A Jó Pásztor, 1949. február-május (27. évfolyam, 5-21. szám)
1949-02-18 / 7. szám
PAGE 8. OLDAL A Jő PÁSZTOR*; - THE GOOD SHEPHERD SZENTBESZÉD Azt mondja a mai evangélium: “Kiméne a magvető elvetni az ő magvát”. A magvető, akiről az írás szól, elsősorban maga az Ur Jézus, másodsorban az ő egyháza, — a mag pedig Jézus tanitása. Maga Jézus három évig vetette itt a földön az ő magvát, az Egyház pedig utána a világ végéig. Jézus három évig tanította az embereket a legszükségesebb dologra, nevezetesen arra: mit kell hinnnünk és mit kell cselekednünk, hogy itt e földön jó keresztények legyünk, e földi élet után pedig elnyerjük a jónak, az igazaknak örök koronáját? Krisztus nem azt tanította s Krisztus után az Egyház sem azt tanitja, hogyan kell vagyont szerezni, hogyan kell híresnek lenni, egyszóval hogyan kell itt a földön boldogulni, mert elvégre a hatalom, a vagyon, a hírnév még nem jelent boldogságot, hanem igenis azt tanította, hogyan kell minden földi jót megvetni, az örök boldogságot keresni és azt el is nyerni. Krisztus azért nem is ígért híveinek boldogságot ezen a földön, hanem ellenkezőleg keresztet; nem kecsegtette őket vagyonnal, ellenkezőleg a gazdag ifjúnak is azt ajánlotta: “Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények között, s azután kövess engem.” Nem csalogatta az embereket elsőséggel, hatalommal, ellenkezőleg ’azt mondotta: “Aki első akar lenni közöttetek, az legyen az utolsó”, hiszen magamagáról is azt mondotta: “Én nem azért jöttem e világra, hogy uralkodjam, hanem hogy szolgáljak.” Mennyire elütő Krisztusnak mindezen tanitása a világ tanításaitól! A világ tanítói és prófétái azt hirdetik, hogy az embernek itt a földön kell keresnie az igazi boldogságot, itt a földön kell megtalálnia a menyországot. Ezt hirdetik már évszázadok óta, de azért még nem sikerült nekik a földre megelégedett embereket varázsolniok, nem sikerült boldogitaniok az emberiséget ... És nem is fog a jövőben sem sikerülni, mert hát a világon, amig világ lesz, mindig lesz baj, nyomor, szenvedés, halál, ahol pedig ez van, ott boldogságról szó sem lehet. Azután meg az ember itt a földön egyszerűen már azért sem lehet boldog, mert hát nem marad itt állandóan, a boldogságnak egyik főkelléke pedig éppen az állandóság. A világ azt mondja: élvezz; Krisztus azt mondja: tagadd meg magad; a világ azt hirdeti: keressétek a földi dolgokat; Krisztus azt mondja: “keressétek elsősorban Isten országát és az ő igazságát, és a többi mind, ami szükséges, majd megadatik nektek”. A világ azt mondja: amig fiatal vagy, tombold ki magad, majd ha megöregszel, Istenhez térhetsz; Krisztus ellenben azt mondja: “Ha ma hallod az Ur Szavát, meg ne keményítsd a szivedet; ma még élsz, de ki tudja, vájjon a holnap is a tied lesz-e? Krisztus ma is hinti, szórja az Ő magvait, az Ő igéit, tanításait, szüntelenül hallatja evangéliumát, különösen a templom; ban és az iskolában. Tőlünk, egyedül tőlünk függ tehát, vaj* jón mi lesz az isteni magvaknak a sorsuk? Vájjon kikelnek, megnőnek s bő termést hoznak-e? ... Vagy pedig elrothadnak-e és helyükbe a tövisek és bojtorjánok kerülnek? . . . Ámde ne feledjük, hogy a jó mag önmagában inég nem elegendő ... A legszebb, a legjobb tanítás mit sem ér, ha azt nem követjük. A jó magnak jó talaj és jó munka kell, a jó tanításnak pedig jó szív és jó akarat. Nem elég Krisztus tanítását hallgatni, azt be is kell fogadnunk; nem elég azt csak dicsérnünk, hiszen emiatt panaszkodik már maga az Ur: “Ez a nép ajkaival dicsér engem, a szive pedig távol van Tőlem”, hanem Krisztus tanítását követnünk kell. Azért is