A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-08-12 / 32. szám

PAGE 2. OLDAL

Ä Jö PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD)

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztő: Muzslay József — Editor

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 5030

ELŐFIZETÉSI DIJAK! SUBSCRIPTION RATES:

Egy évre _____________$4.00 One Year --------------------$4.00

Fél évre _____________2.00 Half Year ...» ________2.00

Magyarországra: egy évre $5.00 — Félévre $3.00

Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879.

KULÁK UTÁN KUPEC

Miután a kulákok lelketlen üdéiméiről szóló rémhistóriákkal alaposan kitombolták magukat, a magyarországi lapok parancsot kaptak, hogy ezentúl a kupecek lelketlen üzelmei miatt izguljanak. így hát újabban a “kupec” elnevezéstől csak úgy hemzsegnek a magyar lapok. Nem a cigányt, nem a lókötőt nevezik kupecnek, hanem a kereskedőt. Felfrissitik az ostoba balhiedelmet, hogy a kereskedés tulajdonképpen nem más mint csalás: kereskedő (illetőleg most már kupec) az, aki egy egyszerű embertől olcsón megvásárol valami termést, valami portékát, és azt egy ugyancsak egyszerű embernek drágábban adja el. Milyen egyszerű dolog! .. .

De ez az ostoba beszéd csak a nép félrevezetésére szolgál. A Gazdasági Főtanács nem azért vette üldözőbe a kereskedőket, mert minden kereskedő csaló, hanem azért, mert moszkvai parancsra likvidálni, vagyis kiirtani készülnek a privát kereskedelmet és állami monopóliummá akarják tenni az áruforgalmat. A jövőben a magyar ember, a magyar háziasszony ne a boltba menjen vásárolni, hanem a Nemzeti Vállalat (NV) füszerhivatalába, vasáruhivatalába, ruhahivatalába stb. Az egyéni gazdálkodásból hirmondó se maradjon.

A kupecek elleni irtóháboru módjára jellemző ez az eset: Gulyás János medgyesegyházi paraszt a hetivásáron eladott Páger Kálmán magyarbánhegyesi volt sertéskereskedőnek (Mindjárt megtudjuk, miért “volt” — sertéskereskedő) négy malacot, 470 forintért a párját. A Földműves Szövetkezet értesült az egyszerű parasztnak erről a “szerencsétlenségéről” és kellő kivizsgálás után törvénytelennek mondotta ki az adásvételt, mert a malacok párjának igazságos ára nem 470 forint, hanem 505 forint. A Szövetkezet átvette a malacokat ezen az áron, úgy hogy a szerencsétlen parasztot nem érte kár.

Kár érte ellenben a kupecet, akitől megvonták az iparengedélyt. “Volt sertéskereskedő” címet és jelleget adományozták neki amit úgy is lehet mondani: “Halj éhen, kupec!”

A kupecek közt persze akadnak sokan, akik nem szeretnének parancsra éhen halni. Ezeknek nagy gondot okoz, hogy az osztrák határ most már egész hosszában villanyosárammal telitett, lángot és fényt szóró drótkerítéssel van lezárva s aki mégis suttyomban át próbál bújni a szúrós, csípős, égető akadályokon, azt a szombathelyi népbiróság egy vagy két évre a fegyházba küldi. Azt mondja a kormány: Van jobb megoldás is, mint a kivándorlás — tessék gyárba, bányába menni, versenyt dolgozni, a “felelősök” felügyelete alatt, az élmunkásokkal.

HONTALANOK ÉS MUNKANÉLKÜLIEK

Ezt előre lehetett látni: a munkanélküliség miatt uj ellenállás mutatkozik a hontalanok bebocsátásával szemben. Elégedetlen emberek — munkanélküliek és azok hozzátartozói — elárasztják a képviselőket panaszos levelekkel, amelyek szerint, minden egyéb baj tetejébe, még a hontalanok beözönlése is rontja az esélyüket, hogy újból munkához jüssanak.

New York államban az illetékes hatóság alaposan megvizsgálta az ilyen panaszokat és úgy találta, hogy azok alaptalanok. Tény az, hogy a hontalanok legnagyobbrészt oly munkát vállalnak, amelyre itt nem akad elég jelentkező; azonkívül nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hontalanok közül majdnem minden második, asszony vagy gyermek, a háztartásban dolgozik vagy iskolába jár. Eddig 50,000 hontalan jött be az országba, ezek közül körülbelül 20,000 az asszonyok és gyermekek száma. Tehát körülbelül 30,000 hontalan dolgozik — egy csepp a tenger vizében. Még jobban rácáfol az aggodalmaskodókra a Hontalan Bizottság jelentése, amely szerint eddig 200,000 kérelem érkezett be hontalanok bebocsátása érdekében. Vagyis: a mostani munkanélküliség mellett is ilyen nagy hiány van bizonyos foglalkozási ágakban. Például háztartási munkára amerikai nők alig vállalkoznak és ápolónőkben is nagy a hiány.

