat, gyanúsít, gyűlölködik, haragot tart. Az emberek azzal védekeznek, hogy hiszen ma mindenki ideges, ingerült, érzékeny és könnyen sértődik. Hát hiszen szó sincs róla, minden embernek nehéz ma az élet és ezért lett mindenki ideges. De éppen ezért legyünk elnézők mással szemben, mert magunk is rászorulunk az elnézésre. _ Minden emberben van hiba, csak az a baj, hogy ezt mindenki jól tudja és hirdeti a másikról, de magáról szeretné letagadni. Az emberek nem tudják egymás hibáit elszenvedni. Haragban van két ember, szeretnénk őket megbékíteni s ime mit szól az egyik: “Nem tehetem, mert vérig sértett.” A másik pedig azt mondja: “Én nem kezdhetem a békülést, mert ő volt a sértő fél”. És ez igy megy egy egész életen át. Ezeknek Jézus szavait hozom emlékezetökbe. Szent Péter egy alkalommal megkérdezte Jézustól, “Uram, hányszor kell megbocsátanunk az ellenünk vétőknek, hétszer-e.” És az Ur azt felelte: “Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenhétszer, azaz mindég.” Ezen szavak hallatára egyes ember magábaszáll és azt mondja, hogy “igaz, Akarnék megbocsátani, de nem tudok, mert nem tudom elfelejteni azt amit ellenem vétett.” Mérgesnek lenni mindég könnyebb, mint a haragot viszszafojtani. A szenvedett sérelmet viszonozni mindég könynyebb, mint elfelejteni. A rossz szót viszonozni rosszal sokkal könnyebb, mint csendes higgadtsággal válaszolni. Haragudni és bosszút forralni mindég könnyebb, mint bocsánatot kérni vagy adni. Ha csak ember vagyok, visszaütöm azt, aki engem nyakon ütött. Igaz ember vagyok, de Krisztus vérével megváltott ember, keresztény vagyok, tehát követnem kell Mesterem példáját, aki hasonlókép ember volt, emberi természete szerint megmutatta, hogy lehet az ellenünk vétőknek megbocsátani. Ellenségei követ emeltek ellene és ő kitért előlök, pedig lesújthatta volna őket. Azt fogták rá, hogy az ördöggel cimborái, s Ő tovább gyógyította betegeiket. Minden szavát kiforgatták és Ő nem szűnt meg őket tövább is tanítani. Gúnyolták, köpdösték a kereszten és O imádkozott értök: “Atyám, bocsáss meg nekik — Pünkösd után 17. vasárnap