szól igy az Ur: “Nem minden, aki mondja: Uram, Uram — megy be az egekbe, hanem aki megtartja Atyám parancsolatait, aki a mennyekben van.” A mindenkor Segítő Szűz Anya képe “A mindenkor Segítő Szűz Anya képe” című múlt heti cikkemnek harmadik bekezdése ötödik sorában azt írtam, hogy a tizenötödik században a hívők tömegei özönlöttek e csodás Mária kép “imádatára”. Az “imádat” szó tévedésből került a lapba, mert mint tudjuk, a katolikus hívők a boldogságos Szűz Anyát, mint a Megváltó Édesanyját tisztelettel és csodálattal övezik, imádattal azonban csupán a három személyü EGY Istennek hódolunk. Julia Kemény Pilis. Hitéleti Rovat Minfaenty Mhii'OiS Amerikában Jó másfél esztendő távlatból tekintek vissza azokra a napokra, amikor Magyarország bíboros hercegprímása, Mindszenty József két rövid hétre itt járt közöttünk, amerikai magyarok körében. A Jó Pásztor hetilap és a Szabadság napilap engem becsültek meg azzal, hogy a bíborost amerikai kőrútján kisérjem, az eseményekről beszámolót írjak. Buffaloban, O’Hara püspök palotájában láttam először. Ez a püspök ment át érte Kanadába saját automobilján és úgy hozta, hogy a prímás a világhírű Niágara vízesést megtekinthesse. Először látta és valószínűleg utoljára. És azt, hogy ebben a látványban többé nem gyönyörködhetik, sejtette, sőt később meg is mondta. A buffaloi püspöki palotába belépve a prímás elsőnek a püspöki palota kis kápolnájába sietett, ahol imádkozott, majd bejött a nagy fogadó terembe és első szava ez volt: — Vannak itt magyarok? Magas, feltűnően vékony titkára, Zakár András pápai kamarás szétnézett a teremben és mindig halk hangján felelte: — Itt van Dr. Szabó szentszéki tanácsos Budapestről. Pár percig beszélgetett a prímás a maga szentszéki tanácsosával, aki elsőnek Msgr. Tanos Imre Árpádot mutatta be Clevelandból. A prímás felállott karosszékéből, kezet fogott Msgr. Tanossal, majd leültette maga mellé és olyan halk hangon, hogy azt senki nem hallotta, mintegy huszonöt percig beszélgetett vele. Miről? Az amerikai magyarság lelki, hitbeli életéről, mint a prelátus később elmondta. Még gazdasági elhelyezkedésünket is kutatta, de főleg azt, hogy ragaszkodik-e és milyen mértékben az amerikai magyarság hitéhez? E beszélgetés alatt erősen figyeltem a prímást és végül kérdeztem titkárát: — A bíboros nem tud mosolyogni? Zakár András primási titkár és pápai kamarás halkan felelte: — A mai magyarországi viszonyok között elfeledtük a mosolygást. Mikor azonban arra került a sor, hogy engem mutassanak be a prímásnak, nyomban meggyőződtem arról, hogy nemcsak mosolyogni tud, de jó humor-érzékkel tréfálni is. Az egész amerikai ikörut során mindig tréfált velem, csipkedett, megfenyegetett, hogy mint minden újságíró, magam is a pokolba jutok majd, de viszont biztatott: — Megpróbálom majd, hogy imádkozzak magáért. Csak ezután került.a sor az amerikai újságírókra. Az újságfényképészek kérésének még eleget tett, de a reporterek felől megkérdezte: — Kell-e nekem kérdéseikre felelnem? Msgr. Tanos, aki az amerikai helyzetet tökéletesen ismeri, felelt erre: — Az amerikai sajtó a világ hatodik legnagyobb hatalma. Még őszentsége a pápa se zárkózik el előlük. Az amerikai magyarságnak nagy haszna lenne abból, ha az itteni sajtó barátságos hangon foglalkoznék Bíboros Uram látogatásával. A prímás átlátta az érvelés helyes voltát: — Jó! Szívesen felelek minden kérdésre, csak politikaira nem. Volt annyi tapintat az amerikai újságírókban, hogy politi-ONDOSSÁNDOR !?kkel nem is zavarost, aki őszintén meg kai kér» ^kkel nem is zavarták a bil 1 őst, aki őszintén meg mondta: v — Azt