A hontalanok elleni legújabb propagandának eszerint nincsen jogos alapja. McCarran szenátor, aki bizottságábán visszatartja, halogatja az uj hontalan-törvényt, nem tesz jó szolgálatot az országnak. /

_____ * ARATÁS

HPTFSWí ~ „------------------Ringó búzatáblák között járnak a farmerek Amerikában, sárguló vetésben arattak Európában. A magyar földműves betakarította a termést. De már a cséplőgépnél ott állt a kommunista megbízott, aki minden kéve búzát számba vett. Aztán — vitték az áldott magot — Oroszországba.

Jóvátétel és más címeken viszik a magyar termést az orosz magtárakba. Innen aztán jópénzért eladják majd—a többi csatlósállamoknak. A kommunista lapok ugyanakkor dobra verik, hogy ime, az orosz nagylelkűségnek legújabb ordító példája — eteti a kis szomszédokat. ,

Másnak arattak a magyar parasztok, aminthogy idegeneknek dolgoznak a magyar munkások a gyárakban. Érthető, hogy nem nagy lelkesedéssel néznek az őszi vetések elé. De ellenkezni veszélyes. Rögtön “kuláknak” nyilvánítják a tiltakozót és máris viszik a legközelebbi szibériai transzporttal kényszermunkára. Szibériából pedig nincsen visszatérés.

CIPŐ LETT A FÜLEMÜLÉBŐL

Irta: GONDOS SÁNDOR

Két nagyon kedves amerikai magyar barátom csinálta meg azt a csodát, hogy a cipőből fülembe madár lett. Magyarországi oklevéllel biró mérnök az egyik, szakmájában ritka jóságu, Szatmárban tanult cipész iparos a másik, szakmájában szintén ritka jóságu. Legyen az egyik neve Józsi, a másiké pedig Gyuri, bár mindkettő abban a korban van, hogy József és György névre hallgatnak, azaz nem mai csirkék.

A csoda azzal kezdődött, hogy Józsi mérnök egyetemi hallgató fiának cipőjét elvitte György cipészhez, aki azt megtalpalta. Immár harmadizben talpalta meg, ami Amerikában szokatlan jelenség, mert itt az ilyen ócska cipőt kidobják a szemétre.

Gyuri megtalpalta a cipőt úgy, ahogy lehetett, aztán eltűnt az valami módon és kárpótlásul két és fél dollárt ajánlott a mérnöknek. Budapesten készült a cipő, Józsi keveselte a pénzt, a vita során összekaptak és most alighanem biró elé kerül a dolog. Mindketten engem kértek közbenjárónak, aki megpróbáltam a legjobbat, hogy békét teremtsek, de eddig nem ment.

Kérdezte Józsi barátom, mikor a dolgot immár ötödször adta elő:

— Mit mosolyogsz a bajuszod alá?

Kérdezte Gyuri barátom, mikor újra meghallgattam előadását:

— Mit nevetsz olyan jóízűen?

Hadd feleljek most nekik írásban ekként:

— A mi magyar fajunk legnagyobb költője, Arany János “A fülemüle”'címmel irt egy tréfás verset és annak minden szava i reátok illik, csak éppen cipőt csináltatok a fülemüléből.

Ez a pompás vers azt mondja, hogy magyar földön Péter és Pál szomszédok voltak, de rossz, örökké marakodó szomszédok. Pál kertjében volt egy magas diófa, amelynek egyik ága áthajtott Péter kertjébe és erre az ágra egyszer reászállott egy fülemüle madár és dalolni kezdett. Hallgatta gyönyörködve a madárdalt Pál és végül felkiáltott:

— Istenem uram, be szépen fütyöl, az én madaram.

Felpattant erre Péter, a rossz szomszéd:

— Kendé bizony az árnyéka... az én portámon zengett.

Amire Pál éppen ilyen durván vágta vissza:

— Hát kié, mikor az én fámra szállott?