füttern, hogy a tengerparttól iken távolságban, mint itt vagymk, néptelen területeket látok jftíajd. Meglepett a temérdek gtár, a lázas forgalom, a nyüzsgi élet. Bár saját hazánkban 1 tnék ehhez hasonlót. Most látón az Egyesült Államok igazi nagyságát. Ekkor jött a püspöki vacsora, majd a lét katolikus magyar templom neglátogatása. Két beszédet inézett a mintegy háromezer nagyarhoz a prímás. Nem poliikait! A hitélethez való ragaszodás után a magyarországi elyzetről körülbelül ennyit mmdott: Gyemekeim, egy pusztító lására fordítok az utolsó fillérig. Bármennyire tetszett ez nekem, utólag megkérdeztem: — Kegyelmes uram, hogyan élhet meg, ha hozzájárulást nem fogad el? Újra láttam arcán a szelíden tréfás mosolygást: — Szerkesztő, újra látom, hogy maga a Bibliát se ismeri. Átalkodott pogány létére olvassa el a hegyi beszédből azt a részt, mikor az Üdvözitő a madarak felől szól, amelyek nem vetnek, nem aratnak és mégis megélnek. így vagyok én is. Van felettünk valaki, aki rólam és titkáromról gondoskodik. (No, ezt most a magyar népbiróság is megtette velük a maga módja szerint.) HER'EGPRIMÁS ÉS FEGYŐR — Ez a kép minden szóná élesebben érzékelteti a Magyarország első főpapi a ellen lefolytatott bünper szörnyűségét. A biboros-hrcegprimásl a vádlottak padjára ültették s fogházőrei őriztették, nehogy elszökjék mint egy gonosztevő aki retteg az igazság diadalától. háború u in, amelyhez hasonlót még nán látott a világ, ma-l gyár fölei testvéreitek még I mindig f4dalmasan érzik annak sulyít. Nehéz helyzetükben reménykedve néznek felétek. Adjábk meg nekik mindazt a segi séget, amire csak képesek vagitok. Adjátok még akkor is, háj áldozatot kell hozzatok. Bőidet az, aki adhat. Isten áldasa var. rajta és éhező magyar testvéreitek hálásak nektek. Ez volt az alaphangja minden beszélnek, amelyet a prímás az aherikai magyar templomokban|mondott. A hit erősítése, és a szenvedő magyar nép ja vám menő kérés. Egyszer, csakj egyetlen egyszer történt meg, hogy egy bus amerikai magyar kérdezte: — Prinás ur, mit gondol a mai magyar kormányról? Szemellathatólag bosszús arccal felelte. — Fiam, nem azért jöttem ide, hogy politizáljak. Mennyi segítséget, küldött haza? De errg a kérdésre feleletet nem kapott, mert az atyafi eloldalgott. ! Más éfdekes jelenetnek is szemtanúja voltam. Szentszéki tanácsosa utján néhai Chernitzky István bridgeporti plébános háromszáz dollárt küldött a prímás utazási költségeinek fedezésére. Mikor tanácsosa feléje nyújtotta az összeget, azt felelte: — Én a magam részére semmitse fogadok el. Adják át az összeget titkáromnak, mert én mindent, ami hozzám jut, éhező, nyom irgó magyarok táplá-Kitört belőlem a keserű szó: — No, amilyen sovány, csont és bőr a prímás ur, meg a titkára, ez a gondoskodás nem valami nagy mértékű. Reámförmedt ugyan, de szintén mosolyogva: — Menjen maga.elkárhozott! Maga se jobb a többi újságírónál! És végül: mikor Toledoba érkeztünk, az amerikai magyarság kiváló jelese, Mdnsignor Eördögh betegen feküdt ágyában, nem tudott abból felkelni. A prímás erre bement a beteg szobájába, leült ágya mellé és jó hosszú órát beszélgetett vele. Engem valahogy megtűrtek harmadiknak, aki a beteg főpapot kiszolgáltam, de intettek: — Ami itt történt, arról nem szabad írni. Kár volt a tilalomért. Családi dolgokról, rokonokról, jóbarátokról beszéltek; legtöbbször arról, mennyi segítség kellene az amerikai magyarok részéről a nyomorgóknak. Ezt ugyan az egész világ hallhatta volna. Mikor meg kellett fordítsam a párnát Msgr. Eördögh Elemér feje alatt, a bíboros emelte fel a beteget és megcsókoltá. De