És mert nagyon összekaptak, Pál a bíróhoz rohant, akinek előadta a dolgot és:

— Nyomatékül egy tallért dob az igazság mérlegébe, mit a biró csúsztat a jobb oldaton levő zsebébe.

De Péter se hagyta magát.

Elment a bíróhoz és mint Arany János írja:

— Az ütlegből sokat elvesz, de a joghoz egy tallért tesz, mely is a bírói zsebben bal felől, a szív iránt, meghúzódik a legszebben.

Eljött a tárgyalás napja. Vitatkoztak az ügyvédek, beszéltek a haragos szomszédok, amig Végre megunta a bölcs biró és reájuk rivalt eképpen:

— Hallják kendtek! Se ide nem, se oda nem fütyöl a madárka, hanem (jobb felöl üt) nekem fütyöl, (bal felöl üt) nekem fütyöl: elmehetnek.

Hát pontosan ugyanezt csinálja az én két magyar barátom. Nevetek ugyan rajtuk, de nem csodálkozom. Ilyen a magyar! A maga igazát nem hagyja. A maga igazát nem hagyja, ha mindjárt inge és alsó fehérneműje is reámegy. Akárcsak a fülemülés Pál szomszéd, aki Arany szeriiit:

— Jogát, — úgymond, — ő nem hagyja, inkább felmegy a királyig térden csúszva, de a füttyöt nem engedi, nem! halálig.

Bár ezt kitartást látnok akkor, mikor az elveszett magyar szabadság visszaszerzéséről van szó. De ekörül nem harcolunk mindhalálig! Igazában csak egyet tudunk: egymás között marakodni, aminek a vége az, hogy a fülemüle nem nekünk, hanem idegennek fütyöl.

Ez a cipővé vált fülemüle históriája.

MI AZ UPOSZ ÉS A RUPOSZ?

Atyámfia, aki csak két hete érkezett Magyarországról, nem melegedett fel gyorsan az uj, szabad hazában, az Egyesült Államokban, de ez nem is volt várható olyan embertől, aki hat hosszú éven át ahhoz szokott, hogy igen halkan beszéljen, mert szavait esetleg a mindenütt jelenlevő rendőri kém meghallja. És akkor ki tudja, hogy mi lesz?

Atyámfia, aki az első napokban, Budapestről való érkezte után óvatosan étkezett, mintha az előtte levő vese-pecsenyéből holnapra is szeretne félretenni valamit, aprónként reájött arra, hogy jut abból a húsból holnapra, meg holnaputánra is és hogy a szivarvéget bátran el lehet Amerikában dobni, nem kell félretenni és pipába való dohánynak felvágni.

Nekünk, szabad Amerika levegőjéhez szokott embereknek kissé furcsán esett az, hogy a frissen érkezett budapesti vendég arcán nem láttunk mosolygást és már attól féltünk, hogy a magyar lélekből kihalt a humor érzéke.

Tegnap azonban megszólalt a

frissen jött látogató és elárulta, hogy minden szenvedés dacára van még humor Magyarországon. Persze aféle budapesti humorral szolgált, amely ha nevettető is, egyben keserű, mint az epe.

A vendég mellett maradva a bankban jártunk és annak előcsarnokában négy szavanyu arcú ur tanácskozott. Látszott rajtük, 'b!!^ gazdag emberek, de az is, hogy nem éppen rokonszenvesek. Úgyis mondhatnám, hogy arcukra volt írva a kapzsiság, az önzés, az uzsorás jelleg. A vendég atyafi reájuk tekintett és bizonyos csendes utálattal mondta:

— Az UPOSZ hadi tanácsa.

Tudom ugyan, hogy mi az OPA, az NRA, a CIO és a hasonlók., de az Uposz felöl nem hallottam, tehát megkérdeztem, hogy mi az? Amire ez volt a felelet:

—A budapesti nyelvjárás szerint “Utálatos Pofák Országos Szövetsége” és mikor még erősebben kavarog láttukra a gyomrunk, akkor RUPOSZ lesz belőle, azaz “Rendkívül Utálatos Pofák Országos Szövetsége”. Mindkettő a náci uralom alatt jött divatba.

Úgy hiszem, hogy ennek még lesz folytatása, ha a frissen érkezett kimelegszik.

Népköztársasági

népköltészet

A magyar kommunistapárt megdorgálta a budapesti dal- I szerzőket, mert nem Írnak “népi demokratikus” slágereket. A dorgálás eredménnyel járt, amennyiben több szerző jazzslágert komponált az élmunkásról, a traktoroslányról, a kulákról, stb.

íme néhány: “Holdfénynél

egy élmunkással...”, “Szeretlek szép traktoroslány . ..”, ‘Truman elnök, kulák és a pej tova ...”, “Kisszobánk falán sarló és kalapács ...”.

Az államosított mulatóhelyeken e számokra ropja a népidemokratikus fiatalság a rumbát és a szvinget.

János bácsi, az asszony, meg a ló

János bácsinak meghalt a felesége, de Jánqs bácsi bizony nem mutatott valami nagy bánatot. Annál nagyobb volt a falu csodálkozása, hogy amikor pár hét múlva megdöglött a János bácsi tova, úgy jajveszékelt, hogy majd megsüketültek belé a szomszédok.

No, elő is vették érte János bácsit az emberek, de főként az asszonyok.

— Micsoda dolog ez, — kérdezték felháborodva —, hogy amikor a felesége meghalt, cseppet se busult, oszt most, hogy a tova megdöglött, úgy oda van?

— Ja — vont vállat János bácsi —, amikor az asszony meghalt, mindenki azt mondta, hogy ne busulj, János, majd szerzünk neked egy másik asszonyt, de most bezzeg senkise mondja, hogy ne busulj, János, majd szerzünk neked egy másik lovat.

Uj magyar alkotmány

A minisztertanács kidolgozott egy uj alkotmányt, amely szerint a magyar népköztársaság “a munkások és a dolgozó parasztok állama,” vagyis proletárdiktatúra. Az alkotmánytervezetet az “országgyűlés” elé terjesztik a legközelebbi ülésszakban s az országgyűlés “egyhangú lelkesedéssel” fogja azt elfogadni. Az uj alkotmány tökéletes szabadságot biztosit — papiroson — az ipari és földművelő dolgozóknak, vagyis törvényen kívül helyez minden más társadalmi osztályt.

HALADUNK A KORRAL — FEJLŐDIK A TECHNIKA"—mondaná, ha beszélni tudna, ez az okos tekinielüprakíikus gondolkodású kuívamama.

ELINDULT AZ ÉLET ÚTJÁRA

1949 február havának 25-ik napján, Géza vértanú ünnepén, déli 12 órakor történt egy kis budai sétatéren. Ezen a napon 6 óra 34 perckor kelt fel a Világ Aranytányérja és 17 óra 23 perckor nyugodott le. (A nagy események napjait pontosan szeretem feljegyezni.)

Napfény, meleg, biztató sugárzás vidámitotta a világot. A kis sétatér megtelt babakocsikkal, játszodozó, sivalkodó, édeskacaju apróságokkal. Magánosán ültem egy padcsonk szélén, ittam a dél mámoros fényét és halványulni kezdő életem köré aranyudvart varázsolt a gyerekzsibongás.

Egyszerre furcsa sikolyt hallok. Aztán kiáltást:

— Elindult! Szerelmes Isten, megy! Jár! Nézzék, maga-magától kelt fel és elindult

Fiatal anya sikoltott, az ő szivéből szakadtak ki a mámorosán boldog szavak.

Odaszaladtunk... Egy csöppnyi, tejarcu, cseppet görbécske lábú apróság topogott kissé édesen komikus “párással” a kiskavicsos utón. Ment. .. Életében először “maga-magától”, szent és tiszta bizonyossággal bizonytalansága hintázásában.

N.

Az anyja szeme tele lett könnyel. Gratuláltunk ... Valóban, ez az emberélet egyik legszebb premierje. Elindult a legelső útra...

Úgy éreztem, hogy beszélnem, kell a gyermekhez, aki még nem ért a felnőttek nyelvén, csak a szív és elme néma szavait érzi. És hangtalanul mondottam:

— Elindultál. Titok, hogy azokon a végtelen utakon, amelyek ehhez az első utadhoz csatlakoznak, hová fogsz érni. Ki tudná megmondani, mennyi mosoly ragyog ki arcodon, és mennyi könny patakzik ki a szemeden, amig elérsz a célhoz. Lehet, hogy kemény, szöges bakancsokban taposod majd a kenyér rögeit, lehet, suhanó szandálban kolostorok örök csendjében keresed majd az Urat, lehet, pompázó lábbeliben járod végig a világot. Ki tudja? Elindultál. Anyád könnyesen csodál és örvend. így voltunk mindannyian. Elindultunk mind annyian. Adjon neked, kicsinyünk, az Ég boldog tovahaladást.

És hozzáfűztem:-A Boldogabbat, mint az enyém volt.