intett: — Erről se muszáj Írni. Most azonban már nincs ok a hallgatásra. Annál kevésbbé, mert hiszen tudom, hogy az akkor beteg prelátus most nemcsak párnáját, hanem matracát és paplanét is odaadná a. bíborosnak. És bizonyos, hogy ezt nagyon sok amerikai magyar pap megtenné. Húshagyó vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté, XXV. 106. Mondá az Ur: Mikor eljő az ember fia az ő fölségében és vele mind az angyalok: akkor ő felségének királyi székébe ül; és összegyüjtetnek eléje minden nemzetek, és elválasztja őket egymástól, mint a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. És a juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig balkéz felől. Akkor majd így szól a király azoknak, kik jobbja felől lesznek: Jöjjetek, Atyámnak áldottai, bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjuhoztam, és innom adtatok! jövevény voltam és befogadtatok engem; mezítelen, és befödöztetek engem; beteg voltam, és meglátogattatok engem; tömlőében voltam, és hozzám jöttetek. Akkor felelnek majd az igazak neki, mondván: Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged? szomjuhozni, és italt adtunk neked? Mikor láttunk jövevényül, és befogadtunk téged? vagy mezítelenül, és befödöztünk téged? Vagy mikor láttunk téged betegen, vagy a tömlöcben, és hozzád mentünk? És felelvén a király, mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amit egynek ezen legkisebb atyámfiai közöl cselekedtetek, nekem cselekedtétek: Akkor igy szól majd azóknak is, akik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre; mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjuhoztam, és nem adtatok nekem italt; jövevény voltam és be nem fogadtatok engem; meztelen, és be nem födöztetek engem: beteg és a tömlöcben voltam, és meg nem látogattatok engem. Akkor felelnek majd neki azok is, mondván: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjuhozni, jövevényül vagy meztelenül, betegen vagy a tömlöcben, és nem szolgáltunk neked? Akkor majd megfelel nekik, mondván: Bizony mondom nektek: Amit nem cselekedtetek egynek e kicsinyek közül, nekem sem cselekedtétek. És ezek örök kínra mennek, az igazak pedig örök életre. SZENTBESZÉD Jézus Krisztus szavait mindig a komolyság jellemzi, de a mai evangéliumban felolvasott szavai már annyira komolyak, hogy még a legjobbak is megrettenhetnek azok hallatára, a gonoszak pedig félelelemmel telhetnek el. A mai evangélium ugyanis az utolsó Ítéletről emlékezik meg, amely napon mindenki amint vetett, úgy fog aratni. Munka után édes a pihenés. A nap forró heve: alatt vagy a dermesztő hidegben dolga után lát a munkás ember. Megfeszülnék izmai, arcáról veríték hull és alig várja, hogy alkonyaikor megadhassa fáradt tagjainak az üdítő pihenést és hogy haza ballagva hálát adjon Istennek a jól végzett munkáért és boldognak érezhesse magát, mert a letűnt nap nem veszett kárba. Ellenben aki gondtalanul, haszontalan dolgokkal tölti napjait, annak nincs vigasza, semmiben sincs megnyugvása. Mindnyájunknak munkálkodnunk kell úgy a testi, mint a lelki élet mezején. Lelki életünk mezejének a munkája alkalmából nem egy szúrós tövis sebzi meg szivünket, nem egy akadályt kell legyőznünk, hogy a bűnt kerülhessük és az erényt műveljük, ezért erősen küzdenünk kell. De ha életünk napja leáldozott, ezen munkálkodásunkért boldogító bér Jézus Krisztus szava: “Jöjjetek, Atyám áldottai, bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot.” De ha úgy munkálkodtunk, hogy az erény gyakorlása helyett bűnt bűnre halmoztunk, akkor rettenetes lesz hallani Jézus szavait: “Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak.” És hogy ezek a szavak be fognak teljesedni és 'hogy lesz utolsó Ítélet, azt nem a papok, nem az egyház gondolta ki, hanem maga Jézus Krisztus tanitja, ki a maga tanításáról azt mondja: “Az ég és föld elmúlnak, de az igéim el nem múlnak.” Az utolsó ítéletkor Jézus a jókat jobbja felől, a rosszakat pedig bal felől állítja.' A jobb felől állóknak jutalma az örök boldogság, a bal felől állóknak pedig az örök kárhozat. Hát miért lesz ez igy? Okát maga Jézus adja meg, mikor azt mondja: “Éheztem, 'ennem adtatok, szomjuhoztam, innom adtatok, jövevény voltam, befogadtatok, meztelen, befödtetek engem, beteg voltam, meglátogatattok engem, tömlöcben voltam és hozzám jöttetek.” Igen, jöjjetek, Atyám áldottai, mert gyakoroltátok az irgalmasság cselekedeteit, mert tanításom, akaratom szerint éltetők! A bal felöl állóknak pedig azt fogja mondani: “Távozzatok tőlem az örök tűzre!” Fogják kérdezni, hát miért? És Jézus azt fogja nekik mondani: “Azért, mert kopogtattam parancsaim, tanításaim által szivetek ajtaján, de ti azt nem fogadtátok be; beteg voltam és ti még jobban sebeztetek bűneitek által; tömlöcben voltam és ti annál jobban kerültetek; a templomot kerültétek, a szentségeket megvetettétek. Mindezekért távozzatok tőlem az örök tűzre!” Sokan azzal hitegetik magukat, hogy a sok millió embernek hogy jegyezheti meg az Isten a bűnét. Isten minden ttudó, ő előtte az ítélet napján minden fel lesz fedve. Nézzük csak télen, mikor a hó ellepi a földet a piszkos szemétdomb is csillogó fehér lesz, de ha a tavaszi nap sugarai felolvasztják a havat, az egész undogsága látható lesz. De ne feledjük el azt, hogy a hótakaró alatt el vannak rejtve a virágok is a pázsit és a hó elmúltával a fü zöldelni; a virágok virítani fognak, úgy lesznek láthatók a mi jó cselekedeteink is, az utolsó ítélet napján. A régi rómaiaknál az erény és a kitüntetés temploma öszsze volt építve, úgy, hogy a kitüntetés templomába csak az erény templomán keresztül lehetett bemenni. Ez az igazság fog érvényesülni az utolsó ítéletkor is, mert senki se fog bemenni az örök dicsőségbe, csak aki erényes volt, kerülte a bűnt és cselekedte a jót. irta: Y Halvanadvasárnapra EVANGÉLIUM Szent Lukács 8. fej. 4—15. szakasz Az időben nagy sereg gyűlt egybe és városról-városra tódultak hozzá, midőn mondá e példabeszédet: Kiméne a magvető elvetni az ő magvát. És amint vetett, némely része az utszélre esék és eltapostaték és az égi madarak felevék azt. És másik a kősziklákra esék és kikelvén, elszárada, mert nem volt nedvessége. És másik a tövisek közé esék és vele együtt nővén a tövisek, elfőjták azt. Másik a jó földbe esék s kikelvén, százszoros gyümölcsöt hoza . . . Ezeket mondván, kiálta: Akinek fülei vannak a hallásra, hallja meg. — Megkérdezék őt azért tanítványai, mit jelent e példabeszéd? Kiknek ő mondá: Nektek adatott tudni az Isten országának titkait, másoknak pedig példabeszédében, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez tehát a példabeszéd: A mag az Isten igéje./Az útfélre esők azok, kik hallgatják, de azután eljön az ördög és kiveszi az igét szivükből, nehogy hívén, üdvözöljenek. A kősziklára esők azok, kik mikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek és a kisértet idején elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik hallgatják, de az igék ut&bb az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei közt elfojtatnak és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azok, kik tiszta és jó szívvel hallván az igét, megtartják azt magukban és gyümölcsöt hoznak állhatatosságban.