MAGYAR BOKRÉTA

— Budapesti utcáin tavasszal először a hóvirág jelenik meg, amelyetaszonban nem Buda hegyein szednek össze, hanem Baranyában. A hóvirággal egyidőbsn viszont a budai erdőkből kerül ki az ibolya. A következő virág időrendben az úgynevezett tavaszi tőzike, amely harangalaku virág és teljesen fehér, szemben a hóvirággal, amelynek belső levelei zöldszegélyüek. Ez a tavaszi tőzike egyike a legritkább magyar növényeknek. Somogybán terem és a Bakony rejtett völgyeiben.

Somogyból kerül Budapestre a törpe kankalin is, de Zala és Vas megyében, valamint a Bakony déli nyúlványain is megtalálható.

A legszebb tavaszi virágok egyike a kökörcsin, amelyre büszke lehet a főváros, mert a budai napos hegyoldalakon igen nagy menyiségben terem. A kökörcsin gyönyörű lila virágai egész réteket színesítenek meg Budán, de a kirándulók pusztít-' ják is alaposan, úgyhogy a hivatásos virágkereskedők a kökörcsint is távolabbról hozzák a fővárosba. Ugyancsak a főváros hegyvidékének dísze a kökörcsinnel együtt nyíló tavaszi hérics nagy aranysárga virága, amelyet a lila kökörcsinnel szoktak egy csokorba kötni.

Mesziről utazik Pestre a kerti nárcisz erdőn-mezőn termő alakja, amely azonban alig különbözik az igazi kerti nárcisztól. Ezt a mezei nárciszt Szentgotthárdnál, Barcsnál és Babócsa környékén szedik a Dunántúlon és onnan szállítják fel nagy kosarakban Budapestre.

A májusi gyöngyvirágot szintén a budai erdőkben szedik valamint a magyar zergevirágot, amely apró napraforgóhoz hasonlít. Ennek a magyar zergevirágnak az a nevezetessége, hogy Nyugaton sehol nem terem meg, csak a Vértes-hegységtől keletre található.

Ezzel körülbelül ki is merült a tavaszi virágok tárlata. A mezei virágok eltűnnek az utcáról, megjelenik az árvalányhaj, amely a Buda-Pilis-hegység sziklás lejtőiről kerül a fővárosba, bejelentve egyben, hogy közeledik a nyár, amikor a búzavirág, pipacs és margitvirág az árvalányhajjal együtt teszi ki a világon mindenütt ismert “magyar csokrot.”

A RÉSZEGEKTŐL TANULJUK AZ ELESÉS MŰVÉSZETÉT

Minap történt, a főváros egyik forgalmas terén, hogy egy idősebb nő megbotlott s elesett. Botlása után, védekezve nyújtotta maga elé karjait s igy azokra zuhant a test súlya. Szinte természetes, hogy eltörött a csuklója.

Mint minden ilyen utcai balesetnél, most is azonnal körürohanták a szerencsétlennőt az emberek. Néhány segitőszándeku, nagyobbrészt kiváncsi. S ezek között mindig akad egyegy bölcs is, aki azonnal oktatni kezdi az ügyetlen emberiséget. Ha jó hangja van, meg is hallgatják. Most is ez történt.

— Hiába, kérem — kezdte harsány hangon — az emberek nem tudnak helyesen elesni. Nem tanulják meg, hogy esés közben eresszék el magukat. ,e nyújtogassanak kezet-lábat, nemerevitsék magukat. A test legyen olyan, mint a tehetetlen zsák! Akkor semmi baj nem történik! Tessék csak megnézni a részegeket! Azoknak azért nem történi soha bajuk, ha elesnek, mertt szépen átengedik magukat sorsuknak és nem ágaskodnak a végzet ellen. Kutyabajuk sem lesz. Azért mondja a közmondás is: “A részegre vigyáz az Isten!” Csak a feleslegesen rugkapálódó emberrel esik baj.

S hogy szavainak nyomatékot adjon, mindjárt be is mutatta a helyes esés művészetét. Akrobatikus ügyességgel zuhant el néhányszor, valóban mint a zsák s az utca népe harsányan kacagott az ingyen mutatványon. Csak a feltápászkodásnál nyögött egy-egy halkat, amit nyilván megfigyelt a másik jelenlevő bölcs. Szomorú szemű ember volt, alkalmasint ő is bukott már jónéhányat életében. Csendesen csak ennyit mondott:

— Elesni valóban könnyű! De felkelni, kérem, felkelni — az keservesebb!